992/D/2008. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő

992/D/2008. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő v é g z é s t : 1. Az Alkotmánybíróság a Pest Megyei Bíróság 7.K.26.115/2008/10. számú ítéletével szemben benyújtott, a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelettel, valamint a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelettel összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a Pest Megyei Bíróság 7.K.26.115/2008/10. számú ítéletével szemben benyújtott, a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 4. § (1) bekezdés d) pont de) alpontja „[…] közlekedési infrastruktúra fejlesztése keretében […] hajózási létesítmény létesítése, fejlesztése céljából, ha […] komp- és révátkelőhely, valamint más hajózási létesítmény, továbbá a víziközlekedés irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelek elhelyezése a parti ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti vagy jelentős mértékben akadályozza” szövegrészével összefüggésben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja. I. Az indítványozó a Pest Megyei Bíróság 7.K.26.115/2008/10. számú ítéletével szemben alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, és kérte annak megállapítását, hogy a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Ktvr.), valamint a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet végrehajtásáról szóló 33/1976. (IX. 5.) MT rendelet (a továbbiakban: Vhr.) teljes egészében alkotmányellenes, valamint kérte ügyében e rendeletek alkalmazásának kizárását. Kérelme alátámasztásául számos alkotmányi, illetve jogszabályi rendelkezésre, nemzetközi egyezmény egyes cikkeire, valamint AB határozatra is hivatkozott. 1. Álláspontja szerint a Ktvr. sérti a tulajdonhoz való jogot, és ezáltal az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdését, melyet többek között az Alkotmánybíróság 35/2005. (IX. 29.) AB határozatával indokol; ebben ugyanis az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a tulajdonhoz való jogot sértő alkotmányellenes helyzet jött létre annak következtében, hogy az Országgyűlés a Ktvr. szabályait nem hozta összhangba az Alkotmány 13. § (2) bekezdésben a kisajátítással szemben támasztott követelményekkel. Szerinte – az AB határozatoknak megfelelően – teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás jár tulajdonjoga elvonásáért, valamint az ingatlanon fennálló haszonélvezeti jog korlátozásáért. 2. Az indítványozó szerint a Ktvr. jogszabályi szintje sérti az Alkotmány 8. § (1)–(2) bekezdését, mert a tulajdonjog elvonásának szabályait nem törvény, hanem rendelet tartalmazza. A törvényerejű rendelet ma már nem is létező jogi forma, nem az Országgyűlés alkotta, nincs mögötte demokratikus társadalmi konszenzus, ezért ellentétes a jogállamiság elvével is. A Ktvr. a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 177. § (1)–(2) bekezdéseinek sem felel meg, hiszen ez a rendelkezés is törvényi szabályozást követel meg, így a Ktvr. nem csak a jogállamiság elvét sérti, hanem a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 1. § (2) bekezdését is, mely szerint az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. 3. Az indítványozó szerint a kisajátítási és kártalanítási eljárás lefolytatása sérti a tulajdonhoz való jogot és a jogállamiság elvét azáltal, hogy a kisajátítás elrendeléséről szóló határozatot nem a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal (később: Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal) vezetője, hanem egy osztályvezető (máshol: főosztályvezető) hozta meg. A Ktvr. 18. § (1) bekezdése szerint ugyanis a kisajátítási eljárást a közigazgatási hivatal vezetője folytatja le. Szerinte a „kisajátítási eljárást olyan szerv folytatta le, amelynek hatáskörébe a kisajátítási döntés eleve nem tartozik”, így szerinte a határozat semmis. Az indítványozó szerint „a hatásköri szabályok megsértése lényeges eljárási szabálysértésnek minősül”. Álláspontja szerint a Ktvr.-ben megszabott eljárási rendet „olyan súlyosan megsértették”, ami önmagában is megalapozza a Ktvr. alkotmányellenességét. Szerinte ugyanis nem lehet semmis közigazgatási határozat alapján a kisajátítási eljárást elfolytatni. 4. Az indítványozó hivatkozott arra is, hogy a Duna bal partján a vész-kompkikötőre tekintettel lefolytatott kisajátítási eljárás időelőtti, hiszen a jobb parton hasonló eljárás még nem zajlott el. Mivel – szerinte – a kompolás kétpólusú, a kisajátítást elrendelő hatóságnak meg kellett volna vizsgálnia, hogy a túlparton kikötési lehetőség van-e, és a túlparti ingatlanokra nézve is le kellett volna folytatni a kisajátítási eljárást, az adott (bal parti) eljárással együtt, és egyetlen kisajátítási határozatot hozni. Szerinte ennek elmaradása ellentétes a jogállamisággal. 5. Kérte az indítványozó azt is, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az ingatlan kisajátítása mint alapjogi korlátozás aránytalan a kisajátítást szükségessé tevő közérdekhez képest. Szerinte a ráckevei Árpád-híd kiesése önmagában nem alapozza meg a tulajdonjogi korlátozást. Ennek indokolásául számos jogszabályi rendelkezésre hivatkozott, így idézte a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 8. § (1)–(2) és (4) bekezdését, az országos közutak kezelésének szabályozásáról szóló 6/1998. (III. 11.) KHVM rendelet mellékletének 4.1. pontját, melynek megfelelően a közút kezelőjének – többek között – a hidakat működőképes állapotban kell tartania. Utalt az indítványozó a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 47. §-ára, valamint az egyes nyomvonal jellegű építményszerkezetek kötelező alkalmassági idejéről szóló 12/1988. (XII. 27.) ÉVM–IpM–KM–MÉM–KVM együttes rendelet melléklete I. pont 2.3. alpontjára, melynek értelmében a hidak kötelező alkalmassági ideje 10 év, továbbá a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény végrehajtásáról szóló 30/1988. (IV. 21.) MT rendelet (a továbbiakban: MT rendelet) 35. §-ára, mely a Kkt. 43. §-ához kapcsolódó rendelkezést tartalmaz. A Kkt. 43. §-a szerint a fenntartási, építési munkák esetén meghatározott időre kisajátítás nélkül kártalanítás ellenében igénybe vehető a közút, vagy épülő közút melletti ingatlan, míg az MT rendelet 35. §-a ehhez kapcsolódó előzetes tájékoztatási kötelezettségről rendelkezik. Az indítványozó szerint mivel a híd nem szomszédos a kisajátított ingatlannal (attól hozzávetőleg 1 km-re található), így az ingatlan a hídfenntartási, -építési munkákhoz sem vehető igénybe. Ezért az indítványozó szerint a kisajátítás az elérni kívánt célhoz képest rendkívül aránytalan. Hivatkozott az indítványozó arra is, hogy a kártalanítási összegeket, a beruházási költségeket, egy komp beszerzésének és üzemeltetésének költségeit is figyelembe véve az összkiadás aránytalannak tűnik számára. Sérelmesnek tartja a kisajátítást azért is, mert ugyanazon a parton önkormányzati tulajdonú ingatlanok is találhatók, így szerinte a szükség-kompkikötő azokon is megvalósítható. Nem indokolt szerinte a kisajátítás azért sem, mert a kompjárat nem képes a híd forgalmának átvételére, hiszen sokkal kevesebb jármű haladhat át ilyen módon, mint a hídon, továbbá télen a komp eleve nem közlekedik. Az indítványozó utalt arra is, hogy az ingatlan kisajátítása még katasztrófahelyzetben is szükségtelen, hiszen ilyen esetben az igénybevétel az önkormányzat számára jogszabály alapján biztosított. Kifogásolta az indítványozó azt is, hogy a kisajátítás túl nagy területet érint, szerinte a 3000 m² „túlzott, műszakilag, építészetileg nem indokolt”. Amennyiben mégis szükség lenne kompkikötő létesítésére egy esetleges katasztrófa esetére – a városnak a Duna két partján való elterülése miatt a kapcsolattartás érdekében – a kompkikötő létesítéséhez a kisajátított terület töredéke is elégséges lenne. Az indítványozó szerint a kisajátítás a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvénybe és az Ötv.-be is ütközik, mert a kompoltatás nem közérdekű közfeladat. Szerinte a szükség-kompkikötő létesítése – a ráckevei Árpád-híd pótlására – nem kötelező önkormányzati feladat, mert semmilyen törvény nem írja elő. A fenti indokokat figyelembe véve a kisajátításra tehát elkerülhetetlen, kényszerítő ok nem áll fenn, így „a tulajdon elvonása – a Ktvr. alkalmazása – alkotmánysértő, jogszabálysértő”. 6. A veszélyhelyzetre, mint közérdekre hivatkozva a kompkikötő létesítése alkotmánysértő, ezért az indítványozó kéri a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 4. § (1) bekezdés d) pont de) alpontja „[…] közlekedési infrastruktúra fejlesztése keretében […] hajózási létesítmény létesítése, fejlesztése céljából, ha […] komp- és révátkelőhely, valamint más hajózási létesítmény, továbbá a víziközlekedés irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelek elhelyezése a parti ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti vagy jelentős mértékben akadályozza” szövegrészének alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését is. 7. Az indítványozó szerint az ítélet szerinti kártalanítás azért is alkotmányellenes, mert „a kisajátítás jogalapja időfüggő”. Azaz ha az eljárás alapjául szolgáló közigazgatási határozat érvényességi ideje lejár, az bírósági felülvizsgálat tárgya már nem lehet, hatályon kívül kell helyezni. Nincs szerinte ugyanis olyan közigazgatási határozat, amelyre a kisajátítást és a kártalanítást lehetne alapozni. Erre tekintettel tehát a kártalanítási eljárást sem lehet alkotmányosan lefolytatni. 8. Az indítványozó szerint a Ktvr. alkalmazása diszkriminációhoz vezet, így sérül az Alkotmány 70/A. §-a is. Szerinte az ingatlan tulajdonosai és a haszonélvezeti joggal rendelkezők homogén csoportot képeznek, köztük azonban mégis tulajdoni alapon indokolatlan megkülönböztetés történt. 9. Az indítványozó végül hivatkozott arra, hogy a Ktvr.-en alapuló kisajátítási határozatot nem lehet végrehajtani. Szerinte mivel a kisajátítást kérő nem kívánja a kompkikötőt megvalósítani, illetve az ingatlan-nyilvántartásban a tulajdonváltozások nem vezethetők át, a kisajátítás diszkriminatív, a Ktvr. ellentétes a jogállamisággal, ezért teljes egészében kérte a megsemmisítését. II. A határidőben benyújtott alkotmányjogi panasz érdemi elbírálásra alkalmatlan. 1. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során kialakította azokat a minimális tartalmi és formai kritériumokat, amelyeknek – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdésére és 48. § (1) bekezdésére figyelemmel – az indítványoknak és az alkotmányjogi panaszoknak meg kell felelnie. Ezek szerint az érdemi alkotmányossági vizsgálat elvégzése csak akkor lehetséges, ha az indítvány, illetve az alkotmányjogi panasz tartalmazza a támadott jogszabály pontos megnevezését és az Alkotmány megfelelő rendelkezésének megjelölése mellett, a benyújtás alapjául szolgáló okot, valamint az Alkotmánybíróság döntésére vonatkozó határozott kérelmet. Nem elegendő továbbá az Alkotmány, illetve a támadott jogszabály egyes rendelkezéseire hivatkozni, meg kell indokolni, hogy a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti az alaptörvény felhívott rendelkezését [pl. 654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783.]. 2. Az alkotmányjogi panasznak a fentieken túl meg kell felelnie az Abtv. 48. §-ában foglaltaknak is. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. Az Abtv. 48. § (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezéseket (feltételeket) az alkotmányjogi panasz elbírálása során, együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 311.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223.] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja azokat az indítványokat, amelyek nem felelnek meg az Abtv. által támasztott követelményeknek (pl. 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 630/B/2003. AB végzés, ABH 2004, 2113.). 3. Az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 48. §-ában foglalt feltételeknek. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz csak az ügyben ténylegesen alkalmazott jogszabály vonatkozásában terjeszthető elő [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697.]. Az 1405/B/1997. AB határozatban az Alkotmánybíróság összefoglalóan rámutatott, majd a 425/B/2005. AB végzés megerősítette, hogy „a jogszabályokat teljes egészükben, vagy általánosságban, jogintézmények lebontására átfogóan irányulóan támadó indítványok érdemi elbírálásra alkalmatlanok” (ABH 2006, 1081, 1088.; ABH 2008, 3512.). Alkotmányjogi panasz esetén az ilyen típusú kezdeményezés – mint a jelen ügyben is – nem alkalmas a vitatott jogszabály és a jogsérelem közötti összefüggés kimutatására (lásd még: 189/D/2005. AB végzés, ABH 2008, 3740.). Minthogy az indítványozó a Ktvr. és a Vhr. teljes egészében való megsemmisítését kérte, a kifejtettekre figyelemmel az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § d) és e) pontja alapján visszautasította. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: az indítványozó panaszában javarészt a kisajátítás jogalapját kifogásolja, vitatva közérdekűségét, azonban a jelen ügyben vizsgált ítélet kizárólag a kártalanítási összeggel foglalkozik, a kisajátítás jogalapját, közérdekűségét nem is vizsgálhatja, hiszen arról a Legfelsőbb Bíróság – az indítványozó által más ügyben ugyancsak támadott – Kfv.II.39.112/2003/6. számú ítéletében már döntött, és kimondta, hogy a közigazgatási hivatal jogszerűen döntött a kisajátítás jogalapjának és a közérdekű cél fennállásának a kérdésében. 4. Az indítványozó kérte a kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény 4. § (1) bekezdés d) pont de) alpontja „[…] közlekedési infrastruktúra fejlesztése keretében […] hajózási létesítmény létesítése, fejlesztése céljából, ha […] komp- és révátkelőhely, valamint más hajózási létesítmény, továbbá a víziközlekedés irányítására és a hajóút kitűzésére szolgáló jelek elhelyezése a parti ingatlan rendeltetésszerű használatát megszünteti vagy jelentős mértékben akadályozza” szövegrészének alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését is. E rendelkezést a Pest Megyei Bíróság a jelen ügyben érintett ítéletben nem alkalmazta. Az alkotmányjogi panasz benyújtásának alapvető feltétele, hogy a panaszban támadott bírósági határozatban az alkotmányellenesnek vélt jogszabályt alkalmazzák. Ennek a követelménynek ez az indítványrész nem felel meg, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ebben a részében az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2010. április 20. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke