23/2003. (V. 13.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló i

23/2003. (V. 13.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből, valamint az Alkotmány 70/A. §-ban szabályozott jogegyenlőségből folyó alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályból egyértelműen megállapíthatók legyenek az állammal, mint jogi személlyel szemben fennálló követelések érvényesítésének szabályai és hogy a törvényhozó az állammal szemben jogerős bírói ítélet alapján fennálló pénzkövetelések tekintetében biztosítsa a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 6. §-ában, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/C. § (11) bekezdésében foglalt rendelkezések érvényesülésének feltételeit. 2. Az Alkotmánybíróság az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 18/C. § (3) bekezdése utolsó (harmadik) mondatában foglalt rendelkezés alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt benyújtott indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. Budapest Főváros Közgyűlése indítványt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, amelyben a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Kötv.) több rendelkezésének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság 47/2001. (XI. 22.) AB határozatában (ABH 2001, 308—329.) elbírálta az indítványnak a fővárosi önkormányzat finanszírozásával kapcsolatos részeit. Ugyanakkor elkülönítette a Kötv. 82. § (4) bekezdésének utolsó mondata ellen benyújtott indítványt. A Kötv. 82. § (4) bekezdése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 18/B. § (2) bekezdését módosította, amelynek utolsó mondata a következő rendelkezést tartalmazta: ,,(2) (...) A kincstári egységes számlára inkasszó (azonnali beszedési megbízás) nem nyújtható be, illetve a kincstári egységes számlára benyújtott inkasszó nem teljesíthető.’’ Az indítvány benyújtását követően a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2001. évi L. törvény módosította az Áht. 18. §-ának rendelkezéseit, ennek eredményeként az indítványozó által vitatott szabály átkerült az Áht. 18/C. § (3) bekezdésébe. Tekintettel arra, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének utolsó mondata változatlan szöveggel tartalmazza az indítvány által támadott szabályt, az Alkotmánybíróság az eljárást az Áht. 18/C. § (3) bekezdés utolsó (harmadik) mondata alkotmányosságának vizsgálatára folytatta le. A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 6. §-a úgy rendelkezik, hogy a pénzforgalmi úton érvényesíthető pénzkövetelést azonnali beszedési megbízással kell behajtani. A vitatott törvényi szabályozás, — állítja az indítványozó — amely a kincstári egységes számlával szemben nem teszi lehetővé az azonnali beszedési megbízás alkalmazását, a kincstári egységes számlát minden alkotmányosan elfogadható indok nélkül kiveszi abból a körből, amellyel szemben fennálló pénzkövetelés inkasszóval érvényesíthető. Az indítványozó álláspontja szerint, a vitatott rendelkezés sérti a tulajdoni formák egyenjogúságának az Alkotmány 9. § (1) bekezdés második fordulatában rögzített követelményét, súlyosan diszkriminatív, ezért sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmát és ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében védett jogállamisággal is. Az indítványozó szerint ezzel a szabályozással ,,az állam, (...) mint jogalkotó — közhatalmi eszközzel — privilegizálja, végrehajthatatlanná teszi az inkasszó útján a kincstári egységes számlát’’. Az Alkotmánybíróság 59/1992. (XI. 6.) AB határozatára (ABH 1992, 271—274.) hivatkozással kifejti, hogy az állammal, mint a piaci élet szereplőjével szemben az Alkotmányból eredő követelmény, hogy ,,közhatalmi szerepkörével ne éljen vissza: jogalkotóként ne teremtsen saját számára lényeges erőfölényt, ne különítse el magát a piaci élet szereplői közül, mint a magánjogi viszonyok különös kedvezményezettjét’’. Az Alkotmánybíróság eljárása során megkereste az igazságügy-minisztert és a pénzügyminisztert. II. Az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott rendelkezései: ,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.’’ ,,9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.’’ ,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.’’ Az Áht.-nak az eljárás során figyelembe vett — az indítvány elbírálásakor hatályos — rendelkezései: 18/B. § ,,(2) A Kincstár feladatai különösen: a) vezeti a kincstári kör és a pénzforgalmi számlatulaj donosok jogszabályban meghatározott számláit; b) számlát vezet a nemzetgazdasági elszámolásokról, a központi költségvetés bevételeiről és kiadásairól; c) gondoskodik a költségvetés végrehajtásának likvidi tási feltételeiről, a kincstári egységes számla napi likviditásáról; d) végrehajtja a kiadások teljesítésére, a bevételek beszedésére irányuló — jogszabályoknak megfelelően kezdeményezett — pénzügyi lebonyolítási feladatokat, ennek keretében a kiadásokhoz kötődően likviditási fedezet, valamint alaki, formai ellenőrzést végez; e) előírja és biztosítja a készpénzgazdálkodás feltételeit; f) részt vesz az állam által nyújtott hitelek és visszterhes támogatások visszafizetésével, valamint az állami követelések kezelésével kapcsolatos feladatok ellátásában; g) e törvény felhatalmazása alapján befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységet nyújt az állam által kibocsátott, hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok körében; h) az államháztartás információs rendszeréhez, illetve az érintettek számára szükséges, rendelkezésére álló információk hasznosításával adatgyűjtési és szolgáltatási feladatokat lát el; i) részt vesz az EU források pénzforgalmának lebonyolításában; j) részt vesz a Magyar Állam nemzetközi pénzügyi és fejlesztési intézményekkel való együttműködésével, tagságával összefüggő feladatok lebonyolításában, így különösen gondoskodik az időszakonként fizetendő összegek megfelelő forrásokból történő kifizetéséről, át nem ruházható, kamatfizetési kötelezettséget nem tartalmazó kötelezvények kiállításáról, a végrehajtandó műveletek és ügyletek létrehozásáról és lebonyolításáról; valamint a Magyar Állam javára átutalt vagy fizetett bármilyen összeg tekintetében jogosultként eljár; k) ellátja a külön jogszabályokban megjelölt hatósági letétekkel kapcsolatos kezelői feladatokat. (3) A Kincstár a (2) bekezdésben szereplő feladatai ellátása során jogosult — törvényben meghatározott körben, mértékben és célra — pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására, ideértve a bankszámla vezetését és a készpénz nélküli fizetési forgalom lebonyolítását is (bankszámlaügylet). (4) A Kincstár (2) bekezdésben foglalt feladatait a szolgáltatási körébe és szolgáltatási felelősségébe tartozó szervezetek (a továbbiakban: kincstári kör) számára kötelezően igénybe veendő térítésmentes szolgáltatásként teljesíti. A Kincstár jogosult a kincstári körbe tartozók és a kincstári számlatulajdonosok külön rendelkezése nélkül is számláik megterhelésével továbbhárítani a nem általa végzett pénzforgalmi szolgáltatások igazolt díját, amelyet a kincstári kör, illetve a kincstári számlatulajdonosok részére, mint pénzforgalmi közvetítő végez. (5) A kincstári körbe tartoznak a) a központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a társadalombiztosítási alapok, a társadalombiztosítás központi hivatali szervei és ezek igazgatási szervei (ez utóbbiak együtt a továbbiakban együtt: társadalombiztosítási költségvetési szervek), a rendelkezésükbe utalt előirányzatok, az alapok, b) a Magyar Tudományos Akadémia mint köztestület nem gazdasági társasági formában működtetett szervei.’’ ,,18/C. § (1) A kincstári kör szervezeteinek egymás közötti fizetéseit (kiadásait és bevételeit) átvezetéssel kell elszámolni. (2) Pénzforgalmi tételként kell teljesíteni és elszámolni az (1) bekezdésben foglaltakon kívüli kiadásokat és bevételeket. (3) A 18/B. § (2)—(3) bekezdésében foglaltak ellátásával kapcsolatos pénzforgalom lebonyolítására a Kincstár a Magyar Nemzeti Banknál pénzforgalmi számlával rendelkezik. A Kincstár a Magyar Nemzeti Banknál devizaszámlát nyithat, és azon e törvényben meghatározott tevékenységével kapcsolatban megszerzett devizát tarthatja és használhatja fel. A kincstári egységes számlára inkasszó (azonnali beszedési megbízás) nem nyújtható be, illetve a kincstári egységes számlára benyújtott inkasszó nem teljesíthető. (4) A (3) bekezdésben szereplő, a Magyar Nemzeti Bank által a Kincstár részére vezetett pénzforgalmi számla, kincstári egységes számlaként, a kincstári kör szervezetei és feladatai (2) bekezdés szerinti pénzforgalmának lebonyolítását is szolgálja. (5) A kincstári egységes számlán kell elhelyezni, és folyamatosan tartani a 18/B. § (5) bekezdésében meghatározott kincstári körbe tartozók pénzeszközeit. (6) A Kincstárban — rendelkezési joguk biztosítása mellett — pénzforgalmi számlát kötelesek vezetni a) a megyei és regionális területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik működési és fejlesztési célú pénzeszközeik kezelésére, b) az Országos Rádió és Televízió Testület, c) a Műsorszolgáltatási Alap, d) az Országgyűlés és a Kormány által alapított közalapítványok, e) a külön jogszabályban meghatározott hallgatói hitelt nyújtó Diákhitel Központ. A felsorolt pénzforgalmi számlatulajdonosok más pénzintézetnél vezetett pénzforgalmi számlával nem rendelkezhetnek, átmenetileg szabad pénzeszközeiket a Kincstár hálózatában értékesített — az értékpapír-számlán, illetve értékpapír-letéti számlán nyilvántartott — állampapírok vásárlásával hasznosíthatják. A Kincstár a pénzforgalmi számlavezetést, valamint a kincstári körbe tartozók 12/A. § (4) bekezdésében foglalt letéti pénzeszközei kezelését térítésmentes szolgáltatásként végzi. (7) A Kincstár (6) bekezdésben megjelölt bankszámlavezetési tevékenységével összefüggő pénzforgalom a kincstári egységes számlán bonyolódik. (8) Az államháztartás alrendszerei pénzintézetnél vezetett pénzforgalmi számlával csak e törvényben foglaltak szerint rendelkezhetnek. (9) A kincstári körbe tartozók a 18/B. § (10) bekezdésében meghatározott, nemzetközi szerződések alapján külföldről beérkező pénzeszközök befogadására és azok felhasználásának lebonyolítására devizaszámlát a Kincstárban nyithatnak. A Kincstár a devizaszámla-vezetéssel kapcsolatos tevékenysége körében — a Magyar Nemzeti Bank és a Kincstár között létrejött megállapodás alapján — a Magyar Nemzeti Bank által alkalmazott feltételek figyelembevételével díjakat számolhat fel és kamatot fizethet, amelynek feltételeit a számlatulajdonossal kötött számlaszerződésben köteles rögzíteni. (10) A kincstári körbe tartozók a 18/B. § (10) bekezdésében nem érintett jogcímen a devizajogszabályoknak megfelelően megszerzett devizaeszközeik kezelésére devizaszámláikat kereskedelmi banknál vezethetik. (11) A Kincstár a kötelezett külön rendelkezése nélkül teljesíti a 18/B. § (5) bekezdésben meghatározott szervezetekkel szemben benyújtott olyan beszedési megbízást, amely jogerős bírósági, államigazgatási határozaton vagy jogszabály által meghatározott azonnali beszedési megbízás útján teljesítendő fizetési kötelezettségen alapul.’’ A Vht.-nak a pénzkövetelések pénzforgalmi úton történő behajtására vonatkozó szabályai: ,,6. § (1) A pénzforgalmi úton érvényesíthető — e törvényben említett — pénzkövetelést azonnali beszedési megbízással kell behajtani; bírósági végrehajtásnak akkor van helye, ha az azonnali beszedési megbízás nem vezetett eredményre. (2) Pénzforgalmi úton lehet behajtani e törvényben említett pénzkövetelést, ha a) a jogosult — a lakás-előtakarékossági számla kivételével — bankszámlával, a kötelezett pedig pénzforgalmi bankszámlával rendelkezik, b) a végrehajtás általános feltételei fennállnak, c) a követelés teljesítését bírósági, közjegyzői határozat írja elő vagy az a 21. §-nak megfelelő közjegyzői okiratban foglalt kötelezettségvállaláson alapul, és d) a jogosult a behajtást végző pénzügyi intézménynek nyilatkozik arról, hogy nincs folyamatban a követelése behajtására irányuló bírósági végrehajtási eljárás, illetőleg nem terjesztett elő végrehajtás elrendelése iránti kérelmet vagy ilyen kérelme alapján a követelése nem nyert kielégítést. (3) Ha a kötelezett pénzforgalmi számlája nem ismert, és az a cégnyilvántartásból sem állapítható meg, a végrehajtás elrendelésére jogosult bíróság a jogosult kérelmére felhívja az adóhatóságot a számlaszám közlésére. Az adóhatóság köteles a felhívásnak haladéktalanul eleget tenni. (4) Ha a pénzforgalmi úton történő behajtás fedezet hiánya miatt nem vagy csak részben vezetett eredményre, bírósági végrehajtásnak csak akkor van helye, ha a végrehajtást kérő igazolja, hogy a kötelezett számlavezető pénzügyi intézményétől nem kérte az azonnali beszedési megbízás további függőben tartását, és megjelöli, hogy az azonnali beszedési megbízást milyen összegben teljesítette a pénzügyi intézmény. A függőben tartásra irányadó határidő lejárta előtt előterjesztett végrehajtási kérelem elbírálására is ez a rendelkezés irányadó.’’ III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az Áht. vitatott szabálya sérti-e az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének a tulajdoni formák egyenlőségére vonatkozó rendelkezését, valamint a 70/A. §-ban megfogalmazott jogegyenlőség követelményét. Az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének második fordulata az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem értelmezhető önállóan. ,,Az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. Ez a rendelkezés azonban nem tekinthető a tulajdoni formák felsorolásának, mint amelyek valamelyikébe való besorolhatóság az alkotmányos védelem feltétele. Az Alkotmány nem tulajdonformák között különböztet, hanem ellenkezőleg: a tulajdon bármely formájára nézve éppen diszkriminációtilalmat fogalmaz meg. A 9. § (1) bekezdése ennek megfelelően az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése jogegyenlőségi tételének (...) a tulajdonhoz való jogra vonatkoztatott kifejtése.’’ [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 81.; 33/1993. (V. 28.) AB határozat, ABH 1993, 247, 250.] Így az Alkotmánybíróságnak a 9. § (1) bekezdés alapján is azt kellett megítélnie, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének utolsó (harmadik) mondata tartalmaz-e az Alkotmány 70/A. §-ába ütköző megkülönböztetést. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott rendelkezést a jog egyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy az Alkotmány e szabálya csak az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, azaz az emberi méltóság jogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi körben akkor ítéli alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77—78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281—282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203—204.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138—140., 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 325, 342—344. stb.] Az indítványozó az Áht. vizsgált rendelkezése alapján a kincstári egységes számla megkülönböztetett helyzetét kifogásolja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önmagában az, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének harmadik mondata megtiltja a kincstári egységes számlával szemben inkasszó benyújtását, illetőleg az ilyen inkasszó teljesítését és ezzel védelemben részesíti az azonnali beszedési megbízásokkal szemben a kincstári egységes számlát, nem eredményezi az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét. Az Alkotmány 70/A. §-a a jogalanyok közötti megkülönböztetést tiltja, a kincstári számla védelmére vonatkozó, más pénzforgalmi számláktól eltérő szabályozás önmagában nem eredményezi az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét. A kincstári egységes számla a Magyar Nemzeti Bank által a Magyar Államkincstár Rt. (a továbbiakban: Kincstár) részére vezetett pénzforgalmi számla, amely az állami feladatok ellátásának finanszírozását, a költségvetés végrehajtását, a kincstári kör szervezetei pénzforgalmának lebonyolítását szolgálja. Ennélfogva a kincstári egységes számla likviditásának védelme közérdek, az állami feladatok zavartalan és folyamatos ellátásának biztosítéka. A vitatott szabály az Alkotmány 70/A. §-ával összefüggésben alkotmányossági problémát akkor vet fel, ha a kincstári egységes számlának ez a védelme jogalanyok közötti megkülönböztetéshez vezet, például azt eredményezi, hogy — amint azt az indítványozó állítja — valamely, az állammal szemben fennálló, jogerős bírói ítéletben megállapított pénzkövetelés jogosultjai nem élhetnek a Vht. 6. §-ában szabályozott jogosultságukkal, s ezáltal a vitatott törvényi tilalom következtében hátrányos megkülönböztetést szenvednek, illetőleg ha ezáltal az állam, mint magánjogi jogviszonyok alanya más jogalanyokhoz képest privilegizált helyzetbe kerül. Ezért az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt is, hogy a vitatott szabályozás a pénzkövetelések Vht. 6. §-ában szabályozott, pénzforgalmi úton történő érvényesítése tekintetében eredményez-e a jogalanyok közötti megkülönböztetést. Az Áht. 18/C. § (11) bekezdése kimondja, hogy a Kincstár a kötelezett külön rendelkezése nélkül teljesíti a 18/B. § (5) bekezdésben meghatározott szervezetekkel szemben benyújtott olyan beszedési megbízást, amely jogerős bírósági, államigazgatási határozaton vagy jogszabály által meghatározott azonnali beszedési megbízás útján teljesítendő fizetési kötelezettségen alapul. E szabály alapján megállapítható, hogy a kincstári körbe tartozó szervezetekkel (a központi költségvetés, a központi költségvetési szervek, a társadalombiztosítási alapok, a társadalombiztosítás központi hivatali szervei és ezek igazgatási szervei a rendelkezésükbe utalt előirányzatok, az alapok, a Magyar Tudományos Akadémia mint köztestület nem gazdasági társasági formában működtetett szervei) szemben fennálló, jogerős bírói ítéleten alapuló fizetési kötelezettség azonnali beszedési megbízás útján történő behajtásának az Áht. alapján nincs akadálya. Az ilyen beszedési megbízásokat a Kincstár a kötelezett külön rendelkezése nélkül is köteles teljesíteni. Az Áht. 18/C. § (11) bekezdésében foglalt rendelkezés garanciát nyújt az állam szerveivel szemben fennálló, jogerős bírói ítéleten alapuló pénzkövetelések végrehajtása során a Vht. 6. §-ában foglalt szabályok érvényesüléséhez, így az ilyen követelések pénzforgalmi úton történő behajtásának nincs akadálya. Így megállapítható, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének utolsó (harmadik) mondatában foglalt tilalom nem eredményez megkülönböztetést a Vht. 6. §-ában szabályozott jogosultság gyakorlása tekintetében az állami szervekkel szemben fennálló pénzkövetelések jogosultjai hátrányára. Az Alkotmánybíróság vizsgálta azt is, hogy a Kincstárnak ez a kötelezettsége kiterjed-e az állammal, mint jogi személlyel szemben fennálló, bírói ítéleten alapuló követelések pénzforgalmi úton való érvényesítésére is. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 28. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően az állam, mint a vagyoni viszonyok alanya jogi személy, így a bírósági eljárásban marasztalható. Az államot a polgári jogi jog viszonyokban — általános szabályként — a pénzügyminiszter képviseli. Az állam tartozása a központi költségvetést terheli. A központi költségvetés az Áht. 18/B. § (5) bekezdése alapján a kincstári körbe tartozik, így a Kincstárnak az azonnali beszedési megbízás teljesítésére irányuló, az Áht. 18/C. § (11) bekezdésében meghatározott kötelezettsége az állammal szemben fennálló követelések esetén is fennáll. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének utolsó (harmadik) mondatában foglalt tilalom a pénzköveteléseknek a Vht. 6. §-ában szabályozott pénzforgalmi úton történő behajtása tekintetében nem vezet a jogalanyok közötti megkülönböztetéshez. A végrehajtási eljárás során nem teremt az államnak, mint magánjogi jogalanynak privilegizált helyzetet és nem hozza hátrányos helyzetbe az állammal szemben fennálló pénzkövetelések jogosultjait sem. Így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdés utolsó (harmadik) mondatának alkotmányellenessége az Alkotmány 70/A. §-a alapján nem állapítható meg. 2. Az indítvány szerint a vitatott szabály ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvével is, mert az állam visszaélve közhatalmi szerepkörével, mint jogalkotó privilegizálja, végrehajthatatlanná teszi inkasszó útján a kincstári egységes számlát. Amint arra az Alkotmánybíróság a fentiekben rámutatott, azzal, hogy az Áht. megtiltja az egységes kincstári számlával szemben inkasszó benyújtását, nem zárja ki az állammal szemben fennálló, jogerős bírói ítélettel megállapított pénzköveteléseknek pénzforgalmi úton, tehát azonnali beszedési megbízással való behajtását. A Kincstár a Vht. 6. §-ában szabályozott azonnali beszedési megbízást az Áht. 18/C. § (11) bekezdése alapján a központi költségvetés terhére köteles teljesíteni. A jogerős határozatok által megállapított fizetési kötelezettségek teljesítésére szolgáló előirányzatokat az éves költségvetési törvények állapítják meg. Ilyen előirányzatot tartalmaz a Magyar Köztársaság 2003. évi költségvetéséről szóló 2002. évi LXII. törvény 1. számú melléklete XXII. Pénzügyminisztérium fejezete, a 17. Egyéb költségvetési kiadások cím, 1. Vegyes kiadások alcím, 6. Magánés egyéb jogi személyek kártérítése jogcím — csoporton. Ez az előirányzat a Kötv. 42. § (1) bekezdés j) pontja alapján módosítási kötelezettség nélkül túlteljesíthető. Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdésének utolsó mondata, nem értékelhető az indítványozó által kifejtett módon. Az e rendelkezésben kimondott tilalom nem jelenti azt, hogy az állam, mint jogalkotó privilegizált helyzetet teremt a maga számára a pénzkövetelések végrehajtása során. Így az indítványozó által kifejtett indokból az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvének sérelme sem állapítható meg. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Áht. 18/C. § (3) bekezdés utolsó (harmadik) mondatával kapcsolatosan az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 9. § (1) bekezdésének, valamint 70/A. §-ának megsértése az indítványozó által kifejtett indokok alapján nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy ha a törvényhozó nem biztosítja az állammal, mint jogi személlyel szemben jogerős bírósági vagy hatósági határozat alapján fennálló pénzkövetelések végrehajtásának feltételeit, ez alkotmányellenes helyzet kialakulásához vezethet. A végrehajtás fedezetének hiánya miatt az ilyen pénzkövetelések végrehajtása tekintetében kialakulhat az indítványozó által kifogásolt alkotmányellenes diszkriminatív helyzet, nevezetesen az, hogy az állam más kötelezettekhez képest alkotmányosan elfogadható indok nélkül kedvezményezett helyzetet élvez a végrehajtási eljárás során. Az Alkotmánybíróság már több határozatában megállapította, hogy az állam, mint magánjogi jogalany javára alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetés alkotmányellenes. [25/1993. (IV. 23.) AB határozat, ABH 1993, 188, 192.; 33/1993. (V. 28. ) AB határozat, ABH 1993, 247, 250.; 13/1995. (III. 1.) AB határozat, ABH 1995, 77, 78.] Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elve azt a követelményt támasztja a törvényhozással szemben, hogy a jog szabályaiból egyértelműen megállapítható legyen az állammal szemben fennálló követelések érvényesíthetősége. Ezért az Alkotmánybíróság szükségesnek ítélte a határozat rendelkező részében megfogalmazott alkotmányos követelmény kimondását. Az Alkotmánybíróság a határozat közzétételét az abban foglaltak elvi jelentőségére tekintettel rendelte el. Dr. Németh János s. k., az Alkotmánybíróság elnöke