1036/D/2005. AB határozat

1036/D/2005. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a választottbíráskodásról szóló 1994. évi LXXI. törvény 42. § (2) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezésekkel összefüggésben alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

I. 1. Az indítványozó elsődlegesen a választottbíráskodáról szóló 1994. évi LXXI. törvény (a továbbiakban: Vbt.)

8. §

8. §(1) bekezdése értelmében az eljárást megszüntetette

A jogerős végzés az indokolásában hivatkozik a Pp. 4. §

Az indítványozó szerint az alkotmányossági problémát az okozza, hogy fennálló érvényes választottbírósági kikötés esetén a bíróságok a Vbt. 8. § (1) bekezdésére hivatkozással elhárítják maguktól a társasági jogvita elbírálását, és ilyenkor nem mérlegelendő körülmény a számukra, hogy a választottbíróság az adott esetben már megállapította saját hatáskörének a hiányát [Pp. 4. § (1) bekezdése].

Az alkotmányjogi panaszát az indítványozó akként összegzi, hogy kérelme arra irányul, „hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg azt, hogy a jogalkotó szerv jogalkotói feladatának elmulasztásával idézte elő az alkotmányellenes helyzetet”, nevezetesen azt mulasztotta el, hogy negatív hatásköri összeütközés esetében kapcsolatot létesítsen a választottbírósági és a rendes bírósági eljárás között.

8. §(2) bekezdésével megegyező jogi norma hiánya okozza az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 50. § (1) bekezdésének és 57. § (1) bekezdésének a sérelmét

MKIK) mellett szervezett Állandó Választottbíróság (a továbbiakban: ÁVB) Eljárási Szabályzatának (a továbbiak ban: Vbesz.) a Díjszabályzata szabja meg. A Vbesz.-ben megállapított választottbírósági díjak mértéke az indítványozó szerint sérti a jogállamiságot és korlátozza a perindítási jogát.

II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biz tosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”

III. Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott, illetve érdemi elbírálásra alkalmatlan.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. §

Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozóval szemben alkalmazzák az alkotmányellenes jogszabályt, ezért alkotmányellenes mulasztásra nem lehet sikerrel panaszt alapozni [többek között:

1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160.; 54/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 514.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.

Az indítványozó által érvelésként hivatkozott Gt.-t a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gtúj.) 2006. július 1-jével hatályon kívül helyezte, de miután a Gtúj. 10. §-a tartalmazza a Gt. 52. §-ával megegyező rendelkezést, az Alkotmánybíróság az indítványban behatárolt tárgyi hatály alá eső társasági jogvitákra nézve lefolytatta az alkotmányossági vizsgálatot.

3.1. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. ezen rendelkezését, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatát is figyelembe véve a mulasztásban megnyilvánuló alkot- mányellenesség megállapításának két együttes feltétele van: 1. a jogalkotó jogszabályi felhatalmazáson alapuló, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésben jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, és 2. a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik.

Az Alkotmánybíróság a 35/2004. (X. 6.) AB határozatában az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő „jogalkotói mulasztás” és „alkotmányellenes helyzet” egymáshoz való viszonyára vonatkozó álláspontját: „Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy a jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. A jogalkotói feladat elmulasztása önmagában nem feltétlenül jelent alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 58–59.; 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968–969.; 1080/D/1997. AB határozat, ABH 1998, 1045, 1046.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, 2001, 123, 131.], a mulasztásból eredő alkotmányellenes helyzetet minden esetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani.” (ABH 2004, 504, 508.) 3.2. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályozási hiány fennáll-e.

Helytálló az indítványozónak az az álláspontja, amely szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés a bírósághoz fordulás alapjogát is tartalmazza.

Az Alkotmánybíróság először a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 67.) fejtette ki, hogy az Alkotmány

57. §

Az Alkotmánybíróság az 1/1994. (I. 7.) AB határozatában (ABH, 1994, 29, 35.) pedig kifejtette, hogy az eljárásjogi értelemben vett fél rendelkezési joga az alkotmányos önrendelkezési jog egyik aspektusa, eljárásjogi vonatkozása, amely az egyén autonómiáját érinti, illetőleg azzal kapcsolatos. A jogvitában érdekelt fél önrendelkezési joga körébe tartozik az az alkotmányos alapjog, hogy ügyét bíróság elé vigye. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tehát mindenkinek ahhoz biztosít jogosultságot, hogy saját jogát a független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, vagy e jogával ne éljen.

Az idézett határozatokban az Alkotmánybíróság egyúttal rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés nem jelent korlátozhatatlan alanyi jogot a perindításra, és kifejtette azt is, hogy az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ez a rendelkezés nem jelenti azt sem, hogy a jogvitában érdekelt fél erről az alapjogáról saját maga szabadon ne rendelkezhetne. A bírósághoz fordulás joga, a bíróság igénybevételére vonatkozó alapjog magába foglalja annak negatív oldalát is: alapjogot arra, hogy a személy ezzel a jogával ne éljen.

Az Alkotmánybíróság a 13/1990. (VI. 18.) AB határozatában (ABH 1990, 54, 55–6.) kifejtette, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság lényegi eleme a szerződési szabadság, amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos jognak tekint, és amely abban érvényesül, hogy a szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek.

Mindezt összegezve az 1282/B/1993. AB határozatában (ABH, 1994, 675, 679–80., a továbbiakban: Abh.) az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 57. §

Vagyis az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított alapjog negatív oldalát – a bírósághoz fordulás jogáról való lemondást – a szerződő felek a szerződés elemévé is tehetik.

Az 57. § (1) bekezdésébe foglalt alapjog negatív vonatkozása eszerint nemcsak úgy gyakorolható, hogy a fél jogai érvényesítése érdekében nem fordul bírósághoz (pl. követelését hagyja elévülni), de úgy is, hogy egy konkrét jogviszonyban e joglemondását megállapodásba, szerződésbe foglalja.

Az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint a szerződő feleknek ilyen joga jogvitájuknak szerződéssel választottbírósági útra terelése. Ez a jog éppen azt jelenti, hogy a szerződő felek lemondanak a bírói úthoz való jogukról. A bírósághoz fordulás alapjogának lényegéhez tartozik e jogról való lemondás szerződésbe foglalhatósága is valamely konkrét jogviszonyban vagy eljárásban.

A választottbíráskodás elméleti alapja az, hogy a felek anyagi jogaik felett szabadon rendelkezhetnek. Ez az alkotmányos önrendelkezési jogból következő jogosultság pedig nyilvánvalóan kiterjed az eljárásjogi jellegű szerződések megkötésének szabadságára, így az eljárásjogi természetű választottbírósági szerződésből folyó jogok és kötelezettségek meghatározására is.

Nincs, és nem is kerülhet senki olyan helyzetbe, hogy a szerződést, amelynek alapján esetleges jogvitáját válasz tottbíróság bírálja el, köteles legyen megkötni. A szerződési szabadság pedig arra is kiterjed, hogy amennyiben az érdekeltek jogvitájukat választottbírói útra terelik, egyúttal elfogadják az ÁVB-nek azt az általuk előzetesen is ismert (de legalábbis megismerhető) eljárási rendjét, amely szerint a bírói út igénybevételét a választottbírósági ítélettel szemben – részben vagy egészben – kizártnak kell tekinteni. A feleknek ez a joga az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe foglalt bírósághoz fordulás alapjogának negatív oldalából következik, amelynek alapján a szerződés tartalmává tehetik azt a rendelkezést is, hogy e jogukkal nem élnek, e jogukról kifejezetten lemondanak. (Abh. 681.) A fentebb kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg az indítványozó által állított, alkotmányellenes helyzetet előidéző szabályozási hiány, mert a bírói út igénybevételéhez való alkotmányos jog [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] magába foglalja annak szabadságát is, hogy a fél e jogával ne éljen, arról egy konkrét jogviszonyban szerződéssel kifejezetten lemondjon.

Mivel a választottbíróság felhatalmazása arra, hogy valamely jogvitát végérvényesen eldöntsön, a felek – eljárásjogi tartalmú – magánjogi szerződésén alapszik, nem sért más alkotmányos rendelkezéseket sem, így az Alkotmány

2. §

42. §(2) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezéssel

összefüggésben az alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt elutasította.

Ennek megfelelően – az Indokolás III/3.1. pontjában kifejtettekre is tekintettel – az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítványozó által kifogásolt szabályozási hiány fennáll-e.

4.1. Az It. az 55. §-ában a következőképpen rendelkezik: „Választottbírósági eljárásban az illeték az eljárás tárgya értékének 1%-a, de legalább 5000 forint, legfeljebb 250 000 forint. Ha az eljárás értéke nem állapítható meg, az illeték 10 000 forint.” Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a választottbírósági eljárásra vonatkozóan az It. tartalmazza a tárgyi hatályának megfelelő jogi rendelkezést.

4.2. A Vbt. 28. §-a értelmében: „A felek a választottbíróság által követendő eljárás szabályaiban – e törvény keretei között – szabadon állapodhatnak meg, ideértve valamely állandó választottbíróság eljárási szabályzatának kikötését is. (...)”

A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI törvény (a továbbiakban: Gkt.) 12. § (2) bekezdése értelmében az MKIK biztosítja az indítványozó által nevesített ÁVB működési feltételeit, megválasztja és visszahívja a választottbírókat.

S végül a Vbesz. 3. cikkének (5) bekezdése szerint az ÁVB elnöksége tesz javaslatot az MKIK elnökségének a Vbesz. megallapítására, illetve módosítására.

A fenti szabályok alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy miután a Gkt. felhatalmazza az MKIK-t a mellette szervezett ÁVB működési feltételeinek biztosítására, ez magába foglalja az ÁVB Eljárási Szabályzata megalkotásának a kötelezettségét is [vö.: Vbesz. 3. cikkének (5) bek.], aminek az MKIK eleget tett. A Vbesz. tartalmazza a választottbírósági díjakat is, amelyek az adminisztratív költségek, az egyesbírói honorárium és a közterhek összegéből tevődnek össze. A választottbíróság hatáskörének kikötésekor a felek előre tudják, hogy jogvita esetén milyen összegű eljárási díjjal kell számolniuk. Ugyanakkor a választottbírósági díjak ugrásszerű megemelése maga után vonhatja a választottbírósági klauzulák felek általi felbontását és az ügyek állami bírósági útra terelését.

Ezen szabályok összevetéséből az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem áll fenn az indítványozó által állított szabályozási hiány, a felhívott alkotmányi rendelkezésekből pedig nem vezethető le, hogy a választottbírósági díjat törvényi szinten, a Vbt. által kell szabályozni.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy sem az It.-vel, sem a Vbt.-vel összefüggésben nem áll fenn jogalkotói mulasztás, ezért az indítványt ebben a részében is elutasította.

Budapest, 2010. október 18. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke