317/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulaszt

317/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 11. § (3) bekezdése – az Alkotmány 70/A. §-ára alapított – alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 11. § (3) bekezdése – az Alkotmány 70/B. §-ára alapított – alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, valamint a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXIV. törvénnyel összefüggésben előterjesztett mulasztás megállapítására irányuló indítványt visszautasítja. I. Az indítványozó a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 11. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a Gt. azon rendelkezése, miszerint a társasági szerződést közjegyző által készített közokiratba vagy ügyvéd, illetve az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni, az Alkotmány 70/A. §-ával ellentétes, mert indokolatlanul különbséget tesz egyfelől általában a jogtanácsosok, másfelől az ügyvédek és közjegyzők, illetőleg az alapítók jogtanácsosai között a gazdasági társaságok alapításakor. Az indítványozó emellett az Alkotmány 70/B. §-ának sérelmét is állította, azonban ezzel kapcsolatban érdemi indokolást nem terjesztett elő. Emellett hivatkozott arra is, hogy az Országgyűlés mulasztásos alkotmánysértést követett el, amikor a jogügyletek biztonságának erősítése érdekében szükséges törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXIV. törvényben nem szabályozta a „jogtanácsosok elektronikus aláírásának megszerzését és tárolását”, ezzel kapcsolatban azonban nem jelölte meg az Alkotmány sérülni vélt rendelkezését. II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” „70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.” 2. A Gt.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése: „11. § (3) A társasági szerződést közjegyző által készí tett közokiratba vagy ügyvéd, illetve az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba kell foglalni.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmány 70/A. §-át az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlata szerint – a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte és kifejtette, hogy bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom – ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot – kiterjed az egész jogrendszerre. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [először: 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.]. 1.1. Az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján azt kellett megvizsgálnia, hogy az ügyvédek és a jogtanácsosok egymással összehasonlítható helyzetben vannak-e, azaz homogén csoportot alkotnak-e. Az Alkotmánybíróság a 13/1991. (IV. 13.) AB határozatában az ügyvédi és jogtanácsosi intézménnyel kapcsolatban kifejtette, hogy „azonos szakképzettségből még egyazon hivatáson belül tevékenykedő személyekre nézve sem szükségszerűen adódnak azonos jogosultságok” (ABH 1991, 37, 39.). A 1518/B/1991. AB határozatban – megerősítve a 13/1991. (IV. 13.) AB határozatban foglaltakat – az Alkotmánybíróság kimondta, hogy „[a]z ügyvédekkel az alkalmazotti viszonyban lévő jogtanácsosokat a képviseleti költségek tekintetében sem lehet azonos helyzetben lévőknek tekinteni. Az ügyvéd megbízási jogviszony keretében, a jogtanácsos pedig a fél alkalmazottjaként, munkaviszony vagy azzal egy tekintet alá eső más jogviszony keretében látja el a bírósági eljárásban a képviseletet” (ABH 1993, 570, 571.). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyvédek és a jogtanácsosok nincsenek egymással azonos helyzetben. 1.2. A közjegyzőkkel összefüggésben a 13/2008. (II. 21.) AB határozat összefoglaló jelleggel az alábbiakat tartalmazza: A „108/B/1992. AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a modern jogállamokban a közjegyzőket a törvény közhiteleséggel ruházza fel. A közjegyző – egyebek között az általa szerkesztett és hitelesített közokiratok által – a jogviták megelőzése érdekében végez olyan jogi szolgáltatást, amely tehermentesíti a bíróságokat, az igazságszolgáltatást, de elősegíti a forgalom szabadságát, biztonságát és a szerződési fegyelem erősödését is. (ABH 1994, 523, 525.) A 944/B/1994. AB határozatban az Alkotmánybíróság azt is rögzítette, hogy: ahhoz, hogy a közjegyző e megelőző, segítő feladatának eleget tudjon tenni az igazságszolgáltatásban elfoglalt különleges helyzete miatt különböző – az intézményt védő, valamint személyével szemben követelményként megfogalmazott – garanciális jellegű szabályok szükségesek. (...) a közjegyzői tevékenység állami tevékenység, amelyet gazdaságilag önálló (adójogilag egyéni vállalkozóként nyilvántartott) közjegyzők látnak el. A közjegyzőség az állami igazságszolgáltatás rendszerében foglal helyet. A közjegyző állami, hatósági státuszát bizonyítja továbbá, hogy egyes tevékenységi körében hozott határozatainak jogosultságot megállapító jellege lehet (értékpapírok vonatkozásában gyakorolt jogkörei, öröklési jogi határozatai stb.) (ABH 1995, 734, 736.)” (ABH 2008, 178, 181.). Így az Alkotmánybíróság szerint a közjegyzők és a jogtanácsosok sincsenek egymással azonos helyzetben. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az ügyvédek, közjegyzők és jogtanácsosok között – homogén csoport hiányában – hátrányos megkülönböztetést a támadott rendelkezés nem valósít meg, ezért az indítványt ebben a részében elutasította. 1.3. Végül az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy hátrányos megkülönböztetést eredményez-e a jogszabály azon rendelkezése, hogy a társasági szerződést kizárólag az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba lehet foglalni. A Alkotmánybíróság megállapítja: a jogtanácsosok – mint a jogi képviseletet ellátók egyik csoportja – homogén csoportot képeznek, tevékenységükre ugyanazokat a szabályokat kell alkalmazni. Mivel a jogalkotó a társasági szerződés ellenjegyzésére csak az alapító jogtanácsosát hatalmazza fel (más jogtanácsost nem), azt kellett megvizsgálni, hogy a különbségtételnek – az Alkotmánybíróság által kialakított és következetesen érvényesített gyakorlatában – van-e ésszerű indoka, azaz nem önkényes-e. A jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: Tvr.) részletes szabályokat tartalmaz a jogtanácsosokra vonatkozóan. Egyebek között kimondja, hogy a jogtanácsos feladata, hogy a jog eszközével elősegítse az általa képviselt szervezetek működésének eredményességét, közreműködjön a törvényesség érvényre juttatásában, segítséget nyújtson a jogok érvényesítéséhez, valamint a kötelezettségek teljesítéséhez [Tvr. 1. § (1) bekezdés]. A jogtanácsos főszabály szerint a jogi tevékenység ellátására magánszemélytől megbízást nem fogadhat el [Tvr. 1. § (5) bekezdés]. Külön szabályozza a jogszabály azt is, hogy a jogtanácsos a jogi tevékenységét gazdálkodó szervezetnél [Ptk. 685. § c) pont], állami költségvetési szervnél, szövetkezetek érdekképviseleti szervénél, társadalmi szervezetnél, egyesületnél, gazdasági munkaközösségnél, polgári jogi társaságnál, vagy egyéb szervezetnél (a továbbiakban együtt: szervezet) munkaviszonyban, vagy tagsági viszonyban fejti ki [Tvr. 2. § (1) bekezdés]. A jogtanácsos külön meghatalmazás nélkül, a munkaviszonya alapján képviseli a szervezetet [Tvr. 7. § (1) bekezdés]. Végül hangsúlyozza a jogszabály azt is, hogy a munkaviszonyban álló jogtanácsos a szervezet működésének elősegítése érdekében közreműködik a szervezet szerződéseinek előkészítésében, megkötésében, a szerződésekből származó és az egyéb igények érvényesítésében, valamint a szervezet jogaira és kötelezettségeire kiható egyéb megállapodások előkészítésében [Tvr. 5. § (1) bekezdés b) pont]. E jogszabályi rendelkezésekből egyértelműen megállapítható, hogy a jogtanácsosi státus sajátossága, hogy a jogtanácsos a tevékenységét az őt alkalmazó szervezet érdekében, a szervezetettel szoros kapcsolatban, annak alkalmazásában fejti ki. A Gt. összhangban áll a Tvr. azon rendelkezésével, mely szerint jogtanácsosi tevékenység kizárólag munkaviszony, vagy tagsági jogviszony keretében végezhető. A jogtanácsos tehát már a Tvr. szabályai alapján sem ellenjegyezhetné tőle független, azaz „idegen” szervezet társasági szerződését. Ugyanakkor másfelől semmilyen jogszabály nem zárja ki, hogy a jogtanácsos egyszerre több szervezet alkalmazásában álljon (többes munkaviszony), illetve több szervezetnél álljon tagsági viszonyban. Erre vonatkozóan a Tvr. egyetlen korlátot tartalmaz, nevezetesen, hogy a jogtanácsos nem járhat el jogi képviselőként olyan szervezettel szemben, amellyel munkaviszonyban áll. [Tvr. 7. § (5) bekezdés]. Összességében tehát a munka- vagy tagsági jogviszony kötelező fennállása miatt ésszerű és indokolt azon jogszabályi korlát, hogy a társasági szerződést – mint a gazdasági társaság alapdokumentumát – kizárólag az alapító jogtanácsosa által ellenjegyzett magánokiratba lehessen foglalni. Emiatt a támadott rendelkezés hátrányos megkülönböztetést nem valósít meg, így az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben elutasította. 2. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a kérelem alapjául szolgáló ok, valamint az Alkotmány sérülni vélt rendelkezése megjelölése hiányában az indítvány – a tartalmi követelmé nyeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja [18/1993. (III. 19.) AB határozat, ABH 1993, 161, 171.]. Az Alkotmánybíróság jelen eljárásában megállapította, hogy az indítványozónak az Alkotmány 70/B. §-ának sérelmére alapított, valamint a mulasztás megállapítása iránti kérelme érdemben nem bírálhatók el, ezért azokat az Alkotmánybíróság – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü határozat (ABK 2009. január, 3.) 29. § d) pontja alapján, mint érdemi vizsgálatra alkalmatlanokat – visszautasította. Budapest, 2010. február 8. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke