Bf.4/2024/15 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés], valamint társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. §

(1)bekezdés

(2)bekezdés a) pont]; - Terhelt2 II. rendű vádlottat társtettesként elkövetett bűnpártolás bűntettében [Btk. 282. §

(1)bekezdés

(3)bekezdés b) pont], felbújtóként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. §

(1)bekezdés

(2)bekezdés a) pont], folytatólagosan elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. §

(1)bekezdésének c) pont], valamint közokirat-hamisítás bűntettében [Btk. 342. §

(1)bekezdés b) pont]; - Terhelt3 III. r. vádlottat társtettesként elkövetett bűnpártolás bűntettében [Btk. 282. §

(1)bekezdés

(3)bekezdés b) pont], valamint társtettesként elkövetett lopás vétségében [Btk. 370. §

(1)bekezdés

(2)bekezdés a) pont]. [2] Ezért Terhelt1 I. rendű vádlottat halmazati büntetésül 10 év – fegyház fokozatban végrehajtandó – szabadságvesztés büntetésre, mellékbüntetésül 10 év közügyektől eltiltásra, Terhelt2 II. rendű vádlottat – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül 4 év – börtön fokozatban végrehajtandó – szabadságvesztés büntetésre, mellékbüntetésül 4 év közügyektől eltiltásra, Terhelt3 III. rendű vádlottat halmazati büntetésül 2 év – végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett, végrehajtása esetén börtön fokozatban végrehajtandó – szabadásvesztés büntetésre ítélte. A törvényszék Terhelt1 I. rendű vádlott vonatkozásában a szabadságvesztés büntetés tartamába az általa előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította. Rendelkezett Terhelt1 I. rendű és Terhelt3 III. rendű vádlottak tekintetében – utóbbinál a szabadságvesztés végrehajtása esetére – a rájuk kiszabott szabadságvesztés büntetésből történő feltételes szabadságra bocsátásról, megállapította, hogy Terhelt2 II. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, valamint rendelkezett a bűnjelek jogi sorsáról és a bűnügyi költség viseléséről. [3] A törvényszék ítéletével szemben – annak kihirdetését követően a tárgyaláson – Terhelt1 I. rendű és Terhelt2 II. rendű vádlottak és védőik felmentés, míg másodlagosan a II. rendű vádlott, valamint I. és II. rendű vádlottak védői a büntetés enyhítése érdekében fellebbeztek. A nyilatkozattételre fenntartott határidőben Terhelt3 III. rendű vádlott és védője a bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezés ellen, valamint III. rendű vádlott a büntetés enyhítése végett is jelentett be jogorvoslatot. Az ügyészség valamennyi terhelt tekintetében tudomásul vette az ítéletet. [4] Az I. rendű vádlott védője fellebbezésének írásban előterjesztett indokolásában a bizonyítási anyagot és az elsőfokú bíróság ítéletében rögzítetteket elemezve, az egyes vallomásokkal, illetve az elsőfokú bíróság ítéletében írtakkal szembeni álláspontját tételesen kifejtette, amely szerint az elsőfokú bíróság iratellenes megállapításokat és helytelen ténybeli következtetéseket is tartalmaz. Bizonyítási indítványait alaptalanul utasította el a bíróság, amivel összefüggésben indokolási kötelezettségének sem tett eleget, így – álláspontja szerint – az ügyben „mindenre kiterjedő, részletes bizonyítás felvételére van szükség”. Vitatta azt az elsőfokú ténymegállapítást, miszerint Terhelt1 I. rendű vádlott

1. év őszén költözött be a cím22 úti ingatlanba, és sérelmezte az elkövetés időpontjával kapcsolatban rögzítetteket is, Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 3 mivel véleménye szerint helységből helységbe védence a megállapított időpontra nem érhetett oda. Védence szavahihetőségét alátámasztandó, vitatta, hogy az I. rendű vádlott a törvényszék által megjelölt határozat alapján átváltoztatott 23 nap fogház fokozatú szabadságvesztés büntetést említette, az helyesen egy 35 napos fogház fokozatú szabadságvesztés büntetés volt, ami miatt elfogatóparancsot adtak ki ellene. Sérelmezte egyes tanúk, valamint a II. és III. rendű vádlottak vallomásainak védencére nézve terhelő bizonyítékként történő értékelését, valamint álláspontja szerint figyelmen kívül maradt olyan, az eljárás anyagává tett tanúvallomások értékelése, amelyek védence szavahihetőségét támasztották alá (tanú6, tanú7, tanú8, tanú9). Mindezek alapján elsődlegesen Terhelt1 I. rendű vádlott bizonyítottság hiányában történő felmentését indítványozta az I. tényállási pont vonatkozásában, illetve ezzel összefüggésben a II. tényállási pont tekintetében – tévedésre hivatkozással – szintén felmentésére tett indítványt. Másodlagosan az ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta, harmadlagosan pedig az indokolási kötelezettség elmulasztása miatt kérte az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezni és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasítani. Tartalmát tekintve negyedlegesen – az elsőfokú bíróság által megállapított egyenes szándék helyett eshetőleges szándék megállapítása mellett – a kiszabott büntetés enyhítésére tett indítványt. [5] Terhelt2 II. rendű vádlott védője a fellebbezésének írásban benyújtott indokolásában előadta, hogy álláspontja szerint a II. rendű vádlott azért segédkezett a holttest eltűntetésében, mert cselekménye következményeit kóros elmeállapota miatt nem ismerte fel, így vitatta az ezt kizáró elsőbírói ténymegállapítást. A sértett holttestének látványa, illetve az emberölési cselekménnyel való szembesülés okozhatott nála olyan traumát, amely kóros elmeállapotot idézett elő. A II. rendű vádlott kényszer és fenyegetés hatására is cselekedett, hiszen az I. rendű vádlott már korábban is fenyegette meg őt, emellett pszichikailag is nyomást gyakorolt rá azzal, hogy amennyiben nem működik együtt vele, feljelenti a hatóságoknál tudva azt, hogy jogerős szabadságvesztés büntetését kellene letöltenie. Indítványt tett az ügyben tárgyalás tartására is igazságügyi elmeorvos-szakértői, valamint pszichológus szakértői vélemény beszerzésének szükségessége miatt. Mindezek alapján elsődlegesen a II. rendű vádlott felmentését indítványozta, másodlagosan a kiszabott szabadságvesztés enyhítésére és végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt. [6] Terhelt3 III. rendű vádlott védője fellebbezésének írásban benyújtott indokolásában kifejtette, hogy a bűnügyi költség az emberölés tényállásával kapcsolatosan merült fel, így egyetemlegesen kötelezni a vádlottakat megfizetésére indokolatlan, ezért annak viselése alól védence mentesítését indítványozta. [7] A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a jogorvoslatokra tett Bf.227/2021/
2. számú írásbeli észrevételében a vádlottak és a védők által bejelentett perorvoslatokat alaptalannak találta, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg, okszerűen következtetett a vádlottak bűnösségére és a cselekmények minősítése is helytálló. A büntetés kiszabása során kimerítően felsorolt enyhítő és súlyosító körülmények mellett kiszabott büntetések arányosak, a végrehajtási fokozatra, feltételes szabadságra bocsáthatóságra, I. és II. rendű vádlottak esetében a mellékbüntetés alkalmazására, I. rendű vádlott esetében az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámítására, a bűnjelekre, valamint a Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 4 bűnügyi költségre vonatkozó rendelkezések a jogszabályoknak megfelelnek, így az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. [8] A másodfokú bíróság a bejelentett perorvoslatokat a büntetőeljárásról szóló
3. évi XC. törvény (a továbbiakban Be.)
4. §

(1)bekezdése alapján nyilvános ülésen bírálta el. [9] A nyilvános ülésen az I. rendű vádlott védője, fenntartva elsődlegesen tett indítványát, bizonyítottság hiányában kérte védence felmentését megalapozatlanság miatt, másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és a törvényszék új eljárás lefolytatására utasítását, harmadlagosan a büntetés enyhítését indítványozta. A II. és III. rendű vádlottak védői fenntartották írásban benyújtott perorvoslatukat, utóbbi azzal, hogy Terhelt3 III. rendű vádlott két és fél éve megtette beismerő vallomását és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is, amely idő a próbaidőből már el is telt volna. [10] A fellebbviteli főügyészség képviselője az írásban előterjesztett indítványának megfelelően az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt. [11] Az I. rendű vádlott az utolsó szó jogán tett felszólalásában továbbra is ártatlanságát hangsúlyozta, míg Terhelt2 II. rendű vádlott sajnálatát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban. [12] Az ítélőtábla az előterjesztett perorvoslat okára és irányára tekintettel a Be. 590. §

(1)és

(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét az azt megelőző eljárással együtt teljeskörűen bírálta felül. A revízió kiterjedt az eljárási szabályok megtartására, az ítélet megalapozottságára, a bűnösség megállapítására, a cselekmény jogi minősítésére, a büntetés kiszabására, az indokolás helyességére és az egyéb rendelkezésekre is. A Be. fellebbezési rendszerében is főszabály a teljes felülbírálat. Jelen esetben az I. és II. rendű vádlottak és védőik perorvoslata a tényálláson keresztül támadta a bűnösség megállapítását, ezért korlátozott felülbírálatra nem kerülhetett sor. [13] A felülbírálat során az ítélőtábla megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást alapvetően a perrendi szabályok megtartásával folytatta le. Nem vétett sem abszolút [Be. 608. §

(1)bekezdés a)-h) pont], sem olyan súlyos relatív perjogi hibát [Be. 609. §

(1)és

(2)bekezdés a)-d) pont], amely az eljárás törvényességét befolyásolva az érdemi felülbírálatot kizárta volna és az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását eredményezné. [14] A törvényszék az ügyfelderítési kötelezettségének teljeskörűen eleget tett, a bizonyítékokat egyenként és összességében is értékelte, amely során nagyrészt megalapozott tényállást állapított meg, azonban az ítélet a Be. 592. §

(2)bekezdésének d) pontja alapján kis Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 5 részben megalapozatlan, mert az elsőfokú bíróság egyes tényeket helytelen ténybeli következtetéssel állapított meg. [15] A részleges megalapozatlanságot a másodfokú eljárásban minden esetben a fellebbviteli eljárásban kell kiküszöbölni. Következik ez abból is, hogy a Be. részleges megalapozatlansághoz kapcsolódó hatályon kívül helyezési okot nem tartalmaz. [16] Az elsőfokú bírósági téves ténybeli következtetése az I. rendű vádlott beköltözésének idejét tekintve állapítható meg. A tényállás [18] bekezdésében azt rögzítette ugyanis, hogy: „A vádlottak az helység1 cím22 út

1. szám alatti közösen bérelt lakóházban éltek, oda Terhelt2 II. r. és Terhelt3 III. r. vádlott 2013-ban, míg Terhelt1 I. r. vádlott
2. őszén költözött be”. Ez a téves következtetés abból fakad, hogy maga az I. rendű vádlott is elmondta, illetve arra más bizonyíték is merült fel, hogy ott találkozott a sértettel
3. őszén, azonban ez nem bizonyítja azt, hogy ekkor be is költözött a házba. A beköltözésre Terhelt2 II. rendű vádlottnak van nyilatkozata, azonban ő több időszakot is megjelölt, először tavaszt mondott, majd őszt, ezzel szemben Terhelt1 I. rendű vádlott határozottan állította, hogy
4. december 20-án költözött be az ingatlanba, így ez utóbbi vádlott vallomását fogadta el az ítélőtábla a beköltözés dátumát illetően. [17] A fenti részbeni megalapozatlanság a másodfokú eljárásban a Be.
5. §

(1)bekezdés a) pontja szerint a rendelkezésre álló ügyiratok tartalma és helyes ténybeli következtetés útján kiküszöbölhető volt, ezért az ítélőtábla a tényállást a következők szerint helyesbíti. [18] A [18] bekezdés utolsó mondatának utolsó fordulata: Terhelt1 I. r. vádlott

1. december
2. napján költözött be. [19] Megjegyzendő, hogy a fenti helyesbítés semmilyen kihatással nem volt az ölési cselekmény időpontjának megállapítására, hiszen az a beköltözést követően három nappal történt. A helyesbítéssel a tényállás teljes mértékben megalapozottá vált és a Be.
3. §

(3)bekezdése értelmében a másodfokú ítélet alapját képezte. A tényállás megalapozottságát a törvény pozitív formában nem határozza meg, arra a megalapozatlansági okok nemlétéből lehet következtetni. Ettől függetlenül rögzíthető pozitív oldalról is, miszerint megalapozott a tényállás, ha a bíróság a törvényesen lefolytatott bizonyítási eljárás után, a vád keretei között, a vádló által vád tárgyává tett múltbeli és bűncselekménynek tartott eseményeket valósághűen, teljeskörűen, azaz hiánymentesen és iratszerűen állapítja meg. E követelményeknek a tényállás a másodfokú eljárásban végzett korrekciót követően felel meg. [20] A törvényszék a büntető ügy eldöntése szempontjából lényeges bizonyítékokat megvizsgálta és az előbbiekben részletezett, megalapozatlan tényállásrész kivételével azokat okszerűen, a logika szabályai szerint értékelte. Számba vette a vádlottak védekezését, Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 6 vizsgálta az eljárás során módosított vallomások tartalmát is, azokat elfogadható módon és mértékben elemezte és vetette össze más személyi és a tárgyi jellegű bizonyítékokkal. megvizsgálta a cselekmény körülményeihez közvetett módon kapcsolódó tanúk vallomásait, az orvosszakértői és az elmeorvosszakértői bizonyítást, a lefoglalt tárgyi bizonyítékokat, végül a releváns okiratokat is. [21] Az elsőfokú bíróság részletesen megindokolta, hogy mely bizonyítékokra alapított tényeket fogadott el és melyeket nem a tényállás megállapítása során, annak indokaival az ítélőtábla döntően egyetértett. Helytálló érveléssel vetette el a törvényszék az I. rendű vádlott cselekmény elkövetését tagadó védekezését, amit nem befolyásolt az a védői észrevétel, hogy a törvényszék milyen határozat alapján átváltoztatott szabadságvesztés büntetésre hivatkozott az I. rendű vádlott szavahihetőségének értékelésekor, hiszen annak kihatása a szavahihetőség alátámasztására vagy éppen cáfolatára a többi, releváns hivatkozás mellett nincs kihatással. Az ölési cselekmény tekintetében az I. rendű vádlott vallomása, valamint a II. és III. rendű vádlottak vallomása közötti ellentétet egyértelműen tisztázta az a tény, hogy ez utóbbi terheltek tekintetében az összebeszélésnek a lehetősége sem merülhetett fel, tekintettel arra, hogy egymásra is olyan terhelő vallomást tettek, ami egyúttal saját bűnösségüket is eldöntötte és amit előre nyilvánvalóan nem beszélhettek meg. Ugyancsak nem bír perdöntő jelentőséggel a helység-helység közötti távolság lehetséges megtételére történt védői hivatkozás, hiszen az adott távolság megtételéhez szükséges idő nem zárta ki az irányadó tényállás szerint rögzített elkövetési időt. Ekként az I. rendű vádlott cselekvőségére vont elsőbírói következtetés helytálló volt. [22] A bűnpártolás tekintetében Terhelt2 II. rendű vádlott és Terhelt3 III. rendű vádlott bűnössége az általuk elmondottakon alapult, azt alapvetően a védőik sem vitatták. A II. rendű vádlott védője ugyanakkor egyfajta „módosult tudatállapotra” hivatkozással a cselekmény társadalomra veszélyessége felismerésének hiányára, ezen túlmenően Terhelt1 I. rendű vádlott részéről a holttest eltüntetésére irányulóan tanúsított fenyegetésére hivatkozott, mindez azonban kétséget kizáró módon cáfolható volt az eljárás során. [23] Terhelt3 III. r. vádlott végig koherens vallomást tett tanúként és gyanúsítottként is a holttest kútba dobásával kapcsolatban, és ennek során nem tett említést semmilyen – Terhelt2 II. rendű vádlott által hivatkozott – fenyegetésről, sőt, még csak olyat sem észlelt, hogy a II. rendű vádlott bármilyen sokk hatása alatt cselekedett volna. [24] Ugyanez a helyzet Terhelt3 III. rendű vádlott tekintetében is, nála a kényszerre, fenyegetésre történő hivatkozás először a védői perbeszédben jelenik meg, ilyenről ő maga egyetlen alkalommal sem tett említést. Más kérdés a III. rendű vádlott gazdasági tárcím22ágok működtetése során fennálló, önként vállalt „alárendelt” helyzete, az azonban nem keverendő semmilyen büntetőjogilag releváns kategóriával, amit szintén tartalmazott az ítélet indokolása (elsőfokú ítélet [76] bekezdés). Összességében tehát, a büntethetőséget kizáró okokkal az elsőfokú bíróság kimerítően foglalkozott, azokkal az ítélőtábla messzemenőkig egyetértett. Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 7 [25] A vagyon elleni cselekmény tekintetében is egyértelmű volt a törvényszék kellő részletességgel kifejtett álláspontja, miszerint a vádlottak eltulajdonítási szándékkal cselekedtek. Ez nem is lehetett másképp, ugyanis mindannyian tisztában voltak azzal, hogy a sértett elhalálozott, nem gondolhatták azt, hogy azért kell a sértett tanyájáról az értékeit elvinni, hogy azokat megóvják, amíg a sértett börtönben van. [26] A tényállást támadó védelmi fellebbezésekkel kapcsolatban az ítélőtábla kiemeli, hogy a tényálláshoz kötöttség elvi indokát a Be. 167. §

(3)-

(4)bekezdése adja, mely szerint a bizonyítás eszközeinek és a bizonyítékoknak nincs törvényben előre meghatározott ereje, a bíróság a bizonyítékokat egyenként és összességükben szabadon értékeli és a bizonyítás eredményét az így kialakult meggyőződése szerint állapítja meg. Ezáltal biztosított a bizonyítékok hitelt érdemlőségének meggyőződés szerint, és szabad értékelése és védett mikénti értékelése (Kúria Bhar.III.1201/2018/10.). Mindezen elvek érvényre juttatása garantálja az elsőfokú bíróság úgynevezett „ténybírósági” jellegét. Ezen elvek a felülbírált ügyben maradéktalanul érvényesültek. Az I. rendű és a II. rendű vádlottak védői részben a bizonyítékok okszerű mérlegelésén keresztül támadták a megalapozottá tett tényállást, ami eredményre nem vezethetett. [27] Az anyagi jogi kérdések felülbírálata kapcsán – tekintettel az elkövetés és az elbírálás között eltelt huzamosabb időre – az ítélőtábla utal arra, hogy bár az elsőfokú bíróság ezt nem fejtette ki, de helyesen alkalmazta a Btk. 2. §

(2)bekezdése alapján az elkövetéskor hatályos büntető törvényt, hiszen a jelenleg hatályos Btk. nem eredményez kedvezőbb elbírálást, sőt, az emberölés bűntette tekintetében szigorúbb rendelkezést tartalmaz. Az emberölés bűntette alapesetének határozott idejű szabadságvesztésben testet öltő, öt évtől tizenöt évig terjedő büntetési tétele az elkövetéskor és az elbíráláskor is azonos volt, ugyanakkor az elkövetéskor hatályos törvény alkalmazása mellett szólt az, hogy a jelenleg, 2020. november 05. napjától hatályos Btk. 38.

(4)bekezdés

1. e)pont
2. eb)alpontja alapján nem bocsátható feltételes szabadságra, akit tettesként ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre emberölés [Btk. 160. §

(1)és

(2)bekezdés] miatt. Ezzel szemben a cselekmény elkövetésekor hatályos Btk. ilyen rendelkezést nem tartalmazott, ez alapján Terhelt1 I. rendű vádlott nem kizárt a feltételes szabadságra bocsátásból. A Btk. jelenleg hatályos rendelkezése e részben tehát lényegesen szigorúbb. [28] Az elsőfokú bíróság büntethetőségi akadály hiányában okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, és valamennyi cselekmény jogi minősítése is helyes. [29] Helyesen hivatkozott az emberölés kapcsán az elsőfokú bíróság a Kúria az élet és testi épség büntetőjogi védelméről szóló 3/

1. Büntető Jogegységi Határozatára, azonban a szándékossággal összefüggésben ott írt szempontokra utalás helyett (elsőfokú ítélet [98] bekezdés), azok rövid kifejtése is szükséges. Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 8 [30] Feltárta az elsőfokú bíróság a tárgyi és alanyi tényezőket, amik alapján – helyesen – következtetett Terhelt1 I. rendű vádlott egyenes szándékára, az I. rendű vádlott védőjének eshetőleges szándékára történő hivatkozása téves. Az emberölés esetén az elkövető tudata átfogja a sértett halála bekövetkezésének lehetőségét, és ezt kívánja (egyenes szándék), vagy ebbe belenyugszik (eshetőleges szándék). A bírói gyakorlat értelmében a használt eszköz élet kioltására alkalmas voltából, a fej irányába leadott ütésekből, azok erejéből, ismétlődő voltából, valamint az okozott sérülésekből a terheltnek az elkövetéskor fennálló ölési szándékára vonható következtetés (BH
2. 178.). A fejre nagy erővel, a szóban forgó kőműveskalapáccsal kifejtett ütés önmagában azt igazolja, hogy a terhelt szükségképpen előre látta cselekményének lehetséges következményeként azt, hogy a sértett halálát okozhatja, és ezt kívánta is, az egyenes ölési szándék egyértelműen megállapítható. Mindezzel szoros összefüggésben Terhelt1 I. rendű vádlott szándékára vont következtetést erősíti az elkövetés utáni magatartása, vagyis az, hogy az elhunyt sértettet megkísérelte eltüntetni, amihez a II. és III rendű vádlottak segítséget nyújtottak. [31] Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása során irányadó bűnösségi körülményeket nagyrészt helyesen sorolta fel, azonban az időmúlással összefüggésben hivatkozott tisztességes eljáráshoz való jog sérelme kapcsán kifejtett álláspont korrekcióra szorul (elsőfokú ítélet [117] bekezdés), különös tekintettel a nemzetközi joggyakorlatra. [32] Elsősorban azt kell kiemelni, hogy az időmúlás mint általánosságban enyhítő körülményként figyelembe veendő tényező a büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló
3. BK. vélemény III/
4. pontja szerint kettős. Egyrészt – némileg az Emberi Jogok Európai Bírósága (továbbiakban: EJEB) gyakorlatától idegen módon, hiszen az EJEB esetjoga ezt nem ismeri – jelenti az elkövetéstől számított időt (
5. BK. vélemény III/
6. pont
7. bekezdés), másrészt a büntetőeljárás tartamát, vagyis azt az időtartamot, ami alatt az elkövetővel szemben a büntetőeljárás folyik (
8. BK. vélemény III/
9. pont
10. bekezdés). [33] Az időmúlás vizsgálatakor jelen ügyben a bűncselekmény elkövetésének időpontjától a gyanúsítás közléséig számított időszak elenyészik, ehelyett – az EJEB gyakorlatának megfelelő módon – a gyanúsítás közlésének időpontjától eltelt időtartamot lehet csak figyelembe venni [EJEB Eckle kontra Németország (kérelem száma: 8130/78)
11. §]. Az Emberi Jogok Európai Egyezményének (továbbiakban: Egyezmény)
12. Cikke a „Tisztességes tárgyaláshoz való jog” kereteit határozza meg, ami szerint: „Mindenkinek joga van arra, hogy ügyét a törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az ellene felhozott büntetőjogi vádak megalapozottságát illetően. [34] Az Egyezmény
13. Cikke az EJEB jól kidolgozott esetjoga szerint egy pontosan körülhatárolható időintervallumot jelent, aminek a kezdő dátuma jelen ügyben
14. május
15. napja, amikor Terhelt1 I. rendű vádlottal a gyanúsítás közölve lett [EJEB Deweer kontra Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 9 Belgium (kérelem száma: 6903/75)
16. §], a befejező dátuma pedig a jogerős határozat, azaz az ítélőtábla ügydöntő határozata meghozatalának napja, vagyis
17. március 05 [EJEB Ringeisen kontra Ausztria, (kérelem száma: 2614/65)
18. §]. Az elkövetés és a gyanúsítás közlése között eltelt idő azért esik kívül a terheltek javára figyelembe vehető időszak értékelésénél, mert az éppen a terhelteknek felróható módon következett be [I.A. kontra Franciaország, (kérelem száma: 1/1998/904/1116)
19. §], hiszen mindent megtettek annak érdekében, hogy az I. rendű vádlott cselekménye rejtve maradjon, arra pusztán a véletlen folytán derült fény. [35] A fentiek alapján időmúlásként figyelembe vehető időszak tehát nem egészen négy év, amely időszak alatt semmilyen, a nyomozóhatóság vagy a bíróság rovására írható – avagy a terheltek javára figyelembe vehető – hatósági inaktivitás nem figyelhető meg. [36] Az elsőfokú bíróság a vádlottakkal szemben tettarányos, a büntetési célok elérésére alkalmas, a büntetéskiszabási elveknek megfelelő, az egyéniesítést is kifejezésre juttató szabadságvesztés büntetést, és az I. és II. rendű vádlottak tekintetében ehhez igazodó tartamú közügyektől eltiltás mellékbüntetést szabott ki. [37] Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy az egyéni és általános megelőzés szempontjainak érvényre juttatása érdekében a III. rendű vádlott esetében a Btk.
20. §-ban írt büntetési célok a kiszabott szabadságvesztés büntetés végrehajtásának felfüggesztésével is elérhetők, azonban az ítélőtábla álláspontja szerint nyomatékos hangsúlyt kell kapjon az a tény, hogy Terhelt3 III. rendű vádlott az előkészítő ülésen beismerte a terhére rótt cselekményeket és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is, azonban a törvényszék azt nem fogadta el, így az eljárás az ő tekintetében – rajta kívül álló okból – nem fejeződött be már a bírósági szak legelején,
21. november
22. napján. Mivel a rá kiszabott büntetés végrehajtása felfüggesztésének próbaideje a büntetőeljárás jogerős befejezésekor, azaz több, mint két évvel később,
23. március
24. napján kezdődhet el, indokoltnak látta az ítélőtábla a próbaidő törvényi maximumban meghatározott tartamának négy évre mérséklését. [38] A szabadságvesztés büntetés III. rendű vádlott vonatkozásában történt felfüggesztésével összefüggésben, ítélete indokolásában a törvényszék adós maradt az előzetes mentesítés lehetőségének vizsgálatával, amit a másodfokú bíróság az alábbiak szerint pótol. [39] Az Alkotmánybíróság 8/
25. (IV. 17.) AB határozat
26. pontja alatt megállapította, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló
27. évi IV. törvény
28. §

(1)bekezdése és a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 102. §

(1)bekezdése alkalmazásakor az Alaptörvény XXVIII. cikke

(1)bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, miszerint a bíróság a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén hivatalból vizsgálja az előzetes bírósági mentesítés lehetőségét, és arról az ítéletben rendelkezzen. Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 10 [40] A Btk. 102. §

(1)bekezdése értelmében a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése esetén a bíróság az ügydöntő határozatban előzetes mentesítésben részesítheti az elítéltet, ha arra érdemes. [41] A törvény kizárólag a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztése kapcsán jogosítja fel a bíróságot arra, hogy a bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítéletben mentesítse az elítéltet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az előzetes mentesítés szubjektív, alanyi feltétele – az utólagos mentesítéshez hasonlóan – a terhelt érdemessége. Az érdemesség fogalmát, illetőleg annak tartalmát a jogalkotó sem a korábbi Btk.-ban, sem a Btk.-ban nem határozta meg, annak tartalmára vonatkozóan a jogszabály indokolása ad némi iránymutatást. A fogalom valóságos tartalmát a bírói gyakorlat munkálta ki (EBH

1. 51.). Az érdemesség vizsgálatánál különösen az elkövető személyét, életvitelét, a bűncselekmény jellegét, az elkövetés körülményeit és motívumait kell értékelni (EBH
2. 92.). Az érdemesség megállapításánál nemcsak az elkövető személyét és életvitelét, hanem a bűncselekmény tárgyi súlyát és jellegét is értékelni kell (BH
3. 221.). [42] Terhelt3 III. rendű vádlott tekintetében figyelembe veendő négyéves középmértékre is tekintettel, a cselekmény jellegére és az elkövetés körülményeire figyelemmel az ítélőtábla e vádlottat rendezett személyi körülményei ellenére sem látta érdemesnek a büntetett előélethez fűződő következmények alóli mentesítésre. [43] A szabadságvesztés büntetések végrehajtási fokozatára vonatkozó, valamint a feltételes szabadságra bocsáthatósággal kapcsolatos rendelkezések összhangban álltak a büntető anyagi, illetve eljárásjogi normákkal, a bűnjelek tekintetében is mindösszesen egy elírás szorult pontosításra. [44] Az eljárás során felmerült bűnügyi költség viselésével kapcsolatban az ítélőtábla részben osztotta a III. rendű vádlott védőjének álláspontját. Nem értett egyet azzal az elsőbírói állásponttal, hogy az egyértelműen meghatározható és vádlotthoz köthető bűnügyi költségen felüli igen tetemes részt kitevő és vádlottanként számszakilag pontosan nem elkülöníthető bűnügyi költség viselésére mindhárom vádlottat egyetemlegesen kötelezte, ugyanis aránytalan és igen méltánytalan helyzetet eredményezhet, ha a 3,5 millió Forintot meghaladó összeg egészét akár a II., akár a III. rendű vádlott fizetné meg, mentesítve az I. rendű vádlottat a fizetési kötelezettség alól annak ellenére, hogy az szorosan és közvetlenül az emberölés bűntettéhez kapcsolódik. [45] Éppen ezért a másodfokú bíróság akként osztotta meg a bűnügyi költség viselését, hogy az előkészítő ülésig felmerült, személyenként elkülöníthető összegeket minden vádlott maga viseli (I. rendű vádlott esetében 331 673 Forintot; Terhelt2 esetében 7 480 Forintot), az ezt követően felmerült bűnügyi költség pedig Terhelt1 I. rendű és Terhelt2 II. rendű Debreceni Ítélőtábla 3.Bf.4/2024/15/IX 11 vádlottakat egyenlő részben terheli (személyenként 9 335 Forint). Az emberöléssel kapcsolatban felmerült, az elsőfokú bíróság által meghatározott módon egyetemleges viselésre kötelezett – egyébként helyesen – 3 582 371 Forint összeget arányosítva akként osztotta meg az ítélőtábla, hogy abból Terhelt2 II. és Terhelt3 III. rendű vádlott személyenként 1-1 millió Forintot, míg a fennmaradó 1 582 371 Forintot Terhelt1 I. rendű vádlott köteles viselni. [46] A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fentiek szerint érintett részében a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg a törvénynek megfelelő rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdés alkalmazásával helybenhagyta. [47] Az ítélőtábla Terhelt1 I. rendű vádlott tekintetében a rendelkező részben megjelölt időszakot is beszámította – a Btk. 92. §

(1),

(2)bekezdései szerint – előzetes fogvatartásban töltött időként a kiszabott szabadságvesztés tartamába. [48] A Be. 451. §

(2)bekezdésének c) pontja szerint a határozat bevezető része tartalmazza, ha a bíróság a határozatot tárgyaláson hozta meg, a bírósági eljárás helyét, a bírósági eljárás formáját, és azt, hogy az eljárás nyilvános volt-e. A Be. 561. §

(1)bekezdése folytán az ügydöntő határozat bevezető részében kell feltüntetni a tárgyalási napok megjelölését is. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a nyilvános tárgyalás esetén a folytatólagosságra utalás feltüntetése kerülendő, hiszen az a törvény szövegéből nem vezethető le, a tárgyalás egységes egésznek tekintendő megnyitása és berekesztése között. Debrecen,

1. március
2. Záradék: Az Egri Törvényszék 15.B.19/2021/
3. számú ítélete a Debreceni Ítélőtábla Bf.III.4/2024/
4. számú ítéletében írt változtatással a mai napon jogerőre emelkedett. Debrecen,
5. március
6. Dr. Gömöri Olivér s.k. a tanács elnöke