20/2017. (VII. 18.) AB határozata a Balassagyarmati Törvényszék 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megs

20/2017. (VII. 18.) AB határozata a Balassagyarmati Törvényszék 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó és dr. Salamon László alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Balassagyarmati Törvényszék 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenes, így azt megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] Az indítványozó igazolt jogi képviselője útján (dr. Hazai Kinga ügyvéd, székhelye: 1052 Budapest, Váci u. 18.) az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságon. [2] Indítványában előadta, hogy 2014. október 25-én a  23-as főúton közlekedett személygépkocsijával Nemtitől Bátonyterenye irányába. Ennek során megállásra kényszerült, mert az  utat szarvasok állták el. Csak azt követően indult el újra, amikor a  vadak az  útról távoztak. Megközelítőleg 20 km/h sebességgel haladt, amikor váratlanul jobb oldalról egy szarvastehén az  autójának ugrott. Az  ütközés következtében a  szélvédő pókhálósra tört, első lökhárítója, jobb oldali visszapillantó tükre, jobb első sárvédője és jobb ajtaja sérült. [3] Az érintett terület egy vadásztársasághoz (a továbbiakban: vadásztársaság) tartozik, erre tekintettel az indítványozó pert indított a vadásztársaság ellen a Salgótarjáni Járásbíróság előtt. A Salgótarjáni Járásbíróság 5.P.20.060/2015/23. számú közbenső ítéletével megállapította, hogy az  alperes kártérítési felelőssége fennállt. Az  ítélet indokolása szerint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 75/A. §-a szerint a jogosult a vadászható állat által okozott kárért való felelősség Polgári Törvénykönyvben foglalt szabályai alapján köteles a mezőgazdálkodáson és erdőgazdálkodáson kívül másnak okozott kárt megtéríteni. A Ptk. 6:563. § (1) bekezdése szerint a vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az a vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. A  vadászatra jogosult mentesül a  felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a  kárt ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A  felhívott Ptk.-beli és Vtv.-beli szakaszok alapján a  bíróság megállapította, hogy az  alperes kártérítési felelőssége jogalapjában fennáll, és hogy felelőssége objektív. A  bíróság megjegyezte, hogy a  jelen esetben nem alkalmazhatók a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény módosításáról szóló 2015. évi L. törvény 3. §-ában foglaltak. Ez a törvény a Vtv. 75/A. §-át módosította, illetve egy második bekezdéssel kiegészítette, amely új bekezdés értelmében a vadászható állat által okozott kárért való felelősség és a  fokozott veszéllyel járó tevékenységért való felelősség találkozása esetén a  veszélyes üzemek találkozására vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ez  a  módosítás azonban csak 2015. május 5-től hatályos, a káresemény pedig ezen időpontot megelőzően következett be. [4] A közbenső ítélet ellen az  alapügy alperese, a  vadásztársaság fellebbezést terjesztett elő. A  Balassagyarmati Törvényszék (a továbbiakban: törvényszék) 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítéletével a közbenső ítéletet megváltoztatta és az  indítványozó keresetét elutasította. A  törvényszék indokolásában arra hivatkozott, hogy az  elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a  tényállást, és helytállóan jelölte meg az  alkalmazandó jogszabályokat is, azonban tévesen jutott arra a következtetésre, hogy ezen jogszabályi rendelkezések alapján az alperes felelőssége a felperes gépjárművét ért kár bekövetkezéséért megállapítható. Indokolása szerint „visszaható hatály hiányában a  perbeli esetre a Vtv. 75/A.  §-ának 2015. május 5-től hatályos (2)  bekezdése nem alkalmazható. A  bírói gyakorlat azonban ezen időpontot megelőzően is a Ptk. veszélyes üzemek találkozására vonatkozó kárfelelősség szabályait alkalmazta a gépjármű és a vadászható állat úttesten történt ütközése esetén. A Vtv. 75/A. §-ának 2015. május 5-től hatályos (2) bekezdése ezen bírói gyakorlatot emelte törvényi szintre.” [5] Az indítványozó 2016. február 10-én nyújtotta be alkotmányjogi panaszát, amelyben a  törvényszék 2016. január 11-én kézhez vett 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenessége megállapítását és megsemmisítését indítványozta, arra hivatkozással, hogy a  támadott ítélet sérti az  Alaptörvény R)  cikk (2)  bekezdését, T)  cikk (1) bekezdését, valamint a XXVIII. cikk (1) bekezdését. [6] Érvelése szerint az eljáró bíróság az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdésében foglalt jogait azáltal sértette meg, hogy egy mindenkire kötelező érvényű jogszabályt figyelmen kívül hagyott, és ítéletét a bírói gyakorlatra alapította. [7] Az Alaptörvény T)  cikk (1)  bekezdésében biztosított jogait állítása szerint az  eljáró bíróság azáltal sértette meg, hogy általánosan kötelező magatartási szabályként a bírói gyakorlatot rendelte alkalmazni a sérelmezett ítéletben. A  bírói gyakorlatnak azonban véleménye szerint ellentmond a  Ptk. 6:563.  § (1)  bekezdése, amely kimondja, hogy a  vadászható állat által okozott kár megtérítéséért az  a  vadászatra jogosult tartozik felelősséggel, akinek a vadászterületén a károkozás történt. [8] Az indítványozó állította továbbá az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésének sérelmét is, amely szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el. Az eljáró bíróság a sérelmezett ítéletet a bírói gyakorlatra alapította, annak ellenére, hogy a perbeli ügyben alkalmazandó hatályos jogszabály a bírói gyakorlattal ellentétesen rendelkezett. Ezáltal állítása szerint sérült a tisztességes bírósági eljáráshoz való joga. [9] Az indítványozó kérte továbbá az  Alkotmánybíróságot, hogy eljárásának befejezéséig rendelkezzen a  törvényszék 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete végrehajtásának felfüggesztéséről. [10] Az Alkotmánybíróság a 2016. május 3-i tanácsülésén az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 56. §-a alapján befogadta, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek értékelve azt a  problémát, hogy a  tisztességes bírósági eljárás követelményének megfelel-e, ha a bíróság lerontja egy nemrégiben meghozott, az adott tényállásra nem vitatottan alkalmazandó jogszabályi rendelkezés érvényesülését azáltal, hogy a  rendelkezés hatálybalépését megelőző joggyakorlatra hivatkozik. [11] Az indítványozó hivatkozott az  Alaptörvény T)  cikk (1)  bekezdésének sérelmére. Az  Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban arra mutat rá, hogy ezen rendelkezés nem tekinthető Alaptörvényben biztosított jognak, így konkrét alapjogsérelmet sem alapozhat meg, ezért az erre alapított alkotmányjogi panasz benyújtására az indítványozónak nincs lehetősége {vö. 3203/2015. (X. 14.) AB végzés, Indokolás [9]}. Erre tekintettel az  Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. II. [12] Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „R) cikk (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.” „T)  cikk (1) Általánosan kötelező magatartási szabályt az  Alaptörvény és az  Alaptörvényben megjelölt, jogalkotó hatáskörrel rendelkező szerv által megalkotott, a hivatalos lapban kihirdetett jogszabály állapíthat meg. Sarkalatos törvény eltérően is megállapíthatja az  önkormányzati rendelet és a  különleges jogrendben alkotott jogszabályok kihirdetésének szabályait.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” III. [13] Az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint megalapozott. [14] 1. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében biztosított tisztességes bírósági eljáráshoz fűződő joggal kapcsolatban az alábbiakat állapítja meg. [15] Az Alkotmánybíróság az  eddigi gyakorlatában a  tisztességes bírósági eljáráshoz való jogot az  eljárás egészének minőségében ragadta meg. A  vonatkozó korábbi gyakorlat áttekintése során a  testület a  13/2013. (VI. 7.) AB határozatban a  korábbi alkotmánybírósági döntésekben foglaltak felhasználhatóságát illetően rögzített szempontok figyelembevételével járt el. Ennek megfelelően a konkrét ügy kapcsán összevetette az alapul szolgáló alaptörvényi, illetve alkotmányi rendelkezéseket, és megállapította, hogy nincs akadálya a korábbiakban kialakult és idevágó gyakorlat megfelelő alkalmazásának. [16] Az Alkotmánybíróság a  6/1998. (III. 11.) AB határozatában megállapította, hogy „[…] a  fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az  összes részletszabály betartása dacára lehet az  eljárás »méltánytalan« vagy »igazságtalan«, avagy »nem tisztességes«” [ABH 1998, 95.] {legutóbb megerősítette a 3102/2017. (V. 8.) AB határozat, Indokolás [17]}. [17] Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog érvényesülésének megítélését minden esetben tartalmi vizsgálathoz kötötte: mint ahogyan jelen ügyben is, elemezte az alapjog állított sérelmére vezető jogszabályi környezetet és bírói döntést, a  szabályozás célját és a  konkrét ügy tényállását, majd pedig – mérlegelés eredményeként – mindezekből vont le következtetéseket az  adott esetre nézve megállapítható alapjogsérelemre nézve {vö. 3102/2017. (V. 8.) AB határozat, Indokolás [18]}. [18] 2. Az  Alkotmánybíróság a  vonatkozó jogszabályi rendelkezések áttekintése alapján megállapította, hogy 2014. március 15-e előtti [a Vtv. 75. § (3) bekezdése és a régi Ptk. 346. § (3) bekezdése] és a 2015. május 5-e utáni jogszabályi rendelkezések [a Vtv. 75/A. § (2) bekezdése és a Ptk. 6:539. § (3) bekezdése] végeredményben azonos módon rendezték a vad által okozott kár megtérítésének kérdését: ha a károkozás egyik félnek sem volt felróható, az érintettek kárukat maguk viselték. A köztes időszakban, 2014. március 15-e és 2015. május 5-e között (így a jelen ügyben érintett káresemény bekövetkezésekor, 2014. október 25-én is) hatályos jogi szabályozás [a Vtv. 75/A. §-a és a Ptk. 6:563. § (1) bekezdése] a fentiektől eltérően rendelkezett, és a vadászatra jogosultra telepítette a kárt. [19] Az eljáró törvényszék ugyan elismerte, hogy a  Vtv. 75/A.  §-ának 2015. május 5-től hatályos (2)  bekezdése nem alkalmazható, azonban azt állította, hogy a „bírói gyakorlat ezen időpontot megelőzően is a Ptk. veszélyes üzemek találkozására vonatkozó kárfelelősségi szabályait alkalmazta gépjármű és vadászható állat úttesten történt ütközése esetére.” [20] Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban megállapította, hogy az  ügyben eljáró törvényszék azon érve, hogy a  korábbi, az  érintettek saját kárviselését eredményező joggyakorlat 2015. május 5-e előtt a  bíró gyakorlatra épült volna, nem egészen helytálló, hiszen ezen bírói gyakorlat mögött 2014. március 15-ét megelőzően ott álltak a  vonatkozó jogszabályok egyértelmű ilyen irányú rendelkezései. Azonban az  ügyben releváns időpontra (2014. október 25-ére) azon jogszabályi rendelkezéseket, amelyekre a korábbi bírói gyakorlat épült, a jogalkotó már hatályon kívül helyezte, és a bírói gyakorlattal ellentétes tartalmú jogszabályi rendelkezések voltak hatályban. [21] 3. Az Alkotmánybíróság ezt követően abban a kérdésben foglalt állást, hogy a nyilvánvalóan, az eljáró bíróság által is elismerten contra legem jogalkalmazás a konkrét esetben felemelkedett-e alkotmányjogilag is értékelhető szintre, és így sértette-e az indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát. [22] A jelen ügyben eljáró törvényszék az ügyet az alkalmazandó és hatályos jogszabályi rendelkezések [a Vtv. 75/A. §-a és Ptk. 6:563. § (1) bekezdése] figyelmen kívül hagyásával, az azzal ellentétes, korábbi jogszabályi rendelkezésekre [a Vtv. 75. § (3) bekezdésére és a régi Ptk. 346. § (3) bekezdésére] alapuló bírói gyakorlatra tekintettel bírálta el. [23] A bírói függetlenségnek nem korlátja, sokkal inkább biztosítéka a  törvényeknek való alávetettség: a  bírónak a határozatait a jogszabályok alapján kell meghoznia. Ha a törvénynek való alávetettségtől a bíróság eloldja magát, saját függetlenségének egyik tárgyi alapját vonja el. A vonatkozó jogszabályokat be nem tartó bíróság lényegében visszaél saját függetlenségével, amely adott esetben ezen keresztül a  tisztességes bírósági eljáráshoz való jog sérelmét okozhatja. Az  a  bírói ítélet, amely alapos ok nélkül hagyja figyelmen kívül a  hatályos jogot, önkényes, fogalmilag nem lehet tisztességes, és nem fér össze a jogállamiság alapelvével. [24] Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az  Alaptörvény R)  cikk (2)  bekezdése értelmében, miszerint a  jogszabályok mindenkire kötelezőek, a  törvényszéknek a  jelen ügyben a  Vtv. 75/A.  §-át és az  azáltal felhívott Ptk. 6:563.  § (1)  bekezdését alkalmaznia kellett volna, vagy legalábbis meg kellett volna indokolnia, hogy ezen jogszabályi rendelkezések alkalmazását miért mellőzte. A  törvényszék e  helyett azonban egy másik, későbbi időpontban hatályba lépő, ezért a konkrét ügyben még nem alkalmazható jogszabályi rendelkezés [a Vtv. 75/A. § (2) bekezdése] alkalmazhatatlanságát állította, a visszaható hatály hiányára hivatkozva. [25] Az indokolás hiánya vonatkozásában az  Alkotmánybíróság, figyelemmel az  Alaptörvény 28.  cikkében előírt jogszabály értelmezési kötelezettségre is, azt vizsgálja, hogy az  indokolási kötelezettséget előíró eljárási jogszabályokat a  bíróság az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében meghatározott követelményeknek megfelelően alkalmazta-e. Az  Alkotmánybíróság tehát a  rendes bíróságoktól eltérően nem a  felülbírálatra alkalmasság szempontjából vizsgálja a  bíróságok indokolási kötelezettségének teljesítését, és tartózkodik attól, hogy jogági dogmatikához tartozó kérdések helytállóságáról, illetve törvényességéről, avagy kizárólag törvényértelmezési problémáról állást foglaljon {3003/2012. (VI. 21.) AB végzés, Indokolás [4]}. [26] Az Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében rejlő indokolási kötelezettség alkotmányos követelménye a  bíróság döntési szabadságának abszolút korlátját jelenti, nevezetesen azt, hogy döntésének indokairól az  eljárási törvényeknek megfelelően szükséges számot adnia. Az  indokolási kötelezettség alkotmányjogi értelemben vett sérelme az  eljárási szabály alaptörvény-ellenes alkalmazását jelenti. A  tisztességes bírósági eljárásból fakadó elvárás tehát az eljárási szabályok Alaptörvénynek megfelelő alkalmazása, ami a  jogállami keretek között működő bíróságok feladata. Az  eljárási törvény rendelkezéseire is figyelemmel, a  tisztességes bírósági eljárás alkotmányos követelménye a bírói döntésekkel szemben azt a minimális elvárást mindenképpen megfogalmazza, hogy a bíróság az eljárásban szereplő feleknek az ügy lényegi részeire vonatkozó észrevételeit kellő alapossággal megvizsgálja, és ennek értékeléséről határozatában számot adjon {lásd 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [34]}. [27] Az Alkotmánybíróság a  fentiekre tekintettel a  jelen ügy vonatkozásában megállapította, hogy nem teljesítette a  törvényszék indokolási kötelezettségét akkor, amikor az  ügy egyik leglényegesebb részéről, az  adott tényállásra nyilvánvalóan vonatkozó jogszabályi rendelkezések nem alkalmazása okairól nem adott számot határozatában. [28] Az Alkotmánybíróság megállapítja továbbá, hogy a  törvényszék önkényesen járt el akkor, amikor a  jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogi normát az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése ellenére nem alkalmazta. [29] A fentieket összefoglalva az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  törvényszék contra legem jogalkalmazása három, egymást erősítő feltétel együttes fennállása következtében ért fel az alkotmányossági sérelem szintjére, és sértette az  indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát. Egyrészt a  törvényszék a  tisztességes bírósági eljáráshoz való jog mint eljárásjogi jellegű alapjog egy aspektusát, az  indokolási kötelezettséget sértő módon nem indokolta meg, hogy az adott jogkérdésre irányadó, hatályos jogi normákat miért nem alkalmazta. Másrészt, ezzel párhuzamosan, a  törvényszék önkényesen járt el akkor, amikor a  jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogi normákat nem vette figyelembe. Harmadrészt a törvényszék önkényesen járt el akkor is, amikor döntését egy olyan bírósági joggyakorlatra alapította, amelynek alapjául szolgáló jogi normákat a jogalkotó az új Polgári Törvénykönyv hatálybalépésével összefüggésben kifejezetten hatályon kívül helyezte. [30] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a  jogkérdésre nyilvánvalóan vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket indokolás nélkül figyelmen kívül hagyó bírósági indokolás azáltal okozta a  jelen ügyben az  egész bírósági eljárás tisztességtelenségét, hogy az indokolás hiánya két különböző jellegű jogalkalmazói önkénnyel is összekapcsolódott. [31] Mivel az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  támadott bírósági ítélet sértette az  indítványozó tisztességes bírósági eljáráshoz való jogát, megállapította a  Balassagyarmati Törvényszék 21.Pf.20.741/2015/4. számú ítélete alaptörvény-ellenességét, és azt megsemmisítette. [32] 4. Az  Alkotmánybíróság e  határozatának a  Magyar Közlönyben történő közzétételét az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján rendelte el. Budapest, 2017. július 11. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,