36/2006. (IX. 7.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói k

36/2006. (IX. 7.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 68/A. § (2) bekezdése 2006. január 1-jéig alkotmányellenes volt, ezért a Miskolci Munkaügyi Bíróság előtt 5. M. 1525/2004. szám alatt folyamatban lévő ügyben nem alkalmazható. 2. Az Alkotmánybíróság a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 49. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. Az indítványozó bíró a Miskolci Munkaügyi Bíróság előtt 5. M. 1525/2004. szám alatt folyamatban lévő per tárgyalását felfüggesztette és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 68/A. § (2) bekezdése, valamint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 49. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság a kérelmet úgy értelmezte, hogy az magában foglalja ezeknek a jogszabályoknak az adott perben való alkalmazási tilalma kimondását is. Az indítványozó álláspontja szerint az egészségbiztosító részére a foglalkoztató által visszafizetendő egészségbiztosítási ellátás után járó késedelmi kamat esedékességére és mértékére vonatkozó szabályok több alkotmányos rendelkezésbe ütköznek. A Vhr. támadott rendelkezéseit a szabályozás szintje miatt tartotta az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében foglaltakkal ellentétesnek. Előadta továbbá, hogy az Ebtv. és a Vhr. kifogásolt szabályai az Alkotmány 9. § (1) bekezdésébe, 13. § (1) bekezdésébe, valamint 70/A. § (1) bekezdésébe ütköznek azáltal, hogy a foglalkoztatókat a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényben (a továbbiakban: Ptk.) írt mértéknél magasabb késedelmi kamattal sújtották, valamint a kamat esedékességét az ellátás kifizetésének időpontjában határozták meg, így az állami tulajdon (egészségbiztosítási pénztár) indokolatlanul előnyösebb helyzetbe került. Az indítvánnyal kapcsolatban kifejtette álláspontját az egészségügyi miniszter. II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályokat vette figyelembe: 1. Az Alkotmány rendelkezései: „8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. Az Ebtv. – indítványozó által kifogásolt – rendelkezése: „68/A. § (2) A 66. § (2)–(6) bekezdése és a 67–68. § alapján visszafizetésre, megtérítésre kötelezettet a visszafizetésre vagy megtérítésre előírt összeg után az Art.-ban meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékű kamatfizetési kötelezettség terheli.” 3. A Vhr. – indítványozó által támadott – szabálya: „49. § (1) Az Ebtv. 68/A. § (2) bekezdésében említett kamatot a pénzbeli ellátás, illetőleg a baleseti táppénz, folyósításának napjától, egészségügyi szolgáltatás esetén a finanszírozott összeg átutalásának időpontjától kell felszámítani, a határozathozatalakor irányadó mértékben. (2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, ha a kifizetőhellyel rendelkező foglalkoztatót terheli az általa folyósított ellátás megtérítése, az Ebtv. 68/A. §-a alapján járó kamatot az ellátás fedezetének a MEP által történt átutalását követő harmadik naptól kell felszámítani.” III. A bírói kezdeményezés részben megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az Ebtv. 68/A. § (2) bekezdését a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény és az egészségügyi szakellátási kötelezettségről, továbbá egyes egészségügyet érintő törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXIV. törvény módosításáról szóló 2005. évi CLXXXII. törvény (a továbbiakban: Ebtvm.) 19. § (5) bekezdés ab) pontja úgy módosította, hogy az „és 67–68. §” szövegrész 2006. január 1-jén hatályát vesztette, míg az Ebtv. 68/A. §-át az Ebtvm. 13. §-a kiegészítette. A beiktatott (3) bekezdés szerint pedig az Ebtv. 67–68. §-ok alapján megtérítésre kötelezettet a megtérítésre előírt összeg után a Ptk.-ban meghatározott kamatfizetési kötelezettség terheli. A Vhr. 49. § (1) bekezdését a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet módosításáról szóló 330/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhrm.) 17. § (8) bekezdés ai) pontja 2006. január 1-jei hatállyal módosította annyiban, hogy „68/A. §-a (2) bekezdésében” szövegrész helyébe a „68/A. §-a (2) és (3) bekezdésében” szövegrész lépett, továbbá kiegészült a (4) bekezdéssel, amely szerint az Ebtv. 67–68. §-án alapuló megtérítési kötelezettség érvényesítése tárgyában indult eljárásban az érdemi határozatot az ügyfélnek az eljárás megindításáról való értesítésétől számított 90 napon belül kell meghozni. A bírói kezdeményezésből megállapíthatóan az elbírálásra váró ügyben az Ebtv., illetőleg a Vhr. támadott szabályát az Ebtvm. és a Vhrm. hatálybalépése előtti szövegével kell alkalmazni. Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.) Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és – ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja – a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések alkotmányosságát érdemben bírálta el. 2.1. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét az indítványozó abban látta megvalósulni, hogy a foglalkoztatók kamatterheit az Ebtv. 68/A. § (2) bekezdése a Ptk. hatálya alá tartozó jogalanyoktól eltérő mértékben állapította meg. E rendelkezés az egészségbiztosító részére visszatérítendő ellátás után járó kamatot az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvényben (a továbbiakban: Art.) meghatározott késedelmi pótlékkal azonos mértékben határozta meg, amely az Art. 165. § (2) bekezdése szerint minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. A Ptk. – jelen ügyben irányadó időszakban is azonos szövegű – 301. § (1) bekezdése ugyanakkor a késedelmi kamat mértékét a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékben határozta meg. [A Ptk. 301/A. § (2) bekezdése szerint a gazdálkodó szervezetek között a késedelmi kamat a jegybanki alapkamat hét százalékkal növelt összege. A társadalombiztosítás központi hivatali szervei feladat- és hatáskörének, valamint működésének átmeneti szabályairól szóló 75/1999. (V. 21.) Korm. rendelet 1. §-a értelmében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a Kormány irányítása alatt álló központi államigazgatási szerv, a Ptk. 685. § c) pontjára figyelemmel azonban a regressz-igény kapcsán nem alkalmazhatók a gazdálkodókra vonatkozó rendelkezések, mert az igény nem e szerv gazdálkodó tevékenységével, hanem az alaptevékenységével összefüggésben keletkezett.] Az Alkotmánybíróság a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatában a megkülönböztetés tilalmát úgy értelmezte, hogy a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. (ABH 1990, 46, 48.) A mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggésében kell megvizsgálni, hogy a hátrányos megkülönböztetés az alkotmányos határok között maradt-e. Az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemére nézve kell fennállnia. A megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamelyik csoportra. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77, 78.] Az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében kimondott megkülönböztetési tilalom nemcsak az alapvető jogok tekintetében áll fenn, hanem egyéb jogokra vonatkozóan is. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.] Ha nem alapvető jogról van szó, akkor az Alkotmánybíróság olyan esetben tekinti alkotmányellenesnek a megkülönböztetést, amelyben a megkülönböztetésnek nincs ésszerű indoka, önkényes. [30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 139, 140.] Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja szerint az a személyi kör, amelyben a diszkrimináció esetleges alkotmányellenes volta értelmezhető, csak homogén csoport lehet, így a diszkrimináció csak az azonos helyzetben lévők által alkotott körön belül, e csoport tagjai egymáshoz viszonyított helyzetére vonatkozó jogi szabályozás tekintetében vizsgálható. „Nem jelent tiltott diszkriminációt a különböző státusú csoportok [...] jogállásának eltérő szabályozása, mivel ez az eltérés a különböző státus következménye.” [1181/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 551, 552–553.; 269/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 747, 749–750.; 719/B/1998. AB határozat, ABH 2000, 769, 775.] 2.2. Az Alkotmánybíróság ezért azt vizsgálta, hogy az egészségbiztosítási pénztár visszatérítési (regressz) igénye kapcsán a foglalkoztatók kárfelelőssége összehasonlítható-e a Ptk. kárfelelősségi szabálya alá vont jogalanyokéval. Mivel az Ebtv. 68. § (2) bekezdése a visszatérítésért való felelősség megállapítására a Ptk. szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségi szabályainak megfelelő alkalmazását írja elő, az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a kártérítés után járó késedelmi kamat szempontjából a foglalkoztatók azokkal a jogalanyokkal képeznek homogén csoportot, akiket polgári jogi kártérítési felelősség terhel, fizetési kötelezettségük pedig polgári jogi kötelezettség, ellentétben az Art. hatálya alá tartozó személyekkel. Utóbbiak adójogviszony alanyai, amely – ahogy azt az Alkotmánybíróság már a 16/1996. (V. 3.) AB határozatában kifejtette – sajátos pénzügyi jogi tartalmú közjogi jogviszony. [ABH 1996, 61, 66.] 2.3. A jogalkotó a károkozók homogén csoportjából csupán a hitelező személyére tekintettel emelte ki az egészségbiztosítási pénztár adósait, így az Ebtv. kifogásolt rendelkezésével érintett foglalkoztatók által fizetendő késedelmi kamat eltérő szabályozásának nincs ésszerű indoka, tehát a megkülönböztetés önkényes. Ezért az Alkotmánybíróság az Ebtv. 68/A. § (2) bekezdése alkotmányellenességét megállapította, annak megsemmisítésére azonban nem kerülhetett sor, mert a sérelmezett jogszabályi rendelkezés hatályát vesztette. Az Abtv. 43. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányellenes jogszabályt az Alkotmánybíróság erről szóló határozatának a hivatalos közlönyben való közzététele napjától nem lehet alkalmazni, a 43. § (4) bekezdése szerint azonban az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály konkrét ügyben történő alkalmazhatóságáról a 43. § (1) bekezdésében meghatározottól eltérően rendelkezhet, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. A bírói kezdeményezésre olyan folyamatban lévő eljárásban került sor, amelyben a felperes – marasztalása esetén – a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő összegű késedelmi kamatot köteles fizetni. Ezért az Alkotmánybíróság – tekintettel a jogbiztonság követelményére, valamint az indítványozó különösen fontos, méltányolható érdekére – az alkalmazási tilalom tekintetében helyt adott a bírói kezdeményezésnek, és az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján rendelkezett, hogy a támadott rendelkezés alkotmányellenesnek ítélt előírása a Miskolci Munkaügyi Bíróság előtt folyamatban levő perben nem alkalmazható. Minthogy az Alkotmánybíróság a fentiekben az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése alapján a támadott rendelkezés alkotmányellenességét megállapította, – állandó gyakorlatát követve – a további okok alapján fennálló alkotmányellenesség vizsgálatát mellőzte. [Például 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 16/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 425, 429.; 56/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 478, 482.] IV. 1. Az Alkotmánybíróság a Vhr. 49. § (1) és (2) bekezdésével kapcsolatosan először azt az indítványi részt vizsgálta, amely a rendelkezések megsemmisítését arra hivatkozással kérte, hogy a kamat mértékét és a kamatfizetés esedékességét magasabb szintű jogszabályban kellett volna szabályozni, így a szabályozásnak ezen módja sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését. Az Alkotmánybíróság a szabályozási szint kérdésével több határozatában foglalkozott. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozatában kifejtette: „Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.” (ABH 1991, 297, 300.) Az Alkotmánybíróság a 4/1993. (II. 12.) AB határozatában – hivatkozva a 64/1991. (XII. 17.) AB határozatra – az alapvető jogok korlátozásával kapcsolatban utalt arra, hogy az alapjog nem minden vonatkozásában törvényhozási tárgy. (ABH 1993, 48, 60.) A kamat esedékességének meghatározása azonban nem áll összefüggésben alapvető kötelességekkel, ezért – tartalmát tekintve – nem igényel törvényi szabályozást. A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vhr. kifogásolt rendelkezése nem sérti az Alkotmány 8. § (2) bekezdését, ezért az annak megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. 2. A Vhr. a kamat esedékességét az ellátás folyósításának napjában, illetőleg az ellátás átutalását követő harmadik napjában határozza meg. E rendelkezés a Ptk. 360. § (1) bekezdésével áll összhangban, amely kimondja, hogy a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes. A Ptk. 360. § (2) bekezdése értelmében a kárért felelős személy helyzetére a késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell alkalmazni, a 301. § (1) bekezdése szerint a késedelmi kamat – vétkességre tekintet nélkül – jár. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Vhr. nem tartalmaz a polgári jogi jogviszonyok alanyaitól eltérő szabályozást, így nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését. De nem lehet levezetni az Alkotmánynak a tulajdoni formák egyenjogúságára és a verseny szabadságára vonatkozó 9. § (1) bekezdéséből, illetőleg a tulajdon alkotmányos védelmét megfogalmazó 13. § (1) bekezdéséből sem azt, hogy a késedelmi kamat esedékessége mely időponthoz kapcsolódjon. Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogásolt szabály és az Alkotmány fenti rendelkezései egymással alkotmányjogilag értékelhető összefüggést nem tartalmaznak. A fentiekre tekintettel e vonatkozásban is elutasította az indítványt. A határozatnak a Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 41. §-án alapul. Dr. Bihari Mihály s. k., az Alkotmánybíróság elnöke