634/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítván

634/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény 3/C. § (1) bekezdésének a) pontja, valamint a (3) bekezdés első fordulata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. Az indítványozó az igazságügyi szakértői kamaráról szóló 1995. évi CXIV. törvény (a továbbiakban: Iszktv.) 3/C. § (1) bekezdésének a) pontja, valamint (3) bekezdésé- nek első fordulata megsemmisítését kérte. A támadott rendelkezések az igazságügyi szakértő kamarai tagságának a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tartó felfüggesztését írják elő, amennyiben a szakértő ellen közvádra üldözendő szándékos bűncselekmény miatt emelt vádat az ügyész. Az indítványozó álláspontja szerint a felfüggesztés azáltal, hogy annak időtartama alatt a szakértő igazságügyi szakértői tevékenységet nem végezhet, szükségtelenül és aránytalanul korlátozza az érintettek rendszeres jövedelemszerző tevékenységét, mely alkotmányos tulajdonvédelem alatt áll. Indítványozó szerint emellett az ártatlanság vélelmének alkotmányos követelményét korlátozza az a körülmény, hogy a felfüggesztés jogkövetkezményét a kamarának kötelező jelleggel kell alkalmaznia, anélkül, hogy ennek kiszabását megelőzte volna egy olyan eljárás, amelyben az alapvető eljárási garanciák érvényesülhettek volna. Az igazságügyi szakértői státust az ügyvédekkel összehasonlítva az indítványozó arra a megállapításra jut, hogy az ügyvédekre vonatkozó fegyelmi eljárásban alkalmazott kötelező felfüggesztés feltételeihez képest [az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény (a továbbiakban: Ütv.) 54. § (1) és (2) bekezdés] az Iszktv. megtámadott rendelkezései a szakértőkre nézve aránytalanul súlyosabb hátrányt jelentenek, ily módon az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütköző hátrányos megkülönböztetés valósul meg. Az indítványozó álláspontja szerint az igazságügyi szakértői kamarai tagsággal járó jogosultságok, így az igazságügyi szakértői tevékenység gyakorlása az emberi méltóság összetevőjét jelentő, a személyiség szabad kibontakozásához fűződő jog részét képezik. A felfüggesztést ezek önkényes korlátozásaként értékeli. Mindezek alapján az indítványozó kéri az Iszktv. 3/C. § (1) bekezdése a) pontjának, továbbá a (3) bekezdése első fordulatának megsemmisítését. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdon hoz való jogot.” „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „57. § (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. Az Iszktv. vizsgálatba bevont rendelkezései: „3/C. § (1) A szakértő kamarai tagságát fel kell függesz teni, ha: a) a szakértő ellen közvádra üldözendő szándékos bűn cselekmény miatt emelt vádat az ügyész, b) a névjegyzékbe két éven belül a szakértő késedelmé re vonatkozóan öt bejegyzés történt. (2) A szakértő kamarai tagságának felfüggesztése az igazságügyért felelős miniszter indítványára történik. (3) A felfüggesztés az (1) bekezdés a) pontja esetében az eljárás jogerős befejezéséig, a b) pont esetében egy évig tart. (4) A felfüggesztés ellen a szakértő, képviselője és az igazságügyért felelős miniszter a határozat kézbesítésétől számított tíz munkanapon belül fellebbezést nyújthat be a MISZK elnökségéhez. A területi elnökség az (1) bekezdés a) pontja szerinti döntést – fontos közrendvédelmi okból – fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatónak nyilváníthatja. (5) Ha a MISZK elnöksége a fellebbezést elutasította, a határozata ellen a szakértő, képviselője és az igazságügyért felelős miniszter a határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat. (6) A szakértő a felfüggesztés időtartama alatt igazságügyi szakértői tevékenységet nem végezhet, a kamarai tagságból és az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló törvényből eredő jogai és kötelezettségei szünetelnek.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az indítványozó az Iszktv. megtámadott rendelkezéseinek alkotmányellenességét részben arra alapozta, hogy a kamarai tagság – kötelező és általa fegyelmi szankcióként értékelt – felfüggesztéséhez vezető (mint szankciót kiszabó, de nem bírósági) eljárásban is érvényesülnie kell az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelvének, annak mellőzése pedig csak megfelelő jogi, bírói biztosítékok mellett lehetne alkotmányos. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott az ártatlanság vélelmének érvényesülésével; a büntetőeljáráson kívüli jogi eljárásokban az ártatlanság vélelmének alkotmányjogi értékelése tekintetében álláspontját a következők szerint összegezte: „Az Alkotmánybíróság több határozatában is kifejtette, hogy az ártatlanság vélelme alkotmányos alapelvként nem csupán a büntetőjogi felelősségre vonásra nézve irányadó, hanem egyéb eljárásokra is. [41/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 193, 195.; 1284/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 562, 563.; 63/1997. (XII. 11.) AB határozat, ABH 1997, 365, 372.] Ugyanakkor az Alkotmánybíróság gyakorlata következetes abban a tekintetben is, hogy az Alkotmány 57. § (2) bekezdésének rendelkezéséből eredő alkotmányos védelem korlátlanul nem terjeszthető ki. (26/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 647, 650.) Ennek megfelelően esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e. Az összefüggés csak azokban az esetekben állhat fenn, ha az alkotmányossági vizsgálat felelősség megállapítását is magában foglaló eljárásra irányul.” (ABH 2004, 367, 376.) Az Alkotmánybíróság a 941/B/1995. AB határozatában a köztisztviselőknek a fegyelmi eljárás jogerős befejezéséig tartó (nem kötelező) felfüggesztéséről, az eljárás során hozott átmeneti intézkedésekről így fogalt állást: „Az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében rögzített ártatlanság vélelme nem akadálya az eljárás során közbeeső intézkedések megtételének.” (ABH 1996, 548, 550.) A 428/B/1998. AB határozatában az Alkotmánybíróság kifejtette: „Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem tekinthető az ártatlanság vélelmével ellentétesnek az, ha a büntetőeljárás megindulásához kapcsolódva egyes kedvezmények, továbbá jogosultságok megvonásra kerülnek. (…) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ártatlanság vélelme nem terjeszthető ki az Ütv. 54. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, szándékosan elkövetett, súlyos bűncselekmény miatt történt vádemeléshez kapcsolódva, a kötelezően elrendelt felfüggesztés esetére, mivel ez az eljárásban alkalmazott közbeeső intézkedésnek minősül, melyek mellett az eljáró hatóságok sokkal súlyosabb, az eljárás alá vont személy jogait korlátozó intézkedéseket is foganatosíthatnak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az ügyvédi tevékenység gyakorlásának kötelező felfüggesztése nem minősül szankciónak, hanem olyan ideiglenes, átmeneti korlátozás, amely az ügyfelek és az ügyvédi kar védelmét szolgálja.” (ABH 2004, 1236, 1239-1240., a továbbiakban: Abh1.) Az Iszktv. felelősségi szabályokat tartalmazó V. fejezetének vizsgálata alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szakértő kamarai tagságának vádemelés miatti felfüggesztése nem tartozik az ott szabályozott fegyelmi eljárás hatálya alá, és nem is minősül fegyelmi szankciónak. Az Iszktv. taxatíve meghatározza a szakértővel szemben kiszabható fegyelmi büntetéseket, melyek között nem szerepel határozatlan idejű (azaz a büntetőeljárás jogerős befejezéséig tartó) felfüggesztés. [Az Iszktv. 26. § (2) bek. d) pontban megtalálható ugyan a felfüggesztés, amely legfeljebb 2 évig tarthat, ez a felfüggesztés azonban nem azonos a 3/C. § (3) bekezdésével.] Az Iszktv. 27. § (1) bekezdése alapján az igazságügyi szakértővel szemben a területi kamara elnöksége, elnöke, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara (a továbbiakban: MISZK) elnöksége, elnöke vagy a panaszos (a továbbiakban együtt: kezdeményező) kezdeményezhet etikai eljárást. Ehhez képest a kamarai tagságnak az Iszktv. 3/C. § (1) bek. a) pontjában meghatározott felfüggesztését kizárólag az igazságügyért felelős miniszter kezdeményezheti. A 36. § első mondata pedig egyértelműen rendelkezik a bírósági és az etikai eljárás viszonyáról: „Ha a cselekmény – amely miatt a kezdeményező szerint etikai vétség elkövetésével gyanúsítható a panaszolt szakértő – folyamatban lévő bírósági vagy más hatósági eljárást érint, az etikai tanács az etikai eljárást annak megindításával egyidejűleg határozattal felfüggeszti a bíróság vagy más hatóság határozatának jogerőre emelkedéséig.” A támadott rendelkezésekkel szabályozott kamarai tagság kötelező felfüggesztése tehát nem fegyelmi büntetésnek, hanem a fent idézett közbeeső intézkedéshez hasonló, a megindult büntetőeljáráshoz szorosan kapcsolódó átmeneti, ideiglenesjellegű intézkedésnek tekintendő, amely a bírósági eljárásban résztvevő felek, valamint az igazságszolgáltatás működésének védelmét szolgálja. Az Iszktv. felelősségi szabályainak vizsgálata alapján megállapítható, hogy az Iszktv. támadott rendelkezései nem esnek az ártatlanság vélelmének Alkotmánybíróság által fentebb kifejtett hatálya alá, mivel a kamarai tagságnak a támadott szabály alapján való kötelező felfüggesztése pusztán időleges, átmeneti jellegű intézkedés, amely a szakértő etikai felelőssége megállapítását és az esetleges jogkövetkezmények levonását egyáltalán nem foglalja magában. Rámutat az Alkotmánybíróság továbbá, hogy az Iszktv. 3/C. § (4) és (5) bekezdése szabályozza a felfüggesztéshez kapcsolódó jogorvoslati lehetőségeket, melynek során végső fórumként bírósághoz lehet fordulni, a felfüggesztés törvényességének ellenőrzése végett; a megfelelő jogi, bírói biztosíték tehát itt is adott. Ezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 57. § (2) bekezdése, az ártatlanság vélelme tekintetben elutasította. 2. Az indítványozó megítélése szerint az Iszktv. támadott rendelkezései sértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmának alkotmányos alapelvét is, mivel azok az ügyvédi tevékenység felfüggesztésére vonatkozó rendelkezésekhez [Ütv. 54. § (1)–(2) bekezdés] képest kellő súlyú alkotmányos indok hiányában szabályozzák hátrányosabban a vád alá helyezett igazságügyi szakértő helyzetét. Az Alkotmánybíróság a diszkrimináció tilalmával kapcsolatban több határozatában rámutatott arra, hogy személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. [21/1990. (X.4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78., 32/1991 (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162., 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.] Az Alkotmánybíróság korábban az ügyészek és a közjegyzők vonatkozásában – hasonló jellegű szabályozás kérdésében, az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó hivatások elhatárolási módját kijelölve – vizsgálta az összehasonlíthatóság kritériumait: „Az indítványozó az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló 1994. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Üsztv.) 54. § (1) bekezdése első mondata alkotmányellenességének megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint az ügyészekre irányadó azon szabály, miszerint nem folytatható fegyelmi eljárás, ha a fegyelmi vétség felfedezése óta három hónap vagy annak elkövetése óta három év eltelt, előnyben részesíti őket (…) a közjegyzőkkel szemben, ahol az általános elévülési idő a közjegyzők- ről szóló 1995. évi XLI. törvény szerint öt év. (…) A közjegyzőkkel kapcsolatban a 108/B/1992. AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy »a modern jogállamokban a közjegyzőket a törvény közhitelességgel ruházza fel. A közjegyző – egyebek közt az általa szerkesztett és hitelesített közokiratok által – a jogviták megelőzése érdekében végez olyan szolgáltatást, amely tehermentesíti a bíróságokat, az igazságszolgáltatást, de elősegíti a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem erősödését is« (ABH 1994, 523, 525.). (…) Az igazságszolgáltatás rendszerén belül elkülönül a vád, a védelem és az ítélkezés funkciója. Az ügyészség önálló szervezet, amely – a bíróságokkal szemben – bár nem önálló hatalmi ág, de önálló alkotmányos szervezet (ABH 2004, 48, 58.). A fent kifejtettekre tekintettel a közjegyzők és az ügyészek – noha mindkét tevékenység folytatása jogi diplomához kötődik – csoportja tehát nem tekinthető azonosnak, nem képeznek közös homogén csoportot, ezért az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalmát deklaráló alkotmányi rendelkezés sérelme nem állapítható meg (…).” (1083/B/2007. AB határozat, ABK 2009/1., 79, 79–80.; a továbbiakban: Abh2.). Az Alkotmánybíróság jelen esetben – az Abh2.-ben is idézett gyakorlatát megfelelően figyelembe véve – azt vizsgálta, hogy fennáll-e a hátrányos megkülönböztetés megállapíthatóságának alapfeltétele, nevezetesen, hogy az igazságügyi szakértők homogén csoportot képeznek-e az ügyvédséggel, alkotmányos értelemben egymással összehasonlíthatóak-e, túlmenően azon, hogy – mint ahogy az indítványozó fogalmaz – mindketten a bírósági eljárás meghatározó szereplői. Az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 1. § (1) bekezdése alapján az igazságügyi szakértő feladata, hogy a bíróság, közjegyző, az ügyészség, a rendőrség és a jogszabályban meghatározott más hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel segítse a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. A büntető- és a polgári eljárások vonatkozásában tehát az igazságügyi szakértő a bíróság hiányzó, különleges szakértelmét hivatott pótolni az érdemi döntéshez szükséges tények észlelése, illetve megítélése terén. Ahogy arra az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában rámutatott, eljárásjogi értelemben igazságügyi szakértőnek csak a perbíróságok által kirendelt szakértők tekintendők (102/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1112, 1119.). Ezen eljárásjogi helyzetből következően terjednek ki rájuk a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) és a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) szakértőkre vonatkozó rendelkezései. Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény 2. § (2) bekezdésének c) pontja alapján pedig az igazságügyért felelős miniszter által vagy vele egyetértésben alapított igazságügyi szakértői intézetben foglalkoztatott szakértők igazságügyi alkalmazottaknak minősülnek. Míg az ügyvédek a bírósági eljárás valamennyi szakaszában – akár védőként, akár jogi képviselőként – eljárhatnak, addig az igazságügyi szakértő részvétele az eljárásnak csak egy meghatározott, ugyanakkor kiemelkedően fontos szakaszára, a bizonyítás felvételére korlátozódik. Bár a szakértők az eljárási törvények értelmében személyi bizonyítási eszköznek tekintendők, és emiatt nem helyezhetők el az igazságszolgáltatás funkcióit meghatározó vád-védelem-ítélkezés tengelyben, az Sztv. által meghatározott feladatuk, a bizonyítás során végzett tevékenységük alapján okkal kapcsolhatók az ítélkezést ellátó bírósághoz. A döntés alapjául szolgáló tényállás felderítése a bíróság feladata, amelyet azonban adott esetben csak a kirendelt igazságügyi szakértő által elkészített szakvélemény segítségével képes megállapítani. A szakértő ezen tevékenysége során különösen fontos követelmény az objektivitás, a szakvélemény tartalma tekintetében a szakértő nem utasítható [Sztv. 16. § (1) bekezdés], azt a mindenkori technikai és tudományos eredmények felhasználásával kell elkészítenie, tekintet nélkül a felek érdekeire. Az objektivitást elősegítendő a Be. és a Pp. is előírja, hogy a szakértőt meghallgatásakor figyelmeztetni kell a hamis szakvéleményadás következményeire [Be. 110. § (1) bekezdés; Pp. 180. § (1) bekezdés], amely cselekmény a hamis tanúzásra vonatkozó szabályok szerint büntetendő [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 238. § (2) bekezdés a) pont]. Az igazságügyi szakértői tevékenység pártatlanságának törvényi garantálása – egyebek mellett a bírákéhoz hasonló kizárási szabályok révén – az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részét képezi. A tudomány fejlődésének köszönhetően a szakértői tevékenység mind a polgári, mind a büntető ügyekben egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be, szakvéleményük számos esetben döntő jelentőséggel kihathat az ügyek érdemi végkimenetelére is, ily módon közreműködve az igazságszolgáltatás megfelelő működésében. Az Ütv. 1. § első mondata szerint az ügyvéd hivatásának gyakorlásával – törvényes eszközökkel és módon – elősegíti megbízója jogainak érvényesítését és kötelezettségeinek teljesítését. A bíróságoktól – és a bíróságok különleges szakértelmét pótló igazságügyi szakértőktől – eltérően tehát a védő és a jogi képviselő nem köteles feltétlen objektivitásra; ügyvédi esküje, hivatásának szakmai, etikai szabályai arra predesztinálják, hogy tevékenységével a törvényes kereteken belül ügyfele érdekeit szolgálja. A büntetőeljárások vonatkozásában az Alkotmány 57. § (3) bekezdése is széles szabadságot biztosít e tekintetben a védő számára azáltal, hogy a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt kizárja esetleges későbbi felelősségre vonását. Az Alkotmánybíróság számos határozatában elemezte az ügyvédi hivatás sajátosságait, így különösen közjogi jellegét és szabályozottságát [22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 130–131.], az ügyvédi függetlenség kiemelkedő fontosságú követelményét, továbbá a védő szerepének, eljárási státusának, önálló jogosítványainak súlyát, alkotmányos szempontból alapvető jellegét. „…[A]z Alkotmánybíróság gyakorlatában megjelenő értékelés szerint sok tekintetben eltérőek más olyan – hasonlónak feltételezett, az eddigi vizsgálatok során összehasonlítási alapul szolgáló – hivatás, foglalkozás lényeges vonásaitól, mint például a bírói, az ügyészi, a közalkalmazotti, köztisztviselői életpálya. Az ügyvédi hivatás jellemzőinek összessége alapján e hivatásoktól – fennálló hasonlóságaik ellenére – alkotmányos szempontból elkülönül. [108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 525–526., 22/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 127, 132.]” (Abh1., ABH 2004, 1236, 1242–1243.) Az Alkotmánybíróság az Abh1.-ben egyértelműen kizárta az ügyvédi hivatás egyéb foglalkozásokkal való összevethetőségét is: „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint tekintettel arra, hogy a vizsgált tevékenységek foglalkozások alkotmányos szerepe, feladatköre, jellege érdemi eltérést mutat, nem állapítható meg, hogy a törvényhozó ezen eltérő jellegű tevékenységek, foglalkozások folytatóira nézve önkényesen, a tárgyilagos mérlegelésen alapuló ésszerű indok nélkül alkotott eltérő szabályozást. A vizsgálat tárgyát képező szempontból az ügyvédek nem hasonlíthatók össze más – jogászi – hivatások művelőivel, így hátrányos megkülönböztetésük sem merülhet fel. Az ügyvédi hivatás az említett szempontok alapján valamennyi hivatástól eltérő jellegű, mert ez utóbb említettek számára biztosítottnál lényegesen nagyobb mértékű, szélesebb körű, hozzájuk képest kivételes függetlenséggel párosul.” (Abh1., ABH 2004, 1236, 1243.) A fent kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a két hivatás között úgy tevékenységük célját, mint a bírósági eljárásban betöltött szerepüket tekintve jelentős eltérés található, ezért az Abh1.-ben és Abh2.-ben követett gyakorlatnak megfelelően az igazságügyi szakértők és az ügyvédek csoportja jelen vizsgálat szempontjából nem tekinthető alkotmányossági szempontból homogén csoportnak, így összehasonlíthatónak. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkrimináció tilalma tekintetében is elutasította. 3. Az indítványozó az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való jog sérelmét látta abban, hogy a vádemelés következtében kamarai tagságából felfüggesztett szakértő a felfüggesztés időtartama alatt igazságügyi szakértői tevékenységet nem végezhet. Álláspontja szerint ez egyúttal az érintettek rendszeres jövedelemszerző tevékenységének ellehetetlenítését is jelenti. Mivel az indítványozó nem az Alkotmány 70/B. §-át, a foglalkozás gyakorlásához való jog korlátozását hívta fel indítványa indokolásaként, hanem a tulajdonhoz való jogot, ezért az Alkotmánybíróság – az indítvány keretei között maradva – e tekintetben folytatta le a vizsgálatát. Az indítványozó érvelésének alátámasztására felhívta a 40/1997. (VII. 1.) AB határozatot. Rámutat az Alkotmánybíróság arra, hogy abban az ügyben a technikusi végzettséggel rendelkező tervezők és szakértők tervezési jogosultságának elvonása volt az alkotmányossági kérdés, s az Alkotmánybíróság nem találta alkotmánysértőnek a megszerzett tervezési jog elvonását. Jelen indítvány által érintett kérdés nem hozható összefüggésbe a felhívott határozattal, mert a most vizsgált esetben a szakértőtől nem egy korábban megszerzett jogosítványát vonja el a jogalkotó, hanem a szakértővel szembeni vádemelés váltja ki a felfüggesztést. A hivatás gyakorlásának az időleges korlátozása tehát éppen hogy nem független az alanytól – ahogy a 40/1997. (VII. 1.) AB határozatban vizsgált esetben nem a technikusok jogsértő magatartására volt visszavezethető tervezési jogosultságuk elvonása –, hanem kifejezetten a jogszabály alanyának, a szakértőnek a közvádra üldözendő bűncselekménye miatti vádemelés az alapja a támadott szabály érvényesülésének. A felhívott precedens tehát nem alkalmazható, mert amíg ott szerzett jog elvonását az alanyok jogszerű magatartása előzte meg (s ezt sem találta alkotmányellenesnek az Alkotmánybíróság), addig itt a szakértői tevékenység időleges korlátozását a szakértő jogellenes cselekménye előzi meg. Ennek nyomán az Alkotmánybíróság az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére vonatkozó indítványi részt az alkotmányjogi összefüggés hiánya miatt elutasította. 4. Az indítványozó álláspontja szerint az igazságügyi szakértői kamarai tagsággal járó jogosultságok, így az igazságügyi szakértői tevékenység gyakorlása az emberi méltóság összetevőjét jelentő, a személyiség szabad kibontakozásához fűződő jog részét képezik. Vélekedése szerint azonban a felfüggesztett szakértőt a vádemelés megfosztja ezen alapjogának gyakorlásától. Az Alkotmánybíróság szerint a támadott rendelkezések nem érintik az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében biztosított emberi méltósághoz való jogot, mert hiányzik az alkotmányjogi összefüggés. A felfüggesztés ténylegesen csak azt korlátozza, hogy a szakértő betölthesse az igazságügyi szakértő eljárási státusát, e minőségében járhasson el, gyakorolva az eljárási törvényekben meghatározott, az igazságügyi szakértőket megillető speciális jogokat. A kifogásolt törvényhely azonban semmilyen korlátot nem állít az elé, hogy az igazságügyi szakértői kamarai tagságából felfüggesztett szakértő a felfüggesztés tartama alatt szakmai tudását az igazságszolgáltatáson kívüli területeken akadálytalanul kamatoztathassa. Emiatt az Alkotmánybíróság az indítványt e részében is elutasította. Budapest, 2010. február 23. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke