118/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgá

118/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz és jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 3. § (1) bekezdés c) pont és 37. § (3) bekezdés alkotmányellenessége megállapítása és megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmány 13. § (1) bekezdése tekintetében elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény 3. § (1) bekezdése, 37. § (3) bekezdése, 50. § (1) bekezdése és 80. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a Győri Ítélőtábla Pkf.I.25.913/2008/2. számú végzésével szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszt visszautasítja. I. Az indítványozó a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló 1991. évi XLIX. törvény (a továbbiakban: Cstv.) 3. § (1) bekezdését, 37. § (3) bekezdését, 50. § (1) bekezdését és 80. § (1) bekezdését kérte megsemmisíteni utólagos normakontroll, illetve a Győri Ítélőtábla Pkf.I.25.913/2008/2. számú végzésével szemben előterjesztett alkotmányjogi panasz keretében. Indítványát érdemi indokolás nélkül azzal támasztotta alá, hogy a sérelmezett jogszabályok az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a jogállami jogbiztonságot, valamint a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. § (1) bek.] sértik. Véleménye szerint a jogerős bírósági ítélettel megítélt pénzkövetelés, mint tulajdoni igény, nem évülhet el, ezért a Cstv. által akár a hitelező fogalmához, akár az igényérvényesítés határidejéhez szabott többlet-követelmények a jogbiztonságot és a tulajdonhoz való jogot is sértik. Indítványának kiegészítésében a Cstv. 50. § (1) bekezdését is megsemmisíteni kéri a jogbiztonságra hivatkozással, érvelése a felszámoló és az adósok, hitelezők között feszülő érdekellentéten alapul. II. 1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdon hoz való jogot.” 2. A Cstv. szerint: „3. § (1) E törvény alkalmazásában: (…) c) hitelező: a csődeljárásban és a felszámolási eljárás ban – a felszámolás kezdő időpontjáig – az, akinek az adóssal szemben jogerős és végrehajtható bírósági, hatósági határozaton (végrehajtható okiraton) alapuló, nem vitatott vagy elismert, lejárt pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, továbbá a csődeljárásban az is, akinek a csődeljárás iránti kérelem időpontjában még le nem járt, de elismert pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van; a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van (ideértve a bankgaranciából, biztosítói garanciából vagy biztosító által kiállított, készfizető kezességvállalást tartalmazó kötelezvényből származó, függő követeléseket is, amelyeknek beállta és esedékessége még bizonytalan), amennyiben az említett követeléseket a felszámoló nyilvántartásba vette;” „37. § (3) Az (1)–(2) bekezdésekben foglalt esetekben a 180 napos határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.” III. Az indítvány részben érdemi elbírálásra alkalmatlan, részben megalapozatlan. 1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az előterjesztett alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában foglalt feltételeknek. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. A Győri Ítélőtábla indítványozó által felülvizsgálni kért Pkf.I.25.913/2008/2. számú végzésének keltezése 2008. december 4-ei, az indítvány pedig 2009. január 28-án – nyilvánvalóan az Abtv. 48. §-ában előírt határidőben – érkezett az Alkotmánybíróságra. A törvényi határidő megtartása szükséges, de nem elégséges feltétele az alkotmányjogi panasz érdemi vizsgálatának. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó által állított jogsérelem bekövetkezett [62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 703.; 1127/D/2006. AB határozat, ABK 2010, június, 776, 778.; 713/D/2004. AB végzés, ABK 2010, június, 821, 822.]. E tekintetben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Cstv. indítványozó által megsemmisíteni kért §-ai közül egyet sem alkalmazott a Győri Ítélőtábla. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § e) pontja értelmében az Alkotmánybíróság az indítványt visszautasította, mert az nem felelt meg az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésben foglalt feltételeknek. 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően utólagos normakontroll keretében vizsgálta meg az indítványt. Elsőként az Alkotmánybíróság itt is az indítvány érdemi elbírálásra való alkalmasságát ellenőrizte. Az indítványozó valamennyi támadott rendelkezés tekintetében a jogbiztonságra alapozta érvelését, azonban indítványának indokolása kimerült abban, hogy röviden idézett egyes korábbi alkotmánybírósági határozatokból, valamint kijelentette, hogy „[a] jogbiztonság és jogállamiság alapvető feltétele, hogy a kis és nagy lenyúlások közt ne tegyen különbséget, mert ez erősen relatív megközelítés”. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.). Mivel az Alkotmánybíróság korábbi határozataira való utalások nem pótolják a törvényi követelmények szerinti indokolást [604/B/2009. AB határozat, ABK 2010, június, 798, 801.], ezeken felül az indítványozó csak általános állításokat fogalmaz meg, az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére alapított indítványt. 3. A tulajdonhoz való jog szempontjából értékelhető indokolást a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja és a 37. § (3) bekezdése ellen irányuló indítványi rész tartalmaz, ezért az Alkotmánybíróság ezeket érdemben bírálta el. Az indítványozó érvelése szerint a bíróság pénzkövetelésben marasztaló ítéletében megtestesülő igények tulajdoni igényként nem évülnek el, ezért felszámolási eljárásban való érvényesítésüket hitelezőkénti nyilvántartásba vételhez [Cstv. 3. § (1) bek. c) pont], illetőleg jogvesztő határidőhöz [Cstv. 37. § (3) bek.] kötni alkotmányellenes. A tulajdonhoz való jog sérelme vizsgálatának előkérdése, hogy az indítványozó által felhívott jogi helyzet az alkotmányjogi tulajdonvédelem alá tartozik-e, olyan-e a vizsgált jogviszonyok jellege, hogy az lehetővé teszi az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének érvényesítését. Az Alkotmánybíróság a gazdasági társasági tagsági jogviszony – és az abból fakadó keresetindítási lehetőség jogvesztő határidőhöz kötése – kapcsán vizsgálta és a tulajdonhoz való jog alkotmányos fogalma alá vonhatónak tartotta a tagsági jogviszonyból fakadó jogok és kötelezettségek összességét. (935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 767–770.) A kérdés tehát az, hogy egy marasztaló ítéletben foglalt pénzkövetelés alkotmányjogilag értékelhető-e védett tulajdonként? Az Alkotmánybíróság e vizsgálatát szűk körben, kizárólag a pénzkövetelés megfizetésében marasztaló ítélet tekintetében folytatta le. Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatok során a megszerzett tulajdont részesítette alkotmányjogi védelemben [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 936/D/1997. AB határozat, ABH 1999, 615, 619.] Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog kapcsán nem szűkítette fogalmi bázisát a magánjog – így a polgári és polgári eljárásjogi – fogalmaira. „Az Alkotmánybíróság – alapjogi bíráskodása során kialakított gyakorlata értelmében – nem feltétlenül azonosítja az Alkotmány által alapjogként védett intézményeket ezek bevett szakjogági definíciójával. Ennek megfelelően az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított tulajdonjogot is tágabban értelmezi annak szakjogági fogalmánál és a tulajdon polgári jogi kategóriáján kívül eső jogokat is bevon az alkotmányos tulajdonvédelem körébe. A 17/1992. (III. 30.) AB határozat kimondja többek között: «Az Al kotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy az Alkotmány 13. §-ának (1) bekezdése nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik… A jogösszehasonlítás is azt mutatja, hogy több külföldi alkotmánybíróság gyakorlata a vagyoni jogosultságokat az alkotmányos tulajdonvédelem körébe vonja. Az Alkotmánybíróság ezzel is összhangban az Alkotmány tulajdonvédelemmel kapcsolatos rendelkezéseit olyan alapjognak tekinti, amelyet mind az Alkotmánybíróság, mind a bíróságok az egyéb dologi jellegű vagyoni jogok védelmére is alkalmazhatnak.» [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 108, és hasonlóan: 64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 379, 380.; 800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 421.].” (935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 768–769.) Az alkotmányjogi tulajdonvédelem az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint kiterjedt pl. a biztosítási elemmel rendelkező társadalombiztosítási szolgáltatásokra [43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 195.]; a technikusi végzettséggel rendelkező tervezők és szakértők által bevezetett és gyakorolt, rendszeres tervezői tevékenységre [40/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 282, 287.], a társasági tagsági jogok összességére (935/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 765, 767–770.). Az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlata során – az olyan jogviszonyoknál, amelyek inkább voltak kötelmi jellegűek (in personam), mint dologi jellegűek (in rem), nem állapította meg a tulajdoni védelem fennálltát. Így a kártérítéshez való jogot nem találta tulajdoni védelem alá esőnek az Alkotmánybíróság (800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 421–422.); csakúgy, ahogy az atomkárokért való állami felelősségre sem érvényesítette az alkotmányjogi tulajdonvédelem szabályait (498/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1392, 1398.). A pénz megfizetésében marasztaló jogerős ítélet nem más, mint a bíróság – rajta keresztül az állam – parancsa a marasztalt fél felé arra, hogy a megjelölt összeget fizesse meg. A bíróság jogerős ítélete az Alkotmány 45. §-a és 50. § (1) bekezdése alapján rendelkezik azzal a kötelező erővel, amely a polgári eljárási jogszabályokon keresztül megfelelően biztosítja azok érvényesülését. A kötelezettet marasztaló ítélet jogerőre emelkedésének jogkövetkezménye, hogy a jogosult követelése jogilag többé nem tehető vitássá; azonban a jogosultnak a kötelezett (adós) vagyonán ezzel nem keletkezik közvetlen tulajdonjoga. Önkéntes teljesítés hiányában a jogosult a végrehajthatóság jogkövetkezményét alkalmazhatja, amely az anyagi jogerőhöz kapcsolódó egyik joghatás, az ítéletben foglalt kötelezés közhatalmi úton való kikényszerítése. Erre a végrehajtási eljárásra pedig az alkotmányos eljárási garanciák érvényesek. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a pénzkövetelésben marasztaló jogerős bírósági ítéletet az indítványozó érvei alapján nem lehet érdemi összefüggésbe hozni az Alkotmány 13. § (1) bekezdésével, ezért az indítvány további vizsgálatát mellőzte. Ezért az Alkotmánybíróság a Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontja és 37. § (3) bekezdése tekintetében az indítványt elutasította. Az indítványozó a Cstv. 50. § (1) bekezdése és a 80. § (1) bekezdése tekintetében értékelhető indokolást nem terjesztett elő, ezért az Alkotmánybíróság ebben a tekintetben az indítványt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2010. október 26. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke