1223/D/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok, valamint jogszabály alkotmányellenességének utóla

1223/D/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 3. § (4) bekezdésének – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére és az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 114. §-ának – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított –, a 114/A. és 114/B. §-ainak – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 114. §-a és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (3) bekezdés b) pontja közötti alkotmányellenes kollízió megállapítására és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 114. §-a és 233. § (3) bekezdés b) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 4. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 114. §-ának – az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére alapított –, a 114/A. és 114/B. §-ainak – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 57. § (1) és (5) bekezdésére alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 5. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 252. § (2) bekezdése, továbbá a 3. § (4) bekezdésének – az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdéseire, továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére alapított –, valamint a 8. § (2) bekezdésének – az Alkotmány 54. §-ára és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja. 6. Az Alkotmánybíróság a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 16. P. XIX.20.834/2005/25. sorszámú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 7. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 3. § (4) bekezdése, 8. § (2) bekezdése, 114. §-ának az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére alapított, a 114/A. §-a, 114/B. §-a, 252. § (2) bekezdése; továbbá a 233. § (3) bekezdés b) pontjának – az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, az Alkotmány 54. § (1) bekezdése, valamint az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sérelmére alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 8. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 253. § (3) bekezdésének az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sérelmére alapított indítványt, továbbá a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 253. § (3) bekezdésének az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sérelmére alapított alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 9. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított indítvány; továbbá a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszünteti. 10. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 253. § (3) bekezdésének az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított indítvány; továbbá a Fővárosi Bíróság mint másodfokú bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 253. § (3) bekezdésének az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmére alapított alkotmányjogi panasz tárgyában az eljárást megszünteti. I. Az indítványozó saját peres ügyének részletes ismertetésén túl egyrészt alkotmányjogi panasz iránti kérelmet terjesztett elő a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 16. P. XIX.20.834/2005/25. sorszámú ítélete és a Fővárosi Bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen, továbbá az alkotmányjogi panasz iránti kérelmével egyező tartalmú utólagos normakontroll iránti kérelemmel is élt. Álláspontja szerint alkotmányellenes a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 252. §-ának (2) bekezdése, mivel az sérti az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdéseit, továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt demokratikus jogállamiság követelményét. Érvelése szerint a támadott rendelkezés alkotmányellenessége abban áll, hogy nem határozza meg, hogy e rendelkezés alá vonható az a követelmény, amikor a bíróság nem tárgyalja a felperes keresetét és így hoz egy adott ügyben ítéletet. (A saját ügyét példaként említve az elsőfokú bíróság által nem tárgyalt másodlagos kereseti kérelem tekintetében a másodfokú bíróságnak az ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie, és azt nem bírálhatta volna el.) A Pp. 253. § (3) bekezdése alkotmányellenességét az indítványozó abban látja, hogy lehetővé teszi olyan kérdésben is a másodfokú bíróság határozathozatalát, amelyben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt; véleménye szerint azzal, hogy ebben a kérdésben is a másodfokú bíróság hoz határozatot és az ügyet nem adja vissza az elsőfokú bíróságnak, sérül az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése, figyelemmel arra, hogy a félnek nincs lehetősége a bizonyítékai előterjesztésére és erre vonatkozóan nincs a bíróságnak tájékoztatási kötelezettsége. Az indítványozó alkotmányellenesnek tartja továbbá a Pp. 3. § (4) bekezdését, mivel annak szabályozása – nézete szerint – nem tesz eleget a demokratikus jogállamiság követelményének, az Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes és igazságos tárgyaláshoz való jognak, a bírósági jogvédelemhez való jognak [Alkotmány 2. § (1) bekezdése és az Alkotmány 50. § (1) bekezdése]. Az alkotmányellenességet abban látja, „hogy a fél által indítványozott bizonyítást a bíróság nem kényszeríti ki, és kényelmi vagy a rendőrséggel való együttműködésben jelentkező hiányosság alapján azt mellőzheti. Majd a bíróság a bizonyítás sikertelenségét a félre hárítja.” A Pp. 3. §-ának (4) bekezdése folytán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti demokratikus jogállamiság követelményének, valamint az Alkotmány 50. § (3) bekezdésének sérelmét arra hivatkozással is állította, hogy a Pp. 3. § (4) bekezdése „nem határozza meg azokat a szempontokat, mérlegelési körülményeket és követelményeket, amikor a bizonyítás mellőzhető lenne, valamint nincs előírás arra vonatkozóan, hogy ezeket milyen tekintetben kell megindokolni, illetve nincs szankció arra vonatkozóan sem, hogy ennek elmulasztása milyen következményekkel jár a felek, illetve a bíróság részére.” A bizonyítás elmaradása miatt a fél igényét nem tudja érvényesíteni, amely nézete szerint a félnek az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való jogát is sérti. Az indítványozó a Pp. 114. §-ában rögzített kifogás és a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti demokratikus jogállamiság követelményére, továbbá a Pp. 57. § (5) bekezdése szerinti jogorvoslati jog sérelmére hivatkozással állította. Érvelése szerint a kifogás elutasítása esetén a jogalkotónak biztosítania kellene a jogorvoslati jogot, amelyre nézve azonban a Pp. jelenleg nem tartalmaz szabályozást. Továbbá a törvény nem ír elő szankciót a bíróság számára, ha az megsérti a Pp. 114. §-ában foglaltakat és azt nem bírálja el, amely sérti a jogszabály alkalmazásának kiszámíthatóságát és ezzel a demokratikus jogállamiság követelményét. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme folytán a Pp. 114. §-a és a Pp. 233. § (3) bekezdésének b) pontja alkotmányellenességét azért állítja az indítványozó, mert azokat kollízióban állónak véli egymással. Az indítványozó a Pp. 114/A. és 114/B. §-aiban foglaltak alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kéri. A demokratikus jogállamiság követelményének sérelmét abban látja, hogy a bíróságok nem állapítják meg a mulasztás tényét abban az esetben, ha a jogellenes mulasztás bár bekövetkezett, de intézkedésre már azért nincs szükség, mert a mulasztást a bíróság pótolta. Álláspontja szerint nem felel meg a tisztességes és igazságos eljárás követelményének, hogy éppen annak a bíróságnak kell a saját mulasztását megállapítania, aki a mulasztást elkövette. Továbbá nem tartalmazza a törvény, hogy a kifogás előterjesztésével kapcsolatban a fél által előlegezett költséget ki viseli, azt a bíróságnak meg kell-e térítenie a fél számára. Ez nézete szerint sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdését, mert ezek a költségek az állami szerv mulasztása folytán keletkeznek a félnél. Az indítvány kérelmet tartalmazott még a Pp. 8. § (2) bekezdése, valamint a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának megsemmisítésére. Hivatkozása szerint a Pp. 8. § (2) bekezdése, mivel a felek figyelmeztetésének eljárási kérdései nem kielégítően szabályozottak és a megalapozatlan tényállás alapján, alaptalanul alkalmazott figyelmeztetés sértheti a felek és képviselők emberi méltóságát [Alkotmány 54. § (1) bekezdését] és az igazságos és tisztességes eljárás Alkotmány 57. § (1) bekezdése szerinti követelményét. A Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja ezen alkotmányos szakaszok sérelmét azért eredményezi, mert a végzés elleni fellebbezést csak korlátozott módon állapítja meg. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokra tikus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdon hoz való jogot.” „50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek van nak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.” „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (…) (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatáro zottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” 2. A Pp. indítvánnyal támadott rendelkezései: „3. § (4) A bíróság a bizonyítási indítványhoz, illetve a bizonyítást elrendelő határozatához nincs kötve. A bíróság mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha az a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen. A bíróság a bizonyítás elrendelését mellőzni köteles, ha a bizonyítási indítványt a fél neki felróható okból elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjeszti elő, kivéve, ha a törvény eltérően rendelkezik.” „8. § (2) A bíróság köteles megakadályozni minden olyan eljárást, cselekményt vagy egyéb magatartást, amely a jóhiszemű joggyakorlás követelményével ellentétes, így azt, amely a per elhúzására irányul, vagy erre vezethet. A bíróság a feleket a perbeli jogok jóhiszemű gyakorlására figyelmeztetni köteles. A figyelmeztetésnek ki kell terjednie a rosszhiszemű pervitel következményeire is.” „114. § A fél az eljárás szabálytalanságát a per folyamán bármikor kifogásolhatja. Ha a kifogást szóval adja elő, azt jegyzőkönyvbe kell venni. Ha a bíróság a kifogást figyelmen kívül hagyja, ezt lehetőleg nyomban, de legkésőbb az eljárást befejező határozatában megindokolni köteles.” „114/A. § (1) A fél, a beavatkozó, valamint az eljárásban részt vevő ügyész az ügyben eljáró bíróságnak a (2) bekezdésben meghatározott mulasztása miatt ugyanezen bíróságnál írásban kifogást nyújthat be, kérve a kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkező bíróságtól a mu lasztás tényének megállapítását, valamint – megfelelő határidő tűzésével – a mulasztó bíróságnak a (2) bekezdés a) és c) pontjában foglalt esetben az elmulasztott eljárási cselekmény elvégzésére vagy határozat meghozatalára, a (2) bekezdés b) pontjában foglalt esetben pedig az adott ügyben leghatékonyabb intézkedés foganatosítására történő utasítását. (2) Kifogás akkor terjeszthető elő, ha a) a törvény a bíróság részére az eljárás lefolytatására, eljárási cselekmény elvégzésére vagy valamely határozat meghozatalára határidőt állapított meg, azonban az eredménytelenül eltelt, b) a bíróság az ügyész, az eljárásban részt vevő személy, a megkeresett szerv vagy személy részére az eljárási cselekmény elvégzésére határidőt tűzött ki, amely eredménytelenül eltelt, és a bíróság a mulasztóval szemben nem alkalmazta a törvény által lehetővé tett intézkedéseket, c) a bíróság elmulasztotta a perek ésszerű időn belül történő befejezésére irányuló kötelezettségét azáltal, hogy az ügyben a bíróság utolsó érdemi intézkedése óta eltelt az az ésszerű időtartam, amely elegendő volt arra, hogy a bíróság az eljárási cselekményt elvégezze, vagy annak elvégzéséről rendelkezzen, azonban a bíróság ezt nem tette meg. (3) Nincs helye kifogás előterjesztésének bizonyítási cselekmény elrendelése, valamint olyan határozat ellen, amellyel szemben külön jogorvoslatnak van helye. (4) A kifogást annak benyújtója mindaddig visszavonhatja, amíg a bíróság azt érdemben el nem bírálta. A visszavont kifogást újból előterjeszteni nem lehet. 114/B. § (1) Az ügyben eljáró bíróság a kifogást annak bírósághoz való érkezését követő nyolc napon belül megvizsgálja, és ha azt alaposnak tartja, harminc napon belül megteszi, illetőleg elrendeli a kifogásban sérelmezett helyzet megszüntetése érdekében szükséges intézkedést. A bíróság a kifogás elintézéséről a kifogás előterjesztőjét értesíti. (2) Ha az ügyben eljáró bíróság a kifogást nem tartja alaposnak, a kifogást tartalmazó beadványt megküldi az ellenfél részére, aki észrevételeit a kézbesítéstől számított nyolc napon belül terjesztheti elő. A határidő elteltét követően a bíróság az iratokat – az esetleg benyújtott észrevételekkel együtt – nyolc napon belül felterjeszti a kifogás elbírálására hatáskörrel rendelkező bírósághoz. A felterjesztésben a bíróság számot ad arról, hogy a hiányolt eljárási cselekmény elvégzésére vagy határozat meghozatalára milyen okból nem került sor. (3) A helyi bíróság mulasztásával szemben benyújtott kifogást a megyei bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsa, a megyei bíróság mulasztásával szemben benyújtott kifogást az ítélőtábla három hivatásos bíróból álló tanácsa, az ítélőtábla mulasztásával szemben benyújtott kifogást a Legfelsőbb Bíróság három hivatásos bíróból álló tanácsa, a Legfelsőbb Bíróság mulasztásával szemben benyújtott kifogást a Legfelsőbb Bíróság másik tanácsa az iratok felterjesztésétől számított tizenöt napon belül tárgyaláson kívül bírálja el. (4) Ha a kifogást elbíráló bíróság a kifogásban foglaltaknak helyt ad, a mulasztó bíróságot határidő tűzésével a 114/A. § (2) bekezdésének a) és c) pontjában foglalt esetekben az ügy továbbviteléhez szükséges intézkedés megtételére, a 114/A. § (2) bekezdésének b) pontjában foglalt esetben pedig az adott ügyben leghatékonyabb intézkedés foganatosítására hívja fel. A felhívásban – a 114/A. § (2) bekezdésének a) pontjában foglalt esetet kivéve – a kifogást elbíráló bíróság az eljáró bíróságot meghatározott eljárási cselekmény lefolytatására nem utasíthatja. A kifogás alaptalansága esetén azt indokolt határozattal elutasítja. A határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye. (5) Ha a kifogás előterjesztője ugyanabban a perben ismételten alaptalan kifogást nyújt be, őt a kifogást elbíráló bíróság elutasító határozatában pénzbírsággal (120. §) sújthatja. (6) A kifogás elintézésére a végzés elleni fellebbezés felterjesztésére és elbírálására vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.” „233. § (3) Fellebbezésnek nincs helye: a) b) az eljárás folyamán hozott végzések ellen, kivéve a perköltségben vagy pénzbírságban marasztaló végzéseket, valamint azokat a végzéseket, amelyekkel szemben a törvény a fellebbezést külön megengedi.” „252. § (2) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem, illetőleg a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül – végzéssel hatályon kívül helyezheti, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasíthatja, ha az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértése miatt szükséges a tárgyalás megismétlése, illetőleg kiegészítése.” „253. § (3) A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között (247. §) változtathatja meg, e korlátok között azonban a perben érvényesített jog, illetőleg az azzal szemben felhozott védekezés alapjául szolgáló olyan kérdésekben is határozhat, amelyekben az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. A másodfokú bíróság a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül határoz a le nem rótt illeték, valamint az állam által előlegezett és meg nem térült költség megfizetéséről.” III. Az indítvány részben érdemi elbírálásra alkalmatlan, részben megalapozatlan. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az indítványi kérelmek megfelelnek-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben rögzített, az alkotmányjogi panasz elbírálhatóságával szemben támasztott követelményeknek. 1. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Alkotmánybíróság szerint a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 16. P. XIX.20.834/2005/25. sorszámú ítélete nem felel meg a fentiekben ismertetett feltételeknek. Az indítványozó jogorvoslati lehetőségét az elsőfokú ítélet tekintetében kimerítette (a Fővárosi Bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. számú peres eljárásában). Alkotmányjogi panasz azonban az elsőfokú határozat ellen nem terjeszthető elő. Ezért az Alkotmánybíróság a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság 16. P. XIX.20.834/2005/25. sorszámú ítélete elleni alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban Ügyrend) 29. § e) pontja alapján visszautasította. 2. A Fővárosi Bíróság 57. Pf. 638.315/2006/5. sorszámú ítélete ellen határidőben benyújtott alkotmányjogi panasszal összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg. 2.1. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében „Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.” Az alkotmányjogi panasz benyújtásának egyik feltétele az alkotmányellenesnek vélt jogszabály alkalmazása. Az indítványozó panaszában többek között a Pp. 252. § (2) bekezdésében foglaltakat sérelmezi. A másodfokú ítélet indokolása azonban kifejezetten rögzíti, hogy „nem tartotta indokoltnak a Pp. 252. § (2) bekezdésének alkalmazásával az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését (…) mert (…) a másodfokú kereseti kérelem a bizonyítás anyaga alapján érdemben elbírálható volt”. Megállapítható tehát, hogy az indítványozónak a Pp. 252. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett kérelme nem felel meg az alkotmányjogi panasz feltételeinek, mivel azt a másodfokú bíróság nem alkalmazta. Ezért az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § e) pontjára figyelemmel az alkotmányjogi panaszt a Pp. 252. § (2) bekezdésére irányuló részében visszautasította. 2.2. Az alkotmányjogi panasz a Pp. 3. § (4) bekezdésének, valamint a Pp. 8. § (2) bekezdésének, továbbá a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 54. § (1) bekezdése sérelmére alapított alkotmányellenességét a jogszabály „hiányosságára”, illetve annak „nem kielégítő” voltára tekintettel állította, azaz valójában jogalkotói mulasztásra alapítottan kérte azok alkotmányellenességének megállapítását. Az alkotmányjogi panasz tartalma szerint a Pp. 114. §-ának az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított alkotmányellenességét, továbbá a Pp. 114/A. és 114/B. §-ának alkotmányellenességét szintén jogalkotói mulasztásra tekintettel kérte. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az Alkotmányban biztosított jogok sérelme „az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán” következzék be. Ezért mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány alkotmányjogi panaszként való előterjesztése az Abtv.-ből nem vezethető le, mivel mulasztás esetén nincs „alkalmazott” jogszabály. [27/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 252, 257.; 1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160, 1176.; 986/B/1999. AB határozat, ABH 2005, 889, 900.; 1105/D/2004. AB határozat, ABH 2005, 1316, 1326.; 1124/D/2004. AB határozat, ABH 2006, 1702, 1719.] Ezért az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében meghatározott feltételeknek. Így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a Pp. 3. § (4) bekezdése, a Pp. 8. § (2) bekezdése, a Pp. 114/A. és 114/B. §-ai, továbbá a Pp. 114. §-ának az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmére alapított, valamint a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 54. § (1) bekezdése sérelmére alapított alkotmányellenességének megállapítására irányuló részében az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. 2.3. Az indítványozó alkotmányjogi panasz iránti kérelmében kérte továbbá a Pp. 114. §-ának és a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével összefüggésben. Az Alkotmánybíróság a 782/D/2006. AB határozatában (ABH 2008, 2469, 2480.) azonos alkotmányos összefüggés alapján már vizsgálta, hogy sérül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése annak folytán, hogy a Pp. 114. §-ában rögzített kifogás ellen az eljárás folyamán nincs lehetőség fellebbezésre, csupán az eljárást befejező határozatban. Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság az 1636/D/1991. AB határozatában pedig a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának vizsgálata során, de a Pp. 114. §-ával összefüggésben állapította meg, hogy „az eljárást befejező határozat ellen benyújtható külön fellebbezésben orvoslást lehet keresni az olyan döntések [Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja] ellen is, amelyekkel szemben a törvény a külön fellebbezést nem engedi meg, ezzel kellően biztosítva van az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetősége.” (ABH, 1992, 515, 516.) Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érde mi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 843, 844.). Az Ügyrend 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mind az alkotmányjogi panasz, mind az utólagos normakontrollra irányuló indítvány a Pp. 114. §-ának az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmét, továbbá a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 57. § (5) bekezdése sérelmét állító részében ítélt dolognak minősül, mivel azokra nézve azonos jogszabályi rendelkezések, azonos alkotmányi rendelkezésekbe ütközését, azonos alkotmányossági problémával összefüggésben a fent megjelölt határozataiban már vizsgálta; ezért az Alkotmánybíróság az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette. 2.4. Az alkotmányjogi panasz a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának a Pp. 114. §-ával való kollíziójára hivatkozással az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének a sérelmét is állította. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alkotmányjogi panasz tartalmi követelményei, így a kérelem elemei e kérdésben nem teljesülnek. Az indítványozó ugyanis nem hivatkozott az Alkotmányban foglalt valamely alapjogának megsértésére, az alkotmányjogi panaszban kizárólag a jogbiztonság absztrakt követelményének sérelmét jelölte meg. Az 1140/D/2006. AB végzésében az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy „[a] jogállamiság részét képező jogbiztonság követelménye önmagában azonban nem minősül az állampolgár Alkotmányban biztosított jogának. Ugyanígy nem tekinthetők az Alkotmányban biztosított jognak az általuk felhívott, az egyes jogforrások kiadását rendező hatásköri szabályok, illetve a jogforrási hierarchiát szabályozó alkotmányos rendelkezések sem. Ezek alapján konkrét alapjogsérelem nem állapítható meg.” (ABH 2008, 3578, 3580.) Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § e) pontjában foglaltak szerint az alkotmányjogi panaszt – a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjának az Alkotmány 2. § (1) bekezdése sérelmét állító részében – visszautasította. 2.5.1. Az alkotmányjogi panasz kérelmet tartalmazott továbbá a Pp. 253. § (3) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatára, mivel az indítványozó nézete szerint sérti az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdésében foglaltakat azzal, hogy a másodfokú bíróság olyan kérdésekben is határozhat döntésében, amelyekről az elsőfokú bíróság nem tárgyalt, illetőleg nem határozott. Az Alkotmánybíróság a 970/D/2006. AB határozatában (ABH 2008, 2510, 2519–2521.) azonos alkotmányos összefüggés alapján már vizsgálta, hogy a Pp. 253. § (3) bekezdése folytán sérül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése. Határozatában az Alkotmánybíróság – elutasítva a kérelmet – kiemelte, hogy „a Pp. 253. § (3) bekezdésében foglalt reformatórius jogkör korlátozott, csak a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között érvényesülhet.” (ABH 2008, 2519.) Hangsúlyozta továbbá, hogy a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján, ha a bizonyítási eljárásnak nagyterjedelmű vagy teljes megismétlése, illetőleg kiegészítése szükséges, a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét – a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem és a fellebbezési ellenkérelem korlátai között – hatályon kívül helyezheti, és az elsőfokú bíróságot ebben a keretben a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasíthatja. Az Alkotmánybíróság ezen ügy kapcsán is megerősítette az 1437/B/1996. AB határozatában kifejtett, a polgári perrendtartásra vonatkozó azon álláspontját, mely szerint a hatályosnál sokkal részletesebb és bonyolultabb perrendtartási szabályozás sem tud garanciát adni arra, hogy minden eseti bírósági döntés tökéletesen megfeleljen az anyagi igazság követelményének (ABH 1998, 672, 674.). Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint „a (…) megalapozatlan tényállás revíziójának lehetőségére és kötelezettségére vonatkozó, ezzel összefüggő rendelkezések (…) nem korlátozzák a jogorvoslathoz való alkotmányos jogot. (…) A ténybeli hibák orvoslására szélesre tárt reformációs jogkör sem ellenkezik egyetlen alkotmányos rendelkezéssel sem (…).” (49/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 372, 382–383.). Mivel az indítványozó jelen ügyben azonos jogszabályi rendelkezést, az Alkotmány azonos szakaszának sérelmét, azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozással állította, ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 253. § (3) bekezdés tekintetében az indítványban felhozott alkotmányossági kérdés res iudicata, ezért az alkotmányjogi panaszt ebben a részében, továbbá az azzal teljesen megegyező absztrakt utólagos normakontrollra irányuló eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette. 2.5.2. Az alkotmányjogi panasz a Pp. 253. § (3) bekezdése folytán az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének sérelmét is állította, azonban annak alátámasztására szolgáló érvelést nem terjesztett elő. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kérelem alapjául szolgáló ok hiányában az indítvány – a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.]. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában megállapította, hogy az in dítványozó indokai kizárólag a jogorvoslathoz való jog sérelmének megállapítására irányulnak. Tekintettel arra, hogy a fentiekben ismertetett, az Abtv. 22. § (2) bekezdésében rögzített feltételeknek az Alkotmánybírósághoz benyújtott jelen indítvány és az alkotmányjogi panasz azon része, mely a Pp. a 253. § (3) bekezdésének az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe ütközését állította, nem felelt meg; az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt és utólagos normakontrollra irányuló indítványt – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. IV. Ezt követően az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló indítványi kérelmeket bírálta el. 1. Az Alkotmánybíróság a 782/D/2006. AB határozatában (ABH 2008, 2469, 2480.) azonos alkotmányos összefüggésben – nevezetesen, hogy sérül-e az Alkotmány 57. § (5) bekezdése annak folytán, hogy a Pp. 114. §-ában rögzített kifogás ellen az eljárás folyamán nincs lehetőség fellebbezésre, csupán az eljárást befejező határozatában – már vizsgálta a Pp. 114. §-át és azt nem találta alkotmányellenesnek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat ugyanis az Alkotmánybíróságot is köti (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 843, 844.). Az Ügyrend 31. § c) pontja értelmében ítélt dolog, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását. Mivel az indítvány a Pp. 114. §-a tekintetében már érdemben elbírált jogszabályi rendelkezéssel azonos jogszabályhely alkotmányossági vizsgálatára irányul és az indítványozó szintén az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére, azon belül pedig azonos alkotmányossági problémára hivatkozva kéri az eljárás lefolytatását, az indítvány ítélt dolognak minősül, ezért az Alkotmánybíróság az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette. 2. Az Alkotmánybíróság a 773/D/2006. számú határozatában már szintén vizsgálta a Pp. 114/A. és 114/B. §-ainak alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, valamint az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdéseivel összefüggésben, ugyanakkor az indítványt nem találta megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában megállapította, hogy az indítvány a fenti részében res iudicatának minő sül, mivel az azonos alkotmányossági probléma alapján ugyanazon jogszabályi rendelkezéseknek azonos alkotmányos elvére hivatkozással kéri az utólagos normakontrollra irányuló vizsgálat lefolytatását; ezért az indítványt ebben a részében az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette. 3. Az indítványozó utólagos normakontrollra irányuló indítványában a Pp. 252. § (2) bekezdésének sérelmét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, valamint az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdéseire hivatkozással; a Pp. 3. § (4) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, az Alkotmány 50. § (1) bekezdésére, továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére hivatkozással, míg a Pp. 8. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére és az Alkotmány 54. §-ára hivatkozással állította, erre vonatkozóan azonban releváns jogi érvelést egyik esetben sem terjesztett elő. Mint azt az Alkotmánybíróság jelen határozata III. 3. pontjában már részletesen kifejtette, az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. A Pp. 8. § (2) bekezdésével összefüggésben előterjesztett indítványozói érvelés kapcsán megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a jogalkalmazás alkotmányosságának vizsgálata nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe. Mivel az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványi kérelmek – a Pp. 252. § (2) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, valamint 57. § (1) és (5) bekezdése sérelmét állító, továbbá a Pp. 3. § (4) bekezdésének az Alkotmány 50. § (1) és (3) bekezdése, továbbá az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sérelmét állító, valamint a Pp. 8. § (2) bekezdésének az Alkotmány 54. §-a és az Alkotmány 57. § (1) bekezdése sérelmét állító részeiben – az Abtv. 22. § (2) bekezdésében rögzített feltételeknek nem feleltek meg, ezért az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló indítványt ezen részeiben – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. 4.1. Az indítvány a Pp. 3. § (4) bekezdésének alkotmányellenességét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság, ezen belül a normavilágosság követelményébe ütközésére hivatkozással is állította, mivel szerinte a támadott rendelkezés nem határozza meg azokat a szempontokat, mérlegelési körülményeket és követelményeket, amikor a bizonyítás mellőzhető volna, továbbá nincs előírás arra nézve, hogy ezeket „milyen tekintetben” kell megindokolni, valamint nem állapít meg szankciót ennek elmulasztása esetére sem a felek, sem a bíróság részére. Az Alkotmánybíróság a normavilágosság alkotmányos követelményét a jogbiztonságból, mint a jogállamiság egyik fontos alapértékéből vezeti le. Az Alkotmánybíróság több korai határozatában foglalkozott a jogszabályok normatartalmával kapcsolatos alkotmányos elvárásokkal. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában rámutatott arra, hogy „a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon” (ABH 1992, 135, 142.). Több határozat rögzítette azt is, hogy a normavilágosság sérelme miatt akkor állapítható meg az alkotmányellenesség, ha a szabályozás a jogalkalmazó számára értelmezhetetlen, vagy eltérő értelmezésre ad módot, illetve teret enged a szubjektív, önkényes jogalkalmazásnak, aminek következtében a norma hatását tekintve kiszámíthatatlan, előre nem látható helyzetet teremt a címzettek számára [összegezve: 31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABH 2007, 368, 378.]. Az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására jogszabály-értelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő (1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673–674.). Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére tekintettel – alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. Csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot [36/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 222, 232.; 754/B/1999. AB határozat, ABH 2002, 1050, 1054.; 219/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1488, 1492.]. Az Alkotmánybíróság a Pp. 206. § alkotmányossági vizsgálata kapcsán az 531/B/1997. AB határozatában (ABH 2004, 1129, 1137.) már foglalkozott a polgári peres eljárás bizonyítási szabályaival. Határozatában megállapította, hogy „A polgári perben a szabad bizonyítási rendszer érvényesül: a Pp. 3. § (5) bekezdése az alapelvek között rögzíti, hogy ha a törvény másként nem rendelkezik, a bíróság a polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas.” (ABH 2004, 1132.) A határozat rögzítette továbbá, hogy „[a] bíróság az így lefolytatott bizonyítás eredményeként rendelkezésre álló bizonyítékokat – a Pp.-ben írt tilalmak kivételével – szabadon értékelheti, összeveti a bizonyítási eszközöket és megállapítja a tényállást. A mérlegelés azonban csak az ítélet tényállási részét érinti, nem terjed addig, hogy a bíróság a jogszabály rendelkezéseit figyelmen kívül hagyja, vagyis nem tartozik ebbe a körbe, hogy a mérlegeléssel megállapított tényállásból milyen jogi következtetést von le.” (ABH 2004, 1133.) A bizonyítás mellőzésére vonatkozó, Pp. 3. § (4) bekezdésében rögzített szabályok szorosan kapcsolódnak a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglalt elvhez, mely szerint a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása – fő szabály szerint – a feleket terheli. Ugyanakkor ez az elv a bíróság kötelességévé teszi, hogy a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket tájékoztassa. A Pp. 3. § (4) bekezdése a bizonyítás mellőzéséről rendelkezik, eszerint a bíróság egyrészt mérlegelés alapján mellőzi a bizonyítás elrendelését, vagy a már elrendelt bizonyítás lefolytatását (kiegészítését, megismétlését), ha a bizonyítás elrendelése (kiegészítése) a jogvita elbírálása szempontjából szükségtelen; továbbá jogszabály előírása alapján kötelezően, ha a bizonyítási indítványt a fél neki felróható okból elkésetten, vagy egyébként a jóhiszemű pervitellel össze nem egyeztethető módon terjeszti elő. A bizonyítási kötelezettségre vonatkozó szabályok mindig az adott üggyel kapcsolatban kell, hogy érvényesüljenek, a konkrét esetben pedig a bizonyítási kötelezettség különös szabályai határozzák meg, hogy kinek, milyen tényt áll érdekében bizonyítania. Így a konkrét eset összes körülményeinek ismeretében kell a bíróságnak állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a feleket milyen bizonyítási kötelezettség terheli. Mindezek alapján a Pp. 3. § (4) bekezdése értelmében a bíróság a már korábban elrendelt bizonyítást akkor mellőzheti, amikor a bizonyítandó tény valóságáról vagy valótlanságáról (pl. új tények felmerülése folytán) meggyőződést szerzett. Bár a bíróságnak a bizonyítási indítvány elutasítása tárgyában hozott határozatát nem kell megindokolnia, a felek által felajánlott bizonyítás mellőzésének indokát az érdemi határozat indokolásában meg kell adni [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 3. § (4) bekezdése kellően világos normatartalmat hordoz, így nem sérti a normavilágosság követelményét, ezért az indítványt ebben a részében elutasította. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy bár a fél által kért bizonyítás mellőzése önmagában nem valósít meg eljárási jogszabálysértést, eljárási szabálysértésnek minősül, ha a bíróság az ügy eldöntését érintő bizonyítást nem folytatja le, mert ezáltal az ítélet megalapozatlan lesz. Az ítélet megalapozatlansága a másodfokú eljárásban kifogásolható. 4.2. Az indítványozó szerint a Pp. 3. § (4) bekezdésének a bizonyítás mellőzéséről szóló szabályai az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével is ellentétesek. A bizonyítás mellőzésének eljárási szabályai semmiképpen sem esnek az alkotmányos tulajdonvédelem körébe, így azt a vizsgált szabály nem is korlátozhatja. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs alkotmányjogi szempontból értékelhető összefüggés a Pp. 3. § (4) bekezdésében foglalt bizonyítás mellőzésére vonatkozó szabályok és az Alkotmány 13. § (1) bekezdése között, így az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította. 5. Az indítvány tartalma szerint valójában mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte a Pp. 114. §-ára vonatkozóan. Állítása szerint a demokratikus jogállamiság, ezen belül a jogszabály alkalmazásának kiszámíthatóságát sérti, hogy a törvény nem ír elő szankciót arra az esetre, ha a bíróság, megsértve a Pp. 114. §-ában foglaltakat, az eljárási kifogást nem bírálja el. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor állapít meg, ha a jogalkotó szerv jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. A jogalkotó szerv jogszabály-alkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha azt észleli, hogy a hatás- és feladatkörébe tartozó területen jogszabályi rendezést igénylő kérdés merült fel, feltéve, hogy a szabályozást valamely alkotmányos jog érvényesülése vagy biztosítása kényszerítően megköveteli. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy nem terheli a jogalkotót mulasztás az eljárás szabálytalansága miatti kifogás intézményének szabályozására nézve. Az Alkotmánybíróság már az 1636/D/1991. AB határozatában a Pp. 233. § (3) bekezdése b) pontjának vizsgálata során, de a Pp. 114. §-ával összefüggésben megállapította, hogy „az eljárást befejező határozat ellen benyújtható külön fellebbezésben orvoslást lehet keresni az olyan döntések [Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja] ellen is, amelyekkel szemben a törvény a külön fellebbezést nem engedi meg, ezzel kellően biztosítva van az alkotmányossági követelményeket kielégítő jogorvoslat lehetősége.” (ABH, 1992, 515, 516.) Ezzel lehetővé válik a jogorvoslat a bíróság eljárási szabálysértése ellen, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó előreláthatóság és kiszámíthatóság követelménye érvényesül. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 114. §-a nem eredményezett mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította. 6. Az indítvány tartalma szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állított a Pp. 114/A. és 114/B. §-aival összfüggésben is. Érvelése szerint azzal, hogy a támadott rendelkezések nem tartalmazzák, hogy a kifogás előterjesztésével kapcsolatban a fél által előlegezett költséget ki viseli, illetve, hogy azt a bíróságnak meg kell-e térítenie a fél számára, a fél Alkotmány 13. §-ába foglalt tulajdonhoz való jogát sértik. A Pp. 114/A. és 114/B. §-ai eljárási szabályok, melyek nem esnek az alkotmányos tulajdonvédelem körébe, így azt a kifogásolt szabályok nem korlátozhatják. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése, valamint a Pp. 114/A. és 114/B. §-ai között nincs közvetlen alkotmányos összefüggés. Ezért az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523–524.;19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.] az indítványt ebben a részében elutasította. 7. Az indítványozó állítása szerint a Pp. 114. §-a és a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja között normakollízió áll fenn, mivel a Pp. 222. §-a alapján a Pp. 114. §-a szerinti kifogás tárgyában hozott végzést a kifogás elutasítása esetén indokolni kell, ugyanakkor a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja ezzel ellentétes rendelkezést tartalmaz, amely a demokratikus jogállamiság sérelmét eredményezi. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében „[a] jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok közötti normakollízió kizárt. Törvényi rendelkezések összeütközése miatt az alkotmányellenesség pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján tehát nem állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos és a törvényhozónak ennek elkerülésére kell törekednie. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A jogállamiság alkotmányos deklarálása azonban tartalmi kérdésekben tovább utal az egyes nevesített alkotmányos elvekre és jogokra. Alkotmányellenesség megállapítására ezért törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek értelmezhetetlensége valamely konkrét alapjogi sérelmet okoz. Ennek hiányában azonban az azonos szintű normaszövegek lehetséges értelmezési nehézsége, illetőleg az értelmezéstől függő ellentéte, összeütközése önmagában nem jelent alkotmányellenességet.” [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176–177.] Az Alkotmánybíróság ez alapján azt vizsgálta, hogy a Pp. 114. §-a és a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja között valóban fennáll-e normakollízió. A Pp. 114. §-a alapján az eljárás szabálytalansága elleni kifogást a bíróságnak csak akkor kell jegyzőkönyvbe vennie, ha azt a bíróság alaptalannak találja, mert ha alaposnak találja – nyomban intézkednie kell. Az alaptalannak ítélt kifogás elutasításáról nem kell alakszerű határozattal dönteni, de lehetőleg nyomban, legkésőbb azonban az eljárást befejező határozatában megindokolni köteles. Ennek nem mond ellent a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontjában foglalt rendelkezés, mely a peres eljárás folyamán hozott (ún. pervezető) végzések elleni fellebbezés kizárásáról rendelkezik. Ugyanis a Pp. indítványozó által megjelölt egyik szabálya sem teszi lehetővé a kifogás elutasítása tárgyában meghozott végzés elleni fellebbezést (lásd pl.: BH 1996. 55.) ez ellen csak az eljárást befejező határozat elleni fellebbezésben lehet jogorvoslattal élni. Mivel a Pp. 114. §-a és a Pp. 233. § (3) bekezdés b) pontja között nem állapítható meg normakollízió, az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította. Budapest, 2010. július 12. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke