178/
- (XII. 29.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő határozatot:
- Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz díjának, valamint a szennyvízgyűjtés, elvezetés és tisztítás szolgáltatási díjának megállapításáról szóló 3/
- (II. 15.) rendelete
- §
(3)és
(4)bekezdése alkotmányellenes, ezért azt e határozat közzétételét követő nappal megsemmisíti.
- Az Alkotmánybíróság Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz díjának, valamint a szennyvízgyűjtés, elvezetés és tisztítás szolgáltatási díjának megállapításáról szóló 3/
- (II. 15.) rendelete 2.
(1)bekezdése és 3. §
(1)bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. Az indítványozó Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testületének az önkormányzati közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz díjának, valamint a szennyvízgyűjtés, elvezetés és tisztítás szolgáltatási díjának megállapításáról szóló 3/
- (II. 15.) rendelete (a továbbiakban: Ör.) 2–
- §-ainak a megsemmisítését kéri. Az indítványozó egyrészt azt sérelmezi, hogy az Ör. a szennyvízcsatorna szolgáltatás díjának megállapításánál nem vette figyelembe a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/
- (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.)
- §
(4)bekezdés d)–e) pontjaiban rögzítetteket (ún. locsolási kedvezmény), így a locsolási célú ivóvíz után is csatornadíj megfizetésére kötelezte a lakosságot. Másrészt kifogásolja, hogy az Ör. nem tartalmazza, hogy a legmagasabb ár megállapításáról rendelkezik, holott az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ártv.) és melléklete értelmében az önkormányzat csak a legmagasabb ár megállapításáról dönthet. Mindezekre tekintettel, az Ör. megsértette az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdését, amely szerint az önkormányzati rendelet nem lehet ellentétes más jogszabállyal. Az indítványozó az ivóvíz korábbi díjának hatszorosára emelt mértékét is sérelmezte, álláspontja szerint ugyanis az Ör.-ben megállapított, megemelt összegű ivóvízdíj csupán azt a célt szolgálja, hogy a lakosságot abban az esetben is fizetésre kényszerítse, ha esetleg nem kívánna a szennyvízcsatorna szolgáltatást biztosító hálózatra csatlakozni. Végül az Ör.-t az Alkotmány 42. §-ába ütközőnek is tartja, mivel úgy véli, az önkormányzat a helyi közhatalmat nem a lakosság érdekében gyakorolja akkor, amikor a piaci szempontok figyelmen kívül hagyásával állapítja meg a víz– és csatorna díját. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „44/A. §
(2)A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes más jogszabállyal.” „70/E. §
(1)A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2)A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.” „70/I. §
(1)Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.” 2. Az Ártv. indítvánnyal érintett rendelkezései: „7. §
(1)A mellékletben felsorolt termékekre, szolgáltatásokra (a továbbiakban együtt: termék) az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat (a továbbiakban együtt: hatósági ár megállapítója) legmagasabb árat vagy legalacsonyabb árat (a továbbiakban együtt: hatósági ár) állapít meg.” „8. §
(1)A legmagasabb árat – a
(2)bekezdésben szabályozott kivétellel – úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.” „Melléklet az
- évi LXXXVII. törvényhez Hatósági áras termékek I. Legmagasabb ár B) Szolgáltatások Szolgáltatásszám (SZTJ) Megnevezés A hatósági ár megállapítója 8111–1–2 Az önkormányzati tulajdonú víziközmű által biztosított szennyvízelvezetés szennyvíztisztítás és -kezelés díja települési önkormányzat – fővárosban a Fővárosi Önkormányzat – képviselő-testülete”
- Az Ör. indítvánnyal érintett rendelkezései: „
- §
(1)Az önkormányzati közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz díja 523 Ft/m3
(2)Az
(1)bekezdésben meghatározott díj az ÁFÁ-t nem tartalmazza.
(3)A díjfizetés alapjául szolgáló fogyasztott vízmennyiséget vízmérővel kell meghatározni.” „3. A szennyvízcsatorna szolgáltatás és tisztítás díja 311 Ft/m3
(2)Az
(1)bekezdésben meghatározott díj az ÁFÁ-t nem tartalmazza.
(3)A díjfizetés alapjául szolgáló kibocsájtott szennyvíz mennyiségét az 1. §
(3)bekezdésében meghatározott vízmennyiség 100%-ban kell meghatározni.
(4)A díjfizetés alapjául nem vehető figyelembe a
(3)bekezdésben írt vízmennyiségből az a mennyiség, amelyet a fogyasztónál hitelesített al-mérővel mértek és az a fogyasztó
- a)állattartási tevékenységhez használták fel és a fogyasztó igazolta, hogy a keletkezett hígtrágya tárolására az építési hatóság által engedélyezett hígtrágya tárolóval rendelkezik,
- b)ipari tevékenység végzéséhez használta fel és az így keletkezett ipari szennyvíz elszállításáról és elhelyezéséről hatósági engedéllyel rendelkező szennyvíztisztító telepen gondoskodott.” III. Az indítvány részben megalapozott. Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következőkre alapozta: 1. Az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdése szerint a helyi képviselő-testület feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes más jogszabállyal. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. §
(1)bekezdése pedig előírja, hogy a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot. Az Ötv. 8. §
(1)bekezdése alapján a helyi önkormányzat feladata a helyi közszolgáltatások körében a csatornázás. A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 4. §
(2)bekezdése szerint a helyi önkormányzatnak gondoskodnia kell a településen „keletkező használt vizek (szennyvizek) szennyvízelvezető művel való összegyűjtéséről, tisztításáról, a tisztított szennyvíz elvezetéséről, illetőleg a más módon összegyűjtött szennyvíz, továbbá a szennyvíziszap ártalommentes elhelyezésének megszervezéséről”. A Vgtv. 13. §
(1)bekezdése a víziközművek működtetése során végzett szennyvízelvezetést, –elhelyezést és –tisztítást közüzemi tevékenységként határozza meg. A Kr. 1. §
(1)bekezdése pedig a közműves szennyvízelvezetést közüzemi szolgáltatásnak minősíti. A Kr. meghatározza azokat a feltételeket is, amelyek hatással vannak a közüzemi szolgáltatás díj kialakítására. Így a Kr. 24. §
(1)bekezdése kimondja, hogy a szennyvízelvezetési helyről a szennyvízelvezető műbe kerülő szennyvíz mennyisége méréssel, mérés hiányában pedig az adott helyen fogyasztott (számlázott) vízmennyiség alapulvételével állapítható meg. A Kr. 24. §
(3)bekezdésének megfelelően szennyvízként kell figyelembe venni az elkülönítetten mért vízhasználatokat – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, és a fogyasztási hely egyúttal szennyvízelvezetési hely is. Ugyanakkor a Kr. 24. §
(4)bekezdése szerint nem vehető figyelembe a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál „
- a)az a szennyvízmennyiség, ami a vízügyi felügyelet engedélye alapján önálló szennyvízelhelyező műben vagy befogadóban nyert elhelyezést;
- b)az a szennyvízmennyiség, amelynek a szennyvízelvezető műbe vezetését minőségi vagy egyéb okok miatt az illetékes hatóság megtiltotta, és elhelyezését a fogyasztó igazolta;
- c)az a vízmennyiség, amely az ivóvízvezeték meghibásodása következtében a környezetben elszivárgott;
- d)a külön jogszabály felhatalmazása alapján kihirdetett jogszabályok szerint az év meghatározott időszakában locsolási célú felhasználásra figyelembe vett ivóvízmennyiség, amely nem lehet kevesebb mint az adott időszakhoz tartozó vízhasználat 10%-a;
- e)a házi ivóvízvezeték hálózatra, a szolgáltató és a fogyasztó írásbeli megállapodása, illetőleg a szolgáltató hozzájárulása szerint telepített mellékvízmérőn mért elkülönített locsolási vízhasználat, ha a
- d)pont szerinti kedvezmény igénybevételére nem kerül sor”. Az Ör. 3.
(3)bekezdése szerint a szennyvízcsatorna szolgáltatás díj megfizetésénél a díjfizetés alapjául szolgáló kibocsájtott szennyvíz mennyisége – visszautalva az Ör. 2. §
(3)bekezdésre – a fogyasztott ivóvízmennyiség 100%-a. Ugyanakkor az Ör. 3.
(4)bekezdése szerint a díjfizetés alapjául nem vehető figyelembe a szennyvíz mennyiségének meghatározásánál az a vízmennyiség, amelyet a fogyasztónál hitelesített almérővel mértek és a fogyasztó
- a)állattartási tevékenységéhez használták fel és a fogyasztó igazolta, hogy a keletkezett hígtrágya tárolására az építési hatóság által engedélyezett hígtrágya tárolóval rendelkezik,
- b)ipari tevékenység végzéséhez használta fel és az így keletkezett ipari szennyvíz elszállításáról és elhelyezéséről hatósági engedéllyel rendelkező szennyvíztisztító telepen gondoskodott. 2. A Kr. és az Ör. szabályainak összevetéséből kitűnik, hogy az Ör.-nek a szennyvízdíj megállapításánál figyelembe vehető vízmennyiségre vonatkozó előírásai lényegesen eltérnek a Kr. szabályaitól. Az Ör. csak az állattartási és az ipari tevékenység során keletkező szennyvíz tekintetében teszi lehetővé a díjfizetés alapjául szolgáló szennyvízmennyiség csökkentését, abban az esetben, ha a fogyasztó igazolja, hogy az adott tevékenységből származó szennyvizet hatóságilag engedélyezett tárolóban helyezte el. Az Ör. 3. §
(3)bekezdése részben megfelel a Kr. 24. §
(4)bekezdésének a) pontjában foglaltaknak, azonban a Kr. 24. §
(4)bekezdésében foglalt egyéb szennyvízmennyiség és költségcsökkentő szabályt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Így többek között az ún. locsolási kedvezmény sem került szabályozásra az Ör.-ben, amit az indítványozó is kifogásolt beadványában. Az Alkotmánybíróság elvi jelleggel a 61/
- (XII. 24.) AB határozatában megállapította: „Nincs jogszerű akadálya annak, hogy a helyi rendelet a magasabb szintű jogszabálynak a saját rendeletébe illeszthető előírásait – szó szerint – átvegye. Az sem törvénysértő, ha a helyi rendelet a magasabb szintű jogszabály előírásait nem ismétli meg. A magasabb szintű jogszabályi rendelkezések ugyanis – akár a szó szerinti átvétellel, akár alacsonyabb szintű jogszabályba való beillesztés nélkül – önmagukban is érvényesek. A vegyes jogszabály-szerkesztési megoldás azonban homályos, megtévesztő és félrevezető.” [ABH 1994, 471, 472, 474.] A jogalkotásról szóló
- évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.)
- §-a szerint a jogi szabályozás nem lehet indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű. Ezzel összhangban – a
- § harmadik mondata – egyértelműen kimondja, hogy a jogszabályban nem ismételhető meg olyan jogszabály rendelkezése, amellyel a jogszabály az Alkotmány alapján nem lehet ellentétes. Az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdése szerint a helyi önkormányzat rendelete más jogszabállyal nem lehet ellentétes. A fentiekből következik, hogy a helyi önkormányzat rendeletében más jogszabályi rendelkezés nem ismételhető meg. Önkormányzati rendeletek esetében a Jat. – tekintettel az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdésére – lényegében általános jelleggel tiltja meg más jogszabályok rendelkezéseinek idézését. Ebből következően a helyi önkormányzatok rendeleteikben nem ismételhetik meg a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseit. A Jat. a fentebb ismertetett alkotmánybírósági gyakorlatot tehát részben törvényi szabállyá formálta, megerősítve, hogy a magasabb szintű jogszabályi rendelkezések – szó szerinti átvétel nélkül – önmagukban is érvényesek, arra az állampolgárok közvetlenül is hivatkozhatnak. Jelen ügyben ez azt jelenti, hogy bár az Ör. nem szabályozza az ún. locsolási kedvezményt [Kr. 24. §
(4)bekezdés d)–e) pontja], annak igénybevételére a Kr. alapján a község lakosai is jogosultak. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Ör. 3. §
(4)bekezdésének megalkotásával jogbizonytalanságot idézett elő, mivel a Kr. előírásait átfogalmazva, azoktól eltérő szabályozást alakított ki. Mindezek alapján az Ör. 3. §
(4)bekezdését – és a szoros tartalmi összefüggésekre tekintettel a
(3)bekezdést is – az Alkotmány 2. §
(1)bekezdésében védett jogbiztonságot sértőnek tekintette, s ezért alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette.
- Az indítványozó az Ör.-nek az ivóvíz és a szennyvízcsatorna szolgáltatás díjára vonatkozó rendelkezéseit is kifogásolta. Álláspontja szerint az Ör. egyrészt nem rendelkezik arról, hogy az Ártv. értelmében az általa megállapított ár egyben a legmagasabb ár, másrészt az Ör. által megállapított szolgáltatási díjak az Ártv.
- §
(1)bekezdésében megengedetnél magasabbak. Az Ör. 2. §
(1)bekezdése szerint az indítvány benyújtásakor az önkormányzati közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvíz díja 480 Ft/m3, az elbíráláskor 597 Ft/m3. Az Ör. 3. §
(1)bekezdése szerint a szennyvízcsatorna szolgáltatás és tisztítás díja az indítvány benyújtásakor 250 Ft/m3, az elbíráláskor 311 Ft/m3. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör.-be szabályozott díjmértékek ellenétesek az Ártv. hatósági díjmegállapításra vonatkozó rendelkezéseivel (magasabbak az indokoltnál), és így sértik az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdését, ugyanakkor az Alkotmány
- §-át is, mivel az önkormányzat nem a lakosság érdekében gyakorolta a helyi közhatalmat. 3.1 Az Ártv.
- §
(1)bekezdése felhatalmazást ad a mellékletben felsorolt termékekre és szolgáltatásokra az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat számára a hatósági ár megállapítására. Az Ártv. mellékletének I. pontja határozza meg, hogy a hatósági ár megállapítója mely termékek, szolgáltatások esetén állapíthat meg legmagasabb árat. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a 18111–1–2 szolgáltatásszámú – az önkormányzati tulajdonú viziközmű által biztosított szennyvízelvezetés, szennyvíztisztítás- és kezelés – szolgáltatás díjának hatósági ármegállapítója az Ártv. mellékletének I. pontja szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete. A melléklet I. pontja alapján az is megállapítható, hogy az ármegállapító a legmagasabb ár megállapítására kapott felhatalmazást. Az Alkotmánybíróság a 946/B/2006. AB határozatban már kimondta, hogy: „Az Ártv. 7. §
(1)bekezdésének tartalma a melléklet rendelkezéseivel összevetve nem kötelezi az ármegállapítót arra, hogy a legalacsonyabb vagy a legmagasabb ár szabályozása között válasszon. Az önkormányzat képviselő-testülete az Ártv.-ben kapott felhatalmazás alapján jogszerűen csak a legmagasabb árat állapíthatta meg.” (ABH 2008, 3226, 3228.) A fentiek alapján azért, mert Jászalsószentgyörgy Község Önkormányzat Képviselő-testülete nem nevesítette külön az Ör.-ben, hogy a megállapított díj a „legmagasabb ár”, az nem ütközik az Ártv. 7. §
(1)bekezdésével, így nem sérül az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdésének rendelkezése. Ezért az Alkotmánybíróság az Ör. alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt e tekintetben elutasította. 3.2 Az indítványozó álláspontja szerint az önkormányzat a szolgáltatási díjak megállapításakor figyelmen kívül hagyta az Ártv. 8. §-ában foglalt azon előírást, amely szerint a legmagasabb árat úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéséhez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is. Úgy véli, hogy a sérelmezett szolgáltatási díjak ennél magasabban, a piaci árat jóval meghaladóan kerültek megállapításra. Az Ör. támadott rendelkezései tehát ellentétesek az Ártv. előírásaival, ami sérti az Alkotmány 44/A. §
(2)bekezdésében foglaltakat. Másrészt a piaci árat jelentősen meghaladó mértékű szolgáltatási díj megállapítása miatt sérül az Alkotmány
- §-ának azon fordulata, amely szerint a helyi önkormányzás lényegi eleme a helyi közhatalomnak a lakosság érdekében való gyakorlása. Az Alkotmánybíróság a 6/
- (IV. 21.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) részletesen foglalkozott a helyi közszolgáltatások szabályozási környezetével és e körben olyan fontos megállapításokat tett, amelyek jelen ügyben is irányadóak. Az Abh. megállapítja, hogy a helyi önkormányzatok az Ártv. szabályai alapján meghatározott közszolgáltatások legmagasabb hatósági árának rendeletben történő megállapítására rendelkeznek felhatalmazással, az ármegállapítás egyes garanciális szabályait az Ártv. 7–
- §-ai tartalmazzák. Annak érdekében, hogy a hatósági ár arányos legyen az igénybe vett szolgáltatás mennyiségével és minőségével, a közszolgáltatásra vonatkozó külön törvények, illetőleg törvényi felhatalmazás alapján a szolgáltatás szakmai szabályainak meghatározására kibocsátott kormányrendeletek is tartalmaznak olyan rendelkezéseket, amelyeket az önkormányzatoknak a szolgáltatás díjának megállapítása során figyelembe kell venniük. Az önkormányzati tulajdonú viziközmű által biztosított közüzemi szolgáltatások díjával kapcsolatosan a vízgazdálkodásról szóló
- évi LVII. törvény
- §-a csak a fogyasztó díjfizetési kötelezettségéről rendelkezik, azonban a törvény e §-ának felhatalmazásán alapuló 38/
- (IV. 5.) Korm. rendelet a közszolgáltatás szakmai szabályozása keretében egy sor olyan, a díjfizetésre, a szolgáltatás mennyiségének mérésére vonatkozó szabályt állapít meg (
- §, 17–
- §, 23–
- §), amelyek egyúttal behatárolják az önkormányzat díjmegállapítási szabadságát is. [6/
- (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 97–98.] A hatósági ár és a piaci ár összevethetőségéről pedig az alábbiakat mondta az Alkotmánybíróság: „Azon szolgáltatások esetén azonban, amelyek tekintetében törvény hatósági ár megállapítását írja elő, az árak a jogszabályban előírt hatósági árhoz igazodnak és nem a piaci kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg azokat. Ezért az ilyen szolgáltatások esetén szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyának megítéléséhez nélkülözhetetlen piaci érték megállapítására nincs mód. Így a hatósági árat megállapító rendeleti szabályok törvényessége a Ptk. rendelkezései alapján nem vizsgálható. Hatósági árak esetében a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságát az árhatósági jogkört szabályozó törvények hivatottak biztosítani azzal, hogy meghatározzák az árképzés szabályait, a hatósági ár megállapítása során figyelembe veendő tényezőket.” [34/B/
- AB határozat, ABH 1998, 1080, 1083.] Mindezek alapján megállapítható, hogy a helyi önkormányzatok hatósági ármegállapító jogköre az önkormányzati viziközmű szolgáltatásai legmagasabb árának megállapítására terjed ki. A szolgáltatási díj mértékét az önkormányzatok az ágazati jogszabályokban szereplő szigorú szakmai szempontok figyelembevételével határozzák meg, amelyek biztosítják a szolgáltatás ellenszolgáltatás egyenértékűségét. Az Alkotmánybíróságról szóló
- évi XXXII. törvény
- §-a alapján az Alkotmánybíróság hatásköre a jogszabályok alkotmányossági vizsgálatára terjed ki. Ennek keretében az Alkotmánybíróság csak azt vizsgálhatná, hogy a közszolgáltatásokkal kapcsolatos árhatósági jogkört szabályozó jogi normák megfelelnek-e az Alkotmány előírásainak, nem vizsgálhatja azonban az egyes helyi önkormányzatok árképzését, különösen az egyes díjtételek mértékét, mivel az önmagában nem alkotmányossági kérdés. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság elutasította az Ör. 2.
(1)bekezdésének és 3. §
(1)bekezdésének az Alkotmány 42. § és 44/A. §
(2)bekezdésébe ütközésének megállapítására, és a támadott rendelkezése megsemmisítésére irányuló indítványt. Budapest,
- december
- Dr. Holló András s. k., Dr. Kiss László s. k., előadó alkotmánybíró alkotmánybíró