← Magyarország

1169/2011. (V. 26.) Korm. határozata az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány megszüntetéséről.

Röviden

Ez a kormányhatározat az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány megszüntetéséről szól, azzal a céllal, hogy a közfeladatot más szervezeti keretek között hatékonyabban lássák el.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Kulcspontok

Jogszabály szövege

1169/

  1. (V. 26.) Korm. határozata az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány megszüntetéséről. A Kormány a Polgári Törvénykönyvről szóló
  2. évi IV. törvény 74/E. §-a, az államháztartásról szóló
  3. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló
  4. évi LXV. törvény
  5. §-a, valamint a Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/
  6. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/
  7. (XII. 27.) Korm. határozat
  8. pontja alapján a következők szerint határoz:
  9. A Kormány az államháztartásról szóló
  10. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló
  11. évi LXV. törvény
  12. §

(4)bekezdése alapján kezdeményezi az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) megszüntetését, a közfeladat más szervezeti keretek között történő hatékonyabb ellátása érdekében. 2. A Kormány
  1. a)felhatalmazza a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a Közalapítvány társalapítójával egyeztetve, a Kormány mint alapító nevében kérelmezze a Fővárosi Bíróságnál a Közalapítvány megszüntetését, kérje kérelmének soron kívüli elbírálását, továbbá a megszüntetés kapcsán felmerülő kérdésekben a Kormány mint állami alapító nevében eljárjon, és az ennek érdekében szükséges intézkedéseket megtegye;
  2. b)megbízza a nemzeti erőforrás minisztert, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert vagyonelszámoló, könyvvizsgáló, valamint az átadás-átvételi eljárásban közreműködő személyek kijelölésére;
  3. c)egyetért azzal, hogy a megszűnt Közalapítvány feladatait – ideértve a Közalapítvány megszűnésekor fennálló kötelezettségeiért való helytállást és fennálló jogainak érvényesítését is – a Fővárosi Önkormányzat lássa el, és felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a közigazgatási és igazságügyi miniszter bevonásával tegye meg az ennek érdekében szükséges intézkedéseket;
  4. d)felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy gondoskodjon arról, hogy a Közalapítvány megszűnése napjával mint mérlegfordulónappal elkészítésre kerüljön a Közalapítványnak a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti beszámolója. Felelős: nemzeti erőforrás miniszter közigazgatási és igazságügyi miniszter Határidő: azonnal 3. A Kormány a Közalapítvány vagyonának számbavételére és a hitelezők kielégítésére – a Közalapítvány vagyona értéke erejéig –, valamint a megszűnő Közalapítvány iratainak jogszabály szerint kötelező őrzésére a Fővárosi Önkormányzatot kéri fel. A Kormány egyetért azzal, hogy a Közalapítvány hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyonát – ideértve a vagyoni értékű jogokat is – az állami alapító nevében, a Közalapítvány társalapítójával egyeztetett módon a nemzeti erőforrás miniszter a Fővárosi Önkormányzat támogatására fordítja. Felelős: nemzeti erőforrás miniszter Határidő: a Közalapítvány bírósági törlését követően azonnal 4. A Kormány felhívja a nemzeti erőforrás minisztert, hogy a Közalapítvány megszüntetéséről és a 3. pontban foglalt intézkedésekről a nyilvánosságot közleményben tájékoztassa. Felelős: nemzeti erőforrás miniszter Határidő: a Közalapítvány bírósági törlését követően azonnal 5. A Kormány által alapított közalapítványokkal és alapítványokkal kapcsolatos időszerű intézkedésekről szóló 1159/2010. (VII. 30.) Korm. határozat által előírt felülvizsgálati eljárás megállapításai alapján szükséges intézkedésekről szóló 1316/2010. (XII. 27.) Korm. határozat 1–2., továbbá 6–8. pontjában a „Határidő: 2011. április 30.” szövegrész helyébe a „Határidő: 2011. június 15.” szöveg; 3. pontjában a „Határidő: 2011. április 30.” szövegrész helyébe a „Határidő: 2011. július 30.” szöveg; valamint 4. pontjában a „Határidő: 2011. április 30.; a 4.22. pont tekintetében 2011. december 31.” szövegrész helyébe a „Határidő: 2011. június 15.; a 4.22. pont tekintetében 2011. december 31.” szöveg lép. 6. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti
  5. a)az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány létrehozásáról és a Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról szóló 1103/2003. (X. 18.) Korm. határozat, továbbá
  6. b)az Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány alapító okiratának módosításáról szóló 1092/2008. (XII. 31.) Korm. határozat. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.