Mf.30043/2025/8 – Győri Ítélőtábla

(1)bekezdése nem csak mérték, hanem beosztási szabály. A ki nem adott pihenőidőben végzett munka rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül és annak megfelelően kell a bérpótlékot elszámolni. Győri Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.V.30.043/2025/

1. Felperes: Felperes1 (Cím1.) Felperes képviselője: Felperesi képviselő (Cím6.) Alperes: Alperes1 (Cím5.) Alperes jogi képviselője: Dr. Hibbey Gábor Levente kamarai jogtanácsos A per tárgya: elmaradt pihenőnapi bérpótlék megfizetése Az elsőfokú bíróság neve és a fellebbezéssel támadott határozatának száma: Tatabányai Törvényszék, Jelen ügy száma/
2. A fellebbezést előterjesztő fél és a fellebbezés sorszáma: Alperes,
3. Felperes csatlakozó fellebbezés,
4. Ítélet Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 2 Az ítélőtábla kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a „NAV Bírósági határozatban megállapított eljárási illetékbevételi számla” megnevezésű 10032000-01070044-09060018 számú költségvetési számlára 276.080 (kétszázhetvenhatezer-nyolcvan) forint feljegyzett fellebbezési illetéket. Az ezt meghaladó 20.669 (húszezer-hatszázhatvankilenc) forint feljegyzett fellebbezési illeték az állam terhén marad. A fizetendő illeték a határozat jogerőre emelkedését követő
5. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését és a bírósági ügyszámot, valamint az alperes adószámát is. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás [1] A másodfokú eljárásban irányadó tényállás szerint a peres felek között munkaviszony állt fenn, a felperes mozdonyvezető munkakört tölt be, munkavégzésének helye Telephely1 telephely. Az alperes
6. január 1-től hatályos kollektív szerződése (a továbbiakban: KSZ)
7. §
8. ja) alpontja és
9. számú melléklet
10. §-a értelmében vezényelt vontatási utazói munkarendben foglalkoztatott munkavállalónak minősült. Az alperes tevékenysége megszakítás nélküli volt, ezért az alperes a felperest egyhavi munkaidőkeretben foglalkoztatta. A felperes munkaideje egyenlőtlenül került beosztásra. [2] A felperes által teljesítendő munkaidő az egy havi munkaidő-keretben 176 óra volt. Az alperes mind a munkaidőt, mind a pihenőidőt órában tartotta nyilván akként, hogy a különböző távolléteket (szabadság, érdekképviseleti tevékenység miatti munkaidőkedvezmény, keresőképtelenség, …) 24 órás időtartammal számolva konkrét időpárban rögzítette, így 8-16, illetve 7-15 óráig terjedően. [3] Az alperes a KSZ
11. §

(1)bekezdés j) pontja alapján vezényelt vontatási utazói munkarendben foglalkoztatta a felperest. A felperest a vasúti közlekedésről szóló 2005. évi CLXXXIII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 68/A. §

(4)bekezdése és a 68/B. §

(1)bekezdése alapján 24 órás időszakonként megszakítás nélkül legalább 12 óra lakóhelyi pihenőidő illetti meg minden beosztás szerinti napi munkavégzést követően. A felperes heti pihenőideje minimum 42 óra, a havi munkaidőkeretre tekintettel egy alkalommal szombat 0 órától hétfő 6 óráig, összesen 54 óra heti pihenőidő illeti meg, és az adott munkaidő keretben átlagosan 48 órás heti pihenőidőt biztosított az alperes a felperes részére. Az alperes KSZ

1. § 1) pontja, valamint a
2. december 1-től hatályos KSZ
3. számú melléklet 10-
4. §-ai határozzák meg rendkívüli munkavégzés esetén a bérpótlék mértékét. [4] A felperes besorolási bére
5. januártól
6. júliusig 317.000 forint,
7. augusztustól
8. szeptemberig 325.500 forint,
9. októbertől
10. februárig 335.500 forint,
11. márciustól
12. júliusig 352.300 forint,
13. augusztustól
14. februárig 362.300 forint,
15. márciustól
16. decemberig 400.000 forint volt. A felperes munkáját mindig a beosztásnak megfelelően, a tényvezénylés szerinti időben végezte, a ténylegesen Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 3 teljesített munkavégzés nem esett egybe a kijelölt heti pihenőidő tartamával. Az alperes a felperest a napi és a heti munkaidő, valamint rendkívüli munkavégzés KSZ-ben meghatározott mértékét meghaladó időszakra nem osztotta be munkavégzésre, a munkavégzés ellenértékét megfizette. [5] Az alperes a napi pihenőidőt megelőző utazási normaidőt és a heti pihenőidőt biztosította a felperes részére, azonban a heti pihenőidőt közvetlenül megelőző napi pihenőidőt nem minden esetben biztosította
17. január
18. és
19. december
20. közötti időszakban. [6] A felperes kereseti kérelmet terjesztett elő
21. február 4-én, a pontosított, módosított kereseti kérelmében elmaradt pihenőnapi bérpótlék jogcímén 3.967.775 forint megfizetését kérte,
22. július 1-jétől középarányosan számított késedelmi kamattal együtt, valamint perköltség megfizetésére is kötelezni kérte az alperest. A kereseti kérelmének jogalapjaként megjelölte az alperesi KSZ
23. § 1) pontját, a munka törvénykönyvéről szóló
24. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
25. §

(1)bekezdését, a 105. §

(1)bekezdését, 106. §

(1)-

(3)bekezdését, a munkaidő szervezés egyes szempontjairól az Európai Parlament és a Tanács

1. november 4-i 2003/88/EK irányelv (a továbbiakban: Irányelv)
2. és
3. cikkét, továbbá az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdését, a Vtv. 68/A. §

(4)bekezdését és 68/B. §

(1)bekezdését, valamint az Alkotmánybíróság 12/

1. (VI.22.) AB határozatát (a továbbiakban: ABH), hivatkozott az Európai Unió Bíróságának C-477/
2. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletre is. Az alperes jogsértése jogkövetkezményeként az Mt.
3. §

(2)bekezdés a) pontja szerinti rendkívüli munkavégzés pótlékának megfizetését kérte. [7] Az alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte, mind a jogalap, mind az összegszerűség vonatkozásában. A jogalap vonatkozásában előadta, hogy tevékenysége az Mt. 90. §-a szerinti megszakítás nélküli tevékenység, a felperes munkaidejét munkaidőkeretben, egyenlőtlenül osztotta be az Mt. 97. §-a szerint, alkalmazta a Vtv. 68/B. §

(1)bekezdését, valamint a KSZ 26.,

1. és
2. §-ait,
3. számú mellékletének rendelkezését, és a KSZ Budapesti TSZVI KSZ Helyi Függelékének
4. és
5. §-át, és annak
6. számú mellékletét. Kifogásolta, hogy felperes keresetében nem jelölte meg, hogy pihenőidejének beosztása során az alperes milyen munkaviszonyra vonatkozó szabályt sértett. Hivatkozott arra, hogy a Kúria Mfv.II.10.279/2018/
7. számú ítélete az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló
8. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Eütv. tv.) számos kérdésben az Mt.-től eltérő, speciális munkajogi tárgyú rendelkezéseket tartalmaz, így az különösen nem tekinthető irányadónak a vasúti dolgozókra. [8] Alperes kifejtette, hogy a magyar munkajogban évtizedekre visszanyúló, és töretlenül érvényesülő történelmi hagyománya van annak, hogy a napi pihenőidőt két munkanapi, illetve két munkavégzés között rendeli biztosítani. A napi pihenőidő magyar fogalmából következően annak kiadása a heti pihenőidőt megelőzően nem értelmezendő, így a magyar szabályozás során a heti pihenőidő mértéke tekintetében a jogalkotói akarat figyelemmel volt az irányelvek (93/104/EK Irányelv és 2003/88/EK Irányelv) 35 órás minimummértékére. A teljes, hétnaponkénti pihenőidőt egy egységes, a magyar munkajogi hagyományokhoz és rendszerhez igazodó, tagállami heti pihenőidő fogalom alá vonta, és nem bontotta meg azt az EU-s irányelvek szerinti két különálló jogcímre. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 4 [9] Alperes az EUB ítélettel összefüggésben hangsúlyozta, hogy az uniós és magyar napi és heti pihenőidő fogalmai, szabályozási logikája alapvetően eltér, nem azonos tartalmúak, az EUB ítéletben az uniós szabályok értelmezésére adott válasz ezért nem fordítható át megfelelő értelmezés és kritika nélkül, csak a formalitást követve, hanem tartalmilag, a célját szem előtt tartva vonatkoztatandó a magyarra. Az Mt. az Irányelv elveit és célját maradéktalanul kielégíti azzal, hogy 11 órás megszakítás nélküli pihenőidőt rögzít. A magyar munkajogi szabályozás szerinti heti pihenőidő mértéke jóval kedvezőbb az uniós 35 órás minimumszabálynál, átlagosan 48 órás egybefüggő, megszakítás nélküli pihenőidő beosztását rendeli. Ez a 48 órás időtartam pedig tartalmazza a 11 órás, uniós napi pihenőidő mértékét is, mivel a magyar heti pihenőnap és pihenőidő szabályozásánál a magyar jogalkotó a mérték tekintetében figyelembe vette az uniós napi pihenőidő 11 órás mértékét is. [10] Az összegszerűségre vonatkozóan is kifejtette álláspontját, miszerint a KSZ
9. §-a, a
10. §
11. pontja, a
12. §
13. c) alpontja, a
14. §-a, a
15. §-a, a Budapesti TSZVI KSZ Helyi Függelékének
16. és
17. §-ai, a
18. és a
19. számú mellékletei alapján a felperest 12 óra mértékű lakóhelyi napi pihenőidő és utazási norma idő illeti meg. Az utazási normaidő azonban csak a napi pihenőidő előtt jár a felperes részére, a heti pihenőidőt követően történő utazásra normaidő nem számolható az Mt. 86.§

(3)bekezdés b) pontja értelmében sem. Az alperes átlagban biztosította a munkaidő-kereten belül a 48 óra heti pihenőidőt, amikor a heti pihenőidőben munkavégzést rendelt el, akkor annak elszámolása megtörtént, az „megváltásra” került. [11] Vitatta az összegszerűséget tekintettel arra is, hogy amennyiben a heti pihenőnapot megelőző napi munkavégzést szabadság követi, akkor nem jár napi pihenőidő, továbbá a munkaidőkeretre tekintettel kifizetett rendkívüli munkavégzés ellenérteke – amennyiben az a napi pihenőidő tartamara esik – nem érvényesíthető ismételten, ezért kérte levonásba helyezni. [12] Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a felperes részére bruttó 3.451.053 forintot rendkívüli munkavégzés pótléka jogcímén, valamint ezen összeg után

1. július 1től középidő arányosan a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Rendelkezett a perköltségviselésről. [13] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felek között nem volt vitatott a ténylegesen megvalósult (tényvezénylés szerinti) munkaidőbeosztás, a munkaidő, annak kezdete és vége, továbbá, hogy felperes mely napokon volt szabadságon, és alperes mely heti pihenőidők vonatkozásában milyen időtartamra rendelt el rendkívüli munkavégzést. Alperes azt vitatta, hogy a heti pihenőidő előtt napi pihenőidőt és a hazautazás időtartamára útidőt biztosítson felperes számára. Ezen jogkérdés megalapozottsága esetére alperes azt is vitatta, hogy ez a kötelezettsége a szabadságot megelőzően, valamint heti pihenőidőben elrendelt rendkívüli munkavégzés esetén fennállna. Vitatott volt továbbá, hogy az alperes által a korábban, munkaidőkereten felüli munkavégzésre figyelemmel kifizetett bérpótlékkal csökkenteni kell-e felperes igényét. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 5 [14] Az elsőfokú bíróság abban a jogkérdésben foglalt állást, hogy a felperesnek a heti pihenőidőt, illetve a szabadságot megelőzően ki nem adott napi pihenőidő tartamára eső munkavégzés idejére rendkívüli munkavégzés bérpótléka jogcímén érvényesített követelése jogalapjában megalapozott-e. Eljárása során az Mt.
2. §, a
3. §,
4. §,
5. §, az Alaptörvény XVII. cikk, a 12/
6. (VI. 22.) AB határozat, az Európai Unió Alapjogi Chartája
7. cikk,
8. cikk, a 2003/88/EK Irányelv
9. és
10. cikkének rendelkezéseit, a Kúria irányadó joggyakorlatát vette figyelembe. (Mfv.II.10.025/2024/6., Mfv.IV.10.044/2024/6., Mfv.IV.10.053/2024/4., Mfv.V.10.048/2024/5., Mfv.I.10.046/2024/5., Mfv.V.10.054/2024/5., Mfv.II.10.064/2024/6., Mfv.II.10.067/2024/4., Mfv.IV.10.074/2024/
11. Mfv.V.10.051/2024/
12. és Mfv.II.10.055/2024/
13. számú határozatok) [15] Az összegszerűség körében a felek egyezően adták elő, amennyiben a bíróság a felperes kereseti kérelmének teljes egészében helyt ad, úgy felperes követelésének összegszerűsége 3.968.709 forint; amennyiben az összeget a munkaidőkereten felüli munkavégzés alperesi díjazásával, 516.722 forinttal csökkenteni kell, annak összegszerűsége 3.451.053 forint. [16] A bíróság hivatkozott az Európai Unió Bíróságának C-477/
14. szám alatt hozott ítéletére, valamint a Kúria hasonló tárgyú perekben hozott hatályon kívül helyező végzései közül az Mfv.IV.10.044/2024/
15. sorszámú határozatára, amelyben az EUB ítéletével kapcsolatos álláspontját részletesen rögzítette. A Kúria az Mfv.IV.10.044/2024/
16. számú határozatában kifejtette az Európai Unió Alapjogi Chartája
17. cikk

(2)bekezdése, az Irányelv

1. cikk, az
2. cikk és
3. cikk szerinti jogértelmezést, hogy a tagállamok a munkavállalók biztonságának és egészségének védelme szempontjából a munkavállalókra nézve az Irányelvben írtakhoz képest kedvezőbb rendelkezéseket elfogadhatnak. Az Irányelv az Mt.-be átültetésre került. Az Mt.
4. §

(1)bekezdése értelmében a napi munka befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidőt (napi pihenőidőt) kell biztosítani. [17] Az Mt. 106. §

(1)bekezdése szerint pedig a munkavállalót hetenként legalább 48 óra megszakítás nélküli heti pihenőidő illeti meg. Az Irányelv és az Mt. hivatkozott rendelkezéseit összevetve rögzíthető, hogy a magyar jogalkotó a napi pihenőidő szabályozásánál az Irányelv

1. cikke szerinti minimum követelményt (11 óra) vette át, azonban a heti pihenőidő vonatkozásában a munkavállalók számára kedvezőbb szabályozásként az Irányelv 24 órás minimum követelményéhez képest 48 órát biztosít. [18] A napi és a heti pihenőidő, annak rendeltetése, kiadása alaptörvényi követelmények mentén történő értelmezésekor az Alkotmánybíróság 12/
2. (VI. 22.) AB határozata kiinduló pontként szolgálhat. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában kifejtette, hogy az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdése alapvető jogként biztosítja a pihenéshez való jogot, amelyen belül megkülönbözteti a napi és heti pihenőidőt. A Kúria hivatkozott arra, hogy az EUB az Irányelv legfontosabb jellemzőit, a tagállamoknak az átültetésre vonatkozó kötelezettségeit több ügyben is értékelte. Kimondta, hogy az Irányelvben a munkavállalóknak biztosított jogok nem értelmezhetőek megszorítóan (C-55/

1. ügyben
2. május 14-én hozott ítélet 42-
3. pont). Kitért arra is, hogy a nemzeti bíróságoknak ugyanazon uniós Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 6 jogforrás értelmezése körében, az azonos, vagy hasonló tényállású ügyekben követniük kell az EUB korábban meghozott ítéleteit (66/79., 127/
4. és 128/
5. sz. egyesített ügyekben
6. március 27-én meghozott ítélet
7. pont). [19] Az elsőfokú bíróság figyelembe vette a Miskolci Törvényszék hasonló tényállású ügyben kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásában (C-477/
8. számú ügy) az EUB ítéletét, melynek indokolása szerint a napi és a heti pihenőidő két egymástól eltérő jog, amelyek eltérő célokat követnek. A munkavállaló számára mindkét jog tényleges gyakorlását biztosítani kell, ezért az olyan értelmezés, mely szerint a napi pihenőidő a heti pihenőidő részét képezi, megfosztaná a munkavállalót a napi pihenőidő tényleges igénybevételének lehetőségétől. A napi pihenőidőt tehát – a két jog önálló jellegére figyelemmel – a heti pihenőidőhöz való jogon túlmenően kell biztosítani. Az EUB mindezekre tekintettel úgy foglalt állást, hogy az Irányelv
9. cikkében előírt napi pihenőidő nem képezi az Irányelv
10. cikke szerinti heti pihenőidő részét, hanem ahhoz hozzáadódik. [20] A Kúria a C-477/
11. sz. ügyben hozott ítélet alapján az Mfv.IV.10.044/2024/
12. számú határozatában megállapította, hogy a heti pihenőidő csak akkor kezdődhet el, amikor a munkavállaló már részesült napi pihenőidőben. Figyelemmel arra, hogy alperes a heti pihenőidő előtt a napi pihenőidőt nem biztosította, így a be nem osztott napi pihenőidő tartamára eső munkavégzés rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül, amelyre az Mt.
13. § szerinti bérpótlék jár. [21] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint, amennyiben a munkaidő-beosztás szerinti heti pihenőidőben az alperes rendkívüli munkavégzést rendelt el, a heti pihenőidő ezen jellege nem változik, azt az időtartamot továbbra is heti pihenőidőként kell figyelembe venni. A bíróság osztotta felperes azon érvelését, hogy a heti pihenőidőben történt munkavégzés ellenértékének megfizetése nem érinti azt a körülményt, hogy a munkavégzést követően, a heti pihenőidő előtti időszakra a napi pihenőidőt biztosítani kellett volna. Az a körülmény, hogy alperes utólag heti pihenőidőben rendkívüli munkavégzést rendelt el, nem teszi jogszerűvé az egyébként jogellenes munkaidőbeosztást. [22] A bíróság vizsgálta azt is, hogy jogosult-e felperes bérpótlékra abban az esetben, ha alperes a szabadságot megelőzően nem biztosította részére a napi pihenőidőt. Alperes e körben hivatkozott az elévülésre, mert eredeti kereseti kérelmében a szabadságot megelőző munkavégzések tekintetében pótlékigénye nem volt. A bíróság az elévülés körben megállapította, hogy felperes eredeti kereseti kérelméhez csatolt táblázatos kimutatásából egyértelműen megállapítható volt, hogy azon szabadságos napokra, amelyekre módosított kereseti kérelmét is fenntartotta, eredeti kérelmében is hivatkozott. A felperes a perindítással a teljes perrel érintett időszak tekintetében a jogellenesen ki nem adott napi pihenőidőkre eső tényleges munkavégzésekkel összefüggő vagyoni igények vonatkozásában megszakította az elévülést [Mt.
14. §

(4)bekezdése folytán alkalmazandó

1. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
2. §

(1)bekezdés c) pont], így az utóbb ténybelileg és számszakilag pontosított időszakokra érvényesített megváltoztatott kereset egyes tételei az alperes érvelésétől eltérően nem évültek el. [23] A bíróság a szabadságot megelőző napi pihenőidővel összefüggésben hivatkozott az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdésére, az Alkotmánybíróság 12/

1. (VI.22.) AB Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 7 határozatára, a 3341/
2. (XII.20.) AB határozatban foglaltakra, az EUB C-477/
3. számú előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítéletére. Kitért arra, hogy az Európai Unió Bírósága az uniós napi pihenőidő és az uniós szabadság viszonyát kétségtelenül nem vizsgálta, ugyanakkor azt megállapította, hogy a munkavállalónak közvetlenül a munkaidőt követően kell napi pihenőidőben részesülnie függetlenül attól, hogy ezt a pihenőidőt követi munkaidő vagy nem. A bíróság megállapította, hogy felperest a szabadságos napokat megelőző időszakra számított napi pihenőidő megillette. [24] Végezetül azt vizsgálta, hogy a felperes által igényelt bérpótlék összegéből le kelle vonni az alperes által korábban megfizetett munkaidőkereten felüli munkavégzés bérpótlékát, az Mt.
4. §

(2)bekezdését a magyar nyelv szabályai szerint értelmezte és alkalmazta, és arra a következtetésre jutott, hogy a „vagy” kötőszó úgy értelmezendő, hogy az Mt. 143. §

(2)bekezdés szerinti pótlék ezen három esetben vagylagosan illeti meg a munkavállalót. A bíróság a felperes követelésének összegét a munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzésre tekintettel korábban megfizetett pótlék összegével csökkentette. [25] Az elsőfokú bíróság a fent részletezettek alapján kötelezte az alperest a rendelkező részben foglaltak szerinti összegben rendkívüli munkavégzés pótléka címén bruttó 3.451.053 forint megfizetésére és rendelkezett a perköltségviselésről. [26] Az alperes törvényes határidőben fellebbezést nyújtott be, elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását kérte akként, hogy a másodfokú bíróság a keresetet utasítsa el és kötelezze felperest a perköltség viselésére. Elsődleges kérelmét jogszabálysértésre alapozta. Másodlagosan a Pp. 384. §

(1)bekezdés b) pontja alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokon eljárt bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte. Az alperes harmadlagosan kérte, hogy ha a másodfokú bíróság a felperes kereseti kérelmének teljes elutasítását nem tartja megalapozottnak, akkor a marasztalás összegét szállítsa le 2.487.689 forint összegre. Az alperes jogi képviselőjének másodfokú eljárásban felmerült munkadíját mérlegeléssel kérte megállapítani a17/

1. (XII.9.) IM rendelet alapján. [27] Az alperes fellebbezése lényege szerint megismételte az elsőfokú eljárás során előadottakat és kitért arra, hogy álláspontja szerint az EUB nem értelmezheti a tagállami jogot. Az elsőfokú bíróság az Európai Unió Bíróságának C-477/
2. számú előzetesdöntéshozatali eljárásban hozott ítéletére, a Kúria precedensképes határozatában kifejtettekre (Mfv.IV.10.044/2024/6.) hivatkozással állapította meg az alperes által készített munkaidő beosztásra vonatkozóan a jogsértést. [28] Sérelmezte továbbá, hogy az ítéletből nem állapítható meg, hogy a Kúria precedensképes határozatára utalva az alkalmazott jogszabályokból milyen következtetést vont le a bíróság, az ítéleti megállapításai jogszabályokkal nem alátámasztottak, a megállapított tényeket nem jelölte meg, a bizonyítékokat nem sorolta fel, valamint nem indokolta meg, hogy mely felperesi tényállítást miért találta bizonyítottnak. [29] Alperes hivatkozott arra is, hogy a hazai bíróságoknak követniük kell ugyan az EUB ítéletét, azonban az kizárólag az uniós jog értelmezése körében köti a magyar bíróságokat. A magyar bíróságok feladata az, hogy a magyar jogszabályokat értelmezzék az Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 8 irányelv rendelkezéseinek való megfeleltethetőség szempontjából, kiterjesztve az értelmezés tartományát az EUB ítéletében kifejtett, azonban kizárólag az uniós jogra irányadó megállapításokra is. [30] Az uniós jog értelmezése körében valóban az EUB ítéletét kell irányadónak tekinteni, miszerint a napi pihenőidő kiadása a munkavégzést követően abban az esetben is külön jogcímen kötelező, ha azt nem munkavégzés követi. A magyar jog vonatkozásában azonban ezen automatizmus nem követhető. Ennek értelmezésére a magyar általános és alkotmányos értelmezési elvek az irányadóak még abban az esetben is, ha azt kell vizsgálni, hogy a magyar jogszabály megfeleltethető-e az uniós jog azon értelmezésének, amelyet az EUB ítéletében adott. [31] Fellebbezésében kitért arra is, hogy az Alkotmánybíróság – az uniós jog értelmezési elveivel összhangban – tiltja a contra legem jogértelmezést és jogalkalmazást, különösen akkor, mint jelen esetben is, ha az Mt. a napi és a heti pihenőidő szabályozásánál az adott ügyre kötelezően és kizárólagosan alkalmazandó jogszabályi rendelkezést tartalmaz. [32] A jogalap kérdésköre tehát lényegében arra ad választ, hogy kell-e biztosítani napi pihenőidőt, amennyiben a napi munka befejezését követően a munkavállaló számára újabb munkavégzés nem kerül beosztásra, hanem heti pihenőidejét tölti. Alperes álláspontja szerint a magyar jogszabályokból csak az az értelmezés vonható le, hogy nem kell. [33] Az Mt.
3. §

(1)bekezdésében foglaltakat összevetve az Mt. 87. §

(1)bekezdésében foglaltakkal, a nyelvtani értelmezés alapján azt tartotta megállapíthatónak, hogy az Mt. 104. §

(1)bekezdése szerinti „következő munkanapi munkakezdés” alatt a következő naptári napon vagy a következő megszakítás nélküli 24 órás egység által meghatározott munkanapon történő munkavégzést kell érteni. Álláspontja szerint ezt az értelmezést támasztja alá a 12/

1. (VI.22.) AB határozat is, mely szerint a napi pihenőidő a két munkavégzés közötti regenerálódást biztosítja. [34] Az anyagi jogszabályok sérelmét illetően arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében helytelenül értelmezte és alkalmazta az Alaptörvény XVII. cikk [4] bekezdését, az Alaptörvény
2. cikkét, az Mt.
3. §

(1)bekezdését, a

1. §-át és
2. §-át, a rendelkezésre álló bizonyítékokból nyilvánvalóan helytelen jogi következtetést vont le, ezért okszerűtlen, és nem felel meg a polgári perrendtartásról szóló
3. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
4. §

(1)bekezdésének, a 346. §

(5)bekezdésének sem, ezért jogszabálysértő. [35] Az alperes megjegyezte, hogy a Kúria jelen pert érintően az elsőfokú bíróság számára nem adott iránymutatást, ezért kifogásolta az alperes az anyagi pervezetést az Mt. 104. §

(1)bekezdésére utalással a

1. § szerinti lehetséges jogkövetkezmény alkalmazása körében. Álláspontja szerint az anyagi pervezetés nem irányulhat a felperesi keresetben tett tényállítás és az érvényesíteni kívánt jog kötelező módosítására, sérti a Pp.
2. §

(1)bekezdésében foglaltakat. [36] Az alperes az Alaptörvény 25. cikkének

(3)bekezdésére, a 2011 évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi) 24. §

(1)bekezdésére hivatkozott, arra, hogy tudomása szerint a Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 9 jogvita tárgyában jogegységi határozat meghozatalára nem került sor. Előadta, hogy országosan több mint 700 felperes vonatkozásában vannak peres eljárások folyamatban. A Kúria az első- és másodfokú eljárásokban született határozatokban foglalt jogi álláspontoktól eltérő jogi álláspontot foglalt el, az eljárásokban meghozott ítéleteket hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságokat a perfelvételi tárgyalás megismétlésével új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította. Jelen ügyben nincs olyan, a bíróságokra kötelező jogegységi határozat, amely a felperes keresetét alátámasztaná. A Kúria Mfv.II.10.025/2024/6. számon, az Mfv.IV.10.044/2024/6. számon közzétett határozatoktól való eltérést az alperes a fellebbezésben kifejtettek szerint szükségesnek tartja és indítványozza. [37] Az alperes az elsőfokú bíróság által alkalmazott jogkövetkezménnyel kapcsolatban az elévülésre is hivatkozott, utalással az Mt. 286. §

(1)bekezdésére. Álláspontja szerint a felperes keresetét oly módon változtatta meg, hogy a szabadságot megelőző munkavégzések tekintetében is pótlék igényt kíván érvényesíteni. A kereset megváltoztatását felperes nem indokolhatja sem az EUB, sem a Kúria döntéseivel, az uniós napi pihenőidő és az uniós szabadság viszonyát ugyanis az EUB nem vizsgálta. Alperes arra is hivatkozott, hogy a szabadságok előtt a napi pihenőidő kiadásának szükségessége körében felperes egyéb jogi érvelést egyáltalán nem adott elő. Felperes e körben követelése tekintetében egyéb jogszabályi hivatkozást sem jelölt meg. [38] A jogcím tekintetében változatlanul fenntartotta a részletesen kifejtett azon álláspontját, miszerint a felperes által megjelölt jogcímen alperessel szemben követelése alappal nem érvényesíthető. Felperes pontosított keresetében az Mt.

1. §-ára figyelemmel rendkívül munkavégzésért járó bérpótlék címén terjesztette elő követelését, tehát felperes a rendes munkaidőként beosztott és akként is teljesített munkavégzés egy részét napi pihenőidővé, illetve utazási normaidővé minősítette át, illetve a rendes, beosztás szerinti munkaidőt rendkívüli munkaidővé minősítette át. Jelen esetben sem többletmunka, sem a beosztástól eltérő időben végzett munka nem merült fel. [39] Alperes az összegszerűséggel kapcsolatban sérelmezte, hogy felperes a vele kellő időben közölt munkaidő-beosztás szerinti munkaidőben történő munkavégzésre tekintettel tart igényt a pótlékra a munkaidő-beosztás általa több évvel később indítványozott átértékelésére hivatkozással. Nem áll fenn tehát az a váratlanság, amelynek pótlékkal való kompenzálása a rendelkezés fő célja az Mt.
2. § a) pontjával érintett esetekben. Felperes kizárólag olyan időszakok vonatkozásában állított rendkívüli munkavégzést, és annak ellenértékeként kérte az alperest pótlék megfizetésére kötelezni, melyek vonatkozásában a beosztás szerinti munkaidőben végzett munkát. [40] Hivatkozott arra is, hogy a szabadság előtt ki nem adott napi pihenőidő címén érvényesített kereseti követelés jogalapja körében tett előadás nem alapozza meg a felperes követelését. Az elsőfokú bíróság nem vette figyelembe az elsőfokú eljárás során tett részletes előadást, melyet változatlanul fenntart. [41] Az alperes álláspontja szerint a felperes módosított keresete tekintetében a számítás módjával kapcsolatban az összegszerűség tekintetében az a számítás fogadható el, amely figyelmen kívül hagyja a szabadságot megelőző napi pihenőidőben végzett munka ellenértékét, valamint azon napok vonatkozásában a napi pihenőidőben végzett munka Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 10 ellenértékét, amelyet követően a heti pihenőidőben az alperes rendkívüli munkavégzést rendelt el és a rendkívüli munkavégzésre járó pótlékot megfizette. Erre figyelemmel a felperes részére járó összeget 2.487.689 forintra kérte csökkenteni. [42] A felperes csatlakozó fellebbezést nyújtott be, kérte az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megváltoztatását, a felperest megillető bérpótlék összegének 3.967.775 forintra emelését és a perköltségre vonatkozó rendelkezés hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint az elsőfokú eljárás során a bíróság a tényállást helyesen állapította meg, abból a jogalap és a jogcím tekintetében helyes jogi következtetéseket vont le, viszont a munkaidőkereten felüli munkavégzésért már kifizetett bérpótlék beszámításáról jogellenesen határozott. Elismeri, hogy a keresettel érintett időszakban 516.722 forint bérpótlék munkaidőkereten felüli rendkívüli munkavégzés jogcímén kifizetésre került. [43] A felperes fellebbezési ellenkérelmében kifejtette, hogy az alperes fellebbezését minden elemében alaptalannak tartja. Álláspontja szerint az alperes fellebbezését arra az alapvetően téves jogértelmezésére alapította, miszerint az Mt. 104.§

(1)bekezdése csak abban az esetben teszi kötelezővé a napi pihenőidő kiadását, ha a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között nincs olyan naptári nap, amelyik nem munkanap (pihenőnap, heti pihenőidő vagy szabadság), pedig ilyen szűkítést a jogszabály nem tartalmaz. [44] Az Európai Parlament és a Tanács

1. november 4-ei, a munkaidőszervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelvének napi és heti pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseit a magyar jogalkotó az Mt. rendelkezéseibe implementálta, ezért ezen szabályok az Európai Unió Alapjogi Chartája
2. cikk (l) bekezdése értelmében az uniós jog végrehajtásának minősülnek, a perben tehát részben uniós jogot kell alkalmazni. [45] A jogszabály (objektív) céljának vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy az Mt.
3. §-a az Irányelv
4. cikkében foglalt és az uniós értelemben vett „heti” pihenőidő átültetését szolgálta, míg a perbeli időszakban hatályos Mt.
5. §-ában kívánt megfelelni a magyar jogalkotó az uniós „napi” pihenőidő fogalmának. Alperes érvelésétől eltérően ez az értelmezés felel meg az Alaptörvény
6. cikkében megfogalmazott józan ész és gazdaságosság szempontjainak. [46] Az Irányelv és az Mt. hivatkozott rendelkezéseit összevetve az állapítható meg, hogy a magyar jogalkotó a napi pihenőidő generális szabályozásánál az Irányelv
7. cikke szerinti minimum követelményt vette át – melytől a speciális ágazati jogszabályban tért csak el a mozdonyvezetők vonatkozásában kedvezőbb módon –, míg a heti pihenőidő vonatkozásában a munkavállalók számára kedvezőbb szabályozásként a munkaidőkeret átlagában 48 órát biztosít. [47] C-477/
8. számú ítélet alapjául szolgáló és a Miskolci Törvényszék előtt folyamatban volt alapeljárás lényegi tényazonossága és azonos jogi hivatkozásai miatt a jelen ügyben felmerülő uniós jogi értelmezési kérdésekkel azonos kérdéseket vetett fel. Az EUB ítéletében ezeket a kérdéseket tisztázta, észszerű kétséget kizáróan megválaszolta, ezért az acte éclairé doktrínára is tekintettel az uniós jog értelmezésénél az EUB ítéletében foglaltak jelen perben is irányadóak. Az EUB egyedi, jogértelmezési kérdésekben hozott döntése nemcsak a kérdést előterjesztő bíróságok számára mutat irányt, hanem – az uniós jog Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 11 egységes értelmezése érdekében, lényegében precedens jelleggel – más, azonos jogértelmezési kérdéssel foglalkozó bíróságok számára is. [48] Az Mt. fenti rendelkezéseinek nem megfelelő munkaidő-beosztás esetén figyelembe kell venni, hogy a heti pihenőidő csak akkor kezdődhet el, amikor a munkavállaló már részesült napi pihenőidőben és ez nem tekinthető fiktív munkaidő-beosztásnak – figyelemmel a Kúria Mfv.II.10.025/2024/6., Mfv.IV.10.044/2024/
9. és Mfv.II.10.055/2024/
10. számú határozataiban kifejtettekre. A Kúria a hivatkozott határozataiban nemcsak egyszerűen „átvette” az EUB értelmezését, hanem az EUB ítéletében lefektetett, az Irányelv
11. és
12. cikkéhez kapcsolódó minimumkövetelményeket, különösen a jogcím szerinti elkülönítés követelményét maradéktalanul szem előtt tartva azt az értelmet tulajdonította az Mt.
13. és
14. §-ában foglaltaknak, mely egyedüliként volt képes biztosítani a magyar szabályozás uniós jognak való konformitását. [49] Felperes a keresetindítástól kezdődően folyamatosan ugyanarra, a
15. április 1től
16. március 31-ig terjedő időszakra érvényesítette igényét munkaidő-beosztástól eltérő rendkívüli munkavégzés jogcímen. Ez alapján a teljes perrel érintett időszak tekintetében a jogellenesen ki nem adott napi pihenőidőkre eső tényleges munkavégzésekkel összefüggő vagyoni igények vonatkozásában a perindítás az elévülést az Mt.
17. §

(4)bekezdése folytán alkalmazandó, a Ptk. 6:25. §

(1)bekezdésének c) pontja alapján megszakította, a számszakilag pontosított, és az eredeti időszakra érvényesített megváltoztatott kereset egyes tételei nem évültek el. [50] Felperes hivatkozott arra is, hogy a munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzés időtartamára kifizetett bérpótlék elszámolásáról az elsőfokú ítélet jogszabálysértően döntött, amikor a kettős elszámolás tilalmára hivatkozva csökkentette 516.722 forinttal a kereseti kérelem összegét. [51] A felperes kifejtette, hogy téves az az alperesi érvelés, miszerint kétszeres értékelésre kerülne sor, amennyiben bíróság – a munkaidőkereten felül végzett munkáért kifizetett bérpótlék levonása nélkül – felperes követelését megalapozottnak találná. A Kúria precedensértékű végzéseiből az következik, hogy a szabálytalan munkaidő-beosztás jogkövetkezményeként alperesnek az Mt. 143. §

(2)bekezdés a) pontja szerinti bérpótlék fizetési kötelezettsége áll fenn, függetlenül attól, hogy felperes foglalkoztatására munkaidőkeretben került sor és a munkaidő-beosztásban elrendelt túlmunka miatt alperes már fizetett bérpótlékot felperesnek. A munkaidőkereten felüli munkavégzés alapvetően mennyiségi kérdés, így nem bírhat jelentőséggel az, hogy alperes kereten felüli túlmunkáért már fizetett bérpótlékot. [52] Az alperes a csatlakozó fellebbezést megalapozatlannak tartotta, a fellebbezésben kifejtetteket tartotta fenn. Előadta, azon alapelv rögzítésén túlmenően, hogy a napi és heti pihenőidő önálló jogcímen illeti meg a munkavállalókat, és egyidejű kiadásuk alaptörvényellenes, az AB határozatból több nem következik. A napi és a heti pihenőidő tekintetében a jogosultság feltételei és annak mértéke tekintetében az Mt. az irányadó. Sem az alapügy ítéletei, sem az AB határozat nem tartalmaz olyan rendelkezést, hogy a heti pihenőidőt és a napi pihenőidőt egymást közvetlenül követően kell kiadni, vagy azt, hogy a heti pihenőidőt megelőzően egy napi pihenőidőt is kellene a munkáltatónak biztosítani. Az Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 12 Mt. rendszerében a napi és a heti pihenőidő egy időben való kiadása fel sem merül: a munkavállaló vagy napi pihenőidőre jogosult, ha a következő munkanapon is végez munkát, vagy heti pihenőidő kerül részére beosztásra. A napi pihenőidő kizárólag az egyik napi munkavégzés befejezése és a másnapi munkakezdési időpont között értelmezhető. [53] Az alperes továbbra is fenntartotta, hogy a kereten felül végzett munka nem minősülhet heti pihenőidőben végzett rendkívüli munkavégzésnek és kereten felüli munkavégzésnek egyidejűleg, ezért ugyanarra az időszakra kétszeres pótlék felszámítása nem lehetséges. Az elsőfokú ítélet a kereten felül végzett munka vonatkozásában helytálló. [54] Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése nem megalapozott. [55] A másodfokú bíróság a Pp. 376. §

(1)bekezdésének alkalmazásával a fellebbezést és a csatlakozó fellebbezést tárgyaláson bírálta el és megállapította, hogy a Pp.

1. § és
2. §-ában írt feltételek nem álltak fenn, a fellebbezést annak korlátai között a Pp.
3. §,
4. §,
5. §

(1)és

(3)bekezdés a), c) pontjaiban foglaltak alapján bírálta el. [56] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felek részére a Pp.

1. §-ban írtaknak megfelelő tájékoztatást adott a bizonyítási érdekről, a bizonyítási indítványokat foganatosította, kellően széles körben folytatta le a bizonyítási eljárást és a tényállást a Pp.
2. §-ban foglaltaknak megfelelően a bizonyítékok okszerű értékelésével állapította meg. [57] A másodfokú bíróság megállapította, hogy a Pp. 384.

(2)bekezdés b) pontjának alkalmazása nem merült fel, az elsőfokú bíróság anyagi pervezetése a Pp. 237. §

(4)bekezdésében írtak szerint megfelelő volt, a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az elsőfokú ítélet a fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem korlátai között érdemben felülbírálható. [58] Az elsőfokú bíróság a Kúria jelen perbelivel azonos tárgykörben született Mfv.V.10.046/2024/5., Mfv.V.10.051/2024/

1. és Mfv.V.10.054/2024/
2. számú precedensképes határozataiban foglaltakra figyelemmel gyakorolt anyagi pervezetést, és a felperes anyagi pervezetésnek megfelelően módosított kereseti kérelmét bírálta el. [59] Az alperes fellebbezése kapcsán a másodfokú bíróság kitér arra, hogy a Kúria fentiekben hivatkozott precedensképes határozataiban részletesen levezette, hogyan kell az EUB jogértelmezésnek megfelelően a napi és a heti pihenőidőt elszámolni az Mt.
3. §

(1)bekezdésére figyelemmel, ami nem csak mérték, hanem beosztási szabályt is tartalmaz. Az alperes kollektív szerződése ennél kedvezőbb mértékű, 48 óra pihenőidőt biztosít a munkavállalók számára, ezért ezt a mértéket alapul véve kellett a számításokat elvégezni. Az alperes által készített munkaidő-beosztás a jogszabályi követelményeknek nem felelt meg, ezért az Mt.

1. § a) pontjában rögzítettek alkalmazásával az Mt.
2. § szerinti lehetséges jogkövetkezmény alkalmazásának van helye. A ki nem adott pihenőidőben végzett munka a Kúria jogértelmezése szerint rendkívüli munkaidőben végzett munkának minősül és annak megfelelően kell a bérpótlékot elszámolni. Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 13 [60] Megalapozatlan az alperes azon jogértelmezése, miszerint uniós jogi fogalomként és a magyar jogszabály szerint a napi és heti pihenőidő fogalma egymástól eltér. A perbeli időszakban hatályos Mt.
3. §,
4. § és
5. §-ai határozzák meg a napi pihenőidő, illetőleg a heti pihenőidő fogalmát, mértékét és biztosításának feltételeit, amelyek összhangban állnak az Irányelv fogalomhasználatával. Az EUB-C-477/
6. számú ítéletének indokolása is egyértelmű jogértelmezést ad erre vonatkozóan, és ezt az iránymutatást a tagállami bíróság a konkrét ügyben köteles figyelembe venni. Ez a jogalkalmazás az alperes hivatkozásától – miszerint praetor ius facere non potest – eltérően, nem minősül a tagállami bíróság jogalkotó tevékenységének. [61] Az elévülés kérdésében a másodfokúbíróság nem osztotta az alperes álláspontját, mert az igényérvényesítés szempontjából a kereseti kérelem felperes általi benyújtásának időpontja a meghatározó, mivel a felperes csak a kereseti kérelem jogcímét pontosította és nem új kereseti kérelmet terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság anyagi pervezetését figyelembe véve, a közrehatás eredményeként egy pontosított jogcímről kellett határoznia a bíróságnak, és nem új kereseti kérelemként kellett értelmezni a keresetmódosítást, mert azt az eredetileg benyújtott kereseti kérelemben megjelölt tényekkel azonos tényekre alapította a felperes. [62] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a Kúria Mfv.II.10.025/2024/
7. számon, Mfv.IV.10.044/2024/
8. számon közzétett precedensképes határozataiban írtakat az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte, nem indokolt a határozatokban kifejtett jogi állásponttól való eltérés, mivel hasonló tényállású ügyben születtek a határozatok, amelyek szerint „a heti pihenőidőt megelőzően be nem osztott napi pihenőidő tartamára eső munkavégzés minősül rendkívüli munkaidőben végzett munkának és ennek az Mt.
9. § szerint lehetséges jogkövetkezménye, meghatározott mértékű bérpótlék megfizetése merülhet fel”. Az alperes a havi bérjegyzékeken alapuló számításaival kimutatta, hogy a perbeli időszakban munkaidő kereten felül, a napi pihenőidőre esően is rendelt el túlmunkát a felperes részére, annak ellenértékét a felperes által is elismerten megfizette. Ezt az időtartamot a felperes perben érvényesített igényéből levonásba kell helyezni, mert az alperes megfizette az elrendelt és teljesített munkavégzés ellenértékeként a túlmunka bérpótlékát. A felperes a perben a napi pihenőidő terhére elrendelt rendkívüli munkavégzés időtartamára kétszeresen kérte ugyanarra az időszakra vonatkozóan a díjazást. A Kúria végzésében foglalt iránymutatásból nem következik, hogy az elrendelt és megfizetett rendkívüli munkavégzés időtartamát kétszeresen kellene figyelembe venni. [63] Az elsőfokú bíróság anyagi pervezetést követően, a módosított kereseti kérelemhez kötötten vizsgálta a kereseti kérelem összegszerűségét, figyelembe vette a felek által az elsőfokú eljárásban egyezően előterjesztett számításokat. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság részletesen kifejtett álláspontjával Mt.
10. §

(2)bekezdésen alapuló igény vonatkozásában, miszerint az alperes által ugyanarra az időszakra megfizetett azonos jogcímű kifizetést levonásba kell helyezni. [64] A másodfokú bíróság nem értett egyet az alperes arra vonatkozó álláspontjával, hogy a felperest nem illeti meg a napi pihenőidő a szabadság megkezdése előtt. Az Alaptörvény XVII. cikk

(4)bekezdésében foglaltak értelmében a munkavállalónak a napi pihenőidőhöz, a heti pihenőidőhöz és az éves fizetett szabadsághoz is alapvető joga van, valamint az Európai Unió Alapjogi Chartája 31. cikk

(2)bekezdése, az Irányelv

1. cikke és az Európai Unió Bíróságának joggyakorlata is ezt támasztja alá. Az Mt.
2. §

(1)bekezdése Győri Ítélőtábla V.Mf.30.043/2025/8* 14 rögzíti, hogy a szabadságot a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra kell kiadni. Ebből a szabályozásból nem következik, hogy a szabadság kiadása előtt a munkavégzést követő napi pihenőidőt ne kellene biztosítani, különös tekintettel arra, hogy a munkavállaló részére a különböző jogcímen megillető pihenőidőket külön-külön, egymást követő időben kell kiadni. [65] A másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság anyagi jogszabály értelmezése helyes, és az elsőfokú ítélet indokolása a Pp. 346. §

(4)és

(5)bekezdésében írt követelményeknek megfelelt. Az elsőfokú bíróság határozatának indokolásában részletesen levezette, hogy az anyagi jogszabály értelmezése kapcsán mely jogszabályhelyek vonatkozásában nem osztotta az alperes álláspontját, és mindezeknek megfelelő indokát is adta. [66] A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §

(2)bekezdésére és a 386. §

(4)bekezdésére utalva helyes indokai alapján helyben hagyta. [67] Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése nem vezetett eredményre, a Pp. 83. §

(2)bekezdésében foglaltakra figyelemmel a másodfokú bíróság a Pp. 101. §

(1)bekezdés és 102. §

(1)bekezdés alapján rendelkezett a fellebbezési illetékekről, a csatlakozó fellebbezési illetékről, melyek összegét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. (a továbbiakban: Itv.) 39. §

(1)bekezdése szerint a fellebbezési pertárgyérték és az Itv. 46. §

(1)bekezdése alapján állapított meg. [68] Az ítélet ellen a Pp. 365. §

(2)bekezdése értelmében nincs helye fellebbezésnek. Győr,

1. február
2. Dr.Bartus Erika s.k. a tanács elnöke Dr.Mózsa Gábor s.k. előadó bíró Dr.Szalay Róbert s.k. bíró