34/2017. (XII. 11.) AB határozata a Kúria Pfv.IV.20.624/2016/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valami

34/2017. (XII. 11.) AB határozata a Kúria Pfv.IV.20.624/2016/9. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében foglalt sajtószabadságból fakadó alkotmányos követelmény megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Balsai István, dr. Czine Ágnes, dr. Dienes-Oehm Egon, dr.  Salamon László, dr.  Szalay Péter és dr.  Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  Alaptörvény IX.  cikk (2)  bekezdésében foglalt sajtószabadságból fakadó alkotmányos követelmény, hogy a  közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a  közügyek vitájában egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a közlések forrását egyértelműen megjelölő és a jóhírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a  válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató tevékenységét nem lehet a  személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni. 2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Kúria mint felülvizsgálati bíróság Pfv.IV.20.624/2016/9. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] A Nyugat Média és Világháló Egyesület indítványozó az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján alkotmányjogi panaszban kérte az  Alkotmánybíróságtól a  Kúria által felülvizsgálati eljárásban hozott Pfv.IV.20.624/2016/9. számú ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az  indítványozó álláspontja szerint az  ítélet rá – mint II. rendű alperesre – vonatkozó része sérti az Alaptörvény IX. cikk (1) és (2) bekezdéseiben elismert szólás- és sajtószabadságot. [2] 1. A  felülvizsgálati eljárás alapjául szolgáló, a Győri Ítélőtábla jogerős ítéletében foglalt tényállás szerint a Magyar Szocialista Párt (III. rendű alperes) két országgyűlési képviselője és szombathelyi szervezetének elnökségi tagja, Czeglédy Csaba (I. rendű alperes) a  dohány koncessziós pályázatokkal kapcsolatban 2013. április 29-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen az  I. rendű alperes a  pályázatot az  államosított korrupció iskolapéldájának nevezte, és egyebek között a  következőket mondta: „Teljesen kézivezérelt a  dolog. A  pályázatokat a  Fidesz helyi vezérkara újszerű pártbizottságként véleményezte, a  végső döntést pedig a  választókerületi elnök, Hende Csaba mondta ki.” Az  indítványozó az  általa szerkesztett „nyugat.hu” internetes oldalon még aznap tudósítást jelentetett meg a  sajtótájékoztatóról „A trafiktörvény »az államosított korrupció iskolapéldája«” címmel és „A szocialisták visszacsinálják az  egészet, ha módjuk lesz rá. Szombathelyen a  nyertesekről Hende Csaba döntött – hangzott el egy mai sajtótájékoztatón” alcímmel. A jogerős ítélet megállapítása szerint a tudósítás az elhangzottakat pontosan, szöveghűen idézte, egyértelművé téve, hogy a  nyilatkozat az  I. rendű alperestől származik. A  hírportál „Fidesz: egy adócsalásért jogerősen elítélt szocialista politikus vádaskodik” címmel a  cikkbe foglaltan közzétette a  Fidesz szombathelyi szervezetének a sajtótájékoztatóra reagáló közleményét, amely szerint Hende Csaba (a per felperese) „a leghatározottabban visszautasítja Czeglédy Csaba hazug és alaptalan vádjait”. Később a  „nyugat.hu” oldalon a „Szombathelyi szocialisták a trafikosztásról” címmel az előző tudósítás tartalmát megismétlő cikk jelent meg azzal a kiegészítéssel, hogy „Czeglédy Csaba hozzátette, hogy pontosan mi történt, annak feltárása a hatóságok feladata lesz”. E  cikk végén a  lap „Helyreigazítás” címmel a  következőket tette közzé: „A 2013. április 29-én Szombathelyi szocialisták a  trafikosztásról című cikkben írottakhoz (idézettekhez) kapcsolódva helyet adunk Hende Csaba azon közlésének, hogy a  trafiktörvénnyel összefüggő helyi pályázatokra vonatkozó semmiféle döntést nem hozott, döntéshozatalban nem vett részt, döntésre nem hatott. A  pályázatok elbírálására kizárólag a  fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXIV. törvény szabályai alapján került sor.” [3] 2. A  felperes a  keresetében annak megállapítását kérte, hogy az  alperesek a  „nyugat.hu” „A trafiktörvény »az államosított korrupció iskolapéldája«” című tudósításában foglalt kijelentésekkel megsértették a  jó hírnevét és a becsületét. Kérte a bíróságot, hogy tiltsa el az alpereseket a további jogsértéstől, kötelezze őket nyilvános elégtétel adására a  Népszabadság és a  Magyar Nemzet című napilapokban saját költségükön közzéteendő bocsánatkérő közlemény formájában, valamint kötelezze az indítványozót és a III. rendű alperest egyetemlegesen 500 000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére. [4] 2.1. Az  első fokon eljárt Veszprémi Törvényszék megállapította, hogy a  III. rendű alperes valótlanul állította, az indítványozó pedig a cikkében valótlanul híresztelte, hogy a szombathelyi trafikpályázatokról a felperes döntött, amivel mindketten megsértették a  felperes jó hírnévhez való jogát. A  bíróság elégtétel adásaként közlemény közzétételére kötelezte az  alpereseket a  „nyugat.hu” internetes újságban, továbbá a  III. rendű alperest nem vagyoni kártérítés fizetésére kötelezte, egyebekben a  keresetet elutasította. Az  ítélet indokolása az  indítványozó felelősségével kapcsolatban az  ítélkezési gyakorlatra figyelemmel kifejtette, hogy a  sajtó felelőssége a  valótlan tények híreszteléséért csak szűk körben kizárt: akkor, ha folyamatban lévő büntetőeljárásról tudósít a  valóságnak megfelelően. Nem mentesül azonban a sajtó a  jogsértés objektív szankciói alól a politikai párt sajtótájékoztatóján elhangzott valótlan tények híresztelése esetén. [5] A törvényszék a  kártérítési felelősség alóli kimentés körében értékelte, hogy az  indítványozó a  gyors és hiteles tájékoztatási kötelezettségének tett eleget, amely nem lett volna teljesíthető, ha a  nyilatkozat valóságtartalmát ellenőrzi, ezért felróhatóság hiányában a vele szembeni kártérítési keresetet elutasította. [6] 2.2. A  felperes, valamint az  indítványozó és a  III. rendű alperes fellebbezése nyomán másodfokon eljárt Győri Ítélőtábla egyetértett az  elsőfokú ítélettel abban, hogy a  kifogásolt közlések olyan tényállításnak minősülnek, amelyek alapot adnak a  jogsértés megállapítására. Az  indítványozó felelősségét illetően azonban kifejtette, hogy az  indítványozó a  szakmai szabályoknak és az  irányadó elvárásoknak megfelelően járt el, így a  tudósítással összefüggésben az ő terhére nem állapítható meg személyiségi jogsértés. [7] A másodfokú bíróság álláspontja szerint a  sajtó-helyreigazítási perekben a  közelmúltban kialakult –  és a  személyiségi jogi perekben analóg jelleggel alkalmazható – bírói gyakorlat alapján a  sajtót a  valóság bizonyításának kötelezettsége abban az esetben sem terheli, ha információi a közérdekű problémát érintő hivatalos sajtótájékoztatón alapulnak. A  híradás eredeti közlőjének felelőssége állapítható meg akkor, ha a  közleményből kiderül, hogy az  kitől, milyen forrásból származik, és a  sajtótájékoztatón elhangzottakkal összefüggő tudósítás szöveghű, hiteles. Ebben az esetben a sajtót nem terheli az a kötelezettség, hogy a sajtótájékoztatón elmondottak valóságtartalmát még a  lapzárta előtt ellenőrizze, de ilyenkor is elvárható, hogy a  másik felet megkeresse a  vonatkozó információkért. A  másodfokú bíróság megállapította, hogy az  indítványozó a  perbeli esetben e követelmények betartásával járt el, így felelőssége nem állapítható meg valótlan tények híreszteléséért. [8] 2.3. A  felperes felülvizsgálati kérelme alapján a  Kúria a  jogerős ítéletet az  indítványozóra vonatkozó részében hatályon kívül helyezte, és az  elsőfokú ítéletet – az  elégtételként közzéteendő közlemény szövegének megváltoztatásával – helybenhagyta. A  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959.  évi IV.  törvény (a  továbbiakban: régi Ptk.), valamint a  sajtószabadságról és a  médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010.  évi CIV.  törvény (a továbbiakban: Smtv.) irányadó rendelkezései alapján a Kúria arra a következtetésre jutott, hogy a sajtót az általa közzétett vagy híresztelt tényállítások helytállósága tekintetében objektív felelősség terheli. A  Kúria nem értett egyet a  másodfokú bírósággal abban, hogy az  indítványozó nem tartozik felelősséggel a  sajtótájékoztatón elhangzottak közlése miatt. Indokolása szerint a  bírói gyakorlat értelmében a  sajtó csak a  hatósági eljárásokról tájékoztathat a  valóság bizonyításának kötelezettsége nélkül, mivel ez  esetben a  tények vizsgálata az  adott hatóságok feladata, így a  sajtót az  érintett személy kívánságára csupán az  a  kötelezettség terheli, hogy az  eljárás végleges eredményéről beszámoljon. A  politikai vagy közéleti vitát érintő sajtótájékoztatóról tudósító sajtó a  közszereplők által elmondottakat szélesebb körben terjeszti, és ezzel híreszteli a  tényállítást. Amennyiben ez  a  tényállítás valótlan és sértő, a  sajtó felelőssége megállapítható. A  sajtótájékoztatón elhangzott nyilatkozatok tekintetében a  sajtó maga döntheti el, hogy közzéteszi-e őket, vállalva ezzel az  esetleges jogsértésért való felelősséget. Ha a közzététel mellett dönt, akkor nem mentesíti az objektív felelősség alól, hogy a tevékenységére vonatkozó jogszabályokat vagy sajtóetikai szabályokat betartotta. Mindezek alapján a Kúria egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, mely szerint az indítványozó felelőssége a valótlan tény híresztelése miatt megállapítható. [9] 3. Az  indítványozó álláspontja szerint a  Kúria döntése sérti az  Alaptörvény IX.  cikk (1) és (2)  bekezdésében foglalt szabad véleménynyilvánításhoz és sajtószabadsághoz való alapjogát. Az  alkotmányjogi panasz kifejti, hogy a  valótlan tényállítás híresztelését, mint elkövetési magatartást és az  azért való felelősséget nem lehet annyira kiterjesztően értelmezni, ahogy azt a  Kúria tette, mert az  már a  demokratikus közvéleményhez szükséges szabad tájékoztatás sérelmével jár. Az  indítványozó szerint az  objektív felelősség megállapítása a  jelen ügy körülményei között nincs tekintettel arra, hogy a szakmai szabályok teljes betartásával végezte közérdekű tájékoztató feladatát: közlése egy hivatalos sajtótájékoztatón alapult, közügyet érintett, szöveghű volt és hiteles, az  információ forrása egyértelműen felismerhető volt, a  másik fél nyilatkozatát pedig egyidejűleg közzétette. Az  alkotmányjogi panasz hivatkozik az Alkotmánybíróság gyakorlatára, mely szerint a sajtószabadság nemcsak az egyéni véleménynyilvánítás eszköze, hanem a  tájékoztatásé is, vagyis a  sajtónak kitüntetett szerepe van az  információszerzésben és a  tájékozódásban. Az  indítványozó szerint az  újságírók általában nincsenek abban a  helyzetben, hogy rögtön megítéljék egy sajtótájékoztatón elhangzott tényállítások valóságtartalmát, ezért a  Kúria ítéletében foglalt értelmezés arra kényszeríti a  sajtót, hogy bizonyos eseményekről, tájékoztatókról ne tudósítson, ha biztosan el akarja kerülni a  későbbi felelősségre vonás lehetőségét. Mindez súlyosan ellene hat a  sajtó szabad tájékoztatási funkciójának, és csorbítja a közönség közérdekű információkhoz jutásának lehetőségét. Az indítványozó álláspontja szerint az  esetleges jogsérelmet a  sajtó-helyreigazítás vagy az  eredeti közlő elégtételt adó közleménye reparálni képes, a  személyiségi jogsérelem további jogkövetkezményeit nem lehet a  sajtótermékekre terhelni, mert azzal sérül a sajtó közérdekű tájékoztatáshoz fűződő joga. II. [10] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „I.  cikk (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.” „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. (2) Magyarország elismeri és védi a  sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a  demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.” [11] 2. A régi Ptk. alkalmazott rendelkezései: „78. § (1) A személyhez fűződő jogok védelme kiterjed a jóhírnév védelmére is. (2) A jóhírnév sérelmét jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó, azt sértő, valótlan tényt állít, híresztel, vagy való tényt hamis színben tüntet fel.” „79. § A sajtó-helyreigazításra irányuló igény érvényesítésének szabályait a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010.  évi CIV.  törvény, valamint a  polgári perrendtartásról rendelkező törvény állapítja meg.” „84.  § (1) Akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az  eset körülményeihez képest a  következő polgári jogi igényeket támaszthatja: a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) követelheti a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) követelheti, hogy a jogsértő nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről vagy költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak; d) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a  jogsértést megelőző állapot helyreállítását a  jogsértő részéről vagy költségén, továbbá a jogsértéssel előállott dolog megsemmisítését, illetőleg jogsértő mivoltától megfosztását; e) kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint.” [12] 3. Az Smtv. érintett rendelkezései: „4. § (1) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét. […] (3) A  sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével.” „10.  § Mindenkinek joga van arra, hogy megfelelően tájékoztassák a  helyi, az  országos és az  európai közélet ügyeiről, valamint Magyarország polgárai és a  magyar nemzet tagjai számára jelentőséggel bíró eseményekről. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről.” „12. § (1) Ha valakiről bármely médiatartalomban valótlan tényt állítanak, híresztelnek vagy vele kapcsolatban való tényeket hamis színben tüntetnek fel, követelheti olyan helyreigazító közlemény közzétételét, amelyből kitűnik, hogy a  közlés mely tényállítása valótlan, illetve megalapozatlan, mely tényeket tüntet fel hamis színben és ehhez képest melyek a való tények.” [13] 4. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) vonatkozó rendelkezései: „2:45. § [A becsülethez és jóhírnévhez való jog] […] (2) A jóhírnév megsértését jelenti különösen, ha valaki más személyre vonatkozó és e személyt sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel.” „2:51. § [Felróhatóságtól független szankciók] (1) Akit személyiségi jogában megsértenek, a  jogsértés ténye alapján – az  elévülési időn belül – az  eset körülményeihez képest követelheti a) a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását; b) a jogsértés abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől; c) azt, hogy a jogsértő adjon megfelelő elégtételt, és ennek biztosítson saját költségén megfelelő nyilvánosságot; d) a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását és a jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését vagy jogsértő mivoltától való megfosztását; e) azt, hogy a  jogsértő vagy jogutódja a  jogsértéssel elért vagyoni előnyt engedje át javára a  jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint.” III. [14] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek. [15] Az Abtv. 29.  §-a szerint az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszt a  bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A  sajtó tájékoztató tevékenységét érintő jogszabályi kötelezettségek értelmezése, ezzel összefüggésben a  médiatartalom-szerkesztés szabadságának alkotmányos határai alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősülnek {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [15]}. A  jelen alkotmányjogi panasz ilyen problémát érint. A  pártok, közéleti szereplők sajtótájékoztatóiról való tudósítások törvényi követelményei és a  hozzájuk kötődő felelősségi kérdések a  sajtó munkáját jelentős mértékben befolyásolják, ezért az Alkotmánybíróság a panaszt befogadta. [16] 2. Az  Alkotmánybíróságnak az  alkotmányjogi panasz alapján arról kellett döntenie, hogy megfelel-e az  Alaptörvényből fakadó alkotmányossági követelményeknek az  a  bírói jogértelmezés, mely szerint a  közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról tudósító médiatartalom-szolgáltató az  ott elhangzott valótlan tényállítások híresztelését valósítja meg, és a közzétételért fennálló objektív felelőssége alapján a személyiségi jogsértés polgári jogi szankciói minden esetben alkalmazhatók vele szemben. [17] A Kúria a polgári jogi személyiségvédelemnek azt a szabályát alkalmazta a jelen tényállásra, amely szerint a jóhírnév sérelmét nemcsak az valósítja meg, aki a más személyre vonatkozó, őt sértő valótlan tényt maga állítja, hanem az is, aki a más személy által megfogalmazott ilyen tényt híreszteli, továbbadja. Az ítéletben foglalt jogértelmezés szerint a sajtó a politikai vagy közéleti vitát érintő sajtótájékoztatón egy közszereplő (jelen esetben politikai párt vezetője és tagja) nyilatkozatának nyilvánosságra hozatalával a közszereplő által előadott tényeket szélesebb körben terjeszti el, ezzel híreszteli a tényállítást. Mivel pedig a Kúria szerint a sajtó az általa közölt valótlan tényállításokért objektív –  vagyis a  reá irányadó jogi és etikai szabályok betartásától független – felelősséggel tartozik, azok sérelmessége esetén felelősségre vonható a személyiségi jogsértésért. [18] Az Alkotmánybíróság egyfelől megállapította, hogy a  Kúria jogértelmezése az  ügyre vonatkozó szakjogi rendelkezésekkel és érvekkel alátámasztható. A  jóhírnév megsértésére irányadó polgári jogi szabályok [a jelen ügyben alkalmazott régi Ptk. 78.  § (2)  bekezdés, illetve az  azzal azonosan rendelkező Ptk. 2:45.  § (2)  bekezdés] alapján a  sérelmes valótlan tényállítás továbbadása generálisan híresztelésnek tekinthető annyiban, amennyiben maguk a  rendelkezések nem fogalmaznak meg kivételeket az  ilyen magatartással megvalósított jogsértés alól. Annak ellenére, hogy a  jelen ügy nem sajtó-helyreigazítási ügy, a  sajtóra alkalmazandó szakjogi szabályok értelmezése tekintetében nem hagyható figyelmen kívül az  sem, hogy a  híresztelés – mint a  vitatott tények továbbadása – fogalmán belül maga az  Smtv. sem differenciál: a  sajtó-helyreigazítás tényállásában [Smtv. 12.  § (1)  bekezdés] a  híresztelés szintén a  polgári jogban megjelenő általános kategóriaként szerepel. A  Kúria tehát összességében a szakjogi szempontokat a bevett módon értékelve jutott a támadott ítéletben foglalt döntésre. [19] Másfelől az  Alkotmánybíróság feladata, hogy az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként őrködjön a  szakjogi értelmezések alkotmányossága fölött, és szükség esetén kijelölje az értelmezés követendő irányát vagy alkotmányos határait. Erre irányuló alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntésben foglalt jogértelmezés Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálja, azt, hogy a  jogszabály alkalmazása során a  bíróság az  Alaptörvényben biztosított jogok alkotmányos tartalmát érvényre juttatta-e. E  tekintetben a  panasz az  Alaptörvény 28.  cikkének érvényesítésére szolgáló jogintézmény, amely szerint a bíróságok a jogszabályokat az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. A  bíróságoknak a  szakjogi szabályok engedte értelmezési mozgástéren belül kell érvényre juttatniuk a  releváns alkotmányossági követelményeket {vö. 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [17]–[18]}. Az Alkotmánybíróság alkotmányossági felülvizsgálata ehhez képest az Alaptörvényben foglalt alapjogi szempontok érvényesülésének végső kontrollja. Egyrészt a  rendes bíróságoknak az  alkalmazott jogszabályok szakjogilag helyes és törvényes értelmezésére fókuszáló ítélkező munkájához képest az  Alkotmánybíróság alaptörvénybeli feladata kifejezetten az  alkotmányossági követelmények kiemelése és érvényesítése. Másrészt míg a  bíróságok a  jogszabály engedte értelmezési mozgástér határait nem léphetik át, addig az  Alkotmánybíróság az  alkalmazott norma alkotmányossági hibáit vagy hiányosságait is orvosolhatja. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróságnak arra is lehetősége van, hogy az  egyébként a  jogszabályokból kiolvasható szakjogi értelmezéseket alkotmányos követelményekkel terelje az  Alaptörvénnyel összhangban álló irányba. Ha ugyanis a  támadott jogértelmezés hiányossága olyan rendelkezés differenciálatlanságára vezethető vissza, amely ugyanakkor biztosítja az alkotmányos célok eléréséhez szükséges értelmezési mozgásteret, akkor az Alkotmánybíróságnak – a hatályban lévő norma kímélete érdekében – elegendő alkotmányos követelmény megállapításával pontosítania a  norma értelmét. [20] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint jelen esetben a híresztelés polgári jogi fogalmának szokásos értelmezése nem veszi kellőképpen figyelembe a  sajtó tevékenységének sajátos alkotmányos értékét, így nincs összhangban azokkal az  alkotmányossági követelményekkel, amelyek a  sajtószabadság jogából fakadnak. A  híresztelésre vonatkozó általános megfontolásokat és érveket a sajtó működéséhez kötődő speciális alkotmányjogi szempontok árnyalják. A jelen ügy körülményei között ugyanis a sajtó nem egy a szólásszabadság jogosultjai közül, hanem olyan szereplő, aminek működése különös alkotmányossági jelentőséggel bír. A  vonatkozó polgári jogi rendelkezések értelmét ennek tiszteletben tartásával kell kialakítani. [21] Az Alkotmánybíróság már az  Alaptörvény hatálybalépését követően is több ízben foglalkozott azzal a  problémakörrel, hogy a  különböző jogági rendelkezések értelmezésekor miként kell figyelembe venni a  sajtószabadságból fakadó alkotmányossági követelményeket. Az  Alkotmánybíróság ezeket az  iránymutatásokat a jelen ügyben is mérvadónak tartja az alábbiak szerint. [22] 2.1. Az  Alkotmánybíróság joggyakorlata e  téren a  szólás- és sajtószabadságnak arra az  értelmezésére épül, amely ezekre a  jogokra a  demokratikus jogállam, társadalom és közvélemény kitüntetett védelmet érdemlő fundamentumaként tekint, és ezzel szoros összefüggésben különösen erős védelemben részesíti a  közügyek vitájához kapcsolódó közléseket {[7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [39]–[40] és [45]–[47], 13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [25]}. [23] A sajtószabadságnak a  demokratikus közvélemény kialakulásában és fenntartásában betöltött központi alkotmányos szerepe a  korábban hatályos Alkotmány alatt is jellegadó tétele volt az  alkotmánybírósági gyakorlatnak [elsőként lásd 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, majd összefoglalóan: 165/2011. (XII. 20.) AB határozat], az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése pedig ezzel összhangban a sajtószabadság elismerése mellett a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeinek biztosításáról kifejezetten is rendelkezik. Az Alkotmánybíróság erre figyelemmel alakította ki és következetesen érvényesítette a sajtószabadság alkotmányos jelentőségét. [24] A 7/2014. (III. 7.) AB határozat megfogalmazásában „[a] sajtószabadság – amely felöleli valamennyi médiatípus szabadságát – a  szólásszabadság intézménye. A  sajtó ugyanis – tevékenységének egyre összetettebb és szerteágazóbb jellege mellett is – mindenekelőtt a  véleménynyilvánításnak, a  véleményformálásnak és a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen információszerzésnek az eszköze” (Indokolás [40]). A sajtónak ez a szerepe különösen is felértékelődik a  közéleti véleménynyilvánítás körében, hiszen „[a] társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a  közélet szereplői, illetve a  közvitában – jellemzően a  sajtón keresztül  – résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják. A  sajtónak pedig alkotmányos küldetése, hogy a  közhatalom gyakorlóit ellenőrizze, aminek szerves részét képezi a közügyek alakításában résztvevő személyek és intézmények tevékenységének bemutatása” (Indokolás [48]). [25] A 13/2014. (IV. 18.) AB határozat ennek nyomán kifejtette, hogy „[a] sajtó olyan fórumot kínál a szólás szabadságához és a  közügyek szabad vitathatóságához, amely kulcsfontosságú szerepet játszik abban, hogy a  közvélemény és a  politikusok számára ellenőrizhetővé válhassanak a  közhatalmat gyakorlók, illetve a  köztisztséget vállalók. A  polgárok kizárólag ilyen információk birtokában alkothatnak szabadon véleményt a  közhatalmat gyakorlók teljesítményéről, munkájának hatékonyságáról és minőségéről. Az  állami szervek ellenőrizhetősége pedig a  polgárok demokratikus önkormányzásának lehetőségét biztosítja, így a  polgároknak alapvető joguk van ahhoz, hogy a közügyeket érintő kérdésekről információhoz juthassanak” (Indokolás [25]). [26] A 28/2014. (IX. 29.) AB határozat arra mutatott rá, hogy „[a] sajtó szabadsága mint történeti alkotmányunk vívmánya a kezdettől fogva összekapcsolódott a jelenkor eseményeiről szóló szabad tájékoztatással, a társadalmi kérdéseknek a nyilvánosság elé tárásával” (Indokolás [14]). [27] A 3/2015. (II. 2.) AB határozat a  sajtószabadságból eredő alkotmányossági követelmények lényegét megragadva hangsúlyozta: „a sajtónak alkotmányos küldetése, hogy a  közügyek alakulására befolyással lévő történéseket, körülményeket, összefüggéseket feltárja, és a  nyilvánosság tudomására hozza. A  média szabad tájékoztató tevékenysége a  modern demokratikus nyilvánosság legfontosabb alkotóeleme, ezért központi jelentősége van annak, hogy a sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül láthassa el ezt a feladatát” (Indokolás [25]). [28] 2.2. Az Alkotmánybíróság abban is következetes volt eddigi gyakorlatában, hogy a sajtó tevékenységének a fentiek szerint körvonalazott lényegét – azaz a  társadalmi és politikai ügyekben nyújtott tájékoztatást, a  közvélemény szabad informálását – a  sajtószabadság legvédettebb szférájaként oltalmazta az  állami beavatkozással szemben, bármilyen jogágról legyen is szó. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság korábban, elvont normakontroll keretében is hangsúlyozta, hogy a  szólás- és sajtószabadság kitüntetett védelmére vonatkozó alkotmányossági követelmények nemcsak a  jogrendszerben ultima ratioként alkalmazandó büntetőjogra, hanem az annál enyhébb korlátozást jelentő polgári jogra nézve is irányadók. „Különösen fontos alkotmányos érdek, hogy a  polgárok és a  sajtó bizonytalanság, megalkuvás és félelem nélkül vehessenek részt a  társadalmi és politikai vitákban. Ellene hatna ennek, ha a  megszólalóknak a  közéleti szereplők személyiségvédelmére tekintettel széles körben kellene tartaniuk a  jogi felelősségre vonástól. […] E  követelmények a  büntetőjogi felelősségre vonáson túl a  polgári jogi jogkövetkezmények tekintetében is irányadók” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [48]}. [29] Az utóbbi években elé hozott alkotmányjogi panaszok pedig már arra is lehetőséget biztosítottak az  Alkotmánybíróságnak, hogy a  sajtószabadság tartalmát konkrét ügyekben kialakított bírói jogértelmezések alkotmányosságának mércéjeként érvényesítse. Az Alkotmánybíróság értelmezésében a médiának a demokratikus közvélemény formálódásában betöltött központi szerepe nem vezet arra, hogy „a sajtó tájékoztató tevékenységére ne vonatkozhatnának törvényi előírások […], de ezek megalkotásakor és értelmezésekor mindig úgy kell eljárni, hogy a  sajtó alkotmányos küldetésének teljesítését, a  közérdeklődésre számot tartó információk közzétételét ne akadályozzák vagy hátráltassák” {3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [25]}. Ez a határozat a konkrét esetben arra hívta fel az  eljáró bíróságok figyelmét, hogy a  támadott közigazgatási határozatot a  piacbefolyásolás tilalmának olyan értelmezése alapján kell felülvizsgálniuk, amely nem sérti a  sajtószabadság alkotmányos tartalmát (Indokolás [20]). [30] Ugyanebben a  logikában születtek meg azok az  alkotmánybírósági határozatok, amelyek már a  sajtószabadság és a személyiségvédelem kapcsolatához kötődő polgári jogi kérdést, a  rendőri intézkedésről készült képfelvételek hozzájárulás nélküli nyilvánosságra hozatalának problémáját rendezik. A  mára következetes gyakorlattá erősödő alkotmánybírósági esetjog kifejezetten arra tekintettel találta alaptörvény-ellenesnek a  személyiségi jogsértést megállapító bírósági ítéleteket, hogy az  azokban foglalt jogértelmezés nem tartotta kellő mértékben tiszteletben a sajtószabadság alkotmányos tartalmát. Ennek kapcsán e határozatok a jelen ügyben is releváns iránymutatásokat adtak a közügyekről tudósító sajtó tevékenységének figyelembevételére. [31] A 28/2014. (IX. 29.) AB határozat szerint abban az esetben, ha a képmást a sajtó a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatás körében hozza nyilvánosságra, akkor – az  egyébként irányadó szabálytól eltérően – nincs szükség hozzájárulásra (Indokolás [43]). A  határozat a  jelen ügyben is releváns tételként fogalmazta meg: „Mindaddig, amíg valamely tájékoztatás nem visszaélés a  sajtószabadság gyakorlásával, az  emberi méltóság védelmével összefüggésben a  személyiségi jogok sérelmére való hivatkozás ritkán alapozza meg a  sajtószabadság gyakorlásának a  korlátozását.” (Indokolás [42]). Ennek az értelmezésnek a 16/2016. (X. 20.), illetve a 17/2016. (X. 20.) AB határozatok is következetesen érvényt szereztek a sajtószabadság javára. [32] Amellett, hogy újfent megerősítette a vonatkozó gyakorlatot, a sajtó tudósító tevékenységével összefüggő további fontos szempontokat fejtett ki a 3/2017. (II. 25.) AB határozat. Az Alkotmánybíróság ezúttal azt is hangsúlyozta, hogy „a bíróságoknak az eléjük vitt jogvita elbírálása során a sajtószabadság megfelelő alkotmányos védelme érdekében a  tudósítással érintett helyzet teljességét kell megvizsgálniuk. Valóban fennáll a  bíróságoknak az  a  joga és kötelezettsége, hogy amennyiben a perben ilyen körülmény felmerül, vizsgálják azt, hogy a sajtószerv megfelelően járt-e el” (Indokolás [24]). Az Alkotmánybíróság szerint azonban ilyen körülmény hiányában a bíróságok „a jelenkori események bemutatásához fűződő alkotmányos érdek primátusát kötelesek érvényesíteni” (Indokolás [25]). [33] 2.3. Mindezek mellett a  jelen ügyben relevanciával bírnak azok az  érvek is, amelyeket az  Alkotmánybíróság – a véleménynyilvánítások nagyobb csoportján belül – a tényállításoknak az alkotmányjogi mérlegelésben elfoglalt helyével kapcsolatban fejtett ki. Ez  esetben is fenntartva a  joggyakorlatának kezdetétől képviselt álláspontot, az  Alkotmánybíróság különbséget tesz az  értékítéletek és a  tényállítások megítélése között. „Míg vélemények esetében a  hamisság bizonyítása értelmezhetetlen, addig a  bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49]}. Ebből következően pedig „[a]  véleményszabadság gyakorlásának határai a  közügyeket érintő kérdésekben aszerint különböznek, hogy az adott közlés értékítéletnek, avagy tényállításnak minősül-e” {13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [40]}. [34] Az Alkotmánybíróság mindazonáltal következetes volt annak hangsúlyozásában is, hogy bár az  értékítéletekhez képest lényegesen eltérő mércék alapján ítélendők meg, a  tényállítások is – valósak és valótlanok egyaránt  – a  szólásszabadság hatálya alatt állnak, és rájuk is vonatkoznak a  közügyek vitájának fokozott védelme melletti érvek. „A tényállítást tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a  szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a  véleményformálás is ellehetetlenülne. […] A  politikai véleménynyilvánítás fokozott védelme mind a  közügyekben megfogalmazott értékítéletekre, mind pedig a  közügyek körébe tartozó tényállításokra vonatkozik” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [49]–[50]}. Az  Alkotmánybíróság ezzel összhangban arra is többször rámutatott, hogy bár a  hamis tényállítások – szemben az  értékítéletekkel, bírálatokkal – önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt, az  adott ügy összes körülményének mérlegelése arra vezethet, hogy mégsincs alkotmányos lehetőség a  valótlan állítást tevő jogi felelősségre vonására. Nem csak arról van szó, hogy a  közügyekben megfogalmazott valótlan tényállítások büntetőjogi üldözésének mind a  korábbi [vö. 36/1994. (VI. 24.) AB határozat, 18/2000. (VI. 6.) AB  határozat], mind pedig az  Alaptörvény hatálybalépését követő [vö. 13/2014. (IV. 18.) AB határozat] alkotmánybírósági gyakorlat határt szabott. A 7/2014. (III. 7.) AB határozat a polgári jog hatálya alatt is hangsúlyozta, hogy a  közügyek vitájához tartozó tények közlése tipikusan a  vélemények alapja, ezért a  jogi felelősségre vonás kérdésében még az alkotmányos értékkel egyébként nem bíró, utóbb hamisnak bizonyult tényállítások esetében is figyelemmel kell lenni a közéleti viták minél szabadabb folyásának érdekére (Indokolás [50]). [35] 2.4. Mindemellett a 28/2014. (IX. 29.) AB határozat arra is rámutatott, hogy „[t]örténeti alkotmányunk vívmányainak tiszteletben tartása, továbbá az a kötelezettség, amely szerint az Alaptörvény rendelkezéseit a történeti alkotmány vívmányaival összhangban kell értelmezni [R)  cikk (3)  bekezdés], szintén a  sajtó szabadságának, a  szabad tájékoztatásnak, a  sajtó »demokratikus közvélemény« kialakításában betöltött szerepének a  kiemelt védelmét indokolja. A sajtószabadság minden kétséget kizáróan történeti alkotmányunk vívmányai közé tartozik. Az 1848-as forradalom legelső lépése és egyszersmind fő követelése a  sajtó szabaddá tétele, a  sajtószabadság kivívása volt: a  sajtószabadság volt minden más szabadság alapja. E  nélkül az  égetővé vált politikai és társadalmi kérdéseket, a  nagy átalakulás kívánalmait nem lehetett megfogalmazni a  nyilvánosság előtt. A  március 15-én közzétett kiáltvány 12 pontja közül a  legelső mondta ki: »Kívánjuk a’ sajtó szabadságát, censura eltörlését.« Csak ezt követte a felelős minisztérium, a törvény előtti egyenlőség, a közteherviselés, a jobbágyfelszabadítás követelése és minden egyéb. Az  előzetes cenzúra eltörlésével az  áprilisi törvények egyike, az  1848.  évi XVIII.  törvénycikk, a  sajtótörvény biztosította a  sajtószabadságot. A  sajtó szabadsága mint történeti alkotmányunk vívmánya a  kezdettől fogva összekapcsolódott a  jelenkor eseményeiről szóló szabad tájékoztatással, a  társadalmi kérdéseknek a  nyilvánosság elé tárásával” (Indokolás [12]–[14]). [36] A hivatkozott 1848-as sajtótörvény a  jelen alkotmányjogi panasz által érintett alkotmányossági kérdések tekintetében különösen is figyelemre méltó, mivel konkrét rendelkezésben foglalva is rögzítette, hogy a  sajtó bizonyos körben nem tehető felelőssé mások megszólalásainak közléséért. Eszerint: „Ki az  országgyülés, a törvényhatóságok, mindenféle törvényszékek, és törvény által alkotott egyéb testületek iratait, és azok nyilvános üléseit hív szellemben és igazán közli, ellene a  közlöttek tartalma miatt kereset nem indíttathatik.” (1848.  évi XVIII.  törvénycikk 14.  §) Az  a  gondolat tehát, hogy a „hív szellemben és igazán” tudósító sajtót bizonyos körben védelem illeti meg a  felelősségre vonással szemben, a  közügyek nyilvános vitájának korhoz kötött felfogásához igazodóan kezdettől fogva része a sajtószabadság magyar értelmezésének. [37] 2.5. Az  Alkotmánybíróság a  jelen ügy eldöntésekor mindenekelőtt a  fent bemutatott hazai alkotmánybírósági előzményekre, érvekre és követelményekre támaszkodott, ugyanakkor a  mások közléseiről tudósító sajtó felelősségének kérdésében különösen is figyelemmel volt az  Emberi Jogok Európai Bíróságának (a  továbbiakban: EJEB) gyakorlatára is. Az  EJEB esetjogából egymástól eltérő tényállású ügyekből is felrajzolható a  közéleti információkról, eseményekről tudósító sajtó felelősségére vonatkozó néhány fontos szempont. [38] Az EJEB a Jersild kontra Dánia ügyben mutatott rá először arra, hogy egy médiát érintő ügy megítélésekor lényeges körülmény, ha a  sajtószerv munkatársa nem maga tett kifogásolható kijelentéseket, hanem csak újságíróként járult hozzá azok közzétételéhez. Ezzel összefüggésben az  EJEB a  sajtó lényegi feladatának, közvitához való nélkülözhetetlen hozzájárulásának súlyos akadályozását látta abban, amikor egy újságírót azért ér elmarasztalás, mert közreműködött más személyek által – az  adott esetben egy interjúban – megfogalmazott kijelentések nyilvánossághoz közvetítésében [EJEB, Jersild kontra Dánia (15890/89), 1994. szeptember 23., 31. és 35. bekezdés]. [39] A Bladet Tromsø és Steensas kontra Norvégia ügyben az  EJEB vitatott tényállítások kapcsán is megerősítette, hogy a  hatóságoknak csak szűk mozgásterük van a  közérdekű információkat terjesztő sajtó tevékenységének akadályozására, és a  legszigorúbb vizsgálatnak kell alávetni azokat az  intézkedéseket vagy szankciókat, amelyek a  sajtó közvitában való részvételét gyengítik. Az  ítélet szerint az  Egyezmény nem biztosít teljes mértékben háborítatlan területet a  média számára, de a  közvélemény tájékoztatása érdekében jóhiszeműen, az  újságírói etika szabályainak megfelelően eljáró sajtó az  Egyezmény védelme alatt áll. Az  EJEB ebben a  döntésében azt is kifejtette, hogy a sajtó bizonyos körben mentesülhet attól az egyébként szokásos kötelezettségétől, hogy a mások jogait esetleg sértő tényállítások valóságtartalmát a  közzététel előtt maga is ellenőrizze. A  konkrét esetben az  EJEB egyrészt a  jogsértő közlés jellegére, másrészt arra tekintettel látta mentesíthetőnek a  sajtót a  felelősség alól, hogy az  újságíró a  munkája során észszerűen támaszkodhatott a  vitatott tényállítást megfogalmazó jelentés tartalmára [EJEB, Bladet Tromsø és Steensas kontra Norvégia (21980/93), 1999. május 20., 59. és 64–66. bekezdések]. Ezt követően a  Tønsbergs Blad AS és Haukom kontra Norvégia ügyben hozott ítélet szintén megállapította a  tényállítások valóságtartalmának előzetes ellenőrzésére vonatkozó kötelezettség alóli mentesülés speciális körülményeit az  érintett sajtószerv javára [EJEB, Tønsbergs Blad AS és Haukom kontra Norvégia (510/04), 2007. március 1.]. [40] A Thoma kontra Luxemburg ítéletben pedig az EJEB – egy másik sajtócikk kijelentéseit idéző újságíró ügyében – azt is hangsúlyozta: nem egyeztethető össze a sajtónak az aktuális események, vélemények, gondolatok terjesztésére vonatkozó szerepével az az elvárás, hogy az újságírók minden esetben tartsák magukat távol a mások hírnevét sértő közlésektől, idézetektől [EJEB, Thoma kontra Luxemburg (38432/97), 2001. március 29., 64. bekezdés]. [41] 3. Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság a  jelen ügyben azt hangsúlyozza, hogy a  demokratikus közvélemény alakulásában központi szereppel bíró sajtó tevékenységének egyik lényegi eleme a  közéleti események nyilvánossághoz való közvetítése. A média a modernkori nyilvánosság fő letéteményese, nélküle teljes mértékben elképzelhetetlen a  demokratikus társadalmi tanácskozás működése. A  sajtónak elsőrendű alkotmányos feladata a  közérdekű információk, köztük a  közéleti szereplők megnyilatkozásainak, álláspontjainak terjesztése. Nemcsak annak van jelentősége, hogy a  közügyek vitájához tartozó információk terjesztése a  sajtó alkotmányos küldetése, hanem annak is, hogy a demokratikus vita többi résztvevőjének pedig joga van ehhez a tájékoztatáshoz. Különösen fontos tehát, hogy a sajtó a közvita számára releváns körülményekről minél szabadabban számolhasson be. [42] Természetesen a  sajtó tájékoztató tevékenységének szabadsága sem korlátlan, hanem más alapvető jogok vagy alkotmányos értékek érvényesülése érdekében kötelezettségekkel tűzdelt. Az  Alkotmánybíróság több esetben is alkotmányosnak talált már a  média által nyújtott tájékoztatásra vonatkozó előírásokat {lásd 1/2007. (I. 18.) AB határozat, illetve 3096/2014. (IV. 11.) AB határozat; és hasonló érvelést tartalmaz a 3/2015. (II. 2.) AB határozat, Indokolás [22] is}. A  sajtószabadság gyakorlása önmagában nem terjed ki a  valótlanságok közzétételére, sőt az  újságírók egyik fő felelőssége éppen a  közölt hírek, információk hitelességének ellenőrzése. Ez  mindazonáltal nem azt jelenti, hogy a  valótlan tényállításokért viselt felelősség kérdése minden esetben azonos szempontok szerint lenne megítélhető, és e  körben ne lenne szükség alkotmányossági megfontolások mérlegelésére. Mindenképpen ilyen megfontolásnak minősül a  közügyekre vonatkozó információk áramlásának érdeke, illetve a sajtó viszonya az általa közölt kijelentésekhez. Közéleti szereplők sajtótájékoztatóiról szóló tudósítás esetén ezek a szempontok különös súllyal esnek latba az alábbiak szerint. [43] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben egyértelmű (és nem is volt vitás), hogy a  médiatartalomszolgáltató a legszorosabb értelemben vett közügyről nyújtott tájékoztatást akkor, amikor az egyik parlamenti párt helyi szervezetének előre meghirdetett, különösen nagy vitát keltő politikai témában (a trafikpályázatok ügyében) tartott sajtótájékoztatójáról tudósított. A közügyek vitája ugyanis jelentős részben a politikai életet legaktívabban alakító közszereplő politikusoknak a sajtón keresztül történő megnyilatkozásairól, adott tárgykörben vagy egymás tevékenységével összefüggésben megfogalmazott kijelentéseiről, bírálatáról folyik. [44] A közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról tudósító média felelőssége körében a  közvitával meglévő nyilvánvalóan szoros kapcsolat mellett az  is fontos körülmény, hogy – szemben a  közéleti újságírás számos más megnyilvánulásával – az  újságírók ez  esetben nem saját állításaikat vagy véleményüket tárják a  nyilvánosság elé, nem saját gondolataikkal igyekeznek befolyásolni a  szélesebb közvéleményt. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  közéleti szereplők kijelentéseit közvetítő sajtónak a  valótlan tényállításokért fennálló felelőssége más mérce szerint ítélendő meg ahhoz képest, amikor a szerkesztők és újságírók pusztán saját elképzeléseik és előzetes döntéseik mentén határozzák meg a  médiatartalmat. Ilyenkor ugyanis a  sajtó működésének fókuszában nem a  közvita saját érvekkel való gazdagítása és befolyásolása, hanem a  társadalmi tanácskozásban részt vevő többi szereplő megnyilvánulásainak naprakész és hiteles becsatornázása áll. A  sajtótájékoztatókról való tudósításokkal kapcsolatban a  közéleti vita érdeke mindenekelőtt az  elhangzottak pontos, a  hírek aktualitásához igazodó közzétételét igényli. [45] A mások állításait közlő sajtó felelősségének korlátozottsága kiváltképp fennáll akkor, amikor a  média a  közéleti vita frontvonalában tevékenykedő politikusok kijelentéseit terjeszti. Ebben az  esetben ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy „az ő esetükben a  személyüket ért bírálatot és minősítést a  társadalmi nyilvánosság eleve másként, a  demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a  különböző politikai érdekek mentén értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. Magyarországon az  elmúlt időszakban kialakultak a  plurális politikai nyilvánosság működésének sajátosságai, amelyek között a  közéleti viták során elhangzottakat a  társadalom kellő körültekintéssel tudja értékelni” {7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [57]}. E körültekintésnek mindennapos része, hogy a  politikai vitákat követők az  egyik résztvevő terhelő állítását követően bizton számíthatnak az  érintettnek a nyilvánosságban szintén megjelenő válaszára, cáfolatára. [46] A sajtótájékoztatóról való tudósítások esetében ráadásul a  média felelőssége nemcsak a  közlések tartalma, hanem sajátos módon azok széles nyilvánossághoz jutása tekintetében is speciális. Ezekben az  esetekben ugyanis kifejezetten maguk a  közéleti szereplők keltik és szervezik a  sajtó érdeklődését, azzal az  egyértelmű szándékkal, hogy közléseik, állításaik a  lehető legszélesebb körű figyelmet nyerjék el. A  média itt sokkal inkább a véleménynyilvánítások közvetítő eszköze, semmint a közvita önálló szereplője. [47] Az Alkotmánybíróság azt is figyelembe vette, hogy – amint arra a  jelen ügyben született bírói ítéletek is utaltak – a polgári jogi ítélkezés a híresztelés fogalmának értelmezése körében már eddig is megállapított olyan kivételeket, amikor a  sajtó mentesül a  közzétett tények valóságtartalmának ellenőrzésére vonatkozó szokásos kötelezettsége alól. A Kúria sérelmezett döntése is rámutat arra, hogy a bírói gyakorlat alapján a sajtó már nemcsak a büntetőeljárás egyes iratainak (feljelentés, vádirat, nem jogerős bírósági ítélet) tartalmáról vagy a  nyilvános tárgyaláson elhangzottakról, hanem más hatósági eljárásokról is tájékoztathat a  valóság bizonyításának kötelezettsége nélkül, mivel ezekben az  esetekben az  adott eljárásokra tartozik a  sajtó által is közölt tények vizsgálata. Az  Alkotmánybíróság a  kifejtett érvek – a  sajtó alkotmányos szerepe, a  közügyekhez kötődő információáramlás érdeke, a közéletet alakítók vitájának sajátosságai, valamint a sajtónak a közölt állításokhoz való viszonya – alapján ilyen kivételnek tartja a  közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról szóló tudósítást is. Az  Alkotmánybíróságnak ez  a  következtetése nem érinti a  sajtónak a  közölt tények valóságtartalmának ellenőrzésére vonatkozó általános kötelezettségét, csupán az alóla való mentesülés egyik esetkörének alkotmányjogi indokoltságáról szól. [48] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ugyanakkor ez  a  mentesség nem tekinthető feltétlennek. A  mások közléseiről tudósító sajtó felelősségére vonatkozó teszt lényegi eleme, hogy az  újságíró a  más személyek által megfogalmazottakat hűen, a  közlések beazonosítható forrását egyértelműen megjelölve, saját értékelés nélkül közvetíti-e a közvélemény felé. A jelen tényállás alapján sem a sérelmezett kúriai döntés, de még maga az alapügy felperese sem vonta kétségbe, hogy a  tudósítás megfelelt ezeknek az  elvárásoknak. Épp ellenkezőleg: az  ügyben született bírósági ítéletek kifejezetten elismerték, hogy a  médiatartalom-szolgáltató e  követelményeknek eleget téve számolt be a  közéleti eseményről. A  jelen esetben továbbá az  is az  újságírók megfelelő eljárását támasztja alá, hogy az  internetes újság eleve az  állításokkal érintett személy közleményével együtt tette közzé a  vitatott kijelentéseket, a megismételt cikkben kifejezetten „helyreigazításnak” címezve a felperes védekezését. Mindezeken túl egyéb körülmény is utalhat arra, hogy a sajtó adott esetben visszaél a valóság bizonyítása alóli mentességével. Ha a  jelenlegitől eltérő konkrét tényállás alapján ilyen visszaélésre derül fény, úgy azért a  sajtó értelemszerűen felelősséggel tartozik. Visszaélést jelentene például, ha a sajtótájékoztatóról szóló tudósítás címe megtévesztő lenne a  közlések forrását vagy természetét illetően, és azt a  látszatot keltené, hogy a  benne foglaltak a  médiatartalomszolgáltató saját állításai vagy nem vitatott közlések. A sérelmezett döntés indokolása azonban ilyen körülményre egyáltalán nem hivatkozik. [49] Fenntartja továbbá az  Alkotmánybíróság, hogy a  mostani értelmezésében is fontos szereppel bíró egyes érvek –  mindenekelőtt a  közérdekű információáramlás érdeke, illetve a  közéleti szereplők vitájának sajátosságai  – ereje akár a  társadalmi kérdések vitáján belül is gyengülhet, ami értelemszerűen hatással lehet az  adott ügyben alkalmazandó mércére {vö. 7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [58] és [61]}. Jelen esetben azonban ezek az érvek erejük teljében esnek latba, mivel közszereplő politikusok nagy társadalmi vitát kavart közéleti kérdésben folytatott szóváltását érintik. [50] Az Alkotmánybíróság minderre tekintettel megállapítja: a  közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a  közügyek vitájának körében egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a  közlések beazonosítható forrását egyértelműen megjelölő és a  jóhírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató a sajtószabadság által védett alkotmányos küldetését teljesíti, így e  tevékenységét nem lehet a  személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni. E  tekintetben elsősorban nem az  alkalmazott szankciók súlyának van jelentősége, hanem annak, hogy alaptörvénybeli feladatának ellátásáért senki nem marasztalható el alkotmányosan. Az  Alkotmánybíróság mindazonáltal a  személyiségi jogsértés felróhatóságtól független szankcióit sem tekinti súlytalan intézkedéseknek: az elégtétel érdekében indított perek önmagukban is számottevő tehertételt jelenthetnek, a  jogsértés megállapítása és a  nyilvános elégtétel adása pedig – amellett, hogy anyagi következményekkel is járhat – komoly mértékben ronthatja az érintett sajtószerv hitelességét. [51] Megjegyzi az Alkotmánybíróság: az  itt kifejtett értelmezése nem veszélyezteti azt a polgári jogi szempontot, hogy a  személyiségi jogsértés szankcionálása tekintettel legyen a  nagy nyilvánosság előtti elkövetés körülményére. A  sajtótájékoztatót tartó közéleti szereplők ugyanis maguk keltik és szervezik a  média érdeklődését, így értelemszerűen eleve számolniuk kell kijelentéseik legszélesebb nyilvánosságával. Az ebből eredő következmények tehát adott esetben velük szemben érvényesíthetők. Jelen esetben ugyanakkor az  Alkotmánybíróság a  panasz alapján nem az  érintett politikusok egymással szembeni állításairól döntött, hanem az  azokról tájékoztató médiatartalom-szolgáltató tevékenységéhez kötődő felelősségi kérdésekről. [52] Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a  Kúria felülvizsgálati döntésében foglalt jogértelmezés az  Alaptörvény IX.  cikk (2)  bekezdésében foglalt sajtószabadság jogába ütközik, ezért az  ítéletet megsemmisítette. Az  alkotmányossági felülvizsgálat jogkövetkezményeinek meghatározásakor azonban az Alkotmánybíróság arra is figyelemmel volt, hogy a támadott ítélet hibája az alkalmazott jogszabályi rendelkezés differenciálatlanságában gyökerezik. Az  Abtv. 46.  § (3)  bekezdése alapján az  Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az  alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a  vizsgált, illetve a  bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Az  Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a  kifejtett alkotmányossági probléma – nevezetesen az, hogy a  sajtó tevékenységének meghatározott körben kivételt kell képeznie a híresztelés általános értelmezése alól – alkotmányos követelmény megállapításával megfelelően orvosolható. A híresztelés fogalma ugyanis – explicit törvényi definíció híján – hagy akkora értelmezési mozgásteret a  jogalkalmazóknak, amely a  felhozott szempontok figyelembevételét lehetővé teszi. Tekintettel arra, hogy a  jóhírnév híreszteléssel való megsértését a  régi Ptk. és a  Ptk. azonosan szabályozza, az  Alkotmánybíróság az alkotmányos követelményt mindkét törvényre irányadó módon fogalmazta meg. [53] Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az  alkotmányjogi panasszal támadott ítélet alkotmányossági vizsgálata a benne foglalt jogértelmezésre irányult. A konkrét tényállásnak a most meghatározott alkotmányos követelmény figyelembevételével történő újbóli értékelése – különös tekintettel a sajtó felelősség alóli mentesülését a kifejtettek szerint döntően befolyásoló szakmai szabályok érvényesülésére –, és annak alapján az  indítványozó felelősségéről való érdemi döntés a megismételt eljárásban eljáró bíróság feladata. IV. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdésének második mondata alapján rendelte el. Budapest, 2017. december 5. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke