8/2004. (III. 25.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló

8/2004. (III. 25.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 91. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért e rendelkezést 2004. december 31. napjával megsemmisíti. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 295. § (1) és (2) bekezdése, valamint 296. §-a alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket megsemmisíti. 3. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény — 1. § (1) bekezdése, — 3. § (2) bekezdésében az ,,életének és testi épségé nek kockáztatásával’’ szövegrésze, — 14. § (1) bekezdése, — 16. § (1) bekezdése, — 18. § (4) bekezdése, — 19. §-a, — 37. § (6) bekezdése, — 69. §-a, — 94. §-a és — 297. § (1) bekezdése alkotmányellenességének meg állapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 4. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 37. §-a és 63. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 5. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 237. §-a, 258. § (1) bekezdése és 338. § (1) bekezdése tekintetében az eljárást megszünteti. 6. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 42. § (1) bekezdése, 44. §-a, 47. §-a és 49. §-a tekintetében az eljárást megszünteti. 7. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 254. § (2) bekezdése, 293. §-a, 306. §-a és 322. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja. 8. Az Alkotmánybíróság a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtására kiadott 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 55. § (1) bekezdésének és 56. § (1) bekezdésének ,,a folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett beosztásokban szolgálatot teljesítők kivételével’’ szövegrészei, továbbá 59. §-a, 60. §-a, 61. §-a, 62. §-a és 63. §-a alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. Az Alkotmánybíróságtól öt indítványozó kérte a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hszt.), valamint a végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hsztvh.) különféle rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását, és részben azonnali, részben az új szabályozást lehetővé tevő hatállyal történő megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette. Az indítványok benyújtása és elbírálása közötti időben az indítványozók által kifogásolt jogszabályok néhány rendelkezése módosult. Az Alkotmánybíróság felhívására két indítványozó úgy nyilatkozott, hogy fenntartják eredeti indítványaikat. A három további indítványozó nem tett nyilatkozatot. Az Alkotmánybíróság felkérésére a belügyminiszter, a honvédelmi miniszter, az igazságügy-miniszter és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter véleményt nyilvánított az indítványokról. Az Alkotmánybíróság határozatát — többségében az indítványozók által is hivatkozott — következő jogszabályi rendelkezések alapján hozta meg: A) Az Alkotmány rendelkezései: ,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.’’ ,,8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.’’ ,,9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.’’ ,,40/A. § (1) A fegyveres erők (Magyar Honvédség, Határőrség) alapvető kötelessége a haza katonai védelme, valamint nemzetközi szerződésből eredő kollektív védelmi feladatok ellátása. A Határőrség rendészeti feladatkörében ellátja az államhatár őrzését, a határforgalom ellenőrzését és a határrend fenntartását. A fegyveres erők feladatairól és a rájuk vonatkozó részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. (2) A rendőrség alapvető feladata a közbiztonság és a belső rend védelme. A rendőrségről és a nemzetbiztonsági tevékenységgel összefüggő részletes szabályokról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.’’ ,,40/B. § (2) A fegyveres erőket az alkotmányos rend megdöntésére, vagy a hatalom kizárólagos megszerzésére irányuló fegyveres cselekmények, továbbá az élet- és vagyonbiztonságot tömeges mértékben veszélyeztető, fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett súlyos erőszakos cselekmények esetén, az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően kihirdetett szükségállapot idején lehet felhasználni, akkor, ha a rendőrség alkalmazása nem elegendő. (3) A fegyveres erők irányítására — ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik — az Alkotmányban meghatározott keretek között kizárólag az Országgyűlés, a köztársasági elnök, a Honvédelmi Tanács, a Kormány és az illetékes miniszter jogosult. A fegyveres erők irányítására és a Magyar Honvédség felső szintű vezetésének rendjére vonatkozó alapvető szabályokat a jelen levő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény állapítja meg, a részletes szabályokat pedig a Kormány határozza meg. (4) A fegyveres erők, a rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. (5) A fegyveres erők nem hivatásos katonai állományú tagjának pártban való tevékenységére a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátokat állapíthat meg.’’ ,,54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.’’ ,,57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.’’ ,,57. § (3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.’’ ,,59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.’’ ,,61. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze.’’ ,,62. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri a békés gyülekezés jogát és biztosítja annak szabad gyakorlását.’’ ,,64. § A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van arra, hogy egyedül vagy másokkal együttesen írásban kérelmet vagy panaszt terjesszen az illetékes állami szerv elé.’’ ,,66. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a férfiak és a nők egyenjogúságát minden polgári és politikai, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog tekintetében.’’ ,,67. § (2) A szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák.’’ ,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.’’ ,,70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. (3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.’’ ,,70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez.’’ ,,77. § (2) Az Alkotmány és az alkotmányos jogszabályok mindenkire egyaránt kötelezőek.’’ B) A hatályos Hszt. rendelkezései: ,,1. § (1) E törvény hatálya a Határőrség, a rendvédelmi szervek (a rendőrség, a polgári védelem, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtási szervezet, az állami és hivatásos önkormányzati tűzoltóság), valamint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok (e törvény alkalmazásában a továbbiakban együtt: fegyveres szervek) hivatásos állományú tagjainak szolgálati jogviszonyára (a továbbiakban: szolgálati viszony) és társadalombiztosítási ellátására terjed ki.’’ ,,3. § (2) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit — a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében — önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.’’ ,,14. § (1) A hivatásos állomány tagja alapvető jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt.’’ ,,16. § (1) A hivatásos állomány tagja a szolgálati, szolgálatteljesítési helyét a szervezeti egység munkarendjében megállapított esetekben és módon hagyhatja el, és ennek megfelelően köteles bejelenteni a szolgálatteljesítési időn kívüli tartózkodási helyét, ahol szükség esetén értesíthető vagy elérhető.’’ ,,18. § (4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést — a 69. § esetét kivéve — nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.’’ ,,19. § (1) A szolgálati helyen a gyülekezési jog alapján nyilvános rendezvény csak az állományilletékes parancsnok engedélyével tartható. (2) Nem engedélyezhető rendezvény a szolgálati helyen, ha az a) pártpolitikai célt szolgál, b) a szolgálati feladat, a szolgálati rend és fegyelem ellen irányul, vagy azt bírálja, c) a fegyveres szerv iránti közbizalom megingatására alkalmas, d) a fegyveres szerv feladataival ellentétes célra irá nyul.’’ ,,37. § (4) A szolgálati viszony létesítéséhez szükséges, az állampolgárok által beszerezhető adatokat és tényeket a jelentkezőnek igazolnia kell. (5) Ha a szolgálati viszony létesítésének feltétele a nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelés, a hivatásos szolgálatra jelentkezőnek a jelentkezéskor írásban nyilatkoznia kell arról, hogy ezeknek a követelményeknek megfelel, és hozzájárul ahhoz, hogy ezt az illetékes nemzetbiztonsági szolgálat ellenőrizze. Az ellenőrzéshez való hozzájáruláshoz a külön törvényben meghatározott hozzátartozó nyilatkozatát is csatolni kell. (6) A fegyveres szerv a (4) és (5) bekezdésben meghatározott adatokat, illetve a feltételeknek való megfelelést a szolgálati viszony fennállása alatt ellenőrizheti.’’ ,,69. § (1) A hivatásos állomány tagja szolgálatteljesítése során köteles végrehajtani az elöljáró parancsát, a felettes rendelkezését, kivéve, ha azzal bűncselekményt követne el. (2) Az (1) bekezdésben foglalt kivétellel a hivatásos állomány tagja a jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtását nem tagadhatja meg. Ha azonban annak jogellenessége felismerhető számára, arra haladéktalanul köteles az elöljáró figyelmét felhívni. Ha az elöljáró a parancsát, a felettes a rendelkezését ennek ellenére fenntartja, azt kérelemre írásba kell foglalnia. A jogszabálysértő parancs, rendelkezés végrehajtásáért kizárólag az azt kiadó felel.’’ ,,91. § (1) Ha a hivatásos állomány tagja nő, gyermekét egyedül nevelő férfi, őt évenként a 16 évesnél fiatalabb a) 1 gyermeke után 2 munkanap, b) 2 gyermeke után 4 munkanap, c) 2-nél több gyermeke után összesen 7 munkanap pótszabadság illeti meg.’’ ,,94. § A hivatásos állomány tagját gyermekápolás céljából egészségügyi szabadság illeti meg az alábbiak szerint: a) az anyát, ha 1 évesnél fiatalabb, kórházi ápolás alatt álló gyermekét szoptatja; b) az anyát, az egyedülálló apát, a nevelőszülőt, valamint a helyettes szülőt, ha beteg gyermekét ápolja, a gyermek 1 éves koráig; c) a hivatásos állományú szülőt, nevelőszülőt és a helyettes szülőt ca) ha az 1 évesnél idősebb, de 3 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 84 naptári napon át, cb) ha 3 évesnél idősebb, de 6 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 42, egyedülállót 84 naptári napon át, cc) ha 6 évesnél idősebb, de 12 évesnél fiatalabb gyermekét ápolja évenként és gyermekenként 14, egyedülállót 28 naptári napon át.’’ ,,A Határőrség, a rendőrség, a polgári védelem, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság hivatásos állományára vonatkozó szabályok (...) 254. § (2) A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni. A pótlékok mértéke: a) egy hónapra számítva: — különleges bevetési pótlék 100—150% — lovasjárőri pótlék 25% — kutyavezetői pótlék 20% — gépjárművezetői pótlék 13% — különleges gépjárművezetői pótlék 25% — díszelgési pótlék 25% — hajóvezetői pótlék 20% — nyomozói pótlék 20% — zenekari pótlék 10% — nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzás nak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett beosztásban szolgálatot teljesítők pótléka 45% — veszélyes tűzoltói beosztás pótléka 22,5% b) teljesített óránként: — repülőgép-(helikopter-)vezetői pótlék 10% — éjszakai pótlék 0,5% — délutáni pótlék 0,25% — készenléti pótlék 0,25% — tűzszerészpótlék 9% — búvárpótlék 5% — akció szolgálati pótlék 0,5% c) szolgálatonként: — ügyeleti pótlék 3,8—7,4% — egyéb veszélyességi pótlék 2,1%’’ ,,A rendőrség hivatásos állományára vonatkozó szabályok 258. § (1) Rendőri szolgálati jogviszony — a 37. § (1) bekezdésében és a 245/B. §-ban meghatározott feltételeken túl — akkor létesíthető, ha a) a jelentkező életvitele kifogástalan, és a vele egy háztartásban élők, illetve a közeli hozzátartozók életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti, továbbá b) a jelentkező írásban hozzájárul: ba) személyes adatai kezeléséhez, bb) lakó- és családi körülményei, továbbá a büntetlen vagy büntetett előéletére vonatkozó adatok — a felvételi követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében történő — előzetes ellenőrzéséhez, bc) életvitele kifogástalanságának a szolgálati viszony tartama alatti ellenőrzéséhez, és c) megszerzi közeli hozzátartozói, illetve a vele közös háztartásban élők hozzájárulását a saját személyes adataik kezeléséhez. (2) E törvény alkalmazásában a kifogástalan életvitel alatt az érintett magatartásával, életvitelével szemben a hivatásos állományba tartozókkal szembeni társadalmi elvárhatóságnak megfelelést kell érteni. Így különösen vizsgálni kell az érintett jogkövető magatartását, családi és lakókörnyezeti kapcsolatainak rendezettségét, bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatát, anyagi-jövedelmi viszonyainak rendezettségét. (3) Többes állampolgárságú magyar állampolgár szolgálati viszonyának létesítését a belügyminiszter engedélyezi.’’ ,,A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományára vonatkozó szabályok (...) 293. § (1) A 292. §-ban meghatározott pótlékon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában meghatározva pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni. A pótlék mértéke: Egy hónapra számítva: — személyi pótlék 50—100% — tanácsosi pótlék 50% — főtanácsosi pótlék 100% — gépjármű-vezetői pótlék 13% Teljesített óránként: — délutáni pótlék, óránként 0,25% — éjszakai pótlék, óránként 0,5% — készenléti pótlék, óránként 0,25% — akciószolgálati pótlék 0,5% Szolgálatonként: — ügyeleti díj 3,5—7,4% — egyéb veszélyességi pótlék 2,1% (2) Az (1) bekezdés szerinti pótlék a hivatásos állomány tagjának a pótlékkal elismert tevékenység tényleges kifejtésének, illetve a beosztás tényleges betöltésének idejére jár. (...) 295. § (1) A hivatásos állomány tagjával szemben elren delt fegyelmi eljárás során — képviselőként — ügyvéd nem járhat el. Képviselőként az érdekképviseleti szerv tagja vagy a nemzetbiztonsági szolgálattal szolgálati viszonyban álló más hivatásos állományú személy kérhető fel. A képviseletért díjazás nem adható. (2) Ha a fegyelmi határozat állam- és szolgálati titokkörbe tartozó indokolást tartalmaz, az az érintettnek nem kézbesíthető. (...) 296. § A kártérítési eljárás során a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja képviseletében ügyvéd nem járhat el. (...) 297. § (1) Szolgálati panasz benyújtása esetén a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja képviseletében ügyvéd nem járhat el.’’ ,,A büntetés-végrehajtási szervezet hivatásos állományára vonatkozó szabályok (...) 306. § A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni. A pótlékok mértéke: — gépjármű-vezetői havonta 13% — lovasjárőri havonta 25% — kutyavezetői havonta 15—20% — orvosi ügyeleti díj ügyeletenként 15—20% — ügyeleti díj szolgálatonként 3,8—7,4% — különleges gépjármű vezetői szolgálat naponként 10% — készenléti teljesített óránként 0,25% — éjszakai teljesített óránként 0,5% — délutáni teljesített óránként 0,25% — fokozottan veszélyes munkakör ellátásáért teljesített óránként 0,5%.’’ ,,A vám- és pénzügyőrség hivatásos állományára vonatkozó szabályok (...) 322. § (1) A 104. §-ban meghatározott pótlékokon felül a hivatásos állomány tagját az illetményalap százalékában pótlékok illetik meg. Azon illetménypótlékoknál, ahol a pótlék mértéke alsó és felső határ között állapítható meg, a pótlék tényleges mértékét az érintett munkakörének az általános munkakörülményektől való eltérősége alapján kell meghatározni. A pótlékok mértéke: a) ügyeleti pótlék szolgálatonként 3,8—7,4% b) készenléti pótlék teljesített óránként 0,25% c) akciószolgálati pótlék teljesített óránként 0,5% d) éjszakai pótlék óránként 0,5% e) gépjármű-vezetői pótlék havonta 10% f) hajóvezetői pótlék havonta 10% g) kutyavezetői pótlék havonta 10% h) nyomozói pótlék havonta 20% i) zenekari pótlék havonta 10% j) utasforgalmi pótlék havonta 10% k) éjszakai pótlék havonta 10% l) veszélyességi pótlék havonta 45% m) szemlepótlék havonta 10% n) képviseleti pótlék havonta 15% o) pénzkezelői pótlék havonta 5%. (2) A vám- és pénzügyőrség külföldi szolgálati helyen szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagját naponta a belföldi napidíj 50%-ának megfelelő külföldi szolgálati helyi pótlék illeti meg.’’ ,,338. § (1) A törvény szerinti illetményrendszerre 1999. január 1-jéig kell áttérni. A korábbi áttérés lehetőségét az éves költségvetések tárgyalásakor vizsgálni kell.’’ C) A Hsztvh. hatályos rendelkezései: ,,37. § A büntetés-végrehajtási szervezetnél a Hszt. 306. §-a szempontjából fokozottan veszélyes beosztást látnak el azok, akik különleges biztonságú körletre vagy különleges biztonságú zárkához, illetve idegenrendészeti őrizetben lévő vagy HIV-pozitív fogva tartottak körletére vannak beosztva.’’ ,,55. § (1) Éjszakai pótlékra az jogosult, aki vezényléses vagy váltásos szolgálati időrendszerben — a folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett beosztásokban szolgálatot teljesítők kivételével — este 22 óra és reggel 6 óra között látja el szolgálati feladatát.’’ ,,56. § (1) Délutáni pótlékra az jogosult, aki vezényléses vagy váltásos szolgálati időrendszerben — a folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett beosztásokban szolgálatot teljesítők kivételével — délután 14 óra és este 22 óra között látja el szolgálati feladatát.’’ ,,59. § A polgári nemzetbiztonsági szolgálatok azon munkakörben dolgozó hivatásos állományú tagjának, aki tartósan magas színvonalú munkavégzésével, vagy kiemelkedő teljesítményével hozzájárult a szerv feladatainak eredményes végrehajtásához tanácsosi, főtanácsosi cím adományozható. A fokozatosság elvének érvényesülése mellett az állomány ugyanazon tagjának magasabb cím 2 éven belül nem adható.’’ ,,60. § Utasforgalmi pótlékban kell részesíteni a hivatásos állomány tagját, ha a határvámhivataloknál, a nemzetközi utasforgalmat közvetlenül ellenőrző és az ahhoz szorosan kapcsolódó vámszakmai feladatot lát el.’’ ,,61. § Szemlepótlékot kell folyósítani a hivatásos állomány azon tagjának, akit rendszeresen a kereskedelmi forgalom vámellenőrzése, illetve a jövedéki ellenőrzés területén foglalkoztatnak.’’ ,,62. § Képviseleti pótlékot kell folyósítani a hivatásos állomány tagjának, ha a munkaköri leírása szerint bírósági eljárásban a vám- és pénzügyőrség képviseletét látja el, feltéve, ha a tárgyhónapban ezzel kapcsolatos feladata volt.’’ ,,63. § Pénzkezelői pótlékot a hivatásos állomány tagjának akkor kell folyósítani, ha munkaköri kötelességénél fogva vagy azon kívül rendszeresen pénzt, illetve pénzhelyettesítő eszközt kezel.’’ II. Az Alkotmánybíróság az indítványokat az alábbiak szerint bírálta el. 1. Az indítványok szerint az Alkotmány 66. § (1) bekezdésével, 67. § (2) bekezdésével és 70/A. §-ával összeegyeztethetetlen a Hszt. 91. § (1) bekezdése, mivel a pótszabadságra való jogosultság szempontjából indokolatlan és hátrányos megkülönböztetést alkalmaz. Az indítványozók alkotmányosan indokoltnak tartják a hivatásos állomány tagjainak előnyben részesítését a civilszférához képest a pót- (és az egészségügyi) szabadságra jogosultságot illetően, mert ez a szolgálati viszony általi fokozott és kevéssé kiszámítható igénybevételéből adódó hátrányokat a szülő-gyermek kapcsolat vonatkozásában némileg ellensúlyozza. Az indítványozók megítélése szerint azonban annak, hogy a törvény a szolgálati jogviszonyon belül különbséget tegyen egyrészről a nők és gyermeküket egyedül nevelő férfiak, másrészről az összes többi férfi között, alkotmányos indoka nincsen, mert a gyermeküket házasságban nevelő férfiak tekintetében a gyermekükkel való kapcsolat szempontjából a szolgálati viszony éppen olyan terhet jelent, mint a nők és a gyermeküket egyedül nevelő férfiak szempontjából. Az indítvány megalapozott. Az Alkotmánybíróság már a 32/1997. (V. 16.) AB hatá rozatában rámutatott arra, hogy ,,[a] gyermeknevelés szempontjából a férfiak és a nők egyenlő jogokat élveznek és kötelezettségeik is egyenlők. Ennek következményeként a nevelési kötelezettség teljesítéséhez kapcsolódó jogokat és kötelezettségeket sem lehet eltérőn, a férfiakra hátrányosabban szabályozni’’ (ABH 1997, 161, 164.). Ebben az ügyben az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek tekintette azt, hogy az előrehozott nyugdíjjogosultság szempontjából figyelembe vehető kedvezményes szolgálati időre a férfiak csak akkor voltak jogosultak, ha a gyermeket egyedül nevelték, ezért az ,,egyedül’’ szót megsemmisítette. A Hszt. támadott rendelkezése ugyanilyen megkülönböztetést tesz, amikor pótszabadságra kizárólag a nőket és a gyermeküket egyedül nevelő férfiakat jogosítja fel. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Hszt. 91. § (1) bekezdését az Alkotmánynak a nők és férfiak egyenjogúságát deklaráló 66. § (1) bekezdésébe valamint a nemre alapított hátrányos megkülönböztetést tiltó 70/A. §-ba ütközés miatt megsemmisítette. Nem állapította meg azonban az Alkotmánybíróság e rendelkezésnek az Alkotmány 67. § (2) bekezdésébe ütközését, mivel az nem hozható alkotmányos összefüggésbe a szülőket megillető azzal a joggal, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák. Az Alkotmánybíróság a Hszt. 91. § (1) bekezdésének jövőbeni megsemmisítésével megfelelő időt kívánt biztosítani a törvényhozó számára az alkotmányos követelményeknek megfelelő jogalkotásra. 2. Az indítványok szerint a Hszt. 295. § (1) és (2) bekezdései, valamint 296. §-a ellentétesek az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével, 9. § (2) bekezdésével és 70/A. §-ával. Az indítványozók álláspontja szerint e rendelkezések ellentétesek az Alkotmánnyal, mert sértik a) a védelemhez való jogot, b) hátrányosan különböztetik meg másoktól a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait, és c) sértik az ügyvédek vállalkozáshoz való jogát. Bár az indítványozók nem hívták fel kifejezett formában az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdését, indokaikból kitűnik, hogy a Hszt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezéseit az igazságos bírósági eljáráshoz, valamint a védelemhez való joggal is összeegyeztethetetlennek tartják. Ezért az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálása során tekintettel volt az Alkotmány 57. § (1) és (3) bekezdésének rendelkezéseire is. Az indítványok megalapozottak. a) Az Alkotmánybíróság elsőként a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai ellen folytatott fegyelmi és kártérítési eljárásban az ügyvéd általi képviselethez való jog korlátozását állító indítványi részt vizsgálta. Az Alkotmány kifejezett formában csak a védelemhez való jogot említi az alapjogok sorában [57. § (3) bekezdés], az Alkotmánybíróság szerint azonban az igazságos bírósági eljáráshoz az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által kinyilvánított jog részét képezi, hogy azt, akinek valamely perben a jogairól és kötelezettségeiről döntenek, nem pedig az ellene emelt vádról, ugyancsak megilleti a jogi képviselethez való jog. Az igazságos, illetve tisztességes eljárásnak abból az alapelvéből, hogy az eljárásban részt vevő feleknek egyenlő eséllyel kell rendelkezniük jogaik érvényesítésében, következik, hogy ha az ügyfél úgy kívánja, szakszerű jogi képviseletben részesülhessen. Ennek folytán dönthet úgy is, hogy vitás ügyének intézésére ügyvédnek ad meghatalmazást. Ezt a jogát alátámasztja az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény is, melynek 1. §-a szerint az ügyvéd, hivatásának gyakorlásával segíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. Bár a nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagjai elleni fegyelmi eljárás során nem büntetőjogi vádról döntenek, az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében a vádról való döntéssel szemben megfogalmazott követelményeknek érvényesülniük kell az olyan eljárások során is, melyek kimenetele az eljárás alá vont személy számára a büntetőjogi elmarasztaláshoz sok tekintetben hasonló hátrányokkal járhat. A nemzetbiztonsági szolgálat tagja elleni fegyelmi eljárás az érintett számára a büntetőbíróság által történő elítéléshez hasonlítható, esetenként annál is súlyosabb következményekkel járhat hivatása továbbfolytatásának lehetőségeit tekintve és a közösség tagjai által személyét illetően kialakított értékítélet alakulását illetően is. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint a fegyelmi eljárások, kiváltképpen a függelmi helyzetben lévőkkel szembeni fegyelmi eljárások során is érvényesülniük kell a tisztességes eljárás követelményeinek, ideértve a védelemhez való jogot is. Ebből következően a nemzetbiztonsági szolgálat tagjának rendelkeznie kell azzal a joggal, hogy az ellene folyó fegyelmi eljárásban választása szerinti ügyvédet vehessen igénybe. Ezen álláspontjának kialakításakor az Alkotmánybíróság figyelemmel volt az Emberi Jogok Európai Bíróságának az Engel ügyben 1976. június 8-án hozott ítéletére is. A büntető és a fegyelmi eljárástól eltérő okokból, de a polgári eljárások kategóriájába tartozó kártérítési eljárások eljárási garanciáinak is része a peres félnek az a joga, hogy ügyvédet bízzon meg képviseletével. A perben eldöntendő kérdések természete folytán gyakori, hogy szakszerű ügyvédi képviselet nélkül nem lehet a siker reményével eljárásba bocsátkozni, illetőleg abban részt venni, ezért az ügyvédi képviselet lehetőségeitől való megfosztás a bírósághoz fordulásnak az Alkotmány 57. § (1) bekezdése által biztosított jognak az akadályát is képezheti. Arra a kérdésre, hogy a Hszt.-nek az ügyvédi képviseletet korlátozó rendelkezései alkotmányellenesek-e, a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak fegyelmi és kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok teljességét értékelve lehet választ adni. A szabályozásnak az indítvány szempontjából lényeges egyik vonása az, hogy a hivatásos állomány tagjaira vonatkozó fegyelmi és kártérítési szabályokat a Hszt. XII., illetőleg XIII. fejezete állapítja meg, a fegyelmi és a kártérítési felelősség kérdésében hozott végső határozattal szembeni bírói út lehetőségét pedig a Hszt. XV. fejezete biztosítja. Ezek a rendelkezések a Hszt. hatálya alá tartozó valamennyi fegyveres szerv hivatásos állományú tagjára alkalmazandók. A Hszt.- nek az indítvánnyal érintett 295—297. §-ai a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjaira nézve egészítik ki ezeket az általános rendelkezéseket az ügyvédi képviseleti tilalommal. Tény, hogy sem a Hszt., sem más jogszabály nem tartalmaz olyan rendelkezést, melynek értelmében a fegyelmi, illetőleg a kártérítési határozat ellen benyújtott kereset során a bíróság előtti eljárásban ügyvéd nem képviselheti a nemzetbiztonsági szolgálat érintett tagját — ebből következően ezekben a bírósági ügyekben ügyvéd nyilvánvalóan eljárhat a nemzetbiztonsági szolgálat hivatásos állományú tagjának képviseletében. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés sem, amely a fegyelmi, illetőleg a kártérítési határozat elleni keresetet elbíráló bíróság hatáskörét korlátozná, így a bíróság előtt felvethetők mindazok a kérdések, kifogások vagy ellenérvek, melyek az érintett személy fegyelmi vagy kártérítési felelőssége szempontjából lényegesek, és lefolytatható mindaz a bizonyítás, melyet a bíróság akár az érdekeltek indítványára, akár hivatalból szükségesnek tart elrendelni. Mindezeket együttesen értékelve jutott az Alkotmánybíróság arra a megállapításra, hogy az indítvánnyal támadott rendelkezések — a bírósági előtti eljárás kivételével — az érintetteket megfosztják a védelemhez való jog érvényesüléséhez szükséges szakszerűséget biztosítani hivatott ügyvédi képviselethez való jogtól. Az Alkotmánybíróság szerint a nemzetbiztonsági érdek sem indokolhatja a titoktartási kötelezettséggel eljáró ügyvédi képviselet tilalmát a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjai ellen folytatott belső fegyelmi és kártérítési eljárásban, ezért az ezt kizáró rendelkezés — nevezetesen a Hszt. 295. § (1) bekezdése és 296. §-a — az Alkotmány 57. § (3) bekezdésébe ütközik. b) A védekezéshez való jog sérelmének egy másik vonatkozását érintő indítványt, mely szerint alkotmányellenes a Hszt.-nek az a rendelkezése, hogy amennyiben a fegyelmi határozat állam- és szolgálati titokkörbe tartozó indokolást tartalmaz, az az érintettnek nem kézbesíthető, az Alkotmánybíróság a következők miatt találta megalapozottnak. Az Alkotmány 57. §-a által alapvető joggá nyilvánított jog az igazságos eljáráshoz nyilvánvalóan kiterjed arra, hogy az érintettnek joga van megismerni az ügyében hozott határozat indokait. A határozatok indokolásának írásbeli formában való kézbesítése az Alkotmánybíróság szerint garanciális eleme a tisztességes eljáráshoz és a védelemhez való alkotmányos jog megvalósulásának. A tisztességes eljárás követelménye szerint elvárható, hogy az érdekelt megismerhesse az ügyében hozott határozat részletes indokait, ennek pedig nem tesz eleget az, ha csupán elolvashatja, vagy azt az eljárás során felolvassák. A fegyelmi határozat kézbesítésének hiányában nem biztosítható az sem, hogy az érintett kellően megalapozza keresetét, ha úgy határoz, hogy bírósághoz fordul. Az állam- és szolgálati titokkörbe tartozó indoklást tartalmazó határozatnak az érintett részére történő kézbesítése természetesen nem mentesít a minősített irat kezelésére előírt szabályok betartása alól. Mivel az Alkotmánybíróság a Hszt. 295. § (1) és (2) bekezdésének, valamint 296. §-ának alkotmányellenességét az Alkotmány 57. §-ába ütközés miatt megállapította és megsemmisítette, ezért az indítványoknak a hátrányos megkülönböztetés tilalmát, és az ügyvédek vállalkozáshoz való jogának sérelmét állító elemeit nem vizsgálta. III. 1. Az indítvány szerint a Hszt. 1. §-a az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdésébe, valamint a 40/A. és 40/B. §-aiba ütközés folytán alkotmányellenes, mert egyetlen törvényben szabályoz egymástól lényegesen eltérő életviszonyokat. Az alkotmányellenesség közelebbi indokát az indítványozó elsősorban abban jelöli meg, hogy míg a fegyveres erők feladata alapvetően az ország védelme, addig a rendőrségé és más rendvédelmi szervezeteké a bűnüldözés és a rendvédelem. A rendvédelmi funkciók az igazságszolgáltatási funkciókhoz is kapcsolódnak, ezért a rendőrségnek a törvény által szabályozott szervezetében és működési alapelveiben elsődleges fontossága van a rendőri intézkedésekkel érintettek alapjogai iránti érzékenységnek, az emberi jogok tiszteletben tartásának. Ez a vonás a fegyveres erőknél legfeljebb csak a humanitárius nemzetközi jog vonatkozásában érvényesül. Az együttes szabályozás, állítja az indítványozó, nincsen összhangban az Alkotmánnyal, melynek rendszerében az ország katonai védelmének feladatai [40/A. § (1) bekezdés] szerkezetileg is elkülönülnek a rendőrségre vonatkozó rendelkezésektől [40/A. § (2) bekezdés], a szabályozásnak ez a módja pedig szükségszerűen elhalványítja a két funkció közötti lényeges különbséget, ami egyebek mellett a rendvédelem militarizálásához vezet. Arra tekintettel, hogy a Hszt. 1. § (1) bekezdése az időközben bekövetkezett jogszabályváltozásra tekintettel 2002. január 1-jétől nem terjed ki a Magyar Honvédségre, az indítványozó némiképp módosította ugyan, alapvetően azonban fenntartotta eredeti indítványát. A Hszt. hatályának módosulása folytán az Alkotmánybíróság tárgytalannak tekintette és nem bocsátkozott az indítvány azon érvének érdemi vizsgálatába, mely szerint azért is alkotmányellenes egyrészről az ország katonai védelmének feladatait ellátó fegyveres szerv: a Magyar Honvédség, másrészről a rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai szolgálati jogviszonyát egyetlen törvényben szabályozni, mert az Alkotmány 40/A. § (1) és (2) bekezdése külön fogalmazza meg a fegyveres erőkre és a rendőrségre vonatkozó rendelkezéseit. Az indítvány azonban ezen túlmutató, az alkalmazott kodifikációs technikát illető alkotmányossági aggályokat is felvet. Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában [így például az indítványozók által hivatkozott 42/1995. (VI. 30.) AB határozatban] is vizsgált a törvényalkotás módszereivel és a törvények szerkezetével kapcsolatos alkotmányos kérdéseket (ABH 1995, 185, 186.). E határozatok okfejtéseire is figyelemmel nyilvánvaló, hogy a törvényhozás során alkalmazott megoldások alkotmányossági szempontból akkor aggályosak, ha nem elégítik ki az Alkotmány 2. § (1) bekezdése által kinyilvánított jogállamiság egyik alkotó elemének, a jogbiztonságnak a követelményeit, amihez a törvények áttekinthető, logikus szerkezete is hozzá tartozik. Különféle természetű életviszonyoknak egyetlen törvényben történő szabályozása torzíthatja a törvény rendelkezéseit, illetőleg leronthatja érthetőségét azáltal, hogy kétséget hagy azt illetően, hogy melyik életviszonyra milyen szabályokat kell alkalmazni. Előfordulhat az is, ha a törvény, mint a jelen esetben is, eltérő élethelyzetekre, illetőleg személyek különféle csoportjaira vonatkozik, akkor a korszerű törvényhozásokban szokásos általános kategóriák használata folytán olyan rendelkezések, melyek a törvényben szabályozott egyes életviszonyokra nézve alkotmányosan aggálytalanok, olyan más életviszonyokra is alkalmazhatóvá válnak, hogy az már alkotmányossági problémákat vet fel. Ezért az ilyen törvények esetében a törvényhozónak nagyfokú körültekintéssel kell eljárnia. Az indítványozók éppen ilyesfajta aggályokat fogalmaznak meg. Szerintük a Hszt. azáltal, hogy rendelkezéseit az ország védelmét ellátó egyenruhás fegyveres erőkre, rendészeti és bűnüldözési feladatokat ellátó rendőrökre, nem fegyveres tűzoltókra, egyenruhát nem viselő polgári nemzetbiztonságiakra, nem az állam központi szerveivel, hanem az önkormányzatokkal jogviszonyban álló tűzoltókra egyaránt alkalmazni kell, túllép a különféle életviszonyok egyetlen törvényben történő szabályozásának alkotmányosan megvalósítható határain. Az indítvány nem megalapozott. Egyrészről a Hszt. hatálya alá tartozó szervezeteket nem csak a kérelmezők által felsorolt megkülönböztető jegyek, hanem közös vonások is jellemzik: együtt alkotják a rendészeti igazgatás szervezetét, mindegyikük az ország külső és belső biztonsága és a közrend védelme, illetőleg fenntartása érdekében végzi tevékenységét, feladataik teljesítése során bizonyos feltételek között jogosultak jogkorlátozó intézkedéseket alkalmazni, az állam egyéb szerveihez képest erősebb bennük az alá-fölérendeltség, a vezetésben meghatározó szerepet játszik a parancs. Másrészről a Hszt.-ben nem csak valamennyi testületre nézve közös szabályok vannak. A törvény hatálya alá tartozó valamennyi fegyveres szervre egyaránt alkalmazandó rendelkezéseket az Első Rész foglalja össze, ezt követően egy ettől elkülönült Második Részben, azon belül is külön fejezetekben állapítja meg a határőrségre, rendőrségre, a polgári védelemre, a hivatásos állami és önkormányzati tűzoltóság állományára, majd a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatalos állományára, ezután a büntetésvégrehajtási szervezet hivatásos állományára, végül a vámés pénzügyőrség hivatásos állományára vonatkozó, tehát az egyes szervek eltérő viszonyait figyelembe vevő előírásokat. Emellett egyes fegyveres, illetőleg rendvédelmi szervek tagjaira nézve más törvények, például a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Nbtv.) pedig a nemzetbiztonsági szolgálatok tekintetében további, e szervek tagjainak jogállására nézve is lényeges rendelkezéseket állapítanak meg. A Hszt. egyes rendelkezéseinek alkotmányossága ezek szerint pusztán azon az alapon, hogy a törvény többféle és részben különnemű viszonyokra vonatkozik, nem ítélhető meg. Az Alkotmányból önmagában sem az nem következik, hogy a Hszt. hatálya alá tartozó szervezetek tagjainak szolgálati viszonyait egyetlen törvényben, sem az, hogy külön törvényben kell szabályozni. Az indítványozók által a Hszt. 1. §-a kapcsán megfogalmazott alkotmányossági kifogásokat illetően ezért általánosságban nem, csak a törvény egyes konkrét rendelkezéseinek összefüggéseiben lehet állást foglalni. Az Alkotmánybíróság a Hszt. 1. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására vonatkozó indítványt ez okból elutasította. Az indítványban e rendelkezéssel kapcsolatban kifejtetteket azonban egyes további indítványok elbírálásánál megfelelően figyelembe vette. 2. Az indítvány szerint a Hszt. 3. § (2) bekezdésében az ,,életének és testi épségének kockáztatásával’’ szövegrész az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe, az 54. § (1) bekezdésébe, valamint a 70/D. § (1) bekezdésébe ütközik. Az indítványozó álláspontja szerint ez a rendelkezés a következők miatt alkotmányellenes. A fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonya munkajogi ter mészetű. Ebből következően tiszteletben kell tartani a munkavállaló rendelkezési jogát, jogszabály nem kapcsolhat a munkaviszonyhoz alapjogot sértő, kötelezően alkalmazandó előírást. Ez akkor is így van, ha az Alkotmánybíróság és a nemzetközi emberi jogi testületek gyakorlata szerint a fegyveres erőknél az ott érvényesülő kötöttebb viszonyok folytán elvileg nagyobb mérvű jogkorlátozás megengedett, mint a polgári életben, ha azt a feladatok sajátos jellege indokolja. Nem teszi az élet és a testi épség kockáztatására vonatkozó kötelezettséget alkotmányossá az sem, hogy a szolgálatot az érintettek önként vállalták, mert a törvényalkotó utóbb a szolgálatteljesítés feltételeit egyoldalúan szigoríthatja; ezt az érintettek csak szolgálati viszonyuk megszüntetésével tudnák ellensúlyozni, ami aránytalanul és méltánytalanul nagy hátrányokkal járna. Az indítvány nem megalapozott. Az indítvány kapcsán az Alkotmánybíróság áttekintette az egyes fegyveres szervezetekre vonatkozó törvényeknek az élet feláldozásának a kötelezettségére vonatkozó rendelkezéseit. Megállapította, hogy bár némileg eltérő megfogalmazásban, de több törvény is előírja a szervezet tagja számára kötelezettségeinek akár az élete kockáztatásával történő teljesítését. Így az Rtv. 11. § (1) bekezdése kimondja, hogy a rendőr köteles a szolgálati beosztásában meghatározott feladatait a törvényes előírásoknak megfelelően teljesíteni, az elöljárója utasításainak — a törvényben foglaltak figyelembevételével — engedelmeskedni, a közbiztonságot és a belső rendet, ha kell, élete kockáztatásával is megvédeni. Az Nbtv. 22. § (2) bekezdés d) pontja úgy rendelkezik, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagja köteles a Magyar Köztársaság nemzetbiztonsági érdekeit minden törvényes eszközzel érvényesíteni és — ha kell, élete árán is — megvédeni. A Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) 3. § (2) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy az állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit — a Honvédség rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében — önkéntes vállalás alapján, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti. Az indítványról való állásfoglalás kapcsán jelentőséget tulajdonít az Alkotmánybíróság a Hjt. 14. § (3) bekezdésének is, mely úgy rendelkezik, hogy az állomány tagja a honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvényben (a továbbiakban: Hvt.) meghatározott egyes feladatokat az önfeláldozásig terjedő bátorsággal köteles végrehajtani, más, ugyancsak pontosan körülírt feladatokat pedig akkor is köteles végrehajtani, ha ez az életét vagy testi épségét közvetlenül vagy súlyosan veszélyezteti. Az Alkotmánybíróság a kifogásolt rendelkezés alkotmányossági szempontból történő elemzésénél abból indult ki, hogy a Hszt. hatálya alá tartozó fegyveres szervek hivatásos állományú tagjának szolgálati viszonya keretében végzett számos tevékenysége az életre és a testi épségre nézve jelentős kockázati tényezőket hordoz magában. A szolgá lattal együtt járó kockázatok — önként történő — elfogadása megkerülhetetlenül magában foglalja annak lehetőségét is, hogy a kötelezettségek teljesítése során a fegyveres szerv tagja életét veszti, vagy testi épsége sérül. Ez a fegyveres szervek feladatainak, tevékenységének természetéből, egyebek mellett abból következik, hogy egyes helyzetekben elkerülhetetlen a fegyverhasználat. Az élet feláldozásának kötelezettségével tartalmilag összefüggésben van a katonai szolgálatot teljesítők esküjének az élet feláldozására vonatkozó szövegrésze is: ,,A Magyar Köztársaság érdekeit, állampolgárainak jogait és szabadságát bátran a törvények betartásával életem árán is megvédem’’ (a Hvt. Melléklete 1. pont második mondata). Az esküszöveg alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megalapozatlannak találta és elutasította [46/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 260., 262—263.]. Az Alkotmánybíróság ebben a határozatában elvi éllel mutatott rá arra, hogy ,,[a]mikor az állam a honvédelmi kötelezettség keretében végső esetben élete feláldozását is megköveteli a fegyveres szolgálatot végző katonától, nem az élettől és az emberi méltóságtól való állam általi, bizonyosan bekövetkező megfosztásról van szó. Az eskü szövegében az élet feláldozásának kockázatát vállalja a katona’’. A határozatban az Alkotmánybíróság kiemelte azt is: a törvényhozó lehetővé tette, hogy ,,akik az emberi élet sérthetetlenségét felfüggesztő rendkívüli helyzetben való részvételt nem tudják összeegyeztetni lelkiismeretükkel, ne teljesítsenek fegyveres katonai szolgálatot’’ (ABH 1994, 260., 262., 263.). Az Alkotmány több rendelkezése is az állam kötelezettségévé teszi, hogy fellépjen az alkotmányos alapértékek érvényesítése érdekében, illetőleg hogy elhárítsa az alkotmányos intézmények elleni támadásokat. A 40/A. § (1) és (2) bekezdése mellett, melyek a fegyveres erők és a rendőrség alapvető feladatait határozzák meg, az Alkotmány 5. §-ából és 8. § (1) bekezdéséből is következik az az állami kötelezettség, hogy ha kell, erő alkalmazásával is fellépjenek az alkotmányos intézmények védelmében. Ez a kötelezettség nyilvánvalóan csak úgy teljesíthető, ha megfelelő lehetőségek állnak az állam rendelkezésére ahhoz, hogy ha ez indokolt, az erre a célra fenntartott fegyveres testületek tagjaitól megkövetelhesse: akár életük és testi épségük kockáztatásával is teljesítsék azt a rendvédelmi feladatot, melyre élethivatásszerűen vállalkoztak. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányossági szempontból általánosságban nem kifogásolható, hogy a rendvédelmi szervek egyes kategóriáitól a törvény megkövetelje az élet és a testi épség kockáztatását. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította: a fegyveres szervezetek sajátos szerepének és feladatainak ismeretében maga vállalja a Hszt. 3. § (2) bekezdésében megfogalmazott élet és testi épség kockáztatását az, aki ezen szervezetek hivatásos állományú tagja kíván lenni. Mivel az önként választott szolgálati jogviszonyból adódó alkotmányos alapjog-korlátozás a személyes döntés követ keztében sem szükségtelennek, sem aránytalannak nem minősíthető, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy törvény tartalmaz a fegyveres szerv tagjai életének megóvására vonatkozó rendelkezést is. A Hvt. 28. § (5) bekezdése szerint tilos a parancs kiadása, ha az a törvényben foglalt kivétellel a katona életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül vagy súlyosan veszélyeztetné. Ugyanezek a kockázati tényezők a Hszt. alkalmazási körén kívül eső tevékenységek kapcsán is jelentkeznek. Például az Alkotmánynak a haza védelmét minden magyar állampolgár kötelességévé tevő 70/H. § (1) bekezdése, bár nem utal kifejezett formában arra, hogy e kötelezettségeket az élet elvesztése vagy a testi épség sérülése árán is teljesíteni kell, vitathatatlanul hasonló kockázatokkal jár együtt. De a polgári életben is igen nagy azoknak a tevékenységeknek a száma, melyek ugyancsak kockázatosak az életre és a testi épségre nézve. 3. Az indítvány szerint a Hszt. 14. § (1) bekezdése alapjog lényeges tartalmát korlátozza, ezért az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésébe ütközik. Az indítványozó azt kifogásolja a sérelmezett rendelkezésben, hogy az alapvető jog korlátozhatóságát voltaképpen bármilyen törvényes érdekre alapozottan lehetővé teszi, holott álláspontja szerint az alapjog korlátozása csak egy másik alapjog, illetőleg valamely alkotmányos cél érvényre juttatása érdekében megengedett. Az ezen a körön kívül eső egyéb törvényes célokkal szemben az alapjogoknak van elsőbbsége, az alapjognak nem minősülő, illetőleg az egyéb alkotmányos célokat nem megtestesítő törvényes érdek tehát nem érvényesíthető az alapjogok ellenében. Az indítványozó a sérelmezett rendelkezéssel a Hvt. 1. § (4) bekezdését állította szembe, mely szerint: ,,A fegyveres erők tagjait általában megilletik mindazok az emberi és szabadságjogok, amelyek más állampolgárokat megilletnek. E jogok csak a katonai szolgálat sajátosságai által feltétlenül megkövetelt mértékben korlátozhatók, ha a korlátozás elkerülhetetlen és kényszerű okból szükséges.’’ Ez a megfogalmazás, mely szerinte a honvédelemről szóló törvény hatálya alá tartozó fegyveres erők vonatkozásában kielégíti az alkotmányos követelményeket, a többi fegyveres szervre nem alkalmazható, így az ő jogaikat elvileg nagyobb mértékben, bármely törvényes érdekre hivatkozva korlátozni lehet. Az indítvány nem megalapozott. Alapvető jog korlátozása — az állam intézményvédelmi kötelességének teljesítése ellenére — elvileg sokféleképpen következhet be: törvényhozási úton, hatósági határozattal vagy intézkedéssel, de más magánszemélyek tevékenységének eredményeképpen is. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése az alapvető jogok kizárólag törvény általi korlátozásának a feltételeit és határait szabja meg. Azt, hogy a törvény, jelen esetben a Hszt. rendelkezései korlátozzák-e az alapvető jogokat, általánosságban nem, csak az erre vonatkozó konkrét állítás alapján lehet meg vizsgálni. Az állítás és indokainak megfelelően részletes kifejtése többek között azért is elengedhetetlen, hogy az Alkotmánybíróság állást tudjon foglalni abban a kérdésben, hogy a korlátozás alapjogot érint-e, vagy nem, és így az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében megfogalmazott korlátozási tilalom az adott jogra egyáltalán alkalmazható-e, vagy sem [lásd többek között a 13/1991. (IV. 13.) AB határozat II. 1. pontját, ABH 1991, 37., 38.]. A kérelem azonban nem tartalmaz konkrét állítást azt illetően, hogy a Hszt. mely alapjogot korlátoz arra visszavezethetően, hogy a Hszt. 14. § (1) bekezdése alkotmányellenesen széles körű alapjog-korlátozást tesz lehetővé. Csupán egyetlen olyan megállapítást tesz, melyben alátámasztani törekszik azt az állítását, hogy a Hszt. 14. § (1) bekezdése azért alkotmányellenes, mert az Alkotmány 8. § (2) bekezdésénél szélesebb alapjog-korlátozást enged. E megállapítása szerint az élethez és a legmagasabb szintű egészséghez, valamint a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak a szabályozása kielégíti a Hszt. 14. § (1) bekezdésében meghatározott korlátozási követelményeket, sérti azonban az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében rögzített standardokat. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez az állítás sem éri el a jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatához feltétlenül szükséges konkrétság szintjét, ezért az indítványt elutasította. Az élethez való joggal, illetőleg a véleménynyilvánítási szabadsággal öszszefüggő indítvány elbírálásánál, így e határozat II. 1. és 2. pontjában azonban figyelembe vette az indítványozó által a Hszt. 14. § (1) bekezdésével kapcsolatban kifejtetteket is. 4. Az indítvány szerint a Hszt. 16. § (1) bekezdése az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe és az 59. § (1) bekezdésébe ütközik. Az indítvány szerint a szabadidő eltöltése a hivatásos tiszt vagy tiszthelyettes magánszféráját érintő ügy, mely nem tartozik a fegyveres szervre. Bár az indítványozó nem vitatja, hogy egyes fegyveres szerveknél bizonyos helyzetekben szükséges lehet szolgálatba lépés a szolgálati időn kívül is, ezt azonban az ügyeleti szolgálat segítségével kell megoldani, melyet éppen a rendkívüli helyzetek megfelelő kezelhetősége érdekében intézményesítettek. Álláspontja szerint a rendkívüli helyzeteket aligha lehet a szolgálati helyükről gyakran nagy távolságra tartózkodók visszahívásával megoldani, ha azonban ez mégis szükségessé válna, akkor a korszerű kommunikációs eszközök — mobiltelefon, személyhívó — segítségével anélkül is elérhetők, hogy az Alkotmány védelme alatt álló személyes adatok körébe tartozó tartózkodási helyük bejelentésére köteleznék őket. Ha pedig az esemény, mely miatt szolgálatba hívásuk szükségessé válik, olyan súlyú és méretű, ami tömeges visszahívást tesz szükségessé, ezt a közszolgálati médiumok segítségével kell megoldani. Az indítvány nem megalapozott. Azzal együtt, hogy a szolgálaton kívül lévők szolgálatba hívását szerinte elsősorban az ügyelet megfelelő megszer vezésével kell biztosítani, az indítványtevő nem vitatja, hogy a fegyveres szervek tevékenységének, működésének sajátos jellege szolgálati érdekből elvileg indokolhatja a hivatásos állomány távollevő tagjának visszahívását; kifogásai inkább a tartózkodási hely bejelentésére vonatkozó törvényi szabályozás módszereivel, illetőleg azzal kapcsolatosak, hogy a szabályozás túlmegy a cél eléréséhez feltétlenül szükséges jogkorlátozás határán. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a Hszt. 16. § (1) bekezdése nem általános, valamennyi fegyveres szerv valamennyi egységénél minden távollét esetén alkalmazandó bejelentési kötelezettséget ír elő. A törvénynek ez a rendelkezése teremti meg a lehetőséget, hogy annak az egységnek a munkarendjében legyen előírható ez a kötelezettség, ahol ezt a szolgálat körülményei indokolják. Önmagában a szabályozásnak e módjával szemben alkotmányos kifogás nem hozható fel; a Hszt. hatálya alá tartozó fegyveres szerveknek, ezek különféle egységeinek a feladatai nyilvánvalóan oly mértékben térnek el egymástól, hogy valamennyi szervre alkalmazandó egységes törvényi szabályozás megoldhatatlan volna. Kétségtelen ugyanakkor, hogy mivel az alapvető jog korlátozása nem magában a törvényben, hanem annak felhatalmazása alapján a szervezeti egység munkarendjében történik, ez elvileg járhat olyan kockázattal, hogy a bejelentési kötelezettség előírásakor a munkarend túllép a feltétlenül szükséges körön és mértéken. Ennek viszont a törvény több rendelkezése is gátat szab: a 14. § (1) bekezdése például előírja, hogy a jogkorlátozás nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan arányban nem álló hátrányt. De ilyen a 17. § (2) bekezdése is, mely — igaz nem a tartózkodási hely bejelentésével, hanem az e bejelentési kötelezettség voltaképpeni céljával, a visszarendelhetőséggel kapcsolatban — azt a követelményt fogalmazza meg, hogy nem rendelhető vissza a hivatásos állomány tagja, ha a visszarendelés számára a szolgálati feladat végrehajtásával aránytalan jog- vagy érdeksérelmet okozna. Az Alkotmánybíróság szerint az indítvánnyal támadott törvényi rendelkezés csak akkor minősülne az alapvető jog lényeges tartalmának az Alkotmány 8. § (2) bekezdésbe ütköző korlátozásának, ha a tartózkodási hely bejelentésének általános, szigorú feltételekhez nem kötött kötelezettségét vezetné be, amiről a jelen esetben nincsen szó. Ha pedig akár a munkarendnek, akár az elöljárónak a Hszt.-vel ellentétes rendelkezése, illetőleg intézkedése alapján kellő indok nélkül mégis sor kerülne a tartózkodási hely bejelentésére kötelezésre, a sérelmes intézkedés orvoslására többek között a Hszt. 194. §-a a szolgálati panaszjog biztosításával lehetőséget teremt. Ugyanezen okból nem találta az Alkotmány 8. § (2) bekezdésével és 61. § (1) bekezdésével ellentétben állónak a tartózkodási hely, mint személyes adat közlésére való kötelezést sem, azt is figyelembe véve, hogy az ilyen kötelezettség teljesítéséhez nyilván elegendőnek kell tekinteni a feltalálhatósági cím vagy telefonszám megadását, s hogy e kötelezettség nem terjed ki annak feltárására, hogy a bejelentésre kötelezett kinél, milyen minőségben tartózkodik. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. 5. Az indítvány szerint a Hszt. 18. § (4) bekezdése az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe és 61. § (1) bekezdésébe ütközik. Az indítványozó álláspontja szerint bár a fegyveres szervezetekben szükség lehet a parancsot kiadó elöljáró tekintélyének formális védelmére, ezt a védelmet a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 356. § biztosítja; a parancs bírálhatóságának ezen túlmenő tiltása a véleménynyilvánítási szabadság alapjogának szükségtelen és aránytalan korlátozását jelenti. Abból következően, hogy maga a sérelmezett törvényhely is kiveszi a parancs bírálhatóságának általános tilalma alól a Hszt. 69. § (2) bekezdése körébe tartozó esetet — az elöljáró figyelmének felhívása a parancs jogellenes voltára — az indítványozó álláspontja szerint e tilalom valójában azt jelenti, hogy a parancs célszerűsége az, melynek megkérdőjelezését a törvény tiltja, még akkor is, ha ezt tisztelettudó formában teszik. Ez pedig azt eredményezi, hogy a törvény tiltja azt a bírálatot is, melyeket a parancsoknak az inkább életközeli helyzetben lévő címzettjei éppen a fegyveres szervek jobb működése érdekében fogalmaznának meg. Ezáltal teret enged a célszerűtlen parancs érvényesülésének, s éppen ez az, aminek a hatása demoralizáló. Végül kifejti, hogy a sérelmezett rendelkezés az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezménnyel (a továbbiakban: Egyezmény) sincs összhangban. Az indítvány nem megalapozott. Az Alkotmánybíróság mielőtt rátért volna az indítvá nyozó által kifogásolt véleménynyilvánítási szabadság korlátozásának vizsgálatára, szükségesnek tartotta, hogy előzetesen rámutasson a következőkre. Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában kifejezésre juttatta azt az álláspontját, hogy a fegyveres szervek megfelelő működése aligha valósítható meg az annak megakadályozására irányuló jogi szabályozás nélkül, hogy a fegyveres szervek tagjai aláássák vagy bomlasszák a testület fegyelmét, ezért a szolgálati rend megtartásához fűződő érdek a fegyveres szerv sajátos függelmi viszonyai között indokolttá tehet csak az e szerveknél érvényesülő tilalmakat. Mindamellett azonban az alkotmányos alapjogokat a fegyveres szerveknél szolgálati jogviszonyban állók tekintetében korlátozó törvénynek is meg kell felelnie az alkotmányos követelményeknek: a törvényhozó csak akkor korlátozhat alapjogot, ha másik alapjog, illetve egyéb alkotmányos érték védelme másképpen nem érhető el. Az e célból alkalmazott korlátozásnak továbbá arányban kell állnia az elérni kívánt céllal [22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122., 123., 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167., 171.]. Ítélkezési gyakorlatában az Emberi Jogok Európai Bírósága is hasonló elveket érvényesít (pl. Engel és társai kontra Hollandia ügy, 1976. június 8-i ítélet, valamint a Vereinigung Demokratischen Soldaten Österreichs és Gubi kontra Ausztria ügy, 1994 december 19-i ítélet). Ebből következően elvileg és általánosságban nem merül fel alkotmányossági aggály az olyan törvénnyel szemben, mely a parancs vagy az intézkedés végrehajtását gátló, lassító vagy lehetetlenné tevő bírálatnak, vagy vélemény kifejezésre juttatásának, illetőleg a szolgálati rendet és fegyelmet sértő nyilatkozat tételének bizonyos határokat szab, amennyiben e törvény eleget tesz az alkotmányos alapjogok korlátozására irányuló törvényekkel szembeni fenti követelményeknek. A továbbiakban az Alkotmánybíróság ezt vizsgálta. Az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján törvény állapítja meg az alapvető jogokra, így a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó szabályokat, azok lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban, és ezt követő számos határozatában is meghatározta az alapvető jogok korlátozásának alkotmányos feltételeit. ,,Az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hane …