809/E/2008. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló in

809/E/2008. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény 88. § (4) bekezdés dm) pontjával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványokat elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyebekben visszautasítja. I n d o k o l á s I. Az Alkotmánybírósághoz több indítvány érkezett, amelyekben az indítványozók a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 88. § (4) bekezdés dm) pontjával összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezték. Az Alkotmánybíróság az indítványokat – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján – egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. Az indítványozók szerint alkotmányellenes helyzetet teremtett, hogy a jogalkotó nem tett eleget az Mvt. érintett rendelkezésében foglalt felhatalmazásnak, és nem szabályozta az egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalók expozíciós – a veszélyeztetett munkával töltött – idejének korlátozását. A Munka Törvénykönyvének az ipari és kereskedelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-át és annak mellékletét az Alkotmánybíróság a 15/2008. (II. 28.) AB határozatában (ABH 2008, 1324.; a továbbiakban: Abh.) – az alkotmányossági követelményeknek megfelelő felhatalmazás hiányában – „pro futuro” megsemmisítette, helyette pedig e tárgyban nem született szabályozás. Kifejtették, hogy a jelenleg hatályos, egészségügyi határértéken alapuló szabályozás nem teljeskörű, mivel nem terjed ki valamennyi veszélyes anyagra és nem veszi figyelembe azoknak a szervezetre gyakorolt különféle hatásait, ugyanakkor a munkáltatók részéről az ellenőrzés technikai feltételei sem biztosítottak. E szabályozási hiányosság több indítványozó szerint az Alkotmány 70/A. és 70/D. §-a sérelmét eredményezi, mert a jogalkotó a csökkentett munkaidő előírásával nem biztosítja az egészségre ártalmas munkakörben dolgozók esélyegyenlőségét, nem kompenzálja az e területen dolgozók egészsége gyorsabb elhasználódását, ezáltal hátrányosan megkülönbözteti őket más munkavállalókkal szemben. Hivatkoztak arra is, hogy az Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 1999. évi C. törvény (a továbbiakban: ESZK) 2. Cikk 4. pontja, 3. Cikke, továbbá a Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 2009. évi VI. törvény (a továbbiakban: MESZK) 2. Cikk 4. pontja is kötelezettséget ír elő munkabiztonsági, munka-egészségügyi szabályok kiadására, ennek elmulasztása az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményével ellentétes. Egyik indítványozó érvelése szerint a munkaidő korlátozására vonatkozó jogalkotási kötelezettség az Abh.-ból, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 117/B. § (2) bekezdéséből is levezethető, a mulasztást azonban – a beadvány tartalmából következően – a veszélyes anyaggal dolgozó munkavállalók expozíciós idejével, vagyis az Mvt. érintett rendelkezésével összefüggésben állította. Az Abh. meghozatalát követően ezek a munkavállalók csökkentett munkaidő helyett heti 40 órás munkahétben dolgoznak a korábbi bérért, így az előbbiekben megjelölt alkotmányos rendelkezéseken kívül sérül az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése is. Országgyűlési képviselők indítványa szerint nemzetközi szerződésbe ütköző, alkotmányellenes helyzet állt elő azáltal, hogy – az Abh. meghozatalát követően – az Országgyűlés elmulasztotta nemzetközi szerződésből, az ESZK 4. Cikk (ténylegesen 2. Cikk) 4. pontjából származó jogalkotói feladata teljesítését, amely kimondja, hogy a Szerződő Felek az igazságos munkafeltételekhez való jog tényleges gyakorlásának biztosítására további fizetett szabadságot vagy csökkentett munkaidőt biztosítanak meghatározott veszélyes vagy egészségtelen munkát végzők számára. Ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 47. § (1) bekezdése alapján – értelemszerűen az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének sérelme miatt – kérték mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az Alkotmánybíróság megkereste az egészségügyi, valamint a szociális és munkaügyi minisztert. II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: 1. Az Alkotmány indítványozó által hivatkozott rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.” „70/A. § (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” „70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármilyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga.” (4) Mindenkinek joga van a pihenéshez, a szabadidőhöz és a rendszeres fizetett szabadsághoz.” „70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.” 2. Az Mvt. érintett rendelkezése: „88. § (4) Felhatalmazást kap a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter, hogy a) rendeletben határozza meg (…) dm) az egyes egészségkárosító kockázatok között fog lalkoztatott munkavállalók expozíciós idejének korlátozásának; (…) részletes szabályait.” III. Az indítványok nem megalapozottak. 1. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotási feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint e rendelkezés alkalmazása során két feltételnek: a jogalkotó mulasztásának és az ennek következtében előállt alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.; 6/2001. (III. 14.) AB határozat, ABH 2001, 93, 103.] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapításának nemcsak akkor van helye, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik. [22/1995. (III. 1.) AB határozat, ABH 1995, 108. 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.] A szabályozás hiányos tartalmából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében a mulasztásnak vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán kell alapulnia. [4/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 52, 57.] 2. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az Mvt. 88. § (4) bekezdésének dm) pontjával összefüggésben az indítványokban jelzett jogalkotói mulasztás fennáll-e. 2.1. Az Mvt. 88. § (4) bekezdésének jelenleg hatályos, a kormány és a miniszterek felhatalmazására vonatkozó szövegét a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény módosításáról szóló 2007. évi CLXI. törvény (a továbbiakban: Mvt.mód.) 16. §-a állapította meg. Az egyes szakági területek munkavédelmi előírásait azonban korábban is szabályozták, így – az Mvt.mód.-hoz fűzött indokolás szerint – e rendelkezés csak a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben foglaltaknak való megfelelést célozta, és az Mvt. általános, egészségvédelmet biztosító követelményeire történő utalás helyett szövegszerűen határozza meg a felhatalmazás tárgyát és a rendeletalkotásra vonatkozó jogosultságot. Az együttes felhatalmazás egyrészről általános munkavédelmi követelmények (pl. a munkahelyekre vonatkozó munkavédelmi követelmények minimális szintjének, az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés érdekében a munkavállaló részére biztosítandó egyes munkakörülmények, a biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feltételei kapcsán a munkavállalók kötelezettségének, köztük az in dítványokkal érintett, az egyes egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalók expozíciós idejének korlátozása) meghatározására, másrészről a konkrét szakmához kapcsolódó követelmények megállapítására (pl. az építési munkahelyeken, a képernyő előtti munkavégzés, a rákkeltő anyagok elleni védekezés és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzése, az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak, a biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségvédelme; a robbanásveszélyes környezetben levő munkahelyek munkavédelmi követelményei) szabályozására irányult. A fokozott expozíció fogalmát (a munkavállaló szervezetében a munkavégzés során, a foglalkozás gyakorlása közben vagy azzal összefüggésben a külön jogszabályban meghatározott biológiai határértékeket meghaladó koncentrációja vagy mértéke, illetve zaj esetében 4000 Hz-en a 30 dB halláscsökkenés mindkét fülön), illetőleg az 1/F. pont a kockázatot (a veszélyhelyzetben a sérülés vagy az egészségkárosodás valószínűségének és súlyosságának együttes hatása) az Mvt. 87. § 1/E. pontja tartalmazza. 2.2. Az Alkotmánybíróság ezután áttekintette az egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott dolgozókra vonatkozó jogszabályokat. Az általános szabályokat az Mt. és az Mvt. tartalmazza: Az Mt. rendelkezései: „102. § (2) A munkáltató köteles – az erre vonatkozó szabályok megtartásával – az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeit biztosítani.” „117/B. § (2) Munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása az (1) bekezdésben foglaltnál rövidebb teljes munkaidőt is előírhat. (…) (5) Egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében jogszabály, illetve kollektív szerződés meghatározhatja a munkaidőn belül az adott tevékenységre fordítható leghosszabb időtartamot. Ezen túlmenően egyéb korlátozás is előírható.” „119. § (4) A jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállaló beosztás szerinti napi munkaideje az éjszakai munkavégzés során a nyolc órát nem haladhatja meg.” „127. § (6) c) Rendkívüli munkára nem vehető igénybe a munkavállaló, ha foglalkoztatására jogszabályban meghatározott egészségkárosító kockázatok között kerül sor. Ettől érvényesen eltérni nem lehet.” „132. § (4) A föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát eltöltő munkavállalót, évenként öt munkanap pótszabadság illeti meg.(…) (6) Kollektív szerződés, illetve munkaszerződés az (1)–(5) bekezdésben foglaltakon túlmenően egyéb pótszabadságokat is megállapíthat.” Az Mvt. egészségkárosító munkavégzéssel összefüggő szabályai: „2. § (2) A munkáltató felelős az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek megvalósításáért. A munkavállalók munkavédelmi kötele zettségei nem érintik a munkáltató felelősségét. A munkáltatói feladatok teljesítésével összefüggésben keletkező költségeket és egyéb terheket nem szabad a munkavállalóra hárítani.” „18. § (2) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek teljesítése helyett a munkáltató pénzbeli vagy egyéb megváltást a munkavállalónak nem adhat.” „44. § (3) Munkát csak olyan munkakörülmények között és időtartamban lehet végezni, hogy az a munkavállaló egészségét, testi épségét ne károsítsa. Az egészségkárosodás kockázatát növelő időtartamban történő munkavégzés (rendkívüli munkavégzés, túlmunka stb.) esetén a külön jogszabály előírásai szerint kell eljárni.” „54. § (1) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles figyelembe venni a következő általános követelményeket: (2) A munkáltató köteles minőségileg, illetve szükség esetén mennyiségileg értékelni a munkavállalók egészségét és biztonságát veszélyeztető kockázatokat, különös tekintettel az alkalmazott munkaeszközökre, veszélyes anyagokra és készítményekre, a munkavállalókat érő terhelésekre, valamint a munkahelyek kialakítására. Az értékelés alapján olyan megelőző intézkedéseket szükséges hozni, amelyek biztosítják a munkakörülmények javulását, beépülnek a munkáltató valamennyi irányítási szintjén végzett tevékenységbe. A kockázatértékelés elvégzése munkabiztonsági és munka-egészségügyi szaktevékenységnek minősül. A kockázatértékelést a kémiai biztonság területén a külön jogszabályban foglaltak szerint kell elvégezni. (…) (7) h) Az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében a munkáltató köteles a munkabiztonsági szaktevékenység, a munka-egészségügyi szaktevékenység, illetőleg az 57–58. §-okban előírtak ellátására megfelelő képesítéssel rendelkező személyt biztosítani, valamint teljes felelősséggel megtenni minden szükséges intézkedést a munkavállalók biztonsága és egészségvédelme érdekében, figyelembe véve a változó körülményeket is, valamint törekedve a munkakörülmények folyamatos javítására.” „87. § E törvény alkalmazásában: 12. Veszélyes anyag: minden anyag vagy készítmény, amely fizikai, kémiai vagy biológiai hatása révén veszélyforrást képviselhet, így különösen a – robbanó, – oxidáló, – gyúlékony, – sugárzó, – mérgező, – maró, – ingerlő, – szenzibilizáló, – fertőző, – rákkeltő, – mutagén, – teratogén, – utódkárosító (beleértve a spontán vetélést, koraszülést és a magzat retardált fejlődését is), – egyéb egészségkárosító anyag.” Az egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott dolgozókat érintő speciális szabályok: a) Munkaidő korlátozására vonatkozó szabályok: A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény végrehajtásáról szóló 140/1996. (VIII. 31.) Korm. rendelet 22–23. §-a a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 85. §-ának (2) bekezdésében meghatározott csökkentett szolgálatteljesítési idő alkalmazása tekintetében határozza meg, hogy a beosztások akkor tekintendők fokozottan veszélyesnek, ha a napi szolgálatteljesítési idő több mint 50%-át – az ionizáló sugárzásnak kitett szolgálati beosztásban legalább 3 órát – egészségkárosító kockázatok között kell eltölteni. A fokozottan veszélyes, valamint az egészségkárosító beosztások köréről, az azokhoz kapcsolódó részletes, valamint a csökkentett napi szolgálati időre vonatkozó szabályokról szóló 30/2004. (XII. 6.) HM rendelet 8. § (1) bekezdése szerint a munkahelyek kémiai biztonságáról szóló 25/2000. (IX. 30.) EüM–SzCsM együttes rendelet szabályai szerint kell eljárni. A foglalkozási eredetű rákkeltő anyagok elleni védekezésről és az általuk okozott egészségkárosodások megelőzéséről szóló 26/2000. (IX. 30.) EüM rendelet 4. § (1) bekezdés f) pontja szerint minden olyan tevékenység esetében, amelynek során feltételezhető a munkavállaló rákkeltővel történő expozíciója, a munkáltató köteles kockázatbecslést végezni, közte gondoskodni a tevékenység során az 5. § (8) bekezdésében meghatározott munkaidő szerinti foglalkoztatásról. Az 5. § (8) bekezdése értelmében rákkeltő expozícióban foglalkoztatott munkavállaló számára az Mt. 128. §-ának (1) bekezdése szerinti rendkívüli munkavégzés (baleset, elemi csapás vagy súlyos kár, továbbá az életet, egészséget, testi épséget fenyegető közvetlen és súlyos veszély megelőzése, illetőleg elhárítása érdekében) csak egyéni védelem alkalmazása és a munkavédelmi felügyelőség tájékoztatása mellett rendelhető el. A 7. § (4) bekezdés c) pontja szerint rákkeltő felhasználása esetén a munkáltató köteles a munkaidőt az 5. § (8) bekezdésében meghatározottak szerint korlátozni. b) Illetménypótlék, pótszabadság biztosítása: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 57. § (5)–(6) bekezdése értelmében a föld alatt állandó jelleggel dolgozó, illetve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát töltő, továbbá a rendszeresen kettős egészségkárosító kockázatnak kitett munkakörben foglalkoztatott munkavállaló pótszabadságra jogosult. Ugyancsak pótszabadság illeti meg a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 41. § (7)–(8) bekezdése alapján a föld alatt állandó jelleggel, il- letve az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen dolgozó, és a rendszeres kettős egészségi ártalomnak kitett munkakörben foglalkoztatott köztisztviselőt. A 47. § (5) bekezdés szerint a köztisztviselő illetménypótlékra jogosult, ha a munkavégzésre munkaideje nagyobb részében egészségkárosító kockázatok között kerül sor. c) A megelőzésre, a kockázatok csökkentésére vonatkozó, munkáltatót terhelő intézkedéseket tartalmazó szabályozás: A biológiai tényezők hatásának kitett munkavállalók egészségének védelméről szóló 61/1999. (XII. 1.) EüM rendelet 5–6 §-a kötelezi a munkáltatót a veszélyes biológiai tényezők olyan helyettesítésére, amely a jelenlegi tudományos ismeretek szerint nem, vagy kevésbé veszélyezteti a munkavállaló egészségét, illetőleg a kockázatok csökkentésére az ott írt módon. A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kbtv.) 2. § (2) bekezdése értelmében a törvény hatálya kiterjed többek között az embert és a környezetet veszélyeztető veszélyes anyagokra és keverékekre, illetőleg az ezekkel folytatott tevékenységekre. A Kbtv. végrehajtási rendelete, a munkahelyek kémiai biztonságáról szóló 25/2000. (IX. 30.) EüM-SzCsM együttes rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében a rendelet hatálya kiterjed minden olyan tevékenységre, amelynek során a munkavállalót veszélyes anyag és veszélyes készítmény hatása érheti. A 6. § (1) bekezdése kötelezi a munkáltatót a veszélyes anyaggal tevékenységet végző munkavállaló egészségének és testi épségének megóvása érdekében szükséges megelőző intézkedések végrehajtására. A rezgésexpozíciónak kitett munkavállalókra vonatkozó minimális egészségi és munkabiztonsági követelményekről szóló 22/2005. (VI. 24.) EüM rendelet 5. § (1) és (2) bekezdése szerint a mechanikai rezgésexpozícióból eredő kockázatokat a forrásnál kell kiküszöbölni, vagy minimális szintre csökkenteni. Amennyiben a kockázatértékelés szerinti prevenciós határértékeket túllépik, a munkáltatónak olyan műszaki-technikai, illetve szervezési intézkedést kell hoznia, amely biztosítja a mechanikai rezgés és a kapcsolódó kockázatok lehető legalacsonyabb szintre csökkentését. Ilyen intézkedés lehet a h) pont szerint megfelelő munkabeosztás, pihenőidők beiktatása. A munkavállalókat érő zajexpozícióra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló 66/2005. (XII. 22.) EüM rendelet 8. § (1) bekezdése a munkáltató alapvető kötelezettségeként előírja, hogy a zajexpozícióból származó kockázatokat elsődlegesen a zajforrásnál kell kiküszöbölni, illetve a lehető legkisebb szintre csökkenteni, ennek érdekében ír elő részfeladatokat. Az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III. 23.) EüM rendelet 5. § (1) bekezdése kötelezi a munkáltatót hogy a munkavállalókat érő, azbesztből vagy azbeszttartalmú termékből származó porexpozíciót a lehető legalacsonyabbra, de mindenképpen a 7. §-ban megállapított határérték alá kell csökkenteni a (2) bekezdésben írt módon. A munkavállalókat érő mesterséges optikai sugárzás expozícióra vonatkozó minimális egészségi és biztonsági követelményekről szóló 22/2010. (V. 7.) EüM rendeletet annak 1. §-a szerint olyan munkavégzésre kell alkalmazni, amikor a munkavégzés során a munkavállaló a szemet és a bőrt érő mesterséges optikai sugárzásból származó expozíció hatásának lehet kitéve. A 7. § (1) bekezdés tartalmazza, hogy a mesterséges optikai sugárzás okozta expozícióból származó kockázatokat a forrásnál kell megszüntetni vagy minimális szintre csökkenteni. A (2) bekezdés szerint ha a kockázatértékelés eredménye az expozíciós határértékek túllépését valószínűsíti, a munkáltató köteles az egészségkárosodás elkerülése érdekében a határértéket meghaladó expozíció megelőzését célzó műszaki, illetve szervezési intézkedésekből álló cselekvési tervet elkészíteni, és a rendelkezésben felsorolt megelőző, veszélyt csökkentő intézkedéseket végrehajtani. 2.3. A fenti rendelkezések az Alkotmánybíróság álláspontja szerint lefedik az Mvt. 88. § (4) bekezdésében felsorolt területeket. Az egészségkárosító munkakörben dolgozók védelmét többféle módon biztosító jogszabályi rendelkezéseket összhatásukban kell vizsgálni. Az Mt. szabályai a munkaidőre, a rendkívüli munkavégzésre, illetőleg pótszabadságra, az Mvt. pedig elsősorban a munkáltatót terhelő kötelezettségekre vonatkoznak. A munkaidő kapcsán az Mvt. azt rögzíti, hogy csak az egészséget nem károsító időtartamban lehet végezni munkát. Egyben meghatározza a munkavégzés – munkáltató által biztosítandó – általános tárgyi és személyi feltételeit, amelyek betartása garanciát jelent arra, hogy a munkavállalók egészsége ne legyen veszélynek kitéve, illetőleg az egészségkárosodás kockázata csökkenjen. Ezen általános szabályokon túl az egyes területekre vonatkozó – és az Abh. hatálybalépését követően született – jogszabályok a munkafolyamattal, a technológiával, az anyagokkal szorosan összefüggő egészségvédelmi rendelkezéseket tartalmaznak. Ezek lényege a kockázatok elkerülése és csökkentése a munkahely, a műszaki ellenőrzési intézkedések megfelelő tervezésével, a védőberendezések, -eszközök használatával, a munkahelyi levegőben megengedett biológiai, kémiai határértékek, a rezgés, az optikai sugárzás, a zaj- és porexpozíció szintjének meghatározásával. A munkáltató köteles gondoskodni arról, hogy a határértéket meghaladó egészségkárosító kockázat ne álljon fenn. A rendelkezések azt célozzák, hogy az ilyen típusú munkát végzők szervezete ne, vagy kevésbé károsodjon, így csak azokban az esetekben indokolt a munkaidő csökkentése, ha megfelelő védőintézkedések hiányában vagy azok ellenére is fokozott veszélyt jelent az adott munkahelyen történő tartós munkavégzés. Nyilvánvalóan jobban szolgálja a munkavállalók érdekét a munkahely egészségkárosító kockázatainak csökkentése, mintha egészségtelen környezetben a veszélyes hatásoknak – akár rövidebb időtartamban – ki lennének téve. A jogalkotónak értékelnie kell, mikor haladja meg a veszélyes anyagokkal, környezettel való érintkezés kockázata azt a tűréshatárt, amely felett a kockázatok csökkentése már nem lehetséges, és az ilyen esetekre vonatkozik az Mvt.-nek a napi munkaidő korlátozására vonatkozó felhatalmazása. Ez a szabály azonban „egyes” egészségkárosító kockázatok között foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozik, vagyis nem jelenti azt, hogy az expozíciós időről valamennyi veszélyes, vagy egészségkárosító munkahelyet érintően kötelezően kell rendelkezni, csak abban az esetben, ha azt az előbbi körülmények indokolttá teszik. A fentiekre tekintettel a szabályozás megfelel a felhatalmazásban foglaltaknak, így az Mvt. 88. § (4) bekezdésének dm) pontjából eredően jogalkotói mulasztás nem állapítható meg. Mivel az expozíciós idő meghatározása a munkavállalók egészsége védelmének nem egyetlen eszköze minden veszélyes munkahelyre általánosan érvényes alkalmazása önmagában sem következik az Alkotmány 70/A. és 70/D. §-ából. A 2.2. pontban felsorolt jogszabályokban szereplő munkavédelmi szabályok elegendő biztosítékot nyújtanak a munkavállalók megkülönböztetés nélküli kezelésére és egészségük megóvására, amely rendelkezések betartatásának módját az Mvt. VI.-VII. fejezete tartalmazza, köztük a munkavédelmi képviselő intézménye és jogosultságai (Mvt. 70/A. §), a munkavédelmi hatóság felügyeleti, ellenőrzési joga (Mvt. 81. §), a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok kikényszerítése érdekében alkalmazott munkavédelmi bírság, ellenőrzés, egyéb intézkedés, a munkavédelmi hatóság miniszter számára készítendő beszámolója (Mvt. 82. §, 82/A. §, 84. §). Az esélyegyenlőség, az egészséghez való jog érvényesülésének így nem feltétele, hogy jogszabály az egészségre ártalmas munkahelyeken általánosan csökkentett munkaidőt írjon elő. A végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jog pedig nem áll összefüggésben azzal, hogy nincs a korábbiakkal azonos szabályozás az expozíciós időre. Ezért az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó indítványokat elutasította. 3. Az országgyűlési képviselők indítványukban azért kérték mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, mert az Országgyűlés nem tett eleget az ESZK 4. Cikk. 4. pontja alapján őt terhelő szabályozási kötelezettségének. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy fennáll-e az indítványozók jogosultsága. Az Abtv. 44. §-a szerint jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatát a 21. § (3) bekezdésében meghatározott szervek vagy személyek – köztük országgyűlési képviselő – indítványozhatják. A 45/2000. (XII. 8.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a nemzetközi jogi kötelezettség mulasztással történő megállapítására irányuló eljárást is csak ugyanezen személyek kezdeményezhetik (ABH 2000, 344, 352.). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt érdemben vizsgálta. Az ESZK 2. Cikke „Az igazságos munkafeltételekhez való jog” címet viseli. 4. pontja a következőképpen rendelkezik: „Az igazságos munkafeltételekhez való jog tényleges gyakorlásának biztosítására a Szerződő Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy további fizetett szabadságot vagy csökkentett munkaidőt biztosítanak meghatározott veszélyes vagy egészségtelen munkát végzők számára.” E rendelkezéssel összefügg a biztonságos és egészséges munkafeltételekhez való jog tényleges gyakorlásának biztosításáról szóló 3. Cikk, amely munkabiztonsági és munka-egészségügyi szabályzatok kiadását és ezek végrehajtását írja elő. Az ESZK a kötelezettségek teljesítésének ellenőrzési rendszerét is tartalmazza: a felek kötelezettséget vállaltak, hogy minden megfelelő eszközzel törekedni fognak az abban foglaltak teljesítésére, és az elfogadott rendelkezések – így a Magyarország által elfogadott 2. Cikk – alkalmazására vonatkozóan a Miniszterek Bizottsága által meghatározott formában kétévenként jelentést kell küldeniük az Európa Tanács Főtitkárának. (20–22. Cikk) A jelentéseket Szakértői Bizottság vizsgálja meg. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ESZK-ben foglalt kötelezettségének a jogalkotó az 1.2. pontban felsorolt jogszabályok megalkotásával eleget tett. A 2. Cikk 4. pontjából nem vonható le olyan általános kötelezettség, hogy minden veszélyes, vagy egészségkárosító munkakörben dolgozó számára az ott írt kedvezményeket biztosítsa, mert csak „meghatározott” munkavállalókra utal. E veszélyes, vagy egészségtelen foglalkozásokat nem sorolja fel, annak meghatározásában a feleknek szabadságot enged. Tekintettel azonban a jelentési kötelezettségre, a veszélyesnek minősítésre vonatkozó szabályok kontroll alatt állnak. Egyben a 33. Cikk lehetővé teszi a kollektív szerződések általi teljesítést a 2. Cikk 2. bekezdése rendelkezései tekintetében is – amelyre az Mt. 117/B. §-a tartalmaz rendelkezést –, illetőleg a kötelezettségvállalásokat megtörténtnek tekinti, amennyiben a rendelkezések e megállapodások részeiként vagy más módon az érdekelt dolgozók nagy többségére nézve alkalmazásra kerülnek. Az indítványok benyújtását követően a MESZK 1. § (1) bekezdésében az Országgyűlés felhatalmazást adott a MESZK kötelező hatályának elismerésére. A külügyminiszter a Módosított Európai Szociális Karta kihirdetéséről szóló 2009. évi VI. törvény 2–3. §-a hatálybalépéséről szóló 40/2010. (IX. 6.) KüM határozatával megállapította, hogy a hatálybalépés időpontja 2009. június 1. „Az igazságos munkafeltételekhez való jog” cím alatt a 2. Cikk 4. pontja tartalmában bővebb rendelkezést tartalmaz. Eszerint a Felek vállalják, hogy „kiküszöbölik a természetéből fakadóan veszélyes vagy egészségtelen foglalkozások kockázatait, ahol pedig egyelőre még nem lehetséges a kockázatok kiküszöbölése, vagy elégséges csökkentése, ott vagy a munkaidőt csökkentik, vagy kiegészítő fizetett szabadságot biztosítanak az ilyen foglalkozást űző dolgozók számára.” E rendelkezésből kitűnik az a tendencia, amely a prevenciót, az egészségkárosító kockázatok megszüntetését, csökkentését részesíti előnyben. Ez a magyar jogi szabályozásban is tettenérhető. Megjegyzi azt is az Alkotmánybíróság, hogy az Európai Közösségek Tanácsa számos irányelvben szabályozta a különböző munkahelyi kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének védelmét (pl. az 1989. június 12-i, a munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló 89/391/EGK irányelv, vagy az ezen alapuló, 1998. április 7-i, a munkájuk során vegyi anyagokkal kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók egészségének és biztonságának védelméről szóló 98/24/EK irányelv), amelyek jellemzően a kockázatok csökkentésére kötelezik a munkáltatókat. Az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i, a munkájuk során rákkeltő anyagokkal és mutagénekkel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 2004/37/EK irányelve is az expozíció megelőzését és csökkentését emeli ki, és egyik szabályozás sem tartalmaz a munkaidő korlátozására vonatkozó rendelkezést. Ebből következően a hatályos szabályozás, amely az egészségre veszélyes munkahelyek tekintetében a kockázatok csökkentésére kötelezi a munkáltatókat, illetőleg kivételesen lehetővé teszi a munkaidő csökkentést vagy pótszabadságot, eleget tesz az ESZK-ben, de a MESZK-ben foglalt követelményeknek is, így mulasztás e tekintetben sem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság ezt az indítványi részt is elutasította. 4. Több indítványozó hivatkozott arra, hogy a jogalkotó nem tett eleget az ESZK-ben foglalt kötelezettségének, így sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdése. Mivel a 2. pontban kifejtettek alapján az indítványozók nem tartoznak az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározott szervek vagy személyek közé, ezért az indítványokat az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § c) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2010. szeptember 28. Dr. Holló András s. k., az Alkotmánybíróság helyettes elnöke,