(1)bekezdése alapján, az egységes határellenőrzési, valamint határátkelőhely-fejlesztéssel kapcsolatos feladatok összehangolására – javaslattevő, véleményező és tanácsadó testületként – Határellenőrzési Munkacsoportot (a továbbiakban: Munkacsoport) hoz létre. 2. A Munkacsoport vezetője a belügyminiszter által kijelölt államtitkár, akit az általa kijelölt állami vezető helyettesíthet. A Munkacsoport tagjai:
- a)a külügyminiszter által kijelölt állami vezető,
- b)a nemzetgazdasági miniszter által kijelölt állami vezető,
- c)a nemzeti erőforrás miniszter által kijelölt állami vezető,
- d)a nemzeti fejlesztési miniszter által kijelölt állami vezető,
- e)a vidékfejlesztési miniszter által kijelölt állami vezető,
- f)az országos rendőrfőkapitány vagy az általa kijelölt helyettese,
- g)az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője vagy az általa kijelölt helyettese,
- h)a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője vagy általa kijelölt helyettese,
- i)a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal vezetője vagy az általa kijelölt helyettese,
- j)a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője vagy az általa kijelölt helyettese. 3. A Munkacsoport vezetője a tagokon kívül tanácskozási joggal rendelkező más személyeket is meghívhat a Munkacsoport üléseire. 4. A Munkacsoport tevékenységének célja a határellenőrzéssel és határátkelőhely fejlesztéssel kapcsolatos megfelelő tárcaközi koordináció elősegítése. 5. A 4. pontban meghatározott célok elérése érdekében a Munkacsoport az alábbi feladatokat látja el:
- a)határátkelőhely, határátlépési pont létesítésére vonatkozó kezdeményezés esetén megvizsgálja a kezdeményezés indokoltságát, valamint költségvetési és egyéb hatásait, és ennek alapján javaslatot tesz a határátkelőhelyek, határátlépési pontok létesítésére, megnyitására;
- b)a Munkacsoport az
- a)alpont szerinti vizsgálat során – a vonatkozó jogszabályok keretei között – együttműködik a szomszédos állam illetékes szerveivel;
- c)közreműködik a határátkelőhelyek, határátlépési pontok létesítéséhez, megnyitásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez, megszüntetéséhez, valamint a határellenőrzési rendszerhez kapcsolódó kormányzati előterjesztések előkészítésében, ennek során megfelelően összehangolja a központi államigazgatási szervek a határátkelőhelyek létesítéséhez, megnyitásához, működtetéséhez, fejlesztéséhez, megszüntetéséhez, a belső határon a határellenőrzés visszaállításához, valamint a határellenőrzési rendszerhez kapcsolódó terveit, célkitűzéseit;
- d)figyelemmel kíséri - különös tekintettel az Európai Unió követelményeire - az egységes határellenőrzési rendszer létrehozását célzó kormányzati intézkedések megvalósulását, ennek érdekében az érintett minisztériumoktól és hatóságoktól statisztikai célú, személyazonosításra alkalmatlan adatokat kérhet, illetve a határátkelőhelyeken a helyszínen megbizonyosodhat a megalapozott döntéséhez szükséges körülményekről, szükség esetén az egységes jogalkalmazási és a hatékony határellenőrzési gyakorlat kialakítása érdekében javaslatokat, módszertani ajánlásokat fogalmaz meg, szükség esetén javaslatot tehet a Kormány részére;
- e)elemzi és értékeli a határátkelőhelyek működéséről rendelkezésre álló statisztikai célú, személyazonosításra alkalmatlan adatokat;
- f)figyelemmel kíséri, hogy a meglévő határátkelőhelyek működése megfelel-e a jogszabályban meghatározott feltételeknek, illetve a határátkelőhely általános követelményeinek, és szükség esetén javaslatot tesz a határátkelőhely fejlesztésére, átminősítésére, működésének ideiglenes szüneteltetésére vagy megszüntetésére;
- g)javaslattevő, véleményező szervként segíti a költségvetési tervezést, ennek keretében elősegíti a központi költségvetés, az európai uniós források, a nemzetközi források és az egyes költségvetési fejezetek határátkelőhely létesítéséhez, a fejlesztésekhez, illetve a határellenőrzési rendszerhez kapcsolódó előirányzatainak összehangolását. 6. A Munkacsoport az ügyrendjét és a munkatervét maga állapítja meg azzal, hogy a Munkacsoportot évente legalább három alkalommal össze kell hívni. 7. A Munkacsoport működési feltételeiről a belügyminiszter gondoskodik. A Munkacsoport tagjai díjazásban nem részesülnek. 8. Ez a határozat 2011. szeptember 1-jén lép hatályba és 2015. január 1-jén hatályát veszti. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök