329/E/2010. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulaszt

329/E/2010. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 39. § (2) bekezdésének harmadik mondata, valamint az 52. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény fegyelmi felelősséget szabályozó 46–51. §-aival összefüggésben előterjesztett, mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasítja. I. Az indítványozó a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 39. § (2) bekezdése, valamint az 52. § (1) bekezdésének „Ettől eltérően, az elbocsátás fegyelmi büntetésről és a magasabb vezető, illetve vezető beosztás visszavonásáról szóló határozat végrehajtására az ellene benyújtott keresetnek nincs halasztó hatálya.” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól utólagos normakontroll keretében. Emellett mulasztás megállapítását is indítványozta azon indokkal, hogy a jogalkotó nem rögzítette megfelelően a közalkalmazotti fegyelmi eljárás garanciális szabályait. Az indítványozó szerint a Kjt. 39. § (2) bekezdésének a „munkaköri feladatai”, a „közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok”, a „szakmai szabályok és szokások”, valamint a „közérdek” fogalmai olyannyira bizonytalanok – azaz „nem alapulnak semmilyen rögzített, megismerhető és elsajátítható normán”–, hogy azok már az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét idézik elő. A Kjt. 52. § (1) bekezdésével összefüggésben az indítványozó arra hivatkozott, hogy a közalkalmazott elbocsátása tárgyában hozott határozat elleni keresetnek nincs halasztó hatálya, míg a köztisztviselők esetében a hivatalvesztés nincs kiemelve az általános szabályok alól, azaz az ilyen határozat ellen benyújtott kereset a határozat végrehajtására halasztó hatályú. Álláspontja szerint a Kjt. e rendelkezése diszkriminatív, így az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik. A Kjt.-nek a fegyelmi eljárást szabályozó 46. §-ával, 47. §-ával és 49. §-ával összefüggésben mulasztás megállapítását kérte arra hivatkozással, hogy a jogszabály szerint az eljárás alá vont személyt csak a fegyelmi eljárás megindulásáról kell tájékoztatni, a kötelezettségszegésről és az annak alapjául szolgáló tényekről nem. További hiányossága a törvénynek – érvel az indítványozó –, hogy a fegyelmi eljárás részletszabályait a jogszabály nem rendezi. Nincs rögzítve, hogy a vizsgálóbiztosnak mikor és milyen formában kell közölnie a kötelezettségszegést és nincs lefektetve az sem, hogy a közalkalmazott megismerheti-e az ellene szóló bizonyítékokat, illetve, hogy „zavartalanul elmondhassa a véleményét”. Álláspontja szerint a meghallgatásról készült jegyzőkönyv tartalmi követelményei sem rögzítettek, nem állapítható meg, hogy jogosult-e a közalkalmazott a jegyzőkönyv egy példányának átvételére. Utalt arra is, hogy a fegyelmi tanács pártatlan eljárása szintén megkérdőjelezhető, ugyanis a fegyelmi eljárást a munkáltató indítja, és abban közre is működhet, ezen kívül a közalkalmazottnak nincs lehetősége vitatni a fegyelmi tanács összetételét sem. Nem tisztázottak az indítványozó szerint a munkáltató mulasztásának a jogkövetkezményei a Kjt. 48. §-ával kapcsolatban, mely a köztisztviselőnek a fegyelmi eljárás befejezéséig történő, állásából való felfüggesztésről szól. Ugyanis – az indítványozó érvei alapján – a felfüggesztés alkalmas arra, hogy a munkáltató minden vizsgálat és döntés nélkül „megszabaduljon” a közalkalmazottól, azonban az ezt megakadályozó eljárási szabályok nem kerültek rögzítésre. A fegyelmi tárgyalásról és a határozatról rendelkező Kjt. 50. §-ával és 51. §-ával összefüggésben szintén mulasztás megállapítá sát kérte az indítványozó. Utalt arra, hogy a fegyelmi eljárás alig rendezett, nincsenek lefektetve a jegyzőkönyvvezetés szabályai és nem tisztázott a bizonyítási eljárás lefolytatása. A mulasztás megállapítása iránti indítványát az indítványozó az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdésére alapította. Végül azt is kifogásolta, a Kjt. nem rögzítette hogy: a fegyelmi eljárásban mindenki az anyanyelvét használhatja, ami az Alkotmány 68. § (2) bekezdésének, illetve az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmét eredményezi. II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (…) (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatáro zottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „68. § (2) A Magyar Köztársaság védelemben részesíti a nemzeti és etnikai kisebbségeket. Biztosítja kollektív részvételüket a közéletben, saját kultúrájuk ápolását, anyanyelvük használatát, az anyanyelvű oktatást, a saját nyelven való névhasználat jogát.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. A Kjt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: „39. § (2) A közalkalmazott a munkaköri feladatait a közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályoknak, az egyéb szakmai szabályoknak és szokásoknak, valamint a munkáltató utasításainak megfelelően, a közérdek figyelembevételével látja el.” „52. § (1) A fegyelmi határozatot az ellene benyújtott kereset jogerős elbírálásáig végrehajtani nem szabad. Ha azonban a közalkalmazott a kereset benyújtására nyitva álló határidő eltelte vagy a kereset jogerős elbírálása előtt a közalkalmazotti jogviszonyát megszünteti, a határozat végrehajthatóvá válik. Ettől eltérően, az elbocsátás fegyelmi büntetésről és a magasabb vezető, illetve vezető beosztás visszavonásáról szóló határozat végrehajtására az ellene benyújtott keresetnek nincs halasztó hatálya.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy a Kjt. 39. § (2) bekezdésének a „munkaköri feladatai”, a „közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok”, a „szakmai szabályok és szokások”, valamint a „közérdek” fogalmai valóban olyannyira értelmezhetetlenek-e, hogy azok az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét idézik elő. 1.1. A Kjt. 21. § (3) bekezdése a közalkalmazotti jogviszony létesítésével összefüggésben meghatározza, hogy a kinevezési okmánynak – többek között – tartalmaznia kell a közalkalmazott munkakörét. A Kjt. 2. § (3) bekezdése értelmében a Kjt. mögöttes jogszabályaként a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) alkalmazandó. Az Mt. 76. § (5) bekezdése kifejezetten kiemeli, hogy a munkáltató a munkavállalót a munkaköri feladatokról megfelelően tájékoztatja. A „munkakör” kifejezést egyébként mind az Mt., mind a Kjt. számos helyen használja, melyekből annak fogalma világosan levezethető, meghatározható. E szabályok alapján a munkaköri feladatok fogalma a munkavállalónak a munkavégzése során ellátandó feladatainak az összességét jelenti. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a munkaköri feladatok fogalma nem tekinthető sem ismeretlennek, sem pedig értelmezhetetlennek. Hasonló a helyzet a „közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó szabályok”-kal, mint fogalommal. A közalkalmazottak jogviszonyával kapcsolatos szabályokat összefoglalóan maga a Kjt. tartalmazza. E jogszabály foglalja össze mindazon rendelkezéseket, melyek – a közalkalmazotti jogviszony sajátosságaiból adódóan – az Mt. szabályaitól eltérnek. E jogi fogalom sem tekinthető emiatt értelmezhetetlennek, vagy olyannak, mely önmagában jogbizonytalanságot okozna. 1.2. A „szakmai szabályok és szokások”, valamint a „közérdek” fogalmaival mint generálklauzulákkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá: A 847/B/1996. AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „[a] jogalkotóknak a normavilágosság követelményeinek megfelelő jogszabályszöveget kell kibocsátaniuk. A jogalkotó feladata az, hogy a jogi szabályozás körébe vont életviszonyokat megfelelő rendelkezésekkel szabályozza. Az már egyfelől az életviszonyok, másfelől a szabályozás jellegétől függ, hogy a rendelkezés ad-e mérlegelési vagy értelmezési jogkört a jogalkalmazó szerveknek vagy sem.” (ABH 1996, 644, 645.). Az 55/2001. (XI. 29.) AB határozatában az Alkotmánybíróság hangsúlyozta továbbá, hogy bizonyos esetekben éppen nem a részletező, hanem az általános, keretjellegű szabályozás segíti elő a jogbiztonságot. „A (...) jogszabályok világossága, áttekinthetősége érdekében célszerű, ha a törvényhozó kerüli azoknak a helyzeteknek a teljes körű felsorolását, melyekre a jogszabály adott rendelkezését alkalmazni kell; az életviszonyok folytonos alakulása, változásai következtében e helyzetek kimerítő felsorolása reménytelen vállalkozás volna. Ha pedig újból és újból kiderülne, hogy a törvény hatályát ki kell terjeszteni olyan helyzetekre is, melyekre a törvényhozó eredetileg nem gondolt vagy nem gondolhatott, ez a sorozatos törvénymódosítások kényszere folytán az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság egyik elemére, a jogbiztonságra nézve jelentene veszélyt” (ABH 2001, 442, 461.). A jóerkölcsbe ütköző szerződések (illetve a jó erkölcs) fogalmának alkotmányossági vizsgálatát elvégző 801/B/2002. AB határozat értelmében a nyitott szerkezetű generálklauzula tartalmának meghatározásában (kitöltésében) tág teret enged a jogalkalmazásnak. (ABH 2008, 1899, 1906.) Ezzel az Alkotmánybíróság az 534/E/2001. AB határozatában foglaltakat erősítette meg, melyben kifejtette: „A jogszabály mindig általánosságban, elvontan szabályoz, az absztrakt norma konkrét jogesetre alkalmazása – és ezáltal tartalommal kitöltése – a jogalkalmazó feladata. A jogalkalmazás során általában szükséges az alkalmazandó norma értelmezése, melyhez segítséget nyújthat maga a jogszabály (az értelmező rendelkezései vagy az indokolása, amelyből kitűnhet a jogalkotó szándéka), a hosszabb időn keresztül kialakult-kialakított jogi (értelmezési) gyakorlat stb.” (ABH 2002, 1283, 1291–1292.). A fent bemutatott alkotmánybírósági gyakorlat alapján nyilvánvaló, hogy a „szakmai szabályok és szokások”, valamint a „közérdek” genrálklauzula-szerű fogalma nem tekinthető olyan értelmezhetetlen kifejezésnek, mely önmagában a jogbiztonság követelményét sértené. Éppen ezek a fogalmak biztosítanak lehetőséget arra, hogy a jogalkalmazók az általános szabályokat az egyedi esetekre alkalmazva töltsék meg tartalommal ezen szókapcsolatokat és kifejezéseket. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a fenti fogalmak nem eredményezik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét, ezért az indítványt ebben a tekintetben elutasította. 2. Az indítványozó a Kjt. 52. § (1) bekezdésével összefüggésben azt kifogásolta, hogy a közalkalmazott elbocsátása tárgyában hozott határozat elleni keresetnek nincs halasztó hatálya, míg a köztisztviselők esetében a hivatalvesztés nincs kiemelve az általános szabályok alól, azaz az ilyen határozat ellen benyújtott kereset a határozat végrehajtására halasztó hatályú, ezért a Kjt. e rendelkezése diszkriminatív. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlata szerint – a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte és kifejtette, hogy bár e szabály szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkü lönböztetést, a tilalom – ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot – kiterjed az egész jogrendszerre. Így abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140. stb.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.; 1043/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.; 397/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 786, 787.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.; 17/2000. (V. 26.) AB határozat, ABH 2000, 112, 115.; 624/E/1999. AB határozat, ABH 2002, 1023, 1035. stb.]. Az indítvány alapján azt kellett az Alkotmánybíróságnak eldöntenie, hogy a közalkalmazottak és a köztisztviselők homogén csoportot alkotnak-e. Az Alkotmánybíróság a 198/B/1998. AB határozatában rámutatott arra, hogy „[a] munkával kapcsolatos viszonyok vázolt különbözősége, továbbá az egyes jogviszonyokban ellátott munkatevékenységek egymástól nyilvánvalóan eltérő jellege is indokolja a jogi szabályozás differenciálását. A három törvény a munkavállalók három valóságos csoportjára vonatkozóan szab meg (…) eltéréseket, s ezek nem tekinthetők diszkriminációnak. Alkotmányellenes megkülönböztetés ugyanis az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint [pl. a 4/1993. (II. 12.) AB határozatában] »csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel«. (ABH 1993, 65.) A köztisztviselők, a közalkalmazottak, s a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók pedig olyan egymástól elkülönült csoportokba sorolhatók, amelyekre az eltérő munkajogi szabályozás alkotmányosan indokolt” (ABH 1999, 668, 669.). Ennek megfelelően a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megállapítására irányuló indítványt – homogén csoport hiányában – az Alkotmánybíróság elutasította. 3. Végül az Alkotmánybíróságnak azt kellett elbírálnia, hogy a Kjt.-nek a fegyelmi eljárást szabályozó rendelkezései olyannyira hiányosak-e, hogy jogalkotói mulasztás megállapítását indokolják. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására vonatkozó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. §-a értelmében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból eredő jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az említett törvényi rendelkezés alkalmazása során a két feltételnek – a mulasztásnak és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek – együttesen kell fennállni [1395/E/1996. AB határozat, ABH 1998, 667, 669.]. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségét konkrét jogszabályi felhatalmazás hiányában is köteles teljesíteni, amennyiben az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak következtében állt elő, hogy az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének a lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság akkor is mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha valamely alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan egyáltalán nincs szabály [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 128.]. 3.1. Az indítványozó a mulasztás megállapítása iránti kérelmét arra alapította, hogy a jogalkotó nem szabályozta kellő részletességgel a fegyelmi eljárás menetét, megsértve ezzel a tisztességes eljárás követelményét. 3.1.1. Az Alkotmánybíróság áttekintette egyrészt a fegyelmi eljárást szabályozó Kjt.-beli rendelkezéseket, másrészt az e szabályok alapján kialakult jogalkalmazói gyakorlatot és megállapította, hogy az indítványozó által alkotmányos problémaként felvetett kérdéseket a joggyakorlat rendezte: – az eljárás megindításakor legalább összefoglaló jelleggel, írásban közölni kell, hogy mely kötelezettségszegést róják fel a közalkalmazottnak; – a vizsgálóbiztosnak tájékoztatást kell adnia a vizsgálat tárgyáról, meg kell hallgatnia a közalkalmazottat, bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, fel kell tárni a közalkalmazott javára és terhére szóló bizonyítékokat, körülményeket, tájékozatni kell a közalkalmazottat a megállapított tényállásról, jegyzőkönyvben kell rögzíteni a bizonyítási eljárást, a közalkalmazott meghallgatásán elhangzottakat, to vábbá a vizsgálóbiztosnak összefoglaló jelentést kell készítenie; – emellett a közalkalmazott, illetve a jogi képviselője részére biztosítani kell, hogy az ügy iratait – így a jegyzőkönyve(ke)t – megismerhessék, és azokra észrevételeket tehessenek. 3.1.2. A fegyelmi tanács elnökének és tagjainak összetételével kapcsolatban a Kjt. 49. § (3) bekezdése tartalmaz rendelkezéseket, meghatározva, hogy abban ki nem vehet részt. A gyakorlat szerint a közalkalmazott által bejelentett elfogultsági kifogás esetén az elfogultságot valószínűsíteni kell, a kifogás megalapozottságáról a fegyelmi tanács elnöke dönt, melyről írásban értesíti a bejelentőt. A kifogás elutasítását a közalkalmazott a fegyelmi határozat ellen benyújtott keresetben kifogásolhatja. 3.1.3. A vizsgálóbiztos a közalkalmazottat állásából csak a jogszabályban meghatározott esetekben függesztheti fel, amennyiben a közalkalmazott a felfüggesztést sérelmesnek tartja a munkaügyi bíróság előtt azt önálló keresettel megtámadhatja. 3.1.4. A fegyelmi tárgyalással és a határozattal összefüggésben a Kjt. részletes szabályokat tartalmaz. Meghatározza az idézés, valamint a hivatalos iratok kézbesítésének a szabályait. A kialakult gyakorlat rendezi a tárgyalás menetét, a tanúk, szakértők meghallgatásának rendjét, valamint a jegyzőkönyvvezetés mikéntjét is. 3.1.5. Több alkotmánybírósági döntés rámutatott, hogy az eljárás tisztessége olyan minőség, amely az eljárás egészének figyelembevételével ítélhető meg. Az Alkotmánybíróság az erre vonatkozó döntéseiben meghatározta a tisztességes eljárás által megkövetelt általános ismérveket. Kiemelte, hogy a tisztességes eljáráshoz való joggal szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [pl. 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 256.]. A tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülésének követelményét az Alkotmánybíróság a büntetőeljáráson kívül is számos eltérő típusú eljárásban vizsgálta. Több határozatban általános érvénnyel állapította meg: az Alkotmány 57. § (1) bekezdése mindenkinek biztosítja, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse. Ebből következően az államnak az a kötelessége, hogy a jogok és kötelezettségek elbírálására bírói utat biztosítson. [pl. 9/1992. (I. 3.) AB határozat, ABH 1992, 59, 67.; 59/1993. (XI. 29.) AB határozat, ABH 1993, 353, 355.; 1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 35.; 46/2007. (VI. 27.) AB határozat, ABH 2007, 574, 580.]. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének csak az az eljárás felel meg, amelynek során a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket, a közigazgatási határozat során irányadó mérlegelési szempontokat érdemben elbírálhatja [32/1990. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1990, 145, 146.; 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 263, 272.]. Ennek megfelelően – figyelembe véve a jelen határozat indokolásának 3.1.1.–3.1.4. pontjában írtakat – az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kjt.-nek a fegyelmi eljárást szabályozó 46–53. §-ai megfelelnek a tisztességes eljárás követelményének. Önmagában az, hogy az indítványozó a jelenleginél részletesebb szabályozást tart indokoltnak, még nem eredményez alkotmányellenes mulasztást. 3.2. Emellett az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a Kjt. 51. § (3) bekezdése expressis verbis kimondja, hogy a közalkalmazott a fegyelmi határozat ellen a kézbesítéstől számított tizenöt napon belül bírósághoz fordulhat. A 3/2007. (II. 13.) AB határozat összefoglalja, hogy „[a]z Alkotmánybíróság értelmezésében az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely mindenkit megillet, akinek jogát, vagy jogos érdekét a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés érinti. A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. A jogorvoslathoz való jog tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. (…) Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a jogorvoslás lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.]” (ABH 2007, 107, 111–112.). Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a Kjt.-nek a fegyelmi eljárást szabályozó 46–53. §-ai – lévén, hogy a jogorvoslat biztosított – nem sértik a jogorvoslathoz való jogot sem. 3.3. Végül az indítványozó azt is sérelmesnek tartotta, hogy a Kjt. nem rögzítette: a fegyelmi eljárásban mindenki az anyanyelvét használhatja, ami az Alkotmány 68. § (2) bekezdésének, illetve az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmét eredményezi. A Kjt. egyetlen szabálya sem zárja ki, hogy a nem magyar anyanyelvű munkavállaló az eljárás során az anyanyelvét használja. Ebben az esetben természetesen gondoskodni kell arról, hogy megfelelő eszközökkel (pl. tolmács) az eljárás tisztességes volta biztosítható legyen. Ennek megfelelően az a tény, hogy a Kjt. nem mondja ki mindenki számára, általános érvénnyel az anyanyelv használatának a jogát nem eredményezi az Alkotmány 68. § (2) bekezdésének a sérelmét. Mivel az anyanyelv használat jogában a Kjt. egyetlen szabálya sem korlátoz egyetlen munkavállalót sem, ezért ezzel összefüggésben a hátrányos megkülönböztetés tilalma – figyelemmel az Alkotmány 70/A. §-ának jelen határozat indokolásának 2. pontjában kifejtett tartalmára – nem merül fel. A fentiek miatt az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogalkotó megfelelő részletességgel szabályozta a fegyelmi eljárást, emiatt a mulasztás megállapítása iránti kérelmet elutasította. Budapest, 2010. október 4. Dr. Holló András s. k., az Alkotmánybíróság helyettes elnöke