14/
- (III. 19.) OKM rendelete az I. kategóriába sorolt zenekar és énekkar
- központi költségvetési támogatása igénybevételének rendjéről. A Magyar Köztársaság
- évi költségvetéséről szóló
- évi CXXX. törvény
- számú melléklete
- a) és b) pontjában, továbbá az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló
- évi XCIX. törvény
- §
(3)bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az oktatási és kulturális miniszter feladat- és hatásköréről szóló 167/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
- d)pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §
- a)pontjában foglalt feladatkörben eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el: 1. § A központi költségvetési támogatásból az egyes önkormányzati fenntartókat, illetve támogatókat megillető összeg kiszámítása a fenntartói támogatás tekintetében a 2010. évi adatok alapján történik. 2. §
(1)A helyi önkormányzatok (a továbbiakban: igénylő) igénybejelentés alapján részesülhetnek támogatásban.
(2)A támogatás az alábbi feladatokra használható fel:
- személyi jellegű kifizetések, tiszteletdíjak (fellépő művészek, kisegítő zenészek díjazása, koncertszervezők tiszteletdíja, külföldi fellépések napidíja, járulékai, a dolgozók minőségi munkájának ösztönző díjazása);
- hangversenyszervezéssel, turnéval kapcsolatos költségek;
- közvetítésekkel, hang- és képfelvételek készítésével, kiadásával kapcsolatos költségek;
- hangszerek beszerzésével, kölcsönzésével, állagmegóvásával kapcsolatos költségek;
- új zeneművek íratása, kottatár bővítése, állagmegóvása, kották digitalizálása;
- próbaterem, hangversenyterem fejlesztése, állagmegóvása;
- üzem-egészségügyi kiadások, a zenekari munka speciális terheléseivel kapcsolatos egészségkárosodások megelőzésének költségei;
- a munkavállalók szakmai képzésének, továbbképzésének költségei.
- §
(1)Az igénylő a támogatási igényt a Magyar Államkincstár területileg illetékes regionális igazgatóságához (a továbbiakban: Igazgatóság) nyújtja be 2010. március 24-ig. A határnap elmulasztása jogvesztő. Az e határnapon postára adott támogatási igény tekintetében a mulasztás következményeit nem lehet alkalmazni. Az igénylést papír alapon két példányban (egy eredeti és egy másolati példány) kell benyújtani és ezzel egyidejűleg elektronikus úton továbbítani a muveszeti@okm.gov.hu címre.
(2)Az igényléshez csatolni kell:
- a)az illetékes hatóságnak a fenntartott vagy támogatott előadó-művészeti szervezet 2009. évi besorolásáról szóló határozatának másolatát,
- b)az igénylő 2010. évi költségvetési rendeletének az önkormányzati hozzájárulás összegéről szóló kivonatát előadó-művészeti szervezetenkénti bontásban,
- c)a költségvetési intézmények kivételével az igénylő és az előadó-művészeti szervezet között megkötött, a 2010. évre vonatkozó támogatás összegét tartalmazó támogatási szerződés (közszolgáltatási szerződés) másolatát,
- d)a 2009-ben elnyert támogatás felhasználásáról szóló, az előadó-művészeti szervezet helyi önkormányzathoz benyújtott szakmai beszámolójának hitelesített másolatát,
- e)az előadó-művészeti szervezet nyilatkozatát arról, hogy a támogatás célja tekintetében adólevonási joggal rendelkezik-e, és
- f)az előadó-művészeti szervezet tudomásulvételi nyilatkozatát arról, hogy a megnevezése, a költségvetésből nyújtott támogatás célja, összege, a támogatott tevékenység megvalósítási helye nyilvánosságra hozható.
(3)Az igényléshez egy okiratba foglalva csatolni kell az igénylőnek az igénylés benyújtásától számított 30 napnál nem régebbi írásbeli nyilatkozatát
- a)az igénylésben foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűségéről, valódiságáról és hitelességéről, valamint arról, hogy az adott tárgyban támogatási igényt korábban, illetve egyidejűleg mikor és hol nyújtott be,
- b)arról, hogy nem áll adósságrendezési eljárás alatt, rendelkezik-e lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozással,
- c)annak tudomásul vételéről, hogy lejárt esedékességű, meg nem fizetett köztartozás esetén a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatás folyósítása felfüggesztésre, illetve visszatartásra kerül,
- d)ahhoz történő hozzájárulásáról, hogy
- da)adószámát a kulturáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter), a helyi önkormányzatokért felelős miniszter és a Magyar Államkincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, a köztartozás bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez, és
- db)a Magyar Államkincstár által működtetett monitoring rendszerben nyilvántartott igénylői, kedvezményezetti adataihoz – azok konstrukciós forrásainak költségvetésbeli elhelyezkedésétől függetlenül – a jogszabályban meghatározott jogosultak, valamint a támogatás utalványozója, folyósítója, az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, a Pénzügyminisztérium és a csekély összegű támogatások nyilvántartásában érintett szervek hozzáférjenek,
- e)arról, hogy megfelel a rendezett munkaügyi kapcsolatok az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 15. §-ában megfogalmazott követelményeinek, valamint az Áht. 15. §
(11)bekezdése szerint vizsgálandó jogi személy adatait rendelkezésre bocsátja,
- f)arról, hogy a támogatási igény szabályszerűségének és a költségvetésből nyújtott támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul,
- g)bejelentési kötelezettség teljesítésének vállalásáról arra nézve, ha a
(4)bekezdés a),
- d)és
- g)pontjában meghatározott bármely körülmény bekövetkezik, a támogatott tevékenység összköltsége a tervezetthez képest csökken, a kedvezményezett adólevonási jogosultságában, valamint a saját vagy a kedvezményezett más adataiban, vagy a támogatás egyéb feltételeiben változás követezik be, az igénylő a tudomására jutástól számított 5 munkanapon belül köteles azt írásban bejelenteni a miniszternek,
- h)annak tudomásul vételéről, hogy a költségvetésből nyújtott támogatás kedvezményezettjének megnevezése, célja, összege nyilvánosságra hozható,
- i)arról, hogy támogatás elnyerése esetén a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 18/2009. (VIII. 6.) MNB rendelet 34. §-a szerinti felhatalmazó levelet ad a Magyar Államkincstár részére az Áht. 64/D. §
(11)bekezdése szerinti beszedési megbízás benyújtására, j) arról, hogy az Áht. 64/B. §
(1)bekezdése szerinti esetekben a miniszter által megállapított jogosulatlanul igénybe vett támogatás összegét és annak kamatait az Áht.-ben foglaltak szerint visszafizeti,
- k)annak tudomásul vételéről, hogy amennyiben a kedvezményezett a támogatás felhasználása során a fizetendő általános forgalmi adóból rá áthárított vagy az általa megállapított adót levonta, vagy a keletkező adóterhet másra áthárította, a levonásba helyezett, illetve áthárított adó összegét a támogatásból nem számolhatja el,
- l)annak tudomásul vételéről, hogy a megnevezése, a költségvetésből nyújtott támogatás célja, összege, a támogatott tevékenység megvalósítási helye nyilvánosságra hozható, és
- m)a
(4)bekezdés b) pontjában foglaltak vizsgálatához való hozzájárulásáról.
(4)Nem nyújtható támogatás azon igénylő részére, amely
- a)a támogatás iránti igénybejelentésében valótlan, hamis vagy megtévesztő adatokat szolgáltat, ilyen nyilatkozatot tesz,
- b)e rendelet kihirdetését megelőző 5 évben az államháztartás bármely alrendszeréből folyósított támogatást a támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérő célra használta fel, vagy azzal nem számolt el,
- c)nem tett eleget valamely, az elbírálást érintő jogszabályi kötelezettségének,
- d)adósságrendezési eljárás alatt áll,
- e)esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program, a Halászati Operatív Program, az Európai Unió által nyújtott agrárpiaci támogatások, az Európai Unió által nyújtott közvetlen termelői támogatások, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény eljárási szabályai alapján biztosított költségvetésből nyújtott támogatások kivételével,
- f)az e rendeletben meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,
- g)nem felel meg az Áht. 15. §-ában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, vagy
- h)nem tett eleget a mindenkori zárszámadás keretében történő elszámolási kötelezettségének.
(5)Az Igazgatóság az Áht. 64/B. §
(3)bekezdésének megfelelően megvizsgálja a támogatási igényt, és az eredeti példányt legkésőbb április 6-ig véleményével együtt továbbítja a kultúráért felelős miniszternek.
(6)Az Igazgatóság az igénylő számára – ha annak az Áht.-ban meghatározott feltételei fennállnak – a hiányok pótlására legfeljebb öt munkanapos határidőt adhat. Az Igazgatóság nem továbbítja a támogatási igényt a miniszter részére, ha a támogatás igénylője a hiánypótlásnak nem tesz eleget, vagy azt nem megfelelően teljesíti, egyúttal erről értesíti az igénylőt és a minisztert. 4. §
(1)A támogatásban részesülő igénylőknek és a támogatások összegének jegyzékét a miniszter 2010. április 8-ig utalványozás céljából megküldi a helyi önkormányzatokért felelős miniszternek, és ezzel egyidejűleg közzéteszi a miniszter által vezetett minisztérium honlapján is.
(2)A támogatást a helyi önkormányzatokért felelős miniszter utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja két részletben (
- április 30-ig és július 31-ig) az igénylő költségvetési elszámolási számlájára.
- §
(1)Az igénylő gondoskodik a kapott támogatás felhasználásának elkülönített és naprakész nyilvántartásáról, a jogszabály alapján ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatás megadásáról, valamint az ellenőrzéshez szükséges dokumentumok rendelkezésre bocsátásáról.
(2)Az igénylő a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról 2010. december 31-i fordulónappal, a zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatásnak a tárgyév december 31-én feladattal terhelt maradványával a tárgyévet követő év június 30-ig kell elszámolni. A kötelezettségvállalással nem terhelt maradványról az igénylőnek a helyi önkormányzatokért felelős miniszternél le kell mondania és ezzel egyidejűleg tájékoztatnia kell a kultúráért felelős minisztert is. A kimutatott adatok valódiságát az egyes önkormányzatoknál, illetve intézményeknél megfelelő analitikus nyilvántartásokkal, szakmai dokumentációval kell alátámasztani.
(3)A tárgyévet követő év június 30-ig fel nem használt támogatásról a támogatott köteles haladéktalanul lemondani és visszafizetni a központi költségvetésbe, amelyről a kultúráért és a helyi önkormányzatokért felelős minisztert is értesíti.
(4)A támogatások felhasználását – az erre jogszabályban meghatározott szerveken túlmenően – helyszíni ellenőrzés keretében a miniszter is ellenőrizheti.
(5)Ha az igénylő a költségvetési rendeletében e célra saját forrásból tervezett támogatását csökkenti, az eredeti előirányzat és a ténylegesen teljesített saját támogatás után számított zenekari, énekkari működtetési támogatás különbözetére nem jogosult, köteles azt a központi költségvetésnek visszautalni.
(6)A támogatásnak az előadó-művészeti szervezet által levont vagy áthárított adóval érintett része visszafizetésére a jogosulatlanul igénybe vett támogatásra vonatkozó szabályok alkalmazandók.
- § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és
- július 1-jén hatályát veszti. Dr. Hiller István s. k., oktatási és kulturális miniszter