← Magyarország

7/2016. (IV. 5.) OGY határozata gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről.

Röviden

Ez a határozat gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról való megemlékezésről szól, tisztelegve a "legnagyobb magyar" emléke előtt.

Mit szabályoz

Kire vonatkozik

Főbb pontok

Jogszabály szövege

7/

  1. (IV. 5.) OGY határozata gróf Széchenyi István születésének
  2. évfordulójáról való megemlékezésről.
  3. Gróf Széchenyi István születésének
  4. évfordulója alkalmából az Országgyűlés tiszteleg és megemlékezik a legnagyobb magyarról, továbbá kinyilatkoztatja, hogy érvényesnek tartja, egyetért és szellemi értelemben követendőnek tartja a gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar emlékének törvénybeiktatásáról szóló
  5. évi XLV. törvénycikkben foglaltakat, miszerint: „A magyar nemzet századik évfordulóját ünnepelvén annak az eseménynek, hogy Széchenyi István gróf a pozsonyi országgyűlésen közéleti munkásságát megkezdte és
  6. november 3-án példát adó nagy tettével lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását, a nemzetgyűlés elhatározta:
  7. § Széchenyi István gróf közéleti munkásságával, melyet alkotásainak nagy sora hirdet, a nemzet háláját teljes mértékben kiérdemelte.
  8. § Nevének el nem mulható emlékezetét törvénybe iktatja.”
  9. Az Országgyűlés üdvözli, hogy a Kormány gondoskodik a nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum állandó kiállításának újrarendezéséről, a nagycenki Széchenyi-kápolna felújításáról, továbbá felkéri a Kormányt, hogy tudományos szimpózium keretében emlékezzék meg a legnagyobb magyarról.
  10. Az Országgyűlés felkéri a Magyar Posta elnökét, hogy a Magyar Posta emlékbélyeg kiadásával tisztelegjen gróf Széchenyi István emléke előtt, születésének
  11. évfordulója alkalmából.
  12. Az Országgyűlés szorgalmazza, hogy minden anyaországi és Kárpát-medencei magyar közösség emlékezzék meg a legnagyobb magyarról.
  13. Ez a határozat a közzétételét követő napon lép hatályba. Kövér László s. k., az Országgyűlés elnöke

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.