1304/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvá

1304/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány alapján meghozta a következő h a t á r o z a t o t : Az Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. LXXXIII. törvény 20. §-a és 20/A. §-a, valamint a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. Az indítványozó a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban Ebtv.) 20. §-a és 20/A. §-a, valamint a várólista alapján nyújtható ellátások részletes szabályairól szóló 287/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) egésze, vagyis a várólistára vonatkozó rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kezdeményezte. Álláspontja szerint ezek a szabályok az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdését és 70/D. §-át sértik, mert alapvető jog lényeges tartalmát korlátozzák, az ilyen korlátozást viszont tiltja az Alkotmány 8. § (2) bekezdése. Azzal érvelt, hogy a várólistára helyezés és a műtét elvégzése közötti időtartamban az érintett személyek nem kapják meg „a járulékfizetéssel megszerzett jog alapján részükre járó, az Alkotmány szerint lehető legmagasabb szintű egészséget biztosító, orvos-szakmailag szükségesnek tartott, de pénzügyi kerethiányra hivatkozással késleltetett, szükséges ellátást”. Véleménye szerint az Alkotmány említett rendelkezéseiben szereplő követelmények „azt támasztják alá, hogy a magas szintű egészségügyi ellátáshoz járulékfizetéssel szerzett jognak elsőbbsége van a pénzügyi megfontolásokkal szemben”. Azzal is érvel, hogy az Alkotmány 70/D. §-ának (1) bekezdése a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogot nem korlátozó értelemben, hanem „a magyar állampolgárokat megillető, minőségileg felsőfokú, maximális jogosultságként említi. Így tehát a járulékfizetéssel szerzett jogot az Alkotmány összekapcsolja a korlátozásmentes egészségügyi szolgáltatáshoz való joggal, amit nem limitálhat a várólista”. Álláspontja szerint a várólista alkalmazása legfeljebb technikai tartalmú lehet, vagyis mindössze arra szolgálhat, hogy pl. megfelelő donor időleges hiánya miatt várakozni kénytelen betegeket nyilvántartsák. Az indítvány benyújtását követően az Ebtv. 20. §-a többször módosult, de ez a felvetett alkotmányjogi problémát nem érintette, ezért az Alkotmánybíróság a vizsgálatot a hatályos szabályok tekintetében folytatta le. II. 1. Az Alkotmány felhívott szabályai szerint: „70/A. § (…) (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósu lását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. (…) 70/D. § (1) A Magyar Köztársaság területén élőknek joguk van a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez. (2) Ezt a jogot a Magyar Köztársaság a munkavédelem, az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésével, a rendszeres testedzés biztosításával, valamint az épített és a természetes környezet védelmével valósítja meg.” 2. Az Ebtv. szabályai szerint: „20. § (1) A finanszírozási szerződés szerinti ellátásra kötelezett szolgáltató a) a fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátások elvégzését – amennyiben a biztosított egészségi állapota nem indokolja az azonnali ellátását, figyelemmel a (3) bekezdésben foglaltakra is – a (2) bekezdésben meghatározott esetben intézményi várólista alapján teljesíti, b) a járóbeteg-szakellátások elvégzését a külön jogszabály szerinti betegfogadási lista alapján teljesíti, és az a) és b) pont szerinti teljesítésről, valamint az azonnali ellátásokról külön jogszabályban meghatározott módon rendszeres jelentést küld az egészségbiztosítási felügyeleti hatóság részére. (2) Intézményi várólistát kell kialakítani a) külön jogszabály szerinti ellátások esetén, b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben akkor, ha a biztosított ellátására tartós kapacitáshiány miatt nincs lehetőség. (3) Amennyiben a kezelőorvos a biztosított részére az (1) bekezdésben szereplő ellátást rendel, a biztosított az ellátásra a várólistára, illetve betegfogadási listára történő felkerülés időpontja szerint jogosult. Az így meghatározott időponttól eltérni az ellátás szakmai indokoltsága, az ellátás várható eredménye, illetve a biztosított kérése alapján lehet. Az eltérés lehetőségének egészségügyi szakmai feltételeit és szabályait az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletben szabályozza. (4) (5) A transzplantációs várólistára való felvételre jogo sult: a) a Tbj. 5. §-a szerinti biztosított, b) a Tbj. 16. §-ának (1) bekezdése alapján egészségügyi szolgáltatásra jogosult személy, c) az a)–b) pont hatálya alá nem tartozó személyek kö zül az, akinek egészségbiztosítója az ellátás igénybevételét a Közösségi rendelet 22. cikke 1. bekezdésének c) pontja, illetve kétoldalú egyezmény alapján előzetesen, vagy az egyezményben meghatározottak szerint engedélyezte. (6) A biztosított jogosult a kezelőorvosánál mindazon vizsgálatok kezdeményezésére és – a kezelőorvos javaslata alapján – elvégeztetésére, amelyek a várakozás sorrendjét befolyásoló egészségi állapotváltozás megállapításához szükségesek. (7) Az egészségügyi államigazgatási szerv területileg illetékes szerve köteles megvizsgálni, hogy az egészségügyi szolgáltató megfelel-e a működési engedély kiadásának feltételéül külön jogszabályban meghatározott szakmai minimumfeltételeknek, amennyiben a várólista szakember, gép, műszer, orvostechnikai eszköz hiánya miatt hosszú. (8) A biztosítottat a várólistáról vagy betegfogadási listáról törölni kell, ha egészségi állapotában olyan változás áll be, amely az adott beavatkozás elvégzését véglegesen lehetetlenné vagy orvosszakmai szempontból indokolatlanná teszi. 20/A. § (1) A várólista az adott egészségügyi ellátásra besorolt biztosítottak legfontosabb személyazonosító adatait (családi és utónév, anyja neve, nem, születési év, lakóhely, társadalombiztosítási azonosító jel), az ellátásra való jogosultság sorrendjét, valamint az ellátás várható, illetve – amint ismertté válik – pontosan meghatározott időpontját tartalmazza. A biztosítottak egyéb adatait az egészségügyi dokumentáció tartalmazza. A várólistán szereplő adatokat és a biztosítottak egyéb adatait az egészségügyi és személyazonosító adatok kezelésére vonatkozó jogszabályokban meghatározott rendelkezések szerint kell kezelni. Várólista vezetésére az egészségbiztosítási felügyeleti hatóság által külön jogszabályban meghatározott módon minősített szoftvert kell alkalmazni. (2) A központi várólistát kormányrendeletben kijelölt szerv működteti. A kormányrendeletben kijelölt szerv a működtetéshez a külön jogszabályban meghatározott közreműködőt vehet igénybe. Az intézményi várólistát az adott ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató szervezeti és működési szabályzatában e feladatra kijelölt személy vezeti. (3) A várólista adatai – kizárólag személyazonosításra alkalmatlan módon – intézményi várólista esetében az ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató honlapján, központi várólista esetén a kormányrendeletben kijelölt szerv honlapján megtekinthetőek, ebben a formájukban nyilvánosak. A transzplantációs várólista kivételével az ellátás igénybevételének várható időpontját is közzé kell tenni. Az egészségbiztosítási felügyeleti hatóság honlapjáról a várólista alapján ellátást nyújtó egészségügyi szolgáltatók és a kormányrendeletben kijelölt szerv honlapjának is közvetlenül elérhetőeknek kell lenniük. (4) A várólista adatait a honlapon – folyamatosan, de legkésőbb a változást követő 3 napon belül – úgy kell közzétenni, hogy abból egyértelműen megállapítható legyen az adott biztosított számára a várólistán elfoglalt helye. A közzétételre vonatkozó részletes szabályokat az egészségbiztosításért felelős miniszter rendeletben határozza meg. (5) A (3) bekezdés rendelkezéseinek alkalmazása érdekében az egészségügyi szolgáltatónál az intézményi várólista kezeléséért felelős személy, illetve a kormányrendeletben kijelölt szerv egyedi azonosítót határoz meg. Az egyedi azonosító nem tartalmazhat a biztosított egészségügyi és személyazonosító adataival összefüggő, továbbá a várólistára történő felvétel időpontjára vonatkozó adatot. Az egészségügyi szolgáltatónál az intézményi várólista kezeléséért felelős személy, illetve a kormányrendeletben kijelölt szerv az egyedi azonosítót annak meghatározásakor, személyesen vagy kezelőorvosa útján közli a biztosítottal. (6) Az egyedi azonosító tartalmára vonatkozó szabályokról a biztosítottat kezelőorvosa tájékoztatja. Amenynyiben a kormányrendeletben kijelölt szerv, illetve az egészségügyi szolgáltatónál az intézményi várólista kezeléséért felelős személy észleli, hogy az adott várólistára érkező egyedi azonosító egy másik, az adott várólistán levő biztosított egyedi azonosítójával megegyezik, akkor a később beérkezett egyedi azonosítót olyan sorszámmal látja el, amely egyértelműen alkalmas az egyedi azonosítók megkülönböztetésére. Erről a biztosítottat a kezelőorvos útján a kormányrendeletben kijelölt szerv, illetve az intézményi várólista kezeléséért felelős személy tájékoztatja. (7) A betegfogadási lista az adott egészségügyi ellátásra előjegyzett biztosítottak családi és utónevét, társadalombiztosítási azonosító jelét valamint az ellátásra történő jelentkezés és az ellátás igénybevételének pontosan meghatározott időpontját és helyét tartalmazza. (8) A betegfogadási lista külön jogszabályban meghatározottak szerint összesített statisztikai adatait – kizárólag személyazonosításra alkalmatlan módon – az egészségbiztosítási felügyeleti hatóság honlapján közzé kell tenni.” 3. A Vhr. egyebek között a rendelet hatályáról, az egyes fogalmakról (pl.: központi várólista, intézményi várólista, szervriadó, betegfogadási lista, azonnali ellátást igénylő eset), a várólisták és befogadási listák működtetéséről, vezetéséről, a várólistákkal kapcsolatos egyes döntésekről (pl. felkerülés, törlés), a döntésre jogosult bizottságok működéséről, összetételéről, a várólistával érintett ellátásokról, e tevékenységek ellenőrzéséről és felügyeletéről valamint a jogorvoslatról rendelkezik. 4. Az Ebtv. 20. § (2) bekezdés a) pontja alapján külön jogszabály szól a központi várólistáról, amely a nagyköltségű ellátások igénybevételére váró betegek jegyzéke, továbbá a szerv, illetve vérsejtképző őssejt átültetésére váró betegek listája (transzplantációs várólista). A nagy költségű ellátások jegyzékét (1. PET/CT, 2. Gamma Sugársebészet) a Vhr. 1. számú melléklete tartalmazza. Az Ebtv. 20. § (3) bekezdése alapján várólistára, illetve betegfogadási listára történő felkerülés időpontjától el lehet térni az ellátás szakmai indokoltsága, az ellátás várható eredménye, illetve a biztosított kérése alapján. A várólista-sorrend kialakításának és az eltérés lehetőségének egészségügyi szakmai feltételeiről a 45/2006. (XII. 27.) EüM rendelet (a továbbbiakban: R.) szól. III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 20. §-a szerint – az arra jogosult indítványa alapján jár el. Az Alkotmánybíróság ezért a támadott rendelkezések alkotmányellenességét abban az általánosságban vizsgálta, amilyen általánosságban és amilyen okok alapján azt az eljárást kezdeményező indítvány támadja. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jogosultságként meghatározott alkotmányi követelmény az államnak azt az alkotmányos kötelezettségét jelenti, hogy a nemzetgazdaság teherbíró képességéhez, az állam és a társadalom lehetőségeihez igazodva olyan gazdasági és jogi környezetet teremtsen, amely a legkedvezőbb feltételeket bizto- sítja a polgárok egészséges életmódjához és életviteléhez. E feltételeket konkretizálja egyebek között az Alkotmány 70/D. §-ának (2) bekezdésében írt rendelkezés, amely az állam kötelezettségévé teszi a megfelelő egészségügyi intézmények létesítését és az orvosi ellátás megszervezését. Az Alkotmánybíróság elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet. A szélső eseteken túl azonban az Alkotmány 70/D. §-ának nincs alkotmányos mércéje. A lehető legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog tehát önmagában alanyi jogként értelmezhetetlen, az az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdésében foglalt állami kötelezettségként fogalmazódik meg, amely magában foglalja azt a kötelezettséget, hogy a törvényhozó a testi és lelki egészség bizonyos területein alanyi jogokat határozzon meg. [56/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 260, 270.; 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 186, 198.; 1316/B/1995. AB határozat, ABH 1996, 735, 737.; 261/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 689, 692.] Az Alkotmánybíróság 54/1996. (XI. 30.) AB határozatában megállapította, hogy „az Alkotmány 70/D. § (1) bekezdése szerinti alkotmányos jog biztosítása olyan alkotmányos állami feladatot jelent, amelynek alapján az állam – egyebek között – a lehető legmagasabb szintű egészségügyi intézményhálózat kiépítésére és orvosi ellátás biztosítására köteles. A »lehetséges szint« nyilvánvalóan nemcsak az orvostudományi, műszaki és technikai szempontokra vonatkozik, de magában foglalja a gazdasági, szervezeti-szervezési lehetőségeket és az állam – továbbá a társadalombiztosítás – teherbíró képességét is. (...) Annak megítélése ugyanis, hogy az állam az Alkotmány 70/D. §-án alapuló kötelezettségének milyen rendszerű, típusú és milyen finanszírozású egészségügyi intézményhálózat és orvosi ellátás megszervezésével tesz eleget, a törvényhozó szabadságába és felelősségébe tartozik, és a rendszer alkotmányos megítélésének – szélső esetektől eltekintve – alkotmányos mércéje nincs.” (ABH 1996, 173, 198.). Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az alkotmányossági vizsgálat az Alkotmány 70/D. § (2) bekezdése körében csak arra szorítkozhat, hogy az állam eleget tesz-e az egészségügyi intézmények és az orvosi ellátás megszervezésére vonatkozó alkotmányos kötelezettségének vagy sem. [38/2000. (X. 31.) AB határozat, ABH 2000, 293, 297.] Ennek következményeként a szakmai, szervezési, tudományos szempontok megítélése az alkotmányosság kérdéskörén kívül esik. [lásd: 54/1996. (XI. 30.) AB határozat, ABH 1996, 173, 189.] A 16/2003. (IV. 18.) AB határozat pedig az tartalmazza, hogy „az állam az egészségügy szervezeti és intézményi rendszereinek kialakítása és azok finanszírozási elveinek meghatározása során nagyfokú szabadságot élvez. A törvényhozónak ez a szabadsága mindaddig nem vet fel alkotmányossági kérdéseket, amíg az valamely alkotmányos jog (tulajdonhoz való jog, az egészségbiztosítás alapján ér vényesülő ellátási jogosultság) megsértéséhez nem vezet.” (ABH 2003, 214, 227.). Számos országban (pl. Egyesült Királyság, Hollandia, Szlovákia) keresik a megoldást arra a jelenségre, amely a társadalombiztosítás keretében kínált ellátások, az ellátásokat igénybe venni óhajtó biztosítottak igényei, az egészségügyi ellátók tényleges teljesítménye és a nemzetgazdaság teljesítőképessége közötti egyes ellentmondásokban nyilvánul meg az egészségügyi szakellátás területén. Az utóbbi esztendőkben azzal a jelenséggel is lehet találkozni, hogy az egyik állam teljesítményfelesleggel rendelkező szolgáltatói, megállapodás alapján, más ország várólistás betegeit fogadják (úgynevezett „pácienshíd”, pl. Németország és Norvégia között). Az Európai Bíróság egy döntése alapján pedig nem tagadható meg a külföldi gyógykezelés, ha az adott ellátás igénybe vehető ugyan a lakóhely szerinti tagállamban, de az megfelelő időben nem biztosítható (2006. május 16., a Bíróság C-372/04 sz. ügyben hozott ítélete, Yvonne Watts kérelmére The Queen kontra Bedford Primary Care Trust and Secretary of State for Health; a másik tagállamban nyújtott kórházi ellátások megtérítésére vonatkozó kötelezettség az említett szolgáltatásokat ingyen nyújtó nemzeti egészségügyi szolgáltatóra is vonatkozik). A magyar várólista-szabályok értelmében abban az esetben, ha a biztosított egészségi állapota nem indokolja az azonnali ellátást, azt a szolgáltató várólista alapján teljesíti. A szabályozás elvi éllel mondja ki, hogy kizárólag várólista alapján nyújtható ellátások esetén a várólistára történő felkerülés időpontja a döntő – csak szakmai indokoltság vagy az ellátás várható eredménye alapján lehet ettől eltérni. Az egészségügyi szolgáltatások minden jogosult számára biztosított igénybevételének lehetőségével kapcsolatban a 77/1995. (XII. 21.) AB határozat hangsúlyozta: „A 70/D. § (1) bekezdése szerint az ország területén élő minden polgárnak joga van a lehető legmagasabb szintű egészséghez. Az államnak a (2) bekezdésben e jog megvalósulása érdekében meghatározott, az egészségügyi intézmények és orvosi ellátás megszervezésére irányuló kötelezettsége a piacgazdaság feltételei között nem értelmezhető oly módon, hogy az állam köteles létrehozni, fenntartani és működtetni az egészségügyi intézményrendszert. Ám annyit feltétlenül jelent, hogy az állam köteles megteremteni egy olyan intézményrendszer működésének a garanciáit, amely mindenki számára biztosítja az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének lehetőségét, azaz azt, hogy a szolgáltató intézmények hiánya miatt senki ne maradjon ellátatlanul.” (ABH 1995, 390, 396.) A határozat ehhez hozzátette: „A törvényhozó szabadon dönt arról, hogy a többszektorú egészségügyi szolgáltatási rendszerben milyen módon alakítja ki az Alkotmány 70/D. §-ában megfogalmazott alapvető jog érvényesülésének garanciáit. Ám ez a szabadsága nem terjed odáig, hogy anélkül üresítse ki az egyik legfontosabb garanciális intézmény tartalmát, hogy helyette nem építi ki az alapvető jog megvalósulásának azonos súlyú biztosítékait.” (ABH 1995, 390, 397.) A várólista intézménye az orvosi ellátás megszervezésének körébe tartozik, az ellátások gazdasági és jogi környezetének része. Az Alkotmánybíróság – említett gyakorlata értelmében – elvontan, általános ismérvekkel csak egészen szélső esetekre korlátozottan határozhatja meg ebben a körben az állami kötelezettség kritikus nagyságát, vagyis azt a szükséges minimumot, amelynek hiánya már alkotmányellenességhez vezet a 70/D. § sérelme miatt. Ilyen szélső eset a hatályos szabályozásban nem ismerhető fel. Az Ebtv. 20. §-a, 20/A. § és a Vhr. abban az általánosságban, ahogyan azt az indítványozó állítja, nem ellentétes az Alkotmány 70/D. §-ával. A módosított Ebtv., a törvényhozó szándéka szerint, a várólista alapján nyújtható egészségügyi ellátásokkal kapcsolatos szabályozás átalakításakor azt célozta, hogy a várólistarendszer átláthatóbb, az egyes egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetősége magasabb szintű legyen. Ezeket a célokat szolgálja az, hogy a biztosított a várólistára történő felkerülés időpontja szerint jogosult az ellátásra. Ugyanakkor az egyedi esetek, egyéni szempontok mérlegelésére is lehetőség van: a várólistától szakmai indokoltság, illetve a várható eredmény alapján el lehet térni. A várólista alapján nyújtható ellátásokkal összefüggésben fontos szerepe van a biztosítónak és az egészségbiztosítási felügyeleti hatóságnak is: a biztosító döntése alapján lehetőség van az ellátásnak a beutalási rendtől eltérő más egészségügyi szolgáltatónál történő igénybevételére, ha az ellátásra történő várakozás a biztosított egészségügyi állapotát nagymértékben hátrányosan befolyásolja. Az R. értelmében az Ebtv. 20. § (3) bekezdésében foglalt, a várólistára és a betegfogadási listára való felkerülés időpontja szerinti sorrendtől való eltérés szakmai indokoltsága akkor állapítható meg, ha a várólistára és a betegfogadási listára felvett valamely beteg esetében az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 3. § i) pontja szerinti sürgős szükség áll fenn, és ellátásának késedelme nagyobb kockázattal jár, mint a sorrend megváltoztatásának következtében hátrébb sorolandó betegeké [2. § (1) bekezdés]. A „sürgős szükség” az egészségi állapotban bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali egészségügyi ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne. A kifejtettekre figyelemmel megállapítható, hogy az Ebtv., a Vhr. és az R. szabályozása összességében alkalmas arra, hogy alkalmazásuk során olyan döntések születhessenek, amelyek megfelelő egyensúlyt teremtenek a betegek érdekei, az orvos-szakmai szabályok érvényesülése, a finanszírozási szerződés keretei és a kapacitásból eredő lehetőségek között. 2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésénél megállapítható: „a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni.” [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.] Az Alkotmánybíróság a pozitív diszkrimináció alkotmányos lehetőségét és fogalmi elemeit is meghatározó fenti döntésében megállapította, hogy pozitív diszkriminációt akkor lehet alkalmazni, ha „valamely – az Alkotmányba nem ütköző – társadalmi cél, vagy valamely alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy [a] szűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg”. (ABH 1990, 48–49.) Ha valamely – Alkotmányba nem ütköző – társadalmi cél vagy valamilyen alkotmányos jog csakis úgy érvényesíthető, hogy a legszűkebb értelemben vett egyenlőség nem valósítható meg, akkor az ilyen pozitív diszkriminációt nem lehet alkotmányellenesnek minősíteni. A pozitív diszkrimináció előnyben részesítést jelent, amelyre valamely csoport vagy személy valamilyen szempontból a többséghez képest hátrányos helyzete ad indokot. Habár a formális jogegyenlőség ilyen esetben sérülni látszik, hatása az esélyegyenlőség kialakulására kedvező. A pozitív diszkrimináció éppen ahhoz szükséges, hogy a formális egyenlőség alapján adódó hátrányokat ki lehessen küszöbölni, vagy éppen csökkenteni. A várólistára vonatkozó szabályozásban nem ismerhető fel a formális jogegyenlőség sérelme. A szabályozás valamennyi biztosítottra azonosan vonatkozik. Nem állapítható meg az indítvány alapján az sem, hogy a várólistára vonatkozó szabályozásnak valamely csoportot, hátrányos helyzeténél fogva, előnyben kellene részesítenie a jogegyenlőség megvalósulása érdekében az esélyegyenlőtlenséget kiküszöbölő intézkedéssel. Az Alkotmánybíróság szerint az Ebtv. 20. §-a, 20/A. § és a Vhr. abban az általánosságban, ahogyan azt indítványozó állítja, nem ellentétes az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésével. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Budapest, 2010. március 9. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,