← Magyarország

1653/2018. (XII. 6.) Korm. határozata az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összef

Röviden

Ez a kormányhatározat az építészeti alkotások, műszaki létesítmények és terveik szerzői jogi szabályozásával kapcsolatos további feladatokról szól. Célja egy szerzői jogi nyilvántartás létrehozása és a kapcsolódó jogszabályi környezet módosítása.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Főbb pontok

Jogszabály szövege

1653/

  1. (XII. 6.) Korm. határozata az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok terveire vonatkozó szerzői jogi szabályozással összefüggő további teendőkről. A Kormány
  2. egyetért az építészeti alkotások szerzői jogi nyilvántartásának (a továbbiakban: nyilvántartás) létrehozásával, melynek megvalósítása érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve – az innovációért és technológiáért felelős miniszter útján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (a továbbiakban: SZTNH) elnökének bevonásával – dolgozza ki a jogszabályi környezet szükséges módosítását; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő:
  3. december
  4. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve – a Lechner Tudásközpont Területi, Építészeti és Informatikai Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság közreműködésével – gondoskodjon a nyilvántartás létrehozásához és működtetéséhez szükséges informatikai rendszer megvalósításáról, valamint vizsgálja meg e nyilvántartás összekapcsolhatóságát az SZTNH által vezetett önkéntes műnyilvántartással; Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter Határidő:
  5. december
  6. felhívja az igazságügyi minisztert, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel együttműködve, a feladatkörükben érintett miniszterek bevonásával vizsgálja meg a vagyonrendezési eljárás alkalmazhatóságát az építészeti alkotásokhoz kapcsolódó szellemi tulajdon esetében; Felelős: igazságügyi miniszter Miniszterelnökséget vezető miniszter a feladatkörükben érintett miniszterek Határidő:
  7. december
  8. felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az igazságügyi miniszterrel együttműködve és az innovációért és technológiáért felelős miniszter útján az SZTNH elnökének bevonásával készítsen elő az építészeti alkotásokra, műszaki létesítményekre és azok építészeti-műszaki dokumentációira vonatkozó szerzői jogi szabályozással és joggyakorlattal összefüggő, a társadalmi jogtudatosság növelésére vonatkozó átfogó stratégiát és megvalósítási programot. Felelős: Miniszterelnökséget vezető miniszter igazságügyi miniszter innovációért és technológiáért felelős miniszter Határidő:
  9. december
  10. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.