← Magyarország

1092/2014. (II. 28.) Korm. határozata a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztéséhez kapcsolódó állami infrastruktúra megépítésére vonatkozó

Röviden

Ez a kormányhatározat a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztéséhez kapcsolódó állami infrastruktúra megépítésére vonatkozó kötelezettségvállalásról szól. Célja a befektetői betelepülés elősegítése a kikötő fejlesztésével.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Főbb pontok

Jogszabály szövege

1092/

  1. (II. 28.) Korm. határozata a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő fejlesztéséhez kapcsolódó állami infrastruktúra megépítésére vonatkozó kötelezettségvállalásról. A Kormány
  2. a befektetői betelepülés elősegítése érdekében egyetért a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőhöz kapcsolódó állami infrastruktúra-beruházás keretében öt függőleges partfal kialakításával, a partfalak mögötti területek kiépítésével, valamint közvetlen vasúti rakodás kialakításával és a kapcsolódó közúti kiszolgálás kiépítésével,
  3. tudomásul veszi, hogy az
  4. pont szerinti beruházás megkezdéséhez a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság részéről a földhasználati jog biztosítására kiírt pályázatnak, a pályázati kiírás szerinti I. kategóriába sorolt földterületek vonatkozásában történő sikeres lezárása, valamint ezzel összefüggésben a megkötendő földhasználati szerződés és a kikötő- és parthasználati megállapodás hatálybalépése szükséges,
  5. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy a
  6. pont szerinti pályázathoz kapcsolódóan tegyen kötelezettségvállaló nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a
  7. pontban meghatározott feltételek teljesülése esetén az állam európai uniós forrásból, illetve hazai pénzügyi forrásból gondoskodik az állam által vállalt, a pályázati kiírásban rögzített,
  8. pont szerinti beruházás
  9. december 31-éig történő megvalósításáról, Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: a
  10. pont szerinti pályázat kiírásával egyidejűleg
  11. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az
  12. pont szerinti beruházás megvalósításáról – a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közötti konzorcium, valamint a Mahart Magyar Hajózási Zrt. bevonásával – gondoskodjon. Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter Határidő:
  13. december
  14. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.