1/2014. (I. 21.) AB határozata a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

1/2014. (I. 21.) AB határozata a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

I. [1] A Lehet Más a Politika (a továbbiakban: indítványozó) 2012. május 30-án alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellen, s kérte azok megsemmisítését. [2] Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 2012. március 29-én kelt, 42/2012. számú határozatában megállapította, hogy „a Lehet Más a Politika párt a Parlamentben történt aláírásgyűjtése során megsértette a Ve. [a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény] 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjában foglalt tilalmat”. Ezt az OVB azzal kapcsolatban állapította meg, hogy 2012. március 26-án Mesterházy Attila és Ujhelyi István országgyűlési képviselő egy közös sajtótájékoztató keretében „a Parlamentben, munkavégzés közben” aláírta az indítványozó népszavazási kezdeményezését. Határozatában az OVB az indítványozót a további jogsértéstől eltiltotta. [3] Az indítványozó 2012. március 31-én a Kúriánál kezdeményezte az OVB határozat felülvizsgálatát. A Kúria 2012. április 2-án kelt, Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése az OVB határozatát helyben hagyta. [4] Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz előterjesztett alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az OVB 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellentétes az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésével és XXIII. cikk (7) bekezdésével. Az indítványozó azzal érvelt, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt népszavazáson való részvételhez való jog a népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés kezdeményezésére is kiterjed. Az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási szabadság alapján védelemben részesül a politikai véleményalkotás, s ezen belül egy pártnak a népszavazás kiírására – nyilvános aláírásgyűjtés formájában – tett erőfeszítése is. Mindezek alapján az indítványozó szerint az alkotmányos védelem a más pártok képviselőivel közösen kinyilvánított nyilatkozatokra, „a kifejezetten a sajtó számára rendezett aláírás-gyűjtési cselekményekre is” vonatkozik. [5] Az indítványozó abból indult ki, hogy a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja korlátozza az aláírásgyűjtési tevékenységet. Szerinte e rendelkezések célja az emberek magánszférájának védelme, illetve az aláírást adó személy illetéktelen külső befolyástól mentes döntésének biztosítása. Kifejtette továbbá, hogy a 48. § (2) bekezdés d) pontja

azt a célt is szolgálja, hogy „az állami és a helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségeiben folytatott tevékenység megőrizhesse pártfüggetlen jellegét”. A Ve. hivatkozott rendelkezései tehát kizárólag e célból korlátozzák az aláírásgyűjtést. Ehhez képest az OVB, illetve a Kúria a Ve.-ben található korlátozásnak – a céljával összhangban nem álló, s így a korlátozás szükséges mértékénél nyilvánvalóan szélesebb – abszolút hatályú értelmezést tulajdonított. Ezzel az abszolút hatályú értelmezésessel voltaképpen sehol sem lehet aláírást gyűjteni, hiszen az adott helyszín mindig valakinek a munkahelye lehet (pl. közterületen, mert az a szórólapozók, köztisztasági alkalmazottak, futárok munkahelye, vagy az otthon dolgozó választópolgárok lakóhelyén sem). Az indítványozó azzal érvelt továbbá, hogy a Parlament épülete alapvetően a népképviseleti szerv működését biztosítja, s éppen e működést veszélyeztetné, ha a politikai vélemény-nyilvánítás pusztán arra hivatkozással korlátozható lenne, hogy az épület munkahelyként is szolgál. Az indítványozó hivatkozott arra, hogy az aláírásgyűjtő ív aláírására az Országgyűlés épületének a frakciók sajtótájékoztatóinak rendszeresen helyt adó helyiségében került sor, a parlamenti frakciók pedig nem minősülnek állami szervnek, így az általuk használt helyiségek sem lehetnek állami szerv hivatali helyiségei. Ráadásul az indítványozó nevében eljáró országgyűlési képviselő konkrét tevékenysége, vagyis „az aláírások elfogadása az országgyűlési képviselő alapfeladatának és a vélemény-nyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme alatt áll, amellyel szemben nem áll a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által védendő jogi érdek”. Mindezek alapján az indítványozó azt állította, hogy az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és

Erre az OVB, különösen pedig az OVB határozatát felülvizsgáló Kúria köteles lett volna figyelemmel lenni, hiszen az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. [6] Az indítványozó alapvetően tehát a Kúria végzésében foglalt, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezést tartotta alaptörvény-ellenesnek, s így az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.)

27. §a alapján terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. Kérte ugyanakkor, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság

úgy ítélné meg, hogy a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjának egyetlen helyes értelmezését fogadta el, akkor az Alkotmánybíróság az Abtv. 28. § (2) bekezdése szerinti eljárásban állapítsa meg, hogy a Ve. 48. §

II. [7] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezése: „B) cikk (3) A közhatalom forrása a nép.

III. [9] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. [10] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott: [11] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. Az Abtv. 53. § (2) bekezdése alapján az Abtv.

27. §a szerinti alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve kell benyújtani. Az ügyben

első fokon eljárt bíróság, a Kúria az eljárást befejező végzését 2012. április 2-án hozta. Az alkotmányjogi panaszt 2012. május 30-án nyújtották be a Kúriához, azaz 60 napon belül, ezért a panasz határidőben beérkezettnek tekinthető. [12] 1.2. A panasz megfelel továbbá az Abtv. 52. § (1), illetve (1b) bekezdésében foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel

Az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel, s az egyúttal a bírói döntést érdemét érinti. [18] Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján az alkotmányjogi panaszt befogadta és érdemben bírálta el.

IV. [19] Az alkotmányjogi panasz megalapozott. [20] 1. Az alapügyben az OVB, illetve a Kúria azt állapította meg, hogy az LMP aláírásgyűjtése a Parlament épületében, munkahelyen, munkaidőben, munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben és állami szerv hivatali helyiségében történt, ezáltal az LMP a hivatkozott tevékenységével megsértette a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjait. [21] Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény az alkotmányjogi panasz benyújtását követően, 2013. május 3-ával hatályon kívül helyezte a Ve.-t. Az alkotmányjogi panasz alapját képező eljárásban azonban az OVB, illetve a Kúria a Ve. rendelkezéseit alkalmazta. Ennek megfelelően a jelen alkotmányjogi panasz eljárás tárgya továbbra is az alapeljárásban alkalmazott, de időközben hatályon kívül helyezett Ve. rendelkezéseihez kapcsolódó, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezés volt. [22] 2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panasz alapján a támadott bírói döntésnek, s az abban foglalt bírói jogértelmezésnek az Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálta. Ennek értelmében az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján arról kellett állást foglalnia, hogy a Kúria, illetve az OVB az Alaptörvénynek megfelelően járt-e el: korlátozta-e az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése által a népszavazáson való részvételre vonatkozó jog részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogot, s ha igen, akkor a korlátozás megfelelt-e a szükségesség és arányosság követelményének. [23] 3. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett XXIII. cikk (7) bekezdése szerint mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. [24] Az alapjog tartalmát az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már értelmezte. Az Alkotmánybíróság

AB határozat, ABH 1991, 527, 528–529.) Az Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozatában a népszavazást érintően leszögezte, hogy az a »népszuverenitás gyakorlásának« olyan formája, amely »a parlamentáris rendszerben a hatalom képviseleti gyakorlásának kiegészítésére, befolyásolására irányul, tehát komplementer jellegű.« (ABH 1993, 33, 37.) Az Alkotmánybíróság 52/1997. (X. 14.) AB határozatában ugyanakkor azt is megállapította: »[a] közvetlen hatalomgyakorlás a népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll.« (ABH 1997, 331.) Mindezt figyelembe véve a népszavazásban való részvételhez való jog céljaként rögzíthető, hogy a közhatalom – közvetlen formában történő – gyakorlását biztosítsa. A jog tartalmát ezzel összhangban az Alkotmánybíróság az 52/1997. (X. 14.) AB határozatában úgy határozta meg, hogy az »mint alanyi jog kiterjed a népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre.« (ABH 1997, 331, 344.) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény érintett rendelkezése kapcsán rámutatott: »A népszavazás intézménye a népszavazás kezdeményezését, támogatását és magát a szavazási eljárást foglalja magában. [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 344.]« {3160/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [23]; 3161/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]; 3162/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]}” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [27]–[28]} [26] 4. Az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése tehát az országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jogot garantálja. Ez az alapjog az Alkotmánybíróság fentiekben már idézett 31/2013. (X. 28.) AB határozatában összefoglalt céljára figyelemmel a választókat azzal az alanyi joggal ruházza fel, hogy a népszavazás útján történő hatalomgyakorlásra [Alaptörvény B) cikk (3)–(4) bekezdés] irányuló eljárási folyamatot megindítsák, azt akaratukkal befolyásolják, lehetővé téve, hogy az eljárás – az előírt feltételek teljesítése esetén – eljuthasson a kezdeményezéstől a népszavazás megtartásáig. Ennek értelmében az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jog a választók számára biztosított alanyi jogként kiterjed a népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve nyilvánvalóan a szavazásban való részvételre is. [27] Az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése alanyi jogon a választók számára biztosítja az országos népszavazás

kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre vonatkozó jogot. Az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése szerint azonban a törvény által létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak. Ebből kiindulva az Alkotmánybíróság 31/2013. (X. 28.) AB határozatában megállapította, hogy „az országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jog mint politikai részvételi jog, legalábbis annak egyes elemei nem pusztán a választók individuális jogát képezik. Az országos népszavazáson való részvételre irányuló jog részeként az aláírásgyűjtéshez való jog jellemzően nem kizárólag »emberre« vonatkoztatható, azt tehát az Alaptörvény a választók szervezete számára is biztosítja. […] E politikai részvételi jog alanyai a szervezetek közül különösen a pártok lehetnek, hiszen az Alaptörvény VIII. cikk (3) bekezdése szerinti alkotmányos feladatuk, hogy közreműködjenek a nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában, amely kiváltképpen a közvetlen hatalomgyakorlás egyes formáin, mindenekelőtt országos népszavazáson keresztül történhet.” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [30]} [28] 5. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésének részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogba ütközött-e az OVB határozata, illetve a Kúria végzése. Az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által előírt korlátozást a Parlament épületében, azon belül a frakciók sajtótájékoztatóinak helyt adó parlamenti helyiségében az országgyűlési képviselők egymás között folytatott népszavazási aláírásgyűjtésére vonatkoztatta, s ennek alapján marasztalta el az indítványozót, illetve tiltotta meg a további aláírásgyűjtést. [29] 5.1. Az OVB, illetve a Kúria által alkalmazott Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjai szerint: „(2) Nem gyűjthető ajánlószelvény:

tevékenysége nem szolgáltathatott alapot a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjának az alapügyben történő alkalmazására. [35] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította: az OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és

43. §(1) bekezdésére figyelemmel megsemmisítette

[37] Mivel az Alkotmánybíróság a Kúria végzése, illetve az OVB határozata alaptörvény-ellenességét a fentiek alapján megállapította – állandó gyakorlatának megfelelően – az indítványban felhívott más alaptörvényi rendelkezéssel fennálló ellentétet már nem vizsgálta. [38] Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján rendelte el.

Budapest, 2014. január 14. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke