27/2014. (VII. 23.) AB határozata a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásár

27/2014. (VII. 23.) AB határozata a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. CCVI. törvény 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos alaptörvényellenes 34. § (1) bekezdése folyamatban lévő ügyben történő alkalmazásának kizárásáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói kezdeményezések tárgyában – Dr. Balsai István, Dr. Pokol Béla, Dr. Salamon László és Dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos alaptörvény-ellenes 34. § (1) bekezdése a 14.Pk.60.601/2012. számú ügyben nem alkalmazható. 2. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény VII.  cikkéből és XV.  cikkéből eredő alkotmányos követelményként állapítja meg, hogy ha a  6/2013. (III. 1.) AB határozatot követően az  Alkotmánybíróság a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény – a  vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az  Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény 17.  §-a által megállapított – 33.  § (1) bekezdésében hivatkozott valamely alaptörvény-ellenes rendelkezés alkalmazásának kizárását rendeli el, akkor az  egyházként történő elismerés kezdeményezésére előírt határidőt az  adott vallási közösség vonatkozásában az Alkotmánybíróság alkalmazási tilalmat megállapító határozatának közzétételétől kell számítani. 3. Az  Alkotmánybíróság a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos 34.  § (1)  bekezdésének a  14.Pk.60.299/2012. számú ügyben történő alkalmazásának kizárására irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. A  Fővárosi Törvényszék hatáskörében eljáró bírósági titkár az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25.  §-a alapján a  14.Pk.60.601/2012/6-II. és 14.Pk.60.299/2012/11-II. számú végzéseiben – az  előtte folyamatban lévő, korábban egyházként működő szervezetek egyesületként történő nyilvántartásba vételére irányuló eljárások felfüggesztésével egyidejűleg – az  Alkotmánybíróságra 2013. május 31-én érkezett indítványaiban az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte. [2] Az indítványozó végzéseiben a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) – 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos – 34. § (1) bekezdése konkrét ügyben való alkalmazhatóságának kizárását indítványozta. [3] A bíróság hivatkozott arra, hogy az  Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) kimondta az  érintett jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességét az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésének, VII.  cikkének, XXIV.  cikkének, XV.  cikkének és XXVIII.  cikkének sérelme miatt és ezért az  Abh. rendelkező részének 4.  pontjában annak alkalmazását az  ott megjelölt, befogadott alkotmányjogi panasszal élt szervezetek vonatkozásában hatálybalépéstől kezdve kizárta. A  bíróság előtt folyamatban lévő tárgybeli ügyekben érintett szervezetek azonban nem nyújtottak be alkotmányjogi panaszt. [4] 1.1. A  14.Pk.60.601/2012. számú ügyben érintett egyházként nyilvántartásba vett szervezet 2011. december 20. napjáig nem kérte egyházkénti ismételt elismerését, ezért az Ehtv. – 2012. január 1-jén hatályos – 34. § (1) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva egyesületnek minősült. [5] A 14.Pk.60.299/2012. számú ügyben érintett egyházként nyilvántartásba vett szervezet 2011. december 20. napjáig egyházkénti ismételt elismerésére irányuló kérelmet nyújtott be, amelyet azonban az Országgyűlés a 8/2012. (II. 29.) OGY határozatával (a továbbiakban: OGYh.) elutasított, ezért 2012. március 1-jén az  Ehtv. – akkor hatályos – 34. § (4) bekezdése alapján a törvény erejénél fogva egyesületnek minősült. [6] Az ex lege egyesületnek minősült mindkét egyház változásbejegyzési eljárást indított az  egyesületre vonatkozó szabályok szerint, ugyanakkor az  eljárás folyamatban léte során, az  Abh. meghozatalát követően egyaránt azt kérte a  bíróságtól, hogy indítványozza az  Alkotmánybíróságnál az  Ehtv. 34.  § (1), (2) és (4)  bekezdése alkalmazhatóságának kizárását az ügyében. [7] A bíróság a  kérelmeknek részben helyt adott, és az  Ehtv. – 2012. január 1-jén hatályos – 34.  § (1)  bekezdése vonatkozásában az Alkotmánybírósághoz fordult. [8] 1.2. Az  indítványozó bírósági titkár eljárási jogosultságát – az  Abtv. 25.  §-án kívül – az  Abtv. 1.  § b)  pontjára, továbbá a  civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az  ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 2. §-ára, 5. § (1) és (2) bekezdésére, valamint a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 11. § (1) bekezdésére alapozta. Az Abtv. 1. § b) pontja szerint az Abtv. alkalmazásában a bírósági titkár is bírónak minősül, ha törvény rendelkezése alapján az egyesbíró hatáskörében bírósági titkár eljárhat. [9] A Tv. 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy a bírósági titkár első fokon önállóan önálló aláírási joggal eljárhat, érdemi határozatot hozhat a törvényben szabályozott polgári nemperes eljárásokban. [10] 2.1. Az  Abtv. 58.  § (2)  bekezdése alapján az  Alkotmánybíróság elrendelte a  jelen ügy tárgyát képező ügyek egyesítését. [11] 2.2. Az  Alkotmánybíróság az  eljárása során észlelte, hogy a  vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az  Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ehtvmód.) 2013. augusztus 1-ei, illetve szeptember 1-ei hatállyal módosította az Ehtv. rendelkezéseit, köztük a törvény több, folyamatban lévő ügyekre vonatkozó átmeneti rendelkezését is. [12] Erre tekintettel az  Abtv. 58.  § (1)  bekezdése alapján végzésben hiánypótlásra hívta fel az  indítványozó bíróságot abban a tekintetben, hogy az Ehtv. 2012. január 1-e és augusztus 31-e között hatályos 34. § (1) bekezdését továbbra is alkalmazandónak tartja-e az indítványai tárgyát képező ügyekben. [13] A hiánypótlási felhívásra adott válaszában az  indítványozó a  14.Pk.60.601/2012. számú ügy vonatkozásában az  „indítványát fenntartotta” arra tekintettel, hogy az  Ehtv. érintett rendelkezését az  eljárásában továbbra is alkalmazandónak tartja. [14] A 14.Pk.60.299/2012. számú ügy vonatkozásában azonban az  indítványozó úgy nyilatkozott, hogy „az indítványát visszavonja” és a  bírósági eljárást folytatja, mivel az  érintett szervezetre az  Ehtv. jelenleg hatályos 33.  §-a következtében az  Ehtv. – 2012. augusztus 31. előtt hatályos – 34.  § (1)  bekezdése már nem alkalmazható, ezért az indítvány további fenntartása is okafogyottá vált. [15] 2.3. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 57. § (2) bekezdése alapján felhívta a 14.Pk.60.601/2012. számú ügyben érintett szervezetet, hogy nyilatkozzon arról, hogy különösen fontos érdeke indokolja-e az  Ehtv. indítványban támadott rendelkezése alkalmazásának kizárását az indítványozó bíróság előtt folyamatban lévő ügyében. [16] Válaszában az érintett szervezet úgy nyilatkozott, hogy különösen fontos érdeke indokolja a kifogásolt rendelkezés alkalmazásának kizárását. Állításának alátámasztásaként előadta, hogy az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kimondta az  érintett jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességét az  Alaptörvény VII.  cikkének, XXIV.  cikkének, XV. cikkének és XXVIII. cikkének sérelme miatt, ami alapján álláspontja szerint az érintett sem veszítette el egyházi státuszát, azt vissza kellene kapnia. II. [17] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „I.  cikk (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” „VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a  lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa. (2) Az  azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre. (3) Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak. (4) Az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az együttműködésről a  vallási közösség kérelme alapján az  Országgyűlés dönt. Az  együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A  bevett egyházaknak a  közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít. (5) A vallási közösségekre vonatkozó közös szabályokat, valamint az együttműködés feltételeit, a bevett egyházakat és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.” „VIII. cikk (2) Mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni, és joga van szervezetekhez csatlakozni.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XXIV.  cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a  hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” [18] 2. Az Ehtv. – 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos – érintett rendelkezése: „34. § (1) A mellékletben meghatározott egyházak és a (2) bekezdés szerinti egyházak, valamint ezek vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a  lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül.” [19] 3. Az Ehtv. jelenleg hatályos érintett átmeneti rendelkezése: „33. § (1) Az olyan vallási közösség, amelynek vonatkozásában e törvény 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos 34. § (1), (2) és (4) bekezdése az Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozata alapján nem alkalmazható, egyházként történő elismerését a  14/B.  § és a  14/C.  § szerinti eljárás keretében e  rendelkezés hatálybalépésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül kezdeményezheti.” III. [20] Az indítvány megalapozott. [21] 1. Az Abtv. 25. § (1) bekezdése szerint, ha a bírónak az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét az  Alkotmánybíróság már megállapította, az Alkotmánybíróságnál kezdeményezi az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását. [22] A fenti rendelkezés alapján – értelemszerűen – a  bíró csak olyan rendelkezés alkalmazásának kizárását kezdeményezheti, amelyet a konkrét ügyben alkalmazni kell {vö. 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [33]}. [23] Ugyanakkor az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a  bírói függetlenség alapján a  bíró feladata eldönteni, hogy mi az  egyedi ügyben alkalmazandó jog {vö. 28/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [28], [33]}; ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság az  eljárásában főszabályként nem vizsgálja felül, hogy a  kifogásolt jogszabályi rendelkezést az  ügy tárgyát képező bírósági eljárásban (továbbra is) alkalmazni kell-e, hanem a  benyújtott bírói kezdeményezésben, illetve annak kiegészítésében foglalt megállapítások alapján jár el. [24] Az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményező bíróság a  14.Pk.60.601/2012. számú ügy vonatkozásában az  Ehtv. – 2012. augusztus 31. előtt hatályos – 34. § (1) bekezdését az eljárásában továbbra is alkalmazandónak ítélte, ezért fenntartotta az alkalmazásának kizárására irányuló indítványát. [25] 2. Az  Alkotmánybíróság a  jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló indítvány elbírálásánál egyrészt megvizsgálta, hogy az  Abh.-ban milyen alapon állapította meg a  vitatott törvényi rendelkezés alaptörvényellenességét; másrészt, hogy milyen szempontokra tekintettel mondta ki konkrét ügyekben történő alkalmazhatóságának a  kizárását; harmadrészt, hogy a  jelen ügyben milyen egyéb szempontokat kell mérlegelni a kérelem elbírálása során. [26] 2.1. Az  Abh.-ban az  Alkotmánybíróság az  Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34.  § (1)  bekezdésének alaptörvény-ellenességét azon az  alapon állapította meg, hogy a  rendelkezés megsértette az Alaptörvény VII. cikkébe foglalt vallásszabadsághoz való jogot, és ezzel összefüggésben a B) cikk (1) bekezdéséből eredő jogbiztonság követelményét {Abh. Indokolás [224]}. A  szabályozás alaptörvény-ellenességét az  Abh. az alábbiakkal indokolta: „Az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34.  § (1)  bekezdése az  Lvt. alapján nyilvántartásba vett egyházakat és azok vallásos célra létrejött önálló szervezetét főszabályként a  törvény erejénél fogva egyesületnek minősítette. A  rendelkezés ugyanakkor – az  Ehtv. Mellékletében meghatározott egyházak mellett – az átminősítés hatálya alóli kivételként határozta meg azokat az egyházakat is, amelyek az Ehtv.1. hatályvesztéséig a  törvénynek az  egyházkénti elismerésre vonatkozó szabályaira tekintettel a  miniszterhez kérelmet nyújtottak be. Az  Ehtv.1.  35–36.  §-a rendelkezett a  törvény hatálybalépéséről és az  egyházi elismerés (továbbműködés) iránti kérelmek benyújtásáról. Az  Alkotmánybíróság – az  Ehtv.1.-et közjogi érvénytelenség miatt alkotmányellenesnek minősítő 164/2011. (XII. 20.) AB határozatban – ezeket a  rendelkezéseket érintően azonban a  normavilágosság hiánya miatt a  jogbiztonság sérelmét állapította meg: »az a szabályozási helyzet, hogy a törvény rendelkezéseiből nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy a 2012. január 1-je előtt egyházként nyilvántartásba vett szervezetek mely időponttól kezdődően milyen végső határidővel kötelesek, illetve jogosultak az  egyházkénti nyilvántartásba vételt, illetve a  – vélhetően az  egyesületekről szóló – külön törvény szerinti bejegyzést kérelmezni, amelynek elmulasztása az egyház jogutód nélkül megszüntetésével jár, továbbá, hogy az egyházkénti elismerés országgyűlési megtagadása esetén mi lesz a szervezet jogi sorsa – figyelembe véve azt a körülményt is, hogy a vallási tevékenység meghatározása [Ehtv. 6.  §], valamint az  eljárási határidőket és kifejezett döntéshozatali kötelezettséget nélkülöző, a döntéssel szembeni fellebbezést kizáró és az Országgyűlés általi mérlegelést is magába foglaló elismerési, illetve nyilvántartásba vételi eljárás egyébként is bizonytalanságot hordoz, továbbá, hogy jogállás, illetve megszűnés kérdése az  egyházi fenntartású közcélú intézmények működésére is kihatással lehet –, a  normavilágosság hiánya miatt a lelkiismereti és vallásszabadság jogának sérelmét eredményezi.« Az Ehtv.1. 2011. december 20-án vesztette hatályát, az  Ehtv. azonban csak ezt követően, 2011. december 31-én került kihirdetésre és 2012. január 1-jén lépett hatályba. Azoknak az  egyházaknak, amelyek korábban – az  Alkotmánybíróság által jogbiztonságot sértőnek talált törvényi szabályok alapján – nem nyújtottak be egyházkénti elismerésre vonatkozó kérelmet, az Ehtv. kihirdetését követően már nem volt lehetőségük arra, hogy az Ehtv. alapján úgy kezdeményezzék az egyházi elismerésüket, hogy elkerüljék az egyesületté minősítést, egyházi jogállásuk elvesztését.” {Abh. Indokolás [222]–[223]} [27] 2.2. Az  Abh.-ban az  Alkotmánybíróság az  Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34.  § (1)  bekezdése visszaható hatályú alkalmazhatatlanságát a  vizsgált ügyekben érintett panaszosok vonatkozásában mondta ki. A jogkövetkezmény megállapításakor az Alkotmánybíróság – az Abtv. 45. § (4) bekezdésében biztosított mérlegelési jogkörében – az  eljárást kezdeményezők különösen fontos érdekére volt tekintettel {Abh., Indokolás [224]}. Az  Abh. ugyanis azáltal, hogy a  34.  § (1)  bekezdése alkalmazhatatlanságát csak azoknak a  szervezeteknek a  vonatkozásában mondta ki, akik az  Alkotmánybírósághoz fordultak alkotmányjogi panasszal, figyelembe vette, hogy egyes szervezetek valószínűleg megfelelő eljárás és határidő esetén sem terjesztettek volna elő egyházi nyilvántartásba vétel iránti kérelmet, mert nem az  egyházi jogállás fenntartásának megkísérlése, hanem az egyesületté történő mihamarabbi átalakulás és a biztonságos jogutódlás állt elsődlegesen az érdekükben. [28] 2.3. Az  Alkotmánybíróság az  alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárására irányuló indítvány vizsgálata során észlelte, hogy bár az  indítvánnyal érintett rendelkezés alaptörvény-ellenességét az  Abh.-ban már megállapította, azóta mind az Alaptörvény VII. cikke, mind pedig az Ehtv.-beli szabályozás – azon belül különösen a vallási tevékenységet végző szervezetekre vonatkozó része – jelentősen módosult. Ennek keretében a korábban egyházakat és alapcélként vallási tevékenységet végző egyesületeket megkülönböztető szabályozás – a  vallási közösségek két típusaként – már bevett egyházakat és a vallási tevékenységet végző szervezeteket nevesít, amelyek nem csak nevüket, hanem a  rájuk vonatkozó szabályozás tartalmát tekintve is a  korábbiaktól eltérő jogállással rendelkeznek. [29] 2.3.1. Az  Alkotmánybíróság – a  teljesség igénye nélkül – áttekintette, hogy az  Abh.-ban vizsgáltakhoz képest a  hatályos törvényi szabályozásban milyen egyezések és lényeges különbségek vannak a  vallási tevékenységet végző szervezetek és a bevett egyházak jogállásában. [30] A vallási közösségek mindkét típusát megillető jogosultságok: saját belső szabálya, hitelvei és szertartási rendje szerint működik [Ehtv. 19.  § (1)  bekezdés]; használhatja az  egyház megjelölést [7.  §]; az  állam irányításukra, felügyeletükre szervet nem működtethet és nem hozhat létre [8.  § (1)  bekezdés]; belső szabálya alapján hozott döntés érvényre juttatására állami kényszer nem alkalmazható, azt állami hatóság nem vizsgálhatja, módosíthatja vagy bírálhatja felül, a  jogszabályban nem szabályozott belső jogviszonyokból eredő jogviták elbírálására állami szervnek nincs hatásköre [8.  § (2)  bekezdés]; adományokat gyűjthet [19/A.  § (2)  bekezdés]; az  egyházi személy és a  vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagja a  hitéleti szolgálata során tudomására jutott, személyiségi jogot érintő információkat nem köteles állami hatóság tudomására hozni [13. § (2) bekezdés, 13/A. § (2) bekezdés]; a vallási közösség pénzügyi támogatásban részesülhet [19/A.  §  (3)  bekezdés]; az  Ehtv.-ben meghatározott – nem kizárólagosan az  állam(i intézmények) által ellátott – közösségi célú tevékenységeket is elláthat [19. § (2) bekezdés]; az Ehtv.-ben meghatározott feltételeknek megfelelés esetén működése biztosítása érdekében a Kormány megállapodást köthet vele [9. § (1) bekezdés]. [31] A vallási tevékenységet végző szervezetre az  egyesületre vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, de ahhoz képest nagyobb belső szervezetalakítási szabadsága van: alapszabálya az  egyesületre vonatkozó szabályoktól eltérően határozhatja meg a tagsági jogviszony keletkezésének és a tagsági jogok gyakorlásának módját, valamint azoknak a  vallási tevékenységet végző szervezettel jogviszonyban álló személyeknek a  körét, feladatát és hatáskörét, akik a vallási tevékenységet végző szervezet működésére vonatkozó belső döntés meghozatalára és ellenőrzésére, illetve ügyintézésére és képviseletére jogosultak [Ehtv. 9/A. § (2) bekezdés, 9/B. § (4) bekezdés]. [32] Az egyházi jogi személy (a bevett egyház és annak belső egyházi jogi személye) többletjogosultságai: hitéleti célú bevételeit és azok felhasználását állami szerv nem ellenőrizheti [Ehtv. 23. § (1) bekezdés]; tábori lelkészi, valamint börtön- és kórházlelkészi szolgálatot vagy más szolgálatot végezhet [24.  §]; az  állam és (helyi vagy nemzetiségi) önkormányzat által fenntartott (nevelési-)oktatási intézményben hitéleti oktatást szervezhet [21.  § (1)  bekezdés]; ez  utóbbihoz a  tárgyi feltételeket az  intézmény, költségeit pedig az  állam biztosítja [21.  § (2) és (3)  bekezdés]; adókedvezményben és azzal egy tekintet alá eső más kedvezményben részesíthető [20.  § (3)  bekezdés]; az  általa ellátott, Ehtv.-ben meghatározott közösségi célú tevékenységek után a  hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű támogatásra jogosult [20.  § (1)  bekezdés]. A  személyi jövedelemadó meghatározott részének az  adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény alapján a magánszemély befizetett adójának a civil szervezetek javára felajánlható egy százalékáról rendelkezhet a  vallási tevékenységet végző szervezet javára, míg a  bevett egyház a  további egy százalék kedvezményezettje lehet [1.  § (4)  bekezdés, 4.  §, 4/A.  §, 8/A.  §]. Az  egyházi jogi személy személyi jövedelemadó mentesen juttathat egyházi személynek vagy a részére végzett tevékenység ellátásáért rendszeres havi díjazásban részesülő más magánszemélynek olyan vagyoni értéket, amelyet egyházi szertartásért vagy egyházi szolgálatért magánszemély közvetlenül vagy közvetve nyújt (ide tartozik különösen a perselypénz, az egyházfenntartói járulék vagy az  adomány); szintén jövedelemmentes az  ilyen személyeknek a  központi költségvetésből jövedelempótlék vagy annak megfelelő jogcímen nyújtott támogatás [a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 1.  melléklet 4.8.  pont]. Az  egyház-finanszírozási törvény kimondja, hogy a  bevett egyház a  tulajdonában lévő közcélú tevékenységet szolgáló és egyéb ingatlanjainak, a  vallási, kulturális örökség értékeinek, a  műemlékeknek és a művészi alkotásoknak a megőrzéséhez, felújításához, gyarapításához, továbbá levéltára, könyvtára, múzeuma működéséhez a  központi költségvetésről szóló törvényben meghatározott összegű, az  államiakhoz hasonló támogatásban részesül [az egyházak hitéleti és közcélú tevékenységének anyagi feltételeiről szóló 1997. évi CXXIV. törvény 7. § (1) bekezdése]. [33] 2.3.2. Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  bevett egyházként történő működéshez a hatályos jogszabályok a vallási tevékenységet végző szervezethez képest továbbra is számos többletjogosultságot társítanak, azonban több – az Abh.-ban lényegesnek tekintett – elemében változott a szabályozás. [34] 3. Az  Alkotmánybíróság a  fentiekre figyelemmel egyrészt elvégezte az  Alaptörvény VII.  cikke releváns rendelkezéseinek értelmezését, másrészt megvizsgálta, hogy az Abh.-ban az Alaptörvény B) cikkével és VII. cikkével összefüggésben megállapított alaptörvény-ellenesség ebben a szabályozási környezetben továbbra is fennáll-e. [35] 3.1. Az  Alaptörvény VII.  cikk (1)  bekezdése a  gondolat, a  lelkiismeret és a  vallás szabadságához való jogot az Alaptörvény hatálybalépése óta változatlanul ismeri el, a (2)–(5) bekezdés azonban a vallási közösségekre, illetve egyházakra nézve részletesebb rendelkezéseket tartalmaz. Ezért az  Alkotmánybíróság – az  egyéni és közösségi vallásszabadsághoz való jogra vonatkozó joggyakorlatának fenntartása mellett – a  vallásszabadság kollektív, intézményesült formában történő gyakorlására és az  ezzel kapcsolatos állami magatartásra vonatkozó korábbi joggyakorlatát – a  jelen ügy eldöntésével összefüggő részeit tekintve – az  alábbiak szerint értelmezte újra, illetve tartotta fenn. [36] Az Abh. meghozatalakor az  Alaptörvény VII.  cikk (2)  bekezdése úgy rendelkezett, hogy „[a]z állam és az  egyházak különváltan működnek. Az  egyházak önállóak. Az  állam a  közösségi célok érdekében együttműködik az egyházakkal”. [37] Az Alaptörvény VII.  cikk hatályos (2)  bekezdése szerint „[a]z azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából sarkalatos törvényben meghatározott szervezeti formában működő vallási közösséget hozhatnak létre”. A  (3)  bekezdés alapján „az állam és a  vallási közösségek különváltan működnek. A  vallási közösségek önállóak”. Az  együttműködésről a  (4)  bekezdés rendelkezik: „Az állam és a  vallási közösségek a  közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek. Az  együttműködésről a  vallási közösség kérelme alapján az  Országgyűlés dönt. Az  együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A  bevett egyházaknak a  közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az  állam sajátos jogosultságokat biztosít.” A  vallási közösségekre vonatkozó közös szabályokat, valamint az  együttműködés feltételeit, a  bevett egyházakat és a rájuk vonatkozó részletes szabályokat az (5) bekezdés szerint sarkalatos törvény határozza meg. [38] 3.1.1. „Az együttes (közösségi) vallásgyakorlás szabadsága nincs kötve semmilyen szervezeti formához. A másokkal együttesen történő vallásgyakorlásnak az  Alaptörvény VII.  cikkében biztosított joga mindenkit megillet, arra való tekintet nélkül, hogy az  együttes vallásgyakorlás jogilag szabályozott szervezeti keretek között, vagy anélkül, illetve, hogy milyen szervezeti formában történik. Sem az egyéni, sem a közösségi vallásgyakorlás szabadsága nem tehető alkotmányosan függővé sem vallásos szervezeti tagságtól, sem a  vallási közösség szervezeti formájától [8/1993.  (II.  27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 100.]. Azonban a  hitgyakorlás, általában a  hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az  intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a  vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a  vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása.” {Abh., Indokolás [126]} [39] A vallási közösségek sajátos jogi formában történő – az államtól különvált, önálló – működésének lehetővé tétele az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a  vallásszabadsághoz való jog gyakorlásának ugyan nem feltétele, de ahhoz szorosan hozzátartozik: a  vallási közösségek nem körülhatárolt résztevékenységre vagy meghatározott érdekek képviseletére szerveződnek, mint a  gazdasági társaságok vagy az  egyesületek, pártok, szakszervezetek, hanem vallás gyakorlására; a vallás viszont a hívő számára a teljes személyiséget és az élet minden területét érinti és meghatározza. A  vallásszabadság garantálásától elválaszthatatlan a  vallási közösségek működőképessége {vö. 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1991, 48, 65.}. {vö. Abh., Indokolás [136]}. [40] „Az egyház az  adott vallás és az  állami jog számára nem ugyanaz. A  semleges állam nem követheti a  különböző vallások egyház-felfogásait.” [vö. 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 53.] Tekintettel lehet viszont az állam mindarra, amiben a  vallási közösségek és az  egyházak általában, történelmüket és társadalmi szerepüket illetően különböznek az  Alaptörvény alapján létrehozható (VIII.  cikk) társadalmi szervezetektől, egyesületektől, érdekképviseletektől {Abh., Indokolás [134]}. Az Alaptörvény a VII. cikke a „vallási közösség” kifejezést az egyesülési szabadság alapján általában igénybe vehető szervezeti formához képest sajátos jogi formában elismert vallási csoport (közösség) értelemben használja. A  VII.  cikk (2)  bekezdése – az  Alkotmánybíróság korábbi vonatkozó joggyakorlatával egyezően, de immár kifejezetten – azt biztosítja, hogy az  azonos hitelveket követők vallásuk gyakorlása céljából – az  egyesülési jog alapján létrehozható szervezeti formák mellett – szabad elhatározásuk szerint, alanyi jogon igénybe vehetik az  állami jog által »vallási közösség«-ként meghatározott jogi formát is. Az állam e  jogintézménnyel van tekintettel a vallási csoportok sajátosságaira, és teszi lehetővé, hogy a  jogrendbe sajátos minőségükben illeszkedjenek. A  vallási csoport az  általa választott jogi szervezeti formának megfelelő jogállást nyeri el; vallási csoport voltából fakadó sajátosságait ennek keretei között érvényesítheti {vö. 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 53.; Abh., Indokolás [134]}. [41] 3.1.2. Az  állam és a  vallási közösségek különvált működésének (különállásának) elvét az  Alaptörvény a  vallás szabadságához kapcsolódóan fogalmazza meg, amely amellett, hogy a  szekularizált állam működésének egyik alapelve, a vallásszabadság egyik garanciája is (vö. Abh., Indokolás [131]). [42] A vallási közösségek különvált működésének és önállóságának elvéből az  következik, hogy az  állam sem a  vallási közösségekkel, sem valamelyik vallási közösséggel nem kapcsolódhat össze intézményesen; hogy az  állam nem azonosítja magát egyetlen vallási közösség tanításával sem; továbbá, hogy az  állam nem avatkozik be a  vallási közösségek belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében. Mindebből – illetve másrészről az Alaptörvény XV. cikkéből is – következik, hogy az államnak a vallási közösségeket egyenlőkként kell kezelnie. Mivel az  állam éppen azokban a  tartalmi kérdésekben nem foglalhat állást, amelyek a  vallást vallássá teszik, a vallásról és vallási közösségről csak elvont, minden vallásra vagy vallási közösségre egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek a semleges jogrendbe illeszkednek, s tartalmi kérdésekben a vallások és vallási közösségek önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért a  vallásszabadságnak csakis nem-vallási, s így nem specifikus, hanem mindenkire, illetve bármely más késztetésből fakadó, de hasonló cselekvésre is érvényes korlátai lehetnek. Éppen a semleges és általános jogszabályi keretek révén az állam és vallási közösségek különvált működése a  lehető legteljesebb vallásszabadságot biztosítja {vö. 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 52.; Abh., Indokolás [142]}. [43] Az Alaptörvény kifejezetten rögzíti, hogy „[a] vallási közösségek önállóak”, ezért az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a vallási közösségek működéséhez olyan sajátos jogi formára vonatkozó szabályokat kell az Országgyűlésnek megalkotnia, amelyek számukra a demokratikusan felépülő egyéb társadalmi szervezetekhez képest nagyobb belső szervezetalakítási és szabályozási szabadságot biztosítanak. (vö. Abh., Indokolás [137]) [44] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza: az állam nemcsak a vallási közösségekkel, de semmilyen vallással vagy vallási csoporttal nem kapcsolódhat össze intézményesen, nem azonosíthatja magát egyetlen vallás tanításával sem, nem foglalhat állást hitbéli igazságok kérdésében. A  vallási közösségek önállóságába sajátosan vallási jellegüket érintő beavatkozás alkotmányosan nem lehetséges, függetlenül attól, hogy a közösségek milyen szervezeti formában működnek. {vö. 8/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 102.; Abh., Indokolás [149]} [45] 3.1.3. A  vallási közösségekre, különösen is a  szervezeti formájukra vonatkozó szabályokat a  VII.  cikk (2) és (5) bekezdése szerint sarkalatos törvény határozza meg. [46] Az állam a  vallásszabadsághoz való jog alapján létrejött szervezetek és közösségek jogi személlyé válásának feltételeit az illető szervezet vagy közösség sajátosságának megfelelően szabályozhatja. (Vö. Abh., Indokolás [146]) [47] Egy vallási csoport számára a  „vallási közösség” jogállás – akkor is, ha az  az egyéb társadalmi szervezetekhez képest nagyobb belső szervezetalakítási és szabályozási szabadságon kívül többletjogokat nem biztosít – olyan lényeges jogosultság, amely szorosan összefügg a vallásszabadsághoz való joggal. Ezért a vallási közösség jogállás megszerzésére vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, a döntés alapjául szolgáló eljárásnak meg kell felelnie a  tisztességes eljáráshoz való jogból eredő követelményeknek: az  ügyet részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül kell intézni, a döntést megfelelően indokolni kell [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés]; a döntéssel szemben pedig jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani [XXVIII. cikk (7) bekezdés]. Az eljárás tisztességes volta a vallási közösség jogállásról való döntéssel kapcsolatban azért is különösen fontos, hogy ne merülhessen fel kétség a  tekintetben, hogy az  állam a  világnézeti semlegesség elvének megfelelően, az  érintett vallási közösség hátrányos megkülönböztetése nélkül járt el [XV. cikk (2) bekezdés]. (Vö. Abh., Indokolás [147]) [48] 3.1.4. Az  államot széles mérlegelési lehetőség illeti meg a  vallási közösségeknek nyújtható anyagi, pénzügyi támogatások, kedvezmények és mentességek (a továbbiakban együtt: anyagi támogatások) területén, különös tekintettel arra is, hogy az Alaptörvény N) cikke alapján Magyarország a kiegyensúlyozott, átlátható és fenntartható költségvetési gazdálkodás elvét érvényesíti (amelyért elsődlegesen az  Országgyűlés és a  Kormány felelős). Az  Alkotmánybíróság azonban hangsúlyozza, hogy ilyen anyagi támogatások szabályainak meghatározása során az  államnak különös figyelemmel kell lennie a  vallásszabadsághoz való jog sajátosságaira, valamint arra, hogy valamely vallási közösség ne kerüljön sem más vallási közösségekhez, sem pedig velük összehasonlítható helyzetben lévő más szervezetekhez képest indokolatlanul hátrányos helyzetbe [Alaptörvény VII.  cikk, XV.  cikk]. {vö. Abh., Indokolás [153]} [49] Az állam és a  vallási közösségek jogi kapcsolata minden ország sajátos történelmi körülményei szerint alakul. Az Alkotmánybíróság már az Alkotmány 60. § (3) bekezdésének alkalmazásakor kimondta, hogy annak „mai értelme nem választható el sem az  egyházaknak a  magyar történelemben betöltött szerepétől (beleértve a  szekularizáció lefolyását is), sem jelenkori tényleges működésüktől, sem a folyó társadalmi átalakulástól. Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat – pl. iskolai oktatás, betegápolás, szegények segítése – az állam kötelességévé vált, az  egyházak viszont szintén fenntartották e  tevékenységüket. Ezeken a  területeken az  elválasztás nem ellentétes az  együttműködéssel, mégha ez  rigorózus garanciák között is folyik. Az  egyházak egyenlőkként való kezelése szintén nem zárja ki az  egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét.” [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 53.] [50] Az Alkotmánybíróságnak az állam és a vallási közösségek kapcsolatára vonatkozó korábbi értelmezését tartotta fenn az Alaptörvény, amikor kifejezetten is rögzítette, hogy a különvált működés mellett „az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködhetnek.” (Vö. Abh., Indokolás [151]) [51] A közösségi célok meghatározásában – az Alaptörvény keretei között – az államnak viszonylag szabad mozgástere van; általában véve nem köteles valamely vallási közösség által kitűzött célok megvalósításában közreműködni, ha a tevékenységgel összefüggésben egyébként nem vállal állami feladatot. (Vö. Abh., Indokolás [152]) [52] „Az állam kötelessége az  alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére [Alaptörvény I.  cikk (1)  bekezdés] a  vallásszabadsággal kapcsolatban sem merül ki abban, hogy tartózkodik az  egyéni jogok megsértésétől, hanem gondoskodnia kell a  vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről, azaz a  vallásszabadsággal kapcsolatos értékek és élethelyzetek védelméről az  egyéni igényektől függetlenül is [vö. 64/1991. (XII.  17.) AB  határozat, ABH 1991, 297, 302.