296/B/2010. AB határozat

296/B/2010. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. III. törvény 99. § (2) bekezdése, a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 70. § (7) bekezdése, valamint az 548. § (5) bekezdése, továbbá a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. CXL. törvény 79. § (2) bekezdése, illetve a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló 79/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet 29. §-a és 30. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

I. Az indítványozó a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 99. § (2) bekezdése, a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 70. § (7) bekezdése, valamint az 548. §

56. §át, az 57. § (1) és (5) bekezdését, valamint a 64. §-át

is felsorolta az indítványában, azonban nem indokolta meg, hogy e rendelkezéseket is sértenék a támadott eljárási jogszabályhelyek.

Utalt arra is, hogy álláspontja szerint ellentét van az Alkotmány 13. §-a és a 70/I. § között, mert ha az adózónak nincs elegendő jövedelme a megszerzett vagyontárgy utáni újbóli adó megfizetésére, akkor az állam jogosulttá válik „az Alkotmány 13. §-ával védett vagyontárgy Alkotmány 70/I. §-a alapján történő eltulajdonítására, elrablására”. Mindezekre tekintettel a támadott rendelkezések megsemmisítését és az Alkotmány megjelölt rendelkezései között vélt ellentmondás feloldását kérte.

Az indítványozó mindezek mellett az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban:

Áfatv.) 82. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését is kérte. Az Alkotmánybíróság az Áfatv. támadott rendelkezésének alkotmányossági vizsgálatát – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABK 2009. január, 3.) 28. §-ának (2) bekezdése alapján – elkülönítette, és azt külön határozatban bírálta el.

II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.” „70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”

29. §(1) Az egyetemes postai szolgáltató a hivatalos irat

kézbesítését kétszer kísérli meg.

30. §(1) Az egyetemes postai szolgáltató a címzett elté

rő rendelkezése esetén is köteles a hivatalos iratot a címzett – utánküldés szolgáltatás igénylése során tudomására jutott – új címére továbbítani. (…)” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy a Pp., a Be., a Ket, és az R. támadott rendelkezései, azaz a kézbesítési vélelem szabályai sértik-e a jogbiztonság követelményét.

1.1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapítja, hogy az R. a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó külön szabályokról, a kézbesítés menetéről szól, magáról a kézbesítési vélelemről azonban nem rendelkezik, azt a Pp., a Be., valamint a Ket. szabályai tartalmazzák. A Be. 548. §

1.2. Ezt követően az eljárási törvényekkel szemben előterjesztett indítványi elemeket vizsgálta meg az Alkotmánybíróság.

A kézbesítési vélelem alkotmányosságát a 46/2003. (X. 16.) AB határozat már vizsgálta és a vizsgálat időpontjában hatályos szabályok tekintetében megállapította, hogy „a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más hatósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét” (ABH 2003, 488.). E határozatában az Alkotmánybíróság kimondta azt is, hogy önmagában a kézbesítési vélelem alkalmazása nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, ugyanakkor hangsúlyozta: „a postai kézbesítésre vonatkozó eljárási szabályoknak ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a tudomásszerzést követően az eljárás alá vont személy az ellenérdekű fél jogérvényesítési lehetőségét a postai kézbesítések sorozatos vitássá tételével, rosszhiszemű pervitellel nehezítse el, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezését akadályozva” (ABH 2003, 488, 501.). A vizsgált szabályokkal kapcsolatban leszögezte, hogy „a »tudomásszerzés garantáltsága«, a megdönthetetlen kézbesítési vélelem a jogkövetkezmények feltétlen alkalmazásakor esetenként, kivételesen, hiányozhat” (ABH 2003, 488, 503.). Emiatt a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapjog érvényesüléséhez szükséges egyes jogszabályi rendelkezések hiányát állapította meg az Alkotmánybíróság.

E határozatot követően a jogalkotó az indítványozó által támadott jogszabályokba beépítette a kézbesítési vélelem megdöntésének lehetőségét, mellyel kiküszöbölte az Alkotmánybíróság által megállapított mulasztást. Ezáltal a címzetteknek lehetősége nyílik arra, hogy a kézbesítés megtörténtére vonatkozó vélelmet megdöntsék.

Mivel önmagában a kézbesítési vélelem – amennyiben annak megdönthetősége biztosított – nem sérti a jogbiztonság követelményét, ezért nem megalapozott azon indít ványozói hivatkozás, hogy „a jogi cselekményeknek a minden kétséget kizáró bizonyosságon kell alapulniuk”.

A kézbesítési vélelem megdöntési lehetőségének biztosítása pontosan arra szolgál, hogy az indítványozó által felsorolt esetekben (pl. a címzett az iratot azért nem kapta kézhez, mert nem tartózkodott otthon és a postás az értesítőt nem állította ki, vagy nem helyezte a postaládába, illetve a postaládát eltulajdonították) hivatkozhasson a címzett a kézbesítés meg nem történtére, vagy szabálytalan voltára.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

1.3. Az indítványozó az eljárási törvényekkel összefüggésben az Alkotmány 8. §-át, az 56. §-át, az 57. § (1) és

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint indokolás hiányában az indítvány – tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.].

Az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részével összefüggésben megállapította, hogy az indítványozó nem indokolta meg, hogy a Pp., a Be., vagy a Ket. rendelkezései az Alkotmány említett szabályait mennyiben sértenék, ezért az indítvány érdemben nem bírálható el, így azt az Alkotmánybíróság – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – visszautasította.

Az Alkotmány alkotmányossági vizsgálata – mint ahogyan azt az Alkotmánybíróság pl. a 290/B/2002. AB határozatában (ABH 2008, 1863, 1868.) kifejtette – fogalmilag kizárt, ebből következően az Alkotmányon belüli vélt vagy valós ellentmondás feloldására az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Az Alkotmánybíróság hatásköre a törvénybe vagy az alacsonyabb szintű jogforrásba foglalt jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének vagy nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára terjed ki. Az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül, és nem semmisítheti meg az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem [ld. 23/1994. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1994, 375, 376.; 293/B/1994.

AB végzés, ABH 1994, 862.]. Az Alkotmánybíróság minderre tekintettel az alkotmányi rendelkezések közötti ellentmondás megállapítására irányuló indítványt az Ügyrend 29. §-ának b) pontjára figyelemmel – visszautasította.

Budapest, 2010. július 5. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke