859/D/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t:

859/D/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 170. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 170. § (1) bekezdése – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított – alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 170. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 4. Az Alkotmánybíróság a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 171. §-ával összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. I. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló kérelmet nyújtott be. A konkrét ügyben az indítványozó, mint a végrehajtást kérők egyike, végrehajtási kifogást terjesztett elő az önálló bírósági végrehajtó által készített felosztási terv kapcsán. Az elsőfokon eljáró Kaposvári Városi Bíróság a 1501–2Vh. 858/2001/12. számú végzésével a kifogást elutasította, végzését a másodfokon eljáró Somogy Megyei Bíróság az 1. Pkf.20.610/2004/1. számú jogerős végzésével helybenhagyta. Az indítványozó kéri megsemmisíteni a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 170. §-ának (1) bekezdését, amelynek értelmében a jelzálogjoggal biztosított követelések elsőbbséget élveznek más követelésekkel szemben, valamint a 170. § (2) bekezdését is, mely szerint több jelzálogjoggal biztosított követelés esetén a követelések kielégítésének sorrendjét a jelzálogjogok bejegyzésének sorrendjében határozza meg. Az indítványozó álláspontja szerint nincs összhangban az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt demokratikus jogállamiság követelményével, „a tulajdonformák egyen lő védelmére és a tulajdon feltétlen tiszteletben tartására vonatkozó joggal” [Alkotmány 9. § (1) bekezdése, illetve 13. § (1)–(2) bekezdése], hogy a zálogjoggal biztosított követelés – különösen ingatlanok tekintetében – más, jogerős ítéletben megállapított fizetési kötelezettséghez képest elsőbbséget élvez és „tulajdon ellenérték nélkül történő kisajátítását” eredményezi. Az indítványozó véleménye szerint jogalkotói mulasztás is fennáll a Vht. felosztási tervről rendelkező 171. §-a tekintetében, amelynek következtében sérelmet szenved a demokratikus jogállamiság és a tisztességes eljárás követelménye [Alkotmány 57. § (1) bekezdése], mivel a Vht. nem biztosítja, hogy a végrehajtást kérő megismerje a felosztási eljárásban részt vevők által érvényesített követeléseket, az előlegezett és érvényesített költségeket, a végrehajtási eljárásban keletkezett iratokat, illetőleg ezen körülmények vonatkozásában hiányzik az előírás a formális értesítési kötelezettségről a végrehajtó és a felek számára. Indokaira tekintettel az indítványozó kérte annak a kimondását, hogy a megjelölt rendelkezések ügyében folyó bíróság eljárásban nem alkalmazhatóak. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot. (2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” 2. A Vht. támadott rendelkezései: „170. § (1) Ha az ingatlan, továbbá a vízi, illetőleg a légi jármű értékesítéséből befolyt összegből jelzálogjoggal biztosított követelést is ki kell elégíteni, az ilyen követelést a 165. § d)–f) pontjában meghatározott követeléseket megelőzően kell kielégíteni. (2) Jelzálogjoggal biztosított több követelés esetén e követeléseket a jelzálogjogok bejegyzésének sorrendjében kell kielégíteni.” „171. § (1) Ha a végrehajtás alá vont vagyonból befolyt összeg nem fedezi a végrehajtás során behajtani kívánt valamennyi követelést, a végrehajtó az intézkedésének, illetőleg a végrehajtás során történő értékesítésnek a jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül felosztási tervet készít, és azt megküldi a feleknek, egyúttal tájékoztatja őket a felosztási tervben foglaltakkal szemben benyújtható jogorvoslat lehetőségéről. (2) A végrehajtó az ingatlan értékesítéséből befolyt vételár felosztása során azokat a követeléseket elégíti ki, amelyek az értékesítés alapját képező hirdetményben fel voltak tüntetve, illetve amelyek tekintetében a végrehajtható okirat az árverésen kívüli értékesítést megelőzően a végrehajtóhoz megérkezett, és a követelés jogosultja az eljárás költségét megelőlegezte. A később elrendelt végrehajtások jogosultjai az előbbi végrehajtást kérők követeléseinek teljes kielégítését követően fennmaradó összegből részesülhetnek a kielégítés általános szabályai szerint. (3) A (2) bekezdésben foglalt eseteken kívül a végrehajtó a felosztási terv elkészítéséig, a bíróság pedig a felosztási terv ellen benyújtott végrehajtási kifogás elbírálásáig elrendelt végrehajtások jogosultjainak kielégítéséről dönthet a felosztási tervben. (4) A felosztási terv ellen a kézbesítésétől számított 15 napon belül végrehajtási kifogást lehet előterjeszteni a végrehajtást foganatosító bíróságnál. A bíróság a végrehajtási kifogásról végzéssel dönt; ha a végrehajtási kifogásnak helyt ad, a felosztási tervet megváltoztatja. A bíróság a felosztási terv végrehajtási kifogással nem érintett részét is megváltoztathatja, ha abban elírás vagy számítási hiba van, illetőleg a végrehajtó nem a jogszabálynak megfelelően készítette el a felosztási tervet.” III. Az alkotmányjogi panasz megalapozatlan, illetve érdemi elbírálásra alkalmatlan. 1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezéseket (feltételeket) az alkotmányjogi panasz elbírálása során, együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 311.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 663/D/2000., ABH 2003, 1223.] 2. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság vizsgálta az alkotmányjogi panasznak a Somogy Megyei Bíróság az 1.Pkf.20.610/2004/1. számú jogerős végzése elleni részét. 2.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vht. támadott 170. § (2) bekezdését a jogerős végzés nem is tartalmazza, így ennek alkalmazása hiánya miatt az alkotmányjogi panaszt ebben a vonatkozásában az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontja alapján visszautasította. 2.2. Az alkotmányjogi panasz a Vht. 170. § (1) bekezdése alkotmányellenességének a megállapítását is kezdeményezte. 2.2.1. Eljárása során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott jogszabályhoz hasonló rendelkezéseket tartalmaz a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi XLIX törvény (a továbbiakban: Cstv.) 57. §-a, amely meghatározza a kielégítési sorrendet a felszámolási eljárásban. Ezen rendelkezések értelmében a zálogjoggal biztosított követelések jogosultjai a zálogjoggal nem biztosított követelések jogosultjaihoz képest elsőbbséget élveznek. Az Alkotmánybíróság több alkalommal vizsgálta a Cstv. ezen, a támadott rendelkezéshez alkotmányjogi szempontból hasonló szabályait (összefoglalóan: 159/B/2003. AB határozat, ABH 2005, 1146.). A Cstv. 57. § (1) bekezdése során érvényesülő kielégítési sorrendről – az Alkotmány 9. §-ával összefüggésben – az 1162/B/1995. AB határozat [ABH 1996, 559. (a továbbiakban: Abh.)] a következőket állapította meg: „A követelések kielégítési sorrendje szempontjából a különböző végrehajtási rendszerek általában kétféle elvet tartanak szem előtt. Vannak jogrendszerek, amelyekben az időbeliség elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy akinek a javára előbb történt a foglalás, annak a követelését a behajtott összegből sorrendben előbb elégítik ki. A másik szabályozási mód a követelések jogcímét tartja szem előtt. Ilyenkor tehát az a végrehajtást kérő – hitelező –, akinek a követelését annak jellegére (jogcímére) tekintettel a jogszabály a többinél fontosabbnak tartja, előbb kap kielégítést, tekintet nélkül arra, hogy mikor kapcsolódott be az eljárásba. Ezek a fő kielégítési elvek, amelyek azonban teljesen következetesen egy jogrendszerben sem érvényesülnek. Bármelyik fő elv szerinti szabályozási mód mellett kisebb-nagyobb kivételeket tesznek a másik fő elv javára. Szerepet kap továbbá az arányosítás elve is. A magyar végrehajtási jogban főszabályként a jogcím szerinti kielégítési sorrend érvényesül. Ez az eljárásban érvényesítendő követelések különböző fontosságát tükrözi.” A kielégítési sorrendre vonatkozó „törvényi rendelkezés kifejezetten gazdaságpolitikai szabály, amely a csődbe illetve felszámolás alá került gazdálkodó szervezetek vagyonának felosztását szabályozza. Ha a felosztásra kerülő vagyon nem elegendő minden hitelezői igény maradéktalan kielégítésére, óhatatlanul vagy arányos kielégítési vagy sorrendi szabályozást kell alkalmazni. Akár az egyik, akár a másik elkerülhetetlen méltánytalanságot eredményezhet. A jogalkotó nem sérti az Alkotmány 9. §-ában rögzített alkotmányossági elvet, ha mérlegeli a különböző követelések fontosságát, jelentőségét, és kielégítési sorrendet állapít meg.” (Abh. 559, 560, 561.) A Cstv. 1. § (3) bekezdése szerint a felszámolási eljárás célja, hogy a fizetésképtelen adós jogutód nélküli megszüntetése során a hitelezők a Cstv.-ben meghatározott módon kielégítést nyerjenek. A tartozások kielégítésének a sorrendjét a Cstv. 57. §-a állapítja meg. Az 57. § (1) bekezdésének a b) pontja szerint a felszámolásnak a (2) bekezdésben meghatározott költségeit követően a zálogjoggal biztosított követeléseket kell kielégíteni, sőt, az 57. § (4) bekezdése értelmében, ha a vagyon nem elegendő valamennyi tartozás kielégítésére, a költség és a zálogjoggal biztosított követelések kielégítését követően lehet csak a többi követelést – azok arányaiban kielégíteni. A Vht.-nak – amelynek az alkalmazási körébe többek között a bírósági határozaton alapuló követelések végrehajtása tartozik – a jelen ügyben támadott szabálya azért került alkalmazásra az alkotmányjogi panasszal érintett bírósági végzésben, mert annak értelmében az indítványozó végrehajtást kérő követelését megelőzte a jelzálogjogosult követelése és az adós vagyona nem volt elegendő valamennyi követelés kielégítésére. A fenti jogi rendelkezések összevetése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a felszámolási eljárás, illetve a bírósági végrehajtás szabályozása közötti eltérések ellenére a jogalkotó mindkét esetben az eljárásnak a bírósági határozaton alapuló követelések kielégítésére irányuló fázisában azonos – az Abh. szerint gazdaságpolitikainak minősülő – szabály alkalmazását rendelte el, melynek értelmében a zálogjoggal (melynek egyik típusa a jelzálogjog) biztosított követelés elsőbbséget élvez a kielégítési sorrendben a zálogjoggal nem biztosított követelésekkel szemben. Ezért az Alkotmánybíróság a fenti határozatainak a megállapításait a jelen ügyben is irányadónak tekinti. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy – az ingatlan-végrehajtás korábbi szabályait vizsgálva – már egy korai határozatában kimondta, hogy nem állapítható meg alkotmányellenesség az egyes tartozásoknak a végrehajtási eljárásban biztosított elsőbbség miatt [50/1991. (X. 3.) AB határozat, ABH 1991, 251, 254.]. A 159/B/2003. AB határozatban pedig az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „[a] zálogjogi szabályozás részletei az Alkotmány 9. §-ából nem vezethetők le. (…) Többféle szabályozás egyaránt megfelelhet az Alkotmány említett szabály[á]nak.” (ABH 2005, 1146, 1152.) Következésképpen a Vht. 170. § (1) bekezdése nem sérti az Alkotmány 9. §-át, ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében elutasította. 2.2.2. Az indítványozó a támadott jogszabálynak az Alkotmány 13. §-ába való ütközését is állította. Azzal érvelt, hogy a zálogjoggal biztosított követelés kielégítésének a támadott jogszabályban kimondott elsőbbsége adott esetben a hátrább sorolt követelések kielégítésének az elmaradásához vezethet, és ezt az indítványozó (hitelező) a tulajdonának az ellenérték nélküli kisajátításának tekinti. Az Alkotmány 13. § (2) bekezdése szerint kisajátításra kifejezetten erre irányuló egyedi hatósági határozat vagy törvényi rendelkezés alapján kerülhet sor. A 16/1991. (IV. 20.) AB határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány „13. § (2) bekezdésének hatálya alá tartozó tulajdonelvonással a tulajdon általában köztulajdonba kerül, csak kivételesen magántulajdonba, és ekkor is kizárólag közérdekű felhasználásra.” (ABH 1991, 62, 63.) Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a követelések kielégítése sorrendjének a meghatározása nem hozható érdemi alkotmányos összefüggésbe tulajdonelvonással, kisajátítással, azaz az Alkotmány 13. §-a és a Vht. támadott 170. § (1) bekezdése között alkotmányjogilag értékelhető összefüggés nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában az érdemi alkotmányos kapcsolat hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.; 2043/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 543, 544.; 163/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 544, 546.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523, 524.; 141/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 584, 586.; 36/2007. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2007, 432, 452.; 836/B/2002. AB határozat, ABH 2007, 1479, 1484–85.] Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a tekintetben is elutasította. 2.2.3. Az indítványozó a Vht. 170. § (1) bekezdését az Alkotmánynak a demokratikus jogállamiság elvét kimondó 2. § (1) bekezdésébe ütközőnek is vélte, azonban kérelmét nem indokolta meg. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kérelem alapjául szolgáló ok hiányában az indítvány – a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja 18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.; 60/2009. (V. 28.) AB határozat, ABK június, 559, 580.]. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz ezen része érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján, mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – visszautasította. 3. Az alkotmányjogi panasza keretében az indítványozó a Vht. 171. §-ával kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte. Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozóval szemben alkalmazzák az alkotmányellenes jogszabályt, ezért alkotmányellenes mulasztásra nem lehet sikerrel panaszt alapozni [többek között: 1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160.; 54/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 514.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján ebben a vonatkozásban is visszautasította. Budapest, 2010. július 6. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke