1239/B/2008. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos megállapítására és

1239/B/2008. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogegységi határozat alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság 1/2005. Büntető jogegységi határozata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. Az Alkotmánybírósághoz érkezett indítványában az indítványozó a Legfelsőbb Bíróság 1/2005. Büntető Jogegységi határozata (a továbbiakban: BJE) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Az indítvány alapjául az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, az 54. § (1)–(2) bekezdését, az 55. § (1) bekezdését és az 58. § (1) bekezdését jelölte meg. Részletes indokolásában – saját ügyéből kiindulva, de utólagos normakontroll keretében – előadta, hogy a BJE, az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatának fényében sérti a jogbiztonság követelményét, az emberi méltósághoz, a személyes szabadsághoz, a szabad mozgáshoz, a munkához és az egészséghez való jogot. A megalázó, embertelen bánásmód tilalmába is ütközik továbbá, hogy a büntetés végrehajthatóságának elévülését a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs kibocsátását követően kiadott, a nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs félbeszakítja. II. Az indítvány elbírálásakor az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: 1. Az Alkotmány rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (2) Senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni, és különösen tilos emberen a hozzájárulása nélkül orvosi vagy tudományos kísérletet végezni.” „55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.” „58. § (1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén – törvényben meghatározott esetek kivételével – megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is.” 2. 1/2005. BJE határozat (rendelkező része) „a) A belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs kibo csátása után kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs [2001. évi XVIII. törvény 9. § b) pont] az elévülést félbeszakítja. Félbeszakítja az elévülést a belföldi körözést elrendelő elfogatóparancsot követően az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló 2003. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: EU bü. tv.) alapján kiadott európai elfogatóparancs is. Amennyiben az előbbi [Sztk. tv. 9. § b) pontja] szerint kiadott nemzetközi körözést elrendelő elfogatóparancs az Európai Unió olyan tagállamában vezetett eredményre, amelyben átadásnak lehet helye, úgy az ezt követően utóbb kiállított és megküldött európai elfogatóparancs az elévülést nem szakítja félbe (EU bü. tv. 26. §). Ha a büntetőügyben eljáró hatóság belföldi körözést elfogatóparanccsal nem kezdeményezett, hanem elfogatóparanccsal nemzetközi körözést rendelt el, vagy európai elfogatóparancsot bocsátott ki, újabb tény ismeretében szükségessé váló belföldi körözést elrendelő elfogatóparancs az elévülést szintén félbeszakítja. A nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Nbj.) alapján folytatott kiadatási eljárásban az Nbj. 32. §-a alapján kiadott elfogatóparancsnak a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási bíró részéről történő kiadása az elévülést félbeszakítja. b) Az igazságügyminiszter előterjesztett kiadatási kérelme alapján a külföldi hatóságok által foganatosított eljárási cselekmények az elévülés szempontjából egy tekintet alá esnek a magyar hatóságok által foganatosított eljárási cselekményekkel. c) Az igazságügyminiszter külföldi államnál előterjesztett kiadatási kérelme az elévülést – az előterjesztés időpontjában – félbeszakítja.” III. Az indítvány megalapozatlan. 1. A bűncselekmények büntethetőségének elévülésére vonatkozó büntetőjogi szabályokat az Alkotmánybíróság több határozatában – az indítványozó által felhozott alkotmányi rendelkezések tükrében is – vizsgálta. E döntéseknek a jelen – a büntetés végrehajthatóságának elévülésével kapcsolatos – ügyben is releváns lényege az alábbiakban foglalható össze. A 11/1992. (III. 5.) AB határozat megállapította, hogy a jogállamiságra vonatkozó alkotmányi rendelkezésből levezetett jogbiztonság követelménye az elévülési szabályok tekintetében is irányadó. „A büntetőjog elévülési szabályai a törvényes büntetőjogi felelősségre vonást biztosítják, azáltal, hogy időbeli korlátok közé szorítják az állami büntetőhatalom gyakorlását. A büntetőhatalom gyakorlására rendelt hatóságok mulasztása vagy a kézrekerítés eredménytelensége – mint kockázat – az államot terheli. Ha az elévülés bekövetkezett, a büntethetőség kizárása alanyi jogként illeti meg az elkövetőt. (…) Az elévülés ténykérdés, de jogi tények határozzák meg. Egyedül a bíróság állapíthatja meg jogerősen, azaz az ügyre és mindenkire irányadóan, hogy egy adott bűncselekmény büntethetősége elévült-e. Ennek megállapítása során az elévülési időre, és folyásának számítására az elkövetéskor hatályos törvény irányadó, kivéve, ha az elbíráláskor annál az elkövetőre nézve kedvezőbb szabály van hatályban.” (ABH 1992, 77, 85, 88.) Az Alkotmánybíróság a 41/1993. (VI. 30.) AB határozatban tisztázta azt is, hogy a törvényhozó viszonylag nagy szabadsággal rendelkezik az elévülés feltételeinek meghatározásakor, de az ezekre vonatkozó rendelkezések utólagosan – a terhelt terhére – nem változtathatók meg. Az elévülés naturális tény (az idő folyása), amelyet a jogszabálynak kell „jogi hatással járó ténnyé változtatni. Ezt fejezik ki az elévülés kezdetére, félbeszakadására, nyugvására vonatkozó rendelkezések, amelyek eredményeként az elévülés jogi időtartama hosszabb lehet” annak naturális tartamánál (ABH 1993, 292, 294–295.). A 23/D/2007. AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „az elévülést a nyomozó hatóság, az ügyész és a bíróság olyan –az ügy előbbre vitelét célzó, érdemi –büntetőeljárási cselekményei szakítják meg, amelyek meghatározott személy – az anyagi jog értelemben vett elkövető – ellen irányulnak és azonos ténybeli alapú bűncselekménnyel kapcsolatosak.” (ABH 2008, 2620, 2625.) A 62/2006. (XI. 23.) AB határozatában az Alkotmánybíróság – éppen az elévülési határozatok tükrében – összegezte a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát az államra telepítő alkotmányos teherelosztás és az állam bűnüldözési kötelezettségéből fakadó feladatok viszonyát. „Az Alkotmánybíróság több határozatában következetesen képviselte azt az álláspontot, hogy a büntető igény érvényesítésének kockázata az államot terheli. A jogállamban a bűnüldözésnek szigorú anyagi jogi és eljárási jogi korlátok között kell folynia, a bűnüldözés sikertelenségének kockázatát pedig az állam viseli. Ez a kockázatelosztás az ártatlanság vélelmének alkotmányos garanciája [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1990, 59, 70.]. A büntető igény elévülési szabályai visszamenőleges módosítására irányuló törvényhozói törekvések kapcsán az Alkotmánybíróság megállapította: nem hárítható az elkövetőre annak terhe, hogy az állam mulasztása miatt a büntetőeljárás ideális célja, az igazságos és rendeltetését betöltő büntetés kiszabása nem teljesülhet. Ennek az alkotmányos teherelosztásnak a szempontjából közömbös, hogy az állam rosszul vagy egyáltalán nem érvényesítette a büntető igényét, és közömbös az is, hogy milyen okból [11/1992. (III. 5.) AB határozat ABH 1992, 77, 92.]. Ezekből az alkotmányos tételekből azonban nem következik, hogy az alkotmányos büntetőjog garanciarendszere teljesen kizárja az olyan eljárási megoldásokat, amelyek csökkentik a büntetőigény érvényesítése kudarcának állami kockázatát [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 254–255.].” (ABH 2006, 697, 706.) 2. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) külön szabályozza a büntethetőség és a jogerősen kiszabott büntetés végrehajthatóságának elévülését. Ez utóbbi körben a 66. § b) pontja a büntetés végrehajtását kizáró okok között sorolja fel a büntetés elvülését, melynek részletszabályait a 67-69. §-ok tartalmazzák. A jogerősen kiszabott szabadságvesztés esetén a végrehajthatóság kizárása igazodik a bíróság ítéletében megállapított szabadságvesztés tartamához. A 68. § (4) bekezdése rögzíti, hogy az elévülést félbeszakítja (az elévülés újra kezdődik) az elítélt ellen a büntetés végrehajtása céljából tett intézkedés. A töretlen bírói gyakorlat szerint – hasonlóan a büntethetőség elévüléséhez – a büntetés végrehajthatóságának elévülése félbeszakítására sem alkalmas „bármilyen” (például ügyviteli jellegű) intézkedés. Kizárólag a hatóság olyan természetű intézkedéséinek tulajdonítható ilyen hatály, amelyek a kiszabott büntetés végrehajtásának foganatosítát érdemben célozzák. (Összefoglalóan: BH 2000. 188.; továbbá a támadott BJE.) Az érdemi intézkedések azonban sokfélék lehetnek, attól függően is, hogy milyen büntetetési nemben megállapított büntetés végrehajtásáról van szó. Az arányosság követelményére figyelemmel az enyhébb eszköznek (például kutatás a büntetőjogi jellegű adatbázisokban, lakcímfigyelő kibocsátása) meg kell előznie a súlyosabb következményekkel járókat (elfogatóparancs kibocsátása). Ugyanakkor az elfogatóparancsnak is több típusa van, amelyek hatóköre nem azonos. Hagyományos típusa a „belföldi” körözést elrendelő elfogatóparancs, amely csak az elkövetőnek az országon belüli felkutatására jogosít, valamint a nemzetközi körözést elrendelő, illetve a kiadatásra irányuló elfogatóparancs, amelyeknek a hatóköre kiterjed mindazon államokra, amelyek a nemzetközi jogsegély (ugyancsak eltérő típusai) keretében a Magyar Állam partnerei. A kettő közé „ékelődött” az európai elfogatóparancs, amelynek hatálya alapvetően az Európai Unióra terjed ki. A megkülönböztetésnek közvetlen törvényi alapjai vannak, s – s amint az a támadott BJE-ből is kitűnik – egymáshoz való viszonyukat szintúgy törvény rendezi. A különböző jogszabályokon alapuló és eltérő területi hatállyal érvényesülő elfogatóparancsok „sorrendiségére” a törvények nem tartalmaznak kötelező rendelkezéseket. Ilyen előírásra már csak azért sincs mód, mert a választást mindig a konkrét – az elítélt által teremtett – helyzet határozza meg. A büntetés végrehajtás foganatosításáért felelős hatóságoknak aszerint kell eljárniuk, hogy a rendelkezésre álló információik szerint a terhelt hol tartózkodik: Magyarországon, külföldön de ismeretlen államban, külföldön, de olyan államban, amellyel kiadatási egyezmény van érvényben (a jogegységi szóhasználata szerint NBJ 32. §-a alapján kiadott elfogatóparancs) külföldön, de az Európai Unió területén. 3.1. Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozat alkotmánybírósági vizsgálatának alapjait lefektető 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában megállapította, hogy: „Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében a jogegységi határozat a bíróságokra kötelező. Az Alkotmány által biztosított kötelező erő azt is jelenti, hogy amennyiben az Alkotmánybíróság a vizsgált jogi szabály hatályosuló, egységesen érvényesülő tartalmát (az „élő jogot”) kívánja feltárni, nem hagyhatja figyelmen kívül az adott jogszabályi rendelkezés (rendelkezések) jogalkalmazói gyakorlat számára egységes értelmezését, a jogegységi határozat tartalmát. Az adott jogszabály (jogszabályi rendelkezés) élő tartalma: a jogegységi határozat. Így az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján folytatott – valamely jogszabály-alkotmányossági vizsgálatára irányuló – eljárás során, ha a jogszabályi rendelkezéshez jogegységi határozat tapad, szükségképpen a vizsgálat tárgyává válik a jogegységi határozat [még akkor is, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség jogkövetkezményeit a vizsgált jogszabályra nézve vonja le]. A normakontroll ugyanis elvégezhetetlen a jogszabály tartalmi elemzése nélkül. E vizsgálat során az Alkotmánybíróságnak esetenként kell eldönteni, hogy az alkotmányellenesség a vizsgált jogi szabályozásból fakad (s a jogegységi határozat csupán e szerint „értelmezett”), vagy alapvetően nem a jogszabályból, hanem a jogegységi határozat tartalmából. Az Alkotmánybíróságnak az alkotmányellenességet is e szerint kell megállapítania. (…) Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat – a Legfelsőbb Bíróság önálló jogszabály-értelmezése folytán (amelyre a joggyakorlat egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) – adott esetben az alapul fekvő jogszabály tartalmát bővíttetheti, szűkíttetheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet ki. Ezért a jogegységi határozat jogszabálytani besorolása nélkül is – az esetről-esetre történő alkotmányossági vizsgálat eredményeként – dönthető el, hogy a jogegységi határozat önálló jogszabályi tartalommal eloldódott-e az értelmezett jogszabálytól, vagy sem.” (ABH 2005, 504, 513–514.) 3.2. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott BJE meghozatalakor a Legfelsőbb Bíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdés a) pontjának második fordulatában meghatározott okból – az ítélkezési gyakorlat egységének biztosítása érdekében – járt el. Erre az adott okot, hogy a rendszerben új elemként megjelenő európai elfogatóparancsnak és a nemzetközi körözést biztosító elfogatóparancsoknak az elévülés félbeszakítása körében kifejtett hatását az egyes bíróságok eltérően ítélték meg. Ennek során értelmezte, hogy a büntetés tényleges végrehajtásának biztosítása érdekében a különböző jogszabályokban biztosított, eltérő típusú és hatókörű „elfogatóparancsok” – az elévülés félbeszakadása szempontjából – miként viszonyulnak egymáshoz. A körözés kibocsátását lehetővé tévő különböző jogszabályi rendelkezések egymásra vonatkoztatott vizsgálatával azt tisztázta, hogy mikor jelent a más jogszabályon alapuló, más területen érvényes elfogatóparancs kibocsátása olyan „ismételt” eljárási cselekményt, amely az elvülést nem szakítja félbe, illetve melyek azok az esetek, amikor az új körözés az elítélt kézrekerítése érdekében tehető, újabb – és csak az új körözéssel elérhető – eljárási cselekményeknek nyit teret. A Legfelsőbb Bíróság jogértelmező tevékenysége, illetve annak eredménye a jogegységi határozat ennek folytán nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonsághoz való jog érvényesülését, sőt éppen azt szolgálja. Az Alkotmánynak az indítványozó által felhívott további rendelkezései és a támadott BJE között pedig az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem állapítható meg alkotmányossági szempontból összefüggés. Így az indítványt elutasította. Budapest, 2010. május 11. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke