35/2014. (XII. 18.) AB határozata a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzése, valamint a Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú

35/2014. (XII. 18.) AB határozata a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzése, valamint a Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú végzése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – Dr. Balsai István, Dr. Dienes-Oehm Egon, Dr. Juhász Imre, Dr. Salamon László és Dr. Szívós Mária különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzése, illetve a Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú végzése alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. Az  indítványozó egyház az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján az  Alkotmánybíróságra 2013. március 19-én érkezett alkotmányjogi panaszában a  Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzése és Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú végzése megsemmisítését kérte. [2] Az indítványozó 2012. február 29-ig egyházként működött, azonban e  jogállását a  8/2012. (II. 29.) OGY határozat (a  továbbiakban: OGYh.), illetve a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Ehtv.) ennek alapjául szolgáló 34. § (2) és (4) bekezdése következtében elveszítette és 2012. március 1-jétől egyesületnek minősült. [3] A Szolnoki Törvényszék 2012. november 12-én meghozott Pk.62.393/1998/31. számú végzésében az  Ehtv. 35.  § (3)  bekezdése alapján elrendelte az  indítványozó kényszer-végelszámolását, illetve az  indítványozót jogutód nélkül megszüntette, arra hivatkozással, hogy az  Ehtv. 35.  § (1)  bekezdése szerint az  egyházként el nem ismert civil szervezeteknek 2012. február 29-ig nyilatkozniuk kellett azon szándékukról, hogy tovább kívánnak-e működni egyesületként, de az indítványozó ilyen tartalmú kérelmet nem terjesztett elő. [4] Az indítványozó a  végzéssel szemben fellebbezést terjesztett elő, amelyben előadta, hogy az  Ehtv. 35.  § szerinti nyilatkozatot azért nem tette meg, mert álláspontja szerint az Ehtv. alaptörvény-ellenes és az Emberi Jogok Európai Egyezményébe ütközik, ezért az  alapvető jogok biztosához, az  Alkotmánybírósághoz és az  Emberi Jogok Európai Bíróságához (a  továbbiakban: EJEB) fordult. Az  indítványozó szerint a  Törvényszék végzése alaptörvény-ellenes jogszabályon alapul, ezért maga is alaptörvény-ellenes. [5] A Debreceni Ítélőtábla 2013. január 15-én kelt, Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzésében az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta. Az  Ítélőtábla végzésének indokolása szerint a  Törvényszék megalapozott, törvényes határozatot hozott, mivel a  továbbműködésre vonatkozó nyilatkozat hiányában a  bíróságnak az  Ehtv. 35.  § (3)  bekezdése értelmében el kellett rendelnie a  szervezet kényszer-végelszámolását. A  végzés kifejti, hogy a  bíróság eljárása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az  indítványozó alaptörvény-ellenesnek tartja az  eljárás alapjául szolgáló jogszabályokat; a bíróságnak a hatályos jogszabályt alkalmaznia kell mindaddig, amíg az Alkotmánybíróság nem hoz határozatot az egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az alaptörvény-ellenességéről. [6] 2. Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadott álláspontja szerint a bíróságok döntése sérti az Alaptörvény VII.  cikkében, XIII.  cikkében és VIII.  cikkében biztosított jogait. Az  indítványozó hivatkozott arra, korábban alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az  Ehtv. egyes rendelkezései alaptörvény-elleneségének megállapítása és megsemmisítése iránt (IV/2352/2012. számon), amelyet az  Alkotmánybíróság 6/2013. (III. 1.) AB határozatban (a  továbbiakban: Abh.) bírált el. Az  indítványozó hangsúlyozta: az  Abh. megsemmisítette az  Ehtv.-nek az  indítványozót egyesületté minősítő rendelkezéseit, továbbá megállapította, hogy egyházi jogállását nem veszítette el. [7] Az Ehtv. 34. §-a az Alaptörvény VII. cikke (vallásszabadsághoz való jog) által védett szerzett jogokat vont el a vallási közösségektől, így az indítványozótól is; az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezéseken alapuló végzés maga is alaptörvény-ellenes, így meg kell semmisíteni. [8] Az indítványozó az  Alaptörvény XIII.  cikkének (tulajdonhoz való jog) sérelmét arra alapozza, hogy a  bíróság a  kényszer-végelszámolási eljárás keretében elrendelte az  indítványozó jogutód nélküli megszüntetését a  civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az  ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény (a  továbbiakban: Civil tv.) és a  cégnyilvánosságról, a  bírósági cégeljárásról és a  végelszámolásról szóló 2006. évi V.  törvény (a  továbbiakban: Ctv.) szabályainak alkalmazásával. A  Civil tv. 58.  § (1)  bekezdés b)  pontja alapján a  létesítő okirat eltérő rendelkezése hiányában a  jogutód nélkül megszűnt civil szervezet vagyona a  Nemzeti Együttműködési Alap bevételévé válik. A Civil tv. és a Ctv. fenti szabályait az indítványozó önmagában nem tekinti alaptörvény-ellenesnek, ugyanakkor az  a  tény, hogy alkalmazásukra az  Ehtv. alaptörvény-ellenes rendelkezése következtében kerül sor, a tulajdonától való megfosztást jelent. [9] Az indítványozó hasonló indokokkal az  Alaptörvény VIII.  cikk (2)  bekezdésében foglalt egyesüléshez való jog sérelmét is állította. [10] 3. Az  alkotmányjogi panasz benyújtását követően az  Alkotmánybíróság az  eljárása során észlelte, hogy a  vallási közösségek jogállásával és működésével kapcsolatos törvényeknek az  Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ehtvmód.) 2013. augusztus 1-ei, illetve szeptember 1-ei hatállyal módosította az  Ehtv. rendelkezéseit, köztük a  törvény több átmeneti rendelkezését is, amelyek a  vallási közösségek jogállásával összefüggő, folyamatban lévő és befejezett ügyekre vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaznak. [11] A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság felhívta az indítványozót, hogy nyilatkozzon arról, hogy befejeződött-e az indítványban megjelölt kényszer-végelszámolási eljárás, mi az indítványozó aktuális jogi helyzete, illetve mindez hogyan érinti az  indítványozó vagyonát; továbbá, hogy az  Ehtv. 33–36.  §-ában meghatározott valamely eljárást kezdeményezett-e, illetve indult-e a vonatkozásában ilyen eljárás. [12] Az Alkotmánybíróság felhívására válaszul az indítványozó egyrészt előadta, hogy a kényszer-végelszámolási eljárás abban az értelemben befejeződött, hogy további eljárásjogi lépések az ügyében nem lesznek, rá a nyilvántartásból való törlés vár, amelyet nem áll módjában megakadályozni, csak a  bíróság ügyterhén és belátásán múlik, hogy az  erről szóló végzést mikor bocsátja ki. Elmondása szerint ebben a  függő jogi helyzetben napi működése veszélyeztetett, nem dönthet a  vagyonát érintő ügyekben, továbbá a  megszűnés és a  végelges vagyonvesztés bekövetkezése fenyegeti. Az  indítványozó másrészt úgy nyilatkozott, hogy az  Ehtv. 33–36.  §-ában meghatározott eljárást nem kezdeményezett; egyfelől azért, mert 2013. február 28-ig erre nem is volt lehetősége, másfelelől pedig azért, mert az  Abh.-t követően – amely expressis verbis kimondta, hogy egyházi státuszát nem vesztítette el – álláspontja szerint értelmetlen lett volna a továbbműködése ügyében nyilatkozatot tennie, mivel attól kezdve azonos szabályok vonatkoztak rá, mint az Ehtv. mellékletében szereplő egyházakra. [13] Az Alkotmánybíróság az  eljárása során az  előbbieken túl azt is észlelte, hogy az  EJEB a  Magyar Keresztény Mennonita Egyház és mások kontra Magyarország ügyben (2014. április 8.; 70945/11, 23611/12, 26998/12, 41150/12, 41155/12, 41463/12, 41553/12, 54977/12 és 56581/12) hozott ítéletében az  indítványozó, illetve törvényes képviselője vonatkozásában is megállapította az  emberi jogok és az  alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a  továbbiakban: Egyezmény) által védett egyesülés szabadságának (11. cikk) sérelmét a vallásszabadsághoz való joggal (9. cikk) összefüggésben. [14] Az EJEB megállapította, hogy az  Egyezmény 41. Cikkének (Igazságos elégtétel) alkalmazására vonatkozó több kérdésben még nem lehetett határozatot hozni és ennek megfelelően fenntartotta ezeket a  kérdéseket, valamint felszólította Magyarország Kormányát és a kérelmezőket, hogy az ítélet véglegessé válásától számított hat hónapon belül értesítsék a  Bíróságot az  általuk esetlegesen megkötött bármiféle megállapodásról. Az  EJEB elutasította azt a kérelmet, amelyben a Kormány az ügynek az EJEB Nagykamarája elé utalását kérte, így az ítélet 2014. szeptember 9-én véglegessé vált. II. [15] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „VII. cikk (1) Mindenkinek joga van a gondolat, a  lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a vallás vagy más meggyőződés szabad megválasztását vagy megváltoztatását és azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését mindenki vallásos cselekmények, szertartások végzése útján vagy egyéb módon, akár egyénileg, akár másokkal együttesen, nyilvánosan vagy a magánéletben kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze, gyakorolja vagy tanítsa.” „VIII. cikk (2) Mindenkinek joga van szervezeteket létrehozni, és joga van szervezetekhez csatlakozni.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” [16] 2. Az Ehtv.-nek az Ítélőtábla által 2013. január 15-én alkalmazott 34–35. §-ának releváns rendelkezései: „34. § (1) A mellékletben meghatározott egyházak és a (2) bekezdés szerinti egyházak, valamint ezek vallásos célra létrejött önálló szervezetei kivételével valamennyi, a  lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az  egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény alapján nyilvántartásba vett szervezet és annak vallásos célra létrejött önálló szervezete (a továbbiakban együtt: szervezet) 2012. január 1-jétől egyesületnek minősül. (2) A  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvény hatályvesztéséig a  lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az  egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi C. törvénynek az  egyházkénti elismerésre vonatkozó szabályaira tekintettel a  miniszterhez kérelmet benyújtó egyház e  törvény szerinti elismeréséről az  Országgyűlés – a  népi kezdeményezésre vonatkozó szabályok kivételével – a  14.  § (3)–(5) bekezdése szerinti eljárás keretében 2012. február 29-éig dönt. […] (4) Ha az  Országgyűlés a  (2)  bekezdés szerinti elismerést valamely egyház tekintetében elutasítja, az  egyház 2012.  március 1-jétől az  e  törvény és más jogszabályok alkalmazásában az  (1)  bekezdés szerinti szervezetnek minősül […].” „35.  § (1) A  szervezet 2012. február 29-éig nyilatkozik továbbműködési szándékának hiányáról vagy –  továbbműködési szándék esetén – az  egyesületre vonatkozó szabályok szerint változásbejegyzési eljárást indít, amelyre a  civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az  ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 37.  § (1)  bekezdését, 38.  §-át, valamint 63.  § a) és c)  pontját kell alkalmazni azzal, hogy alakuló ülésen az átalakulást elhatározó ülést kell érteni. (2) A  szervezet az  egyesület nyilvántartásba vételéhez szükséges feltételeket legkésőbb 2012. június 30-áig teljesítheti azzal, hogy ha a  szervezet vallási tevékenységét 2012. január 1-jétől a  2011. december 31-én hatályos belső egyházi szabályában meghatározott szervezeti keretek között változatlanul végzi, a  bíróság az  egyesület bírósági nyilvántartásba vétele során a  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 62.  § (4)  bekezdés b) pontja szerinti feltételekkel kapcsolatosan nem vizsgálja, hogy a szervezet létesítő okirata megfelel-e a  legfőbb szerv, az  ügyintéző szerv és a  képviseleti szerv létrejöttére és hatáskörére vonatkozó törvényi szabályoknak. E határidő elmulasztása jogvesztő. (3) A  bíróság a  szervezetet a  cégnyilvánosságról, a  bírósági cégeljárásról és a  végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 2012. február 29-én hatályos 116.  § (3)–(6)  bekezdésének, 117.  §-ának és 118.  §-ának alkalmazásával kényszer-végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti, ha a szervezet a) a változásbejegyzési eljárás során a változásbejegyzési eljárásban meghatározott feltételeket nem teljesíti, vagy b) 2012. február 29-éig a továbbműködéséről nem vagy nemlegesen nyilatkozott.” III. [17] 1. Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy az  indítványozó jogutód nélküli megszűnésének bírósági döntésben történő kimondása hogyan érinti az alkotmányjogi panasz eljárás lefolytatását. [18] Az Abtv. 59.  §-a kimondja, hogy az  Alkotmánybíróság – ügyrendjében meghatározottak szerint – kivételesen a nyilvánvalóan okafogyottá váló ügyek esetén az előtte folyamatban lévő eljárást megszüntetheti. [19] Az Alkotmánybíróság Ügyrendje 67. § (2) bekezdés a) pontja szerint az indítvány okafogyottá válásának egyik esete az, hogy „alkotmányjogi panasz eljárásban a természetes személy indítványozó meghal, a jogi személy megszűnik, kivéve ha az eljárásban érvényesítendő jog tekintetében jogutódlásnak van helye”. [20] Az Alkotmánybíróság a  hatáskörére vonatkozó szabályokat saját alkotmányos jogállásával és az  adott hatáskör rendeltetésével összhangban értelmezi [vö. Alaptörvény R) cikk (3) bekezdés és 28. cikk], ennek megfelelően járt el az Abtv. 59. §-ában meghatározott mérlegelési jogkörében az Ügyrend azt végrehajtó 67. §-a alkotmányjogi panasz eljárásban történő alkalmazásakor. „Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az  alkotmányjogi panasz jogorvoslat. [...] Az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés c) és d)  pontja szerinti alkotmányjogi panasz jogintézményének egyaránt elsődleges célja ugyanis az  egyéni, szubjektív jogvédelem: a  ténylegesen jogsérelmet okozó alaptörvény-ellenes jogszabály, illetve alaptörvény-ellenes bírói döntés által okozott jogsérelem orvosolása. Ehhez kapcsolódik a  jogszabály felülvizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok esetén másodlagos célként a  későbbiekben előforduló hasonló jogsértések megelőzése és ennek révén egyben az  alkotmányos jogrend objektív védelme” {3367/2012. (XII. 15.) AB végzés, Indokolás [11], [13]}. [21] A jogi személyek jogutód nélküli megszűnésére többféle okból is sor kerülhet. Ha a jogutód nélküli megszűnésére a jogi személy akaratától független, vagy akár azzal ellentétes okból kerül sor, például az arra jogosult szerv egyedi eljárásban megszünteti, akkor éppen az  alkotmányjogi panasz lehet az  utolsó eljárási eszköz az  adott esetben bekövetkezett jogsérelem orvosolására. [22] Az Alkotmánybíróság a  fentiekre tekintettel megállapította: nem eredményezi az  indítvány okafogyottá válását az  indítványozó jogi személy jogutód nélküli megszűnésének bíróság általi megállapítása, ha az  alkotmányjogi panasz eljárás megindításának indoka (az Alaptörvényben biztosított jog sérelme) éppen a  jogi személy megszüntetésével áll összefüggésben. [23] 2. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit [Abtv. 56. § (1)–(2) bekezdés]. [24] 2.1. A panasz formai szempontból befogadható, a következők szerint: [25] Az Abtv. 30.  § (1)  bekezdése értelmében az  Abtv. 27.  §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a  sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. Az  Abtv. 53.  § (2)  bekezdése alapján az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az  ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve kell benyújtani. A Debreceni Ítélőtábla végzése 2013. január 15-én kelt, a panasz március 7-én – határidőben – érkezett a Szolnoki Törvényszékhez. [26] A panasz megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel – megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át), – megjelöli továbbá az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [VII. cikkét, XIII. cikkét és VIII. cikkét], – megjelöli a  támadott bírói döntést (a Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzését és Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú végzését), – tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, – kifejezett kérelmet a bírói végzések megsemmisítésére. [27] 2.2. Az  Alkotmányjogi panasz befogadhatóságának [az Abtv. 56.  § (2)  bekezdésében foglaltak szerinti] tartalmi feltételei: [28] Az indítványozó érintett, mivel a támadott bírósági végzésekben félként szerepel [Abtv. 27. §]. [29] Az indítványozó panaszában az  Alaptörvény VII.  cikke szerinti vallásszabadsághoz való jogra, a  XIII.  cikke szerinti tulajdonhoz való jogra és a VIII. cikke szerinti egyesüléshez való jog sérelmére hivatkozott. Az Alaptörvény szerint az  alapjogvédelem az  egyéni és közösségi jogokra is kiterjed [(2)  bekezdés], továbbá a  jogi személyek számára is biztosítottak azok az  alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az  emberre vonatkoznak [I.  cikk (4)  bekezdés]. „[A] hitgyakorlás, általában a  hitélet társadalmilag kialakult tipikus intézménye az  intézményesült egyház (vallási közösség). Ezért a  vallásszabadsághoz való jog speciális területét képezi a  vallásszabadság és annak intézményesített formában történő közösségi gyakorlása” {6/2013. (III. 1.) AB határozat, indokolás [126]}. A vallási közösség, így az intézményesült formában működő vallási közösség maga is alanya a vallásszabadsághoz való alapvető (közösségi) jognak. Az  indítványozó jogutód nélküli megszűnésének következménye az  egyház – elsősorban tagjai vallásgyakorlását, hitéletét segítő – vagyonának elvesztése, ami a tulajdonhoz való jogot is érinti. [Abtv. 27. § b) pont] [30] Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségeket kimerítette, a Debreceni Ítélőtábla végzése ellen nem volt helye további fellebbezésnek [Abtv. 27. § b) pont]. [31] Az indítványozó által állított alaptörvény-ellenesség az  Abtv. 29.  §-a értelmében a  bírói döntést érdemben befolyásolta: a  bíróság az  indítványozó kényszer-végelszámolását az  Ehtv. 35.  §-a alapján arra tekintettel rendelte el, hogy az  indítványozó az  Ehtv.-nek a  bíróság eljárásakor hatályos 34.  §-a szerint egyesületnek minősült; a  35.  § alkalmazását tehát a 34. § alkalmazása alapozta meg. [32] A fenti szempontok mérlegelése után az Alkotmánybíróság a panaszt befogadta, és az Ügyrend 31. § (6) bekezdése szerint érdemben bírálta el. IV. [33] Az indítvány megalapozott. [34] 1. A Debreceni Ítélőtábla 2013. január 15-én kelt végzésében megállapította, hogy az indítványozót az Országgyűlés egyházként nem ismerte el, ezért az  Ehtv. – akkor hatályos – 34.  §-a alapján egyesületnek minősült, ebből következően az Ehtv. 35. § (1) bekezdése értelmében továbbműködési szándékának hiányáról vagy e szándékáról 2012. február 29-ig nyilatkozatot kellett volna tennie. Ilyen nyilatkozat hiányában a  bíróságnak az  Ehtv. 35.  § (3) bekezdése értelmében el kellett rendelnie a szervezet kényszer-végelszámolását. [35] Az Alkotmánybíróság 2013. március 1-jén a  Magyar Közlönyben közzétett Abh.-ban megállapította, hogy az  Ehtv. 14.  § (1) és (3)–(5)  bekezdése, valamint 34.  § (1)–(2) és (4)  bekezdése – amely alapján az  indítványozó egyesületnek minősült – nem felelt meg a tisztességes eljáráshoz való jogból és a jogorvoslathoz való jogból eredő követelményeknek, ezen keresztül a  vallásszabadsághoz való jog és a  hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmét eredményezi, tehát alaptörvény-ellenes. (l. rendelkező rész 2–3. pont, Indokolás [212]) [36] Az Alkotmánybíróság az  Ehtv. alaptörvény-ellenes rendelkezéseivel kapcsolatban – az  alkotmányjogi panasz jogorvoslati funkciójára tekintettel – az  alábbi jogkövetkezményeket határozta meg: „[A]z Alkotmánybíróság az  Abtv. 45.  § (4)  bekezdése alapján megállapította az  Ehtv. 2012. január 1-jétől 2012. augusztus 31-ig hatályos 34. § (2) és (4) bekezdése általános alkalmazhatatlanságát e rendelkezések hatályba lépésétől, 2012. január 1-jétől kezdve, tehát az alkotmányjogi panaszok benyújtásának alapjául szolgáló OGYh. elfogadásának időpontjára nézve is. Az alaptörvény-ellenesség főszabályként ugyan nem érinti a határozat közzététele napján vagy azt megelőzően létrejött jogviszonyokat, és a  belőlük származó jogokat és kötelezettségeket [Abtv. 45.  § (3)  bekezdés], de mivel az  Alkotmánybíróság a  jelen esetben az  Abtv. 45.  § (4)  bekezdés alapján az  alaptörvény-ellenes rendelkezések megsemmisítését, illetve alkalmazhatatlanságát a  főszabálytól eltérően, visszaható hatállyal mondta ki, a  rendelkezések alapján elfogadott OGYh.-hoz és az Ehtv. közvetlenül hatályosult 34. § (4) bekezdéséhez joghatás nem fűződhet, azok alapján az  OGYh.  mellékletében megjelölt egyházak egyházi jogállásukat nem veszítették el, vallási egyesületté történő átalakulásuk nem kényszeríthető ki.” (Indokolás [215]) [37] Az Abh. értelmében az  Ehtv.-nek azok a  rendelkezései, amelyek az  indítványozót egyesületté minősítették, alaptörvény-ellenesek voltak. A  jelen eljárás tárgyát képező bírósági végzések az  Ehtv. alaptörvény-ellenes rendelkezése szerint egyesületté minősült szervezet kényszer-végelszámolását rendelték el az  Ehtv. 35.  § (3)  bekezdése alapján. Az  Abh. az  alaptörvény-ellenes rendelkezések alkalmazhatatlanságát azok hatályba lépésére visszaható hatállyal mondta ki, tehát azok – bármely időpontban történő – alkalmazása nem volt összhangban az  Alaptörvénnyel (függetlenül attól, hogy az  alkalmazásuk időpontjában az  eljáró bíróságoknak a  rendelkezések alaptörvény-ellenességéről még nem volt tudomásuk, azok az  akkor hatályos rendelkezések alkalmazásával jártak el és nem értelmezték azokat – tévesen – alaptörvény-ellenesen). Az Abh. az érintett törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességét – többek között – az  Alaptörvény VII.  cikke szerinti vallásszabadsághoz való jog sérelme miatt állapította meg, amelynek sérelmére a  jelen ügyben az  indítványozó is hivatkozott, éppen arra az  összefüggésre tekintettel, hogy a  támadott bírósági végzések az  érintett alaptörvény-ellenes törvényi rendelkezések alkalmazásán alapultak. [38] Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény Negyedik módosítását követően hozott 27/2014. (VII. 23.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh2.) megerősítette: „A vallási közösségek sajátos jogi formában történő – az államtól különvált, önálló – működésének lehetővé tétele az  Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a  vallásszabadsághoz való jog gyakorlásának ugyan nem feltétele, de ahhoz szorosan hozzátartozik […] A  vallásszabadság garantálásától elválaszthatatlan a  vallási közösségek működőképessége {vö. 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1991, 48, 65.}. {vö. Abh., Indokolás [136]}.” (Indokolás [39]) [39] Az Alkotmánybíróság 3260/2014. (X. 20.) AB végzésben arra is rámutatott, hogy ’„[e]gy vallási csoport számára a  »vallási közösség« jogállás […] olyan lényeges jogosultság, amely szorosan összefügg a  vallásszabadsághoz való joggal” {Abh2., Indokolás [47]}; a  jogi személyként való folyamatos működés lehetősége ehhez képest még alapvetőbb követelményként értékelhető’ (Indokolás [17]). [40] Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság megállapította: a  Debreceni Ítélőtábla Pkf.II.20.918/2012/2. számú végzése és a Szolnoki Törvényszék Pk.62.393/1998/31. számú végzése – arra tekintettel, hogy részben alaptörvényellenes jogszabályi rendelkezés alapján, az  indítványozó szervezet akarata ellenére annak jogutód nélküli megszűnését mondták ki – az  Alaptörvény VII.  cikkét sértik, alaptörvény-ellenesek; ezért azokat – az  Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdés b) pontja, továbbá az Abtv. 43. § (1) és (4) bekezdése alapján – megsemmisítette. [41] Az Abtv. 28. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság a 27. §-ban meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban a  26.  § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytathatja. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  jelen eljárásban nincs helye annak, hogy a  bírói döntések alapjául szolgáló kifogásolt rendelkezések Alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatát lefolytassa, mert azok alaptörvény-elleneségét az  Abh.-ban már megállapította. Erre tekintettel a  bírói döntés Alkotmánybíróság általi megsemmisítését követően az alapügyben már nem is kerülhet sor azoknak a rendelkezéseknek az alkalmazására, amelyeket Abh. megsemmisített, illetve amelyek alkalmazhatatlanságát mondta ki. [42] Mivel az  Alkotmánybíróság az  indítványozó által támadott bírósági döntések alaptörvény-ellenességét az  Alaptörvény VII.  cikke szerinti vallásszabadsághoz való jog sérelme miatt megállapította, a  XIII.  cikke szerinti tulajdonhoz való jogra és a  VIII.  cikke szerinti egyesüléshez való jog sérelmére vonatkozó indítványi részek elbírálását nem tartotta szükségesnek. [43] 2. Az  Alkotmánybíróság az  alapvető jogok – általában, és különösen is indítványozó alapvető joga – sérelmének orvosolásával összefüggésben hangsúlyozza az alábbiakat. [44] 2.1. Minden alkotmány, így az  Alaptörvény rendelkezései között is kiemelt jelentősége van az  alapvető jogokat biztosító szabályoknak, amit az  Alaptörvény I.  cikk (1)  bekezdése a  következőképpen fogalmaz meg: „AZ  EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az  állam elsőrendű kötelezettsége.” A  védelem az  egyéni és közösségi jogokra is kiterjed [(2)  bekezdés], továbbá a  jogi személyek számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak [(4) bekezdés]. [45] Az Alaptörvény a  fenti alapvető alkotmányos tételek érvényesítésében kulcsszerepet ad az  Alkotmánybíróságnak. A  24.  cikk (1)  bekezdése kimondja, hogy „[a]z Alkotmánybíróság az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.” Magyarország Alaptörvényéről szóló T/2627. számú törvényjavaslatnak a  rendelkezéshez kapcsolódó részletes indokolása ezt az  alkotmánybírósági feladatot tovább hangsúlyozta és részletezte: „Alkotmányos jogállamban az  Alaptörvény értékrendjének át kell hatnia a  teljes jogrendszert. Az  Alkotmánybíróság az  a  szerv, amely végső soron felel azért, hogy a  jogalkotás – mind az  eljárást, mind pedig eredményét tekintve – az  Alaptörvénnyel összhangban valósuljon meg.” [46] Bizonyos esetekben az  Alkotmánybíróság határozata önmagában alkalmas arra, hogy az  alaptörvény-ellenes jogszabály által okozott jogsérelmet kiküszöbölje; más esetekben a  jogsérelem orvosolására bírósági eljárás útján kerül sor a  törvényben szabályozott módon (vö. Pp. 360–363.  §, Be. 403–406.  §). Az  Alkotmánybíróság azonban – a  hatalom megosztásának alkotmányos elvével összhangban – még alapvető jog sérelmének orvosolása érdekében sem alkothat jogot vagy járhat el egyedi ügyekben a  bíróságok és hatóságok helyett; a  döntéseinek jogkövetkezményeit csak az  Alaptörvény és az  Abtv. keretei között állapíthatja meg [Abtv. 39.  § (3)  bekezdés]. Különösen olyan esetekben, amelyekben az  Alkotmánybíróság döntését nem előzte meg bírósági eljárás, előfordulhat, hogy nincs az indítványozó döntése alapján szabadon igénybe vehető, jogszabály által egyértelműen meghatározott eljárás a jogsérelem orvosolására. Ilyen esetekben a jogsérelem orvosolásához a feladatkörük szerint érintett hatóságok, illetve a  jogalkotó tevőleges közreműködésére is szükség van. Az  alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó elsőrendű állami kötelezettségnek nem csak az  Alkotmánybíróság, hanem minden állami (illetve közhatalmat gyakorló) szerv címzettje, ez  a  kötelezettségük közvetlenül az  Alaptörvényből ered. [47] Magyarország demokratikus jogállam [B)  cikk (1)  bekezdés]. A  demokratikus jogállamiság azonban nem csak a közhatalom forrására és a hatalomgyakorlás útjára utal [(3) és (4) bekezdés], hanem a közhatalom gyakorlásának módjára is: „Valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi” (Nemzeti hitvallás). A közhatalmat gyakorló szerveknek a feladatellátásuk során a fenti elvekre tekintettel, alapvető jogok védelmének elsőrendű szempontját figyelembe véve kell eljárniuk (I. cikk). [48] Az Alaptörvény normatartalmát ugyanakkor az  Alkotmánybíróság a  döntéseiben konkretizálja. Az  Abtv. 39.  § (1)  bekezdése pedig kimondja, hogy ha az  Abtv. eltérően nem rendelkezik, az  Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. [49] 2.2. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kimondta, hogy az Ehtv. alaptörvény-ellenes rendelkezései alapján elfogadott „OGYh.-hoz és az  Ehtv. közvetlenül hatályosult 34.  § (4)  bekezdéséhez joghatás nem fűződhet, azok alapján az  OGYh.  mellékletében megjelölt egyházak egyházi jogállásukat nem veszítették el, vallási egyesületté történő átalakulásuk nem kényszeríthető ki.” (Indokolás [215]). [50] Az Abh. végrehajtása a  fent kifejtettek értelmében az  egyházak nyilvántartására hatáskörrel rendelkező hatóság, az  érintett egyházakkal kapcsolatban eljáró más hatóságok, továbbá – amennyiben ez  a  hatóságok eljárásához szükséges, valamint szükség szerint egyebekben is – a jogalkotó, az Országgyűlés feladata és felelőssége. A Kormány ezzel összefüggésben köteles – az  Alaptörvény végrehajtásához – szükséges törvényjavaslatokat az  Országgyűlés elé terjeszteni (Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 4.  pont). Az  állami szerveknek – saját feladatkörük keretein belül – úgy kell eljárniuk, hogy az Abh. által érintett egyházak jogsérelme orvosolást nyerjen, jogállásának rendezése a jogi szabályozás szintjén és ténylegesen is megtörténjen. [51] 3. Az Alkotmánybíróság az indokolás [43]–[50] bekezdéseiben foglalt elvi megállapításokra tekintettel az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján jelen határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét rendelte el. Budapest, 2014. december 16. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke