Röviden
Ez a jogszabály a Honvédelmi Minisztérium különböző szervezeti egységei által kötött szerződéseket, valamint egy egyetemi tanári pályázati felhívást tartalmazza.
Amit szabályoz
- Különböző típusú szerződések (keretszerződések, szállítási szerződések, szolgáltatási szerződések, vállalkozási szerződések) megkötését.
- Az egyetemi tanári munkakör betöltésére vonatkozó pályázati feltételeket és eljárást.
- A szerződések tárgyát, értékét, a feleket és a dátumokat.
Akire vonatkozik
- A Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynöksége (HM FLÜ) és szerződéses partnerei.
- A Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynöksége és szerződéses partnerei.
- A Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér és szerződéses partnerei.
- Azok a személyek, akik a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egyetemi tanári munkakörére pályáznak.
Főbb pontok
- A szerződések értéke ezer forintban (eFt) van megadva.
- A szerződések létrejöttének, hatálybalépésének és lejáratának dátumai fel vannak tüntetve.
- Az egyetemi tanári pályázathoz tudományos fokozat, habilitáció és legalább 10 éves oktatói, kutatói, kutatásszervezési gyakorlat szükséges.
- A pályázat benyújtásának határideje a Honvédelmi Közlönyben való megjelenéstől számított 30. nap.
Jogszabály szövege
342/
- (HK 17.) MH GEOSZ intézkedése a TAF táviratok összeállításáról és kiadásáról. Az intézkedést az érintettek külön kapják meg. SZERZŐDÉSEK Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség Szerződés megnevezése/Típusa A szerződés tárgya A szerződést kötő felek neve, azonosítója A szerződés értéke A szerződés létrejöttének dátuma A szerződés hatálybalépésének dátuma A szerződés lejáratának dátuma Keretszerződés NAMIS szoftver szolgáltatás HM FLÜ/Met Office (11830592-2-43) 6 741,67 eFt
- Keretszerződés Írószer, egyéb irodaszer HM FLÜ/ÁBP ÁPISZ-BUDAPIÉRT Rt. Keretszerződés Homokfal bástya készletek HM FLÜ/Fer-Tex ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (12648584-2-41) 19 165,00 eFt
- Megrendelés Írószer és egyéb irodaszer kiemelt termékek HM FLÜ/ÁBP ÁPISZ-BUDAPIÉRT Rt. Szállítási szerződés Notebook, monitor, számítógép beszerzése HM FLÜ/AQUIS Zrt (12219827-2-41) 11 695,87 eFt
- Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/B. Braun Medical Kft. Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/ARROW Internatoinale Hun Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/Medtech Kft. (01-09-070994) 33 930,00 eFt
- Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/MedlineS Kft Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/BIOTRONIK Hungária Kft Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/BOSTON Scientific Magyar ország Kft. (12339303-2-43) 243 901,50 eFt
- Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/Johnson & Johnson Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/Medline Kft. (12764683-2-42) 5 985,00 eFt
- Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/NOVOMED Kft. Szállítási szerződés Haemodinamika egészségügyi anyagai HM FLÜ/Promedix Kft. Szállítási szerződés Gyalogsági gyorstelepítésű drótakadály készletek HM FLÜ/Fer-Tex ipari Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (12648584-2-41) 22 400,00 eFt
- Szállítási szerződés Göngyöleg beszerzése 2008-2009-ben HM FLÜ/GRP Plasticorr Kft. Szállítási szerződés Sokszorosítási anyag papír nélkül (festékpatron) HM FLÜ/ÁBP ÁPISZ-BUDAPIÉRT Rt. Szállítási szerződés Tábori térvilágító felszerelés utánfutón beszerzése HM FLÜ/HM ARMCOM Kommuniká ciótechnikai Rt. (10752210-2-51) 25 00,00 eFt
- Szállítási szerződés Oltópor és habanyagok beszerzése HM FLÜ/Respirátor Rt. L M I K Ö Z L Ö N Y Szerződés megnevezése/Típusa A szerződés tárgya A szerződést kötő felek neve, azonosítója A szerződés értéke A szerződés létrejöttének dátuma A szerződés hatálybalépésének dátuma A szerződés lejáratának dátuma Szállítási szerződés Komplettírozott élelmiszer csomagok beszerzése HM FLÜ/Szilas-Food Kft. Szállítási szerződés Repülőtér karbantartó mezőgazdasági gépsor HM FLÜ/Pegazus Hungary Kft. Szállítási szerződés Targonca akkumulátorok HM FLÜ/FELNI Gépipari és Kereske Szállítási szerződés Színes TV készülékek szállítása HM FLÜ/Nádor Rendszerház Kft. Szállítási szerződés NIETO 192 Warfare-2 akciókés HM FLÜ/Excalibur H&L Fegyverkeres kedelmi és Szolgáltató Kft. (11213162-2-43) 22 173,33 eFt
- Szolgáltatási szerződés STANAG 6001 nyelvtanfolyamok szervezése ke retszerződés 2008-2010 évekre HM FLÜ/Korona Nyelvoktatási és Szol gáltató BT. (20443456-1-03) 26 625,00 eFt
- Szolgáltatási szerződés STANAG 6001 nyelvtanfolyamok szervezése ke retszerződés 2008-2010 évekre HM FLÜ/Dover nyelvi centrum Szolgáltatási szerződés STANAG 6001 nyelvtanfolyamok szervezése ke retszerződés 2008-2010 évekre HM FLÜ/Nyelvtanoda Kft. Szolgáltatási szerződés STANAG 6001 nyelvtanfolyamok szervezése ke retszerződés 2008-2010 évekre HM FLÜ/H-Net Professzionális Nyelv Szolgáltatási szerződés Számítástechnikai eszközök javítása, karbantartá sa - nyomtatók HM FLÜ/Bravogroup Rendszerház Kft. (Műszertechnika Rendszerház Kft. (11809360-2-42) 5 000,00 eFt
- Szolgáltatási szerződés Microsoft alapú BIR üzemeltetése, fejlesztése HM FLÜ/Atigris Informatikai Rt Vállalkozási szerződés 69M mozgókonyha felújítás HM FLÜ/Debreceni Autójavító és Ke res-kedelmi Szövetkezet (10023576-2-09) 24 500,00 eFT
- Vállalkozási szerződés Anyag, teher szállítás, anyagmozgatás, rakodás HM FLÜ/Penett Szolgáltató és kereske Vállalkozási szerződés Konyhagépek kis és középjavítása HM FLÜ/Gastro-Ber Kft. Vállalkozási szerződés Különböző típusú gépjárművek, tehergépkocsik és autóbuszok garanciális időn túli megrendelés szerinti javítása HM FLÜ/Dél-pesti Autójavító és Kereskedelmi Kft. (12183470-2-43) Vállalkozási szerződés Üzemanyag töltőgépkocsik tartályainak nyomáspróbája, átfolyásmérőinek hitelesítése, kalibrálása, elasztikus tartályok nyomáspróbája 2008-2009-ben HM FLÜ/TANK-SZER Kft. (19128928-2-08) Gazdálkodó szervezet esetén cégjegyzék szám, ennek hiányában egyéb azonosító szám A szerződés valutanemében meghatározva (Ft esetén eFt-ban) Határozatlan idejű szerződés esetén ennek jelzése. 17.szám H O N V É D E L M I K Ö Z L Ö N Y 1353 Honvédelmi Minisztérium Infrastrukturális Ügynökség Szerződés megnevezése/Típusa A szerződés tárgya A szerződést kötő felek neve, azonosítója A szerződés értéke (e Ft) A szerződés létrejöttének dátuma A szerződés hatálybalépésének dátuma A szerződés lejáratának dátuma Kivitelezési Budapest XI. kerület, Kőérberki út
- szám alatti HM vagyonkezelésű lakótelep vízmérő-áthelyezé si munkái. FESTÉP Kft. 12125667-2-43 20 298
- Kivitelezési Pusztavacs MH Veszélyesanyag Ellátó Központ területén lévő aszfaltút felújítási munkái. TOMA BAU Zrt. 12400139-2-42 10 522
- Kivitelezési Kaposvár MH
- Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Táncsics laktanya területén lévő alaku lótér körüli aszfaltút karbahelyezési munkái. DUVIÉP 2000 Kft. 12219621-2-07 12 268
- Kivitelezési HM ÁEK különféle helyőrségben lévő 7 telephe lyén intézményfeliratok elhelyezése. MEGA LOGISTIC Zrt. 13117429-2-51 7 991
- Kivitelezési Budapest X. kerület, MH Támogató Dandár
- számú épületben alagsori raktárak karbahelyezési munkái. KIPSZER ESZ. Zrt. 10838411-2-44 11 221
- Kivitelezési Várpalota HM Helyőrségi Klub előépület karba helyezési munkái. MD Építő Kft. 13370767-2-42 8 351
- Gazdálkodó szervek esetén adószám, ennek hiányában egyéb azonosító szám A szerződés valutanemében meghatározva (Ft esetén eFt-ban) Határozatlan idejű szerződés esetén ennek jelzése. Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér Szerződés megnevezése/Típusa A szerződés tárgya A szerződést kötő felek neve, azonosítója A szerződés értéke (e Ft) A szerződés létrejöttének dátuma A szerződés hatálybalépésének dátuma A szerződés lejáratának dátuma Keretszerződés Tej és tejtermék
- évi beszerzése Vénusz Kft. 13671264-2-19 5100
- Keretszerződés Zöldség, gyümölcs
- évi beszerzése Vezér Kft. 10624366-2-19 5300
- L M I K Ö Z L Ö N Y KÖZLEMÉNYEK A Magyar Köztársaság honvédelmi miniszterének p á l y á z a t i f e l h í v á s a a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Biztonságpolitikai és Katonai Stratégia Intézet Biztonság- és Védelempolitikai Tanszék egyetemi tanári munkakör betöltésére A katonai és rendvédelmi felsőoktatási intézmények vezetőinek, oktatóinak és hallgatóinak jogállásáról szóló
- évi XLV. törvény
- §-a alapján pályázatot hirdetek az alábbi munkakör betöltésére: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Biztonságpolitikai és Katonai Stratégia Intézet Biztonság- és Védelempolitikai tanszék egyetemi tanári munkakör (1 fő közalkalmazott) Az általános követelményeket a felsőoktatásról szóló
- évi CXXXIX. törvény
- §
(4)bekezdése tartalmazza. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem foglalkoztatási követelményrendszer szabályzata
- §-a szerint az pályázhat, aki: – teljesítette az egyetemi docenssel szemben támasztott követelményeket; – rendelkezik tudományos fokozattal, habilitációval, az adott tudományterület nemzetközileg elismert képviselője, és kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki; – az oktatásban, a kutatásban, a kutatásszervezésben szerzett tapasztalatai alapján alkalmas a hallgatók, a doktori képzésben részt vevők, a tanársegédek tanulmányi és tudományos munkájának vezetésére, – képes idegen nyelven publikálni, szemináriumot, előadást tartani; – legalább 10 éves oktatói, kutatói, kutatásszervezési gyakorlattal rendelkezik; – az egyetem oktatási és tudományos közéletében elismerik szakmai felkészültségét. A munkakör részletes feladatait a munkaköri leírás tartalmazza. Az egyetemi tanári munkakörbe történő alkalmazás együtt jár az egyetemi tanári munkaköri cím adományozásával és e munkaköri cím használatának jogával. Sajátos követelmények: A pályázó – rendelkezzen felsőoktatási gyakorlattal, – rendelkezzen megfelelő tudományos kutatási és tan anyag fejlesztési tapasztalattal, – rendelkezzen tapasztalatokkal tudományos témaveze tés, illetve kutatási-fejlesztési pályázatok témavezetése terén, – ismerje a biztonság és védelempolitikai kutatások legújabb hazai és nemzetközi eredményeit, – rendelkezzen átfogó ismeretekkel és gyakorlati tapasztalattal a nemzetközi biztonság intézményeiben (lehetőség szerint NATO-EU tapasztalattal), – legyen képes a védelempolitika oktatására, mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban, – rendelkezzen a szakterülettel kapcsolatos hazai és külföldi publikációkkal. A pályázatnál előnyt jelent a nemzetközi szervezeti tapasztalat és felsővezetői gyakorlat, nemzetközi K+F projektben való részvétel, továbbá külföldi szolgálat, külföldi kutatási és oktatási tapasztalat. A munkakör a pályázat elnyerésével azonnal, illetve az egyetemi tanári kinevezés hatályba lépésével tölthető be. A pályázatot elnyert egyetemi tanár kinevezése határozatlan időre szól. Az egyetemi tanár besorolása (illetménye) a közalkalmazottak jogállásáról szóló
- évi XXXIII. törvény szerint történik. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó: – munkahelyének, munkakörének (beosztásának) meg nevezését; – eddigi szakmai tevékenységet; – a fontosabb publikációs és tudományos munkáinak jegyzékét; – idegennyelv-tudását; – az oktató-nevelő és tudományos munkájára vonatkozó jövőbeni célkitűzéseit, terveit. A pályázathoz mellékelni kell: – a pályázati szöveget; – részletes szakmai önéletrajzot; – végzettséget, szakképzettséget, tudományos fokoza tot, idegennyelv-tudást tanúsító okirat közjegyző által hitelesített másolatát; – nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a pályázati anyagába az illetékes bizottságok, tanácsok, személyek betekinthetnek; – három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt és munkakör alkalmasságot igazoló orvosi igazolást. A pályázat benyújtásának határideje: a Honvédelmi Közlönyben való megjelenéstől számított
- nap. A pályázatok elbírálására a MAB határozat kézbesítését követő Szenátusi ülésen kerül sor. A pályázatot két példányban az alábbi címre kell benyújtani: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, rektor 1101 Budapest, Hungária krt. 9–
- Levélcím: ZMNE 1581 Budapest, Pf.:
- A borítékra rá kell írni: „Pályázat a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kossuth Lajos Hadtudományi Kar Biztonságpolitikai és Katonai Stratégia Intézet Biztonság- és Védelempolitikai Tanszék egyetemi tanári munkakörére”. A pályázattal kapcsolatos további felvilágosítást ad: Emberi Erőforrás Osztály, telefon: 06
(1)432-9009; HM 29-009. Dr. Szekeres Imre s. k., honvédelmi miniszter
MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.