105/2009. (X. 30.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenessé

105/2009. (X. 30.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – Dr. Lenkovics Barnabás és Dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2007. április 1-ig hatályban lévő, a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendeletének 9. § (3) bekezdés c) pontja „állampolgár” szövegrésze alkotmányellenes volt. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Győri Városi Bíróság előtt G. 22.827/2007. szám alatt folyamatban lévő ügyben Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 2007. április 1-ig hatályban lévő, a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendeletének 9. § (3) bekezdés c) pontja a jelen határozat rendelkező részének 1. pontjában foglaltak figyelembevételével alkalmazható. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. 1. Indítványozó bíró az előtte folyamatban lévő ügy felfüggesztése mellett kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a fizető-parkolóhelyek létesítéséről, valamint üzemeltetésének szabályairól szóló – időközben hatályon kívül helyezett 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendeletének (a továbbiakban: Ör.) 9. § (3) bekezdés c) pontja alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését, illetve a hivatkozott rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazásának kizárását. Az Ör. értelmében a parkolási jegy, bérlet vagy kedvezményes parkolási engedély nélkül, vagy érvénytelen jeggyel, bérlettel, illetve engedéllyel parkoló gépjárművek vezetői pótdíjat fizetnek. Az Ör. 9. § (3) bekezdése szerint a pótdíj fizetésére a gépjármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos köteles akkor, ha a vezető személye nem állapítható meg, vagy ha a vezető személye megállapítható ugyan, de a tar tozás végrehajtása bármely oknál fogva nem vezetett eredményre, illetve ha a vezető külföldi állampolgár. Az indítványozó bíró szerint az Ör. hivatkozott rendelkezése diszkriminatív, sérti az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltakat, mivel főszabály szerint az Ör. a pótdíjfizetési kötelezettséget a gépjárművet ténylegesen használó személyre telepíti, külföldi állampolgárok esetében azonban „a felperes parkolási pótdíjat nem követelhet, automatikusan a tulajdonosé a fizetési kötelezettség”. 2. Amint az eljáró bíró is említi, az indítványban megjelölt jogszabály már nem hatályos, mert Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a fizető-parkolóhelyek üzemeltetésének és használatának szabályairól szóló 8/2007. (III. 5.) Ök. rendelete 2007. április 1-jétől hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányosságának vizsgálata kizárólag akkor végezhető el, ha alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). A konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdésében foglalt bírói kezdeményezés és 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján – mivel ilyenkor alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség – az Alkotmánybíróság a már nem hatályos jogszabályi rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja [10/1992. (II. 25.) AB határozat, ABH 1992, 72, 76.]. A jelen ügyben az indítvány az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés, ezért az Alkotmánybíróság a már nem hatályos 66/2003. (XII. 19.) Ök. rendeletének 9. § (3) bekezdés c) pontja alkotmányosságát érdemben vizsgálta. 3. Az Alkotmánybíróság megkereste Győr város polgármesterét, és kérte, fejtse ki az indítványban foglaltakkal kapcsolatos véleményét. A polgármester válaszában az Ör.-beli szabályozást azzal indokolta, hogy a külföldi személyek esetén a követelésérvényesítés jelentős nehézségekbe ütközik. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. Az Ör. hivatkozott rendelkezése: „9. § (…) (3) A pótdíj fizetésére a gépjármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos köteles, ha: (…) c) a vezető külföldi állampolgár.” III. Az indítvány részben megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság előkérdésként áttekintette az Ör. fizető-parkolóhelyek igénybevételével kapcsolatos, a jelen ügy elbírálásánál számba jövő szabályait. Az Ör. rendelkezései tartalmazzák, hogy a fizető-parkolóhelyeket kik milyen feltételekkel vehetik igénybe; továbbá rendelkezik a jogalkotó által előírt feltételek be nem tartása esetére kilátásba helyezett szankcióról, illetve a pótdíj fizetési kötelezettségről is. Az Ör. szabályai rögzítik milyen esetekben, ki milyen összegű pótdíj fizetésére köteles. Az Ör. 9. § (2) bekezdése főszabályként előírja, hogy a parkolójegy, bérlet, illetve kedvezményes parkolási engedély nélkül vagy érvénytelen jeggyel, bérlettel, valamint engedéllyel parkoló gépjárművek vezetői az Ör. 3. számú mellékletében meghatározott összegű pótdíj megfizetésére kötelesek. Az Ör. 9. § (3) bekezdése a főszabály mellett tartalmaz egy kiegészítő szabályt is, ha a vezető személye nem állapítható meg, vagy megállapítható ugyan, de a tartozás behajtása, illetve végrehajtása valamilyen oknál fogva nem vezetett eredményre, továbbá ha a vezető külföldi állampolgár, akkor nem a gépjármű vezetője, hanem a forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonos köteles a pótdíjat megfizetni. Eszerint a külföldi állampolgárságú vezetőket a jogalkotó eltérően kezeli a belföldi állampolgárságú személyektől annyiban, hogy külföldi állampolgárságú vezető esetén, rögtön a forgalmi engedélybe bejegyzett tulajdonost terheli a pótdíj fizetési kötelezettség, míg ha a vezető belföldi, a tulajdonos csak végső soron tartozik helytállási kötelezettséggel. 2. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság a jelen ügyben azt vizsgálta, hogy az Ör. – fentebb ismertetett tartalmú – 9. § (3) bekezdés c) pontja ténylegesen sérti-e a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elvét, s ezáltal ellentétes-e az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazottakkal. 2.1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. §-ának értelmezése kapcsán több határozatában megállapította, hogy az Alkotmány e rendelkezése nem minden fajta különbségtételt tilt, ez ugyanis ellentétes lenne a jog rendeltetésével. Sem a jogegyenlőség általános követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik az, hogy a jogalkotó célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai, az eltérő jogi helyzetekre figyelemmel levő szempontok szerint ne tehetne különbséget a jogok és kötelezettségek megállapítása során a jogalanyok között. Az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki; nem alapvető jog tekintetében történő különbségtétel alkotmányellenessége csak akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti, azaz, ha a különbségtétel önkényes, kellő súlyú indoka nincs. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.; 521/B/1991. AB határozat, ABH 1993, 555, 556.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 202–204.; 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 47.] A különbségtételt az Alkotmánybíróság a jogalkotó által választott szabályozási koncepció szerint vizsgálja. A megkülönböztetés az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint [ld.: 21/1990. (X. 4.) AB határozat; ABH 1990, 73, 77–78.; 49/1991. (IX. 27.) AB határozat; ABH 1991, 213, 214.] akkor tilos, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha az eltérésnek alkotmányos indoka van. 2.2. Az alkotmánybírósági vizsgálat tárgya e gyakorlat szerint tehát ebben az esetben az, hogy a jogalkotó által választott, önmagában véve nem Alkotmányba ütköző szabályozási koncepció alapján van-e ésszerű (alkotmányos) indoka a pótdíjfizetési kötelezettség telepítése szempontjából a külföldi és a belföldi vezetők közötti eltérő szabályozásnak. A jogszabályból kivehető szabályozási koncepció lényege, hogy a Magyarországon érvényesíthető, és nem érvényesíthető követelések (ezek kötelezettjei) között tesz különbséget. A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. (a továbbiakban Kktv.) 15. §-ának (3) bekezdése értelmében a közút területén, vagy a közút területén kívüli közterületen létesített, illetőleg kijelölt várakozóhelyen a közút kezelője díj és pótdíj szedését rendelheti el. A Kktv. 15. § (5) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy amennyiben a kiszabott pótdíjat nem fizették meg, „a közút kezelője vagy az általa megállapodás alapján megbízott gazdálkodó szervezet a létesített, illetőleg kijelölt várakozóhely jogosulatlan úthasználatának időpontjától számított 60 napos jogvesztő határidőn belül köteles postára adni a díj- vagy pótdíjfizetési felszólítást. A díj- és a pótdíjfizetési kötelezettség egy év alatt évül el. A díj és a pótdíj után késedelmi kamat nem követelhető”. Ezen törvényi rendelkezés alapján a jogérvényesítésre nyitva álló viszonylag rövid határidő – ahogyan azt Győr város polgármestere is említi – a nem üzembentartó külföldi vezetők esetén csak abban az esetben tartható be, ha a követelést rögtön a tulajdonossal szemben érvényesítik, aki ezt természetesen polgári peres úton a külföldi vezetőtől visszakövetelheti. A külföldiek lakcíme vagy tartózkodási helye ugyanis nem állapítható meg az állampolgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló – többször módosított – 1992. évi LXVI. törvényben (a továbbiakban: Nyilvántartási tv.), továbbá a végrehajtására kiadott 146/1993. (X. 26.) kormányrendeletben foglalt rendelkezések szerint működő, a belföldi vezetők esetén meglévő és alkalmazható nyilvántartási rendszer segítségével. Ez a nyilvántartás közhitelűen tartalmazza a hatálya alá tartozó Magyarországon tartózkodási, illetve lakóhellyel rendelkező személyek törvényben meghatározott adatait. A Nyilvántartási tv. 17. § (1) bekezdése alapján „a nyilvántartás szervei az e törvényben meghatározott feltételekkel és korlátok között – a polgár, illetve jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kérelmére, a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása esetén – adatot szolgáltatnak”. E törvény 19. § (1) bekezdése pedig akként rendelkezik, hogy a Nyilvántartási tv. 17. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti név- és lakcímadatok szolgáltatását bármely polgár, jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet a felhasználás céljának és jogalapjának igazolása mellett jogosult kérni, többek között jogának vagy jogos érdekének érvényesítése érdekében. Mindez lehetővé teszi a jogosult számára igénye jogszabályban meghatározott határidőn belül történő érvényesítését, ha a kötelezettnek belföldön lakó-, illetve tartózkodási helye van – akkor is, ha a szóban forgó személy nem magyar állampolgár. Más a helyzet a belföldi lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkező külföldi vagy magyar állampolgárok esetében, akiknél az igényérvényesítés – a róluk Magyarországon vezetett név- és lakcím nyilvántartási rendszer hiányában – a jogszabályban meghatározott határidőn belül jelentős nehézségekbe ütközik, mivel a lakcímadatok ellenőrzése, ha egyáltalán lehetséges, hosszú időt vesz igénybe. További különbség a jogérvényesítő helyzetében, hogy követelése érvényesítésének módja a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) értelmében jelentősen eltér a belföldi székhellyel vagy lakóhellyel rendelkező, és az ilyennel nem rendelkezők esetén. A Pp. 313. § (2) és (3) bekezdése értelmében ugyanis a pénz fizetésére irányuló lejárt követelések, amelyeknek a törvény pertárgy értékének megállapítására irányadó szabályai szerint számított összege az egymillió forintot nem haladja meg – mint a parkolási-, illetve pótdíjak esetében is –, kizárólag fizetési meghagyás útján érvényesíthetők, ha van olyan bíróság, amely a fizetési meghagyás kibocsátására illetékes. Fizetési meghagyást tehát nem lehet kibocsátani, ha a kötelezettnek nincs belföldön ismert lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye. Ilyenkor a bíróság az általános szabályok szerint illetékkiegészítésre hívja fel a jogosultat, és tárgyalást tűz ki, ami az igényérvényesítést jelentősen megnehezíti; a tárgyaláson valószínűsíthetően megítélt díj behajtásának esélye pedig elenyésző. Ezzel szemben megjegyzendő, hogy a fizetési meghagyás ellen az esetek csekély százalékában élnek csak ellentmondással, így az igényt érvényesítő viszonylag gyorsan végrehajtható okirathoz jut. Az Ör. vitatott szabályozását ezek alapján az Alkotmánybíróság a Magyarországon nyilvántartásba vett lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkező személyek közötti megkülönböztetést nem tekintette indokolatlannak, illetve ésszerűtlennek. A gépjármű vezetője és a tulaj donosa (üzembentartó) tipikusan három esetben válik el: (1) a tulajdonos szívességi használatra engedi át gépjárművét, ami a tulajdonos és a vezető személyes kapcsolatát, közeli ismeretségét feltételezi; (2) ha a tulajdonos jogi személy, és a tulajdonában lévő személygépkocsit munkavállalója használja, vagy (3) a tulajdonos üzleti tevékenysége körében, ellenszolgáltatás fejében, szerződés megkötésével adja időlegesen a vezető használatába a gépjárművet. Ez utóbbi esetben pedig az ilyen és ehhez hasonló kockázatokkal számolnia kell, melyek csökkentésére üzleti tevékenysége keretében törekedhet. A gépjármű üzemben tartója számára az Ör. természetesen nem zárja ki, hogy a díjkövetelést polgári peres úton a gépjármű használójával szemben polgári jogi igényként érvényesítse, vagy adott esetben a gépjármű bérleti díjában ezt a kockázatot eleve számításba vegye. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az Ör. 9. § (3) bekezdés c) pontja tekintetében megállapította, hogy a hivatkozott jogszabály szabályozási koncepciója alapján annyiban tett alkotmányellenes megkülönböztetést, amennyiben a pótdíjfizetésre kötelezett gépjármű vezetőjét állampolgárságától függően tekintette külföldinek vagy belföldinek. Ennek a megkülönböztetésnek nincs ésszerű indoka. A külföldi és belföldi közötti megkülönböztetés viszont a jogi szabályozási koncepció és a követelések érvényesítésének jogi szabályozása figyelembevételével ésszerű, ha a „külföldi vezető” alatt a Magyarországon lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkező személyek értendők, az érintettek (a szabályozás szempontjából közömbös) állampolgárságára tekintet nélkül. Mivel a vizsgálni kért jogszabályi rendelkezés már nem hatályos, az Alkotmánybíróság nem semmisíthette meg, azonban megállapította a hivatkozott jogszabályi rendelkezés „állampolgár” szövegrészének alkotmányellenességét. Az Ör. 9. § (3) bekezdés c) pontja akkor lett volna összeegyeztethető az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal, ha a „külföldi vezető” a Magyarországon közhiteles nyilvántartásban szereplő lakó-, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkező személyeket jelenti. 3. Az Alkotmánybíróság a kezdeményező bíró által becsatolt iratok alapján megállapította, hogy az érintett személynek Magyarországon nyilvántartásba vett lakó-, illetve tartózkodási helye nincs, így az eljárást kezdeményező bíró előtt G. 22.827/2007. szám alatt folyamatban lévő ügyben a kezdeményezéssel érintett rendelkezés az Alkotmánybíróság által alkotmányellenesnek minősített szövegrész figyelmen kívül hagyásával alkalmazható. Az Alkotmánybíróság jelen határozatának Magyar Közlönyben való közzétételét az alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke