39/2007. (VI. 20.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály alkotmányellenességének

39/2007. (VI. 20.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása tárgyában hivatalból eljárva – dr. Kovács Péter és dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdésének második mondata alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (4) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „(4) Ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el.” 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (2) bekezdése alkotmányellenes volt. 3. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (2) bekezdése konkrét ügyben történő alkalmazásának a kizárására irányuló indítványt elutasítja. 4. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja: az Alkotmány 50. § (2) bekezdését és az 57. § (5) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés nem biztosított hatékony jogorvoslati eszközt a kötelező védőoltás alóli mentesítés megtagadásával szemben. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2008. március 31-ig tegyen eleget. 5. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (1) és (3) bekezdése, valamint a (4) bekezdés első mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 6. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 15. § (1) bekezdése, valamint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járvány ügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet 4. § (1) és (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt elutasítja. 7. Az Alkotmánybíróság az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény 6. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 8. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. Az indítványozó házaspárt az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tatai Városi Intézete közigazgatási határozatban arra kötelezte, hogy pótolja gyermekeik elmaradt védőoltásait. A közigazgatási szerv a határozatot előzetesen végrehajthatónak nyilvánította. Az indítványozók fellebbezése alapján eljárt Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Komárom-Esztergom Megyei Intézete az első fokú határozatot helybenhagyta. Ezt követően az indítványozók pert indítottak a közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt. Az első fokon eljárt Tatabányai Városi Bíróság az 1995. október 16-án kelt, 9.P.22.419/1994/11. számú ítéletével a keresetet elutasította. Az indítványozók fellebbezése alapján másodfokon eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az 1996. június 18-án kelt, Kf.20.264/1996/3. számú ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú ítélet rendelkező része ugyanakkor kimondta, hogy a bíróság mellőzi a kifogásolt közigazgatási határozatból annak előzetes végrehajthatóvá nyilvánítását, valamint az elsőfokú ítélet indokolásának az indítványozók gyermeknevelésre való alkalmasságát megkérdőjelező mondatát. A másodfokú ítélet indokolása szerint az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (a továbbiakban: Eütv1.) 6. § (2) és (3) bekezdése, valamint a 7. § (3) bekezdése, továbbá az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvénynek a járványügyre vonatkozó rendelkezései végrehajtásáról szóló 9/1972. (VI. 27.) EÜM rendelet (a továbbiakban: R1.) 1–4. §-ai alapján az indítványozók kötelesek betartani a közegészségügyi rendelkezéseket, és pótolniuk kell gyermekeik elmaradt védőoltásait. A másodfokú bíróság az ítélet indokolásában kitért az indítványozók – keresetlevélben kifejtett – álláspontjára, amely szerint vallási, világnézeti elveikkel ellentétes a kötelező védőoltás. A bíróság hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 60. §-a alapján min denkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára, azonban a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 4. §-a szerint a jog gyakorlása – ha törvény másként nem rendelkezik – nem mentesít az állampolgári kötelezettség teljesítése alól. Mindazonáltal a bíróság az ítélet indokolásában felhívta az indítványozók figyelmét, hogy joguk van alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha úgy vélik, az alperes határozata és az azt jóváhagyó bírósági határozatok sértik az Alkotmányban biztosított jogaikat. Az indítványozók számára 1996. október 1-jén kézbesítették a jogerős ítéletet. Az indítványozók 1996. november 27-én alkotmányjogi panaszt terjesztettek elő az Alkotmánybíróságon (a továbbiakban: Indítvány1.). Álláspontjuk szerint a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság ítélete alapvető jogok lényeges tartalmának korlátozását jelenti, nevezetesen sérti az Alkotmány 60. § (1) és (2) bekezdését, 67. §-át, 70/A. §-át, valamint 70/D. §-át. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszban az alkalmazott jogszabályok közül az Eütv1. 6. §-ával szemben fogalmaztak meg alkotmányossági kifogást. Álláspontjuk szerint a kötelező védőoltások olyan beavatkozást jelentenek, amelyek végleges és visszafordíthatatlan változást okoznak az emberi szervezetben, és egészségkárosodás valós veszélyének teszik ki az egyéneket. Az indítványozók úgy ítélték meg, hogy alkotmányellenes „a jelenlegi magyarországi helyzet, melyben az állam gyámként dönt állampolgárai személye felől, azok egészségének kockára tételéről egy általa elérendő cél érdekében, anélkül, hogy lehetőséget adna a felelős mérlegelésre és döntésre”. Emellett az indítványozók kinyilvánították: „vallásunk meggyőződése is, hogy a szervezet egészségesen tartására nem idegen anyagok vérbe fecskendezése a megfelelő módszer”. Az alkotmányjogi panasz tartalmazza továbbá, hogy az Eütv1. csak a testi állapot káros befolyásolása esetén ad felmentési lehetőséget a védőoltások beadása alól, holott az Alkotmány a lelki egészséghez való jogot is elismeri. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszhoz három mellékletet csatoltak. Az 1. számú melléklet külföldi szakirodalmi példákkal támasztja alá, hogy a védőoltások valós veszélyt jelentenek az egyén egészségére, bizonyos esetekben halált is okozhatnak. A 2. számú mellékletben felsorolt külföldi szakirodalmi hivatkozások azt példázzák, hogy a beoltott személyek is megbetegedhetnek az adott betegségben, illetve tünetmentesen átadhatják másoknak a kórokozót. A 3. számú melléklet Dánia, Finnország, Nagy-Britannia, Norvégia és Svájc magyarországi követségének az indítványozók számára írt válaszleveleit tartalmazza, amelyek arról tájékoztatják az indítványozókat, hogy a megkeresett országokban nincsenek kötelező gyermekkori védőoltások, a szülők önkéntes döntésén múlik, hogy a gyermekek melyik ajánlott védőoltást kapják meg. A finn és a norvég válaszlevél tartalmazza továbbá, hogy a kormány, illetve az egészségügyi miniszter járvány megelőzésének céljából elrendelheti a népesség vagy annak egy része kötelező beoltását. Az indítvány beérkezését követően írásban fordult az Alkotmánybírósághoz az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Országos Tisztifőorvosi Hivatalának igazgatóhelyettese. Levelében arról tájékoztatta az Alkotmánybíróságot, hogy az indítványozók szakmailag megalapozatlan információkat terjesztenek a védőoltásokról, amelyek rendkívül fontosak egyes gyermekkori betegségek megelőzéséhez. Az igazgatóhelyettes – álláspontja alátámasztására – mellékelte az Infektológiai Szakmai Kollégium elnökének levelét. Az indítványozók 2000-ben – részben a védőoltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések változása miatt – újabb indítvánnyal fordultak az Alkotmánybírósághoz, amelyben pontosították és kiegészítették alkotmányjogi panaszukat, továbbá alkotmányellenesség utólagos megállapítását kezdeményező új indítványt terjesztettek elő (a továbbiakban: Indítvány2.). A módosított alkotmányjogi panaszban az indítványozók azt kezdeményezték, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben történt alkalmazása idején alkotmányellenes volt az – időközben hatályon kívül helyezett – Eütv1. 6. § (3) bekezdése és 15. § (1) bekezdése, valamint a szintén hatályon kívül helyezett R1. 4. §-a. Az indítvány2. utólagos normakontrollra vonatkozó részében az indítványozók kifejezett kérelme az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv2.) 58. § (1), (3) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozott, továbbá arra, hogy az Alkotmánybíróság „állapítsa meg a törvényhozás számára azokat az alkotmányos követelményeket, amelyeket szem előtt kell tartania, hogy a szabályozás megfeleljen az Alkotmánynak”. A kérelem indokolásában az indítványozók kifejtették álláspontjukat a kötelező védőoltások és azon belül a gyermekek számára beadandó védőoltások alkotmányjogi megítélésével összefüggésben. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, 60. § (1) bekezdésére, 67. § (1) bekezdésére, valamint 70/D. §-ára hivatkozva megfogalmazták, hogy az Eütv2.-ben, valamint a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendeletben (a továbbiakban: R2.) az állam „a védőoltások kötelezővé tétele során bizonyos egyéni és egészségügyi kockázatok csökkentése, az oltásra kötelezett személy és mások jogainak védelme érdekében, valamint a közérdekre hivatkozással alapjogot korlátoz”. Az indítványozók álláspontja szerint nem önmagában a védőoltások kötelezővé tétele alkotmányellenes, hanem az, hogy a hatályos rendelkezések nem megfelelően szabályoznak számos, alapjogi szempontból lényeges garanciát. Az Indítvány2. az Eütv2. több rendelkezésével kapcsolatban alkotmányossági aggályokat fogalmaz meg, jogalkalmazási nehézségeket említ, és alkotmányossági köve telmények megállapítását kezdeményezi. Határozott kérelmet az Eütv2. három rendelkezésével összefüggésben tartalmaz az Indítvány2. Az Eütv2. 58. § (1) bekezdése, amely a védőoltás alóli mentesítésről rendelkezik, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével (jogállamiság elve), az 50. § (2) bekezdésével (közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának követelménye), valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével (bírósághoz fordulás joga) és (5) bekezdésével (jogorvoslathoz való jog). Az indítványozók kifogásolják, hogy sem a támadott rendelkezés, sem az Eütv2. más szabálya nem határozza meg, hogy kérelemre vagy hivatalból történik-e a mentesítés; mi az egészségügyi hatóság pontos szerepe az eljárásban; megismerhetik-e az érintettek a döntést; élhetnek-e jogorvoslattal a közigazgatási hatóság és a kezelőorvos döntésével szemben. Az indítványozók felhívják a figyelmet arra, hogy a gyakorlatban a hatóság nem közigazgatási határozatban dönt a hozzájárulásról. Az indítványozók a mentesítés szabályozását érintő alkotmányossági kifogásaik között említik, hogy az R2. 11. § (1) bekezdése alapján a védőoltások ellenjavallatait az Országos Epidemiológiai Központ által kiadott Módszertani Levél tartalmazza, amelyben számos kötelező jellegűként megfogalmazott rendelkezés található. Például a II.E. pont így rendelkezik: „Gyermekközösségbe, továbbá alsófokú (<15 év) oktatási intézménybe csak az előírt oltásokkal rendelkező gyermekek vehetők fel.” Az Eütv2. 58. § (3) bekezdése, amelynek első mondata szerint a védőoltásra kötelezett személyt értesíteni kell a védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való joggal, valamint a 70/D. §-ában biztosított egészséghez való joggal. Az indítványozók azt kifogásolják, hogy a szabályozás nem teszi egyértelművé, hogy a védőoltásra kötelezett személyt megilleti-e az Eütv2. 13–14. §-ában biztosított tájékoztatáshoz való jog. Az Eütv2. 58. § (4) bekezdése, amelynek második mondata szerint a védőoltást elrendelő határozat – jogorvoslatra tekintet nélkül – azonnal végrehajtható, az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 50. § (2) bekezdésével, valamint az 57. § (1) és (5) bekezdésével. Az indítványozók úgy ítélik meg, hogy ez a rendelkezés formálissá teszi a bírósági jogorvoslatot, mert a határozat végrehajtása a védőoltás beadását jelenti, és így a bíróság már nem tud az ügy érdemében dönteni, nincs mód az utóbb törvénytelennek bizonyult aktus reparációjára. Az indítványozók utalnak az Indítvány1.-re és az annak benyújtásakor hatályos szabályozásra: az Eütv2. szigorítást jelent, hiszen az Eütv1. nem írta elő az előzetes végrehajthatóságot, és az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletben a bíróság indokolatlannak minősítette a közigazgatási eljárás általános szabályai alapján elrendelt előzetes végrehajtást. II. 1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.” „50. § (2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.” „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...) (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatáro zottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára. (2) Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását, és azt a szabadságot, hogy vallását és meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy magánkörben kinyilváníthassa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolhassa vagy taníthassa.” „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. (3) A családok és az ifjúság helyzetével és védelmével kapcsolatos állami feladatokat külön rendelkezések tartalmazzák.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” „70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.” 2. Az Eütv1. indítványokkal érintett rendelkezései: „6. § (3) A közegészségügyi-járványügyi rendelkezések alapján kötelező szűrővizsgálat, orvosi vizsgálat (ellátás) és védőoltás ingyenes. 15. § (1) Fertőző betegség ellen a veszélyeztetett személy kötelező védőoltása, illetőleg megelőző gyógyszeres kezelése (a továbbiakban együtt: védőoltás) rendelhető el. A beoltott személy a védőoltás hatékonyságának ellenőrzése céljából orvosi vizsgálat alá vonható.” 3. Az Eütv2.-nek az Indítvány2.-vel érintett rendelkezései: „57. § (1) A védőoltás célja a fertőző betegségekkel szembeni aktív, illetve passzív védettség kialakítása. (2) A miniszter rendeletben határozza meg azokat a fertőző betegségeket, amelyek esetében a) életkorhoz kötötten, b) megbetegedési veszély esetén, illetőleg c) külföldre történő kiutazás esetén a kiutazó költségén kötelező védőoltás elrendelésének van helye. (3) A miniszter egyes munkakörökben való foglalkozta tás feltételeként a munkáltató költségére védőoltási kötelezettséget írhat elő. (4) A védőoltásra nem kötelezett személy kérésére – kiskorú esetében törvényes képviselője hozzájárulásával – orvosilag indokolt esetben védőoltásban részesíthető. (5) A védőoltással egy tekintet alá esik az egyes fertőző betegségek esetén alkalmazott megelőző gyógyszeres kezelés. (6) Védőoltás kizárólag az egészségügyi hatóság által engedélyezett oltóanyaggal és az engedélyező okiratban szereplő céllal és feltételekkel végezhető. (7) Az oltóanyagok és egyéb immunbiológiai készítmények előállítására, forgalomba hozatalára és hatósági ellenőrzésére külön jogszabály rendelkezései az irányadóak. 58. § (1) A kötelező védőoltás alól a kezelőorvos átmenetileg vagy – az egészségügyi hatóság hozzájárulásával – véglegesen mentesítheti azt, akinek egészségi állapotát vagy meglévő betegségét a védőoltás várhatóan károsan befolyásolná. (2) A védőoltásra kötelezett és a védőoltásban részesített személyekről nyilvántartást kell vezetni. (3) A védőoltás módjáról, céljáról, helyéről és idejéről a védőoltásra kötelezett személyt, illetve törvényes képviselőjét értesíteni kell. A védőoltásra kötelezett kiskorú személy megjelenéséről a törvényes képviselő köteles gondoskodni. (4) Ha a védőoltásra kötelezett személy e kötelezettségének írásbeli felszólításra sem tesz eleget, az egészségügyi hatóság a védőoltást határozattal rendeli el. A védőoltást elrendelő határozat – jogorvoslatra tekintet nélkül – azonnal végrehajtható.” Az R1. indítványokkal érintett rendelkezései: „4. § (1) A gyermekeket életkorhoz kötötten gümőkór (tuberculosis), torokgyík (diphtheria), szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus), gyermekbénulás (polimyelitis anterior acuta), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeola) és mumpsz (parotitis epidemica) ellen védőoltásban kell részesíteni. (2) Azt, hogy az (1) bekezdésben felsorolt védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni, a népjóléti miniszter tájékoztatóban teszi közzé. (3) A védőoltási kötelezettség a) a torokgyík, a szamárköhögés és a merevgörcs elleni elmaradt első, második és harmadik védőoltásra a 7. életév, b) a torokgyík, a merevgörcs elleni elmaradt negyedik, továbbá a gyermekbénulás, valamint a kanyaró, a rózsahimlő és a mumpsz elleni elmaradt védőoltásokra a 14. életév betöltéséig áll fenn.” Az R2.-nek az Indítvány 2.-vel érintett rendelkezései: „11. § (1) A védőoltások ellenjavallatait az OEK által évente kiadott ML tartalmazza. (2) A védőoltás alóli mentesítést igazoló orvosi szakvé leményt – végleges mentesítés esetén a városi intézet jóváhagyását is – dokumentálni kell az oltókör és az oltásra kötelezett személy oltási nyilvántartásában.” „14. § (1) A védőoltásra kötelezett személy köteles védőoltás, továbbá – ha a védőoltást megelőzően szűrővizsgálat, vagy azt követően a védőoltás eredményének ellenőrzése szükséges – szűrő-, illetőleg ellenőrző vizsgálat céljából a megjelölt helyen és időben megjelenni, és magát az oltásnak, illetőleg vizsgálatnak alávetni. A védőoltásra kötelezett kiskorú megjelenéséről törvényes képviselője gondoskodik.” III. Az indítvány részben megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy az Indítvány1.-ben előterjesztett és az Indítvány 2.-vel pontosított és kiegészített alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek: „(1) Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. (2) Az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.” Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi feltételeket együttesen kell értelmezni, és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361–362.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306, 309.]. 2. Az indítványozók a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Kf.20.264/1996/3. számú, jogerős ítéletét 1996. október 1-jén vették kézhez. A közigazgatási határozattal szembeni jogorvoslati lehetőségeiket az indítványozók kimerítették. Az alkotmányjogi panaszt 1996. november 27-én, vagyis az Abtv. 48. § (2) bekezdésének megfelelően, a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül terjesztették elő az Alkotmánybíróságon. 3. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogok megsértése miatt nyújtható be alkotmányjogi panasz, ha a jogsérelem jogalkalmazás (alkotmányellenes jogszabály alkalmazása) során következett be. Ez alapján az Alkotmánybíróság az indítványozók egyéni érintettségét vizsgálja. [50/2003. (XI. 5.) AB határozat, ABH 2003, 566, 585.] Az indítványozók azért terjesztettek elő alkotmányjogi panaszt, mert a közigazgatási és a bírósági eljárás során hozott határozatokban gyermekeik elmaradt védőoltásainak pótlására kötelezték őket. Vagyis a konkrét esetben a gyermekek kötelező védőoltása és az arra vonatkozó szabályozás tekinthető az indítvány alapjául szolgáló – feltételezett – alapjogi sérelemnek. Ebből következik, hogy az Alkotmány indítványokban hivatkozott rendelkezései – 54. § (1) bekezdés, 60. § (1) és (2) bekezdés, 67. §, 70/A. §, 70/D. § – egyfelől az érintett gyermek alapjogaiként kerültek megnevezésre, másfelől a szülők arra vonat kozó alapjogaiként, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. 4. Az Indítvány 2.-vel módosított alkotmányjogi panaszban az indítványozók az Eütv1. 6. § (3) bekezdése és 15. § (1) bekezdése, valamint az R1. 4. §-a alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezték. Az Eütv1. kifogásolt rendelkezéseit az Eütv2. 246. § (1) bekezdés a) pontja 1998. július 1-jével hatályon kívül helyezte. Az R1. kifogásolt rendelkezését az R2. 42. § (2) bekezdés a) pontja – szintén 1998. július 1-jével – hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és – ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja – a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség. Ezért az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a támadott rendelkezések alkotmányossági vizsgálatának nem akadálya, hogy azok az indítványok elbírálásakor már nincsenek hatályban. 5. A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletében az Eütv1. és az R1. számos rendelkezésére hivatkozott. Ezek közé tartozik az indítványokban kifogásolt Eütv1. 6. § (3) bekezdése, valamint az R1. 4. §-a. Ugyanakkor az ítélet kifejezetten nem hivatkozik az Eütv1. 15. § (1) bekezdésére. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálását kizáró tényezőnek tekinti azt, ha az indítványozó a panaszában olyan jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét állítja, amelyet a panaszos ügyében a jogerős határozatot meghozó bíróság nem alkalmazott. [1050/D/1999. AB végzés, ABH 2005, 1581, 1582.; 870/D/2002. AB végzés, ABH 2005, 1634, 1638.; 177/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1557, 1566.; 725/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1617, 1626.] A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ítéletében az Eütv1. általános, alapelvi rendelkezéseire hivatkozott: a járványügyi feladatokat körvonalazó 6. § (2) bekezdésére, a közegészségügyi, illetve járványügyi célból kötelező vizsgálatok és beavatkozások ingyenességéről rendelkező 6. § (3) bekezdésére, valamint a közegészségügyi rendelkezések megtartására és végrehajtására vonatkozó állampolgári köte lességet általánosságban megfogalmazó 7. § (3) bekezdésére. Az Eütv1. 15. § (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy fertőző betegség ellen a veszélyeztetett személy kötelező védőoltása, illetve megelőző gyógyszeres kezelése rendelhető el. A beoltott személy a védőoltás hatékonyságának ellenőrzése céljából orvosi vizsgálat alá vonható. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat az Eütv1.-nek ez a rendelkezése tette lehetővé. Az R1. – a bírósági ítéletben hivatkozott és az indítványokkal szintén támadott – 4. §-a az Eütv1. 15. §-ának végrehajtásaként rendelkezik az életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokról. A benyújtott alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló alapjogi sérelemnek a gyermekek kötelező védőoltása és az arra vonatkozó szabályozás tekinthető. Ezért az Alkotmánybíróság – az alkotmányjogi panaszban foglalt kérelmet, valamint a bírósági ítélet egészét alapul véve – nem tekintette az Eütv1. 15. § (1) bekezdése érdemi elbírását akadályozó tényezőnek, hogy a jogerős ítélet indokolásában a bíróság ezt a rendelkezést úgy alkalmazta, hogy nem említette paragrafusszám szerint. 6. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz esetében az Abtv. 48. §-ából fakadó követelmény, hogy közvetlen összefüggés legyen a jogsérelem és a támadott norma között. [7/1994. (II. 18.) AB határozat, ABH 1994, 68, 72–73.; 104/D/1994. AB határozat, ABH 1994, 693, 694.; 382/B/1995. AB határozat, ABH 1997, 810, 813.; 725/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1617, 1629.] Az Eütv1. 6. § (3) bekezdése arról rendelkezik, hogy ingyenesek a közegészségügyi-járványügyi rendelkezések alapján kötelező vizsgálatok és ellátások, köztük a kötelező védőoltások. Az indítványozók alkotmányjogi panasza az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások és a kötelezést érvényre juttató bírósági határozat alkotmányosságát vonta kétségbe. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem áll fenn az Alkotmánybíróság érdemi eljárását megalapozó kapcsolat az Eütv1. 6. §-ának a térítésmentességről rendelkező (3) bekezdése és az alapjogi sérelem között. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdése alapján az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének és az R1. 4. §-ának érdemi alkotmányossági vizsgálatára kerülhet sor. Az Eütv1. 6. § (3) bekezdésével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság a 725/D/2004. AB határozatban foglaltakkal (ABH 2006, 1617, 1629.) összhangban, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontjában foglaltak alapján – mint érdemi elbírálásra alkalmatlant – visszautasította. IV. 1. Az alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének és az R1. 4. §-ának alkotmányosságát. Az indítványozók a támadott rendelkezéseket azért kifogásolták, mert azok – álláspontjuk szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, 60. § (1) és (2) bekezdésével, 67. §-ával, 70/A. §-ával, valamint 70/D. §-ával ellentétesesen – kötelezővé teszik a gyermekek védőoltását. Ezért az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az Alkotmánnyal összeegyeztethető-e, hogy az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezései életkorhoz kötötten kötelező védőoltásokat tettek lehetővé, illetve írtak elő. A más célból, illetve más alanyi körben elrendelhető kötelező védőoltásokról (megbetegedési veszély, külföldre történő kiutazás, meghatározott munkakörök betöltése) az Alkotmánybíróság nem foglalt állást. Ennek oka, hogy az alkotmányjogi panaszt tartalmazó Indítvány1. alapja a gyermekek védőoltásának pótlásáról rendelkező bírósági határozat, míg az – alkotmányjogi panaszt kiegészítő, továbbá absztrakt utólagos normakontrollt kezdeményező – Indítvány2. nem a kötelező védőoltások létét kifogásolta. Az alkotmányossági kérdés összetettsége és az Alkotmány alkotmányjogi panaszban felhívott rendelkezéseinek összefüggései miatt az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy a támadott szabályozás az Alkotmány mely rendelkezéseivel áll érdemi összefüggésben, illetve az Alkotmány mely rendelkezéseit korlátozza. 2. Az egészségügyben a védőoltás a fertőző betegségek megjelenése és a járványok elleni védekezés egyik módja. A védőoltás során elpusztított vagy legyengített kórokozókból, illetve a kórokozóknak az ellenanyag-képződést kiváltó alkotóelemeiből készült oltóanyagot juttatnak az ember szervezetébe. A védőoltás közvetlen célja, hogy a szervezet ellenanyag-termeléssel reagáljon, és védetté váljon a kórokozókkal szemben. A védőoltások többségét a bőr alá vagy az izomzatba adják, de léteznek szájon át beadható oltóanyagok is. Következésképpen a kötelező védőoltások közegészségügyi, járványügyi célból elvégzett invazív egészségügyi beavatkozásnak tekinthetők. Az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások rendszere gyermekek beoltására irányul. Az Indítvány1. benyújtásának idején az Eütv1. 15. § (1) bekezdése alapján az R1. 4. §-a határozta meg, hogy a gyermekeket mely betegségek ellen és hány éves korig kell védőoltásban részesíteni. Az (1) bekezdés határozta meg az egyes betegségek elleni kötelező védőoltások körét [gümőkór (tuberculosis), torokgyík (diphtheria), szamárköhögés (pertussis), merevgörcs (tetanus), gyermekbénulás (polimyelitis anterior acuta), kanyaró (morbilli), rózsahimlő (rubeola), mumpsz (parotitis epidemica)]. A (3) bekezdés rendelkezett arról, hogy a védőoltások egyik részében a 7. életévig, másik részében a 14. életévig áll fenn a védőoltás beadására vonatkozó kötelezettség. A védőoltások beadásának rendjét azonban az R1. nem határozta meg. A (2) bekezdés úgy rendelkezett: a népjóléti miniszter tájékoztatóban teszi közzé, hogy a felsorolt védőoltásokat milyen életkorban és milyen módon kell alkalmazni. Mindezeket figyelembe véve foglalt állást az Alkotmánybíróság arról, hogy az Indítvány 1.-ben említett alapvető jogok korlátozását jelentette-e az Eütv1. 15. § (1) bekezdésén és az R1. 4. §-án alapuló védőoltási rendszer. 3. Az Alkotmánybíróság az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások kifogásolt rendszerének alkotmányossági vizsgálatakor abból indult ki, hogy gyakorlata szerint az egészségügyi beavatkozások az Alkotmányban elismert alapvető jogok közül az emberi méltósághoz való joggal állnak a legszorosabb összefüggésben. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében elismert emberi méltósághoz való jogot a 8/1990. (IV. 23.) AB határozatban az „általános személyiségi jog” alkotmányi megfogalmazásának minősítette. „Az általános személyiségi jog »anyajog«, azaz olyan szubszidiárius alapjog, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok minden esetben felhívhatnak az egyén autonómiájának védelmére, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható.” (ABH 1990, 44–45.) 3.1. Az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott az önrendelkezéshez való jog és a magánszférához való jog mint az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő „különös személyiségi jogok” alapján. [57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 279.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35–36.; 75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 380.; 5/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 47.; 11/1996. (III. 13.) AB határozat, ABH 1996, 240.; 20/1997. (III. 19.) AB határozat, ABH 1997, 85.; 4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123.] A 36/2000. (X. 27.) AB határozat kimondta, hogy az Eütv. az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz való jogból következően a betegek jogai közé tartozik – többek között – az egészségügyi beavatkozásokba való beleegyezés és az ellátás visszautasításának joga is. „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az egészségügyi ellátás során szükséges beavatkozásokba való beleegyezés, illetve annak visszautasítása a személyiségi jogok gyakorlásától elválaszthatatlan.” [ABH 2000, 241. Megerősítve: 56/2000. (XII. 19.) AB határozat, ABH 2000, 527.] A testület gyakorlatából következik továbbá, hogy az orvosi beavatkozások feletti önrendelkezési jog (egészségügyi önrendelkezési jog) tágabb kategória az egészségügyi beavatkozások visszautasításához való jognál. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 301.; 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, ABH 1998, 333.; 36/2000. (X. 27.) AB határozat, ABH 2000, 241.; 56/2000. (XII. 19.) AB határozat, ABH 2000, 527.] Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban az emberi méltósághoz való jog és az egyéni kockázatvállalás összefüggéséről általános érvénnyel mondta ki: „Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az eutanáziáig).” (ABH 1996, 74, 80.) Az alkotmánybírósági gyakorlat alapján megállapítható, hogy az Alkotmány 54. § (1) bekezdése széles körű védelemben részesíti a szabad, tájékozott és felelősségteljes döntésre képes ember saját teste és sorsa feletti rendelkezési jogát. [Összefoglalóan: 43/2005. (XI. 14.) AB határozat, ABH 2005, 536, 541–543.] 3.2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a személy döntésképességének meghatározó jelentősége van a tekintetben, hogy gyakorolni tudja-e az önrendelkezéshez való jogot. A 21/1996. (V. 17.) AB határozat kimondta: „A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket. A gyermek az alapjogokat – mint mindenki más is – azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek. Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve, hogy ki gyakorolja nevében és érdekében, illetve, hogy gyermek voltára és a 67. §-ra tekintettel az alapjog gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának – s ezen belül a személyes joggyakorlásnak – lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz.” (ABH 1996, 74, 78–79.) Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette, hogy a Ptk. szerinti cselekvőképesség és az egészségügyi ellátásokra vonatkozó döntésképesség fogalmai nem feltétlenül esnek egybe. Ugyanis az egészségügy terén nem a vagyoni vonatkozású szerződéseknél megkövetelt, az ügyek viteléhez szükséges belátási képességről van szó, hanem az egészséget, testi épséget, életet befolyásoló események megértéséről. (ABH 2000, 260.) A 43/2005. (XI. 14.) AB határozat megállapította: „Az egészségügyi beavatkozásokra vonatkozó döntésképesség magában foglalja, hogy az érintett képes megérteni a döntéshez szükséges információkat; képes megérteni döntése minden lehetséges következményét; továbbá képes közölni döntését az orvossal. A Ptk. szerint nem teljesen cselekvőképes személy is lehet döntésképes egyes egészségügyi vizsgálatok, beavatkozások tekintetében.” (ABH 2005, 536, 547–548.) „Általánosságban elmondható, hogy egyes beavatkozásokról a gyermekek és a mentális sérültek is képesek autonóm döntést hozni”. (ABH 2005, 551.) 3.3. Az életkorhoz kötötten kötelező védőoltások vizsgált rendszerében – az R1. alapján – az oltások egyik részét a gyermek a 7. életévéig, másik részét a 14. életévéig kellett beadni. Az egyes védőoltások beadásának szűkebben meghatározott idejét is tartalmazó oltási rendszer és az oltási kampányok szabályairól az R1. nem rendelkezett. Mindazonáltal megállapítható, hogy a védőoltások egy részét újszülött-, illetve csecsemőkorban adják be, és az R1. a 14. életévben határozta meg az életkorhoz kötött védőoltási kötelezettség felső korhatárát. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben úgy ítélte meg, hogy az R1. 4. §-ában járványügyi, közegészségügyi célból, gyermekek számára intézményesített védőoltások alanyai nem rendelkeznek az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jog gyakorlásához szükséges döntéshozatali képességgel. A csecsemők esetében értelemszerűen minden egészségügyi beavatkozás esetén kizárt az önrendelkezési jog gyakorlása. A 14. életév alatti gyermekek esetén – bizonyos életkor felett – elvileg nem zárható ki az önrendelkezési jog érvényesülésének vizsgálata. (Például a kutatási, kísérleti célú beavatkozások esetében.) Azonban a védőoltások rövid és hosszú távú előnyeinek és hátrányainak megítéléséhez szükséges különleges megfontolások miatt a 14. életév alattiak nem képesek tájékozott és felelősségteljes döntésre az oltásokról. Ezért a jelen esetben vizsgált szabályozás – a jogalanyok döntésképességének hiánya miatt – nem korlátozza az önrendelkezési jogot. 4.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 54. § (1) bekezdésén alapuló általános személyiségi jog alkotóelemének tekinti a személyiség integritásához való jogot, amelynek része a testi integritáshoz való jog. A 75/1995. (XII. 21.) AB határozat kimondta: „Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot csakúgy, mint a személy testi integritásához fűződő alapjogot is, így ezek korlátozása kizárólag az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés keretei között történhet meg.” [ABH 1995, 376, 381. Megerősítve: 4/1998. (III. 1.) AB határozat, ABH 1998, 71, 74.; 1270/B/1997. AB határozat, ABH 2000, 713, 717.; 43/2004. (XI. 17.) AB határozat, ABH 2004, 597, 603.)] A 36/2005. (X. 5.) AB határozat így foglalt állást: „A magánszféra lényegi fogalmi eleme éppen az, hogy az érintett akarata ellenére mások oda ne hatolhassanak be, illetőleg be se tekinthessenek. Ha a nem kívánt betekintés mégis megtörténik, akkor nemcsak önmagában a magánélethez való jog, hanem az emberi méltóság körébe tartozó egyéb jogosultsági elemek, mint pl. az önrendelkezési szabadság vagy a testi-személyi integritáshoz való jog is sérülhet.” (ABH 2005, 390, 400.) A 22/2003. (IV. 28.) AB határozat – korábbi döntéseket összegezve – megfogalmazta, mi a testi integritáshoz való jog jelentéstartalma az egészségügyben: „A betegek emberi méltóságának egyik fontos aspektusa (...) az, hogy az ember semmilyen körülmények között nem válhat eszközzé vagy tárggyá: »Az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva – a klasszikus megfogalmazás szerint – az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá« [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308.]. A betegek emberi méltóságához való jogából következő másik aspektus a testi integritáshoz való alapjog. »Az emberi méltósághoz való jog tehát magában foglalja az önrendelkezés szabadságához való alkotmányos alapjogot csakúgy, mint a személy testi integritásához fűződő alapjogot is« [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 381.]. A testi integritáshoz való jog az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a betegekre vonatkoztatva azt is jelenti, hogy főszabályként a beteg egyetértése, hozzájárulása nélkül testéhez más nem nyúlhat.” (ABH 2003, 235, 266.) 4.2. A védőoltások közegészségügyi, járványügyi célból elvégzett invazív egészségügyi beavatkozásnak tekinthetők (Indokolás IV.2. pont). Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a kötelező védőoltásokat intézményesítő és annak feltételeit meghatározó jogi szabályozás a testi integritáshoz való jog korlátozását jelenti. A testi integritáshoz való jog ugyanis attól függetlenül illeti meg a személyeket, hogy döntésképesnek minősülnek-e, és gyakorolni tudják-e az önrendelkezési jogot. „Az ember soha nem tekinthető puszta eszköznek valamilyen közcél eléréséhez” – ennek az elvnek különös súlya van az olyan jogi szabályozás esetében, amely alapján közérdekre hivatkozással, megelőző, gyógyító célból oltóanyagot juttatnak az emberek szervezetébe. Ezért az Alkotmánybíróság szerint az életkorhoz kötött védőoltásokra vonatkozó szabályozásnak meg kell felelnie az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő testi integritáshoz való jog korlátozásával szemben támasztott követelményeknek. 5.1. Az indítványozók hivatkoztak a gyermekek egészséghez való jogára és azzal összefüggésben az Alkotmány 70/D. §-ára. Az Alkotmánybíróság a kötelező tüdőszűrés alkotmányossági vizsgálatakor megállapította: „(...) téves az indítványozónak az Alkotmányra való hivatkozása. A kifogásolt rendelkezés ugyanis az Alkotmány 70/D. §-a tekintetében semmilyen alapjog-korlátozást nem tartalmaz. Az azonban kétségtelen tény, hogy a tüdőszűrő vizsgálatnak a – meghatározott feltételek bekövetkezése esetén – kötelezővé tétele az egyén önrendelkezési jogának, illetve testi integritáshoz fűződő jogának – mint az emberi méltósághoz fűződő általános személyiségi alapjogból levezetett, ún. különös személyiségi alapjogoknak – a korlátozását jelenti. A kifogásolt rendelkezések alkotmányossága tehát nem az Alkotmány 70/D. §-ával, hanem az 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósággal összefüggésben vizsgálandó.” (2012/B/1991. AB határozat, ABH 2001, 1169, 1172.) Az Alkotmánybíróság később, a 43/2005. (XI. 14.) AB határozatban a személyiség integritásához való jog és az egészséghez való jog közötti összefüggést fogalmazott meg: „Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete definíciója szerint az »egészség a testi, szellemi és szociális teljes jólétnek állapota és nem csak betegség vagy fogyatékosság hiányából áll«. (Az Egészségügyi Világszervezet Alkotmányának becikkelyezéséről szóló 1948. évi XII. törvény preambuluma.) Ez a megközelítés azt mutatja, hogy az egészség-betegség meghatározása nem azonosítható a klinikai gyakorlatban érvényesülő szemléletmóddal (fajtipikus vagy annál jobb szervműködésre való képesség), hanem olyan testi és szellemi állapot, amely lehetővé teszi a társadalomban való minél hosszabb és testi-lelki gondoktól mentes életet. Mindezekkel az Alkotmány összhangban van, mivel a 70/D. § (1) bekezdésében »testi és lelki egészség« szerepel, az 54. § (1) bekezdéséből pedig – egyebek mellett – a személyiség integritásához való jog következik.” (ABH 2005, 549.) 5.2. Következésképpen az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdésében elismert testi és lelki egészséghez való jog szoros összefüggésben áll az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő személyiség integritásához való joggal. Az egészséghez való jog objektív (intézményi) oldala a 70/D. § (2) bekezdésében jelenik meg, amely szerint az egészséghez való jogot az állam – egyebek mellett – „az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével” valósítja meg. Az alapjog alanyi oldala a személyiség testi-lelki integritásához való jogként fogalmazható meg, amely az 54. § (1) bekezdéséből következik. Ezért a jelen ügyben nincs mód a 70/D. § (1) bekezdésében foglalt alapjog korlátozásának önálló alkotmányossági vizsgálatára. A személyiség integritásához való jog korlátozásának vizsgálata magában foglalja az egészséghez való jog (alanyi oldala) korlátozásának vizsgálatát. 6.1. Az indítványozók az alkotmányjogi panaszban hivatkoztak az Alkotmány 60. és 67. §-ára is. A konkrét ügy kapcsán az említett alkotmánybeli rendelkezések sérelme úgy merülhet fel, hogy a támadott szabályozás elvonta a szülők jogát, hogy lelkiismeretük szerint neveljék gyermekeiket. Az Alkotmány 60. § (1) bekezdésének a jelen ügy szempontjából lényeges aspektusát a 64/1991. (XII. 17.) AB határozat fogalmazta meg először: „A lelkiismereti szabadság jogának (...) az az értelme emelendő ki, hogy az állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye – ésszerű keretek között – az alternatív maga tartást.” [ABH 1991, 297, 313.; megerősítve: 4/1993. (II. 12.) AB határozat ABH 1993, 48, 51.] A szülők gyermekeik neveléséhez fűződő jogáról az Alkotmány 67. § (2) bekezdése rendelkezik. Ennek az alkotmánybeli szabálynak az értelmezésénél az Alkotmánybíróság irányadónak tekinti a 21/1996. (V. 17.) AB határozat következő megállapításait: „A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például jogszabály – általános megelőző céllal – tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be – például a szülői felügyelet megszüntetése révén.” (ABH 1996, 74, 80.) 6.2. Tehát az Alkotmány 60. § (1) bekezdése és 67. § (2) bekezdése együttesen jeleníti meg a szülők jogát, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Elsősorban a szülők (gondviselők) jogosultak arra, hogy döntsenek a gyermekeik testi és szellemi fejlődésével kapcsolatos kérdésekben. A szülők választhatnak egészségügyi szolgáltatót, oktatási intézményt, ők dönthetnek arról, hogy milyen világnézeti nevelésben részesüljenek gyermekeik. Az egyes egészségügyi ellátások, a lehetséges alternatívák között is a szülők döntenek. Mindemellett figyelembe kell venni, hogy a gyermekek értelmi képességei a növekvő életkorral párhuzamosan fejlődnek, egyre szélesebben bontakozik ki döntési képességük. Ezért egyre több kérdésben lesznek jogosultak a szülői tájékoztatásra, majd egyre gyakrabban igényelhetnek érdemi beleszólást saját életük alakításába. Értelemszerű, hogy a csecsemők még nem gyakorolhatnak jogokat, de az óvodáskorúak már több mindent képesek megérteni az egyes orvosi vizsgálatok és beavatkozások céljáról, lezajlásáról és várható következményeiről, a 14. életév felettiek pedig már maguk dönthetnek a mindennapos egészségügyi kérdésekben (orvoshoz fordulnak-e, szednek-e gyógyszert, alternatív gyógymódot választanak-e stb.). A gyermekek joggyakorlásának kibontakozására meghatározó hatással van az, hogy milyen a szülők és gyermekeik közötti konkrét viszony, milyen szülői felfogás alapján nevelkednek a gyermekek. Vagyis a gyermekek életét a szülők és a gyermekek jogainak sajátos kölcsönhatása is alakítja. Ezek a jogok jelentik az állami beavatkozás leglényegesebb korlátait. Következésképpen az életkorhoz kötött védőoltások támadott szabályozása korlátozza a szülők 60. § (1) bekezdéséből és a 67. § (2) bekezdéséből következő jogait. 7. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy az Eütv1. és az R1. támadott ren delkezései az alkotmányjogi panaszban felhívott alapvető jogok közül az alábbiakat korlátozták: – egyfelől az 54. § (1) bekezdését mint a gyermek személyiségének integritásához való jogát; – másfelől a szülők 60. § (1) bekezdéséből és a 67. § (2) bekezdéséből következő jogát, hogy gyermekeikről világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Továbbá a fentiek alapján az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a támadott rendelkezések – az alkotmányjogi panasz összefüggésében – nem jelentik az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből következő önrendelkezési jog és a 70/D. § (1) bekezdésébe foglalt egészséghez való jog korlátozását. Az Alkotmánybíróság mindemellett úgy ítélte meg, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma – amelyet az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése fogalmaz meg –, nem hozható alkotmányjogi összefüggésbe az alkotmányjogi panaszban körülírt alapjogi sérelemmel. Ezért az Alkotmánybíróság az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezéseit az 54. § (1) bekezdésével, a 60. § (1) bekezdésével, valamint a 67. § (2) bekezdésével vetette össze az alapjog-korlátozási vizsgálat keretében. V. 1. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése határozza meg az alapjog-korlátozás általános feltételeit: „A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjogot korlátozó szabályozás akkor alkotmányos, ha alkalmas valamely legitim jogalkotói cél elérésére, továbbá megfelel a szükségesség és arányosság követelményeinek. Az emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél lehet mások alapvető jogainak védelme [először: 2/1990. (II. 18.) AB határozat, ABH 1990, 18, 20.], továbbá az állam intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége [először: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 302.], valamint egyes alkotmányos közcélok érvényesítése [például: 56/1994. (XI. 10) AB határozat, ABH 1994, 312, 313.]. Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem érhető el. „Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni.” (Összefoglalóan: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 401.) 2.1. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból levezetett részjogosultságok korlátozhatóságáról kialakított gyakorlatát a 22/2003. (IV. 28.) AB határozatban foglalta össze: „az emberi méltósághoz való jog csupán az emberi státus meghatározójaként, csak az élettel együtt fennálló egységben abszolút és korlátozhatatlan [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 308, 312.]. Ezért anyajog mivoltából levezetett egyes részjogosítványai (mint például az önrendelkezéshez és a személy testi integritásához való jogok) az Alkotmány 8. § (2) bekezdése szerint bármely más alapjoghoz hasonlóan korlátozhatók [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 383.].” (ABH 2003, 235, 260.) Mindebből következően az Alkotmánybíróság az általános alapjog-korlátozási feltételek alapján vetette össze a támadott szabályozást az emberi méltósághoz való jogból következő személyi integritáshoz való joggal. 2.2. Az Alkotmánybíróság a szülők – Alkotmány 60. § (1) bekezdéséből és 67. § (2) bekezdéséből következő – alanyi jogának tekinti, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Ezért úgy ítélte meg, hogy az állam ezt a jogot is csak az általános alapjog-korlátozási feltételeket tiszteletben tartva korlátozhatja. Következésképpen egységes szempontok szerint bírálható el a gyermekek személyi integritáshoz való jogát és a szülőknek azt a jogát korlátozó szabályozás alkotmányossága, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. 3. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy alkotmányosan elfogadható jogalkotói cél elérésére alkalmas és ahhoz szükséges beavatkozásnak minősülnek-e az Eütv1. és az R1. támadott rendelkezéseivel intézményesített, gyermekkorúak számára kötelező védőoltások. 3.1. Az indítványozók – természettudományos álláspontokra hivatkozó – véleménye szerint a gyermekeknek adott védőoltások nem védik hatékonyan az egyént és a társadalmat, ugyanakkor valós veszélyt jelentenek a beoltott személy egészségére, bizonyos esetekben halált is okozhatnak. Kétségtelen, hogy a tudományos életben is vannak képviselői annak a nézetnek, hogy nem a kórokozók okozzák a betegségeket, ezért a védőoltások szükségtelenek, sőt károsak. Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésével kapcsolatban két megállapítást emel ki a gyakorlatából. A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat általános érvényű megállapítása, hogy a „tudományos igazságok kérdésében állást foglalni csak maga a tudomány lehet kompetens”. (ABH 1994, 177, 182.) A gyermekek jogait és szabadságát veszélyeztető külső hatások általános megítélésére is vonatkoztatható az Alkotmánybíróságnak a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban megfogalmazott állítása: „egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet.” (ABH 1996, 74, 81.) Mindebből az Alkotmánybíróság azt a következtetést vonja le, hogy a természettudományos igazságok eldöntésére a tudomány képviselői hivatottak. Ugyanakkor a természettudományos ismeretekkel összefüggő alkotmányossági problémák megoldásához a szaktudományos álláspontoknál szélesebb vizsgálódás lehet szükséges. 3.2. Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy nem az alkotmánybírósági eljárás a tudományos igazságok és a versengő tudományos nézetek közötti választás döntőfóruma. A tudomány kompetenciája és autonómiája az Alkotmánybíróság számára is meghatározó. Demokratikus társadalomban elsősorban a megfelelően szabályozott, ésszerű és nyilvános jogalkotási eljárások során kell figyelembe venni a tudomány megállapításait és a tudomány képviselőinek javaslatait. Jelen esetben az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy az Egészségügyi Világszervezeten belül létrehozott Department of Immunization, Vaccines and Biologicals rendszeresen fogalmaz meg ajánlásokat és közöl felméréseket a védőoltások alkalmazásáról. Az indítványok benyújtásakor az Immunization policy, Global programme for Vaccines and Immunization (1996), majd a Vaccines, Immunization and Biologicals (2002–2005 Strategy) című dokumentum fogalmazta meg, hogy az államoknak milyen lépéseket indokolt tenniük a gyermekek és a társadalom többi tagja fertőző betegségekkel szembeni védettségének erősítése érdekében. A legújabb felmérések eredményeit pedig a WHO vaccine-preventable diseases: monitoring system 2006 global summary című dokumentum tartalmazza (http://www.who.int/vaccines-documents/). 3.3. Az Alkotmánybíróság tényként fogadta el, hogy a ma meghatározó tudományos világkép alapján az Egészségügyi Világszervezet globális kampányt folytat a gyermekek immunizálásáért, és ezen keretek között helyezkedik el a magyarországi jogalkotás is. Az Egészségügyi Világszervezet stratégiai célja, hogy a lakosság immunizáltsága világszerte elérje a 95%-ot. A magyarországi statisztikák ennél kedvezőbbek, a hazai oltási intézményrendszer nemzetközileg elismert eredményeket mutat fel. Mindezeket figyelembe véve az alkotmánybírósági eljárás során nem kérdőjelezhető meg, hogy a védőoltások (köztük az életkorhoz kötött védőoltások) az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozását és a fertőző megbetegedések elterjedésének megelőzését szolgálják. Tehát egyfelől az egyént (a gyermeket) védik a fertőzéstől, másfelől az egész társadalmat a járványok megjelenésétől. Köztudott, hogy a kórokozók terjedésével létrejövő járványok gyakran okoznak egészségkárosodással és halállal járó szenvedéseket az emberiségnek. Az orvostudomány a XVIII. század végén ismerte fel, hogy a védőoltások az emberi szervezetet antitestek, azaz olyan fehérjék termelé sére ösztönzik, amelyek megvédik a szervezetet a kórokozók elszaporodásától. A járványok elleni védekezés hagyományos modelljét az iparosodott országokban megjelenő tömeges fertőződések leküzdése érdekében dolgozták ki a XIX. század végén. Ennek része, hogy a veszélyeztetett csoportok tagjait védőoltásban kell részesíteni. Mára számos – egykor óriási károkat okozó – fertőző betegség visszaszorult, a nyugati társadalmakban a járványok elleni védekezés igen hatékony rendszerei működnek. Mindebben jelentős szerepe volt annak, hogy védőoltásokat fejlesztettek ki, és immunizálták a társadalmak tagjait. Számos betegség előfordulásának csökkenéséhez természetesen az is hozzájárult, hogy javultak a higiénés viszonyok, valamint a táplálkozási feltételek és szokások. 3.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Eütv1.-ben és az R1.-ben előírt, életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének megállapításához egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítását, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelmét tekintette irányadónak. 3.4.1. Az Alkotmány 67. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges. Ebből következően a gyermekek alapvető jogainak a védelmére garanciális jellegű szabályokat kell kialakítani. Az Alkotmánybíróság korábban kifejtette, hogy a gyermekek következmények felmérésére való képességének hiányára tekintettel a védelmükre megalkotott jogszabályok alapjog korlátozásával is járhatnak [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 80.]. 3.4.2. Az Alkotmánybíróság a kötelező tüdőszűrés alkotmányosságát vizsgáló 2012/B/1991. AB határozatban járványügyi közérdekkel indokolta az alapjog-korlátozást. „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelen ügyben a korlátozás oka a járványügyi közérdek; a fertőző betegség minél korábbi felismerése, forrásainak felkutatása, illetve a fertőzés veszélyének elhárítása. Az indítványozó álláspontjával ellentétben tehát nem arról van szó, hogy az R.-ben foglalt szabályozás megsérti a tüdőszűrésre kötelezettek egészséghez való jogát, hanem arról, hogy önrendelkezési jogukat korlátozza a fenti alkotmányos cél érdekében.” (ABH 2001, 1169, 1173.) Az Alkotmánybíróság a 43/2005. (XI. 14.) AB határozatban kimondta, hogy az államnak az Alkotmány 70/D. §-ából következő egészségvé …