1173/D/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t

1173/D/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t : Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.30.170/2007/2. számú végzésével kapcsolatosan benyújtott, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja. I. Az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság Gfv.X.30.170/2007/2. számú, a felülvizsgálati kérelmét hivatalból elutasító végzésével szemben alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, és a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 271. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, továbbá e jogszabályi rendelkezés konkrét ügyben való alkalmazhatóságának kizárását kérte. A bíróság a fenti határozatban azért utasította el a felülvizsgálati kérelmet, mert a perérték nem haladta meg az egymillió forintot. Érvelése szerint a „bíróságok ügydöntő határozataival szemben a jogorvoslat lehetősége alkotmányosan nem zárható ki,” a jogalkotó pedig azáltal, hogy a rendkívüli jogorvoslatot összeghatártól tette függővé, az Alkotmány 57. § (5) bekezdésébe ütközően megakadályozza ezen alapjog gyakorlását. Ezért sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése is, mert a jogorvoslat lehetőségét, mint „a jogszabály által biztosított jogot egyidejűleg (…) ugyanazon jogszabályi pont másik fele elvonja”, korlátozza, így szerzett jogot von meg azáltal, hogy a jogerős ítélet „törvénysértései” nem orvosolhatók. Mivel „alkotmányellenes feltételeket állítanak az eljárás megindításához,” a bíró nem dönthet szabadon az eljárás lefolytatásáról, nem érvényesül a törvény előtti egyenlőség elve [Alkotmány 57. § (1) bekezdése] és a bírói függetlenség sem [Alkotmány 50. § (3) bekezdése]. Ezért a támadott rendelkezés az Alkotmány 8. § – tartalmilag – (2) bekezdésébe ütközik, mert alapvető jog lényeges tartalmát korlátozza. Kiegészített beadványában az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdés sérelmére is hivatkozott azzal, hogy a kifogásolt rendelkezés hátrányosan különbözteti meg a peres feleket, akik vonatkozásában a perérték nem haladja meg az értékhatárt. II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: 1. Az Alkotmány indítványozó által hivatkozott rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „50. § (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. 57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. A Pp. indítvánnyal támadott rendelkezése: „271. § (2) Nincs helye felülvizsgálatnak olyan vagyon jogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a 24. §, valamint a 25. § (3) és (4) bekezdése alapján, továbbá a 25. § (3) bekezdésének az egyesített perekre történő megfelelő alkalmazásával megállapított értéke az egymillió forintot nem haladja meg. Ez az értékhatártól függő kizárás nem vonatkozik a 23. § (1) bekezdésének b) és h) pontjában, valamint a 24. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott ügyekre, továbbá a munkaügyi perekben előterjesztett pénzkövetelésre.” III. Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt feltételeknek. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság arra vonatkozó álláspontját, hogy milyen jogerős határozatok támadhatók alkotmányjogi panasszal, a 99/D/2006. AB végzésében a következőképpen foglalta össze: „Az alkotmányjogi panasz – fő szabályként – a jogerős ügydöntő határozatokkal szemben terjeszthető elő [lásd: 1492/B/2007. AB határozat, ABK 2008. június, 24.]. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében esetről esetre, az alapjául fekvő jogerős határozat tartalma alapján ítéli meg azt, hogy a vizsgált ügyben a panasszal támadott határozat olyan érdemi határozatnak tekinthető-e, mellyel szemben helye van az alkotmányos jogorvoslatnak. Ugyanez a határozat – utalva az 57/1991. (XI. 8.) AB határozatra, melyben először mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy az alkotmányjogi pa- nasz jogorvoslat – megerősítette az Alkotmánybíróság 22/1995. (III. 31.) AB határozatában (ABH 1995, 108, 109.) foglaltakat: az »alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott (ABH 1992, 515, 516.; ABH 1993, 48, 74–75.).« A 22/1995. (III. 31.) AB határozat kifejtette továbbá, hogy a jogorvoslat másik fogalmi eleme, hogy a döntés jogot vagy jogos érdeket sértsen, ugyanakkor a jogorvoslat igénybevételének nem előfeltétele a tényleges sérelem igazolása, elég arra hivatkozni. »Ahhoz van joga a személynek, hogy állítsa a döntés jogos érdeket vagy jogot sértő voltát.« (ABH 1995, 108, 110.)” (ABK 2009. június, 825, 826.) Az Alkotmánybíróság a 943/D/2006. AB határozatában arra is rámutatott, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság a felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító jogerős döntése általában nem minősül érdemi, ügydöntő határozatnak. „Ugyanakkor több ügyben az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszként bírált el olyan indítványokat, amelyek szintén a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság – a törvényi feltételek hiányán alapuló – elutasító végzései ellen irányultak. A büntetőeljárásbeli felülvizsgálat kizártságának alkotmányossági következményeit meghatározó 23/1995. (IV. 5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította: »Az Alkotmánybíróság a 23/1991. (V. 18.) AB végzésben (ABH 1991, 311.) úgy foglalt állást, hogy az alkotmányjogi panaszra megállapított határidő számítása szempontjából a rendkívüli jogorvoslatokat figyelmen kívül kell hagyni. A határidő számítása szempontjából azóta is következetesen érvényesített álláspont azonban nem jelenti azt, hogy a rendkívüli jogorvoslatoknak, így a felülvizsgálat intézményének jogi szabályozását ne lehetne alkotmányjogi panasz keretében sérelmezni. Az alkotmányjogi panasz benyújtására megszabott törvényi határidő ilyen esetben a felülvizsgálat tárgyában hozott határozat kézbesítésétől számított hatvan nap.« (ABH 1995, 115, 118–119.; ugyanez: 1230/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 683, 684.) A polgári perbeli felülvizsgálatot elutasító végzések elleni alkotmányjogi panaszokat bírált el érdemben az Alkotmánybíróság a 787/D/1999. AB határozatban (ABH 2001, 1090.), a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban (ABH 2004, 551.), a 44/2005. (XII. 7.) AB határozatban (ABH 2005, 565.), legutóbb pedig a 702/D/2004. AB határozatban (ABK 2007. november, 1139., 1146–1147.). (…) Így sem az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezések (feltételek) együttes értelmezése és figyelembevétele (...) alapján, sem pedig az Alkotmánybíróság gyakorlatából nem lehet olyan következtetést levonni, hogy a rendkívüli jogorvoslatok szabályai csak utólagos normakontroll keretében lehetnek az alkotmányossági vizsgálat tárgyai, és alkalmazásuk miatt nem lehet alkotmányjogi panaszt benyújtani.” (ABH 2008, 2504, 2507.) Mivel az indítványozó a felülvizsgálat egyik kizáró feltételét kifogásolta, a fentiek szerint az e tárgyban hozott végzés ellen helye van alkotmányjogi panasznak, amelyet az indítványozó törvényes határidőn belül nyújtott be. 2. Az Alkotmánybíróság az indítvánnyal összefüggésben azt is vizsgálta, hogy az indítvány tárgya nem minősül-e „ítélt dolognak.” Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 31. §-ának c) pontja szerint az eljárás megszüntetetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani („ítélt dolog”). Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő, mint egy korábban elbírált ügyben. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.) Ha az újabb indítványt más okra, más alkotmányossági összefüggésre alapítják, az Alkotmánybíróság az újabb indítvány érdemi vizsgálatába bocsátkozik. [35/1997. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1997, 200, 212.; 17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.; 5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH 2002, 78, 81.] Az Alkotmánybíróság számos határozatának volt tárgya a Pp. 271. §-ának a felülvizsgálati eljárásban meghatározott értékhatárra vonatkozó, különböző időszakokban hatályos rendelkezése. A felülvizsgálatot kettőszázezer forintot meghaladó perértékhez és a Legfelsőbb Bíróság engedélyéhez kötő 271. § (3) bekezdését a 286/B/1998. AB határozat nem találta az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe, 57. § (1) és (5) bekezdésébe ütközőnek. Megállapította, hogy a „felülvizsgálati eljárás intézménye egyáltalán nem érinti az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt alapvető jog érvényesülését, hiszen semmiben nem befolyásolja azt, hogy bárki a perben érvényesíthető jogait és kötelességeit bírósági – a perindításkor nyilvánvalóan első fokú bírósági – megítélés elé vigye. (…) Az első fokon hozott döntések elleni jogorvoslat lehetősége pedig – meghatározott okok alapján – megengedett mindazok számára, akiknek a jogát vagy jogos érdekét a konkrét döntés sérti. (…) [A] különleges korlátozás, amely a jogvita tárgyának értékétől teszi függővé a felülvizsgálat lefolytatását, az Alkotmány által lehetővé tett, a” törvényhozói mérlegelésre tartozó szabályozás, amely így nem ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében előírt alapvető jog lényeges tartalmának korlátozását tiltó szabállyal sem.” (ABH 1999, 671, 673.) A 663/D/2000. AB határozat a Pp. kifogásolt rendelkezésének a jelenlegitől csak az összeghatár tekintetében (ötszázezer forint) eltérő szövegének alkotmányosságát vizsgálta a fent megjelölt alkotmányi rendelkezésekkel összefüggésben. E döntés is tartalmazza, hogy a jogorvoslathoz való jog – mint alapvető jog – csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével. De nem látta megállapíthatónak az Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét sem, mert bár a vagyonjogi ügyekben a pertárgy értékre tekintettel korlátozást tartalmaz, az azonban nem önkényes, mert az „ügyek ésszerű határidőn belül történő befejezése az igazságszolgáltatással szemben felállított jogállami követelmény.” Ugyancsak elutasította az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére, valamint 8. § (2) bekezdésére alapított indítványt is, mert „ez a felülvizsgálatra vonatkozó rendelkezés nem befolyásolja azt, hogy bárki a perben érvényesíthető jogait és kötelességeit bírósági megítélés elé vigye.” (ABH 2003, 1223, 1230–32.) Mivel a Pp. 271. § (2) bekezdésének a fenti határozatokban vizsgált szövege nem teljesen azonos a jelen ügyben támadott rendelkezés szövegével, res iudicata megállapításának nincs helye, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság érdemben bírálta el. Az elbírálásnál azonban felhasználta mindazokat az érveket és megállapításokat, amelyek a tartalmi összefüggésbe hozható korábbi döntésénél irányadók voltak. (652/B/1997. AB határozat, ABH 1997, 752, 754–755.; 441/D/2006. AB határozat, ABH 2007, 1980, 1982.) Az értékhatár összegszerűsége a rendelkezés alkotmányossági megítélésében közömbös, mert az indítványozó önmagában a felülvizsgálat értékhatártól függő korlátozását tartotta alkotmánysértőnek. A jogbiztonság sérelmével kapcsolatosan pedig az alkotmányellenességet csak a jogorvoslathoz való alkotmányos alapjoggal összefüggésben állította. Erre figyelemmel az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 8. § (2) bekezdésére, 57. § (1) és (5) bekezdésére, valamint 70/A. § (1) bekezdésére alapított alkotmányjogi panaszt a fenti határozatokban foglaltakkal azonos indokok alapján elutasította. 3. A bírói függetlenség kapcsán az indítványozó azzal érvelt, hogy a támadott szabály következtében a bíró ítélkezési tevékenysége során nem dönthet szabadon abban a kérdésben, hogy az ügyet érdemben elbírálja. Az Alkotmánybíróság a bírói függetlenség elve tartalmával, közte a bírói függetlenségnek a bírósági szervezeten belüli alkotmányossági kérdéseivel is több határozatában foglalkozott. Következetes álláspontja, hogy az Alkotmány 50. §-ának (3) bekezdése alapján a minden külső befolyásolástól független bírói ítélkezés feltétel nélküli követelmény, és lényegében abszolút alkotmányos védelem alatt áll. [ld.: 53/1991. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991, 266, 267.; 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 261.; 17/1994. (III. 29.) AB határozat, ABH 1994, 84, 86.; 45/1994. (X. 21.) AB határozat, ABH 1994, 254, 256.; 627/B/1993. AB határozat, ABH 1997, 767, 769.] Az Alkotmánybíróság a 13/2002. (III. 20.) AB határozatában hangsúlyozta: „Az Alkotmány 50. § (3) bekezdéséből önmagában is az következik, hogy a bíró ítélkezési tevékenysége során a legszigorúbb értelemben az alkotmányos rendnek megfelelő eljárásban és tartalommal született törvényekhez kötötten köteles eljárni. A törvényi alárendeltséget a függetlenségre hivatkozással egyetlen ügyben sem lehet megkerülni.” (ABH 2002, 85, 98.) Így azáltal, hogy a bíró a törvények által megszabott eljárási rendet köteles betartani és attól nem térhet el, nem sérül a bírói függetlenség, ezért az Alkotmánybíróság e vonatkozásban is elutasította az alkotmányjogi panaszt. Mivel a támadott rendelkezés alkotmányellenességét nem állapította meg, azok konkrét ügyben való alkalmazása tilalmának megállapítását mellőzte. Budapest, 2010. március 29. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke