1369/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

Alkotmánybíróság

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény
2. §-ának utolsó mondata alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I.

indítványozó

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.)
2. §-a alkotmányellenességének megállapítására és visszamenőleges hatállyal történő megsemmisítésére terjesztett elő indítványt

Alkotmánybíróságnál. Álláspontja szerint

Art. támadott rendelkezése sérti

Alkotmány 2. §

esetben teszi lehetővé

adóhatóság részéről a levonható általános forgalmi adó (a továbbiakban: levonható áfa) becsléssel történő megállapítását, ha a bizonylatok hiányát természeti, illetőleg

adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa okozta.

indítványozó szerint tekintettel arra, hogy a fenti törvényi esetkörön kívül más esetben

adóhatóság nem állapíthatja meg becsléssel a levonható áfát,

egyébként levonható adótartalom adóként történő megfizetésének

elrendelése „büntető jellegűvé” válik, ami ellentétes

adó alkotmányos rendeltetésével („

adó a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettség, nem pedig büntetőeszköz”).

indítványozó

t is kifogásolta, hogy

Art. vitatott rendelkezése nem teszi lehetővé

adóhatóság számára

t, hogy

irat-megsemmisülés valós körülményeit vizsgálja, és ezáltal különbséget tegyen a „szándékos irateltüntetés” és a „nem

irat eltüntetésére irányuló gondatlan magatartás” között. Ebből következően

adóhatóság olyan esetben sem állapíthatja meg becsléssel a levonható adót, ha

irat-megsemmisülés iratszállítás közbeni baleset vagy gépjárműlopás „másodlagos” következménye.

indítványozó álláspontja alátámasztásaként utalt a „2004/60. Adózási kérdés”-ben kifejtett adóhatósági jogértelmezésre is, amely nem tekinti

adózó érdekkörén kívül eső elháríthatatlan külső oknak a gépjármű feltörését, illetve ellopását.

Alkotmány „71/I. §-ában” [helyesen: 70/I. §-ában] foglalt arányos közteherviselést előíró alkotmányi rendel kezés

indítványozó szerint

ért sérül, mert nem

adózó jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően kerül sor

adó kiszabására, hanem

t számviteli szabály megsértése miatt kell

adózónak megfizetnie. Véleménye szerint abban

esetben, ha a levonható áfát

adóhatóság nem állapíthatja meg becsléssel, akkor

árubeszerzés során

adózó által már megfizetett általános forgalmi adó „ismételten beszedésre kerül”. II. 1.

Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. §

Art. indítvánnyal támadott rendelkezése: „110. § Ha becslés alkalmazására

általános forgalmi adó megállapítása során kerül sor, bizonylatok hiányában

állami adóhatóság

1. a)a fizetendő adót a tényleges eladási ár,
2. b)a levonható adót a tényleges beszerzési ár, ezek hiányában a forgalmi érték vagy

árképzési sza bályok szerint kalkulált ár, illetőleg a szokásos piaci ár és a vonatkozó adómérték alapján állapítja meg. A levonható adót

adóhatóság becsléssel abban

esetben állapítja meg, ha a bizonylatok hiányát természeti, illetőleg

adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa okozta.” III.

indítvány nem megalapozott.

indítványozó

Art. 110

. §-át jelölte meg

indítványával támadott jogszabályi rendelkezésként,

onban

indítvány tartalma alapján kizárólag

említett törvényi rendelkezés utolsó mondatát tekintette alkotmányellenesnek. Erre figyelemmel

Alkotmánybíróság – irányadó gyakorlatának megfelelően –

indítvány tényleges tartalma alapján

Art. 110

. §-ának utolsó mondatára nézve folytatta le

alkotmányossági vizsgálatot. [18/

1. (IV. 18.) AB határozat, ABH 2003, 764, 765.; 485/B/
2. AB határozat, ABH 2006, 2108, 2109.]

Art. támadott rendelkezése a törvény VII. fejezetében

adóigazgatási eljárás, ezen belül

ellenőrzés szabályai között kapott helyet, és a becslésre vonatkozó törvényi szabályozás részét képezi.

Art. 110

. §-a

általános forgalmi adó esetében lehetővé teszi, hogy

adóhatóság a levonható adót becsléssel állapítsa meg abban a kivételes esetben, ha

ehhez egyébként szükséges bizonylatok hiá nya

adózó érdekkörén kívül eső (elháríthatatlan) külső okra vezethető vissza. A támadott törvényi rendelkezés kimondja, hogy kizárólag természeti, illetve

adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófa esetén van lehetőség arra, hogy a levonható adót – bizonylatok hiányában –

adóhatóság becsléssel állapítsa meg.

indítványozó

ért tekinti

Alkotmány 2. §

Art. 110

. §-ának támadott utolsó mondatát, mert

csak szűk körben teszi lehetővé

adóhatóság számára a levonható áfa becsléssel történő megállapítását, nem ad lehetőséget arra, hogy

adóhatóság – a természeti csapás és a katasztrófa esetkörein kívül – más iratmegsemmisülési okokat is figyelembe vegyen. Ebből következően

adóhatóság nem élhet becsléssel akkor sem, ha

irat-megsemmisülés

adózó érdekkörén kívüli okból, pl. baleset vagy gépjárműlopás miatt következik be.

indítványozó szerint ilyen esetekben

adó nem

arányos közteherviselést biztosítja, hanem büntetőeszköz.

arányos közteherviselést előíró alkotmányi rendelkezés [Alkotmány 70/I. §] sérelmét

indítványozó abban látja, hogy

adó kiszabására nem a jövedelmi és vagyoni viszonyoknak megfelelően kerül sor, hanem

adó egy számviteli szabály megsértésének a következménye.

Alkotmánybíróság álláspontja szerint

indítványozó által kifejtett indokok alapján nem állapítható meg alkotmányjogilag értékelhető, és ez alapján érdemi (tartalmi) elbírálást lehetővé tevő kapcsolat

Art. 110

. §-ának utolsó mondata és

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság irányadó joggyakorlata

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság számos korábbi határozatában foglalkozott a jogbiztonság alkotmányos követelményének tartalmával, ítélkezése során folyamatosan alakította ki e követelmény tartalmi elemeit.

indítványozó indítványában nem jelölte meg, hogy

Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján a jogbiztonság mely konkrét tartami elemének a sérelmét látja megvalósulni a támadott szabályozáson keresztül. A vizsgált esetben

indítványozó által felhozott indokok a jogbiztonság alkotmányos követelményének –

Alkotmánybíróság ítélkezési gyakorlatában kimunkált tartalmi elemei közül – egyik tartalmi elemmel sem hozhatók a kifogásolt törvényi rendelkezés tartalmi elbírálását lehetővé tevő kapcsolatba.

indítványozó

Art.-nek a levonható áfa becsléssel történő megállapítására vonatkozó rendelkezését támadta, amely nem anyagi jogi, hanem adóeljárási szabály.

Art. 110

. §-a nem adófizetési kötelezettséget ír elő, hanem arról rendelkezik, hogy

adólevonási jog gyakorlásához egyébként szükséges bizonylatok hiányában – kivételesen – milyen törvényi előfeltételek esetén állapíthatja meg

adóhatóság becsléssel a levonható áfát. A törvényalkotó csak szűk körben, a természeti, illetőleg

adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkező katasztrófák miatti bizonylat-megsemmisülési esetekben teszi lehetővé a levonható adó becsléssel történő megállapítását. A jogalkotó a vitatott szabályozás kialakítása során abból indult ki, hogy

adózó kötelezettsége

adólevonási jog gyakorlásához szükséges bizonylatok megőrzése, és

adózónak minden lehetséges és tőle elvárható intézkedést meg kell tennie a bizonylatok elvesztésének és megsemmisülésének a megakadályozására. Ha

adózó ezt elmulasztja, akkor eredményesen nem hivatkozhat

elháríthatatlanságra. Ebből következően

adóhatóság abban

esetben is megtagadhatja a levonási jog gyakorlását, ha a bizonylatok megsemmisülése

adózó állítása szerint

adózó érdekkörén kívül eső elháríthatatlan külső okra vezethető vissza,

onban

adóhatóság bizonyítja, hogy

adózónak lehetősége lett volna a bizonylatok megóvására.

elháríthatatlanság esetköreit a jogalkalmazói joggyakorlat alakítja ki; ez általában akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem áll fenn a védekezés lehetősége. Ezzel összefüggésben

Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy

indítványozó által felhívott „2004/60. Adózási kérdés”-ben foglalt,

Art. 110

. §-ához kapcsolódó adóhatósági jogértelmezés megalapozottságáról, helyességéről – erre irányuló hatáskör hiányában – nem foglalhat állást.

Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés fogalmát és érvényesülésének alkotmányos szempontjait

Alkotmánybíróság már számos korábbi határozatában vizsgálta. A 821/B/1990. AB határozat indokolásában

Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy

Alkotmány 70/I. §-a alapvető állampolgári kötelezettséget fogalmaz meg; egyfelől

egyének számára ír elő kötelezettséget a közterhekhez való hozzájárulásra, másrészt

államot jogosítja fel

ilyen célú kötelezések, befizetések törvényi szinten történő előírására. (ABH 1994, 481, 486.)

Alkotmánybíróság következetes gyakorlata értelmében

anyagi és eljárási adószabályok megalkotása során a jogalkotót –

Alkotmány keretei között – széles körű szabályozási jogkör illeti meg.

Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a törvényalkotó szabadon mérlegelhet abban a kérdésben is, hogy lehetővé teszi-e, és ha igen, úgy milyen eljárási szabályok alapján és milyen törvényi előfeltételek mellett

adóhatóság részéről a levonható áfa becsléssel történő megállapítását.

Art. 110

. §-a nem adójogi szankciót szabályoz, és nem ír elő adófizetési kötelezettséget sem egy „számviteli szabály megsértése miatt”.

Art. 110

. §-ában foglalt becslés elmaradása esetén

adózó által ténylegesen megfizetésre kerülő általános forgalmi adó nem szankció, hanem

általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Áfa tv.) hatálya alá tartozó tevékenység folytatásából eredő adókötelezettség teljesítése. A támadott törvényi szabályozás tehát nem ír elő adófize- tési kötelezettséget, hanem

adólevonási jog gyakorlásának feltételéül szolgáló bizonylat hiányában a levonható áfa adóhatóság által becslési eljárás útján történő megállapítását (ezen keresztül,

adólevonási jog adózó általi gyakorlását) teszi lehetővé.

Alkotmánybíróság rámutat, hogy Áfa tv. VII. fejezetében szabályozott adólevonási jog nem alkotmányos jog, ennek gyakorlására senkinek sincs

Alkotmányból levezethető joga. Mivel

adólevonási jog nem alkotmányos jog, ebből következően a jog gyakorlásának tárgyi előfeltételét képező bizonylat megléte alól kivételes eljárás (becslés) alapján törvényben foglalt feltételek mellett „mentességet” biztosító támadott adóeljárási szabály nem vet fel alkotmányossági problémát. Amennyiben

adólevonási jog gyakorlásának tárgyi feltételét képező bizonylat

adózó érdekkörében felmerült okból hiányzik, és ebből következően nem élhet

adólevonási joggal, valóban nagyobb mértékű adófizetési kötelezettség terheli

adózót. Ez

onban egyrészt

adózó saját felróható magatartására vezethető vissza (nem tett eleget a bizonylat megőrzési kötelezettségének), másrészt nem egy újonnan (pótlólagosan) létrejövő adófizetési kötelezettséget vagy adójogi szankciót jelent, hanem

t, hogy

egyébként

adóköteles tevékenység után megfizetendő adó csökkentésére

előzetesen felszámított adó levonásával nincsen mód. A kifejtettek alapján

Alkotmánybíróság megállapította, hogy

Art. 110

. §-ának utolsó mondata –

indítványozó által kifejtett indokok alapján – sem

Alkotmány 2. §

Alkotmány 70/I. §-ával nem áll alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatban.

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint

érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya

indítvány elutasítását eredményezi, ezért

Alkotmánybíróság –

alkotmányjogilag értékelhető kapcsolat hiányára tekintettel –

indítványt elutasította. [985/B/

1. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 19/
2. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.; 72/
3. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 843.] Budapest,
4. január
5. Dr. Paczolay Péter s. k.,

Alkotmánybíróság elnöke