25/2015. (VII. 21.) AB határozata a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmen

25/2015. (VII. 21.) AB határozata a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. CCXII. törvény 108. §-ával kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány valamint alkotmányjogi panaszok és bírói kezdeményezések tárgyában – dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával valamint dr. Czine Ágnes, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós és dr. Sulyok Tamás alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn annak következtében, hogy a  törvényalkotó a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013.  évi CXXII.  törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 108. §-a alapján megszűnt haszonélvezeti, illetve használati jogokhoz kapcsolódóan nem alkotta meg a  kivételes, a  szerződő felek közötti elszámolás során nem érvényesíthető, de érvényes szerződésekkel összefüggő vagyoni hátrányok kiegyenlítését lehetővé tevő szabályokat. Az Alkotmánybíróság felhívja a törvényalkotót, hogy 2015. december 1-jéig szüntesse meg az alaptörvény-ellenes mulasztást. 2. Az  Alkotmánybíróság a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013.  évi CXXII.  törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 108. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 3. Az  Alkotmánybíróság visszautasítja azokat a  bírói kezdeményezéseket, amelyekben az  ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 94. § (5) bekezdése alaptörvény-ellenességének a megállapítását és megsemmisítését indítványozták. 4. Az  Alkotmánybíróság a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013.  évi CXXII.  törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 108. §-ával szemben az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdése, az M) cikk (1) bekezdése és a XII. cikk (1) bekezdése tekintetében előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 5. Az  Alkotmánybíróság a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013.  évi CXXII.  törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013.  évi CCXII.  törvény 108.  §-ával kapcsolatban mulasztással előidézett alaptörvényesség fennállásának megállapítására irányuló indítványt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. Jogi képviselőjük útján egy magánszemély és három gazdálkodó szervezet fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz. [2] Az Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 26.  § (2)  bekezdése alapján indítványozták a  mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013.  évi CXXII.  törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013.  évi CCXII.  törvény (a  továbbiakban: Ámt.) 108.  § (1) és (2)  bekezdése alaptörvény-ellenességének a  megállapítását és megsemmisítését. A  panaszosok az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésének, az  M)  cikk (1)  bekezdésének, az  I.  cikk (3)  bekezdésének, a  XII.  cikk (1)  bekezdésének valamint a  XIII.  cikkének a  sérelmére hivatkoztak. A  támadott rendelkezések tekintetében a  panaszosok egy része kérte azok hatálybalépésükre visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését. A  panaszosok egy része kérte továbbá azt is, hogy az  Alkotmánybíróság az  Alkotmánybíróság Ügyrendje 55.  § (1)–(2)  bekezdése alapján sürgősséggel bírálja el indítványukat, mivel érvelésük szerint a támadott jogszabályi rendelkezések hatálybalépését és a bennük foglalt kifogásolt rendelkezések teljesedésbe menését követően a számukra hátrányos jogi változások visszafordíthatatlanná válnak. [3] Két indítványozó – lényegében azonos érvelést tartalmazó indítványával – az Ámt. 108. § (1) továbbá (2) bekezdése megsemmisítését kérte. Az  indítványozók álláspontja szerint a  támadott jogszabályi rendelkezések sértik az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdésében szabályozott és alkotmányosan védett tulajdonhoz való jogot, annak szükségtelen és aránytalan korlátozására vezetnek. Az  indítványozók azzal is érveltek, hogy a  kifogásolt rendelkezések nem felelnek meg a  kisajátítás Alaptörvény XIII.  cikk (2)  bekezdésében foglalt garanciális követelményeinek. Az  indítványozók szerint a  támadott jogszabályi rendelkezések sértik a  jogbiztonság követelményét [B)  cikk (1)  bekezdés] is azáltal, hogy nem biztosítanak elegendő (kellő) felkészülési időt a  szóban forgó hosszútávú jogviszonyok rendezésére. A gazdálkodó szervezetként működő indítványozók utaltak arra, hogy jogi személyként is előterjeszthetik az indítványukat, mivel a tulajdonhoz való jog, mint alapjog a jogi személyeket is megilleti. [4] Az indítványozók elsősorban azzal érveltek, hogy álláspontjuk szerint a  tulajdonjog szelvény-jogát képező haszonélvezeti jog illetve (föld)használati jog az Alaptörvény XIII. cikkének az alkotmányos védelmi körébe tartozik, tekintettel arra, hogy az említett jogok hosszútávú jogviszonyok alapján álltak fenn és vagyoni értéket képviselnek. A haszonélvezeti és használati jogok törvény általi (ex lege) történő megszüntetését az indítványozók elsődlegesen kisajátításnak, másodlagosan a  tulajdonjog korlátozásával egyenértékű egyéb tulajdoni korlátozásnak tekintették. Figyelemmel arra, hogy a kifogásolt törvényi rendelkezések értelmében a haszonélvezeti jog 2014. május 1-jén míg a haszonélvező által szerződéssel átengedett földhasználati jogosultság 2014. szeptember 1-jén ex lege megszűnik, az indítványozók szerint a tulajdonszerű vagyoni értékű jogok elvonása kisajátításnak tekinthető. Az indítványozók kifejtették, hogy a  jogelvonás pontosan meghatározott alanyi kört érint (haszonélvező, illetve használó), továbbá utaltak arra is, hogy a  korábbi jogosulttól más személyhez, a  tulajdonoshoz kerül vissza a  használat és hasznok szedésének joga, akiknél ez  vagyoni előnyt jelent. A  korábbi jogosultak (haszonélvező, illetve használó) oldalán azonban a tulajdonszerű vagyoni értékű jogok elvonása az értékgarancia biztosítása nélkül történik, a jogelvonásért semmilyen kompenzációban nem részesülnek. Az  indítványozók az  állított tulajdoni sérelmük alátámasztására hivatkoztak arra is, hogy a  vagyoni értékű jogok ex lege megszüntetése következtében a  már végrehajtott beruházásaik megtérülése nem biztosított, továbbá a  művelés kieső hozama kárként (elmaradt haszonként) jelentkezik. [5] Az indítványozók másodlagosan azzal is érveltek, hogy amennyiben az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  támadott jogszabályi rendelkezésekkel megvalósuló jogelvonás nem tekinthető kisajátításnak, akkor azt a  tulajdonhoz való alapjog korlátozásának tekintik. Elsődleges érvük, hogy a  közérdekű korlátozás szükségessége a  támadott szabályozás esetében nem igazolt, azt a  bíróság konkrét ügyben nem tudja ellenőrizni. Mindkét indítványozó utalt arra és jogerős bírósági ítélettel támasztotta alá azt, hogy az  általa használt ingatlanok tekintetében – a  jogerős bírósági ítéletekben foglaltak szerint – termőföld-használat jogcíme nem leplezett vagy színlelt jogügylet alapján keletkezett; az alapul fekvő szerződések nem voltak érvénytelenek. [6] Az indítványozók arra is hivatkoztak, hogy a  haszonbérleti, illetve használati jogviszonyok hosszú távra szóló jogviszonyok voltak, amelyeket a jogalkotó az egyéni körülmények figyelembe vételét mellőző módszerrel („fűnyíró elv szerűen”), mindössze négy–nyolc hónapnyi felkészülési idő biztosításával szüntetett meg. Az  indítványozók szerint a  vizsgált esetben a  felkészülési idő elégtelen, ami sérti az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdését (a „kellő felkészülési idő” követelményét). Az  indítványozók arra is hivatkoztak, hogy a  jogkorlátozás szükségtelenségét önmagában már az is alátámasztja, hogy az esetükben maguk a haszonélvezeti, illetve a használati jogot biztosító szerződések is határozott időtartamúak, amiből az következik, hogy azok jogalkotói közrehatás nélkül is megszűntek volna a  szerződéseknek megfelelő rendben, az  azokban szabályozott határidő mellett. Az  indítványozók szerint a szabályozás szükségességét a jogalkotó nem támasztotta alá; az Ámt. indokolása nem alkalmas arra, hogy abból a  törvényalkotónak a  közérdekű tulajdonkorlátozáshoz fűződő legitim célja megállapítható legyen. A  kifogásolt szabályozás aránytalansága tekintetében az  indítványozók azzal érveltek, hogy a  törvényalkotó a  tulajdoni korlátozás arányosságát biztosító értékgaranciát nem teljesítette; nem biztosított kártalanítást a  haszonélvezeti, illetve használati jogukat elvesztő magánszemélyek illetve gazdálkodó szervezetek számára. [7] Az indítványozók állítása szerint a  támadott törvényi rendelkezések a  tulajdonhoz való jogot, mint alapvető jogot a  lényeges tartalmában korlátozták, nem tartotta azt tiszteletben a  jogalkotó akkor, amikor értékgarancia nyújtása nélkül vonta el az indítványozókat megillető tulajdonszerű vagyoni értékű jogokat. Ezzel összefüggésben hivatkoztak az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésének a  sérelmére. Az  indítványozók kifejtették, hogy álláspontjuk szerint az  ex lege megszüntetett földhasználati illetve használati jogok a  tulajdonnal azonos szintű alaptörvényi védelmet élveznek. [8] Az indítványozók – a  korábbi alkotmánybírósági gyakorlatra való utaláson keresztül – hivatkoznak a  szerzett jogoktól való megfosztásra és a  bizalomvédelem követelményére is: a  haszonélvezeti és a  használati jog gyakorlásához eszközölt beruházások olyan ráfordítások, amelyeket a  jogviszony hosszú távú jellegében bízva eszközöltek, ezért álláspontjuk szerint a támadott jogszabályi rendelkezések a jogos várományuktól fosztották meg őket. [9] Az indítványozók – álláspontjuk alátámasztására – arra is hivatkoztak, hogy véleményük szerint a  támadott törvényi szabályozás az  Európai Unió joga szempontjából is aggályos. Nézetük szerint a  határozott időtartamú földhasználati jogosultságot utólag időben korlátozó jogszabályi rendelkezések sértik a  tőke szabad áramlásának valamint – tartós letelepedés esetén – a letelepedés szabadságának az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a  továbbiakban: EUMSZ) 63., illetve 49.  cikkében rögzített alapelveit. Az  indítványozók ezen túlmenően arra is hivatkoztak, hogy a  vitatott törvényi rendelkezések ellentétesek a  Magyarország csatlakozási szerződésében foglalt nyugalmi záradékkal is. Az  indítványozók utaltak továbbá arra is, hogy ha az Alkotmánybíróságnak kételye állna fenn a  támadott szabályozás uniós joggal való összhangja tekintetében, akkor végső fórumként köteles az uniós jog értelmezésével összefüggő kérdést előzetes döntéshozatal céljából az Európai Bíróság elé terjeszteni. Az  indítványozók – utalva az  Alaptörvény Q)  cikkére – arra is hivatkoztak, hogy az  emberi jogok és az  alapvető szabadságjogok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a  továbbiakban: Egyezmény) első kiegészítő jegyzőkönyvének első cikke is előírja a  tulajdonhoz való jog védelmét. Az  Emberi Jogok Európai Bíróságának (a  továbbiakban: EJEB) a  joggyakorlatára hivatkozással az  indítványozók kifejtették, hogy a  javak tiszteletben tartásának a  joga, meghatározott jogokat és jogilag védett érdekeket is tulajdonjogi védelemben részesít. Utaltak továbbá arra is, hogy álláspontjuk szerint az  EJEB joggyakorlata alapján a  vagyoni érdekek esetében tulajdonvédelemnek van helye akkor, ha a  jogosultság tárgya kellően meghatározott, maga a  jog kellően megszilárdult és ténylegesen a  jogszabályok által elismert módon létezik. Álláspontjuk szerint a  vitatott szabályozásban szereplő haszonélvezeti, illetve használati jogok ezeknek a  követelményeknek megfelelnek. Végül az  indítványozók a  Magyar Népköztársaság és az  Osztrák Köztársaság között Budapesten, 1988.  évi május hó 26. napján aláírt, a  beruházások elősegítéséről és védelméről szóló megállapodás (a  továbbiakban: Megállapodás) 1. Cikke, 2. Cikke valamint 4. Cikke sérelmére is utaltak. Álláspontjuk szerint a támadott törvényi rendelkezések nem felelnek meg a  Megállapodásban rögzített „igazságos és méltányos elbánás” követelményének és nem tesznek eleget a  kártalanításra vonatkozó rendelkezéseknek sem. Az  indítványozók sem az  EUMSZ, sem az  Egyezmény, sem pedig a  Megállapodás megjelölt cikkével összefüggésben nem terjesztettek elő alkotmányjogi panasz indítványukban az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdésében foglaltak szerinti határozott kérelmet, az  említett indítványi hivatkozásokat az Alaptörvény állított sérelmére vonatkozó állításaik alátámasztásaként adták elő. [10] 2. További két indítványozó, egy magánszemély és egy gazdálkodó szervezet azonos jogi képviselővel eljárva és lényegében azonos indokolást tartalmazó indítványok alapján fordult az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése alaptörvényellenességének a  megállapítása és visszamenőleges hatályú megsemmisítése iránt az  Alkotmánybírósághoz. Az indítványozók álláspontja szerint a támadott jogszabályi rendelkezés sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az M) cikk (1) bekezdését, az I. cikk (3) bekezdését, a XII. cikk (1) bekezdését, továbbá a XIII. cikkét. [11] Az indítványozók kifejtették, hogy az  Alkotmánybíróságnak az  EJEB által kimunkált nemzetközi sztenderdeket is figyelembe véve, valamint a  korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot megfelelően alkalmazva kell meghozni a  jelen ügyben a  határozatát. Az  indítványozók rámutattak arra, hogy az  EJEB az  irányadó joggyakorlatában ugyan viszonylag széles állami beavatkozási jogkört ismer el a  tulajdoni viszonyokba, azonban az  ilyen intézkedésnek előreláthatónak és önkénytől mentesnek kell lenniük, továbbá a tulajdontól való megfosztás esetén a  kártalanításnak meg kell történnie. Az  indítványozók a  tulajdonvédelemmel összefüggésben az  EJEB irányadó joggyakorlatára több vonatkozásban is hivatkoztak. Kifejtették, hogy az EJEB joggyakorlata alapján a haszonélvezet mint vagyoni értékű jog „tulajdonnak minősül” és így élvezi az  Egyezmény védelmét. Utaltak arra, hogy minden tulajdoni korlátozásnak „legitim célt” kell szolgálni, jogszerűnek kell lenni és arányban kell állni az elérni kívánt céllal. Kiemelték, hogy az EJEB esetjogában a „közérdek” fogalma tág, abba mint legitim törvényhozói cél „beleférhet” egy tulajdonkorlátozó jogszabály indokolásából kitűnő társadalmi cél is. Az EJEB gyakorlata alapján utaltak továbbá arra is, hogy a „jogszerűség” fogalma az  összes egyezményi jog tekintetében érvényesülő előírás, amibe beletartozik egyfelől az, hogy a  jogkorlátozásra formai szempontból a  nemzeti jog előírásai szerint kerüljön sor, másfelől az, hogy a  jogkorlátozó jogszabályra az  előreláthatóság és az  önkényességtől való mentesség követelményei is érvényesüljenek. Az  indítványozók kiemelték, hogy a  tulajdon békés élvezetébe történő beavatkozásnak – így a  tulajdontól való megfosztásnak is – olyannak kell lennie, amely „tisztességes egyensúlyt” teremt a  közérdek és az  egyén alapvető jogai között; egy ésszerű arányossági kapcsolatnak kell lennie az  alkalmazott eszközök és az elérni kívánt cél között, amennyiben a  tulajdontól való megfosztásról van szó. Az  indítványozók arra is utaltak, hogy az  EJEB elismerte azt, hogy az  államok a  tulajdonhoz való jog korlátozása kapcsán széles körű mérlegelési szabadsággal rendelkeznek abban, hogy mik az elérni kívánt célok, és hogy azokat hogyan érjék el. Az EJEB állandó gyakorlata értelmében ugyanakkor a  tulajdontól való megfosztás a  tulajdon értékéhez ésszerűen viszonyuló kártalanítás nélkül általában az Egyezmény sérelméhez vezet; kisajátítás esetében a kártalanítás teljes hiánya csak nagyon különleges körülmények között indokolható. A panaszosok az EJEB irányadó gyakorlatára hivatkozva azzal is érveltek, hogy kisajátítás esetén kell lennie egy olyan jogi eljárásnak, ami biztosítja a kisajátítás következményeinek – ideértve a  kártalanításnak a  tulajdon valós értékével megegyező mértékét is – értékelését, és a  kisajátítással kapcsolatos egyéb kérdések rendezését. Az  alkotmánybírósági gyakorlatot elemezve az  indítványozók utaltak arra, hogy nem csak a  polgári jogi fogalommal egyező tulajdon esik alkotmányjogi védelem alá, s bár a  tulajdon társadalmi felelősséggel jár, annak korlátozása alaptörvényi feltételeknek van alávetve. Nyomatékkal hivatkoztak az  indítványozók a  42/2006. (X. 5.) AB határozatra, amely a  közérdekű tulajdonkorlátozás esetén is szükségesnek tartotta a  jogkorlátozás indokoltsága egyedi ügyben való bírói ellenőrizhetőségének a  lehetőségét. A  vitatott jogszabályi rendelkezést a  panaszosok a  tulajdonjogi korlátozás legsúlyosabb eseteként, a  tulajdontól való megfosztásként értékelték, amelyhez szerintük értékgaranciaként azonnali, feltétlen és teljes kártalanításnak kellet volna kapcsolódni. Az indítványozók kifejtették, hogy bár a haszonélvezeti jog megszűnése a tulajdonosnál (és nem az  államnál) keletkeztet előnyt, vagyoni növekményt, a  magánszemély tulajdonos érdekében történt tulajdoni változás is közérdekű kisajátításként értékelhető, tekintettel arra is, hogy a  legújabb törvényi szabályozások a közérdekből való kisajátítást viszonylag rugalmasan kezelik. [12] Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát a  jelen esetre alkalmazva az  indítványozók rámutattak arra, hogy a  közérdekre vonatkozóan a  támadott szabályozásban és annak indokolásában lényegében semmilyen érvelés nem jelenik meg a  haszonélvezeti jogok differenciálatlan módon történő megszüntetése tekintetében: nincsen megfelelő módon bizonyított közérdek. Utaltak továbbá arra is, hogy ismeretes előttük a  támadott törvényi rendelkezéshez vezető törvényalkotói szándék (a „zsebszerződések” felszámolása, a „földmutyi” elleni küzdelem). Az  indítványozók ezzel összefüggésben ugyanakkor kiemelték, hogy a megszűnő vagyoni értékű jogukat minden tekintetben törvényesen szerezték és gyakorolták. A  magánszemély indítványozó hivatkozott arra, hogy magyar magánszemélyként olyan gazdálkodó, aki törvényesen szerezte meg két ingatlan összesen mintegy 13 hektárnyi termőföld holtig tartó haszonélvezeti jogát egy magánszemélytől, a  termőföldet haszonélvezőként folyamatosan műveli. A gazdálkodó szervezet panaszos is hivatkozott arra, hogy mezőgazdasági tevékenységet folytató magyar gazdasági társaság, amely a  jogelődje által megszerzett termőföldek haszonélvezetét a  jogelőd által törvényesen megkötött szerződések alapján gyakorolja. [13] A gazdasági társaság panaszos egy mezőgazdasági termelőszövetkezet jogutódja, a  jogelőd 1995 és 2000 között összesen 272,33 hektárnyi földterület haszonélvezeti jogát szerezte meg, jellemzően 0,5–2 hektár közötti területű termőföldekét. Az egyes szerződésekben kikötött haszonélvezeti jog időtartama 50 év volt. [14] Az indítványozók kifogásolták a támadott törvényi szabály aránytalanságát is, mivel véleményük szerint a tulajdon (jelen esetben az  alkotmányjogi szempontból tulajdoni védelem alatt álló haszonélvezeti jog) teljes elvonására csak kivételesen kerülhetne sor, ezzel szemben a támadott törvényi szabályozás generális hatályú, s „fűnyírószerűen lesújt” olyanokra is, mint az  indítványozók. A  panaszosok az  Ügyrend 57.  § (1) és (2)  bekezdésére hivatkozással kérték az indítványuk sürgősséggel való tárgyalását. [15] A gazdálkodó szervezet panaszos indítvány-kiegészítésében kifejtette, hogy álláspontja szerint az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése a  jogbiztonság követelményének és a  visszaható hatály tilalmának a  sérelme miatt sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését. A panaszos szerint azért sérül a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma, mert a támadott jogszabályi rendelkezés az ingatlan-nyilvántartásba és a földhasználati nyilvántartásba bejegyzett jogot von el utólag kártalanítás nélkül. Az  indítványozó másodlagosan mulasztásban megnyilvánuló alaptörvényellenesség megállapítását is kérte, tekintettel arra, hogy álláspontja szerint alaptörvény-ellenesen maradt el a  korábban jogszerűen haszonélvezeti jogot szerzők kártalanítása. Az  indítványozó indítvány kiegészítésében megjelölte az  Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdését, és az  M)  cikk (1)  bekezdését is, azonban egyik alaptörvényi rendelkezés sérelmét sem indokolta. A  magánszemély indítványozó az  indítványában megjelölte az  Alaptörvény B)  cikkének (1)  bekezdését, az  M)  cikk (1)  bekezdését és a  XII.  cikk (1)  bekezdését, ám az  említett alaptörvényi rendelkezések sérelmét nem indokolta. A  gazdálkodó szervezet indítványozó alapindítványában az  Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését is felhívta, de annak sérelmét nem indokolta. [16] 3. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: biztos) az Abtv. 24. § (2) bekezdése alapján utólagos normakontroll eljárás keretében indítványozta az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése alaptörvény-ellenességének a  megállapítását és megsemmisítését. A  biztos – a  szoros tárgyi összefüggésre tekintettel – az  Ámt. 108.  § (2) és (3)  bekezdésére is kiterjesztette az  indítványát, így az  Ámt. 108.  §-a egészének az  alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését indítványozta. Álláspontja szerint a  támadott törvényi rendelkezés az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdését, valamint a  XIII.  cikk (1)  bekezdését sérti. A  biztos az  Abtv. 61.  § (2)  bekezdése alapján kérte, hogy az  Alkotmánybíróság az  Ámt. kifogásolt – 2014. május 1-jétől alkalmazandó – törvényi rendelkezésének az alkalmazhatóságát az indítvány elbírálásáig függessze fel. Indítványának indokolásában a biztos utalt arra, hogy egy ügyvéd fordult hozzá több ügyfele képviseletében kérve azt, hogy kezdeményezze az  Alkotmánybíróságnál az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdésének utólagos normakontroll eljárás keretében történő alkotmányossági vizsgálatát. A  biztos indítványában felvázolta a  termőföld tulajdonjogára, birtoklására és használatára vonatkozó előzményi törvényi szabályozásokat. Utalt arra, hogy elsőként ebben a tárgykörben az 1994. évi LV. törvény (a továbbiakban: Földtv1.) adott átfogó szabályozást. A Földtv1.-et a törvényalkotó több alkalommal módosította, legutóbb 2012-ben került sor átfogó módosításra. A  módosítás a  termőföld tulajdonjogának, illetve birtokának a  megszerzésére vonatkozó szabályok szigorításának az irányába mutatott. A Földtv1. 91. § (1) bekezdése azt rögzítette, hogy „a 2013. január 1-jén fennálló, határozatlan időre vagy 2032. december 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog 2033. január 1-jén a  törvény erejénél fogva megszűnik.” A termőföldek forgalmára vonatkozó szabályozást új alapra helyezte a 2013. június 21-én elfogadott és 2013. december 15-én hatálybalépett a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII.  törvény (a  továbbiakban: Földtv2.). A  biztos utalt arra, hogy a  Földtv2. hatálybalépése nem eredményezte a  Földtv1. egészének a  hatályvesztését. A  Földtv1. több rendelkezésének hatályát – ideértve a  haszonélvezetre vonatkozó átmenetet rögzítő 91.  § (1)  bekezdését is – a  Földtv2. nem érintette. A  biztos rámutatott továbbá arra is, hogy a  Földtv2. a  korábban szerzett haszonélvezeti jog további gyakorlásával összefüggésben nem tartalmazott külön szabályokat. A biztos arra is kitért az  indítványában, hogy a Földtv2. elfogadását követően, a 2013. október 21-én meghozott határozatában az Alkotmánybíróság vizsgálta a Földtv1. 91. § (1) bekezdésének alkotmányosságát, és azt nem találta az  Alaptörvénnyel ellentétesnek. A  3199/2013. (X. 31.) AB határozatban (a  továbbiakban: Abh.) az  Alkotmánybíróság – egyebek mellett – rámutatott arra, hogy „a meglehetősen hosszú időtartamra előírt megszüntetés lényegében a haszonélvezet Ptk. által definiált jellemzőjét, a korlátozott idejűséget valósítja meg, ami egyben – az  adott jogviszonyok tekintetében – a  jogbiztonságot is szolgálja.” Az  Alkotmánybíróság említett döntését követően 2013. december 12-én fogadta el az  Országgyűlés az  Ámt.-t, amely három nappal később –  a  Földtv2. hatálybalépésével egyidejűleg – hatályba is lépett. Az  Ámt. hatályon kívül helyezte a  Földtv1. 91.  § (1)  bekezdését, és a  haszonélvezeti jog gyakorlásával kapcsolatos átmenetre új szabályt vezetetett be. A  korábbi rendelkezést az Ámt. 108. §-a váltotta fel, amelynek értelmében „[a] 2014. április 30-án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog továbbá használat joga 2014. május 1-jén a  törvény erejénél fogva megszűnik.” A  kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014.  évi XVI.  törvény (a  továbbiakban: Ámtm2.) az  Ámt. 108.  §-át további (2) és (3)  bekezdésekkel egészítette ki, ezek a rendelkezések azonban nem érintették a nem közeli hozzátartozók közötti, szerződéssel alapított haszonélvezeti jog általános, 2014. május 1-jei hatállyal való megszűnését. A biztos indítványában rámutatott arra, hogy a Földtv1. 91. § (1) bekezdésében foglalt hasonló tartalmú szabállyal szemben – amelyben húsz év átmeneti időt biztosított a törvényalkotó az érintett jogviszonyok megszüntetésére – az Ámt. 108. § (1) bekezdése mindösszesen négy és fél hónapra, az eredeti időtartam kevesebb, mint 2%-ára rövidítette ugyanezt a felkészülési időt. A biztos indítványában áttekintő képet adott az  Alkotmánybíróság korábbi, a  tulajdonhoz való alapjogra vonatkozó gyakorlatáról, kiemelten is a termőföld tulajdonnal kapcsolatos döntéseiről. A biztos indítványában kifejtette, hogy az Alaptörvény széles mérlegelési jogot biztosít a  földforgalom szabályozásában a  jogalkotónak. Az  Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján kiemelte azt is, hogy a  tulajdon alkotmányos védelmébe nem tartozik bele a  tulajdon megszerzésére való jogosultság; az  Alaptörvény XIII.  cikke nem biztosít alapjogot a  termőföldeken való haszonélvezeti jog alapítására. A  biztos szerint az  sem következik az  Alaptörvényből, hogy a  haszonélvezeti jog alapítását és gyakorlását a  törvényhozó a  termőföld esetében ne köthetné szigorúbb feltételekhez, mint más esetekben. A  biztos kiemelte, hogy az  Abh.-ban az  Alkotmánybíróság a  Földtv1. 91.  § (1)  bekezdésével összefüggésben megállapította, hogy a  haszonélvezet törvény általi megszüntetése vizsgálatának a  tulajdonhoz való jog állított sérelme alapján helye van. Kiemelte továbbá azt is, hogy az Alkotmánybíróság az Abh.-ban vizsgált korábbi szabályozás alkotmányosságának a  megítélése körében a  jogbiztonságra tekintettel döntő jelentőséget tulajdonított a  húsz éves felkészülési idő időtartamának. A  biztos kifejtette, hogy szerinte nem eleve ellentétes az Alaptörvénnyel az, ha egyes korábban megszerzett jogosultságokat az új szabályozási környezethez kell igazítani, de – amint az az Abh.-ból is következik – ilyen esetekben úgy kell meghatároznia a törvényalkotónak a szabályozási átmenetet, hogy az ne sértse az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését. A biztos utalt arra, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata a  jogállamiság klauzulájából levezette a  bizalomvédelem követelményét is. Felhívta a  figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság a 142/2010. (VII. 14.) AB határozatában – az ezzel kapcsolatos korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot összegezve – épp a  mezőgazdasági termelőkkel összefüggésben mutatott rá arra, hogy „[a] jogos elvárások védelmének elve sérül, ha a  fennálló jogi helyzet viszonylagos változatlanságában a  termelő bizakodhatott, mert jogszabály kifejezetten valamely magatartásra ösztönözte”. A  biztos kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a jogi szabályozás megváltoztatása önmagában nem alkotmányossági kérdés, sérti azonban az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésére visszavezethető bizalomvédelem követelményét, ha a jogalanyok a hatályos jogszabályok rendelkezései alapján vagyoni hatású diszpozíciót tettek, vagy egzisztenciális súlyú döntést hoztak. Ezzel összefüggésben a  biztos utalt arra, hogy a  termőföldön haszonélvezeti joggal rendelkező személy a  Földtv2. 42.  § (1)  bekezdése értelmében köteles az  adott földterület hasznosítására ebből következően szükségszerű, hogy a  haszonélvező vagyoni hatású diszpozíciókat tegyen. A  haszonélvezeti jog jogosultja beruházásokat hajt végre, befektetéseket tesz, amelyek tipikusan csak hosszú idő elteltével térülnek meg. Az  ilyen, egzisztenciális súlyú döntések meghozatala során a  haszonélvező – több más körülmény mellett  – figyelembe veszi azt is, hogy milyen hosszú ideig bizakodhat a haszonélvezeti jog fennállásában. A biztos kifejtette, hogy az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése a  húszéves időszakot kevesebb, mint öt hónapra rövidítette le, ami szerinte a mezőgazdasági viszonyokban nyilvánvalóan nem elegendő a korábbi befektetések, beruházások megtérüléséhez, de még az új jogszabályi környezetre való gazdasági felkészüléshez sem. Álláspontja összegzéseként a biztos arra mutatott rá, hogy szerinte az Ámt. 108. § (1) bekezdésében a haszonélvezeti jog mint vagyoni értékű jog rövid időn belüli megszüntetése ellentétes az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdésével, továbbá sérti az  Alaptörvény B)  cikk (1) bekezdéséből levezethető bizalomvédelem követelményét. A biztos kifejtette, hogy az Ámt. 108. § (2) bekezdése a haszonélvezeti jog jogosultjának a rendelkezési jogosultságát korlátozza a 2014. május 1-jét követő időszakban, a (3) bekezdés pedig meghatározott szűk körben 2014. május 1-je helyett 2014. szeptember 1-jei dátummal szünteti meg a  használati jogosultságot. A  biztos utalt arra, hogy e  rendelkezések szoros tartalmi összefüggésben állnak az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdésével, annak hiányában nem alkalmazhatók, illetve alkalmazásuk értelmét veszti; erre tekintettel kérte azt, hogy az  Alkotmánybíróság e  rendelkezéseket is semmisítse meg. A  biztos a  támadott jogszabályi rendelkezések alkalmazásának a  felfüggesztését [Abtv. 61.  § (2)  bekezdés] arra tekintettel kérte, hogy az  általa alaptörvény-ellenesnek vélt jogkövetkezmények rövid időn belül visszafordíthatatlanul bekövetkeznek. A  biztos – az  Alkotmánybíróság idevágó gyakorlatának ismeretében – arra az  álláspontra helyezkedett, hogy az Alkotmánybíróság nem csak a hatályba még nem lépett jogszabály alkalmazását függesztheti fel, hanem olyan jogszabályét is, amely formálisan ugyan már hatálybalépett, de annak az  alkalmazása még nem történt meg és alaposan feltehető, hogy alaptörvény-sértő jellege miatt az alkalmazása jelentős sérelmet okozna. Az Alaptörvény 28.  cikkét figyelembe véve, az  Abtv. 61.  § (2)  bekezdésében rögzített ideiglenes intézkedés a  biztos szerint mindaddig foganatosítható, amíg a  rendelkezés alkalmazására maga a  jogszabály nem ad lehetőséget. A  biztos szerint az ezzel ellentétes jogértelmezés elfogadása arra vezetne, hogy rövid időközzel hatályba léptetett jogszabály esetén funkciótlanná válna az Abtv. 61. § (2) bekezdésében foglalt ideiglenes intézkedés. [17] 4. Az  Alkotmánybírósághoz négy egyedi normakontroll iránti bírói kezdeményezés is érkezett a  Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságtól, az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése, valamint az  ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997.  évi CXLI.  törvény (a  továbbiakban: Inytv.) 94.  § (5)  bekezdése alaptörvény-ellenességének a  megállapítását és megsemmisítését kérve. Az  eljáró bíróság négy, előtte folyamatban lévő közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben függesztette fel az  eljárását és fordult az  Abtv. 25.  § (1)  bekezdése alapján az  Alkotmánybírósághoz. A  négy indítvány a  lényegi tartalmát érintően egymással és a  jelen határozat Indokolása 1.2.  pontjában (Indokolás [28]–[29]) ismertetett indítvánnyal is megegyezik. Az  eljáró bíróság által felfüggesztett perek olyan jogerős földhivatali határozatok bírósági felülvizsgálata iránt folynak, ahol az  eljáró földhivatal a  támadott törvényi rendelkezések alkalmazásával hivatalból törölte az  ingatlan-nyilvántartásból a gazdasági társaság felperesek haszonélvezeti jogát. Az indítványozó bíróság a támadott törvényi rendelkezéseket ellentétesnek ítélte az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével (szerzett jogokra és a bizalomvédelem követelményére hivatkozva), az I. cikk (3) bekezdésével és a XIII. cikkével. Az indítványozó bíróság a támadott törvényi rendelkezések tekintetében kérte azoknak az egyedi ügyekben való alkalmazása kizárását. Az indítványozó bíróság az Ámt. 108. § (1)  bekezdésének az  állított alaptörvény-elleneségét részletesen indokolta; nem tartalmaznak ugyanakkor önálló tartalmi elbírálást lehetővé tevő indokolást a  bírói kezdeményezések az  Inytv. 94.  § (5)  bekezdése tekintetében. A  bírói indítványok a  bírói kezdeményezések alapjául szolgáló egyes ügyek bemutatását tartalmazó részükben röviden ismertetik a  felperesi keresetek lényegi tartalmát, ennek részeként utalnak azokra az  alaptörvényi rendelkezésekre, amelyek sérelmét állítva a  felperesek kérték az  egyes közigazgatási perek felfüggesztését. A  felperesi keresetek az  Inytv. 94.  § (5)  bekezdése tekintetében érdemben külön nem indokolták az  állított alaptörvény-ellenességet, az  Inytv. indítványozó bíróság által nem támadott 94.  § (6)  bekezdése tekintetében pedig kizárólag a  jogorvoslathoz való alapjog [Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdés] sérelmére hivatkoztak. Az indítványozó bíróság az Egyezménnyel összefüggésben nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát [Abtv. 32. § (2) bekezdés] nem indítványozta. [18] 5. Az  Alkotmánybíróság észlelte, hogy az  eljárása alatt az  Ámt. 108.  §-át az  Országgyűlés a  kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI.  törvénnyel (a  továbbiakban: Ámtm2.) módosította. Az  Ámtm2. 293.  § (19)  bekezdése, valamint a  (23)  bekezdésének e)  pontja módosította az  Ámt. 108.  §-át. Az  Ámtm2. hivatkozott rendelkezései – 2014. február 25-i hatállyal – egyrészt az  Ámt. 108.  § (2)  bekezdésének a  helyébe új (2)  bekezdést léptettek, másrészt kiegészítették azt egy további (3)  bekezdéssel. A  fent említett törvénymódosítások az  indítványozók által indítványaikban kifejtett alkotmányossági kérdéseket érdemben nem érintették, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az elbírálás idején hatályban lévő rendelkezések tekintetében folytatta le. [19] 6. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján az előtte folyamatban lévő azonos tárgyú ügyekben elrendelte az ügyek egyesítését. [20] 7. Az  Alkotmánybíróság megkereste a  földművelésügyi minisztert álláspontja kifejtésére, illetve tájékoztatást kért a  földművelésügyi minisztertől és az  Országos Bírósági Hivatal elnökétől. A  megkeresésekre adott válaszokat az Alkotmánybíróság az ügy elintézése során figyelembe vette. II. [21] 1. Az Alaptörvénynek az indítványokban hivatkozott rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.” „I.  cikk (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „XII. cikk (1) Mindenkinek joga van a munka és a  foglalkozás szabad megválasztásához, valamint a vállalkozáshoz. Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a  közösség gyarapodásához.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár. (2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben meghatározott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […] (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” [22] 2. Az Ámt. indítványozók által támadott, elbíráláskor hatályos rendelkezései: „108.  § (1) A  2014. április 30-án fennálló, határozatlan időre vagy 2014. április 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog továbbá használat joga 2014. május 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik. (2) Semmis a  föld használati jogosultságának átengedéséről szóló olyan szerződés, amelyet az  (1)  bekezdésben meghatározott időtartamig fennálló haszonélvezeti jog jogosultja a  haszonélvezeti jog megszűnését követő időtartamra kötött. (3) Az  (1)  bekezdésben meghatározott időtartamig fennálló haszonélvezeti jog jogosultja által a  kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014.  évi XVI. törvény hatályba lépése előtt létesített, a föld használati jogosultságának átengedéséről szóló szerződés 2014. szeptember 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik.” [23] 3. Az Inytv. bírói kezdeményezésekben felhívott rendelkezése: „94.  § (5) A  jogi személy, valamint az  ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jogra ügyleti képességgel bíró jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javára bejegyzett és a  Fétv. 108.  § (1)  bekezdése alapján megszűnt haszonélvezeti jogot az  ingatlanügyi hatóság legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból köteles törölni az ingatlan-nyilvántartásból.” III. [24] 1. Az  Alkotmánybíróság teljes ülése – az  Abtv.-ben foglaltak alapján – elsőként az  alkotmányjogi panaszok befogadásáról döntött. Az  alkotmányjogi panaszok tartalmát tekintve megállapítható volt az, hogy azok a  föld haszonélvezeti és használati jogának, valamint a  föld használati jogosultságának átengedéséről szóló szerződéseknek a törvény erejénél fogva történő megszüntetését kifogásolták. [25] Az Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszok befogadásának a  formai feltételeit vizsgálva az  alábbi megállapításokra jutott. [26] 1.1. Az  Abtv. 30.  §-a értelmében az  Abtv. 26.  § (2)  bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszt a  támadott jogszabály hatálybalépésétől számított 180 napon belül kell benyújtani. Ezt a  jogvesztő törvényi határidőt a  panaszosok valamennyi alkotmányjogi panasz esetében betartották. Az  alkotmányjogi panaszok megfeleltek az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdésében támasztott – a  határozott kérelemre vonatkozó – törvényi feltételeknek. Az  indítványok megjelölték az  indítványozók jogosultságát és az  Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51.  § (1)  bekezdés és 52.  § (1b)  bekezdés a)  pont]; az  Abtv. 26.  § (2)  bekezdésében foglalt hatáskörben kérték az Alkotmánybíróság eljárását. A panaszosok megjelölték továbbá az Alkotmánybíróság által vizsgálandó törvényi rendelkezéseket [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés c)  pont], valamint az  Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezéseit [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés d)  pont]. A  panaszosok indokát adták az  eljárás megindításának, kifejtették az  Alaptörvényben foglalt és az  indítványban felhívott jogok sérelmének a  lényegét [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés b)  pont], indokolták továbbá azt is, hogy a  támadott törvényi rendelkezések miért ellentétesek az  Alaptörvény általuk felhívott rendelkezéseivel [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés e)  pont]. A  panaszosok kifejezett kérelmet terjesztettek elő a támadott törvényi rendelkezések megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f ) pont]. [27] A panaszosok indítványaikba felhívták az  Alaptörvény M)  cikk (1)  bekezdését, I.  cikk (3)  bekezdését valamint a  XII.  cikk (1)  bekezdését is, ám ezek állított sérelmét nem indokolták. Az  Alkotmánybíróság ezért ebben a  vonatkozásban az  alkotmányjogi panaszt – az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés e)  pontjára utalással, az  Abtv. 64.  § d)  pontja alapján – visszautasította. A  panaszok ugyanakkor megfelelő indokolást tartalmaztak az  Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének és a XIII. cikkének az állított sérelmére. [28] 1.2. Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta az  alkotmányjogi panaszok befogadhatóságának a  törvényben előírt tartalmi feltételeit is, így különösen a 26–27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. Az  Alkotmánybíróság a  befogadhatóság tartalmi vizsgálata során megállapította, hogy valamennyi panaszos jogosultnak és érintettnek tekinthető. Az Abtv. 26. § (2) bekezdése értelmében az Abtv. 26. § (1)  bekezdéstől eltérően, az  Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés c)  pontja alapján, ha az  alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. [29] A panaszosok által támadott Ámt. 108.  § (1)  bekezdése – 2014. május 1-jei hatállyal – határozatlan időre, vagy 2014. április 30-a után lejáró határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók által kötött szerződéssel alapított haszonélvezeti jog, valamint használati jog ex lege megszűnéséről rendelkezik. Ebből következően minden olyan természetes és jogi személy, aki ilyen szerződés alanya, e  jogviszonyából a  törvény erejénél fogva akaratától függetlenül szabadult. Ugyanez érvényes az Ámt. 108. § (3) bekezdése értelmében az Ámtm2. hatálybalépése előtt létesített, a föld használati jogosultságának átengedéséről szóló szerződésekre is, amelyek 2014. szeptember 1-jén szűntek meg, s amelyek szerződő felei a szerződési kötelemből ugyancsak a törvény rendelkezéséből következően akaratuktól függetlenül szabadultak. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Ámt. támadott rendelkezései közvetlenül kihatottak az érintettek fennálló jogviszonyára; a jogállapotot megváltoztató (jogviszonyt megszüntető) döntést az említett törvényi rendelkezések – hatósági aktus közbejötte és bírósági jogorvoslati lehetőség nélkül – hordozták. Az  Alkotmánybíróság mindegyik alkotmányjogi panaszos esetében külön vizsgálta a  személyes érintettséget, amit a panaszosok által előterjesztett dokumentumok megfelelően alátámasztottak. Az indítványozók hivatkoztak az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésének a  sérelmére. Az  alkotmányjogi panasz az  Abtv. 26–27.  §-ai alapján az  Alaptörvényben biztosított jogok védelmének az  eszköze. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény hatálybalépése után is fenntartotta korábbi értelmezését, mely szerint a  jogbiztonság önmagában nem alapjog, így a  B)  cikk (1)  bekezdésének a  sérelmére alkotmányjogi panaszt csak kivételes esetben – a  visszaható hatályú jogalkotás és a  felkészülési idő hiánya esetén {ld. pl. 3268/2012. (X. 4.) AB végzés, Indokolás [14]–[17]; 3323/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [9]} – lehet alapítani. A vizsgált ügyben a panaszosok a kellő felkészülési idő hiányát sérelmezték, illetve a  visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmára is hivatkoztak, így az  alkotmányjogi panaszok e tekintetben megfeleltek az Abtv. 26. § (2) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak. A panaszosok az Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésén kívül az  Alaptörvény XIII.  cikkének a  sérelmét is állították. Indítványaik e  tekintetben ugyancsak megfeleltek az Abtv. 26. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaknak, mivel az Alaptörvényben foglalt joguk sérelmére hivatkoztak. [30] 1.3. Az  Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az  alkotmányjogi panaszok alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vetnek fel [Abtv. 29.  §]. Az  Abh-ban az  Alkotmánybíróság befogadta, de elutasította azt az  alkotmányjogi panaszt, amely a  jelen ügyben vizsgált törvényi szabályozás „előképeként” rendelkezett a  haszonélvezeti jog és használati jog megszűnéséről húsz éves átmeneti időszak biztosításával. Az  a  körülmény, hogy az  Abh.-ban az  Alkotmánybíróság megállapította az  alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés fennálltát, a  jelen ügyben is alapot ad annak megállapítására. Érdemi elbírálást igényel ugyanis az, hogy a  panaszosok által kifejtett indokok alapján megállapítható-e az  érintett tulajdonszerű vagyoni értékű jogok ex lege megszűnésének következtében az  indítványokban felhívott, az  Alaptörvényben foglalt jogok sérelme. Az  Alkotmánybíróság a  panaszok befogadásánál az Abtv. 29. §-ában foglalt feltétel vizsgálata során figyelemmel volt arra is, hogy a vizsgált esetben az alapjog-korlátozás alkotmányosságáról – rendes bírósági jogvédelem hiányában – kizárólag az Alkotmánybíróság dönthet. A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat befogadhatónak találta. [31] 1.4. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  alapvető jogok biztosa által előterjesztett utólagos normakontroll indítvány mindenben megfelelt az Abtv. 24. §-ában foglalt követelményeknek. [32] 1.5. Az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 25.  §-a alapján előterjesztett bírói kezdeményezések tekintetében megállapította, hogy azok részben feleltek meg az  Abtv.-ben foglalt törvényi követelményeknek. Az  Abtv. 25.  §-a értelmében „[h]a a  bírónak az  előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az  Alkotmánybíróság már megállapította – a bírósági eljárás felfüggesztése mellett – az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés b) pontja alapján az  Alkotmánybíróságnál kezdeményezi a  jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását.” [33] A vizsgált esetben a bíróság az előtte folyamatban lévő egyedi ügyeket felfüggesztette, és kezdeményezte az általa az  egyedi ügyekben alkalmazandó Ámt. 108.  § (1)  bekezdése valamint az  Inytv. 94.  § (5)  bekezdése alaptörvényellenességének megállapítását és megsemmisítését, és a  kifogásolt törvényi rendelkezések tekintetében az  alkalmazási tilalom elrendelését. A  bírói kezdeményezések az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése tekintetében teljesen, míg az  Inytv. 94. § (5) bekezdése tekintetében csak részlegesen feleltek meg az Abtv. 52. § (1b) pontjában foglalt határozott kérelem követelményének. [34] Az Alkotmánybíróság az  Inytv. 94.  § (5)  bekezdésének alaptörvény-ellenességét állító és a  támadott törvényi rendelkezés megsemmisítését kérő bírói indítványok tartalmi vizsgálata során azt állapította meg, hogy a  bírói kezdeményezések nem felelnek meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének e) pontjában foglalt törvényi rendelkezésnek. Az  indítványozó bíróság – azonos tartalmú indítványaiban – érdemben nem indokolta azt, hogy miért tekinti alaptörvény-ellenesnek az Inytv. támadott rendelkezését. Az Inytv. 94. § (5) bekezdése arról rendelkezik, hogy a jogi személy, valamint az  ingatlan-nyilvántartásba bejegyezhető jogra ügyleti képességgel bíró jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet javára bejegyzett és az  Ámt. 108.  § (1)  bekezdése alapján megszűnt haszonélvezeti jogot az  ingatlanügyi hatóság legkésőbb 2014. december 31. napjáig hivatalból köteles törölni az  ingatlannyilvántartásból. Az  indítványozó bíróság az  indítványában kizárólag azzal indokolja a  kifogásolt törvényi rendelkezés alaptörvény-ellenességét, hogy utal az  előtte folyamatban lévő egyes közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata iránt folyamatban lévő és általa az Abtv. 25. § (1) bekezdése alapján felfüggesztett perekben a  felperesi keresetlevelek egy mondatos érvelésére. Az  említett kereseti elem a  következőket tartalmazza: a „[f ]elperest a  támadott határozat megfosztotta a  tulajdonjogon alapuló haszonélvezeti jogától, egy korábban jogszerűen szerzett jogtól, a  jogorvoslathoz fűződő alkotmányos jogától pedig az  1997.  évi CXLI.  törvény 94.  § (6)  bekezdése fosztotta meg, amely az  Alaptörvény fenti rendelkezéseibe ütközik, különös tekintettel arra, hogy a  földhivatali határozatok vonatkozásában ezt az  egy ügytípust diszkriminálja negatívan a  fellebbezési jog kizárásával!” [A felperesek az  Alaptörvény XIII.  cikk (1) és XXVIII.  cikk (7)  bekezdését jelölték meg a  kereseteikben, ezek sérelme miatt kezdeményezték az  eljáró bíróságnál azt, hogy az  Abtv. 25.  § (1)  bekezdése alapján bírói kezdeményezésekkel éljen az Alkotmánybíróságnál.] [35] A felperesek a  bírói kezdeményezésekkel ellentétben nem az  Inytv. bírói kezdeményezésekkel támadott 94.  § (5)  bekezdése tekintetétében hivatkoztak a  jogorvoslathoz való alapjog sérelmére, hanem a  94.  § (6)  bekezdése tekintetében, mivel ez utóbbi törvényi rendelkezés szól arról, hogy nincs helye fellebbezésnek, ha a haszonélvezeti jog törlésére az Inytv. 94. § (3) bekezdés szerint megtett nyilatkozat vagy az (5) bekezdés alapján kerül sor. Az Inytv. bírói kezdeményezésekkel támadott 94.  § (5)  bekezdése nem rendelkezik a  fellebbezés, mint rendes jogorvoslat kizártságáról. Az indítványozó bíróságnak ezen túlmenően a felfüggesztett perekben nem kell alkalmaznia az Inytv. 94.  § (6)  bekezdésében foglalt, a  felperesek által a  jogorvoslathoz való alapjoggal ellentétesnek ítélt törvényi rendelkezést. [36] Az Alkotmánybíróság a  bírói kezdeményezéseknek az  Inytv. 94.  § (5)  bekezdéséhez kapcsolódó, fent ismertetett indítványi része tekintetében megjegyzi továbbá azt is, hogy a  felperesek élhettek, és a  kereseteik alapjául fekvő ügyekben éltek is a  jogorvoslathoz való alapjogukkal: keresettel támadták meg az  indítványozó bíróság előtt az  általuk sérelmesnek tartott földhivatali határozatokat. Az  Alkotmánybíróság a  3058/2015. (III. 31.) AB  végzésében a  következőkre mutatott rá: „[a]z Alkotmánybíróság korábban más összefüggésben, a  támadható jogszabály vonatkozásában kifejtette, hogy az  »Abtv. nem teszi lehetővé a  bíró számára, hogy utólagos absztrakt normakontrollt kezdeményezzen, a  bírói kezdeményezés nem actio popularis« {3193/2014. (VII. 15.) AB végzés, Indokolás [5]}, a megállapítás azonban az  indítvány tartalmára is vonatkozik. Az egyedi normakontroll eljárás nem keveredhet az Abtv. 26. §-ának (2) bekezdésében szabályozott közvetlen alkotmányjogi panaszra induló eljárással. Az indítványozó jogosultsága ezért nem ruházható át a felekre vagy más személyre, illetve nem osztható meg velük az  általuk készített irat indítványhoz csatolása által, hanem a  bírónak magának kell megjelölnie az  indítványozási jogosultságát alátámasztó körülményeket, illetve teljesítenie az  indítvánnyal szemben az  Alaptörvény és az  Abtv. által támasztott összes követelményt (conditio specialis claritatis). […] Az  Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az indítványok további formai és tartalmi feltételeit (conditiones speciales ratione materiae). A kérelem az  Abtv. 52.  §-ának (1)  bekezdésében megkövetelt határozottságnak (applicatio certa) akkor felel meg, ha az  (1b)  bekezdésben felsorolt feltételeknek eleget tesz, így pontosan és egyértelműen megjelöli az  indítvány indokait, az  indítvány által támadott jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést, az  Alaptörvény vagy nemzetközi szerződés megsértett rendelkezését. Az  indítványnak indokolnia kell továbbá, hogy a sérelmezett jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével vagy a nemzetközi szerződéssel, továbbá kifejezett kérelmet kell tartalmaznia a  támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvényellenességének megállapítására és alkalmazása tilalmának kimondására. Nem alkalmas az  indítvány az  érdemi elbírálásra, ha félreérthetően jelöli meg az  Alaptörvénynek azt a  rendelkezését, amelyet sérülni vél {3175/2014. (VI.  18.) AB végzés, Indokolás [5]}, vagy pusztán megjelöli azt, de nem indokolja meg – nem tartalmaz részletes érvelést arra vonatkozóan –, hogy az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével miért ellentétes a támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés [3136/2013. (VII. 2.) AB végzés, 3193/2014. (VII. 15.) AB végzés, 3226/2013. (XII. 12.) AB végzés]” {3058/2015. (III. 31.) AB végzés, Indokolás [18]–[19]}. [37] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírói kezdeményezésekben az Inytv. 94. § (5) bekezdése, mint az eljáró bíróság által a  felfüggesztett perekben alkalmazandó és alaptörvény-ellenesnek állított törvényi rendelkezés tekintetében olyan indokolás, amely érdemi elbírálást tenne lehetővé, nem található. A bírói kezdeményezésekben foglalt, az Ámt. 108. § (1) bekezdésére vonatkozó, illetve a  felperesi keresetek fent említett kereseti elemére utaló hivatkozás nem felel meg az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdésének e)  pontjában foglalt, a  határozott kérelem tartalmi elemét képező indokolási kötelezettségnek. Erre tekintettel az  Alkotmánybíróság a  rendelkező rész 3.  pontjában foglaltak szerint a bírói kezdeményezéseket az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. [38] 1.6. A gazdálkodó szervezet panaszos az Alaptörvény T) cikk (3) bekezdését beidézte az indítvány-kiegészítésében, de nem indokolta azt, hogy a  megjelölt cikk miért sérült, úgyszintén csak állította, de nem indokolta az  M)  cikk (1)  bekezdésében foglaltak sérelmét sem. Az  Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján egyik említett alaptörvényi rendelkezésre sem alapítható alkotmányjogi panasz, mivel ezek nem a  panaszos Alaptörvényben foglalt jogai. A  magánszemély és a  gazdálkodó szervezet panaszos indítványai alapján az  állapítható meg, hogy azok kizárólag az Alaptörvény XIII. cikke és a B) cikk (1) bekezdése (a gazdálkodó szervezet indítvány kiegészítése alapján a  visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma) tekintetében tartalmaztak indokolást. A  gazdálkodó szervezet panaszos indítvány kiegészítésében indítványozott alaptörvény-ellenes mulasztás megállapításának indítványozására az  Abtv. 46.  § (1)  bekezdése alapján az  indítványozó nem jogosult. Az  Alkotmánybíróság a  fentiekre figyelemmel az  Ámt. 108.  §-ával szemben az  Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdése és az  M)  cikk (1)  bekezdése tekintetében előterjesztett alkotmányjogi panaszt ebben a  részében – az  Abtv. 64.  § b)  pontja alapján  – visszautasította. Az  Alkotmánybíróság visszautasította az  Ámt. 108.  §-ával kapcsolatban a  mulasztással előidézett alaptörvényesség fennállásának megállapítására irányuló indítványt is. IV. [39] 1. A támadott jogszabályi rendelkezések tartalmi vizsgálatát megelőzően az Alkotmánybíróság áttekintette a mezőés erdőgazdasági földek forgalmával kapcsolatos jogszabályi hátteret, annak azokat a  változásait, amelyek szoros összefüggésben állnak a támadott törvényi rendelkezésekkel. [40] 1.1. A  termőföldek tulajdoni és használati viszonyainak rendezése már a  korábban hatályban volt törvényi szabályozások alapján is a  jogalkotó kiemelt feladatai között szerepelt. A  földről szóló 1987.  évi I.  törvény szabályozása alapján a  belföldi természetes és jogi személyek – a  Ptk.-ban és a  törvényben foglalt módokon – lényegében szabadon szerezhettek földtulajdont. A  külföldi jogi, illetve természetes személyek – ha jogszabály vagy nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezett – ingatlan tulajdonjogát adásvétel, csere vagy ajándékozás útján a  Pénzügyminisztérium előzetes engedélyével szerezhették meg. A  törvény a  haszonélvezetre vonatkozóan külön rendelkezéseket nem tartalmazott, ebből következően az  a  belföldi természetes és jogi személyek által korlátozás nélkül megszerezhető volt, a  külföldiek számára ehhez devizahatósági engedély szükségeltetett. (A hivatkozott törvényi szabályozás a  tulajdonszerzés tekintetében 1987. április 3-tól 1994. július 27-ig, míg a  haszonélvezet vonatkozásában 2001. december 31-ig állt fenn.) Az  1994. július 27-én hatálybalépett Földtv1. szabályozása értelmében földtulajdont csak belföldi természetes személy szerezhetett és csak olyan mértékben, hogy a  tulajdonában legfeljebb 300 hektár nagyságú vagy 6000 aranykorona értékű termőföld legyen. Belföldi jogi személy és jogi személyiség nélküli más szervezet termőföld tulajdonjogát – a Magyar Állam, az önkormányzat és a  közalapítvány kivételével – nem szerezhette meg. Külföldi természetes illetve jogi személy termőföld tulajdonjogát – szűk kivételtől eltekintve – nem szerezhette meg. (A tulajdonszerzésre vonatkozó említett szabályok 2014. április 30-ig voltak hatályban.) A  Földtv1. 2001. december 31-ig hatályban volt szabályozása [Földtv1. 11.  § (1)  bekezdés] értelmében termőföldre haszonélvezeti (használati) jogot a  Ptk. alapján szerződéssel bárki alapíthatott, törvényi korlátozás nem állt fenn. A  Földtv1. említett szabályozása 2002. január 1-jével lényegesen módosult, ettől az  időponttól a  haszonélvezet alapítására is alkalmazni kellett a  törvény tulajdonszerzési korlátozásokra vonatkozó rendelkezéseit. Ezt követően tehát külföldi jogi, illetve természetes személy haszonélvezeti jogot termőföldre nem alapíthatott. [A Földtv1. 11.  § (1)  bekezdésének hivatkozott módosításáról a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény módosításáról rendelkező 2001. évi CXVII. törvény 5. §-a rendelkezett.] [41] Az egyes agrár tárgyú törvények módosításáról szóló 2012. évi CCXIII. törvény 7. §-a 2013. január 1-jével módosította a Földtv1. 11. § (1) bekezdését, a módosítás értelmében semmis a haszonélvezeti jog szerződéssel történő alapítása, kivéve, ha a  szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot. [A Földtv1. említett módosult rendelkezése 2013. április 4-ig volt hatályban. 2013. április 5-től az  egyes agrár tárgyú törvények módosításáról rendelkező 2013.  évi XXXV.  törvény 6.  §-a ismételten módosította azt. A  módosítás kiegészítette a  Földtv1. 11.  § (1) bekezdését azzal az új rendelkezéssel, amelynek értelmében a használat jogának szerződéssel való alapítására, valamint a  közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog esetében a  Földtv1. II. fejezetnek a tulajdonszerzésre vonatkozó rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni. A módosítás nem érintette/fenntartotta a Földtv1. 11. § (1) bekezdésének azt a rendelkezését, amely értelmében semmis a haszonélvezeti jog szerződéssel történő alapítása, kivéve, ha a szerződés közeli hozzátartozó javára alapít haszonélvezeti jogot.] [42] A Földtv1. 91.  § (1)  bekezdésének 2013. január 1-je és 2013. december 15-e között hatályban volt rendelkezése szerint a  „2013. január 1-jén fennálló, határozatlan időre vagy 2032. december 30-a után lejáró, határozott időtartamra nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog 2033. január 1-jén a törvény erejénél fogva megszűnik.” Ennek a törvényi rendelkezésnek az alkotmányosságát az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megvizsgálta és az  alaptörvény-ellenesség megállapítására valamint a  támadott rendelkezés megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panasz indítványt elutasította. [43] A Földtv2. szabályozását tartalmazó törvényjavaslatot T/13140. irományszám alatt 2013. november 22-én nyújtották be az Országgyűléshez, a törvénytervezet szövege ekkor vált ismertté. Az Országgyűlés által elfogadott Földtv2. 2014. május 1-jén lépett hatályba és a  hozzá fűzött indokolás szerint a  törvényalkotó célja az  volt, hogy átform …