33/2012. (VII. 17.) AB határozata a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. CLXII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességéről.

33/2012. (VII. 17.) AB határozata a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. CLXII. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességéről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszok alapján – dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Pokol Béla, dr. Stumpf István, dr. Szalay Péter és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 90. § ha) pontja, valamint 230. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azt hatályba lépésének napjára visszaható hatállyal – 2012. január 1. napjával – megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. 1. Az Alkotmánybírósághoz több indítványozó aláírásával számos alkotmányjogi panaszt nyújtottak be – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján – a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 90. § ha) pontjába foglalt azon rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítása iránt, amely a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát a bíróra irányadó nyugdíjkorhatárban határozza meg. Ezzel összefüggésben támadták a 90. § ha) pontjához kapcsolódó átmeneti rendelkezést, a Bjt. 230. §-át is. Tekintettel arra, hogy az indítványozók ugyanazon jogszabály rendelkezéseivel kapcsolatos alkotmányossági problémát vetnek fel azonos alkotmányossági indokok alapján, az Alkotmánybíróság az ügyeket – az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján – egyesítette, és az indítványokat egy eljárásban bírálta el. 2. Az indítványozók álláspontja szerint a Bjt. vitatott szabálya Magyarország Alaptörvényébe (a továbbiakban: Alaptörvény) ütközik, mert sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, VI. cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) bekezdését, XV. cikk (2) bekezdését, XXIII. cikk (8) bekezdését és a 26. cikk (2) bekezdését. a) Az indítványozók panaszukban mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogy a Bjt. támadott rendelkezése, amely kimondja, hogy a bírákat a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltésekor fel kell menteni, az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében szabályozott jogegyenlőség követelményét sérti. Az öregségi nyugdíjkorhatárt a társadalombiztosítási nyugdíjról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 18. § (1) bekezdése születési évtől függően differenciáltan állapítja meg. Ennek megfelelően a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatára is különbözőképpen alakul. Az indítványozók álláspontja szerint ezzel a szabályozással a jogalkotó a társadalom azonos, homogén csoportjába tartozó jogalanyok, a bírók között tesz különbséget életkoruk szerint úgy, hogy a megkülönböztetésnek tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka nincs, tehát önkényes. Kifejtik, hogy „[n]em szünteti meg ezt a diszkriminációt az sem, hogy egységesen minden bíró a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár eléréséig tarthatja meg szolgálati jogviszonyát. A bírói szolgálati jogviszony megszűnése nem köthető össze a társadalombiztosítási nyugellátás változásainak fokozatos bevezetésével.” A Tny. 18. §-a a jogkorlátozás azonnaliságát elkerülendő, a megemelt – 65. évben meghatározott – általános nyugdíjkorhatár fokozatos bevezetése érdekében, alkotmányossági szempontokra volt tekintettel, amikor differenciáltan állapította meg az öregségi nyugdíjkorhatárt. A bírói szolgálati jogviszony felső korhatárának leszállítása – bár a jogalkotónak hatalmában áll – olyan jogmegvonást jelent, amely csak az alkotmányosság kritériumainak megfelelően hajtható végre. Ezek között az alkotmányossági követelmények között alapvető a diszkrimináció tilalmának érvényesítése. Egyik indítványozó kiegészítő indítványában rámutat arra is, hogy a vitatott szabályozás egy, az Alaptörvény XXIII. cikk (8) bekezdésében szabályozott alapvető jog, a közhivatal viseléshez való jog szempontjából tesz alkotmányos indok nélkül különbséget az érintett bírák között. A jogegyenlőség sérelmére alapozott érvelésük alátámasztására az indítványozók utalnak az Európai Unió Bíróságának az Alapjogi Charta 21. cikkén, valamint a 2000/78/EK irányelven alapuló gyakorlatára is. b) Az öregségi nyugdíjkorhatár Bjt. szerinti bevezetése sérti a bírák emberi méltóságát, valamint magán- és családi életét, jó hírnevét. Az emberi méltósághoz való jog értelmezésével kapcsolatosan a 37/2011. (V. 10.) AB határozatban megállapítottakra hivatkozással, a panaszosok kifejtik: „A bíró foglalkozásának gyakorlását pályaválasztása óta folyamatosan kettős törvényi védelem biztosítja. Törvény garantálja a 70 éves felső korhatár eléréséig a jogviszony fenntartásának kötelezettségét, és a bírót ugyancsak törvényben biztosított mértékű jövedelem illeti meg. (…) Ezekre alapozhatja emberi méltóságát, és azok létformáit (attribútumait), mint a rendelkezési jogát, az önazonossághoz, a magánszférához való jogát, a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogát. Az állam önkényes jogalkotással nem sértheti meg a bírók személyiségi jogait, nem hozhat létre olyan élethelyzeteket, amelyek magán- és családi életüket szétzilálja, kapcsolataikat felbontja, jó hírnevüket erodálja, törvényben garantált tulajdoni várományukat elvonja.” A szolgálati jogviszonyuk azonnali megszüntetésével – tekintettel arra, hogy a nyugdíj a bírói jövedelmek kb. 30%-a – a bírók gyökeresen megváltozott életkörülmények közé, kiszolgáltatott élethelyzetbe kerülnek, emberi méltóságuk súlyosan sérül. c) Az indítványozók álláspontja szerint a bírákra vonatkozó felső korhatárnak a – Bjt.-ben szabályozott módon való – leszállítása az Alaptörvény XIII. cikkébe ütköző tulajdonhoz való jogot is sérti. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlatára hivatkozással a panaszosok annak az álláspontjuknak adnak hangot, mely szerint az új felső korhatár bevezetése megfelelő felkészülési idő nélkül fosztotta meg a bírókat többéves tulajdoni várományuktól, s ezzel alapjogi sérelmet okozott. A tulajdonhoz való joguk sérelme kapcsán – az Alaptörvény Q) cikkére is utalva – az indítványozók hivatkoznak az Emberi Jogok Európai Egyezménye első kiegészítő jegyzőkönyvének 1. cikkére a tulajdon védelméről, és annak értelmezésére, az Emberi Jogok Európai Bírósága által kialakított gyakorlatra. d) Álláspontjuk szerint a vitatott szabályozás sérti az Alaptörvény 26. cikkének (2) bekezdésébe foglalt azon rendelkezést is, mely szerint – a Kúria elnökének kivételével – a bíró szolgálati viszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn. Az indítványban kifejtettek szerint az Alaptörvénynek ez a szabálya a bírák szolgálati jogviszonyának megszűnését minden bíróra egyaránt irányadó, egységes korhatár, az általános öregségi nyugdíjkorhatár és nem az egyes bírákra irányadó nyugdíjkorhatár eléréséhez köti. Az indítványozók álláspontja szerint ez az általános öregségi nyugdíjkorhatár – a Tny. 18. §-ába foglalt rendelkezéseket figyelembe véve – a betöltött 65. életév. e) Van olyan alkotmányjogi panasz is, amelyben – a Bjt. 230. §-a vizsgálatát is kezdeményezve – azt fejtették ki, hogy a támadott szabályok az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdését, a bírói függetlenség elvét sértik. Eszerint a bírói függetlenséghez tartozó elmozdíthatatlanság elvével ellentétes a Bjt., mert rendelkezései lehetővé teszik az érintett bírák gyors, három hónapon belüli leváltását. A bírói függetlenségnek számos eleme, összetevője van. A bírói függetlenség nem alapjog, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja, és nem is a bíró kiváltsága. Ugyanakkor nemcsak igazságszolgáltatási vagy szervezési-igazgatási alapelv, hanem egyes elemeiben a bírói tisztséget viselő személy Alaptörvényben biztosított joga, vagy kötelezettsége is. Ezt az értelmezést erősíti, hogy a bírói függetlenséghez tartozó semlegesség érdekében az Alaptörvény 26. § (1) cikke kizárja, hogy a bíró párt tagja legyen, vagy politikai tevékenységet folytasson, vagyis közvetlen kötelezettséget ír elő a bírói tisztséget viselő személy számára. Ezért alkotmányjogi panaszban hivatkozni lehet a bírói függetlenségből eredő, a bírót illető egyes jogokra. A bírói függetlenség része az elmozdíthatatlanság, amely egyebek között azt jelenti, hogy a felső korhatár betöltése előtt a bírót akarata ellenére tisztségétől megfosztani nem lehet. A Bjt. jelentős mértékben és nem eléggé fokozatosan, hirtelen csökkentette a bírák szolgálati viszonyának a nyugalomba vonulási korhatárát. Ezért a Bjt. 90. § ha) pontja, valamint 230. §-a ellentétes a bírói függetlenség elvével, a bírák elmozdíthatatlanságával. 3. Az Alkotmánybíróság az eljárás során figyelembe vette, hogy a Bjt. 90. § ha) pontja, valamint 230. §-a nem csupán elvont szabály, hanem hatásukra a Kúrián a hetvennégy betöltött bírói helyből húsz üresedik meg június végéig, a bírák nyugdíjazásának új szabályozása miatt. Az új szabályozás a Kormány adatai szerint összesen 274 bírót érint. 228 bíró szolgálati jogviszonya 2012. június 30-ával szűnt meg, további 46 bíróé pedig az év végéig szűnne meg. A köztársasági elnök 96/2012. (V. 2.) KE határozata 194 bírót mentett fel. Az Európai Unió országait illetően valamennyi uniós tagállamban – Szlovákiát kivéve, ahol 62 év a felső korhatár – a bírák szolgálati idejének felső korhatára magasabb, mint a 62. életév. Az országok többségében – közöttük Lengyelország, Románia, Csehország – a felső korhatár 65 és 70 év között alakul. Spanyolországban 75. életévük betöltéséig maradhatnak hivatalukban a bírák; a 75. életév volt a korhatár az Egyesült Királyságban: pro futuro ezt a 70. életévre szállították le. Az európai szabályozással szemben az Amerikai Egyesült Államok alkotmánya szerint a bírói függetlenségnek az egyik fontos garanciáját az jelenti, hogy a bírák hivatalukat addig gyakorolják, míg azt megfelelően látják el. Ez elvileg életük végéig történő hivatalgyakorlást jelent: nincs felső korhatár a Legfelső Bíróság tagjainál, továbbá tizenhat tagállamban; ahol pedig felső korhatár van, azokban az államokban ez a 70., illetve a 75. életév. II. Az Alkotmánybíróság az alábbi jogszabályi rendelkezések alapján hozta meg döntését: 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.” „II. cikk Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XXIII. cikk (8) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy rátermettségének, képzettségének és szakmai tudásának megfelelően közhivatalt viseljen. Törvény határozza meg azokat a közhivatalokat, amelyeket párt tagja vagy tisztségviselője nem tölthet be.” „26. cikk (1) A bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet. (2) A hivatásos bírákat – sarkalatos törvényben meghatározottak szerint – a köztársasági elnök nevezi ki. Bíróvá az nevezhető ki, aki a harmincadik életévét betöltötte. A Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn.” 2. Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései szerint: „12. cikk (1) Ha a bíró az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, szolgálati jogviszonya 2012. június 30-án szűnik meg. Ha a bíró az Alaptörvény 26. cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatárt a 2012. január 1. és 2012. december 31. napja közötti időszakban tölti be, szolgálati jogviszonya 2012. december 31-én szűnik meg.” 3. A Bjt.-nek az indítványozók által vitatott szabályai: „90. § A bírót fel kell menteni, […] h) ha a bíró ha) a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt (a továbbiakban: felső korhatár) – a Kúria elnöke kivételével – betöltötte, vagy (…)” A Bjt.-nek a vitatott szabállyal szoros összefüggésben álló szabálya: „230. § (1) E törvény rendelkezéseit a felső korhatárt 2013. január 1-jét megelőzően betöltött bírák esetében a (2) és (3) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni. (2) Ha a bíró a felső korhatárt 2012. január 1-jét megelőzően betöltötte, a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. január 1., záró időpontja 2012. június 30., és a bírói tisztség 2012. június 30. napjával szűnik meg. A felmentésre vonatkozó előterjesztést olyan időpontban kell megtenni, hogy a felmentésre vonatkozó határozat legkésőbb 2012. június 30-án meghozatalra kerülhessen. (3) Ha a bíró a felső korhatárt a 2012. január 1. és 2012. december 31. közötti időszakban tölti be a felmentési idejének kezdő időpontja 2012. július 1., záró időpontja 2012. december 31., és a bírói tisztség 2012. december 31. napjával szűnik meg. A felmentésre vonatkozó előterjesztést olyan időpontban kell megtenni, hogy a felmentésre vonatkozó határozatot legkésőbb 2012. december 31-én meg lehessen hozni.” III. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az eljárás alapjául szolgáló beadványok között van-e olyan, amely megfelel az alkotmányjogi panasszal szemben az Alaptörvény, valamint az Abtv. által támasztott követelményeknek. Az indítványozók az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján nyújtották be panaszukat. Ennek egyebek között azért van jelentősége, mert ezek a panaszok közvetlenül jogszabály ellen irányulnak, egyéni érdekeltség és érintettség állítása mellett. Az alkotmányjogi panasszal támadott jogszabály érdemi elbírálásához elég, ha akár egyetlen panasz megfelel a feltételeknek. Az Abtv. 30. §-a és az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján benyújtható panaszt a vitatott jogszabály hatályba lépésétől számított 180 napon belül kell benyújtani. A Bjt. 2012. január 1-jén lépett hatályba. A panaszokat 2012. január 13-a és február 23-a között – tehát a törvényi határidőn belül – nyújtották be. Az indítványozók a panaszban megjelölik az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést. Pontosan megjelölik a vitatott jogszabályi rendelkezést, és azt, hogy a vitatott szabály mely Alaptörvényben szabályozott jogukat sérti. Részletesen indokolják a vitatott szabály alaptörvény-ellenességét. A panaszok kifejezett kérelmet tartalmaznak az alaptörvény-ellenesnek ítélt szabály megsemmisítésére. Az indítványok tehát tartalmazzák mindazokat az elemeket, amelyeket az Abtv. 52. § (1) bekezdése az Alkotmánybírósághoz benyújtott indítványokkal szemben követelményként támaszt. Az Abtv. alapján alkotmányjogi panasz esetén az Alkotmánybíróságnak döntenie kellett a panasz befogadhatóságáról is. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság e döntése során mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § szerinti feltételeket. Az indítványozók által benyújtott panasz tartalmi követelményeit az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének c) pontja, valamint az Abtv. 26. § (2) bekezdése határozza meg. Az Alaptörvény 24. cikkének vonatkozó rendelkezése: „(2) Az Alkotmánybíróság (…) c) alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját;” Az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha „a) az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és b) nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette.” E szabályokat figyelembe véve az Abtv. 26. § (2) bekezdésében szabályozott panasz konkrét ügyben közvetlenül, bírói jogalkalmazói döntés nélkül hatályosuló jogszabály felülvizsgálatára nyújtható be. A vitatott szabály szerint azt a bírót, aki betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, fel kell menteni. Megállapítható tehát, hogy ez a szabály a nyugdíjkorhatárt betöltő bírák felmentésében, egyedi ügyben közvetlenül, munkáltatói, illetőleg köztársasági elnöki döntéssel, viszont bírói jogalkalmazói döntés nélkül realizálódik. A felmentésről szóló határozatnak a felmentési döntésre vonatkozó része ebben az esetben formális, mert a törvény e szabálya kógens, kivételt nem engedő szabály. A nyugdíjkorhatárt 2013. január 1-je előtt betöltő bírák esetén a szolgálati jogviszony megszűnésére nézve konkrét időpontokat határoz meg a Bjt. 230. §-a, így azok jogviszonya valójában a törvény hatályosulása folytán szűnik meg. Az Abtv. idézett szabálya alapján a panasz benyújtásának feltétele a jogorvoslat kimerítése, illetőleg benyújtható közvetlenül akkor is, ha nincs a „jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslat”. A Bjt. 90. §-a szerint a bíróra irányadó nyugdíjkorhatár betöltése felmentési ok. A Bjt. szabályai nem zárják ki azt, hogy a köztársasági elnök által felmentett bíró, a Bjt. 145. §-a alapján szolgálati jogvitát kezdeményezzen. Mivel azonban a vitatott előírás kogens szabály, a felmentés kérdésében nincs mérlegelési lehetőség, a bírót úgy kell felmenteni, hogy annak szolgálati jogviszonya a Bjt. 230. §-ában meghatározott időpontban megszűnjön. A szolgálati jogvitában a bíróság eljárása ebben a részében formális – csak azt vizsgálhatja, hogy az érintett bíró betöltötte-e a nyugdíjkorhatárt, illetőleg felmentése során betartották-e a törvényben előírt határidőket, eljárási szabályokat –, így az nem tekinthető az érintettek panaszban előadott jogsérelmének hatékony orvoslására szolgáló, arra alkalmas jogorvoslatnak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem támasztható az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerinti panasz benyújtásának feltételeként olyan jogorvoslat kimerítésének követelménye, amely – a vonatkozó jogi szabályozásból következően – nem alkalmas arra, hogy a panaszos jogsérelmét orvosolja. Alkotmányjogi panasszal az élhet, akinek Alaptörvényben biztosított jogát az egyedi ügyben alkalmazott, illetőleg hatályosuló jogszabályi rendelkezés sérti. Azaz a panasz befogadhatóságának feltétele az érintettség, nevezetesen az, hogy a panaszos által alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabály a panaszos személyét, konkrét jogviszonyát közvetlenül és ténylegesen, aktuálisan érintő rendelkezést állapít meg, s ennek következtében a panaszos alapjogai sérülnek. Az Alkotmánybíróság a panaszok befogadhatóságának elbírálása során érintettnek tekintette azokat az indítványozókat, akiknek az ügyében a támadott jogszabály alkalmazása, azaz végrehajtása megkezdődött, illetve a köztársasági elnöki határozatban foglalt felmentéssel teljesült. Azon bírák számára, akik a Bjt. 230. § (2) bekezdése alapján január 1-jén megkezdték felmentési idejüket, és június 30-ig kézhez kapták a felmentésükről szóló határozatot, bírói szolgálati jogviszonyuk megszűnt. A Bjt. 94. § (3)–(4) bekezdése alapján az érintett bírákat már ezt megelőzően is joghatások, korlátozások érintik. E szabályok szerint: A nyugállományba helyezés, a felső korhatár elérése esetén a bíró felmentési ideje 6 hónap. A bírót a munkavégzési kötelezettség alól 3 hónapra mentesíteni kell. A munkavégzési kötelezettség alól mentesített bíró nem ítélkezhet, bírósági vezetői beosztás esetén vezetőként nem járhat el, a bírói tisztséghez fűződő szavazati, illetve igazgatási jogokat nem gyakorolhatja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az érintettség abban az esetben is megállapítható, ha jogszabály alkalmazására, érvényesítésére szolgáló cselekmények még nem történtek, de jogszabály erejénél fogva olyan jogi helyzet keletkezett, amelyből egyértelműen következik, hogy a panaszolt jogsérelem közvetlenül belátható időn belül kényszerítően bekövetkezik. A felső korhatárt 2012-ben betöltő bírák számára jogszabály erejénél fogva – a Bjt. 230. § (3) bekezdése alapján – keletkezett olyan jogi helyzet, amelynek alapján egyértelműen megállapítható, hogy az érintett bírák számára a panaszolt jogsérelem záros határidőn belül, elkerülhetetlenül be fog következni. Az e rendelkezéssel érintett bírák esetén a Bjt. 230. § (3) bekezdésébe foglalt kógens rendelkezések alapján egyértelműen megállapítható, hogy 2012. július 1-jén megkezdik felmentési idejüket, és bírói tisztük 2012. december 31-én megszűnik. A panaszhoz csatolt iratokból (szakvizsga bizonyítvány másolata, kinevezési okmány másolata) megállapítható, hogy a bírák felmentésére vonatkozó – fent ismertetett – szabályokat figyelembe véve a panaszokat aláíró bírák döntő többsége törvény alapján már felmentési idejét tölti. Mindegyik indítványnak vannak olyan aláírói, akik már a felmentési idejüket töltik, illetőleg akiket még ebben az évben törvény alapján fel fognak menteni. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a befogadhatóság szempontjából releváns érintettség a panaszosok oldalán fennáll. Az indítványok megfelelnek az Abtv. 29. §-ában szabályozott követelménynek is. A panaszok az Alaptörvényben szabályozott tevékenységet végző bírák Alaptörvényben biztosított jogait érintő szabályozás alaptörvény-ellenességének megállapítását kérik. Ezért az indítványok alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés elbírálására irányulnak. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság a panaszokat befogadta és érdemben bírálta el. IV. 1. Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján elsőként azt vizsgálta, hogy a Bjt. 90. § ha) pontjával és 230. §-ával összefüggésbe hozható-e az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése, a bírói függetlenségnek az Alaptörvényben rögzített szabálya. Az Alkotmánybíróságnak figyelembe kell vennie azt is a jelen ügyben felvetett kérdések vizsgálatánál, hogy az Alaptörvény R) cikke egy sajátos értelmezési szabályt tartalmaz. Új alkotmányunk R) cikk (3) bekezdése szerint „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” Ez a szabály nem önmagában a történeti alkotmányt, hanem annak vívmányai jelentőségét hangsúlyozza. Azt, hogy mi tartozik a történeti alkotmányból a vívmányok közé az Alaptörvény alapján, az Alkotmánybíróságnak kell megállapítania. A magyar történeti alkotmány konszolidált értelmezésének minimumához tartozik annak elfogadása, hogy a XIX. században végbement polgári átalakulást konstituáló törvények a történeti alkotmány részét képezik. E törvények teremtették meg – nem jelentéktelen előzmények után – azt a szilárd jogintézményi alapot, amelyre a modern jogállam épül. Amikor tehát az Alaptörvény mintegy ablakot nyit közjogunk történeti dimenziójára, ráirányítja a figyelmet azokra az intézménytörténeti előzményekre, amelyek nélkül mai közjogi viszonyaink és általában jogi kultúránk gyökér nélküliek lennének. Az Alkotmánybíróság felelőssége ebben az új helyzetben rendkívüli, mondhatni történelmi: a konkrét ügyek vizsgálatakor kötelezően be kell emelnie kritikai horizontjába a jogi intézménytörténet releváns forrásait. A jelen ügyben legalább két ilyen történeti kútfő nem kerülhető meg: az 1869:IV. és az 1871:IX. tc.-ek. A bírák független ítélkezésének biztosítása felé vezető folyamat a bírói elmozdíthatatlanság rögzítésével – az igazságszolgáltatás és a közigazgatás elkülönítésével – vette kezdetét hazánkban. A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk a következőket tartalmazta: az igazságszolgáltatás a közigazgatástól elkülöníttetik, így sem a közigazgatási, sem a bírói hatóságok nem avatkozhatnak egymás hatáskörébe (1. §); a hivatásos bírákat az igazságügy-miniszter ellenjegyzése mellett a király nevezte ki (3. §). A törvényesen kinevezett bíró a törvényben meghatározott eseteken és módon kívül hivatalából el nem mozdítható (15. §), áthelyezni pedig – más bírósághoz vagy más hivatalhoz áttenni vagy akár előléptetni – csak a törvényben meghatározott esetekben, ezeken kívül pedig csak saját akaratával lehet (16. §). Ezek a rendelkezések tartalmazták azokat a legfontosabb elemeket, amelyek a bírói függetlenséget garantálni hivatottak; személyi oldalon a kinevezés és a felmentés, a hivatalból való elmozdítás vagy az áthelyezés, és az előremenetel szabályai; szervezetileg pedig a hatásköri elkülönítés. A bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk 17. §-a kimondta azt is, hogy „a biró, miután 70-ik évét betöltötte, nyugalomba lép, kivéve, ha az igazságügyminister által hivatalának folytatására felszólittatik és szolgálni kiván.” A törvény magyarázata szerint a bíró „ezenkivül csak azon esetben helyezhető nyugalomba, ha testi vagy szellemi fogyatkozás miatt hivatalos kötelessége teljesitésére többé nem képes. A nyugdijrendszert a birákra nézve külön törvény határozza meg.” A bírói hivatalviselés felső korhatárát a magyar jogtörténetben addig nem szabályozó rendelkezés egyszerre fejezte ki a bírói stallum iránti teljes történeti tiszteletet és a polgári jogállam szemlélete által erősen igényelt határozott és konkrét normatartalmat. A 70. életév a XIX. században az ember aktív szellemi teljesítőképességének tapasztalati felső határa volt, amely napjainkban inkább még feljebb is tolódott. Az 1871:IX. tc. (egyebek mellett) a bírák nyugdíjazását tárgyalta. Ebben a jogalkotó részint megismételte az előbb idézett törvényben foglaltakat, részint (két fejezetben) részletesen szabályozta a bíró személyes státusjogát érintő időleges korlátokat (áthelyezhetőség más bírósághoz) és a nyugdíjaztatás feltételrendszerét. Kitetszik e törvényből is az a jogalkotói alázat, amely a bírói hivatal viselői, 1869 óta immár egy önálló „álladalmi” státus betöltői iránt megnyilvánult. Ez a törvényhozói attitűd is biztosan történelmi alkotmányunk vívmányaként értékelhető. A bírói függetlenség elve, ennek elemeivel együtt, minden kétséget kizáróan vívmány. Az Alkotmánybíróság ezért megállapítja, hogy a bírói függetlenség és az ebből eredő elmozdíthatatlanság elve nemcsak az Alaptörvény tételes szabálya, hanem a történeti alkotmány vívmányai közé is tartozik. Így olyan értelmezési alapelv az Alaptörvény előírása alapján, amely mindenkire kötelező, és amelyet az Alaptörvény más szabályai lehetséges tartalmának feltárásakor alkalmazni kell. Az Alkotmánybíróság [21/2010. (II. 25.) AB határozat, 1/2008. (I. 11.) AB határozat] az elmozdíthatatlanság követelményét eddig is a bírói függetlenség részének tekintette. 2. A bírói szolgálati jogviszonyok más közszolgálati jogviszonyokhoz képest hazánkban is fokozott alkotmányi védelemben részesülnek. A közhivatal viseléséhez való jog mellett a bírák szolgálati jogviszonyának alkotmányi védelme következik az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdéséből is. Az Alaptörvény e rendelkezése szerint a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alávetve. A bírói függetlenség az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciája. Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenség garanciarendszerében nagy jelentőséget tulajdonított a szervezeti és státusbeli biztosítékoknak. „A bírói függetlenség és önállóság törvények által körülbástyázott intézményes biztosítása megkérdőjelezhetetlen érték, az emberi és állampolgári jogok, valamint a jogállamiság érvényesülésének egyik fontos biztosítéka. Az Alkotmány, a Bsz., továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 1997. évi LXVII. törvény egymást lefedve, a kapcsolódási pontokon egymást kiegészítve építi fel azt a hármas védelmi rendszert, amely a bírói hatalom szuverenitásának korlátozását kizárja.” [54/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 421, 433-434.; 13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 97.] A bírói függetlenség része a személyi függetlenség. Ez azt jelenti, hogy a bíró nem utasítható, akarata ellenére nem bocsátható és nem mozdítható el a helyéről, csak sarkalatos törvényben meghatározott okokból és eljárás eredményeként. A személyi függetlenséghez tartozik, hogy a hivatásos bíró tisztsége „egy életre” szól. (A bírósági törvények általában különbséget tesznek a bírói funkciót gyakorlók között aszerint, hogy milyen bíróról van szó: különböztetnek a hivatásos bírók és a laikusok, az esküdtbírák, vagy ülnökök között; ennek egyik megnyilvánulása, hogy a hivatásos bírák kinevezését – szemben az esküdt- vagy ülnökbírákkal, akiknek megbízása határozott idejű – úgy jelölik, hogy az „egy életre” szól.) A bírói függetlenség egyedi aspektusában kiemelkedő szerepe van a Bjt.-nek, amely a bírói szolgálati jogviszony szabályozásában hivatott biztosítani a befolyásmentes ítélkezéshez szükséges státusbeli szabadságot a bíró számára. A bírói függetlenséggel összefüggésben megállapítható, hogy a bírói szolgálati jogviszonyok stabilitásának biztosítása olyan, az Alaptörvényből folyó követelmény, amely más jogviszonyokhoz képest is többlet garanciákat igényel. Ilyen garanciális jelentőséggel bíró elemnek minősül az, hogy sarkalatos törvény határozza meg a bírói jogviszony megszűnésének okait, a hivatás gyakorlásának időtartamát, azt a felső korhatárt, amelyen belül a bírák elmozdíthatatlanok; szolgálati jogviszonyuk megszüntetésére – egyetértésük hiányában – csak kivételesen (súlyos fegyelmi vétség, bűncselekmény elkövetése, a hivatás gyakorlására való alkalmatlanná válás esetén) van mód. A bírák Alaptörvény által garantált elmozdíthatatlansága egyebek között olyan személyes garancia, amely a bírák döntési autonómiájának biztosítéka, mivel kizárja annak lehetőségét, hogy a törvényeknek és lelkiismeretének megfelelő ítélete miatt közvetett, a szolgálati jogviszonyával összefüggő retorzió érje. A „független bíró”-hoz való jog ugyanakkor az eljárás alanyai számára az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított jog is. A bírák elmozdíthatatlansága a független, pártatlan bírósághoz való jog garanciája is egyben. A jogalkotónak erre tekintettel a bírói hivatás gyakorlásának felső korhatárát oly módon kell meghatároznia, hogy az egyértelmű és előre kiszámítható legyen. Ilyen garanciális szabályként, a bírói függetlenség kulcselemeként értékeli a hivatás gyakorlásának törvényben meghatározott időtartamát és az elmozdíthatatlanságot az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának CM/Rec(2010)12 számú, a bírákról: függetlenség, hatékonyság és felelősség címet viselő ajánlása 49-50. pontjában. Az ajánlás utal arra is, hogy – ahol az létezik – a megbízatás garantált időtartama a kötelező nyugdíjkorhatárig kell, hogy tartson. 3.1. Az Alaptörvény a bíróságokra vonatkozó leglényegesebb szabályokat tartalmazza csak. A bírósági szervezetre és a bírák jogállására a részletes rendelkezések sarkalatos törvényekben szerepelhetnek; ezt írja elő az Alaptörvény 25. cikk (7) bekezdése és a 26. cikk (1) bekezdése. Habár az Alaptörvény a bírák jogállásának részletes szabályait sarkalatos törvényre bízza, és ehhez hozzátartozik a bírói tisztség keletkezésének és megszűnésének a szabályozása, az Alaptörvény külön előírja – a bírói függetlenség szabályaiba ágyazva – hogy „a bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani.” Ezzel maga az Alaptörvény tekinti nemcsak a bírói jogállás, hanem a bírói függetlenség elemének a tisztségből való elmozdíthatatlanságot. A bírák jogállásának lényeges eleme a személyes függetlenséggel, az elmozdíthatatlansággal összefüggésben a jogviszonyuk megszűnésének a szabályozása. Az Alaptörvény tartalmaz erről szóló közvetlen szabályokat, amikor egyrészt a megszűnés egyik eseteként az általános öregségi nyugdíjkorhatár elérését nevesíti, másrészt ezt nem vonatkoztatja a Kúria elnökére. Az Alaptörvény ugyanakkor nem határozza meg, hogy ez a korhatár milyen életkorban következnék be, hanem ezt sarkalatos törvényre bízza. A bíráknál – akik tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból mozdíthatók el, és hivatásuk „egy életre” szól – a felmentésre általában azt követően kerülhet sor, hogy nyugellátásra jogot szereznek. A bírókat illetően a nyugalomba helyezés életkora – amely elsősorban jogállási és nem nyugdíj-szakmai kérdés –, valamint a nyugellátásra való jogosultság életkora akkor válhat el, ha ez összhatásában, a következményeit illetően nem hátrányos rájuk nézve. (A jelen esetben nem az érintett bírákra irányadó nyugdíj-jogosultság feltételei változtak: az érintett bírók jelentős része nyugellátásra már jogot szerzett 2011. december 31. előtt, és adott esetben a nyugellátás folyósítása mellett viselhette bírói tisztségét. A bírói szolgálati viszony felső korhatára változott meg.) A nyugalomba helyezést lehet magasabb és alacsonyabb életkorhoz kötni, mint ami a nyugdíjkorhatár a más foglalkozást gyakorló személyeknél. Ha a korhatár változik, ennek alkotmányjogi jelentősége nem önmagában a korhatár mértékének meghatározásában, hanem az új korhatár bevezetésének módjában és határidejében, a bírákra gyakorolt hatásában lehet. Az Alaptörvény az általános öregségi nyugdíjkorhatár mértékét nem határozza meg. A Bjt. sem tartalmaz konkrét életkort erről, noha a tisztségből elmozdításra tartalmaz rendelkezéseket. Az Alaptörvény szóhasználatát az „általános öregségi nyugdíjkorhatárt” illetően az Alaptörvény átmeneti rendelkezései átveszik. Ez utóbbiak azzal számolnak, hogy 2011. december 31-én van olyan bíró, aki az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiből sem derül ki egyértelműen, hogy az általános öregségi nyugdíjkorhatár melyik életkor. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár nem tételes jogi fogalom abban az értelemben, hogy ilyen elnevezésű, és konkrét életkorral megjelölt korhatár nem szerepel az Alaptörvényt végrehajtó törvényekben. Az Alaptörvény és az átmeneti rendelkezései elfogadása óta a nyugdíjrendszer lényeges elemeiben átalakult és további változását (a korhatárokat illetően sem) nem lehet kizárni. Nyugdíjkorhatár sarkalatos törvényben nem szerepel, jóllehet erre az Alaptörvény más szabálya is – a nyugdíjrendszerre vonatkozó 40. cikk – lehetőséget ad. 3.2. Nyugdíjkorhatárt – ami azonban nem általános – a Tny. tartalmaz. A tételes jogban szerepel a Bjt. által alkalmazott fogalom, a „rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár”. Ez a 2012. január 1-je előtt hatályban volt szabályok értelmében a születési időtől és a nemtől függően lehetett akár a 60. életév, illetve az 59. életév (Tny. 18/A. §), születési időtől és nemtől függően pedig a 60. életév, a 60 éves és 183 napos életkor, a 61. életév, a 61 éves és 183 napos életkor, a 62. életév és a 62 éves és 183 napos életkor (Tny. 18/B. §). A nyugdíjkorhatár egységesítése előtt külön korhatár érvényesült a férfiakra és a nőkre: a férfiaknál 60, a nőknél 55 év volt a korhatár. Ezt először a nőknél fokozatosan felemelték 1994. január 1-je és 2002. december 31. között 60 évre, majd 1997. január 1-jétől 62 évre, szintén fokozatosan. Arról, hogy most milyen nyugdíjkorhatárok vannak a tételes jogban, jelenleg általánosságban a Tny. szól. Ugyanakkor a Tny.-ben szövegszerűen sem „rá irányadó”, sem „általános” korhatár nincs. Van további jelző nélküli, „öregségi” nyugdíjkorhatár, a 18. §-ában. Ez a születési évtől függően a 62. és 65. életév között helyezkedik el jelenleg. Ennek az életkori eltérésnek a legutóbbi korhatár-emelés (62-ről 65 évre) az oka, ti. az emelés fokozatos bevezetése, ami azt eredményezi, hogy az egyes születési évjáratokra a korhatár emelése másként terjed ki. 3.3.1. Az Alkotmánybíróság felelőssége a bírók „általános öregségi nyugdíjkorhatára” értelmezésének a kereteit meghatározni. Az értelmezésnél az alkotmány-értelmezésre általában irányadó szabályokat kell követni, vagyis egyetlen szabálynak sem lehet olyan tartalmat tulajdonítani, amellyel egy másik kiüresedhetne. Az Alaptörvény zárt, ellentmondásmentes rendszer. [Az Alkotmány egységének (zártságának) az elve a köztársasági elnök jogállását vizsgáló 48/1991. (IX. 26.) AB határozathoz csatolt párhuzamos véleményekben került kifejezetten rögzítésre (ABH 1991, 217, 242.). Később ezt az elvet átvette a 36/1992. (VI. 10.) AB határozat is, amely a köztársasági elnök kinevezési hatáskörét vizsgálta: „Az Alkotmánybíróság az Alkotmányt nemcsak a kifejezetten erre irányuló eljárásban, hanem a jogszabályok alkotmányosságát vizsgáló minden eljárásában értelmezi. Az Alkotmány egyes rendelkezéseinek értelme így az újabb és újabb értelmezések során bontakozik ki, amelyekben az Alkotmánybíróság mind a konkrét ügy sajátosságára, mind saját korábbi értelmezéseire tekintettel van. Az egyes értelmezésekből kialakuló tételeket – mint például a pozitív diszkrimináció feltételeit, vagy az alapjog-korlátozás határait – alkalmazásuk során tovább értelmezi és formálja az Alkotmánybíróság. Ugyanazon alkotmányi rendelkezésre vonatkozóan az értelmezés súlypontja eltérő lehet, de az értelmezéseknek ellentmondásmentes rendszert kell képezniök.” (ABH 1992, 207, 210.)] Az Alaptörvény szabályait is csak egymásra tekintettel lehet és kell értelmezni. Az általános korhatárt ezért úgy szabad értelmezni, hogy ennek eredménye ne vezethessen a bírói függetlenség lényeges elemei sérelmére. Különösen figyelembe kell venni azt, hogy a bírói tisztség megszűnésének a szabályozása hogyan, milyen irányba változik. Ha a változás iránya a bírák nyugállományba helyezési korhatárának a lerövidítése, akkor ez másként érinti a korhatárhoz közel lévő bírókat a függetlenség elemei szempontjából, mint a többi bírót. Minél közelebb áll a bíró a bevezetni kívánt korhatárhoz, annál inkább felmerülhet az elmozdíthatatlanság elvének sérelme, és minél hosszabb a még várható ítélkezési időtartam, annál kevésbé merülhet ez fel. 3.3.2. Az Alaptörvény előírta, hogy „a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn”. Az Alaptörvény nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy ezt az előírást – jelentsen bármit is az általános öregségi nyugdíjkorhatár a konkrét mértéket illetően – milyen időponttól és mennyi időtartam alatt kell alkalmazni. Az általános öregségi korhatár mértéke és ennek az alkalmazására nyitva álló időtartam összefügg egymással a bíró elmozdíthatatlansága elvének érvényesítésekor. Minél távolabb áll az általános öregségi nyugdíjkorhatár mértéke a bírói szolgálati viszonynak az Alaptörvény hatályba lépése előtti felső korhatárától, a 70. életévtől, annál hosszabb idő szükséges az új korhatár bevezetéséhez. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései nem határozzák meg az általános öregségi nyugdíjkorhatár mértékét. Ezzel szemben meghatározzák, hogy ezt milyen időtartam alatt kell érvényesíteni. Ez az időtartam viszonylag rövid, adott esetben akár három hónap, amiből az következik, hogy a bírói felső korhatár csökkentése csak viszonylag kis mértékű lehet, mert ellenkező esetben a bírói elmozdíthatatlanság elve sérülhet. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy az érintett bíró minél közelebb áll a 70. életévhez az Alaptörvény átmeneti rendelkezései 12. cikk (1) bekezdése időpontjait illetően, annál kevésbé lehet hivatkozni a bírói függetlenség sérelmére, és fordítva: minél hosszabb ez az időtartam, annál inkább igazolható az elmozdíthatatlanság elvének sérelme. 3.3.3. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései értelmében a bíró szolgálati viszonya a 12. cikk (1) bekezdésében megjelölt időpontokban „szűnik meg”. Az Alaptörvény 9. cikk (3) bekezdés k) pontja kimondja, hogy a hivatásos bírákat a köztársasági elnök nevezi ki. A szolgálati viszony megszűnéséhez a felmentés vezet. A felmentés eseteit és részletes szabályait a Bjt. tartalmazza. A bíró szolgálati viszonya kinevezéssel jön létre, a bírót a köztársasági elnök nevezi ki [Bjt. 3. § (1)–(2) bekezdés]. A Bjt. 98. §-a szerint „A bíró szolgálati viszonyának megszűnését a felmentés állapítja meg.” A bírói szolgálati viszony esetében a felmentés a szolgálati viszonyt megszüntető általános intézkedés; az ehhez vezető okokat sorolja fel a törvény a felmentés eseteinél. A bírót – a kinevezéssel egyezően – kizárólag a köztársasági elnök mentheti fel. Ez a közjogi aktus elkülönül a szolgálati viszony megszűnéséhez vezető tényleges okoktól. A bíró szolgálati viszonyának megszűnését a felmentés állapíthatja meg. Mivel a bírót a köztársasági elnök menti fel, a hivatkozott rendelkezésekből következően a köztársasági elnök határozatának közzétételét megelőzően a bírói szolgálati viszony megszűnéséhez fűződő jogkövetkezmények nem állhatnak be. Az Alaptörvény átmeneti rendelkezései 12. cikk (1) bekezdése ezért nem közvetlenül érvényesülő előírás, hanem csak a Bjt. felmentési szabályain keresztül fejtheti ki hatását. Hasonlóképpen: az alkotmányellenessé nyilvánított törvény alapján felmentett bírák szolgálati jogviszonya nem áll helyre az alkotmánybírósági döntés erejénél fogva, hanem további jogi helyzetüket a Bjt. szabályai szerint lehet rendezni. 3.4. Az Alaptörvény elfogadásakor a bírák szolgálati viszonya megszüntetésének a korhatára a 70. életév volt [1997. évi LXVII. törvény a bírák jogállásáról és javadalmazásáról, 57. § (2) bek., a továbbiakban: régi Bjt.]. A kinevezett hivatásos bírák kijelölésénél az ügyek elosztásakor abból indultak ki, hogy eddig az életkorig azokban az ügyekben, amelyekben a bíráknak eljárniuk kellett, a kijelölt bírók fognak döntést hozni, és a bírákat az ügyekről leválasztani súlyos ok nélkül nem lehet. A magyar jogrendszerben a bírótól elvonás tilalmát szövegszerűen sarkalatos törvény garantálja. A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Bszi.) mondja ki, hogy senki sem vonható el törvényes bírájától [8. § (1) bekezdés]. A törvény által rendelt bíró az eljárási szabályok szerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróságon működő, előre megállapított ügyelosztási rend szerint kijelölt bíró. Jóllehet a bíró kijelölésében nem érvényesül feltétlen automatizmus, és az ügyelosztási rendtől az eljárási törvényekben szabályozott esetekben, illetőleg igazgatási úton a bíróság működését érintő fontos okból el lehet térni, a törvényes bíró garanciáját egyértelműen sérti az olyan törvény, amely viszonylag rövid időn belül eredményezi a bírói tisztség időtartamának a lerövidülését, vagyis a bíró gyors eltávolítását tisztségéből. A jelen esetben, ha a Bjt. vizsgált szabályainál, ami a bírók eltávolítását illeti, tartalmilag a Tny. 18. §-át kellene vagy lehetne figyelembe venni, akkor az ilyen törvénynek számíthatna. Ez egyebek között azért van így, mert az ügyek elosztásakor még nem lehetett számolni a kijelölt bíró tisztségének a megszűnésével. 3.5. A Bjt. megfogalmazása és szóhasználata a bírói tisztség egyik, a felső korhatárra vonatkozó esetét illetően az Alaptörvényben [26. cikk (2) bekezdés] és az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseiben [12. cikk (1) bekezdés] szereplő általános öregségi nyugdíjkorhatártól eltér. A rá irányadó korhatár a Bjt.-ben egy szubjektív korhatárra utal, ami számos egyéni körülménytől (pl. életkor, nem) függ. Az „általános” korhatár az Alaptörvényben ezzel szemben egy objektív korhatár abban az értelemben, hogy „mindenkire” irányadó kell legyen, mert általános. Az Alaptörvényben az általános öregségi korhatár egyes számban szerepel, vagyis ebből az következik, hogy az „általános” korhatár egységes kell legyen. (Ilyen korhatár lehetne a betöltött 65. életév, amelynél jelenleg magasabb nyugdíjkorhatár a Tny.-ben nincs. Más kérdés, hogy ezt mennyi idő alatt lehet alkotmányosan bevezetni a bírókra, a bírói függetlenség elvével összhangban.) A Bjt.-ben a rá irányadó korhatár ezzel szemben „mozog”, a Tny.-re való utalás következtében, és csak abban az értelemben lehet „általánosnak” tekinteni, hogy az egyes korosztályokra egységes, de a korosztályok szerint különböző. A Bjt. a „rá irányadó öregségi korhatár” elnevezést használja a bírói tisztség megszűnésénél. Ezt a fogalmat köti össze a bírói felső korhatárral. A Bjt. támadott rendelkezéseit lehet úgy értelmezni (és az indítványokra okot adó ügyekben azokat kivétel nélkül így is értelmezték), hogy a sarkalatos törvény ezzel egy utaló szabályt alkalmaz: a Tny. mint nem sarkalatos törvény életkortól függő, mozgó korhatárára utal. Ez a korhatár a 62. és 65. életév között van, ami lényegesen, 5–8 évvel alacsonyabb, mint a betöltött 70. életév, a bírák felső korhatára konkrét mértéke a régi Bjt.-ben. Ennek eredménye, hogy a Tny.-nek a Bjt. közbejöttével való alkalmazása révén az érintett bírákat – figyelemmel a felmentés egyéb szabályaira is, ezek között a 94. § (3) bekezdésére – viszonylag rövid időn, három hónapon belül hivatalukból gyorsan elmozdítják és ügyeikről leválasztják őket. Ez sérti a bírói függetlenséget, nemcsak tartalmi, hanem formai szempontból is. A bírói felső korhatár mértékét sarkalatos törvénynek kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a Bjt. 90. § ha) pontja, valamint 230. §-a az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésével ellentétes. Mindaddig, amíg a bírói szolgálati viszony felső korhatára mértékét az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdésével összhangban sarkalatos törvény meg nem határozza, a bírákat ebből az okból felmenteni akaratuk ellenére nem lehet. 3.6. A bírák szolgálati viszonya felső korhatárának mértékét az alkotmányozó, vagy ennek hiányában sarkalatos törvény viszonylag szabadon állapíthatja meg. Az Alaptörvényből konkrét életkor nem vezethető le. Az azonban igen, hogy új korhatár bevezetésének, ha ez a felső korhatár csökkentését, és nem a korábbi korhatár megemelését jelenti, csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a bíró elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet helye. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Bjt. 90. § ha) pontja és 230. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisítette. Az Abtv. 45. § (1) bekezdése alapján a megsemmisített jogszabályi rendelkezés az Alkotmánybíróság határozatának a hivatalos lapban történő közzétételét követő napon veszti hatályát. A 45. § (4) bekezdése felhatalmazást ad arra, hogy az Alkotmánybíróság ettől eltérően határozza meg az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben – tekintettel arra, hogy az alaptörvény-ellenesnek ítélt rendelkezések alapján a panaszokat benyújtó bírák jelentős része már felmentésre került, mások szolgálati jogviszonya még ebben az évben megszűnik – úgy ítélte meg, hogy az eljárást kezdeményezők különösen fontos érdeke, de a jogbiztonság érdeke is indokolja a megsemmisítés általános szabályától való eltérést. Ezért a Bjt. alaptörvény-ellenes rendelkezéseit a Bjt. hatályba lépésének időpontjára visszaható hatállyal, 2012. január 1. napjával semmisíti meg. Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a Bjt. 90. § ha) pontjának és 230. §-ának alaptörvény-ellenességét az Alaptörvény 26. cikkének (1) bekezdése alapján megállapította, az alkotmányjogi panaszokban felhívott további alaptörvényi rendelkezésekbe ütközésüket nem vizsgálta. Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján rendelte el. Budapest, 2012. július 16. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,