1203/B/2006. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvá

1203/B/2006. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 86. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. 1. Az indítványozó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 86. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. E szabály értelmében a költségmentesség, az illetékmentesség, valamint az illetékfeljegyzési jog nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettségét. Az indítványozó szerint a fenti rendelkezés sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, illetve 70/A. § (1) bekezdését. Meglátása szerint a költségmentesség vonatkozásában sérül a bíróság előtti egyenlőség elve azzal, hogy a polgári perben a költségmentességben részesülő felperest és a költségmentességben részesülő alperest megillető kedvezmények nem azonosak. Az egységes bírói gyakorlat értelmében ugyanis a pervesztes alperes költségmentessége ellenére is köteles a felperes részére megtéríteni a pernyertes felperes által korábban lerótt illetéket. Ha azonban a költségmentes felperes lesz pervesztes, az illeték – a költségmentessége részét képező illetékmentesség [Pp. 84. § (1) bekezdés a) pontja] folytán – az állam terhén marad. Márpedig a törvényalkotó a személyes költségmentességbe tartozó kedvezmények meghatározásakor nem tett különbséget aszerint, hogy a költségmentességben részesülő fél felperesi vagy alperesi pozícióban van. Hivatkozott arra is, hogy a költségmentességben részesülő, pervesztes alperest az illeték megfizetésének kötelezettsége csak akkor terheli, ha azt a felperes előzetesen lerótta, s így az a felperes pervitelével felmerült perköltséggé vált. Ha a felperes az őt megillető költségkedvezményre tekintettel az illetéket nem rótta le, a pervesztes költségmentes alperes az államnak a feljegyzett illeték megfizetésére nem köteles. A támadott szabályozás az indítványozó szerint ellentétes nemcsak az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, de a 70/A. § (1) bekezdésével is, mert – a fent kifejtett okok miatt – a személyes költségmentes alperest ésszerű indok nélkül hátrányosan megkülönbözteti a személyes költségmentességben részesülő felpereshez képest. 2. Az Alkotmánybíróság az 1074/B/1994. AB határozatában (ABH 1996, 452., a továbbiakban: Abh.) már foglalkozott a Pp. 86. § (3) bekezdésének és az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jognak a kapcsolatával. Ennek során azt vizsgálta, sérti-e a bírósághoz fordulás jogát az, hogy a kérdéses szabály következtében a pervesztes fél bizonyos költségek viselésére kötelezhető. Az Alkotmánybíróság e határozatában megállapította, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése nem foglalja magában az igazságszolgáltatással kapcsolatos működtetési költségeknek és a felek oldalán felmerülő kiadásoknak a felekre való áthárítása tilalmát. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből fakadó követelmények nem azonosíthatók a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázat teljes mérvű kiküszöbölésével. Mivel nem volt megállapítható, hogy az indítványban kifogásolt rendelkezések alkalmasak lennének az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt alapvető jog érvényesítésének lehetetlenné tételére, az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította. (ABH 1996, 508, 510.) Az Alkotmánybíróság „ítélt dolog” címén megszünteti az eljárást, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által már érdemben elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetve alkotmányos elvére – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértés megállapítását [az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat 31. § c) pontja, ABK 2009. január, 3.]. Mivel jelen ügyben az indítványozó bár ugyanazon alkotmányos rendelkezés vonatkozásában, de más indokok alapján kérte a Pp. 86. § (3) bekezdésének megsemmisítését, res iudicata esete nem áll fenn, így az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta az indítványt. 3. Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyi és rendészeti miniszter véleményét. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. A Pp. indítvánnyal támadott rendelkezése: „86. § (3) A költségmentesség, az illetékmentesség, va lamint az illetékfeljegyzési jog nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek, továbbá a végrehajtási eljárás során a felek által lerótt illetékek és előlegezett költségek (végrehajtási költségek) megtérítésének kötelezettségét.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány benyújtását követően a polgári perben nyújtott költségkedvezmények rendszere jelentősen átalakult, ám ez az indítványozó által kifogásolt szabályt nem érintette. Továbbra is helytálló az indítványozó megállapítása, hogy amennyiben a felperes a keresetlevelén az eljárási illetéket lerótta, akkor azt a pervesztes alperes akkor is köteles a felperesnek megfizetni, ha számára a bíróság (teljes) személyes költségmentességet engedélyezett. Ha azonban a felperes részesült költségmentességben (teljes személyes költségmentességet engedélyezett számára a bíróság, avagy a részleges költségmentesség kiterjed az illetékre is), akkor az illetéket nem kell megelőlegeznie, pervesztessége esetén az illetéket az állam viseli. Ha pedig a felperes az illeték keresetlevélen történő lerovása alól valamilyen költségkedvezmény (teljes vagy részleges költségmentesség, illetékfeljegyzési jog) folytán mentesült, akkor a pervesztes költségmentes alperesnek a feljegyzett illetéket nem kell megfizetnie, az az állam terhén marad. Az Alkotmánybíróság értelmezésében az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében megfogalmazott bíróság előtti egyenlőség a bírói útra tartozó ügyek tekintetében eljárási alapelvet fogalmaz meg. A bíróság előtti egyenlőség elve a személyek általános jogegyenlőségének a bírósági eljárásra való vonatkoztatása [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 264.; 18/B/1994. AB határozat, ABH 1998, 570, 572.]. „Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése a törvény előtti egyenlőséget jogérvényesítési szempontból deklarálja, tehát valójában eljárásjogi garancia arra, hogy jogainak érvényesítése tekintetében a bíróság (törvény) előtt mindenki egyenlő eséllyel rendelkezik” (191/B/1996. AB határozat, ABH 1997, 629, 631.). „Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt bíróság előtti egyenlőség elve a tisztességes eljárás követelményének olyan garanciáját jelenti, amelynek alapján jogaik érvényesítése során nem tehető különbség a jogalanyok között. Ezen, a jogegyenlőség általános elvének a bírósági eljárásra vonatkoztatott alkotmányi követelménye arra vonatkozik, hogy a jogviszonyok tartalmi és tárgyi azonossága esetén a jogalanyok azonos elbánásban részesüljenek” (724/B/2002. AB határozat, ABH 2003, 1539, 1540.). „Polgári eljárásjogunk a fél fogalmát általában processzuális értelemben használja. Eszerint a felek közül az, aki a pert kezdeményezi, aki jogának vagy jogi érdekének per útján való érvényesítését kéri, aki tehát az eljárást megindítja: a felperes. Az a személy pedig, akivel szemben az eljárás megindul, aki a felperes követelésével szemben védekezik, vagyis az ellenérdekű fél: az alperes. Amíg a felperesi szerep önként vállalt perbeli pozíció, addig az alperesi szerep rákényszerített. Az alperesi pozíció tehát ex lege bekövetkezik, ahhoz az alperes részéről semmiféle nyilatkozatra vagy egyéb közreműködésre, perbebocsátkozásra nincs szükség. A keresetlevél kézbesítésével alperessé váló személy azonban azonnal a fél pozíciójába kerül, vagyis ettől a pillanattól fogva az ellenérdekű féllel az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján egyenlő jogállásúvá válik. Az Alkotmány jogot biztosít a perbeli egyenlőségen alapuló eljárás lefolytatására. Ezt az alkotmányos jogot a perbeli pozíciók egyenjogúságának, mellérendeltségének és a kétoldalú meghallgatás elvének az eljárási garanciái konkretizálják, vagyis mindazok az eljárási jogosultságok, amelyeket az Alkotmánybíróság a félegyenlőség körében fentebb részletezett.” [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 376, 381-382.] Jelen ügyben a peres felek egyenjogúságát a perköltségek viselése szempontjából kellett vizsgálnia az Alkotmánybíróságnak. Az Alkotmánybíróság 1518/B/1991. AB határozatában (ABH 1993, 570, 571.) rámutatott, hogy a perköltség fogalmának és feltételeinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg. A perköltség szabályozása csak akkor hozható az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatba, ha valamely személyi kör számára a bírói út igénybevétele a költségviselési szabályok miatt lehetetlenné válik (181/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 588, 589.). A perköltségviselés általános szabálya szerint a perköltséget a pervesztes fél viseli [Pp. 78. § (1) bek.]. Egy korábbi határozatában (672/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 508, 510.) az Alkotmánybíróság már kifejtette, hogy a perköltségviselési kötelezettség nem jelent fenyegetettséget a félre általában, csak arra a félre, aki pervesztes lesz: akivel szemben jogosan érvényesítettek igényt vagy aki alaptalan igényt érvényesített (Abh., lásd: ABH 1996, 452, 454.). Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rögzítette, hogy a bírói úthoz való hozzáférést nem korlátozza és nem akadályozza az, hogy a költségmentesség általában az eljárás során felmerülő költségeknek csak az előlegezése, és – az illetékmentességet kivéve – nem a viselése alól mentesít. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése nem foglalja magában az igazságszolgáltatással kapcsolatos működtetési költségeknek és a felek oldalán felmerülő kiadásoknak a felekre való áthárítása tilalmát. Ezen alkotmányos rendelkezésből fakadó követelmények nem azonosíthatók a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázat teljes mérvű kiküszöbölésével. (ABH 1996, 452, 454.) Később, az 539/B/1997. AB határozatban azt is hangsúlyozta, hogy a Pp. teljes személyes költségmentességre vonatkozó szabá lyai részleteinek meghatározásánál a jogalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg. Egyúttal kiemelte, hogy a bírói úthoz való jogból nem következik, hogy az államnak támogatnia kell még a rosszhiszeműnek vagy már eleve eredménytelennek látszó pereskedést és ennek kibontakozását is (ABH 1998, 734, 736.). A Pp. 75. § (1) bekezdése értelmében perköltség – a törvényben meghatározott kivételeket nem tekintve – mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel. Perköltségnek minősül például az előzetes tudakozódás és levelezés költsége, a tanú- és szakértői díj, az ügygondnoki és tolmácsdíj, a helyszíni tárgyalás és szemle költsége, és a perköltség körébe tartozik az eljárási illeték is. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 1. és 37. §-a értelmében a bírósági eljárásért – a kivételektől eltekintve – eljárási illetéket kell fizetni. Az Itv. 38. § (1) bekezdése alapján az illetéket az eljárást kezdeményező fél az eljárás megindításakor köteles megfizetni, kivéve, ha az illeték megfizetéséről utólag kell határozni. Az utóbbi esetben az illetéket az viseli, akit a bíróság erre kötelez. A támadott Pp. rendelkezés önmagában mindkét perbeli félre ugyanúgy vonatkozik, közöttük e szabály különbséget nem tesz. A pervesztes fél a pernyertes ellenfélnél felmerült valamennyi perköltséget köteles a per végén megfizetni, legyen az szakértői díj, tolmácsdíj, tanúdíj vagy eljárási illeték. Valamennyi költség vonatkozásában igaz, hogy amennyiben azt a pernyertes fél a per folyamán maga előlegezte meg, a költségmentes pervesztes fél köteles számára megfizetni, azaz a per végén viselni. Ha azonban valamely költséget az állam a pernyertes fél helyett megelőlegezett, akkor az az állam terhén marad, annak megfizetésére a költségmentes fél nem kötelezhető. Az illeték vonatkozásában az Itv. idézett szabálya folytán fordulhat elő, hogy a költségmentes felperes és a költségmentes alperes helyzete pervesztesség esetén nem lesz teljesen azonos. Illetékfizetési kötelezettség keresetindításkor csak a felperesi oldalon merülhet fel, az alperes – az eljárási illetékek megfizetésére vonatkozó szabályozásból eredően – eljárási illetéket nem ró le. Ezért csak a felperesi pozícióval hozható összefüggésbe a keresetindítással együtt járó illetékfizetési kötelezettség. Az a különbség ezért, ami a költségmentes felperes és a költségmentes alperes illetékviselési helyzete között mutatkozik pervesztesség esetén, a felek perbeli pozíciójából fakad. Hasonló a helyzet a másodfokú eljárásnál, ahol szintén az eljárást kezdeményező, azaz a fellebbező félnek kell lerónia az eljárási illetéket, de ez a fél lehet akár a felperes, akár az alperes. Az indítványozó által kifogásolt szabályozás valójában tehát az eljárást kezdeményező fél és az ellenfél vonatkozásában érvényesül, ahol a költségmentes ellenfél vonatkozásában valósulhat meg a hátrányos helyzet, azaz, az eljárási illeték viselése pervesztessége esetén, amennyiben azt a fellebbező fél lerótta. Ebben az esetben tehát önmagában nem az alperesi-felperesi pozíciónak van relevanciája. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság nem találta az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe ütközőnek a Pp. azon szabályát, amelynek értelmében a pervesztes félnek akkor is meg kell fizetnie a pernyertes fél oldalán felmerült perköltségeket, ha költségmentességben részesült. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből az a követelmény sem vezethető le, hogy a pernyertes fél által korábban megelőlegezett költségek közül az államnak járó összeget (illetéket) minden esetben az államnak kellene viselnie a pervesztes költségmentes fél helyett. A pernyertes által különböző címen és különböző jogosultaknak kifizetett összegek között nem kell különbséget tennie a jogalkotónak ahhoz, hogy biztosítsa a felek bíróság előtti egyenlőségét. 2. Az indítványozó a Pp. 86. § (3) bekezdésében foglalt szabályt az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközőnek is találta. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés értelmében a Magyar Köztársaság területén az emberi, illetve az állampolgári jogok bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül minden személyt megilletnek. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a diszkrimináció tilalma elsősorban az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot is sérti. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi körben viszont kizárólag akkor ítéli alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77-78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 50/2009. (IV. 24.) AB határozat, ABK 2009. április, 447, 448.]. A megkülönböztetés tilalma azonban nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos. A hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelni és az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztása szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. A diszkrimináció tilalmából tehát nem következik az, hogy az állam – a különböző élethelyzetekben lévőkre – ne különböztethetne, feltéve, hogy ezzel az alkotmányos követelményeket nem sérti. Az Alkotmánybíróság szerint az állam joga – és bizonyos körben kötelezettsége is –, hogy a jogalkotás során figyelembe vegye az emberek között ténylegesen meglévő különbségeket [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 369, 373–374.]. A diszkrimináció vizsgálatánál az első eldöntendő kérdés, hogy az adott szabályozás tekintetében állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e [49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.; 432/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 789, 792.]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint helyes az az indítványozói állítás, mely szerint a személyes költségmentes alperesek és a személyes költségmentes felperesek, azaz a személyes költségmentességben részesült peres felek valamennyien együttesen alkotják a homogén csoportot. A támadott rendelkezés azonban a homogén csoport tagjaira egyaránt, megkülönböztetés nélkül vonatkozik. Az indítványozó valójában azt kifogásolja, hogy mivel illetékfizetési kötelezettség csak az egyik (felperesi) oldalon lép fel, ezért a szabály más-más eredményre vezet, ha a felperes, illetve ha az alperes lesz pervesztes. Miként arra az Alkotmánybíróság jelen határozatában már rámutatott, e különbség valójában nem az alperes és a felperes vonatkozásában valósul meg, illetve e különbség az alperes és a felperes vonatkozásában csak az elsőfokú eljárásban érvényesül, a fellebbezési eljárásban már nem. A tartalmában azonos szabályozás tehát nem szükségképpen a felperes-alperes relációjában okoz különbséget az illetékviselés tekintetében, hanem aszerint, hogy melyik fél teszi meg az illetékfizetéssel járó eljárási cselekményt. Az, hogy a kifogásolt szabály más-más eredményre vezet ezen személy és ellenfele vonatkozásában, ésszerű alapokon nyugszik, miután az illeték lerovására – értelemszerűen – csak az köteles, aki az érintett eljárási cselekményt megteszi, ellenfele nem. A Pp. 86. § (3) bekezdése ezért nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. Mindezekre figyelemmel az Alkotmánybíróság a Pp. 86. § (3) bekezdése megsemmisítésére irányuló indítványt mind az Alkotmány 57. § (1) bekezdése, mind 70/A. § (1) bekezdése vonatkozásában elutasította. Budapest, 2010. február 22. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke