568/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítván

568/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t : Az Alkotmánybíróság a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. LXXX. törvény 19. § (4) bekezdése „ , valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy” szövegrésze, valamint a 39. § (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. 1. Az indítványozó, az indítvány tartalma szerint a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 19. § (4) bekezdése „ , valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy” szövegrésze, a Tbj. 39. § (2) és (4) bekezdése alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát kezdeményezte. E szabályok értelmében valamennyi olyan nagykorú, belföldi személy, aki a Tbj. értelmében nem biztosított, vagy egészségügyi szolgáltatásra a Tbj. más szabályai alapján nem jogosult, egészségügyi szolgáltatási járulékot köteles fizetni, melynek mértéke 9 százalék, a minimálbér alapulvételével. Ezek a szabályok azokat érintették, akik 2007. április 1-jét megelőzően mint eltartott, nagykorú, közeli hozzátartozók járulékfizetés nélkül voltak jogosultak egészségügyi szolgáltatásra; ez a jogosultságuk a 2007. április 1-jével megszűnt. A Tbj. 39. § (2) bekezdése szerint egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésére kötelezett személy – a Tbj. 16. § (1) bekezdés r) pontja értelmében – a járulékfizetéssel válik jogosulttá egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Az egészségügyi szolgáltatási járulékot a kötelezettek helyett más személy vagy szerv átvállalhatja (az állami adóhatóság jóváhagyásával). Az indítványozó szerint ezek a rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és 70/E. §-át sértik, továbbá az Alkotmány 70/A. §-át sértő megkülönböztetést tartalmaznak. Azzal érvelt, hogy a jogalkotó indokolatlanul nagyobb terhet ró arra a személyre, akinek nincs jövedelme, semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik, mert eltartott, mint akinek munkajövedelme van, és biztosítottként 7% a fizetési kötelezettsége. A fiktív járulékalap meghatározásával sérül a jogbiztonság alkotmányos követelménye, mert járulékfizetési kötelezettség a ténylegesen megszerzett jövedelmet terhelheti. A jövedelemmel nem rendelkező eltartott személy már kiesett minden ellátási formából, ezek után az egészségügyi szolgáltatásból is. Utalt arra, hogy az Alkotmány 70/E. §-a az egészségügyi ellátást alanyi jogon biztosítja, az ellátások anyagi fedezetét nem a munka- és jövedelemnélküliek terhére kell biztosítani. 2. A Tbj. 19. § (4) bekezdésében foglalt, az indítvánnyal érintett személyi kör esetén a minimálbér alapján számított 9 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulékot az indítvány benyújtását követően tételesen meghatározott összegű egészségügyi szolgáltatási járulék váltott fel [lásd: egyes adótörvények módosításáról szóló 2007. évi CXXVI. törvény (a továbbiakban: Tv.) 224. §], amelynek havi összege 4350 forint, napi összege 145 forint. A Tbj. 19. § (4) bekezdését ezt követően módosította a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2008. évi LXXXII. törvény 8. § (1) bekezdése, valamint a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló 2009. évi CIX. törvény 19. § (2) bekezdése is. Módosult a Tbj 39. § (2) bekezdése is (Tv. 236. §). Habár a szabályozás egyes elemei módosultak, az új rendelkezések az indítvánnyal támadott körben, alkotmányjogi szempontból, a korábbival azonosan szólnak: mindazoknak, akik a hatályos szabályok szerint nem minősülnek biztosítottak [Tbj. 5. § (1) bekezdés] és a Tbj. 16. § (1) bekezdésének egyes, a törvényben meghatározott pontjai értelmében egészségügyi szolgáltatásra sem jogosultak, havonta meghatározott összegű járulékot kell fizetniük annak érdekében, hogy egészségügyi szolgáltatásra [Tbj. 14. § (2) bekezdés a) pont] való jogosultságot szerezzenek. Az Alkotmánybíróság ezért az eljárást a hatályos szabályok tekintetében folytatta le. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam. (…) 70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül. (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti. (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti. (…) 70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak. (2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.” 2. A Tbj. indítvány benyújtásakor hatályos, támadott szabályai szerint: „19. § (…) (4) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék mértéke 9 százalék. (…) 39. § (…) (2) Az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra a 16. § (1) bekezdésének a)–p) és s)-t) pontja, valamint a 13. § szerint sem jogosult, köteles havonta a 19. § (4) bekezdésében meghatározott mértékű egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni a minimálbér alapulvételével. Ha a járulékfizetési kötelezettség nem áll fenn a naptári hónap teljes tartama alatt, egy naptári napra a minimálbér harmincad részét kell figyelembe venni. (…) (4) A (2)–(3) bekezdés szerinti járulékfizetést a kötelezett helyett annak hozzájárulásával más személy vagy szerv is teljesítheti. A járulékfizetés átvállalása az állami adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé.” 3. A Tbj-nek az indítvány elbírálásakor hatályos szabályai szerint: „19. § (…) (4) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalko zó, a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy által fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 4950 forint (napi összege 165 forint). (…) 39. § (…) (2) Az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra a 16. § (1) bekezdésének a)–p) és s)–t) pontja, valamint a 13. § szerint sem jogosult, köteles a 19. § (4) bekezdésében meghatározott egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. (…) (4) A járulékfizetést a kötelezett helyett annak hozzájárulásával más személy vagy szerv is teljesítheti. A járulékfizetés átvállalása az állami adóhatóság jóváhagyásával válik érvényessé.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság 1371/B/1997. AB határozata (ABH 1998, 831.) már vizsgálta a Tbj. 39. §-ának akkor hatályos (2) bekezdését. E szabály úgy rendelkezett, hogy „Az a személy, aki a személyi igazolvánnyal rendelkezik, vagy azzal jogszabály alapján rendelkeznie kellene, és aki e törvény szerint biztosítottnak vagy ilyen biztosított eltartott hozzátartozójának nem minősül és egészségügyi szolgáltatásra a 16. § a)-p) pontja szerint sem jogosult, havonta a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér 11,5 százalékának megfelelő összegű egészségbiztosítási járulékot fizet. Ha a járulékfizetési kötelezettség a naptári hónap teljes tartama alatt nem áll fenn, egy naptári napra a minimálbér 30-ad részét kell figyelembe venni. A járulék megfizetése alapján egészségügyi szolgáltatásra az eltartott hozzátartozója is jogosulttá válik.” A határozat azt vizsgálta, hogy ez a szabály ellentétes-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, ami a fiktív járulékalap meghatározását illeti, valamint sérti-e az Alkotmány 70/E. §-át a törvény által létrehozott kötelező biztosítási forma, illetve sérül-e az Alkotmány 70/I. §-a arra az indítványozói állításra tekintettel, hogy az állam fiktív jövedelmet adóztat. A határozat utalt arra, hogy a Tbj. meghatározza a társadalombiztosításon belül nyújtott, illetve igénybe vehető ellátások körét, a biztosítottak a társadalombiztosítás valamennyi ellátására jogosultságot szerezhetnek. A Tbj. az egyes ellátásokra jogosultak – így az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak – körét külön is meghatározza, így a különböző ellátásokra nemcsak a biztosítottak jogosultak (azaz akik valamennyi ellátásra igényt tarthatnak). A biztosítottak és azok között akik e körön kívül az egyes ellátásokra jogot szereznek, az a különbség, hogy míg a biztosítottak társadalombiztosítási jogviszonya teljes körű, addig az utóbbiak tekintetében a biztosítási jogviszony csak az adott ellátásra terjed ki. Míg a biztosított valamennyi ellátást finanszírozza, addig az egyes ellátásra jogosult csak azt, amire jogot szerzett. A Tbj. 16. § (1) bekezdése ennek megfelelően arról rendelkezik, hogy a biztosítottakon kívül egészségügyi szolgáltatásra kik jogosultak. A Tbj. rendezi a jogosultsághoz kapcsolódó szolgáltatás fedezetét is. Tehát a Tbj. azok részére, akik személyi igazolvánnyal rendelkeznek, vagy azzal jogszabály alapján rendelkezniük kell – és nem biztosítottak, illetve az egészségügyi szolgáltatásra egyéb okból sem szereztek jogosultságot – a törvény erejénél fogva teremt jogosultságot az egészségügyi szolgáltatás igénybevételére. Ennek ellentételezéseként írja elő az egészségbiztosítási járulék – törvényben meghatározott összege – megfizetésének kötelezettségét. A határozat szerint „e törvényi megoldással létrehozott kötelező biztosítás alapján válik teljessé az egészségügyi szolgáltatások igénybevételének állampolgári jogon történő garantálása, amely összhangban van az Alkotmány 70/E. §-ával.” A határozat megállapította, hogy „nem tekinthető alkotmányellenesnek az egészségügyi szolgáltatások vonatkozásában, a személyi igazolvánnyal való rendelkezés alapján, a törvény által létrehozott kötelező biztosítási forma [Tbj. 16. § (1) bekezdés r) pontja és a 39. § (2) bekezdése]. (…) A személyi igazolvány alapján történő járulékfizetési kötelezettség nem tekinthető diszkriminatívnak sem. A Tbj. 39. § (2) bekezdése a személyi igazolvánnyal való rendelkezésre alapított szabályozással az ellátás valamennyi lehetséges igénylőjét kívánja egybe gyűjteni. Az e kategóriába tartozók nyilván nem azonosak a szociálisan vagy más hasonló okból rászorulókkal, hiszen azok a Tbj. 16. § (1) bekezdés a)–o) pontjai alapján szereznek jogosultságot. Abban az esetben ha a személyi igazolvány alapján járulékfizetésre kötelezett pl. igazoltan szociálisan rászorult személlyé válik akkor megszűnik ezen az alapon a járulékfizetési kötelezettsége, az egészségügyi szolgáltatás költsége az Egészségbiztosítási Alapot terheli [Tbj. 39. § (1) bekezdés]. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy – a biztosítás kötelező jellegét is figyelembe véve –, a teljes körű biztosítottakon kívüli szolgáltatásra jogosultakat felölelő csoportok meghatározása, s az ehhez kapcsolódó fizetési kötelezettség nem tekinthető önkényesnek, az ésszerű indokon nyugszik. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Tbj. 39. § (2) bekezdésének alkotmányellenességét a fiktív járulékalappal kapcsolatos indítványozói felvetések alapján sem állapította meg.” 2. Az „ítélt dolog” [az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.,) a továbbiakban: Ügyrend 31. § c) pontja értelmében] az alkotmánybírósági eljárásban azt jelenti, hogy ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben ismételten előterjesztett indítvány elbírált kérdésnek minősül, mert az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti. [1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.; 35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200.]. Mindebből azonban az is következik, hogy amennyiben az újabb indítványt más okból, a rendelkezésnek más alkotmányossági összefüggésére történő hivatkozással vagy tartalmilag más rendelkezés megjelölésével terjesztik elő, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. A jelen ügyben megállapítható, hogy az indítványozó más alkotmányi szabály – az Alkotmány 70/A. §-a – sérelmére is hivatkozik. Megállapítható az is, hogy a Tbj. 39. § (2) bekezdése szövegszerűen, tartalmilag más szabályozást tartalmaz, mint amelynek alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság 1371/B/1997. AB határozata (ABH 1998, 831.) vizsgálta; megváltozott az a szabályozási környezet is, amelyre a korábbi határozat a döntést részben alapította: a szociálisan vagy más hasonló okból rászorulók körét meghatározó szabályok – a Tbj. 16. § (1) bekezdésének a határozat ban említett a)–o) pontjai – módosultak, az egészségügyi szolgáltatásra jogosultak köre átalakult, a biztosítottak és egyes ellátásra jogosultak eltartott közeli hozzátartozója és élettársa jogállása megváltozott. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt érdemben vizsgálta. Az elbírálásnál az Alkotmánybíróság értelemszerűen felhasználja mindazokat az érveket és megállapításokat, amelyek a tartalmi összefüggésbe hozható korábbi döntésénél irányadók voltak. A Tbj. 19. § (4) bekezdése kifogásolt szövegrésze, valamint a Tbj. 39. § (2) és (4) bekezdése alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítvány a jelen ügyben tartalmilag az idézett döntésben elbírált alkotmányossági kérdéseket veti fel. Ezért az Alkotmánybíróság – az ott kifejtettekre utalva – megállapítja, hogy a támadott rendelkezések nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és 70/E. §-át. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerinti szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó megélhetési minimum állam általi biztosításának kötelezettségét tartalmazza. A megélhetési minimum garantálásából konkrétan meghatározott részjogok mint alkotmányos alapjogok nem vezethetők le.” [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 334.]. A 32/1998. (VI. 25.) AB határozat megállapította: „az Alkotmány 70/E. §-ában meghatározott szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó olyan megélhetési minimum állami biztosítását tartalmazza, amely elengedhetetlen az emberi méltósághoz való jog megvalósulásához.” (ABH 1998, 251.) Az állam e kötelezettségének azzal tesz eleget, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül pedig a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Az államnak a polgárai szociális biztonsága tekintetében fennálló kötelezettségeit ugyanis az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében foglaltak általános jelleggel rögzítik. [32/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 251, 254.; 600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672.] Az egyes ellátások feltételeit és mértékét nem az Alkotmány, hanem külön törvények határozzák meg. (698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 600/B/1993. AB határozat, ABH 1993, 671, 672). A Tbj. 16. § (1) bekezdésének a)–p) és s)–t) pontjai a szociálisan vagy más hasonló okból rászorulók viszonylag széles köre számára anélkül biztosítja az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot, hogy őket a törvény járulékfizetésre kötelezné. Az Alkotmány 70/E. §-ából nem következik az, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak, önmagában az állampolgárság tényénél fogva, alanyi joga lenne ellentételezés nélkül egészségügyi szolgáltatásra abban az értelemben, ahogyan azt a Tbj. és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény meghatározza. 3. A Tbj. hatályos szabályai ma már nem a minimálbér százalékos arányában határozzák meg a vizsgált járulékfizetési kötelezettséget, hanem tételes összegben. Ezért az indítványnak azzal az érvelésével kapcsolatban, amely szerint a minimálbér után számított 9%-os fizetési kötelezettséggel a jogalkotó indokolatlanul nagyobb terhet ró arra a személyre, akinek nincs jövedelme, semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik, mert eltartott, mint akinek munkajövedelme van, és biztosítottként csupán 7%-os fizetési kötelezettség terheli a jövedelme után, az Alkotmánybíróságnak nem kellett vizsgálódnia; a támadott szabályok a felhívott érvek alapján nem ellentétesek az Alkotmány 70/A. §-ával sem. Budapest, 2010. február 15. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,