296/B/2010. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítván

296/B/2010. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. törvény 99. § (2) bekezdése, a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 70. § (7) bekezdése, valamint az 548. § (5) bekezdése, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény 79. § (2) bekezdése, illetve a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 29. §-a és 30. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány egyes rendelkezései közötti ellentét megállapítására irányuló indítványt, valamint egyebekben az indítványt visszautasítja. I. Az indítványozó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 99. § (2) bekezdése, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 70. § (7) bekezdése, valamint az 548. § (5) bekezdése, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 79. § (2) bekezdése, végül pedig a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó szabályai (29. §, 30. §) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte utólagos normakontroll indítvány keretében az Alkotmánybíróságtól. Indokolásában előadta, hogy a kézbesítési vélelem ellenére számos esetben előfordulhat, hogy a címzett az iratot nem kapja kézhez (nem tartózkodik otthon, a postás az értesítőt nem állítja ki, vagy nem helyezi a postaládába, a postaládát eltulajdonították, stb.). Álláspontja szerint „minden jogi cselekménynek a minden kétséget kizáró bizonyosságon kell alapulnia”, azonban mivel a fenti jogszabályok ezzel ellentétesek, ezért azok az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértik. Emellett az indítványozó az Alkotmány 8. §-át, az 56. §-át, az 57. § (1) és (5) bekezdését, valamint a 64. §-át is felsorolta az indítványában, azonban nem indokolta meg, hogy e rendelkezéseket is sértenék a támadott eljárási jogszabályhelyek. Utalt arra is, hogy álláspontja szerint ellentét van az Alkotmány 13. §-a és a 70/I. § között, mert ha az adózónak nincs elegendő jövedelme a megszerzett vagyontárgy utáni újbóli adó megfizetésére, akkor az állam jogosulttá válik „az Alkotmány 13. §-ával védett vagyontárgy Alkotmány 70/I. §-a alapján történő eltulajdonítására, elrablására”. Mindezekre tekintettel a támadott rendelkezések megsemmisítését és az Alkotmány megjelölt rendelkezései között vélt ellentmondás feloldását kérte. Az indítványozó mindezek mellett az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfatv.) 82. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte. Az Alkotmánybíróság az Áfatv. támadott rendelkezésének alkotmányossági vizsgálatát – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABK 2009. január, 3.) 28. §-ának (2) bekezdése alapján – elkülönítette, és azt külön határozatban bírálta el. II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.” „70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.” 2. A Pp.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése: „99. § (2) A postai úton megküldött bírósági iratokat a kézbesítés megkísérlésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át (az a bírósághoz nem kereste jelzéssel érkezett vissza), az iratot – az ellenkező bizonyításáig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.” 3. A Be.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: „70. § (7) A kézbesítési bizonyítvánnyal (tértive vénnyel) feladott hivatalos iratot a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át.” „548. § (5) Ha a vádlott részére a tárgyalás mellőzésével hozott végzést nem lehetett kézbesíteni a bíróság az ügy tárgyalásának kitűzése iránt intézkedik.” 4. A Ket.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése: „79. § (2) Ha az irat a hatósághoz nem kereste jelzéssel érkezik vissza, az iratot – az ellenkező bizonyításig – a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.” 5. Az R.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései: „A hivatalos irat kézbesítésére vonatkozó külön sza bályok 29. § (1) Az egyetemes postai szolgáltató a hivatalos irat kézbesítését kétszer kísérli meg. (2) Amennyiben az első kézbesítési kísérlet nem veze tett eredményre, az egyetemes postai szolgáltató – kivéve, ha a kézbesítés a (7) bekezdésben meghatározott ok miatt sikertelen – a hivatalos irat érkezéséről és a kézbesítés megkísérléséről a címzett részére a feladó által meghatározott jelzésű értesítést hagy hátra, a küldeményt az értesítőben megjelölt helyen a jogosult átvevő rendelkezésére tartja, és a kézbesítést a sikertelen kézbesítés napját követő ötödik munkanapon újból megkísérli. (3) A második kézbesítési kísérlet sikertelensége esetén az egyetemes postai szolgáltató a címzettnek a tértivevényen megjelölt, a 3. számú melléklet szerinti értesítést hagyja hátra. Az értesítésben meg kell jelölni azt a postai szolgáltatóhelyet és azt az időtartamot, ahol és amely időtartamon belül a címzett a hivatalos iratot átveheti. (4) Az egyetemes postai szolgáltató a hivatalos iratot a második kézbesítési kísérlet napját követő öt munkanapig köteles az átvételre kijelölt postai szolgáltatóhelyen tartani. (5) Az értesítőben megjelölt – a (4) bekezdésben említett – átvételi határidő eredménytelen elteltét követően a postai szolgáltató a hivatalos iratot a tértivevényen feltüntetett nem kereste jelzéssel a feladónak visszaküldi. (…) 30. § (1) Az egyetemes postai szolgáltató a címzett elté rő rendelkezése esetén is köteles a hivatalos iratot a címzett – utánküldés szolgáltatás igénylése során tudomására jutott – új címére továbbítani. (…)” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy a Pp., a Be., a Ket, és az R. támadott rendelkezései, azaz a kézbesítési vélelem szabályai sértik-e a jogbiztonság követelményét. 1.1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy az R. a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó külön szabályokról, a kézbesítés menetéről szól, magáról a kézbesítési vélelemről azonban nem rendelkezik, azt a Pp., a Be., valamint a Ket. szabályai tartalmazzák. A Be. 548. § (5) bekezdése szintén nem tartalmaz a kézbesítési vélelemre vonatkozó szabályt, hanem arról szól, hogy amennyiben a vádlott részére a tárgyalás mellőzésével hozott végzést nem lehetett kézbesíteni, a bíróság az ügy tárgyalásának kitűzése iránt intézkedik. Ezért az indítványozó azon hivatkozása, hogy a Be. 548. § (5) bekezdése, valamint az R. 29. §-a és 30. §-a, a kézbesítési vélelem alkalmazása miatt az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértik, nem megalapozott. Így a Be. és az R. támadott szabálya és a jogbiztonság követelményét előíró szabály között az indítványozó által állított indokból alkotmányos összefüggés nincs. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523–524.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.], ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította. 1.2. Ezt követően az eljárási törvényekkel szemben előterjesztett indítványi elemeket vizsgálta meg az Alkotmánybíróság. A kézbesítési vélelem alkotmányosságát a 46/2003. (X. 16.) AB határozat már vizsgálta és a vizsgálat időpontjában hatályos szabályok tekintetében megállapította, hogy „a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más hatósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét” (ABH 2003, 488.). E határozatában az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy önmagában a kézbesítési vélelem alkalmazása nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, ugyanakkor hangsúlyozta: „a postai kézbesítésre vonatkozó eljárási szabályoknak ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a tudomásszerzést követően az eljárás alá vont személy az ellenérdekű fél jogérvényesítési lehetőségét a postai kézbesítések sorozatos vitássá tételével, rosszhiszemű pervitellel nehezítse el, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezését akadályozva” (ABH 2003, 488, 501.). A vizsgált szabályokkal kapcsolatban leszögezte, hogy „a »tudomásszerzés garantáltsága«, a megdönthetetlen kézbesítési vélelem a jogkövetkezmények feltétlen alkalmazásakor esetenként, kivételesen, hiányozhat” (ABH 2003, 488, 503.). Emiatt a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapjog érvényesüléséhez szükséges egyes jogszabályi rendelkezések hiányát állapította meg az Alkotmánybíróság. E határozatot követően a jogalkotó az indítványozó által támadott jogszabályokba beépítette a kézbesítési vélelem megdöntésének lehetőségét, mellyel kiküszöbölte az Alkotmánybíróság által megállapított mulasztást. Ezáltal a címzetteknek lehetősége nyílik arra, hogy a kézbesítés megtörténtére vonatkozó vélelmet megdöntsék. Mivel önmagában a kézbesítési vélelem – amennyiben annak megdönthetősége biztosított – nem sérti a jogbiztonság követelményét, ezért nem megalapozott azon indít ványozói hivatkozás, hogy „a jogi cselekményeknek a minden kétséget kizáró bizonyosságon kell alapulniuk”. A kézbesítési vélelem megdöntési lehetőségének biztosítása pontosan arra szolgál, hogy az indítványozó által felsorolt esetekben (pl. a címzett az iratot azért nem kapta kézhez, mert nem tartózkodott otthon és a postás az értesítőt nem állította ki, vagy nem helyezte a postaládába, illetve a postaládát eltulajdonították) hivatkozhasson a címzett a kézbesítés meg nem történtére, vagy szabálytalan voltára. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította. 1.3. Az indítványozó az eljárási törvényekkel összefüggésben az Alkotmány 8. §-át, az 56. §-át, az 57. § (1) és (5) bekezdését, valamint a 64. §-át is felsorolta, azonban nem indokolta meg, hogy e rendelkezéseket is sértenék a támadott eljárási jogszabályhelyek. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint indokolás hiányában az indítvány – tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.]. Az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részével összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó nem indokolta meg, hogy a Pp., a Be., vagy a Ket. rendelkezései az Alkotmány említett szabályait mennyiben sértenék, ezért az indítvány érdemben nem bírálható el, így azt az Alkotmánybíróság – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – visszautasította. 2. Végül az indítványozó azt sérelmezte, hogy az Alkotmány 13. §-a és 70/I. §-a ellentétben áll egymással, és ennek a vélt ellentmondásnak a feloldását kérte. Az Alkotmány alkotmányossági vizsgálata – mint ahogyan azt az Alkotmánybíróság pl. a 290/B/2002. AB határozatában (ABH 2008, 1863, 1868.) kifejtette – fogalmilag kizárt, ebből következően az Alkotmányon belüli vélt vagy valós ellentmondás feloldására az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Az Alkotmánybíróság hatásköre a törvénybe vagy az alacsonyabb szintű jogforrásba foglalt jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének vagy nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára terjed ki. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül, és nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem [ld. 23/1994. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1994, 375, 376.; 293/B/1994. AB végzés, ABH 1994, 862.]. Az Alkotmánybíróság minderre tekintettel az alkotmányi rendelkezések közötti ellentmondás megállapítására irányuló indítványt az Ügyrend 29. §-ának b) pontjára figyelemmel – visszautasította. Budapest, 2010. július 5. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke