1/2014. (I. 21.) AB határozata a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú határozata alaptörvény-

1/2014. (I. 21.) AB határozata a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz tárgyában – dr.  Balsai István, dr.  Dienes-Oehm Egon, dr.  Juhász Imre, dr.  Lenkovics Barnabás, dr.  Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése és az  Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a  Kúria végzésével helybenhagyott határozata alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] A Lehet Más a  Politika (a  továbbiakban: indítványozó) 2012. május 30-án alkotmányjogi panaszt terjesztett elő a  Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az  Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a  Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellen, s kérte azok megsemmisítését. [2] Az Országos Választási Bizottság (a  továbbiakban: OVB) 2012. március 29-én kelt, 42/2012. számú határozatában megállapította, hogy „a Lehet Más a  Politika párt a  Parlamentben történt aláírásgyűjtése során megsértette a Ve. [a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény] 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjában foglalt tilalmat”. Ezt az OVB azzal kapcsolatban állapította meg, hogy 2012. március 26-án Mesterházy Attila és Ujhelyi István országgyűlési képviselő egy közös sajtótájékoztató keretében „a Parlamentben, munkavégzés közben” aláírta az  indítványozó népszavazási kezdeményezését. Határozatában az OVB az indítványozót a további jogsértéstől eltiltotta. [3] Az indítványozó 2012. március 31-én a  Kúriánál kezdeményezte az  OVB határozat felülvizsgálatát. A  Kúria 2012. április 2-án kelt, Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése az OVB határozatát helyben hagyta. [4] Az indítványozó az  Alkotmánybírósághoz előterjesztett alkotmányjogi panaszában azt állította, hogy a  Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az OVB 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata ellentétes az  Alaptörvény IX.  cikk (1)  bekezdésével és XXIII.  cikk (7)  bekezdésével. Az  indítványozó azzal érvelt, hogy az  Alaptörvény XXIII.  cikk (7)  bekezdésében foglalt népszavazáson való részvételhez való jog a  népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés kezdeményezésére is kiterjed. Az  Alaptörvény IX.  cikk (1)  bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási szabadság alapján védelemben részesül a  politikai véleményalkotás, s ezen belül egy pártnak a  népszavazás kiírására – nyilvános aláírásgyűjtés formájában – tett erőfeszítése is. Mindezek alapján az indítványozó szerint az alkotmányos védelem a más pártok képviselőivel közösen kinyilvánított nyilatkozatokra, „a kifejezetten a sajtó számára rendezett aláírás-gyűjtési cselekményekre is” vonatkozik. [5] Az indítványozó abból indult ki, hogy a  Ve. 48.  § (2)  bekezdés a) és d)  pontja korlátozza az  aláírásgyűjtési tevékenységet. Szerinte e rendelkezések célja az emberek magánszférájának védelme, illetve az aláírást adó személy illetéktelen külső befolyástól mentes döntésének biztosítása. Kifejtette továbbá, hogy a 48. § (2) bekezdés d) pontja azt a célt is szolgálja, hogy „az állami és a helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségeiben folytatott tevékenység megőrizhesse pártfüggetlen jellegét”. A  Ve. hivatkozott rendelkezései tehát kizárólag e  célból korlátozzák az  aláírásgyűjtést. Ehhez képest az  OVB, illetve a  Kúria a Ve.-ben található korlátozásnak – a  céljával összhangban nem álló, s így a  korlátozás szükséges mértékénél nyilvánvalóan szélesebb – abszolút hatályú értelmezést tulajdonított. Ezzel az  abszolút hatályú értelmezésessel voltaképpen sehol sem lehet aláírást gyűjteni, hiszen az  adott helyszín mindig valakinek a  munkahelye lehet (pl. közterületen, mert az  a  szórólapozók, köztisztasági alkalmazottak, futárok munkahelye, vagy az  otthon dolgozó választópolgárok lakóhelyén sem). Az  indítványozó azzal érvelt továbbá, hogy a  Parlament épülete alapvetően a  népképviseleti szerv működését biztosítja, s éppen e  működést veszélyeztetné, ha a  politikai vélemény-nyilvánítás pusztán arra hivatkozással korlátozható lenne, hogy az  épület munkahelyként is szolgál. Az  indítványozó hivatkozott arra, hogy az  aláírásgyűjtő ív aláírására az  Országgyűlés épületének a  frakciók sajtótájékoztatóinak rendszeresen helyt adó helyiségében került sor, a parlamenti frakciók pedig nem minősülnek állami szervnek, így az általuk használt helyiségek sem lehetnek állami szerv hivatali helyiségei. Ráadásul az  indítványozó nevében eljáró országgyűlési képviselő konkrét tevékenysége, vagyis „az aláírások elfogadása az országgyűlési képviselő alapfeladatának és a vélemény-nyilvánítás szabadságának alkotmányos védelme alatt áll, amellyel szemben nem áll a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által védendő jogi érdek”. Mindezek alapján az  indítványozó azt állította, hogy az  OVB, illetve a  Kúria a  Ve. 48.  § (2)  bekezdés a) és d) pontjának olyan értelmezést tulajdonított, amely az adott szabályozás céljánál nyilvánvalóan szélesebb mértékű, indokolatlan alapjog-korlátozásra adott lehetőséget. Az alapvető jog alkotmányos védelme azonban megköveteli, hogy korlátozására csak az  elérni kívánt cél érdekében szükséges okból, illetve azzal arányosan kerülhessen sor. Erre az  OVB, különösen pedig az  OVB határozatát felülvizsgáló Kúria köteles lett volna figyelemmel lenni, hiszen az Alaptörvény 28. cikke alapján a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. [6] Az indítványozó alapvetően tehát a Kúria végzésében foglalt, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezést tartotta alaptörvény-ellenesnek, s így az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján terjesztette elő alkotmányjogi panaszát. Kérte ugyanakkor, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság úgy ítélné meg, hogy a  Kúria a  Ve. 48.  § (2)  bekezdés a) és d)  pontjának egyetlen helyes értelmezését fogadta el, akkor az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 28.  § (2)  bekezdése szerinti eljárásban állapítsa meg, hogy a  Ve. 48.  § (2) bekezdés a) és d) pontja sérti az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdését. II. [7] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezése: „B) cikk (3) A közhatalom forrása a nép. (4) A nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja.” „VIII.  cikk (3) Pártok az  egyesülési jog alapján szabadon alakulhatnak és tevékenykedhetnek. A  pártok közreműködnek a  nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában. A  pártok közhatalmat közvetlenül nem gyakorolhatnak.” „XXIII.  cikk (7) Mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az  országgyűlési képviselők választásán választó. Mindenkinek joga van helyi népszavazáson részt venni, aki a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán választó.” „4. cikk (1) Az országgyűlési képviselők jogai és kötelezettségei egyenlők, tevékenységüket a köz érdekében végzik, e tekintetben nem utasíthatók.” „8. cikk (1) Legalább kétszázezer választópolgár kezdeményezésére az Országgyűlés országos népszavazást rendel el. A  köztársasági elnök, a  Kormány vagy százezer választópolgár kezdeményezésére az  Országgyűlés országos népszavazást rendelhet el. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.” [8] 2. Az indítvány benyújtását követően hatályon kívül helyezett Ve.-nek az alapügyben alkalmazott rendelkezése: „48.  § (1) Ajánlószelvényt az  állampolgárok zaklatása nélkül – a  (2)  bekezdésben foglalt kivétellel – bárhol lehet gyűjteni. (2) Nem gyűjthető ajánlószelvény: a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben, […] d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.” „118.  § (2) Az  aláírásgyűjtésre a  46.  § (2) és (4)  bekezdése, a  48.  §, az  50.  § (1)  bekezdésének c)  pontja és (2) bekezdése, valamint az 54. §, az 59. § és a 60. § rendelkezéseit az e fejezetben foglalt eltérésekkel megfelelően alkalmazni kell.” III. [9] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az  alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak. [10] 1. A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott: [11] 1.1. Az Abtv. 30. § (1) bekezdése értelmében az Abtv. 27. §-a alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül kell benyújtani. Az Abtv. 53. § (2) bekezdése alapján az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt az ügyben első fokon eljárt bírósághoz címezve kell benyújtani. Az ügyben első fokon eljárt bíróság, a  Kúria az  eljárást befejező végzését 2012. április 2-án hozta. Az  alkotmányjogi panaszt 2012. május 30-án nyújtották be a  Kúriához, azaz 60 napon belül, ezért a  panasz határidőben beérkezettnek tekinthető. [12] 1.2. A  panasz megfelel továbbá az  Abtv. 52.  § (1), illetve (1b)  bekezdésében foglalt, az  indítványokkal szemben támasztott formai követelményeknek, mivel – megjelöli az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést (az Abtv. 27. §-át), – megjelöli továbbá az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [IX. cikk (1) bekezdés, XXIII. cikk (7) bekezdés, 28. cikk], – megjelöli a  támadott bírói döntést (a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az  Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata), – tartalmazza a bírói döntés alaptörvény-ellenességére vonatkozó okfejtést, – kifejezett kérelmet a Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az Országos Választási Bizottság 42/2012. számú, a Kúria végzésével helybenhagyott határozata megsemmisítésére. [13] 2. A befogadhatóság tartalmi feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg: [14] Az Abtv. 56.  § (2)  bekezdése alapján a  befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az  alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a  27.  § szerinti érintettséget, a  jogorvoslat kimerítését, valamint a  29–31.  § szerinti tartalmi követelményeket. Az  Abtv. 27.  §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az  egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az  Alkotmánybírósághoz, ha az  ügy érdemében hozott döntés vagy a  bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az  indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az  indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. [15] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az 51. (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen ügyre okot adó jogvitában félként szerepel. [16] 2.2. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségét kimerítette. [17] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az  indítvány megfelelt az  Abtv. 29.  §-ában foglalt mindkét, vagylagos természetű feltételnek. Az indítvány alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vet fel, s az egyúttal a bírói döntést érdemét érinti. [18] Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján az alkotmányjogi panaszt befogadta és érdemben bírálta el. IV. [19] Az alkotmányjogi panasz megalapozott. [20] 1. Az alapügyben az OVB, illetve a Kúria azt állapította meg, hogy az LMP aláírásgyűjtése a Parlament épületében, munkahelyen, munkaidőben, munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben és állami szerv hivatali helyiségében történt, ezáltal az  LMP a hivatkozott tevékenységével megsértette a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjait. [21] Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a  választási eljárásról szóló 2013.  évi XXXVI.  törvény az alkotmányjogi panasz benyújtását követően, 2013. május 3-ával hatályon kívül helyezte a Ve.-t. Az alkotmányjogi panasz alapját képező eljárásban azonban az OVB, illetve a Kúria a Ve. rendelkezéseit alkalmazta. Ennek megfelelően a jelen alkotmányjogi panasz eljárás tárgya továbbra is az alapeljárásban alkalmazott, de időközben hatályon kívül helyezett Ve. rendelkezéseihez kapcsolódó, a bírói döntést érdemben befolyásoló jogértelmezés volt. [22] 2. Az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panasz alapján a  támadott bírói döntésnek, s az  abban foglalt bírói jogértelmezésnek az  Alaptörvénnyel való összhangját vizsgálta. Ennek értelmében az  Alkotmánybíróságnak az  indítvány alapján arról kellett állást foglalnia, hogy a  Kúria, illetve az  OVB az Alaptörvénynek megfelelően járt-e el: korlátozta-e az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdése által a népszavazáson való részvételre vonatkozó jog részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogot, s ha igen, akkor a  korlátozás megfelelt-e a szükségesség és arányosság követelményének. [23] 3. Az  Alaptörvény indítvánnyal érintett XXIII.  cikk (7)  bekezdése szerint mindenkinek joga van országos népszavazáson részt venni, aki az országgyűlési képviselők választásán választó. [24] Az alapjog tartalmát az  Alkotmánybíróság korábbi határozatában már értelmezte. Az  Alkotmánybíróság –  figyelemmel a  13/2013. (VI. 17.) AB határozatában foglaltakra is {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}  – megállapította: „az országos népszavazáson való részvétel jogának vonatkozásában a  korábbi Alkotmány 70.  § (1)  bekezdése és az  Alaptörvény XXIII.  cikk (7)  bekezdése, továbbá a  választói kezdeményezés alapján elrendelendő országos népszavazás vonatkozásában a korábbi Alkotmány 28/C. § (2) bekezdése és az Alaptörvény 8.  cikk (1)  bekezdése között szövegszerű egyezés mutatható ki. Az  Alaptörvény az  alapjog, illetve a  választói kezdeményezés alapján elrendelendő országos népszavazás szinte változtatás nélküli átvételével a  korábbi alkotmánybírósági gyakorlat által kimunkált elvi tételek fenntartása mellett döntött. Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság tartalmi vagy szövegszerű megjelenítéssel hivatkozhatja, illetve idézheti a  korábbi határozataiban foglaltakat. [25] Az Alkotmánybíróság szerint a  »népszavazás alkotmányos joga« a  népfelség elvén alapul (987/B/1990/3. AB  határozat, ABH 1991, 527, 528–529.) Az  Alkotmánybíróság 2/1993. (I. 22.) AB határozatában a  népszavazást érintően leszögezte, hogy az a »népszuverenitás gyakorlásának« olyan formája, amely »a parlamentáris rendszerben a  hatalom képviseleti gyakorlásának kiegészítésére, befolyásolására irányul, tehát komplementer jellegű.« (ABH  1993, 33, 37.) Az  Alkotmánybíróság 52/1997. (X. 14.) AB határozatában ugyanakkor azt is megállapította: »[a] közvetlen hatalomgyakorlás a  népszuverenitás gyakorlásának kivételes formája, amely azonban kivételes megvalósulása eseteiben a  képviseleti hatalomgyakorlás fölött áll.« (ABH 1997, 331.) Mindezt figyelembe véve a  népszavazásban való részvételhez való jog céljaként rögzíthető, hogy a  közhatalom – közvetlen formában történő – gyakorlását biztosítsa. A  jog tartalmát ezzel összhangban az  Alkotmánybíróság az  52/1997. (X. 14.) AB határozatában úgy határozta meg, hogy az  »mint alanyi jog kiterjed a  népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre.« (ABH 1997, 331, 344.) Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény érintett rendelkezése kapcsán rámutatott: »A népszavazás intézménye a  népszavazás kezdeményezését, támogatását és magát a  szavazási eljárást foglalja magában. [52/1997. (X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 344.]« {3160/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [23]; 3161/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]; 3162/2013. (VII. 24.) AB végzés, Indokolás [24]}” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [27]–[28]} [26] 4. Az  Alaptörvény XXIII.  cikk (7)  bekezdése tehát az  országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jogot garantálja. Ez  az  alapjog az  Alkotmánybíróság fentiekben már idézett 31/2013. (X. 28.) AB határozatában összefoglalt céljára figyelemmel a választókat azzal az alanyi joggal ruházza fel, hogy a népszavazás útján történő hatalomgyakorlásra [Alaptörvény B) cikk (3)–(4) bekezdés] irányuló eljárási folyamatot megindítsák, azt akaratukkal befolyásolják, lehetővé téve, hogy az eljárás – az előírt feltételek teljesítése esetén – eljuthasson a kezdeményezéstől a népszavazás megtartásáig. Ennek értelmében az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésében foglalt jog a választók számára biztosított alanyi jogként kiterjed a népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve nyilvánvalóan a szavazásban való részvételre is. [27] Az Alaptörvény XXIII.  cikk (7)  bekezdése alanyi jogon a  választók számára biztosítja az  országos népszavazás kezdeményezésére, támogatására, (beleértve az aláírást és aláírások gyűjtését), illetve a szavazásban való részvételre vonatkozó jogot. Az Alaptörvény I. cikk (4) bekezdése szerint azonban a törvény által létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az  alapvető jogok, amelyek természetüknél fogva nem csak az  emberre vonatkoznak. Ebből kiindulva az Alkotmánybíróság 31/2013. (X. 28.) AB határozatában megállapította, hogy „az országos népszavazáson való részvételre vonatkozó jog mint politikai részvételi jog, legalábbis annak egyes elemei nem pusztán a választók individuális jogát képezik. Az országos népszavazáson való részvételre irányuló jog részeként az aláírásgyűjtéshez való jog jellemzően nem kizárólag »emberre« vonatkoztatható, azt tehát az  Alaptörvény a  választók szervezete számára is biztosítja. […] E  politikai részvételi jog alanyai a  szervezetek közül különösen a  pártok lehetnek, hiszen az  Alaptörvény VIII.  cikk (3)  bekezdése szerinti alkotmányos feladatuk, hogy közreműködjenek a  nép akaratának kialakításában és kinyilvánításában, amely kiváltképpen a  közvetlen hatalomgyakorlás egyes formáin, mindenekelőtt országos népszavazáson keresztül történhet.” {31/2013. (X. 28.) AB határozat, Indokolás [30]} [28] 5. A  fentiek alapján az  Alkotmánybíróság vizsgálta, hogy az  Alaptörvény XXIII.  cikk (7)  bekezdésének részeként biztosított aláírásgyűjtéshez való jogba ütközött-e az  OVB határozata, illetve a  Kúria végzése. Az  OVB, illetve a Kúria a Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontja által előírt korlátozást a Parlament épületében, azon belül a frakciók sajtótájékoztatóinak helyt adó parlamenti helyiségében az  országgyűlési képviselők egymás között folytatott népszavazási aláírásgyűjtésére vonatkoztatta, s ennek alapján marasztalta el az  indítványozót, illetve tiltotta meg a további aláírásgyűjtést. [29] 5.1. Az OVB, illetve a Kúria által alkalmazott Ve. 48. § (2) bekezdés a) és d) pontjai szerint: „(2) Nem gyűjthető ajánlószelvény: a) munkahelyen munkaidőben vagy munkaviszonyból, illetőleg munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettség teljesítése közben, […] d) állami és helyi önkormányzati szervek hivatali helyiségében.” [30] E rendelkezés a Ve. 118. § (2) bekezdésén keresztül az országos népszavazási kezdeményezés támogatására szolgáló aláírásgyűjtésre is alkalmazandó volt. [31] 5.2. Az  Alaptörvény 4.  cikk (1)  bekezdése kimondja, hogy az  országgyűlési képviselők „tevékenységüket a  köz érdekében végzik”. A  parlamenti képviselők jogviszonya az  Alaptörvényen alapuló, a  közjog által létrehozott jogviszony. Ennek alapján a  képviselő a  közhatalmat gyakorló testületi szerv, a  népképviselet teljes jogú tagjává válik, közreműködik a  közhatalom gyakorlásában, részt vesz a  politikai akaratképzésben. A  parlamenti képviselők e  minőségükben tehát nem munkaviszonyból, vagy munkavégzésre irányuló más jogviszonyból fakadó munkavégzési kötelezettséget teljesítenek. [32] Az Országgyűlés épülete a népképviselet székhelye, ami az Országgyűlés működésére, illetve annak alkotóelemei, az  országgyűlési képviselők tevékenységére szolgál. Fő funkciója szerint tehát a  képviseleti formában történő hatalomgyakorlásnak, a  politikai akaratképzésnek a  helyszíne. A  Parlament épületét, különösen annak a népképviselet működését szolgáló helyiségeit, egyebek mellett a pártok sajtótájékoztatói számára rendszeresített helyiségét ezért a  képviselői aláírásgyűjtés vonatkozásában nem lehet munkahelyként, sem pedig állami szerv hivatali helyiségeként kezelni, ha a képviselők a külön sajtótájékoztatóra fenntartott teremben és ennek részeként írták alá a  népszavazási kezdeményezést. Tekintettel a  választások tisztaságának megóvását követelményként rögzítő választójogi alapelvre [Ve. 3.  § (1)  bekezdés a)  pont], ez  sem indokolja a  szóban forgó aláírásgyűjtésre vonatkozó tilalom alapján a fenti helyiségek munkahelyként vagy hivatali helyiségként történő kezelését. [33] A parlamenti képviselők tevékenységük során nem utasíthatóak [Alaptörvény 4. cikk (1) bekezdés]. Az elmarasztalás alapját képező aláírásgyűjtésben részvevő (különböző frakcióhoz tartozó) képviselők nem álltak tehát egymással függelmi viszonyban, ami illetéktelen befolyásolásra adhatott volna lehetőséget. Az  OVB, illetve a  Kúria sem utalt arra, hogy illetéktelen befolyás kizárása, a  népszavazási eljárás tisztaságának biztosítása érdekében kellett volna az adott aláírásgyűjtést megtiltani. [34] A fentiek alapján megállapítható, hogy az  Országgyűlés alaptörvényi funkcióját, az  országgyűlési képviselők közjogi jogviszonyát figyelembe véve sem az  aláírásgyűjtés parlamenti helyszíne, sem az  aláírásgyűjtő képviselők tevékenysége nem szolgáltathatott alapot a  Ve. 48.  § (2)  bekezdés a) és d)  pontjának az  alapügyben történő alkalmazására. [35] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította: az  OVB, illetve a  Kúria a  Ve. 48.  § (2)  bekezdés a) és d)  pontja alkalmazása során nem az  Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést követett, s úgy tiltotta meg az  aláírásgyűjtést, hogy az  a  választók számára alanyi jogon biztosított aláírásgyűjtéshez való jog korlátozását, az Alaptörvény XXIII. cikk (7) bekezdésének sérelmét jelentette. [36] Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Kúria Kvk.III.37.230/2012/2. számú végzése, illetve az  OVB 42/2012. számú, a  Kúria végzésével helybenhagyott határozata alaptörvény-ellenes, ezért azokat az  Abtv. 43. § (1) bekezdésére figyelemmel megsemmisítette. [37] Mivel az  Alkotmánybíróság a  Kúria végzése, illetve az  OVB határozata alaptörvény-ellenességét a  fentiek alapján megállapította – állandó gyakorlatának megfelelően – az  indítványban felhívott más alaptörvényi rendelkezéssel fennálló ellentétet már nem vizsgálta. [38] Az Alkotmánybíróság e  határozatának a  Magyar Közlönyben történő közzétételét az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján rendelte el. Budapest, 2014. január 14. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke