Bf.3/2025/12 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a

(3)bekezdés szerint minősülő kábítószer-kereskedelem bűntette miatt, mint különös visszaesőt 9 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát fegyházban határozta meg, mellyel kapcsolatban akként határozott, hogy a vádlott e büntetésből feltételes szabadságra nem bocsátható. A kiszabott szabadságvesztésbe beszámította az előzetes fogvatartásban, valamint a bűnügyi felügyeletben töltött időt. A Nagykanizsai Járásbíróság 7.B.142/2018/

1. számú ítéletével kiszabott szabadságvesztés végrehajtása során engedélyezett feltételes szabadságot megszüntette. A vádlottal szemben 413.500 forint összegre vagyonelkobzást rendelt el. Rendelkezett továbbá az ügyben lefoglalt Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II 2 bűnjelekről, valamint az alapeljárás és a megismételt eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről is. [2] II. [3] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott a bűncselekmény téves minősítése miatt a büntetés enyhítése végett, míg védője a tényállás téves megállapítása miatt, elsősorban a bűncselekmény eltérő minősítése és enyhítés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján a büntetéskiszabási tényezők kisebb pontosítása mellett az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt. A védő a nyilvános ülésen a jogorvoslati nyilatkozatával megegyező tartalommal szólalt fel; eszerint a bűncselekmény Btk.
2. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés b) pontja szerint minősülő kábítószer birtoklása bűntettekénti minősítését és a büntetés enyhítését, míg ennek hiányában másodlagosan a joghátrány enyhítését indítványozta. A vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság számos eljárási szabályt sértett, végig neki kellett az ártatlanságát bizonyítania, az elsőfokú bíróság tetszőlegesen válogatott a bizonyítékok közül. Erre figyelemmel a tényállás módosítását és a bűncselekmény eltérő minősítését, valamint lényegesen enyhébb büntetés kiszabását kérte. [4] [5] [6] [7] III. [8] A másodfokú bíróság a bejelentett fellebbezésekkel megtámadott elsőfokú ítéletet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással bírálta felül, mely a Be. 590. §

(2)bekezdése értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve – a Be. 590. §

(7)bekezdése szerint hivatalból – az egyszerűsített felülbírálat körébe tartozó kérdésekre is. Ennek során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 592. §

(2)bekezdésének

1. a)és
2. c)pontjaiban írt okokból részben megalapozatlannak találta; az kismértékben hiányos és ellentétes a rendelkezésre álló iratok tartalmával. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára is – a tényállást az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Az ítélet [5] pontjában írt elítélés feltüntetését mellőzi. Kiegészíti a tényállás személyi részét azzal, hogy Terhelt1 vádlottat – a vádiratban terhére rótt bűncselekmény elkövetése után – a Nagykanizsai Járásbíróság a

1. évi december hó
2. napján jogerőre emelkedett 3.B.498/2023/
3. számú büntető végzésével a
4. november 1- [9] [10] [11] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II [12] [13] [14] [15] 3
5. között megvalósított hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 100.000 forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet [15] pontjában írt 0,6 gramm amfetamin-bázis a csekély mennyiség felső határának 120%-a és a jelentős mennyiség alsó határának legalább 6%-a, míg a 0,06 gramm totál-THC a csekély mennyiség felső határának 1%-a és a jelentős mennyiség alsó határának legalább 0,05%-a. A vádlott által tanú4 részére
6. március
7. napja előtt értékesített kábítószerek tiszta hatóanyag-tartalma ekként összesen a csekély mennyiség felső határát meghaladja, annak legalább 121%-a, míg a jelentős mennyiség alsó határát nem éri el, annak legalább 6,05%-a. Az ítélet [23] pontjában írtakat akként pontosítja, hogy a 64 gramm amfetaminbázis a jelentős mennyiség alsó határának legalább 640%-a, a 156,8 gramm MDMA-bázis a jelentős mennyiség alsó határának 784%-a, míg a 17,7 gramm totál-THC a jelentős mennyiség alsó határának 14,75%-a. Mellőzi továbbá a kábítószer különösen jelentős mennyiségére való utalást. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás immár mentes a Be.
8. §

(1)és

(2)bekezdéseiben meghatározott hibáktól és hiányosságoktól; az teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, az a vádlott tagadásával szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során nem vétett olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében vagy a Be. 608. §

(1)bekezdésében meghatározott ún. abszolút, illetve a Be.

1. §-ában nevesített kihatással bíró, ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ítélete érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna; ítéletét ekként nem kellett hatályon kívül helyezni. [16] IV. [17] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően, a szükséges bizonyítás foganatosításával folytatta le. Az ekként beszerzett bizonyítékokat egyenként és összességükben is a logika szabályainak megfelelően értékelve állapította meg a tényállást. A bizonyítékokat értékelő tevékenységével a másodfokú bíróság mindenben egyetértett, így azt megismételni nem kívánja, a bejelentett jogorvoslati kérelmek tartalmára figyelemmel csupán az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek. A védő a bűncselekmény minősítésének vitatásán keresztül lényegében a tényállás megállapítását támadta azzal, hogy a vádlott nem kereskedett a kábítószerrel, azt csupán tartotta. Ennek során annak a meggyőződésének adott hangot, hogy az ügyben kihallgatott egyes személyek vallomásával kapcsolatban – és ekként a szavahihetőségük kapcsán – észszerű kétely merült fel. Hangsúlyozta e körben, hogy tanú4 tanú kifejezetten a felelősséget áthárító nyilatkozatot tett. Emellett kiemelte, hogy álláspontja szerint nincs olyan objektív bizonyíték, melyre figyelemmel e tanúvallomásokat el lehetne fogadni. Erre tekintettel azonban kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy a vádlott a kábítószerrel kereskedett volna, önmagában pedig a kábítószer mennyisége erre nem adhat alapot. A másodfokú bíróság azonban nem értett egyet a fenti védői állásponttal; azt annyiban osztotta csupán, hogy a tanúk vallomásával kapcsolatban valóban észszerű kételyek merülhettek fel. Hangsúlyozandó azonban, hogy Terhelt1 vádlott is folyamatosan változtatta a védekezését a büntetőeljárás során, mellyel kapcsolatban elfogadható magyarázatot nem [18] [19] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] 4 tudott adni. Így a szavahihetőség vizsgálata nemcsak a tanúk vallomására, de a vádlotti védekezésre is kiterjedt. Általánosságban elmondható, hogy az elsőfokú bíróság csak abban a körben fogadta el mind a tanúk, mind pedig a vádlott állításait, melyet más objektív adatok alátámasztottak. Ez pedig megfelel a mindenkori ítélkezési gyakorlatnak, mely szerint a bizonyítékok bíróság által történt értékelésének megszokott módja az, hogy a bíróság a vallomás egyes – általában más bizonyítékokkal is megerősített – részeit fogadja el irányadónak a történeti tényállás megállapítása során, míg a vallomásnak olyan részeit, amelyek más bizonyítékokkal ellentétesek, figyelmen kívül hagyja (BH 1998.418.). E körben kiemelendő, hogy tanú4 tanú részéről a felelősséget áthárító magatartás nem állapítható meg. Egyrészt a lefoglalt és a vele szemben a vád tárgyává tett kábítószer mennyiségénél jóval nagyobb mennyiség megvásárlásáról tett nyilatkozatot a terhelti vallomásában, másrészt pedig ezzel nemcsak a vádlottat, hanem saját magát is bűncselekmény elkövetésével vádolta. E vallomásának hitelt érdemlőségét pedig a Zalaegerszegi Járásbíróság 6.B.230/2020/
2. számú ítéletének tényállása megerősítette. tanú1 tanú vallomásának mikénti megítélése képezte a bizonyítékok értékelésének legnehezebb részét; e tanú különböző nyilatkozatai alapján mind Fehér Szabolccsal, mind pedig a nyomozás során a hatóság részéről eljárt tanú5 tanúval szemben büntetőeljárás indult, melyeket utóbb minden esetben bizonyítottság hiányában megszüntettek. A fenti következetes jogelv érvényesülése folytán mégis helyesen fogadta el az elsőfokú bíróság tanú1 nyilatkozatai közül azt, mely szerint a vádlott a részére kábítószert értékesített. E körben a tanú1 tanú vallomását támasztotta alá a vádlott és közte lezajlott üzenetváltás tartalma is, mely a szavahihetőségét annyiban megerősítette, hogy abban döntően a kutya egészségi állapotáról volt szó. Másrészt mind tanú2 tanúnak, mind pedig tanú5 tanúnak ugyanaz az ügyvéd, egyéb érdekelt8 látta el a védelmét a velük szemben indult büntetőeljárásban, mely azt támasztotta alá, hogy tanú1 tanú a vádlottnál tett látogatása alkalmával nem kábítószert adott át a vádlottnak, hanem az akkori élettársa, tanú2 büntetőügyével kapcsolatban a védő személyére kért tanácsot a vádlottól. A másodfokú bíróság kiemelkedő jelentőséget tulajdonított annak a fémdoboznak, mely a terhelti hivatkozás szerint azokat a kábítószereket és egyéb dolgokat tartalmazta, melyet tanú1 adott át a vádlottnak. A doboz mérete alapján kétséget kizáróan az állapítható meg, hogy a vádlottnál lefoglalt kábítószerek és egyéb, kábítószerrel szennyezett tárgyak nem férnek el ebben a tárolóeszközben. Emellett pedig tanú2 vallomása is megcáfolta a vádlotti védekezést abban a tekintetben, hogy a vele szemben indult büntetőeljárásban foganatosított kutatás alkalmával – melynek során az összes kábítószert lefoglalták tőle – nem maradt a birtokában olyan tiltott anyag, melyet tanú1 tanú később átadhatott volna a vádlottnak megőrzésre. A vádlott egyébként nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra sem, hogy miért nem egy helyen tárolta a tanú1ól kapott kábítószert, illetve, hogy miért vett át olyan személytől kábítószert, akinek nem tartozik, tudva, hogy kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés végrehajtásának hatálya alatt áll. A fenti tanúvallomások, valamint az ezeket alátámasztó objektív bizonyítékok tehát minden kétséget kizáróan megcáfolták az egyébként életszerűtlen vádlotti védekezést abban a tekintetben, hogy a kábítószerrel nem kereskedett, csupán azt – szívességből – magánál tartotta. Mindezek alapján helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor tanú1 és tanú2 tanúk vallomását fogadta el a vádlott védekezésével szemben és helytállóan állapította meg, hogy a vádlott nemcsak tartotta, de értékesítette is a kábítószert. Az elsőfokú bíróság által Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II [28] [29] [30] [31] [32] [33] 5 megállapított tényállás a kábítószer értékesítésére vonatkozó részében ezért minden tekintetben megalapozott volt. Következésképpen az eltérő tényállás megállapítását célzó fellebbezések nem vezettek eredményre. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mégis több tekintetben helyesbítésre, illetve kiegészítésre szorult. Mindenekelőtt a Btk.
3. §

(2)bekezdése értelmében a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat közhiteles hatósági nyilvántartás tartalmazza a törvényben meghatározott időpontig, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg az elítélttel szemben. Kivételt ez alól mindössze a visszaesés és az ahhoz fűződő hátrányos jogkövetkezmények képezhetnek. Erre figyelemmel azonban a vádlott esetében az ítélet [5] pontjából mellőzni kellett a Nagykanizsai Városi Bíróság ítéletét, hiszen az a visszaesés szempontjából nem volt releváns, és a jogerős elbíráláskor már nem szerepelt a vádlott erkölcsi bizonyítványában. Ugyanakkor az erkölcsi bizonyítványból az is megállapítható volt, hogy a vádlottal szemben egy újabb jogerős elítélés született a jelen eljárásban szabadlábon történő védekezésének ideje alatt elkövetett bűncselekmény miatt, melyet szintén fel kellett tüntetni az ítélet személyi részében. Ezt a másodfokú bíróság pótolta. Emellett pedig a tényállásnak az egyes kábítószer mennyiségre vonatkozó megállapításai sem feleltek meg a bírói gyakorlat által támasztott követelményeknek. Ebből a szempontból először rögzíteni kell a kábítószer nettó mennyiségét; ezt követően kell megállapítani annak tiszta hatóanyag-tartalmát; ezután kell a tiszta hatóanyag-tartalomnak a jogszabályban feltüntetett mértékét (százalékos arányban) rögzíteni. Ez azonban az ítélet [15] és [23] pontjából hiányozott. Mindezekkel a másodfokú bíróság az ítélet e pontjait kiegészítette. Mellőzte ezen felül az ítélet [23] pontjának utolsó tagmondatát a kábítószer különösen jelentős mennyiségével kapcsolatban, mert ennek a tényállásban történő feltüntetése – figyelemmel a bűncselekmény minősítésére – szükségtelen. A fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be. 593. §

(3)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. [34] V. [35] Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott büntetőjogi felelősségére. A védő a fentiek alapján vitatta a bűncselekmény minősítését. Álláspontja szerint miután a vádlott nem kereskedett a kábítószerrel, csupán azt magánál tartotta, ezért a cselekményének helyes minősítése a Btk. 178. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés b) pontja szerint minősülő kábítószer birtoklásának bűntette. Ezzel azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet. Egyrészt a tényállás kapcsán már megnyugtatóan tisztázni lehetett, hogy a vádlott legalább három személynek ellenérték fejében értékesítette a nála lévő kábítószert. Ennek megállapítása hiányában sem juthatott volna azonban más megállapításra az elsőfokú bíróság az objektív bizonyítékok alapján, mint arra, hogy Terhelt1 vádlott kábítószerkereskedelem céljából szerezte be és tartotta magánál a terhére rótt kábítószereket. Ez a [36] [37] [38] [39] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II [40] [41] 6 következtetés pedig nemcsak a kábítószer mennyiségéből (amely a jelentős mennyiség alsó határát több, mint 14-szeresen haladta meg) volt levonható, hanem abból is, hogy a nyomozó hatóság által foganatosított kutatás alkalmával nagy mennyiségű, a kábítószerkereskedelemhez köthető tárgy került lefoglalásra, melyek kétséget kizáróan azt szolgálják, hogy a vádlott a kábítószert kisebb adagokra szortírozza, majd azokat az értékesítés céljára becsomagolja (porciózza). A bírói gyakorlat szerint a digitális mérleg, a kábítószerrel szennyezett adagoló kanalak, illetve a többszáz simítózáras műanyag tasak lefoglalása a kábítószer értékesítésére utal. Mindezek alapján a másodfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tanúk vallomása elfogadásának hiányában is a vádlott bűncselekményének helyes minősítése a Btk. 176. §

(1)bekezdés IV. fordulatában meghatározott és a

(3)bekezdés szerint minősülő kábítószer-kereskedelem bűntette. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis a kábítószer kereskedés céljából történő megszerzése, készletezése önmagában is kereskedésnek számít, ezért az azt tanúsító elkövető cselekménye nem kísérlet, hanem befejezett bűncselekmény (BH 2017.144.). A bűncselekmény eltérő minősítése céljából előterjesztett fellebbezések ezért nem voltak megalapozottak. [42] VI. [43] Az elsőfokú bíróság a vádlott bűncselekményére irányadó büntetési tételt és annak középmértékét helyesen állapította meg és rögzítette az ítéletében. A büntetés kiszabásánál irányadó tényezőket túlnyomórészt helyesen, és a tényleges súlyuknak megfelelően értékelte. E körben mellőzni kellett a vádlott különös visszaesői minőségére történő utalást a súlyosító körülmények köréből, miután a Btk.

1. §-a a különös visszaesőkkel szemben a büntetési tételkeret emelését eredményező rendelkezéseket tartalmaz. Súlyosító körülményként kellett ugyanakkor figyelembe venni azt a tényt, hogy a kereskedési célú megszerzés, illetve a kábítószer értékesítése mellett maga a vádlott is fogyasztott kábítószert. Azt egyébként az elsőfokú bíróság is helyesen észlelte, hogy e körben külön büntetőjogi felelősség megállapításának nincs helye. A vádlott javára ugyanakkor enyhítő körülményként kellett értékelni az eljárás elhúzódását, mely döntően arra volt visszavezethető, hogy az elsőfokú bírósági eljárást meg kellett ismételni. További enyhítő körülményként kellett figyelembe venni, hogy a megismételt eljárás során a vádlott végig a legsúlyosabb kényszerintézkedés: a letartóztatás hatálya alatt állt. A kábítószerrel összefüggő bűncselekményekkel kapcsolatos szankció alkalmazása során alapvető fontosságú tényező a kábítószer mennyisége, mely jelen esetben igen tetemes, a jelentős mennyiség alsó határát 14-szeresen haladja meg. Emellett külön figyelmet érdemel a vádlott személyében rejlő fokozott társadalomra veszélyessége, hiszen a korábban ugyanilyen bűncselekmény elkövetése miatt történő szabadságvesztésre ítélése után, a végrehajtás befejezése előtt, a feltételes szabadság tartama alatt elkövetett bűncselekmény miatt emeltek vele szemben vádat; Terhelt1 terheltet tehát még az sem tartotta vissza az újabb bűncselekmény elkövetésétől, hogy az előző büntetése fennmaradó részének a végrehajtását is elrendelhetik. Emellett a kábítószer fajtája is jelentőséggel bír, mely jelen esetben a [44] [45] [46] [47] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.3/2025/12/II [48] [49] [50] [51] [52] 7 cselekmény objektív társadalomra veszélyességét növeli, hiszen a vádlott több fajta kábítószerrel kereskedett, nem kizárólag marihuánával, mely a függőséget okozó hatása okán csekélyebben ítélendő meg. Mindezek alapján a 15 évi középmértéket meg sem közelítő 9 évi szabadságvesztés nem tekinthető eltúlzottnak, mely a védelem álláspontjával szemben nem minősíthető megtorló jellegűnek sem, sokkal inkább méltányosnak mondható. Ez a büntetés szükséges és egyben elégséges is a Btk.
2. §-ában meghatározott büntetési célok elérésére. Ezért a másodfokú bíróság nem látott törvényes lehetőséget a büntetés enyhítésére. Következésképpen a büntetés enyhítését célzó fellebbezések sem vezethettek eredményre. Az elsőfokú bíróság egyéb – a szabadságvesztés végrehajtási fokozatával, a feltételes szabadságra bocsátás kizártságával, az előzetes fogvatartás és a bűnügyi felügyelet beszámításával, a közügyektől eltiltással, a feltételes szabadság megszüntetésével, a vagyonelkobzással, valamint a bűnjelekkel és a bűnügyi költséggel kapcsolatos – rendelkezései is törvényesnek bizonyultak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezésekkel megtámadott ítéletét a Be.
3. §

(1)bekezdése alapján – helyes indokainál fogva – helybenhagyta. A Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdései alapján a szabadságvesztésbe továbbmenően beszámította az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatától a mai napig előzetes fogvatartásban töltött időt is. P é c s,

1. március
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Zalaegerszegi Törvényszék 3.B.22/2024/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.3/2025/
4. számú határozata folytán
5. évi március hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke