1152/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisí

1152/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésre irányuló indítvány tárgyában – dr. Balogh Elemér, dr. Bragyova András, dr. Lévay Miklós és dr. Paczolay Péter alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 24/A. § (3) bekezdése második fordulata al kotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I n d o k o l á s I. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 24. § (8) bekezdés második fordulata alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében. Az indítványozó álláspontja szerint a támadott rendelkezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonsághoz való jogot, az alapvető jogok garantálására vonatkozó 8. § (1) bekezdését, illetve az 57. § (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz és az (5) bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot. Részletes indokolásában kifejtette, hogy a sértett mindazon helyzetekben el van zárva a pártatlan eljárás kikényszerítésének lehetőségétől, amikor az érdemi határozat ellen jogorvoslati joga nincs. Ennek az az oka, hogy a bíró kizárását megtagadó határozat ellen a törvény nem biztosít önálló jogorvoslati jogot, az csak az érdemi határozat elleni fellebbezésben kifogásolható. Amennyiben azonban a sértettre az eljárást lezáró első fokú döntés nem tartalmaz rendelkezést – akár azért is, mert a bíróság nem dönt az előterjesztett polgári jogi igényről (pl. ha a törvény egyéb útjára utasítja) – a kizárás ellen semmiféle jogorvoslati lehetősége nincs. II. Az Alkotmánybíróság által vizsgált jogszabályok: 1. Az Alkotmány rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sért hetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.” „57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (…) (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.” 2.1. A Be. rendelkezése az indítvány benyújtásakor: „24. § (…) (8) A kizárást kimondó határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, a kizárás megtagadását az ügydöntő határozat elleni jogorvoslatban lehet sérelmezni.” 2.2. A Be. hatályos rendelkezése: „24/A. § (…) (3) A kizárást kimondó határozat ellen jogorvoslatnak nincs helye, a kizárás megtagadását az ügydöntő határozat elleni jogorvoslatban lehet sérelmezni.” 2.3. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. 24. § (8) bekezdését a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXXIII. törvény 2. §-a 2009. augusztus 13-i hatállyal megváltoztatta, s ugyanezen törvény 3. §-a egy új 24/A. §-t iktatott be, ennek (3) bekezdésébe szó szerinti szöveggel transzponálva a 24. § (8) bekezdését. A támadott rendelkezés tehát ma is változatlan tartalommal a jogszabály része. Így az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint (először: 773/B/1990. AB határozat, ABH 1993, 803, 804.) a határozat meghozatalakor hatályos szabályozás alapján folytatta le a vizsgálatot. III. Az indítvány nem megalapozott. 1.1. Az Alkotmánybíróság több ízben foglalkozott már a Be.-nek a bíró kizárására vonatkozó rendelkezéseivel – részint a jogorvoslathoz való jog kapcsán is – noha konkrétan a most támadott jogszabályi rendelkezést még nem vizsgálta. A problémakör azonossága folytán azonban a korábbi határozataiban foglalt megállapításait jelen ügyben is irányadónak tekinti. 1.2. „Az Alkotmánybíróság értelmezésében az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való jog olyan alkotmányos alapjog, amely mindenkit megillet, akinek jogát, vagy jogos érdekét a bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés érinti. A jogorvoslathoz való jog tárgyát tekintve a bírói, illetőleg a hatósági döntésekre terjed ki. (…) A jogorvoslathoz való jog ’törvényben meghatározottak szerint’ gyakorolható, ezért az egyes eljárásokban eltérő szabályozás lehetséges. A jogorvoslathoz való jogot kizárólag a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében és azzal arányosan korlátozhatja – minősített többséggel – a törvényhozó.” [összefoglalóan: 3/2007. (II. 13.) AB határozat, ABH 2007, 107, 111–112.]. „Minden jogorvoslat lényegi, immanens eleme a „jogorvoslás” lehetősége, vagyis a jogorvoslat fogalmilag és szubsztanciálisan tartalmazza a jogsérelem orvosolhatóságát” [23/1998. (VI. 9.) AB határozat, ABH 1998, 182, 186.]. Az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint a jogorvoslathoz való jog „mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy (…) ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége.” Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a jogorvoslatnak eltérő típusai lehetnek, s az „ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén.” [5/1992. (I. 30.) AB határozat ABH 1992, 27, 31.] Annak vizsgálatakor azonban, hogy mely döntés minősül érdeminek, az Alkotmánybíróság nem a perjogok dogmatikai rendszeréből indul ki; mindig önállóan vizsgálja a jogorvoslattal támadható és nem támadható döntések tartalmi ismérveit [összefoglalóan: 22/1995. (III. 31.) AB határozat, ABH 1995, 108, 111, 112.]. A testület eddigi határozatai szerint a döntés érdemi jellege szempontjából a döntés tárgyának, a személyre gyakorolt hatásának van relevanciája, vagyis annak, hogy „az, hogy az érintett helyzetét, jogait a döntés lényegesen befolyásolta-e.” [részletesen pl. 1636/D/1991. AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74.; 46/2003. (X. 16.) AB határozat, ABH 2003, 488, 502.]. 1.3. A bíró kizárása kapcsán hozott döntéseiben az Alkotmánybíróság minden esetben az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében alapjogként biztosított független, pártatlan bírósághoz való jog követelményéből indult ki. 1.3.1. A testület a bíróság pártatlanságával kapcsolatos, azóta is töretlenül követetett álláspontját első ízben – figyelembe véve az Emberi Jogok Európai Bíróságának ide vonatkozó gyakorlatát is – a 67/1995. (XII. 7.) AB határozatában fejtette ki részletesen. „A pártatlan bírósághoz való alkotmányos alapjog az eljárás alá vont személy iránti előítélet-mentesség és elfogulatlanság követelményét támasztja a bírósággal szemben. Ez egyrészt magával a bíróval, a bíró magatartásával, hozzáállásával szembeni elvárás, másrészt az eljárás szabályozásával kapcsolatos objektív követelmény: el kell kerülni minden olyan helyzetet, amely jogos kétséget kelt a bíró pártatlansága tekintetében” (ABH 1995, 346, 347.). Leszögezte továbbá azt is, hogy a pártatlanság kérdését objektív és szubjektív nézőpontból egyaránt vizsgálni kell. „A pártatlanság [...] egyrészt azt a követelményt támasztja, hogy a bíróság tagjai személyes előítéletektől mentesek legyenek, másrészt – objektív nézőpontból vizsgálva – megvan-e a pártatlanság megfelelő látszata.” [részletesen továbbá: pl. 32/2002. (VI. 4.) AB határozat, ABH 2002, 153, 161.; 17/2001. (VI. 1.) AB határozat, ABH 2001, 222, 227–228.] 1.3.2. A büntetőeljárásra vonatkozóan az Alkotmánybíróság a 17/2001. (VI. 1.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) leszögezte azt is, hogy a bíró kizárására vonatkozó szabályok – az abszolút és relatív kizáró okok egymásra épülő rendszere – a független, pártatlan bírósághoz való jog gyakorlásának intézményes biztosítékai. A kizáró okok két csoportja közötti különbségtétel a bűnvádi perrendtartásról szóló 1896. évi XXXIII. tc. óta hagyományosan arra épül, hogy az abszolút kizáró okok a bíró objektív helyzetéből következő olyan, megdönthetetlen törvényi vélelmek, amelyek fennállásakor csak a kizáró okként szolgáló tény valósága vizsgálható; míg a relatív kizáró ok esetén e mellett a bejelentés alapjául szolgáló körülménynek a bíróra gyakorolt hatása is elemzendő (ABH 2001, 222, 224–227.). 1.3.3. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban is, majd pedig a 993/B/2008 AB határozatban hangsúlyozta „a függetlenség és pártatlanság követelménye az eljárás alanyai számára jelent garanciát. Az eljárási biztosítékok – mint például a kizárás intézménye – azért szükségesek, hogy az igazgatási jellegű beavatkozás határait a szervezeten belül kijelöljék és a szervezeten kívül is láthatóvá, egyértelművé tegyék. (…) Az pedig éppen a törvény előtti egyenlőség érvényesülését szolgálja, hogy az említett jogszabályok mindenki számára olyan bíró közreműködését garantálják, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nyilvánvalóan elvárható.” (ABH 2009, 2352, 2354–2355.) Az Abh. megállapította az is, hogy a kizárás azon esetei mindig külső megítélésre szorulnak, amikor az ennek alapjául szolgáló relatív kizáró okot nem a bíróság tagja (hanem az ügyész, a terhelt, a védő, a sértett vagy képviselője, illetve az ügyben egyéb érdekeltként eljáró személy vagy képviselője) jelenti be. Ekkor ugyanis nem csupán az ok valóságtartalma, hanem a bíróra gyakorolt tényleges hatása is vizsgálandó. Különös súlya van ennek a relatív kizáró ok esetében, mivel ennek megfogalmazása általános, és minden olyan okot átfog, amelyek nevesítése sokféleségük folytán nem lehetséges, s ezért hozzájuk megdönthetetlen vélelem sem fűzhető. Ebből pedig az következik, hogy jellemzően külön vizsgálandó maga az elfogultság alapjául szolgáló tény valósága és az, hogy ez a körülmény alkalmas-e az elfogultság megalapozására. (…) Következésképp a relatív kizáró ok felől való döntés mérlegelést igényel (ABH 2001, 222, 224–227.). 2. A pártatlan eljárás egyik állandó eljárási garanciájának a bíró kizárásának alkotmányos jelentőségét a Be. számos rendelkezésében kifejezésre juttatja. Egyrészt körültekintően és részletesen meghatározza a kizáró okokat, másrészt a kizárást megtagadó határozat ellen jogorvoslati jogot biztosít. A kizárt bíró részvételének az eljárás minden szakaszában hangsúlyos következményei vannak: a másodfokú, illetve a harmadfokú eljárásban abszolút hatályon kívül helyezési ok [Be. 373. § II. pont, a) b) pont; 399. § (2) bekezdés a) pont], a jogerős határozatot követően pedig rendkívüli perorvoslatot alapoz meg [416. § (1) bekezdés c) pont], s a felülvizsgálati eljárásban is az eljárás megismétléséről szóló rendelkezést von maga után [428. § (2) bekezdés]. A büntetőeljárásban főszabályként a teljes revízió elve érvényesül. Ebben a rendszerben az abszolút hatályon kívül helyezési okokat – így a kizárt bíró részvételét is – a bíróságnak a fellebbezés (felülvizsgálat) irányától függetlenül hivatalból észlelnie, az eljárás megismétlésének elrendeléséről hivatalból döntenie kell. Az indítványban támadott rendelkezés éppen az eljárás hatékonyságát, időszerűségét (ami szintúgy a tisztességes eljárás eleme) biztosítja azzal, hogy a bíró kizárását megtagadó határozat ellen jogorvoslati lehetőséget biztosít. Ez zel elkerülhetővé teszi, hogy a kizárt bíró részvételével hozott érdemi döntés szükségképpen csak az eljárás megismétlését eredményező rendkívüli perorvoslat igénybe vételével legyen orvosolható. Önmagában az sem kifogásolható – s az időszerűséget tekintve, szintúgy garancia – hogy a jogalkotó törekszik a jogintézménnyel való visszaélés megakadályozására, s így a jogorvoslati jogot a perjogi értelemben vett érdemi döntéssel egyidejűleg teszi lehetővé. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése vonatkozásában nem találta megalapozottnak. Megállapította azt is, hogy a támadott rendelkezés és az indítványozó által felhívott további alkotmányi rendelkezések között érdemi összefüggés nincs. Ezért az indítványt elutasította. Budapest, 2010. október 18. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke