11/2011. (III. 9.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló

11/2011. (III. 9.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 57/B. § (1) és (2) bekezdései alkotmányellenesek, ezért azokat 2011. május 31. napjával megsemmisíti. 2. Az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 57/A. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 3. Az Alkotmánybíróság az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdés j) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 4. Az Alkotmánybíróság az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdése a)–i) pontjai, továbbá k)–n) pontjai alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek (a továbbiakban: Kjt.) a magasabb vezető megbízású közalkalmazottak, a vezető megbízású közalkalmazottak, illetve a magasabb vezető munkakörre kinevezett és a vezető munkakörre kinevezett közalkalmazottak (a továbbiakban együttesen: vezető állású közalkalmazottak) pótszabadságára vonatkozó rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. 1. Az egyik indítványozó alkotmányellenesnek véli a Kjt. 57/A. § (2) bekezdésében foglalt azon szabályozást, amely szerint a magasabb vezető, valamint a vezető munkakörre kinevezett közalkalmazott a Kjt. 57. § (1)–(4) bekezdése szerinti pótszabadságra nem jogosult. Nézete szerint több szempontból is alkotmányellenes a 2008. évi CX. törvénnyel hatályba léptetett, a magasabb vezető, illetve a vezető munkakörre kinevezett közalkalmazottak szabadságának új szabályozása, amely a Kjt. korábbi, a vezetői pótszabadságot biztosító rendelkezéseit megszüntette. Az indítványozó szerint a kifogásolt rendelkezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 70/A. §-át, továbbá az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdését. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére vonatkozó alkotmányos indokot azonban nem terjesztett elő. Hivatkozik a Kjt. 57/A. § (1) bekezdésére (bár az alkotmányellenesség megállapítását erre vonatkozóan számszerűen nem jelölte meg), amely szerint – a Kjt. 56. §-tól eltérően – a magasabb vezető munkakörre kinevezett közalkalmazottat naptári évenként 35, a vezetői munkakörre kinevezett közalkalmazottat 30 munkanap alapszabadság illeti meg. Érvelésében kifejti, a szabályozás alkotmányellenessége abban áll, hogy (összehasonlítva a besorolás alapján részükre járó rendes szabadság mértékével a vezető állású közalkalmazottak részére járó szabadságuk mértékét) az a közalkalmazottakat koruk alapján indokolatlanul diszkriminálja, ugyanis a vezetők szabadságát úgy határozza meg, hogy a „fiatalabbak” esetében (pontosabban: azoknál, akik a besorolás alapján nem érik el a 9-es fizetési fokozatot) a besorolásnál több, míg az ennél „idősebbek” (a besorolás alapján a 9-es fizetési fokozatnál magasabba sorolandók) számára kevesebb szabadságot állapít meg a Kjt. hatályos rendelkezése. Bár az indítvány az alkotmányellenesség megállapítását csupán a Kjt. 57/A. § (2) bekezdésére nézve kérte, az indítvány tartalma szerint valójában a Kjt. 57/A. §-ának egészét támadja, ezért az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló vizsgálatát erre tekintettel végezte el. 2. Egy másik indítványozó az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CXXVI. törvény 54. § (1) bekezdése (a továbbiakban: Mttvmód.), tartalma alapján valójában az 54. § (1) bekezdés j) pontja, továbbá az egyes szociális és munkaügyi tárgyú törvényeknek az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggő módosításáról szóló 2010. évi XXXIX. törvény 37. § (1) bekezdése (a továbbiakban: Szttvmód.) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Indoklásként kifejti, hogy a nem oktató magasabb vezető beosztású és a vezető beosztású közalkalmazottak a Kjt. alapján 2010. január 1-jét megelőzően alapszabadságra, valamint a fizetési fokozatukkal egyenlő számú pótszabadságra, továbbá vezetői pótszabadságra voltak jogosultak. Az Mttvmód. támadott rendelkezése a nem oktató magasabb vezető beosztású és a vezető beosztású közalkalmazott vezetői pótszabadságáról szóló rendelkezéseket 2010. január 1-jével hatályon kívül helyezte; az Szttvmód. 37. § (1) bekezdése megszüntette a nem oktató magasabb vezető beosztású és a vezető beosztású közalkalmazott fizetési fokozatával egyenlő számú munkanapnak megfelelő pótszabadságot. Ennek következtében a nem oktató magasabb vezető, valamint a vezető beosztású közalkalmazottat kizárólag alapszabadság illeti meg: a magasabb vezető beosztásúakat naptári évenként 35 nap, míg a vezető beosztásúakat naptári évenként 30 nap. Nézete szerint az új szabályozás ellentétes a szabadság eredeti rendeltetésével, amely a közalkalmazott hosszabb időtartamú pihenését, kikapcsolódását, regenerálódását hivatott biztosítani. A pótszabadság mértéke ugyanis a korábbi szabályozás értelmében a vezető beosztású közalkalmazottak nagyobb leterheltségéhez igazodott. Az új szabályozás (amely a pótszabadság intézményét eltörölte) hátrányosan tesz különbséget a különböző korosztályhoz tartozó vezető állású közalkalmazottak között, mivel a hosszabb idejű közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező vezető beosztású közalkalmazottnak kevesebb alapszabadság jár, mint a korábbi besorolása szerinti éves rendes szabadsága, míg a rövidebb közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező vezető állású közalkalmazott alapszabadsága nagyobb, mint a besorolás alapján neki járó évi rendes szabadsága. Az indítványozó állítása szerint az új szabályozás különbséget tesz továbbá a különböző korosztályhoz tartozó közalkalmazottak között is, erre nézve azonban alkotmányos érvet nem jelölt meg. 3. Egy további indítványozó a Kjt. 57/A–57/B. §-ait tartja alkotmányellenesnek. Az indokolásban kifejti, hogy a korábban ismertetett, a magasabb vezetői, de különösen a vezetői szabadságok szabályozása hátrányos a hosszabb ideje a pályán lévő vezetőkre nézve, mivel „csökken a pótszabadsággal együtt kinevezésükig elért magasabb mértékű szabadságuk, miközben ezt semmi nem indokolja, nem ellentételezi”. Véleménye szerint ugyanis semmiféle társadalmi érdek nem indokolja, hogy a vezetőknek a közszférában kevesebb szabadságuk legyen „egyébként azonos feltételek mellett, mint beosztottaiknak, vagy saját maguknak vezetői kinevezésük előtt”. Szerinte a támadott rendelkezések sértik a jogállamiság elvét, mivel már megszerzett munkavállalói jogokat indokolatlanul vonnak el, továbbá azzal is, hogy nincs szabályozás arra nézve, hogy a megbízott vezetőknél a nem vezetői munkájuk után őket megillető pótszabadság hogyan viszonyul a vezetői pótszabadságához. Szintén a jogállamiság elvének sérelmét látja az indítványozó abban, hogy míg minden más munkavállalónál vagy együttesen alkalmazhatóak a munkavállalót különféle jogcímeken megillető pótszabadságok, vagy a többféle közül a kedvezőbb illeti meg őket, addig a vezetőket ezek a lehetőségek – kivéve a Kjt. 57. § (3) bekezdése szerinti pótszabadságot – nem illetik meg. Az indítványozó a támadott rendelkezéseket egyben az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével is ellentétesnek tartja. Nézete szerint ugyanis a pihenéshez való jog sérelmét eredményezi, hogy a magasabb vezető és a vezető állású közalkalmazottak fizetett szabadsága elfogadható indok nélkül kisebb, mint az ugyanolyan szolgálati idővel, ugyanolyan (vagy akár kevésbé) kvalifikált munkát végző beosztott munkatársaiké. Ezért visszamenőleges hatállyal kérte a Kjt. 57/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. 4. Több indítványozó a Kjt. 57/A. § (2) bekezdése, valamint az 57/B. § (2) bekezdése visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését, az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésének sérelmére hivatkozással azért kérte, mert álláspontjuk szerint a jogalkotó indokolatlanul vonta meg a közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező kinevezett és megbízott vezetőktől a fizetési fokozathoz kapcsolódó szabadságot. Ez különösen a rendes munkakörük mellett vezető feladattal is megbízott vezetőket sújtja jelentős hátránnyal, ami az azonos munkahelyen foglalkoztatott közalkalmazottak fizetett szabadságának megállapításakor indokolatlan hátrányos különbségtételt eredményez. 5. Több indítványozó a Kjt. 57/A. § (2) bekezdését, valamint az 57/B. § (2) bekezdését azért véli az Alkotmány 70/A. §-ába ütközőnek, mert a magasabb vezetők és a vezetők esetében egységes alapszabadságot állapít meg, szemben a rendes besorolás szerinti közalkalmazottakkal, ahol a szabadság mértéke a besorolástól függ. Ezért a szabályozás diszkriminatív a hosszabb közalkalmazotti viszonnyal rendelkező vezetőkkel és a magasabb vezetőkkel szemben, mivel ellentétes a vezetők számára megállapított szabadság céljával. Ráadásul a vezetőktől közalkalmazotti jogviszonyuk időtartamával, illetve az életkorukkal fordított arányban vonja el a nem vezetőkhöz képest őket megillető többletszabadságot. Hátrányos megkülönböztetés áll fenn az indítványozók szerint továbbá „a vezetők és magasabb vezetők között is, azzal, hogy a rövidebb közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező vezetők, magasabb vezetők több szabadságot kapnak, mint a hosszabb közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkező vezetők, ahhoz képest, mintha nem lennének vezető beosztásban.” 6. Egy további indítványozó az Szttvmód. 37. §-ával 2010. március 31-én hatályba lépett, a Kjt. 57/B. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Az alkotmányellenességet egyrészt abban látja, hogy a jogszabályváltozás a korábbi vezetői pótszabadság intézményét év közben, március 31-ével szüntette meg. Mivel a jogszabályváltozás év közben történt, ezért véleménye szerint az az adott évre szerzett jogot érintett negatív módon. Kifogásolta másrészt, hogy a jogalkotó nem állapított meg átmeneti rendelkezést, illetve nem szabályozta, hogy az év elejére (azaz az új szabályozás hatálybalépéséig) a pótszabadság megilleti-e a vezetőket. Alkotmányellenesnek vélte továbbá, hogy a támadott jogszabályváltozást a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggésben, a szociális tárgyú törvények módosításai között helyezte el, mely jogszabályváltozás nem igazodott a jogszabály tárgyához, ami véleménye szerint önmagában is sérti a demokratikus jogállamiságból eredő jogbiztonság elvét. Az indítványozó szerint a kifogásolt szabályozás az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdését sérti, mert a megbízott vezetők munkakörük mellett többletfeladatokat vállalva látják el a vezetői megbízásukat, így rájuk nézve sérelmes, hogy több feladatot vállalva kevesebb rekreációra és pihenésre ad lehetőséget az új szabályozás. Mindezek alapján az indítványozó az emberi méltósághoz való jog sérelmét is állította. Az indokolás továbbá arra vonatkozóan tartalmaz – az indítványozó által becsült – adatokat országos nagyságrendben, hogy a jogszabályváltozás az ágazat dolgozóitól megközelítőleg hány nap szabadságot vont el. 7. Egy további indítványozó a Kjt. 57/B. § (2) bekezdése folytán sérülni véli az Alkotmány 2. § (1), valamint a 70/B. § (2)–(4) bekezdéseiben foglaltakat. Érvelésében kifejti, hogy a szabadság, mint jogintézmény vizsgálható a bérrel összefüggő, és attól független elemként. Az első esetben – álláspontja szerint – a munkáért járó bér és a munka után járó pihenés nem választható el. A fizetett szabadság annak fizetett jellegénél fogva, szerinte indirekt munkabérként funkcionál, ezért sérül az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése szerinti pihenéshez, fizetett szabadsághoz való jog, de megvalósul a munkabér védelméhez fűződő alkotmányos jog sérelme is. Kifejti: a jogszabálymódosítás folytán azzal, hogy az érintett közalkalmazotti kör szabadsága kevesebb lett, a megbízott vezetők jóhiszeműen szerzett jogai sérültek, amely a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvének sérelmét eredményezi. Nézete szerint az új szabályozás jogalkotói célja a kinevezett és a megbízott vezetők azonos mértékű szabadságának megteremtése volt. Azonban – álláspontja szerint – a két vezetői kör a jogviszony létrejöttének módjában, illetve tartalmában is eltér egymástól. A kinevezett vezető összefogja az alá tartozó, beosztott közalkalmazottak munkáját, ugyanakkor a beosztottak munkakörébe tartozó feladatokat nem végez; ezzel szemben a megbízott vezető a saját munkaköre mellett látja el a vezetői megbízással rá háruló további feladatokat is. Hivatkozása szerint, amennyiben a szabadságot az elvégzett munka honoráriumának tekintjük, úgy az az Alkotmány 70/B. § (2) bekezdésébe ütközik. Mindezek alapján hangsúlyozza, hogy a megbízott és a kinevezett vezetők nem egyenlő, hanem több munkát végeznek, így – álláspontja szerint – jövedelme és szabadsága sem lehet azonos a kinevezett vezetőjével az Alkotmány sérelme nélkül, figyelemmel az Alkotmány 70/B. § (3) bekezdésére. Egyben – vagylagos utólagos normakontrollra irányuló kérelmében – a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt, jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményének sérelmére hivatkozással állította. Hivatkozott a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (2)–(3) bekezdésére, mely szerint a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megválasztani, hogy a jogszabály alkalmazására kellő felkészülési idő maradjon. Ez nézete szerint azzal is járhat, hogy a fizetett szabadnapok számára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket nem lehet év közben változtatni, a kifogásolt jogszabály ezzel szemben április 1-jével lépett hatályba. Kifejti továbbá, hogy az évközbeni jogszabályváltozás két eltérő értelmezési módra ad lehetőséget, amely szintén a jogbiztonság elvének sérelmét eredményezi. Mindezek alapján a kifogásolt rendelkezések visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítését kérte. Az Alkotmánybíróság a kérelmeket – tárgyi összefüggésükre tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” „70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. (3) Minden dolgozónak joga van olyan jövedelemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének. (4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.” 2. A Kjt. indítványok benyújtásakor hatályos rendelkezései: „56. § A közalkalmazottat a) az „A”, „B”, „C” és „D” fizetési osztályban évi húsz munkanap, b) az „E”, „F”, „G”, „H”, „I”, „J” fizetési osztályban és a 79/C. §-ban említett munkakör betöltése esetén évi huszonegy munkanap alapszabadság illeti meg. 57. § (1) A közalkalmazottnak a fizetési fokozatával egyenlő számú munkanap pótszabadság jár. Az 1. fizetési fokozatban a közalkalmazottat e címen pótszabadság nem illeti meg. (2) (3) A bölcsődékben, a csecsemőotthonokban, az óvodákban, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban az oktató, nevelő munkát végző közalkalmazottakat évi huszonöt munkanap pótszabadság illeti meg, amelyből legfeljebb tizenöt munkanapot a munkáltató oktató, nevelő, illetőleg az oktatással, neveléssel összefüggő munkára igénybe vehet. Az oktatással és neveléssel kapcsolatos munkák körét végrehajtási rendelet állapítja meg. (4) (5) A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát töltő munkavállalót évenként öt munkanap pótszabadság illeti meg. Ha a közalkalmazott ilyen munkahelyen legalább öt évet eltöltött, évenként tíz munkanap pótszabadságra jogosult. (6) A jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között munkahelyen eltöltött napi munkaidőtől függetlenül az (5) bekezdésben meghatározott pótszabadság megilleti azt a közalkalmazottat is, akit rendszeresen kettős egészségkárosító kockázatnak kitett munkakörben foglalkoztatnak, feltéve, hogy az egyik kockázat nem ionizáló sugárzással függ össze. 57/A. § (1) Az 56. §-tól eltérően a magasabb vezető munkakörre kinevezett közalkalmazottat naptári évenként harmincöt, a vezetői munkakörre kinevezett közalkalmazottat harminc munkanap alapszabadság illeti meg. (2) A kinevezett vezető az 57. § (1)–(4) bekezdése szerinti pótszabadságra nem jogosult. 57/B. § (1) A magasabb vezető beosztású és a vezető beosztású közalkalmazottat az 57/A. §-ban meghatározott mértékű alapszabadság illeti meg, kivéve a bölcsődében, csecsemőotthonban, óvodában, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban oktató, nevelő munkát végző megbízott vezetőket, akik az 56. §-ban meghatározott alapszabadságra és az 57. § (3) bekezdése szerinti pótszabadságra jogosultak. (2) A megbízott vezető az 57. § (1) bekezdése szerinti pótszabadságra nem jogosult. 58. § (1) A pótszabadság a közalkalmazottat alapszabadságán felül – a (3) bekezdésben foglalt kivételekkel – egyszerre többféle jogcímen is megilleti. (2) A fizetési fokozathoz kapcsolódó [57. § (1) bekezdés] és a munkakör [57. § (3) bekezdése] alapján járó pótszabadság közül a magasabb mértékű pótszabadság jár. (3)” 3. A Kjt. indítványok elbírálásakor hatályos rendelkezései: „23. § (1) A magasabb vezetői, illetve vezetői feladat ellátása magasabb vezető, illetve vezető beosztásra történő megbízással (a továbbiakban: megbízott vezető) történik. A magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott – a kinevezés szerinti munkaköre mellett – látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait. A megbízást és annak elfogadását írásba kell foglalni. Magasabb vezető – a 90. §-ban foglalt kivétellel – csak felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező közalkalmazott lehet. Nem lehet megbízott vezető a közalkalmazott a gyakornoki idő tartama alatt. (2) A munkáltató vezetője és helyettese, valamint a munkáltató működése szempontjából meghatározó jelentőségű feladatot ellátó vezető magasabb vezetőnek minősül. A magasabb vezetői, valamint vezetői megbízások körét, továbbá a megbízás feltételeit a végrehajtási rendelet határozza meg.” „57/A. §” „57/B. § (1) A magasabb vezető beosztású közalkalmazottat naptári évenként harmincöt, a vezető beosztású közalkalmazottat harminc munkanap alapszabadság illeti meg, kivéve a bölcsődében, csecsemőotthonban, óvodában, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban oktató, nevelő munkát végző megbízott vezetőket, akik az 56. §-ban meghatározott alapszabadságra és az 57. § (3) bekezdése szerinti pótszabadságra jogosultak. (2) A megbízott vezető az 57. § (1) bekezdése szerinti pótszabadságra nem jogosult.” 4. A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény módosításáról szóló 2010. évi CLXXV. törvény (a továbbiakban: újKjtmód.) indítványokkal érintett rendelkezései: „6. § (1) Ez a törvény 2011. január 1. napján lép hatályba. (2) E törvény – a 7. § kivételével – a hatálybalépését követő napon hatályát veszti. 7. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg a) a határozatlan idejű magasabb vezetői, vezetői megbízás e törvény erejénél fogva 2011. január 1-jétől kezdődő öt évre szóló határozott idejű magasabb vezetői, vezetői megbízássá alakul át, b) a határozatlan idejű magasabb vezetői, vezetői kinevezés e törvény erejénél fogva 2011. január 1-jétől kezdődő öt évre szóló magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakul át, egyidejűleg a közalkalmazottat határozatlan időre, a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti nem vezetői (a továbbiakban: szakmai) munkakörébe, vagy ennek hiányában, a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kell kinevezni, c) a határozott idejű magasabb vezetői, vezetői kinevezés e törvény erejénél fogva a határozott idő lejártáig tartó magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakul át, ezzel egyidejűleg a közalkalmazottat a határozott időből hátralévő időre a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti szakmai munkakörébe, vagy ennek hiányában, a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kell kinevezni.” III. Az indítványok megalapozottak. 1. Az indítványok benyújtása óta a Kjt. kifogásolt rendelkezései az alábbiak szerint módosultak: Az újKjtmód. 4. §-a 2011. január 1-jével a Kjt. 57/B. § (1) bekezdését új szöveggel állapította meg, míg annak 5. § (1) bekezdése a Kjt. 57/A. §-át 2011. január 1-jével hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság az indítványok tartalmi vizsgálata előtt utal arra, hogy az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint, „ha az indítványozó egy új rendelkezés tartalmának alkotmányellenességét állítja, akkor az Alkotmánybíróság nem az új rendelkezést hatályba léptető, hanem a módosítás révén az új rendelkezést magába foglaló (inkorporáló) jogszabály alkotmányellenességét vizsgálja meg”. [8/2003. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.; 67/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2006, 971, 977.] Az Alkotmánybíróság erre tekintettel a jelen ügyben sem az Szttvmód. indítványozók által támadott rendelkezésére, hanem az ezt inkorporáló Kjt. 57/B. § (2) bekezdése törvényi rendelkezésére nézve folytatta le az alkotmányossági vizsgálatot. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az is, hogy a módosított vagy hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét főszabály szerint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-ában foglalt bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-a szerinti alkotmányjogi panasz esetében [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.] vizsgálja. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ugyancsak sor kerül a hatályon kívül helyezett rendelkezések érdemi vizsgálatára akkor is, ha az indítványozó által támadott jogszabály az új törvényben is változatlan tartalommal jelenik meg. [Erre vonatkozó gyakorlatát az Alkotmánybíróság összefoglalóan az 1266/B/1997. AB határozatban (ABH 2002, 838, 840.) fejtette ki.] Tekintettel arra, hogy jelen ügyben valamennyi indítvány utólagos normakontrollra irányul, az Alkotmánybíróság az elbíráláskor hatályos jogszabályszöveget vizsgálta. A jogalkotó a Kjt. 57/A. §-át 2011. január 1-jével hatályon kívül helyezte, ezért az Alkotmánybíróság – állandó és következetes gyakorlata alapján – az Ügyrend 31. § a) pontja értelmében az eljárást e jogszabályi rendelkezések vonatkozásában megszüntette. 2. Az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálata során először röviden áttekintette a Kjt. magasabb vezető állású és a vezető állású közalkalmazottak rendes szabadsága szabályozásának főbb változásait a Kjt. hatálybalépése óta. 2.1. 1992. július 1-jei hatálybalépésekor mind az Mt., mind a Kjt. ismerte a „rendes szabadság” fogalmát, amely alap és pótszabadságból állt. A Kjt. 56–59. §-ai tartalmazták az általános besorolás szerinti, valamint a magasabb vezető állású és a vezető állású közalkalmazottak rendes szabadságára vonatkozó rendelkezéseket. A közalkalmazott rendes szabadsága egyrészt alapszabadságból állt, amelynek mértéke – attól függően, hogy a közalkalmazott milyen közalkalmazotti osztályba tartozott – évi húsz munkanap (Alsó és Közép közalkalmazotti osztályban), illetve huszonegy munkanap (Felső és Kiemelt közalkalmazotti osztályban) [Kjt. 56. §] volt. A közalkalmazottat az alapszabadság mellett megillette továbbá – szintén a rendes szabadsága részeként – a fizetési fokozatával egyenlő számú munkanap pótszabadság. Emellett a Kjt. 58. §-a szerint a közalkalmazottak (bizonyos kivételekkel) további jogcímeken pótszabadságra is lehettek jogosultak. A több pótszabadságra való együttes jogosultság alóli fontos kivétel volt a Kjt. 58. § (2) bekezdése, amelynek értelmében a közalkalmazott a fizetési fokozathoz kapcsolódó és a Kjt. 57. § (3) és (4) bekezdése szerinti munkakör alapján járó pótszabadság közül csak a magasabb mértékű pótszabadságra válhatott jogosulttá. A Kjt. hatálybalépésekor a magasabb vezető állású és a vezető állású munkavállaló rendes szabadsága az előbbiekben ismertetettől eltérően alakult, ugyanis az egyrészt a Kjt. 56. § a), illetve b) pontja alapján járó alapszabadságból és a fizetési fokozatához tartozó pótszabadságból, valamint a Kjt. 57. § (2) bekezdése alapján vezetői pótszabadságból állt. Ennek mértéke magasabb vezető állású közalkalmazott esetében tíz munkanap, vezető állású közalkalmazott esetében öt munkanap volt. A Kjt. 58. § (3) bekezdése azt is lehetővé tette, hogy az oktató, nevelő munkát végző közalkalmazottak, valamint a Kjt. 57. § (4) bekezdése szerint a tudományos munkatársak esetében a munkakör és a vezetői beosztás alapján járó pótszabadságot évi tizenöt munkanap mértékéig össze lehessen számítani. A vezető állású és a nem vezető állású közalkalmazottat egyaránt megillette az Mt.-ben biztosított valamennyi – pl.: a gyermeket nevelő szülőnek járó, a vak munkavállalót megillető – pótszabadság. 2.2. A Magyar Köztársaság 1997. évi költségvetésről szóló 1996. évi CXXIV. törvény 1997. február 1-jével a korábbi közalkalmazotti osztályokat megszüntette, és a közalkalmazottak besorolásánál a munkakör ellátásához szükséges iskolai végzettséget, illetve szakképzettséget, doktori címet, tudományos fokozatot vette figyelembe: ezúttal nem számmal, hanem „A”–„J” betűvel jelölt fizetési osztályok szerint. Ennek megfelelően az alapszabadság is ezen új fizetési osztályokra nézve került megállapításra: így a közalkalmazottat „A”–„D” fizetési osztályban évi húsz munkanap, míg „E”–„J” fizetési osztályban (illetve a Kjt. 79/C. §-ában említett oktatói, kutatói, tanári vagy az ott meghatározott más munkakör betöltése esetén) évi huszonegy munkanap pótszabadság illette(ti) meg. 2.3. A 2008. évi LXI. törvény 2009. január 1-jével a korábbi vezető állású és magasabb vezető állású munkavállalók csoportja mellett különbséget tett a vezető állású közalkalmazottak között is: a kinevezett, valamint megbízott vezető közalkalmazottak között. A törvény 5. §-ával kiegészítette a Kjt. 23. § (1)–(4) bekezdéseit, ennek értelmében kinevezett vezető az, aki a magasabb vezetői, illetve vezetői feladatát önálló munkakörben látja el, míg a megbízott vezető a vezetői feladatát a rendes közalkalmazotti munkakörének ellátása mellett, megbízás alapján végzi. A Kjt. említett rendelkezései megállapítják továbbá a vezetői megbízás részletes feltételeit. Az említett törvény 16. §-a a kinevezett vezetőkre a „vezetői munkakör bevezetésével összefüggésben” külön szabályozta a rendes szabadság mértékét. A Kjt. új 57/A. §-ának (1) bekezdése szerint a magasabb vezető munkakörre kinevezett közalkalmazottat naptári évenként harmincöt, a vezetői munkakörre kinevezett közalkalmazottat harminc munkanap alapszabadság illeti meg; ugyanakkor a (2) bekezdés szerint a kinevezett vezető a Kjt. 57. § (1) és (2), valamint (4)–(6) bekezdései szerinti pótszabadságra nem jogosult. Ezzel szemben a megbízott vezetők rendes szabadságának szabályozása változatlan maradt, azaz továbbra is jogosultak a Kjt. 56. §-a szerinti huszonegy munkanap alapszabadságra, továbbá a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerinti fizetési fokozat szerinti pótszabadságra, valamint a Kjt. 57. § (2) bekezdése szerinti vezetői megbízás szerint járó pótszabadságra is. 2.4. Az egyes munkaügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CXXVI. törvény 13. §-a 2010. január 1-jével a Kjt.-t új, 57/B. §-sal egészítette ki. Eszerint a magasabb vezető beosztású és a vezető beosztású közalkalmazottakat a kinevezett magasabb vezető, illetve a vezető közalkalmazottak alapszabadságával azonos mértékű (azaz harmincöt, illetve harminc munkanap) alapszabadság illeti meg. Így az említett módosítás megszüntette a megbízott és a kinevezett vezetők alapszabadsága közötti különbséget. Ugyanakkor az oktatásban és egészségügyben dolgozó oktató, nevelő munkát végző megbízott vezetők számára megmaradtak a korábbi szabályok, ezen megbízott vezetők változatlanul az 56. §-ban meghatározott alapszabadságra és az 57. § (3) bekezdése szerinti pótszabadságra jogosultak. 2.5. Az Szttvmód. 37. § (1) bekezdése 2010. március 31-ével a Kjt. 57/B. §-át (2) bekezdéssel egészítette ki, mely szerint a megbízott vezető a Kjt. 57. § (1) bekezdése szerinti pótszabadságra nem lett jogosult. 2.6. Az újKjtmód. 1. §-a a Kjt. 23. §-át új szöveggel állapította meg. 2011. január 1-jével a kinevezett vezető állású közalkalmazott státusza megszűnt, a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztás kizárólag megbízással látható el. A Kjt. 23. § (1) bekezdése értelmében a magasabb vezetői, illetve vezetői megbízás feltétele, hogy a közalkalmazott – a kinevezés szerinti munkaköre mellett – látja el a magasabb vezetői, illetve vezetői beosztásból eredő feladatait. Az újKjtmód. 7. § (1) bekezdésében rögzíti továbbá, hogy 2011. január 1-jével a határozatlan idejű magasabb vezetői, illetve vezetői megbízások a törvény erejénél fogva öt évre szóló határozott idejű magasabb vezetői, illetve vezetői megbízásokká alakulnak át. A határozatlan idejű magasabb vezetői, illetve vezetői kinevezések a törvény erejénél fogva szintén ettől az időponttól kezdődően öt évre szóló magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakulnak át. A törvény azt is előírja, hogy ezzel egyidejűleg a közalkalmazottat határozatlan időre, a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti nem vezetői (azaz szakmai) munkakörébe, illetve, ennek hiányában a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe kell kinevezni. A határozott idejű magasabb vezetői, illetve vezetői kinevezés a törvény erejénél fogva a határozott idő lejártáig tartó magasabb vezetői, illetve vezetői megbízássá alakul át. Ebben az esetben a vezetői megbízássá alakulással egyidejűleg a közalkalmazottat ki kell nevezni a határozott időből hátralévő időre a 2008. december 31-én hatályos kinevezése szerinti szakmai munkakörébe, vagy ennek hiányában a legmagasabb iskolai végzettségének megfelelő szakmai munkakörbe. Az újKjtmód. 5. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte a Kjt.-nek az indítványozók által kifogásolt, a kinevezett magasabb vezető, illetve vezető alapszabadságára vonatkozó 57/A. §-át. A törvényjavaslat indokolása kiemeli: nem állapítható meg, hogy a jogalkotó az egyes ágazati vezetőket milyen indok alapján osztotta be kinevezett, illetve megbízott vezetői pozíciókba. Ugyanakkor a határozatlan időtartamra szóló kinevezett vezetői megbízás kevésbé hat ösztönzőleg a folyamatos, magas színvonalú munkavégzésre, mint a megbízott vezetői pozíció, amely maximálisan 5 év határozott időre szól. Az új szabályozás elősegíti, hogy a vezető meghatározott időközönként értékelje munkavégzését, bemutathassa további terveit, céljait, azaz ösztönözze a vezetőt magas színvonalú munkavégzésre. A jelenleg hatályos – és itt vizsgált – szabályozás a magasabb vezető beosztású közalkalmazottak alapszabadságát egységesen harmincöt munkanapban, míg a vezető beosztású közalkalmazottakét harminc munkanapban határozza meg. A bölcsődében, csecsemőotthonban, óvodában, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban oktató, nevelő munkát végző megbízott vezetők évi rendes szabadsága viszont változatlanul a Kjt. 56. §-ban meghatározott alapszabadságból és az 57. § (3) bekezdése szerinti pótszabadságból áll, ugyanakkor ez a kivétel szabály nem vonatkozik a bölcsődében, csecsemőotthonban, óvodában, továbbá az alsó-, közép- és felsőfokú oktatás keretében, valamint az egészségügyi ágazatban oktató, nevelő munkát nem végző megbízott vezetők évi rendes szabadságára, amely a főszabály szerint a magasabb vezetőnél harmincöt, míg vezető beosztásban harminc munkanap. IV. Több indítványozó szerint az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésébe ütközik a Kjt. 57/A., valamint 57/B. §-a, mivel a magasabb vezető és a vezető állású közalkalmazottak (akár kinevezett, akár megbízott vezetőként) a Kjt. 57. § (1)–(4) bekezdései szerinti pótszabadságra nem jogosultak. Az indítványozók – az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésének sérelmét állítva – azért tartják alkotmányellenesnek a Kjt. 57/A. és 57/B. §-ait, mivel a magasabb vezető és a vezető állású közalkalmazottak fizetett szabadsága elfogadható indok nélkül kisebb, mint az „ugyanolyan szolgálati idővel ugyanolyan kvalifikált munkát végző beosztott munkatársaiké”, illetve a vezetők is több szabadságra lennének jogosultak, amennyiben besorolás szerinti munkakört látnának el. 1. Az indítványok a támadott rendelkezések alkotmányellenességét elsősorban az Alkotmány 70/B. §-ának (4) bekezdésére alapították, ezért az Alkotmánybíróság röviden áttekintette az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésével kapcsolatos eddigi gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdéséről már az 1403/B/1991. AB határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány alapvető jogként fogalmazza meg a pihenéshez, a szabadidőhöz és a fizetett szabadsághoz való jogot (ABH 1992, 493, 494.). Az 1030/B/2004. AB határozatában az Alkotmánybíróság a pihenéshez való jogot a munkához való jog lényeges összetevőjeként értelmezte, megismételte továbbá több határozatában tett azon megállapítását, amely szerint – az Alkotmány a pihenéshez való jog konkrét tartalmát, illetve feltételeit közelebbről nem határozza meg (ABH 2005, 1307, 1311.). Mint az Alkotmánybíróság a 74/2006. (XII. 15.) AB határozatában rögzítette, a munkavégzéshez közvetlenül kapcsolódó pihenést elsősorban a munkaközi szünet, a napi és a heti pihenőidő szolgálja; míg a „rendes szabadság” ettől eltérően a munkavállaló tartós pihenésének biztosítására szolgál. Az Alkotmánybíróság a 74/2006. (XII. 15.) AB határozatában (ABH, 2006, 870, 875.; – Fizetett szabadság kiadása) kiemelte, hogy az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése az indítványozó által megjelölt pihenéshez való jog mellett, önálló jognak tekinti a rendszeres fizetett szabadsághoz való jogot is. Az Alkotmánybíróság a 849/B/1992. AB határozatában – a köztisztviselőket megillető pótszabadság intézményének alkotmányossági vizsgálata során – minden munkavégzésre irányuló jogviszony közös elemeként határozta meg a rendszeres fizetett szabadság biztosításának kötelezettségét (ABH 1996, 391, 393.). A határozat hangsúlyozza, hogy e jog – a pihenéshez való joghoz hasonlóan – a munkához való jog lényeges összetevője, egyben a pihenéshez való jog egyik aspektusának a munka világára vonatkoztatott konkretizálása. Sajátossága, hogy tipikusan a megélhetést, a létfenntartást szolgáló jövedelem megszerzése érdekében létesített ún. nem-önálló munka végzésére irányuló, jellemzően tartós jogviszonyokban állók számára meghatározott időszakonként viszonylag hosszabb időtartamú szabadságot jelent a munkatevékenység ellátására irányuló kötelezettségek teljesítése alól anélkül, hogy az a jogviszonyok fennállását érintené. A rendszeres fizetett szabadsághoz való jog tehát a munkavégzésre irányuló jogviszonyokban állók számára a pihenéshez való jog biztosítéka, célja a rendszeres munkavégzés során elhasznált fizikai és szellemi energia pótlásának, a munkavállalók regenerálódásának biztosítása. E jog alkotmányi szabályozása – a pihenéshez való joghoz képest – szigorúbb követelményeket állít a törvényhozó elé. A pihenéshez való jog biztosításában (garanciáinak meghatározása során) a jogalkotó szabadsága ugyanakkor nagyobb, ezért ez utóbbi jog a munkavégzésre irányuló jogviszonyokban állók számára többféle módon is érvényre juttatható, lényege szerint a munkavégzési kötelezettség időbeni korlátainak a munkaidőt, pihenőidőt, valamint a különböző munkaidő-kedvezményeket meghatározó szabályok ésszerű tartalmát kívánja meg [74/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 870, 875–876.]. 2. A fizetett szabadsághoz való jog biztosításával kapcsolatos, a „rendszerességet” előíró alkotmányos szabályból fakadó követelmény, hogy a törvényhozó meghatározott hosszabb időszakonként visszatérően biztosítsa az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt munkához való jogot – a tágabb értelemben vett – munkajogviszony keretében gyakorló jogalanyok számára. Követelmény ezen túl, hogy a pihenés érdekében biztosított szabadidő díjazott legyen, azaz a fenti jogalanyi kör a jogviszonyban töltött idő alatt munkavégzési kötelezettség hiányában is jogosult legyen pénzben meghatározott javadalmazásra. [A 74/2006. (XII. 15.) AB határozat ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében meghatározott rendszeres fizetett szabadsághoz való jog biztosítása nem kötelezi a törvényhozót arra, hogy akár a jogosultságot, akár a kiadást, ezáltal az igénybevétel lehetőségét feltétlenül a naptári évhez kötve kellene szabályoznia a jogalkotónak (ABH 2006, 870, 876.).] A fizetett szabadságról részletesebb, a jogalkotót kötelező, de nem alkotmányos szintű szabályokat tartalmaz a 2000. évi LXVI. törvénnyel kihirdetett, A fizetett éves szabadságról szóló, a Nemzetközi Munkaügyi Konferencia 1970. évi 54. ülésszakán elfogadott 132. számú Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 3. Cikk 2. pontjához Magyarországnak a ratifikációs okmányhoz kötelezően csatolt nyilatkozata, amely húsz munkanapban jelöli meg az éves szabadság minimális időtartamát. Hasonlóan közelebbről meghatározza a fizetett szabadság tartamát a munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4-i Európai Parlament és Tanács 2003/88/EK irányelve 7. cikkének (1) bekezdése, amely legalább négy hétben jelöli meg az éves szabadság minimális időtartamát (ami kb. 20 munkanap). 3. Az indítványozók a Kjt. azon rendelkezéseit kifogásolták, amelyek a magasabb vezető, illetve a vezető állású közalkalmazottak tartós pihenésének biztosítására szolgáló, a Kjt. elnevezése szerint „alapszabadság”, tartalmában valójában azonban a vezetői „rendes” szabadság intézményét szabályozzák, az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdésében foglalt rendszeres fizetett szabadsághoz való jog sérelmét állítva. A Kjt. 57/B. §-ának alkotmányossági vizsgálatához szükséges az Alkotmány 70/B. § (4) bekezdése szerinti rendszeres fizetett szabadsághoz való jog tartalmának közelebbi meghatározása. A fizetett szabadsághoz való jog – ahogyan azt az Alkotmánybíróság már a 74/2006. (XII. 15.) AB határozatában is kifejtette és az előzőekben ismertette – alanya nem más, mint a munkajogviszony keretében (munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló) munkát végző személy, aki nem maga dönt munkaideje felhasználásáról (lásd: Kjt. 55. §). További fontos tartalmi elem a szabadság „rendszeressége”: a munkát végzők meghatározott időszakonként visszatérően válnak a fizetett szabadságra jogosulttá [bár a jogalkotó jellemzően egy éves munkavégzésre vonatkozóan határozza meg a szabadság mértékét, ugyanakkor ennél rövidebb időtartalmú munkavégzés esetén a munkavállaló arányos mértékű fizetett szabadság kiadására válik jogosulttá (Mt. 133. §)]. Szintén fontos elem a szabadidő díjazottsága, azaz a fenti jogalanyi kör a jogviszonyban töltött idő alatt munkavégzési kötelezettség hiányában is jogosulttá válik a pénzben meghatározott javadalmazásra; melynek másik oldala, hogy a munkavállaló a szabadság időtartamára a munkavégzési kötelezettség alól tartósan mentesül. 4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a rendszeres fizetett szabadsághoz való jog további sajátossága, hogy nem szabadságjog, hanem elsősorban egy jogintézmény alkotmányos garanciája. A rendszeres fizetett szabadsághoz való jog kapcsán nem állítható, ahogyan a klasszikus alapjogok (mint a szólásszabadság) esetében, hogy minden embert egyedül ember mivoltánál fogva egyenlően megillető jogosultság. Egyrészt azért, mert az az emberek meghatározott csoportját, nevezetesen a tág értelemben vett munkavállalókat illeti meg, akik munkájukat „önállótlan (ún. függő) munkavégzés” – a tág értelemben vett munkaviszony – keretében végzik; ugyanakkor a jogosultság konkrét mértéke nem, csupán annak minimális mértéke határozható meg. A rendszeres fizetett szabadsághoz való jogból ugyanis a jogosultság konkrét mértéke nem vezethető le. A fizetett szabadság alapjogi védelmét elismerő 74/2006. (XII. 15.) AB határozatban a fizetett szabadság mint a munkavállaló alanyi joga volt a vizsgálat tárgya. A fizetett szabadsághoz való jog gyakorlása esetében – a szabadság kiadását korlátozó szabályokra nézve indokolt volt az alapjogi mérce alkalmazása, mivel ott az egyén jogainak közvetlen korlátozásáról volt szó. A szabadság kiadása nem a szabadság mértékének kérdése, hanem annak, hogy alanyi jogként a törvény alapján járó fizetett szabadság milyen feltételekkel gyakorolható (illetve veszíthető el egy bizonyos idő után). Az itt vizsgált alkotmányjogi kérdés ugyanakkor az említett határozatban foglaltaktól eltér. Mivel az indítványozók által felvetett alkotmányjogi probléma nem az, hogy mennyinek kell lennie abszolút értelemben az éves fizetett szabadságnak (ezt maguk az indítványok sem vitatják), hanem csak az, hogy az egyik vagy másik közalkalmazotti munkavállalói csoportnak a törvény alapján járó szabadsága több-e vagy kevesebb, mint egy másik, hasonlónak vélt csoporté. Az alapjog-korlátozás szükségesség-arányosság mércéje jelen vizsgálat során nem alkalmazható, mert a vizsgált szabályozás nem korlátozza senki fizetett szabadsághoz való alapjogát, mivel mindegyik csoport fizetett szabadsága kielégít egy lehetséges alkotmányosan garantált minimumot (a IV. 2. pont szerinti húsz munkanapot); nem korlátozza továbbá a szabadság (mint alanyi jog) gyakorlását sem. Meghatározott időtartamú (konkrét mértékű) fizetett szabadságra ugyanis senkinek nincs alanyi joga – ezt az indítványok sem állították. Az egyes közalkalmazotti csoportok eltérő – de a fizetett szabadság alkotmányos jogát nem korlátozó – fizetett szabadságát tartalmazó szabályozás alkotmányos mércéje ezért nem az alapjogi, hanem a 70/A. § (1) bekezdésének általános egyenlőségi mércéje. V. Az Alkotmánybíróság már több határozatban értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] szoros összefüggésben. Megállapította, hogy „a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Rámutatott arra is, hogy „az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]. Nem minden személyek közötti jogi megkülönböztetés minősül az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján alkotmányellenesnek (108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 526.). A megkülönböztetés alkotmányossága csakis a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéseiben vizsgálható. Nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogi helyzetben lévő, eltérő szabályozási körbe tartozó jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket (881/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 474, 477.). Ennek megfelelően alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 65.]. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az indítványozó által megjelölt, besorolás szerinti munkakörben munkát végző nem vezető közalkalmazottak a rendes szabadságukra nézve összehasonlíthatóak-e a megbízott vezető, illetve a megbízott magasabb vezető közalkalmazottak csoportjával. A megbízott vezető, illetve a megbízott magasabb vezető állású közalkalmazottak napi törvényes munkaidejük alatt ellátják a rendes besorolás szerinti munkakörükből adódó feladataikat, továbbá ugyanezen munkaidőben, rendes munkakörük szerinti feladataik elvégzése mellett látják el a vezetői megbízással járó feladataikat is. Tekintettel arra, hogy a Kjt. 23. § (1) bekezdése alapján a megbízott vezetők és magasabb vezetők – a kinevezésük szerinti szakmai munkakörük mellett – látják el a vezetői feladataikat, azaz munkavégzésük során a nem vezető állású munkakört betöltő közalkalmazottak munkakörébe tartozó feladatok elvégzésére is kötelesek; ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt közalkalmazotti csoportok összehasonlíthatóak. Ezt igazolja a törvényjavaslat indokolása is, amely szerint a megbízott vezetők, illetve magasabb vezetők a vezetői feladataikat a saját (beosztotti, rendes besorolás szerinti) munkakörük szerinti munkájuk elvégzése mellett, azzal egyidejűleg látják el. Mint ahogyan a jelen határozat Indokolása III.1. pontja már kifejtette, 2010. április 1-jével a magasabb vezető beosztású közalkalmazottat [a Kjt. 57/B. § (1) bekezdése alapján] évi 35 munkanap alapszabadság illeti meg rendes szabadságként; míg a vezető beosztású közalkalmazott [a Kjt. 57/B. § (1) bekezdése alapján] rendes szabadságként évi 30 munkanapra válik jogosulttá. Így helytálló az indítványozók azon állítása, hogy előfordulhat olyan eset, amikor akár a magasabb vezető beosztású közalkalmazottak esetében rendes szabadságuk nagysága azonos, illetve a vezető beosztású közalkalmazottak esetében rendes szabadságuk nagysága azonos, vagy akár alacsonyabb lehet, mint a Kjt. besorolása alapján nekik nem vezető beosztásban járó évi rendes szabadság. Mind a vezető, mind a magasabb vezető beosztású munkavállalók a vezetői és a rendes közalkalmazotti munkakörüket kötött munkaidőben látják el, a Kjt. 55. §-a szerint. A törvényhozó 2011. január 1-jével hatályon kívül helyezte a Kjt. 55/A. § (1) bekezdését, amely a kinevezett magasabb vezetők számára lehetővé tette, hogy a munkaidejük beosztását, valamint a pihenőidejük (szabadság) igénybevételét maguk állapítsák meg. Eszerint ugyanazon munkaidő alatt a vezető, valamint magasabb vezető beosztású közalkalmazottak – a rendes besorolás szerint munkát végzőkhöz képest – munkaköri feladataik elvégzése mellett, ugyanazon munkaidőben látják el a vezetői teendőiket is, így munkaterhük – többlet munkavégzési kötelezettségük miatt – lényegesen nagyobb, mint az azonos, rendes besorolás szerinti munkakört betöltő, de vezető feladatot el nem látó közalkalmazottaké. Az Alkotmánybíróság megállapította, nincs ésszerű indoka annak, hogy a magasabb vezető, illetve vezető állású közalkalmazottak rendes szabadsága (amely a munkavégzés alatt elhasználódott fizikai, illetve szellemi energia pótlását szolgálja) miért csak bizonyos esetekben tükrözi a fentiekben említett, a rendes besorolású közalkalmazotti munkakörökéhez képest – a fokozottabb munkateher pótlásaként – nagyobb mértékű szabadságot. Nincs ésszerű alkotmányos indoka annak sem, hogy egyes nem vezető beosztású, de azonos fizetési osztályban és fizetési fokozatban lévő közalkalmazottak rendes szabadsága miért azonos a vezető és magasabb vezető beosztású közalkalmazottakéval; ahogy az sem, hogy más esetekben meghatározott azonos fizetési osztályban és fizetési fokozatban lévő rendes besorolású közalkalmazottakhoz képest a vezető, illetve magasabb vezető beosztású közalkalmazottak – a megnövekedett munkateher ellenére – miért jogosultak kevesebb rendes szabadságra. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította: a Kjt. 57/B. § (1) és (2) bekezdései az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközésük folytán alkotmányellenesek, ezért az Alkotmánybíróság ezen rendelkezéseket megsemmisítette. A megsemmisítés időpontját az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján – pro futuro hatállyal – úgy állapította meg, hogy a jogalkotónak megfelelő időt hagyott a Kjt. 57/B. §-ának módosítására. Mivel az Alkotmánybíróság a Kjt. 57/B. § (1) és (2) bekezdései alkotmányellenességét az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközése miatt megállapította, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, valamint a 70/B. § (2) és (3) bekezdéseinek sérelmére alapított vizsgálatára az eddigi gyakorlatát követve [31/1991. (VI. 5.) AB határozat, ABH 1991, 133, 136.] már nem volt szükség. A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul. VI. 1. Az egyik indítvány tartalma alapján az Mttvmód. 54. § (1) bekezdés j) pontja alkotmányellenességének megállapítása iránt terjesztett elő kérelmet, amely a Kjt. 57. § (2) és (4) bekezdését helyezte hatályon kívül 2010. január 1-jével, azaz az indítvány kifejezetten a hatályon kívül helyező rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát kérte. Ugyanakkor az Mttvmód. 54. § (1) bekezdését az Mttvmód. 51. § (5) bekezdésének f) pontja 2010. március 31-ével hatályon kívül helyezte. A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 10. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a hatályos jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés hatályát veszti, ha a hatályon kívül helyezendő jogszabályt vagy jogszabályi rendelkezést tételesen megjelölő, a hatályon kívül helyezést kimondó jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezi. Az Alkotmánybíróság Abtv. 1. § b) pontja szerinti hatásköre – főszabályként – hatályos jogszabályok elbírálására terjed ki. Hatályát vesztett jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára csak kivételesen, a konkrét normakontroll eseteiben: az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés és az Abtv. 48. §-ában szabályozott alkotmányjogi panasz alapján kerülhet sor. Mivel az indítvány az utólagos normakontroll hatáskörben érkezett, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást az Ügyrend 31. § a) pontja alapján megszüntette. 2. Az egyik indítványozó az Mttvmód. 54. §-a (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát kérte, az indítvány azonban nem tartalmazott releváns jogi érvelést az említett törvényhely a)–i) pontjai, továbbá k)–n) pontjai alkotmányosságára nézve, amelyek a Kjt. különböző tárgyú rendelkezéseit helyezték hatályon kívül. Az Alkotmánybíróság gyakorlata során kialakította a minimális tartalmi és formai kritériumokat, amelyeknek – az Abtv. 22. § (2) bekezdésére figyelemmel – az indítványnak meg kell felelnie. Érdemi alkotmányossági vizsgálat elvégzésének feltétele, hogy az indítvány, illetve az alkotmányjogi panasz tartalmazza a támadott jogszabály pontos megnevezését, és az Alkotmány megfelelő rendelkezésének megjelölése mellett a benyújtás alapjául szolgáló okot, valamint az Alkotmánybíróság döntésére vonatkozó határozott kérelmet. Nem elegendő továbbá az Alkotmány, illetve a támadott jogszabály egyes rendelkezéseire hivatkozni, meg kell indokolni, hogy a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti az alaptörvény felhívott rendelkezését [pl. 654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783.]. Az indítvány ezen pontban ismertetett részében e feltételeket nem elégíti ki: a kérelem ugyanis az Mttvmód. 54. § (1) bekezdése a)–i) pontjai, valamint k)–n) pontjai alkotmányellenességére nézve alkotmányjogi érvelést nem tartalmaz. A fenti tartalmi hiányosságok miatt az indítvány ebben a részében érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2011. március 7. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke