← Magyarország

1868/2016. (XII. 28.) Korm. határozata a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok Magyarországon történő létrehozásával kapcsolatos in

Röviden

Ez a kormányhatározat a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok létrehozásáról szól Magyarországon, a magyar sport versenyképességének erősítése és az utánpótlás-nevelés támogatása érdekében.

Amit szabályoz

Akire vonatkozik

Kulcsfontosságú pontok

Jogszabály szövege

1868/

  1. (XII. 28.) Korm. határozata a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok Magyarországon történő létrehozásával kapcsolatos intézkedésekről. A Kormány – tekintettel arra, hogy a sport hasznos és megtérülő társadalmi befektetés, valamint a magyar sport versenyképességének megtartása és erősítése és az azon keresztül megvalósuló egészségtudatos életmód támogatása, valamint az utánpótlás-nevelés kiemelt társadalmi érdek –
  2. egyetért a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok Magyarországon történő létrehozásával (a továbbiakban: Program);
  3. egyetért azzal, hogy a Program első ütemében a Budapesti Nemzeti Úszósport-akadémia, a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia, a Székesfehérvári Nemzeti Öttusasport-akadémia, valamint a Budapesti Nemzeti Tornasport-akadémia kerüljön megvalósításra;
  4. felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálják meg és tegyenek javaslatot a Kormány részére a Budapesti Nemzeti Kajak-kenu Sportakadémia és a Budapesti Nemzeti Úszósportakadémia elhelyezésére alkalmas ingatlanokra; Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter emberi erőforrások minisztere Határidő: azonnal
  5. felhívja az emberi erőforrások miniszterét és a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy dolgozzák ki a
  6. pontban meghatározott akadémiák a) létrehozására irányuló beruházási programot, az azok megvalósításához szükséges költségvetési támogatások bemutatásával együtt; b) szakmai programját, valamint az akadémiák üzemeltetésére vonatkozó koncepciót. Felelős: emberi erőforrások minisztere nemzeti fejlesztési miniszter Határidő: azonnal Orbán Viktor s. k., miniszterelnök

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.