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 53–54.]”. Ezért az  állam együttműködése a  vallási közösségekkel közösségi célok érdekében nemcsak lehetőség, hanem kötelesség is azokon a  területeken, amelyek a  vallásszabadság érvényesüléséhez, illetve ezzel összefüggésben más alapvető jogokhoz szorosan kapcsolódnak [így különösen: az Alaptörvény XVI. cikk (2) bekezdése szerint a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést]. (Vö. Abh., Indokolás [154]) [53] Az Alaptörvény úgy rendelkezik, hogy „[a]z együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek. A  bevett egyházaknak a  közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít”; és „az együttműködés feltételeit […] sarkalatos törvény határozza meg” [VII. cikk (4) és (5) bekezdés]. [54] Nem alkotmányos elvárás sem az, hogy minden vallási közösség ténylegesen azonos jogosultságokkal rendelkezzen, sem az, hogy minden bevett egyházzal ténylegesen ugyanolyan mértékben működjön együtt az  állam. A  vallásszabadsághoz való joggal összefüggő jogok érvényesítésében meglévő gyakorlati különbségek alkotmányos határok között maradnak mindaddig, amíg nem diszkriminatív jogi szabályozásból erednek, illetve amíg nem diszkriminatív gyakorlat eredményei. Akár az  állam által vállalt közösségi feladatok megoldásáról, akár a vallási közösségek számára hozzáférhetővé tett anyagi támogatásokról, akár pedig az állam és a bevett egyházak kötelező közösségi együttműködéséről van szó, mindhárom esetkörben érvényesülnie kell az  állam világnézeti semlegességének. (Vö. Abh., Indokolás [155]) Az  összes vallási közösséget megillető jogosultságokon túli többletjogosultságokról, valamint a közösségi célok érdekében történő együttműködésről, illetve a bevett egyházi jogállásról való döntéssel kapcsolatban különösen fontos, hogy ne merülhessen fel kétség a  tekintetben, hogy az állam a világnézeti semlegesség elvének megfelelően, az érintett vallási közösség hátrányos megkülönböztetése nélkül járt el [XV. cikk (2) bekezdés]. [55] A fent kifejtett szempontokra tekintettel tehát az  állam meghatározhat feltételeket a  vallási közösségek számára hozzáférhető jogosultságok megszerzése, valamint a  közösségi célok elérése érdekében velük történő együttműködés vonatkozásában is. Ugyanakkor – az  Alaptörvény VII. és XV.  cikkéből eredően, a  semlegességnek és az  önkényes hátrányos megkülönböztetés tilalmának tartalmi garanciáiként – ezeknek a  feltételeknek tárgyilagosnak és ésszerűnek kell lenniük, továbbá igazodniuk kell az  adott jogosultság, valamint az együttműködéssel érintett közösségi célok sajátosságaihoz és a vallásszabadsághoz való jognak az ezekhez való viszonyához. [56] Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy egyébként az  Alaptörvénnyel összhangban lévő tartalmi elismerési feltételek meghatározása esetén is alkotmányossági kérdést vetne fel, ha összehasonlítható szervezetek közül a törvényhozó egyesek számára megadna egy adott jogosultságot vagy szervezeti formát, míg másokat önkényesen kizárna ebből, vagy aránytalanul nehézzé tenné számukra ennek megszerzését {vö. 8/1993. (II. 27.) AB határozat, ABH 1993, 99, 101.; Abh., Indokolás [132]}. Abból következően, hogy a  többletjogosultságok, illetve a  bevett egyházi jogállás megszerzésére vonatkozó állami döntés nem lehet önkényes, a  tartalmi garanciák mellett eljárási garanciák is szükségesek: a döntés alapjául szolgáló eljárásnak meg kell felelnie a tisztességes eljáráshoz való jogból eredő követelményeknek: az ügyet részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül kell intézni, a  döntést megfelelően indokolni [Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdés]; a  döntéssel szemben pedig jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani [XXVIII. cikk (7) bekezdés]. [57] 3.1.5. Egy szervezet vallási közösség jogállása, illetve bevett egyház jogállása nem minősül az  Alaptörvény által védett „szerzett jognak” abban az  értelemben, hogy azt – ha utólag igazolást nyer, hogy nem álltak fenn az igénybevételének feltételei – ne lehetne felülvizsgálni és adott esetben visszavonni. (Vö. Abh., Indokolás [181]) [58] Az állam egy adott szervezeti forma és anyagi támogatások igénybevételének, adott közösségi célok elérése érdekében történő együttműködésnek, valamint egyéb jogosultságok gyakorlásának a feltételeit – az előbbiekben kifejtettek szerint, az Alaptörvény keretei között – meghatározhatja, így meg is változtathatja. [59] A feltételek megváltoztatása esetén a  jogalkotó mérlegelésére van bízva, hogy az  egyes érintett szervezeteket megillető jogosultságok megállapításával kapcsolatban milyen szabályozási megoldást választ: általánosságban kötelezővé teszi kérelem benyújtását és a  törvényi feltételeknek való megfelelés igazolását, vagy a  hatáskörrel rendelkező szerveknek írja elő (ad lehetőséget), hogy hivatalból indítsanak eljárásokat a  felülvizsgálatra. Többféle szabályozási megoldás is összhangban lehet az  Alaptörvénnyel, ugyanakkor az  Alkotmánybíróság hangsúlyozza: a  jogállás, illetve a  jogosultságok megszerzésére irányuló eljáráshoz hasonlóan a  jogállás, illetve a  jogosultságok felülvizsgálatára irányuló eljárással kapcsolatban is – a  jelen határozatban korábban kifejtettek szerint – az Alaptörvény VII.  cikkéből és XV. cikkéből eredő követelmény az Alaptörvény B) cikkének, XXIV. cikkének, illetve XXVIII. cikkének megfelelő világos és kiszámítható szabályozás, kellő felkészülési idő, valamint a tisztességes eljárás és a jogorvoslati lehetőség biztosítása. [60] 3.2. Az  Ehtv. 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos 34.  § (1)  bekezdésével kapcsolatban a fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésre jutott. [61] Az Alkotmánybíróság a  jelen határozat III. 2.3.1.  pontjában (Indokolás [26]) foglaltakra tekintettel megállapítja, hogy a bevett egyházként történő működéshez a hatályos jogszabályok a vallási tevékenységet végző szervezethez képest olyan többletjogosultságokat társítanak, amelyek érdemben segítik, előnyökhöz juttatják a bevett egyházak vallási és anyagi működését, ezáltal az érintett vallási közösségek vallásgyakorláshoz való jogát. [62] Az Ehtv.1. átmeneti rendelkezései alapján a  2011-ben egyházként nyilvántartásba vett vallási közösségek számíthattak arra, hogy ha 2011. december 31-ig kezdeményezik a miniszternél, hogy „az egyházi nyilvántartásba vétel iránti kérelmet terjessze az Országgyűlés elé”, vagy „amennyiben a szervezet 2011. december 31-én jogosult képviselője a  továbbműködésről nyilatkozik”, akkor potenciálisan elkerülhetik az  egyesületté történő átalakulást [l. Ehtv.1. 36.  § (1) és (3)  bekezdés]. Az  Országgyűlés azonban – az  Alkotmánybíróságnak az  Ehtv.1. közjogi érvénytelenségét kimondó határozatának ismeretében – az  Ehtv.1.-et 2011. december 20-ával hatályon kívül helyezte, és az  új Ehtv. csak 2011. december 31-én került kihirdetésre. Az  új Ehtv. ezt követően már nem adott lehetőséget ilyen tartalmú kérelem vagy nyilatkozat benyújtására olyan módon, hogy ahhoz az  egyházként történő jogfolytonos továbbműködésnek legalább a  lehetőségét hozzákapcsolta volna, ugyanis úgy rendelkezett, hogy csak „az [Ehtv.1.-nek] az  egyházkénti elismerésre vonatkozó szabályaira tekintettel a  miniszterhez kérelmet benyújtó egyház”-ak jogállása maradt függőben az  Országgyűlés döntéséig. A  többi korábbi egyháznak 2011.  december  20-án gyakorlatilag váratlanul lerövidült a  kérelem előterjesztésére szolgáló határideje tizenegy nappal; ebben az időszakban nem volt olyan hatályos törvény, amely előírta volna, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy 2012. január 1-je után potenciálisan megtarthassa jogállását, és a jogállást 2012. január 1-jén az akkor hatályba lépő új Ehtv. alapján ex lege azonnal el is vesztette, vallási egyesületté alakult át. [63] A vallási egyesületek előbbiekben hivatkozott körére a  hatályos Ehtv. 34.  §-ába és 37.  § (2)  bekezdésébe foglalt átmeneti rendelkezések vonatkoznak. Ezek alapján a  vallási egyesület 2012. január 1-jétől a  lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény (a továbbiakban: Lvt.) alapján nyilvántartásba vett egyház általános jogutódja, továbbá 2013. augusztus 31-től (az Ehtvmód. hatálybalépésétől) vallási tevékenységet végző szervezetnek minősül, az  ekkor még folyamatban lévő változásbejegyzését az  egyesületre vonatkozó szabályok szerint kell befejezni az  Ehtv.-ben meghatározott eltérésekkel. A  hatályos Ehtv. átmeneti szabályai tehát az érintett szervezetek – így a jelen ügy alapjául szolgáló bírósági eljárásban részes vallási közösség – számára nem teszik megállíthatóvá, visszafordíthatóvá a jogállás hátrányos átalakulását. [64] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogbiztonságot és ezzel összefüggésben a vallásszabadsághoz való jogot is sérti az a szabályozás, amely úgy minősített át a vallási tevékenységet végző szervezetté korábban nyilvántartásba vett – a vallási tevékenységet végző szervezetekhez képest többletjogosultságokkal rendelkező – egyházakat, hogy nem adott lehetőséget az  érintetteknek arra, hogy a  normavilágosság követelményének megfelelő, kiszámítható eljárási szabályok alapján, előre látható határidőig kérelmezzék egyházkénti elismerésüket, és ezáltal – ha az elismerés tartalmi feltételeinek megfelelnek – elkerülhessék egyházi jogállásuk ideiglenes elvesztését, illetve azt, hogy az elvileg elérhető bevett egyház jogállásnál hátrányosabb jogállásúvá alakuljanak át. [65] Az Ehtv. 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos 34. § (1) bekezdésének alaptörvény-ellenessége tehát – abban az  alkotmányjogi összefüggésben, amelyben az  Abh. azt megállapította – a  jelen alkalmazási tilalomra irányuló indítvány elbírálásakor, az  Alaptörvény hatályos rendelkezéseire és a  hatályos szabályozási környezetre tekintettel is fennáll. [66] 3.3. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság ugyanennek a rendelkezésnek az alkalmazhatatlanságát a vizsgált ügyekben érintett panaszosok vonatkozásában kimondta; az eljárást kezdeményezők különösen fontos érdekének tekintette azt a  körülményt, hogy egyrészt a  jogállás megváltozása önmagában absztrakt jogsérelmet eredményezett, másrészt az eljárás kezdeményezésének ténye az érintettek részéről azt valószínűsítette, hogy konkrét jog-, illetve érdeksérelmük is bekövetkezett. [67] Az Alkotmánybíróságnak a  jogszabályi rendelkezés alkalmazásának kizárására irányuló kérelem mérlegelésekor az  Abtv. 45.  § (4)  bekezdése által meghatározott szempontokat kell figyelembe vennie, köztük „az eljárást kezdeményező különösen fontos érdekét”. A  jelen ügyben az  Ehtv. 2012. január 1. és 2012. augusztus 31. napja között hatályos 34.  § (1)  bekezdése alkalmazásának kizárását azonban nem az  érintett szervezet kérelmezte alkotmányjogi panasz indítványban, hanem bírói kezdeményezés keretében az  egyedi ügyben eljáró bíróság. Bírói kezdeményezésre indult alkotmánybírósági eljárásban „az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke” nem mérlegelhető ugyanabban az  értelemben, ahogyan alkotmányjogi panasz indítvány esetén. Az  utóbbi esetben az  eljárást kezdeményező ugyanaz, mint akit jog-, illetve érdeksérelem ért; míg az  előbbi esetben az  eljárást kezdeményező bíró és az  alaptörvény-ellenes jogszabály – bírósági eljárásban történő – alkalmazása folytán jog-, illetve érdeksérelmet szenvedett érintett elkülönül egymástól. Az  alkotmányjogi panasz benyújtásától eltérően, az  Abtv. 25.  §-a szerint a  bírói kezdeményezésnek nem feltétele a  bírósági eljárásban érintett személy vagy szervezet Alaptörvényben biztosított jogának sérelme, a  bíró az  általa alkalmazandó jogszabályi rendelkezésnek az  Alaptörvény bármely rendelkezésével való ellentéte miatt, konkrét érdeksérelem nélkül is az  Alkotmánybírósághoz fordulhat. Ha a  bíró olyan jogszabály alkalmazásának kizárását kezdeményezi, amelynek alaptörvény-ellenességét az  Alkotmánybíróság már megállapította, a  kérelemnek az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 45.  § (4)  bekezdése által meghatározott másik mérlegelési szempont, az „Alaptörvény védelme” alapján is helyt adhat, annak érdekében, hogy alaptörvény-ellenes norma ne érvényesülhessen a  jogrendben és a  bíró az  előtte folyamatban lévő ügyet az  Alaptörvénnyel összhangban álló jogszabályi rendelkezések alkalmazása révén dönthesse el. Ilyen esetben a bírósági eljárásban érintett személy vagy szervezet érdekeit annyiban indokolt figyelembe venni, hogy elkerülhető legyen egy olyan helyzet, amelyben az érintett Alaptörvényben biztosított joga védelmének absztrakt szempontja alapján az  Alkotmánybíróság a  bíróság kezdeményezésének helyt ad, de ez  az érintett akaratával ellentétesen, – ahelyett hogy a  jogsérelmet ténylegesen orvosolná – az  érintettnek (további) érdeksérelmet okoz. Ezért az eset körülményeire tekintettel az Alkotmánybíróságnak szükség szerint célszerű lehet nyilatkozattételre felhívnia az érintettet. [68] Az Alkotmánybíróság felhívására a  14.Pk.60.601/2012. számú ügyben érintett szervezet úgy nyilatkozott, hogy különösen fontos érdeke indokolja a kifogásolt rendelkezés alkalmazásának kizárását. [69] Mindezekre tekintettel a  határozat rendelkező részében foglaltak szerint az  Alkotmánybíróság – az  Abtv. 45.  § (4)  bekezdésében meghatározott mérlegelési jogkörében – a  14.Pk.60.601/2012. számú ügyben a  támadott rendelkezés alkalmazhatatlanságát mondta ki. [70] 4. Az  Alkotmánybíróság az  indítvány elbírálása során észlelte, hogy az  Ehtv. 33.  § (1)  bekezdésének az  Ehtvmód. által megállapított, jelenleg hatályos szövege alapján az olyan vallási közösség, amelynek vonatkozásában az Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos 34. § (1), (2) és (4) bekezdése az Abh. alapján nem alkalmazható, egyházként történő elismerését a  rendelkezés hatálybalépésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül kezdeményezheti. [71] Az Ehtv. 33.  § (3)  bekezdése értelmében az  ilyen szervezetek egyházi jogállása a  határidőben történő kezdeményezés elmulasztásáig, illetve az  új elutasító döntésig (valamint jogorvoslat elbírálásáig) fennmarad, csak ezeket követően minősül az adott vallási közösség vallási tevékenységet végző szervezetnek. [72] Az Ehtv. hatályos átmeneti rendelkezése tehát az  egyházként történő elismeréssel kapcsolatos új eljárást és új döntést ír elő azoknak a  szervezeteknek a  vonatkozásában, amelyeket érintő törvényi rendelkezésekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság az Abh.-ban alaptörvény-ellenességet állapított meg, illetve alkalmazási tilalmat mondott ki. A rendelkezés nyilvánvaló célja az, hogy jogorvoslatot biztosítson azoknak a szervezeteknek, amelyek megfelelő elbírálás nélkül, alaptörvény-ellenes szabályok alapján kényszerültek hátrányosabb jogállásúvá átalakulni. Az  Ehtv. átmeneti rendelkezései azonban nem tartalmaznak az  egyházként történő elismeréssel kapcsolatos új eljárást és új döntést biztosító külön szabályt az  olyan vallási közösségek számára, amelyek ugyan az  Abh.-ban alaptörvény-ellenesnek minősített törvényi rendelkezések alapján alakultak át egyesületekké, de amelyek – mint a jelen ügyben érintett szervezet – ügyében az Alkotmánybíróság Abh.-t követően meghozott újabb határozatában mondja ki a jogsérelmet okozó törvényi rendelkezés alkalmazhatatlanságát. [73] Az Alaptörvény XV.  cikke alapján a  törvény előtt mindenki egyenlő; Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés – nevesítetten is vallás vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel  – nélkül biztosítja. Az  Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos – alaptörvény-ellenes – 34.  § (1), (2) és (4)  bekezdései szerint egyesületté minősített vallási közösségek a  jogállásuk elvesztésével kapcsolatos jogorvoslat biztosításának indokoltsága szempontjából összehasonlítható csoportba tartoznak, függetlenül attól, hogy az  Alkotmánybíróság az  ügyükben az  Abh.-ban mondta ki, vagy utóbb mondja ki az  alaptörvényellenes rendelkezés alkalmazhatatlanságát; ez  utóbbi körülmény a  különbségtételnek nem ésszerű indoka, de feltételezhetően nem is célja, ugyanis az  Abh. nevesítésével az  Ehtvmód. az  akkor érintett teljes kört lefedte, mivel az  Abh. közzétételétől az  Ehtvmód. elfogadásáig újabb tárgybeli alkalmazási tilalmat nem mondott ki az  Alkotmánybíróság. Az  Ehtv. 33.  § (1)  bekezdésének szigorú nyelvtani értelmezése ugyanakkor eredményében egymással összehasonlítható helyzetben lévő vallási csoportok közötti – a fentiek alapján indokolatlan – hátrányos különbségtételhez vezetne az  azonos alaptörvény-ellenes rendelkezések által okozott jogsérelemmel kapcsolatos jogorvoslathoz való hozzáférés szempontjából. A  rendelkezés céljával, továbbá az  Alaptörvény XV.  cikkével az  Ehtv. 33.  § (1)  bekezdésének olyan értelmezése áll összhangban, amely – hasonló határidővel – egyaránt biztosítja a  jogorvoslati eljárás kezdeményezésének lehetőséget mindazoknak a  szervezeteknek a  részére, amelyek vonatkozásában az  Alkotmánybíróság akár az  Abh.-ban, akár későbbi határozatában kizárta az  Abh.-ban alaptörvény-ellenesnek minősített rendelkezés alkalmazhatóságát. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a jelen határozat rendelkező részében foglaltak szerint alkotmányos követelményt állapított meg. [74] 5. A  határozat rendelkező részében foglalt alkotmányos követelménnyel összefüggésben az  Alkotmánybíróság a következőket jegyzi meg. [75] A jelen ügyben hozott határozat az Abh. rendelkező részének 4. pontjában hat konkrét szervezet vonatkozásában alkalmazott jogkövetkezménnyel egyenlő elbírálás biztosítását szolgálja mindazoknak az  Lvt. alapján nyilvántartásba vett egyházak számára, amelyek 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-éig hatályos –  alaptörvény-ellenes – 34.  § (1), (2) és (4)  bekezdései szerint egyesületté minősültek és ügyükben egyesületként való nyilvántartásba vételre vonatkozó eljárás indult. Az  Alkotmánybíróság mindazonáltal hangsúlyozza, hogy az Ehtv.-nek – a vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény 17.  §-a által megállapított – 33.  § (1) bekezdése és a jelen határozat alapján érintett adott szervezetnek ahhoz, hogy a hatályos Ehtv. alapján is bevett egyházként legyen elismerve, azt új eljárásban, az Ehtv. hatályos 33. § (1) bekezdése és a  jelen határozatba foglalt alkotmányos követelmény szerint kezdeményeznie kell. [76] 6. A 14.Pk.60.299/2012. számú ügyre nézve az indítványozó bíró úgy nyilatkozott, hogy „az indítványát visszavonja” és a bírósági eljárást folytatja. [77] Az Abtv. 53.  § (6)  bekezdése szerint az  alkotmányjogi panasz kivételével az  Alkotmánybírósághoz benyújtott indítvány nem vonható vissza. Az  eljáró bíróság az  indítvány visszavonásáról szóló nyilatkozatát azzal indokolta, hogy az  érintett szervezetre az  Ehtv. jelenleg hatályos 33.  §-a következtében az  Ehtv. – 2012. augusztus 31. előtt hatályos – 34. § (1) bekezdése már nem alkalmazható, ezért az indítvány további fenntartása is okafogyottá vált. [78] Az Abtv. 59. §-a szerint az Alkotmánybíróság – ügyrendjében meghatározottak szerint – kivételesen a nyilvánvalóan okafogyottá váló ügyek esetén az előtte folyamatban lévő eljárást megszüntetheti. [79] Ha az  indítvány elbírálása során az  indítvány benyújtásakor még az  egyedi ügyben alkalmazandónak ítélt jogszabályi rendelkezés – különösen időközben bekövetkezett jogszabályváltozás miatt – az  Alkotmánybírósági eljárást kezdeményező bíróság szerint már nem alkalmazható, akkor az  Alkotmánybírósági eljárás folytatására okot adó körülmény már nem áll fenn, az indítvány tárgytalanná válik [l. Ügyrend 67. § (2) bekezdés e) pont], ezért okafogyottnak minősül. [80] A fentiekre tekintettel a  14.Pk.60.299/2012. számú ügy vonatkozásában az  Alkotmánybíróság az  eljárást megszüntette. [81] 7. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 44. § (1) bekezdésén alapszik, arról az alkotmányos követelmény megállapítására tekintettel határozott az Alkotmánybíróság. Budapest, 2014. július 21. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke