22/
- (HK 5.) HM KÁT–HVKF együttes intézkedése a minősítő vizsgák végrehajtásának rendjéről. A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló
- évi CXIII. törvény
- §
(1)bekezdése, továbbá a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló
- évi CXIII. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 290/
- (XII. 22.) Korm. rendelet
- §
(3)bekezdés f) pontja és 11. §
(3)bekezdése alapján, figyelemmel a Katonai Vizsgaközpontban végrehajtandó vizsgáztatás előkészítéséről, valamint a tananyagtartalom kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 56/
- (IX. 20.) HM utasítás
- §-ban meghatározottakra a következő együttes intézkedést adjuk ki.
- Általános rendelkezések
- Az együttes intézkedés hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelemért felelős miniszter közvetlen alárendeltségébe tartozó szervezetekre, és a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezetek) terjed ki.
- Felkérjük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (a továbbiakban: NKE) rektorát, hogy biztosítsa az együttes intézkedésben meghatározott feladatok végrehajtását.
- A minősítő vizsgák végrehajtása a Katonai Vizsgaközpont (a továbbiakban: KVK) parancsnoka által meghatározott vizsgahelyeken és vizsgaidőpontokban történik.
- A költséghatékony végrehajtás érdekében, a honvédségi szervezetek informatikai kapacitásának figyelembe vételével a minősítő vizsgákat elsősorban honvédségi szervezet szinten, amennyiben ez nem lehetséges helyőrség szinten, illetve a KVK vizsgatermében kell szervezni.
- A minősítő vizsgára történő felkészülés önképzés formájában valósul meg.
- A minősítő vizsgára való felkészülést, a KVK által üzemeltetett ILIAS e-learning program támogatja.
- Minősítő vizsga az ILIAS rendszerben, vizsgateszt kitöltésével tehető.
- A
- pontban meghatározott vizsgahelyszíneken, a vizsgahelyszín szerinti honvédségi szervezet állományilletékes parancsnoka, illetve a KVK parancsnoka vizsgafelügyelőt jelöl ki.
- Vizsgaidőpontok
- A vizsgaidőpontok tervezése érdekében, az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (a továbbiakban: MH HKNYP) minden év december 31-ig névjegyzéken megküldi a KVK parancsnoka részére, a honvédek jogállásáról szóló
- évi CCV. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 9/
- (VIII. 12.) HM rendelet (a továbbiakban: Vhr.)
- § szerint a következő évben minősítő vizsgára tervezhető személyek nevét, rendfokozatát, személyügyi törzsszámát, honvédségi szervezetének nevét, a helyőrség megnevezését és a betöltött munkakör Munkakör Azonosító Kódját.
- A KVK a
- pontban meghatározott névjegyzékben szereplők részére teszi lehetővé a minősítő vizsgára történő regisztrálást. Amennyiben adminisztrációs hiba miatt az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja a névjegyzékből kimarad, a KVK parancsnoka – a jogosultság ellenőrzését követően – biztosítja a regisztráció lehetőségét.
- Az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja, a minősítő vizsgák tervezése érdekében, jelentkezési szándékát – a preferált vizsgaidőpont (hónap, hét) és vizsgahely megjelölésével – önkéntes alapon, január 15-ig jelzi az állományilletékes honvédségi szervezet személyügyi szerve részére.
- A honvédségi szervezetek személyügyi szervei január 20-ig a KVK parancsnokának címezve az előzetes jelentkezési időpontokról összesített jegyzéket terjesztenek fel az alábbi adattartalommal: név, rendfokozat, személyügyi törzsszám, honvédségi szervezet, helyőrség, preferált vizsgaidőpont, vizsgahely.
- A KVK parancsnoka január 31-ig az NKE hivatalos honlapján teszi közzé a tárgyévre vonatkozó vizsga helyszíneket és vizsgaidőpontokat.
- A vizsgaidőpontokat úgy kell meghatározni, hogy a minősítő vizsga letételére a KVK hivatalos munkarendjén kívüli időpontban nem kerülhet sor.
- A KVK parancsnoka, a tárgyévre vonatkozó vizsgaidőpontok közzétételét követően, jogosult év közben legkésőbb június 15-ig új helyszíneket és új vizsgaidőpontokat közzétenni, valamint a már közzétett helyszíneket és vizsgaidőpontokat módosítani, melyekről tájékoztatja az érintett honvédségi szervezetek személyügyi szerveit.
- A KVK parancsnoka a vizsgaidőpont és helyszín
- pont szerinti változása esetén a KVK honlapján teszi közzé a módosított vizsgahelyszíneket és vizsgaidőpontokat
- A vizsgára jelentkezés rendje
- Az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja, a közvetlen szolgálati elöljárója előzetes tájékoztatását kö vetően, február 15-től egyénileg regisztrál a KVK honlapján a rendfokozatának megfelelő minősítő vizsgára, a
- pont szerinti vizsgahelyszínre és vizsgaidőpontra.
- Az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja a vizsgahelyszínt úgy köteles megválasztani, hogy a honvédségi szervezetén kívüli helyőrségben minősítő vizsgát csak indokolt esetben, az állományilletékes parancsnok engedélyével tehet. Az engedély megadása esetén, az állomány tagjának a minősítő vizsgán történő részvételével összefüggő helyközi utazási költségeit az egyes költségtérítésekről szóló 19/
- (IX. 6.) HM rendelet
- §-a és
- §-a megfelelő alkalmazásával kell megtéríteni.
- Ismételt minősítő vizsgára jelentkezni a vizsga időpontját megelőző legkésőbb
- napig van lehetőség.
- A regisztrációt követően a KVK a regisztráláskor megadott email címre megküldi az ILIAS programba történő bejelentkezéshez szükséges felhasználónevet és jelszót, mellyel az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja hozzáférést szerez a számára releváns tananyagtartalomhoz.
- Minősítő vizsga egy évben legfeljebb két alkalommal tehető, azonban egyszerre csak egy időpontra lehet regisztrálni.
- Az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja, a minősítő vizsgán való részvételét a vizsga előtti
- napig, az indok megjelölésével, a közvetlen szolgálati elöljárója előzetes tájékoztatását követően, a KVK parancsnokához benyújtott ügyiratban írásban lemondhatja, vagy módosíthatja.
- A vizsgaidőpont módosítását vagy lemondását a szabad vizsgaidőpontok figyelembe vételével, a KVK parancsnoka engedélyezheti.
- A vizsgán való igazolatlan távolmaradás a Vhr.
- §
(5)bekezdése szerinti két alkalomba beszámít.
- Adott vizsgaidőpontra, csak a szabad helyek erejéig lehet regisztrálni, melyek számát vizsgahelyenként és vizsgaidőpontonként a KVK parancsnoka határozza meg. Ezen túl, adott vizsgaidőpontra jelentkezés nem fogadható el.
- A vizsgára felkészülés rendje
- A KVK az általános katonai tananyagot az NKE honlapján keresztül az ILIAS rendszerben teszi közzé.
- Az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja, felkészültségét az ILIAS rendszerben próbateszt segítségével ellenőrizheti.
- A próbateszt kérdéseihez kapcsolódóan a HVK Kiképzési Csoportfőnökség (a továbbiakban: HVK KIKCSF) a Katonai Vizsgaközpontban végrehajtandó vizsgáztatás előkészítéséről, valamint a tananyagtartalom kialakításával kapcsolatos feladatok végrehajtásáról szóló 56/
- (IX. 20.) HM utasítás (a továbbiakban: Utasítás)
- §
(1)bekezdésében szereplő szervezetek állományából kijelölt személyekről – az érintett szervezet vezetőjével történt egyeztetést követően – konzulensi névjegyzéket állít össze, melyet a Honvéd Vezérkar főnöke hagy jóvá.
- A konzulensi névjegyzékbe az NKE Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar (a továbbiakban: NKE HHK) dékánja – a HVK KIKCSF-séggel történt egyeztetést követően – az NKE HHK állományából konzulens személyeket jelölhet.
- Jóváhagyást követően a névjegyzéket a HVK KIKCSF megküldi a KVK parancsnoka részére, az ILIAS rendszerben történő közzététel céljából.
- A felkészülés során felmerülő, a próbateszttel kapcsolatos kérdésekhez, az állomány minősítő vizsga tételére jogosult tagja a konzulensi névjegyzékben szereplő, az adott témában kijelölt konzulensekhez fordulhat e-mailben.
- A témakörök konzulensei 10 munkanapon belül válaszolják meg a kérdéseket.
- A vizsga értékelése, a vizsga eredményének, a vizsgatesztnek a megtekintése
- A vizsgateszt kiértékelését az ILIAS program értékelő modulja automatikusan végzi. A vizsga eredményét a vizsgázó a teszt befejezése után, azonnal megtekintheti, a kérdésekre adott válaszokat összehasonlíthatja a helyes megoldásokkal.
- A vizsga befejezését követően a KVK az elért eredményről a vizsgázó regisztráláskor megadott email címére értesítést küld.
- A minősítő vizsga értékelése sikertelen, ha a vizsgázó által elért pontszám nem éri el a szerezhető pontszám legalább 51%-át.
- Ha az elért pontszám eléri, vagy meghaladja a szerezhető pontszám legalább 51%-át, a vizsga értékelése sikeres.
- A
- és
- pont szerinti esetekben a vizsgán elért eredmény százalékértéke egyaránt rögzítésre kerül.
- A felkészülés és a vizsga végrehajtásával kapcsolatosan szerzett tapasztalatokat a KVK parancsnoka írásban gyűjti össze. A tapasztalatok feldolgozását követően a beazonosított tapasztalatokat integrálni kell a vizsgáztatás rendszerébe, a vizsgaanyagok felülvizsgálata során.
- Eredmények dokumentálása
- A minősítő vizsgák befejezését követően, a
- pontban kijelölt vizsgafelügyelő jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza különösen: a vizsgán résztvevők nevét, rendfokozatát, személyi törzsszámát, honvédségi szervezetét, valamint a vizsga végrehajtásával kapcsolatos eseményeket, információkat.
- A vizsgázó adatairól és a minősítő vizsgák eredményeiről a KVK nyilvántartást vezet, melyet 5 évig köteles megőrizni.
- A vizsgán résztvevők vizsgaeredményét a HM KGIR rendszerben rögzíteni kell november 15-ig. Ennek végrehajtásáért a KVK parancsnoka felelős, melyhez az MH HKNYP szakmai segítséget nyújt.
- november 15-ig az MH HKNYP kezdeményezésére a HM KGIR rendszer üzemeltetés támogatásával megbízott csoport új „infotipust” (IT) alakít ki, amely biztosítja a tömeges adatbevitel lehetőségét.
- A vizsgázó, a sikeres minősítő vizsgáról kérelmére, a KVK parancsnoka által kiállított igazolást kap.
- A tananyagtartalom felülvizsgálata, pontosítása
- A KVK, a HVK KIKCSF, valamint az Utasítás
- §
(1)bekezdése szerinti együttműködő szervezetek kijelölt konzulensei számára hozzáférést biztosít az ILIAS rendszer számukra releváns témaköréhez. 44. A HVK KIKCSF, valamint az Utasítás 4. §
(1)bekezdése szerinti együttműködő szervezetek kijelölt konzulensei a tárgyévi vizsgaidőpontok kiírásáig validálják a KVK által elkészített vizsgateszt kérdéseket.
- A vizsgakérdések validálását követően a HVK KIKCSF meghatározza az adott rendfokozati minősítő vizsga kérdéseinek számát és a vizsgára fordítható időt.
- Az Utasítás
- §
(5)bekezdése szerinti vizsgaanyag felülvizsgálata során, az Utasítás 4. §
(1)bekezdésében szereplő szervezetek együttműködnek a HVK KIKCSF-fel.
- Vegyes rendelkezések
- A KVK parancsnoka jogosult a honvédségi szervezetek parancsnokaival, vezetőivel történő közvetlen kapcsolattartásra a minősítő vizsgák tervezése, szervezése, végrehajtása tekintetében.
- A KVK bázisán kívüli minősítő vizsgák végrehajtását a KVK parancsnoka, a HVK KIKCSF csoportfőnöke, illetve az általuk kijelölt személyek ellenőrizhetik. Az ellenőrzést végző személy a vizsga végrehajtásával kapcsolatos tapasztalatait a vizsgafelügyelő által készített jegyzőkönyvben rögzíti.
- Indokolt esetben, a
- pontban meghatározottaktól eltérően, a KVK parancsnokának engedélye alapján minősítő vizsga egyedi internet hozzáférés felhasználásával, a
- pontban meghatározott helyszíneken túl egyéb helyen is tehető.
- Záró rendelkezések
- Ez az együttes intézkedés – az
- pontban meghatározott kivételekkel – az aláírását követő napon lép hatályba.
- A
- és
- pont
- január 1-jén lép hatályba.
- A
- pontban meghatározottakat 2014-ben azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a névjegyzéket a tárgyévre vonatkozóan, az MH HKNYP az együttes intézkedés hatályba lépését követő 5 munkanapon belül küldi meg a KVK parancsnoka részére.
- Az együttes intézkedés 28–
- pontjában, 43–
- pontjában, és
- pontjában a HVK KIKCSF részére meghatározott feladatokat – figyelemmel a Honvéd Vezérkar szervezeti korrekciójával és a Magyar Honvédség kiképzési és doktrinális feladatokat ellátó központi szervezetének megalakításával összefüggő feladatokról szóló 8/
- (II. 12.) HM utasításra, valamint a Honvéd Vezérkar szervezeti korrekciójával és a Magyar Honvédség kiképzési és doktrinális feladatokat ellátó központi szervezetének megalakításával összefüggő feladatok végrehajtásáról szóló 11/
- HM KÁT-HVKF együttes intézkedésre –
- április 1-jétől az MH Kiképzési és Doktrinális Központ látja el.
- Hatályát veszti a hivatásos és szerződéses katonák át- és továbbképzésének megszervezéséről és végrehajtásáról szóló 17/
- (HK 7.) HM közigazgatási államtitkári és HVK vezérkari főnöki együttes intézkedés a)
- pont aa) alpontja, b)
- pontja, c)
- pont ea) alpontjában az „előmeneteli továbbkép zésre” szövegrész, d)
- pontja, és e)
- számú melléklet 2.
- pont
- sora. Dr. Dankó István s. k., HM közigazgatási államtitkár