40/2011. (V. 31.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló i

40/2011. (V. 31.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet idézett elő azáltal, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 23. § (1) bekezdés d) pontjában nem szabályozta azonos feltételek szerint a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavarában szenvedő betegek támogatásra jogosultságát. Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2011. szeptember 30-ig tegyen eleget. 2. Az Alkotmánybíróság a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 23. § (1) bekezdés d) pontja „az autonómia tesztek alapján” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. Az indítványozó a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (a továbbiakban: Fot.) 23. § (1) bekezdés d) pontja „az autonómia tesztek alapján” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. A kifogásolt rendelkezés a fogyatékossági támogatásra jogosultak közé sorolja az olyan, személyiségfejlődési zavarban szenvedő személyt, akinek az állapota az autonómia-tesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősül. Az indítványozó szerint a jogalkotó az Alkotmány 70/A. §-ába ütközően indokolatlanul tett különbséget a személyiségfejlődés zavarában szenvedő, önálló életvitelre nem képes, azonos állapotú személyek között, mert e teszt alapján nem vonhatók a rendelkezés alá – genetikai eredetű betegség folytán – az autistákkal egyenértékű állapotban lévő betegek – nevesítve az ún. Williams szindrómát (a továbbiakban: WS) –, akik így nem jogosultak fogyatékossági támogatásra. Az Alkotmánybíróság megkereste a nemzeti erőforrás minisztert álláspontja kifejtésére. II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: l. Az Alkotmány rendelkezése: „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” 2. A Fot. támadott szabálya: „23. § (1) Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos, az ellátás igénylésének időpontjában Magyarországon élő magyar állampolgár, letelepedett, valamint bevándorolt jogállású személy, továbbá a magyar hatóság által menekültként, illetve hontalanként elismert személy jogosult, akinek (…) d) állapota a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara miatt, az autonómia-tesztek alapján súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető, (…) és állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul.” III. Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott. 1. A WS igen ritka genetikai betegség (20000 élveszületés közül egy; Magyarországon kb. 4-500 beteg lehet, de többségében nincs diagnosztizálva), az esetek 95 százalékában a hetes kromoszómapár egyikén lévő elasztin gén – vagyis normál esetben a két példányban jelen lévő gén egyik kópiája – hiányzik. Fizikai tünetei: tipikus arc-karakter, serdülőkortól előforduló ízületi bántalmak, emésztési, szív- és érrendszeri problémák, érszűkület, magas vérnyomás. A betegek többsége enyhe, középsúlyos intellektuális fogyatékosságban szenved, IQ szintjük 40–80 között mozog, amihez a viselkedés és a megismerőképességek egyenetlen profilja társul. A kiváló képességek és hátrányos vonások egyszerre jelennek meg: jó verbális adottságaik vannak, a hosszú távú memória, nyelvérzék, muzikalitás terén teljesítőképességük kifejezetten jó, esetenként meghaladja a normális szintet. Az őket érdeklő témákban óriási ismeretanyagot képesek összegyűjteni. Ugyanakkor egyéb területeken, pl. finom motoros, matematikai, térbeli integrációs képességeik gyengébbek, különösen a téri-vizuális megismerésben. Jellemző tünetei: a túlzottan nyitott, barátságos személyiség, a tanulási nehézségek, a koncentráció-hiány. A gyermekek szakember segítségével zömében alkalmasak az integrált oktatásra, felnőtt korukban többségük képes az önellátásra, de segítséggel. Különböző munkahelyeken foglalkoztathatók – állapottól függően – a szoros felügyelettől a független munkavégzésig. Vannak, akik önállóan élnek, mások viszont intézetben. Az indítványozó által csatolt, a WS-ben szenvedő hozzátartozója állapotával kapcsolatosan az Egészségügyi Tudományos Tanács által adott szakvélemény tartalmazza, hogy a vizsgált WS beteg önálló életvitelre nem képes, a személyiségfejlődés átható (pervazív) zavarában szenved, de ez az autonómia tesztek alapján nem értékelhető, mert nem autista. Megállapítja, hogy az elváltozás a jogszabályban (az autistákra vonatkozó rendelkezésben) felsoroltakkal egyenértékű állapot, a mindennapi életvitelt is azoknak megfelelően befolyásolja annak ellenére, hogy a jogszabály tételes felsorolásában – a kórkép ritkasága miatt – nem szerepel. A klinikai diagnózison kívül a kromoszómahiány a vérből a „fluoreszcensz in situ hibridizáció” (FISH) nevű technika segítségével mutatható ki. Az autizmus a szociális interakciók, a kommunikáció és a rugalmas képzeleti tevékenység együttes zavara, és az autonómia tesztek – a beszéd, nyelv, kommunikáció, társas viszony, gondolkodás, figyelem, viselkedésproblémák megállapítására vonatkozó kérdőívek, nemzetközi diagosztikus algoritmusok – e diagnózis felállítására szolgálnak, de a WS megállapítására, a beteg állapotának felmérésére nem alkalmasak. 2. A Fot. általános, illetve a 23. §-hoz fűzött indokolása utal arra, hogy a fogyatékosok számára biztosított ellátások nem képesek betölteni a feladatukat, ezt kísérelte meg kiküszöbölni a fogyatékossággal élők új ellátási formájának bevezetésével. A súlyos fogyatékossággal élő állampolgárok új ellátási formájának bevezetése „annak az egyszerű elvnek a legitimálása, amely szerint a fogyatékos személynek kizárólag fogyatékossága okán keletkező többletköltségei állami intézkedések által kompenzálandók.” Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy az a személy, akinek a fogyatékos állapota veleszületett, jellemzően nem tud eleget tenni sem a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 23. § (1) bekezdésében írt, sem az egészségkárosodott személyek szociális járadékairól szóló 387/2007. (XII. 23.) Korm. rendelet feltételeinek, így rokkantsági nyugdíjat, szociális járadékot nem szerezhet, míg a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 25. §-a szerint a felsorolt pénzbeli szociális ellátások nem a fogyatékosok támogatására, hanem jövedelem-kiegészítésére szolgálnak. A Fot. 23. § (1) bekezdés d) pontját az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló 2003. évi IV. törvény 60. §-a iktatta be. A Fot. korábban hatályos 23. §-a a fogyatékosságnak ezt az esetét nem tartalmazta, azonban a végrehajtására vonatkozó, a súlyos fogyatékosság minősítésének és felülvizsgálatának, valamint a fogyatékossági támogatás folyósításának szabályairól szóló 141/2000. (VIII. 9.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. § (3) bekezdése és 1. számú mellékletének c) pontja a Fot. 23. § (1) bekezdés c) pontja alá vonhatónak – értelmi fogyatékosnak – tekintette azt a személyt, aki az „IQ értékétől függetlenül a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved, és az autonómia-tesztek alapján állapota súlyosnak vagy középsúlyosnak minősíthető (BNO szerinti besorolása: F 84.0-F 84.9).” Ez azonos a Fot. jelenleg hatályos 23. § (1) bekezdés d) pontjában megjelölt esettel (autista). A módosító rendelkezéshez fűzött indokolás is tartalmazza, hogy az autizmusnak, mint súlyos fogyatékosságnak a Fot.-ban önálló fogyatékossági kategóriaként való – törvényi szintű – nevesítésével jogtechnikai problémát orvosolt. (A BNO a „betegségek nemzetközi osztályozása,” az egészségügyben használt, a WHO által kiadott kódrendszer rövidítése, amely azt a célt szolgálja, hogy bármely országban megbetegedett személy diagnózisát egységes kódrendszer alapján lehessen besorolni.) Emellett a Fot. 23. § (1) bekezdés c) pontja változatlanul tartalmazza az értelmi fogyatékosság esetét: e rendelkezés irányadó arra, akinek az értelmi akadályozottsága genetikai, illetőleg magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá tizennegyedik életévet megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű. A támogatásra jogosultságnak – a 23. § (1) bekezdés valamennyi pontjában felsorolt esetben – konjunktív feltétele, hogy a fogyatékos állapota tartósan vagy véglegesen fennáll, továbbá önálló életvitelre nem képes vagy mások állandó segítségére szorul, illetőleg ne részesüljön a vakok személyi járadékában vagy magasabb összegű családi pótlékban. Az autista, mint önálló fogyatékossági kategória törvényi bevezetésével az R. 1. § (3) bekezdése az értelmi fogyatékosságnak a Fot. 23. § (1) bekezdés c) pontja szerinti – általános – esetét határozza meg az 1. számú melléklet 3. a)–b) alpontja szerinti körülírással [önellátásra képtelen, ezért állandó ápolásra szorul, beszéde nem alakult ki vagy tagolatlan, tartalom nélküli, s mindezek következtében a mindennapi élet szintjén csak kis mértékben képezhető, és élete más személy állandó segítsége nélkül veszélybe kerülne (IQ pontja 0–19 között határozható meg olyan teszttel, amelynek átlaga száznál van. BNO szerinti besorolása: F 73.), vagy a hétköznapi élet elemi cselekményei területén másokra van utalva, mivel az általános értelmi képessége az adott korosztályú népesség átlagától az első évektől kezdve számottevően elmarad, s amely miatt az önálló életvezetése jelentősen akadályozott (IQ pontja: 20-49 között határozható meg olyan teszttel, amelynek átlaga száznál van és standard deviációja 15, BNO szerinti besorolása: F 71–F 72.)]. A fogyatékosságnak a Fot. 23 § (1) bekezdés d) pontja szerinti ismérveit pedig az R. 1. § (4) bekezdésére figyelemmel az 1. számú melléklet 4. pontja rögzíti: „IQ értékétől függetlenül autistának kell tekinteni azt a személyt, aki a fejlődés átható (pervazív) zavarában szenved, és az autonómia-tesztek alapján állapota súlyos vagy középsúlyos (BNO szerinti besorolása: F 84.0-F 84.9)”. Az F84 kódok alá tartozik az infantilis autizmus, atípusos autizmus, Asperger szindróma, nem meghatározott PDD (pervasive developmental disorder), amelynek tünetcsoportjai: a reciprok interakciók zavarai, minőségileg károsodott kommunkáció, sajátos beszűkült érdeklődésminták, kognitív stílus. A jogalkotó tehát a kifogásolt rendelkezéssel az autistákat – figyelemmel eltérő IQ szintjükre – kiemelte az értelmi fogyatékosok csoportjából, és önálló fogyatékossági kategóriát alkotott. A hasonló tünetekkel rendelkező WS-ben szenvedő beteg azonban – habár esetében a konjunktív feltételek is fennállnak – az autonómia teszt alapján és az R.-ben foglalt meghatározásra tekintettel a Fot. 23. § (1) bekezdés d) pontja alá nem vonható, míg a c) pontban írtaknak – az autizmus súlyos eseteivel azonosan – akkor felel meg, ha IQ értéke az értelmi fogyatékosokra irányadó tartományban van. Ez döntően azonban nem jellemző a WS betegre, így e rendelkezés alapján fogyatékossági támogatásra akkor sem jogosult, ha – mint a jelen ügyben érintett, cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló személy – szellemi fejlődésben visszamaradt, korlátozott értelmi képességei miatt önálló életvitelre nem, illetőleg csak segítséggel képes. 3.1. Az Alkotmánybíróság számos határozatában vizsgálta a különböző szociális ellátásokra vonatkozó rendelkezések alkotmányosságát. A 462/B/2002. AB határozatának (a továbbiakban: Abh.) is a Fot. 23. § (1) bekezdés d) pontjának alkotmányossága volt a tárgya, de a rendelkezés elbírálásakor hatályos szövege a mozgásszervi fogyatékosságnak a jelenlegi e) pontban rögzített esetét foglalta magában. Ebben az ügyben az indítványozó arra alapította az Alkotmány 70/A. § (1)–(2) bekezdésének sérelmét, hogy a rendelkezés a mozgáskorlátozottak körének ismérveit úgy határozza meg, hogy abból kirekeszti a mozgáskorlátozottak egyes – helyváltoztatáshoz segédeszközt nem használó – csoportját, így azok fogyatékossági támogatásra nem jogosultak. Az Alkotmánybíróság az indítványt nem találta megalapozottnak. Az 553/B/1994. AB határozatban foglaltakra (ABH 1997, 773, 779-780.) utalással kiemelte, hogy az Alkotmánynak a szociális intézkedésekre vonatkozó különböző szabályai szorosan összetartoznak, így a 17. §-ában foglalt szociális biztonságra vonatkozó tétel az Alkotmány 70/A. § (1) és (3) bekezdésére, valamint a szociális jogok problémájára általában irányadó 70/E. §-ra figyelemmel kapott értelmezést. Az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdéséből csak az következik, hogy az állam – a polgárok megélhetéséhez szükséges ellátáshoz való jogaik realizálása érdekében – társadalombiztosítási és szociális intézményi rendszert köteles létrehozni, fenntartani és működtetni. A 70/E. §-ban foglaltak általános jelleggel nevesítik az államnak a polgárok szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelességeit, de nem jelentenek alanyi jogot egy bizonyos meghatározott jövedelem megszerzéséhez, vagy életszínvonal fenntartásához. Ugyanez a megállapítás értelemszerűen vonatkozik a szociális juttatások, kedvezmények körére is. Rámutatott, hogy a fogyatékossági támogatásról szóló jogszabályok az objektíve meglévő hátrányok mérséklését célozzák, a jogalkotó pozitív diszkrimináció alkalmazásával törekszik a súlyosan fogyatékos személyek esélyegyenlőségét megvalósítani. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a pozitív diszkrimináció korlátjának az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők. A szociális jogok megvalósításának eszközei és mértéke tekintetében a jogalkotó viszonylag nagy szabadságot élvez. Ezért megállapította, hogy önmagában nem eredményez alkotmányellenességet az, ha a jogalkotó – a nemzetgazdaság teherbíró képességére tekintettel – a fogyatékosok különböző csoportjai közül a fogyatékosság súlyossága, az egészségkárosodás mértéke alapján tesz különbséget a támogatásra való jogosultság alanyi körének meghatározásakor. (ABH 2002, 1384, 1387, 1388, 1389.) Az Alkotmánybíróság a 783/B/2001. AB határozatában a HCV vírussal megfertőződött állampolgárok kártalanítása kapcsán ugyancsak nem találta a diszkrimináció tilalmát sértőnek azt a rendelkezést, amely a kártalanítás peren kívüli megegyezésének lehetőségét a vérkészítményektől megfertőződött személyek közül csak azok számára biztosította, akik stabil vérkészítményektől betegedtek meg. A határozat szerint a homogén csoporton belül a kedvezményezettek sajátos helyzetét, a rendszeres kezelést és az ezzel járó kockázatot – a fertőzés nagyobb gyakoriságát – értékelte a jogalkotó, ezért nem sérül a hátrányos megkülönböztetés tilalma. (ABH 2008, 1837, 1842–43.) A 123/2010. (VII. 8.) AB határozat alkotmányellenesnek ítélte, hogy a jogalkotó az anyasági segélyre jogosultságot nem szabályozta azonos feltételek szerint, ezáltal összehasonlítható helyzetben lévő jogalanyok között ésszerű indok nélkül tett különbséget. (ABK 2010, július, 838, 842.) 3.2. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a jogalkotó nagy szabadsággal rendelkezik a szociális tárgyú szabályok alkotása terén. E szabadságot azonban korlátozhatja a társadalom mindenkori helyzete, s végső soron határait megszabják az Alkotmány rendelkezései. A jogalkotó tehát a gazdaság helyzetére, az ellátórendszerek teherbírására tekintettel alakíthatja a szociális ellátások körét mindaddig, amíg valamely, az Alkotmányban rögzített elv (például a diszkrimináció tilalmának elve) nem sérül. Ebből eredően a rászorultaknak csak arra van alapvető joguk, hogy az ellátás iránti igényük elbírálása azonos szempontok alapján, tárgyilagosan, hátrányos megkülönböztetés nélkül, az elbírálásra vonatkozó eljárási szabályok korrekt alkalmazásával történjen. [Pl. 292/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 874, 876–877.; 514/B/2000. AB határozat, ABH 2005, 907, 909.] Ezért jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az azonos személyiségfejlődési zavarban szenvedők közti különbségtétel sérti-e az Alkotmány 70/A. §-át, amelynek során figyelemmel volt a 3.1. pontban idézett határozatokban foglaltakra. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát. A megkülönböztetés tilalmából az következik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés, vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a jogalkotó önkényesen, a tárgyilagos megítélés alapján ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.]. A támadott rendelkezés a fogyatékosság esetét a diagnosztizálásának konkrét módjával együtt határozza meg, ezáltal – függetlenül az R.-ben foglalt értelmező szabálytól – csak az autista betegekre vonatkozik. Alkalmazására súlyos vagy középsúlyos értelmi fogyatékosság esetén kerülhet sor, ha annak oka a személyiség egészét érintő fejlődés átható zavara, valamint 49 feletti IQ szint, F84 alá tartozó BNO besorolás. Ilyen mentális betegségben szenvednek az autisták, de ide tartoznak a WS-ben szenvedők is, akik így homogén csoportot képeznek, utóbbi betegek állapotát azonban nem lehet az autonómia tesztekkel kimutatni, mert azok kifejezetten az autizmus diagnosztizálására szolgálnak. Önmagában az, hogy a jogalkotó a mentális zavarokban szenvedőknek ezt a csoportját szociális juttatásban kívánta részesíteni, nem sérti az Alkotmány 70/A. §-át, mert az autizmus fennállását és a fogyatékosság mértékét az értelmi fogyatékosságra jellemző IQ szinttel nem, csak a rendelkezésben kifogásolt módszerrel lehet meghatározni. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. Ugyanakkor azonban az Alkotmánybíróság megítélése szerint a szabályozás hiányos volta alkotmányellenes helyzetet idézett elő. Az Alkotmánybíróság fent vázolt gyakorlata értelmében a szociális ellátások feltételeinek meghatározását az állam mindaddig szabadon határozhatja meg, amíg valamely alkotmányos alapjog – jelen esetben a diszkrimináció tilalma – nem sérül. A fogyatékosok esélyegyenlőségét biztosító rendelkezések megvalósításának korlátja, hogy ellátási igényük hátrányos megkülönböztetés nélkül történjék. A Fot. támadott rendelkezése a jogosultak körét az értelmi fogyatékosság okával és állapotuk minősítésével egyértelműen meghatározza, azonban annak előírásával, hogy a fogyatékosság megállapítására más módszer, mint az autonómia-tesztek alkalmazását nem teszi lehetővé, különbséget tesz az azonos mentális állapotú, így homogén csoportba tartozó személyek között aszerint, hogy betegségük milyen vizsgálati módszerrel állapítható meg. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nincs olyan ésszerű indok, amely megalapozná – az előbbi tesztekkel nem kimutatható – WS-ben szenvedőknek a Fot. 23. § (1) bekezdés d) pontján alapuló fogyatékossági támogatásból való kirekesztését. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. § (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására – az Abtv. 21. § (7) bekezdése alapján hivatalból is – akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotási feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint e rendelkezés alkalmazása során két feltételnek: a jogalkotó mulasztásának és az ennek következtében előállt alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.; 6/2001. (III. 14.) AB határozat, ABH 2001, 93, 103.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapításának nemcsak akkor van helye, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 1.) AB határozat, ABH 1995, 108, 113.], illetőleg ha a jogalkotó nem megfelelő tartalommal szabályozott, és ezáltal alkotmányellenes helyzet állt elő. [15/1998. (V. 8.) AB határozat, ABH 1998, 132, 138-139.]. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől. [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sértő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség azért áll fenn, mert a jogalkotó nem szabályozta azonos feltételek szerint a személyiségfejlődés átható zavarában szenvedő, súlyos vagy középsúlyos állapotú betegeket megillető jogosultságot, így hátrányosan megkülönbözteti a fogyatékosok közül azokat, akiknél a betegség diagnosztizálása más módszerrel történik. Ezért az Alkotmánybíróság felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2011. szeptember 30-ig tegyen eleget. Az Alkotmánybíróság e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el. Budapest, 2011. május 30. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke