63/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány vizsg

63/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítvány vizsgálata tárgyában indult eljárásban meghozta a következő Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 164. § (4) bekezdése alkotmányellenes ségének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I n d o k o l á s I. Az Alkotmánybírósághoz indítvány érkezett az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvénynek (a továbbiakban: Art.) az illeték megállapításához való jog elévülését szabályozó 164. § (4) bekezdésével kapcsolatban. Az indítványozó az Art. szabályát alapvetően azért tartja alkotmányellenesnek, mert az szerinte az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság részét képező jogbiztonsággal ellentétes rendelkezést tartalmaz. Megítélése szerint az Art. az illeték megállapításához való jog elévülésének csak olyan szubjektív határidejét állapítja meg, melynek kezdete a hatóság tudomásszerzése, objektív, az elévülést mindenképpen megszüntető határidőt nem tartalmaz. Az indítványozó felveti, hogy az elévülés kezdete más szabályokban sokkal inkább tekintetbe veszi a jogbiztonság követelményét, így a büntetőjogban az elkövetéshez (vagy tartalmilag annak megfelelő magatartáshoz) kötődik az elévülés kezdete, a szabálysértések esetén pedig – bár van egy, a hatóság tudomásszerzéséhez igazodó szubjektív határidő – az elkövetéstől számított 2 éves objektív határidő a főszabály. Az Art.-nek az adó megállapításához való jogra vonatkozó elévülési szabályát [Art. 164. § (1) bekezdés] is példaként hozza fel. E szabály szerint az adó megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben az adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában az adót meg kellett volna fizetni. E szabályokkal összevetve emeli ki az indítványozó, hogy az illeték megállapításához való jog tulajdonképpen sohasem évül el, vagy adott esetben jelentősen hosszú idő után következhet be csak az elévülés, ha az illeték-kötelezettség alapjául szolgáló körülmény csak később jut a kiszabásra jogosult hatóság tudomására. Mindez az indítványozó álláspontja szerint a jogbiztonság sérelmét okozza. Az indítványozó véleménye az, hogy a támadott szabályozás alapján az „illeték kiszabására akár évtizedek múltán is sor kerülhet, ha az akkor jut az illeték kiszabására jogosult hivatal tudomására”, így ez nem egyeztethető össze az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményével. II. 1. Az Alkotmány érintett rendelkezése: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” 2. Az Art. vizsgált rendelkezése: „164. § (4) Az illeték megállapításához való jog annak a naptári évnek az utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben a vagyonszerzést illetékkiszabásra az ál lami adóhatóságnál bejelentették, illetve az a körülmény, hogy az illeték megfizetését vagy a kiszabás céljából elrendelt bejelentést elmulasztották, az állami adóhatóság tudomására jutott.” III. Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott. 1. Az indítványozó az illeték megállapításához való jog elévülésének szabályát annak kiszámíthatatlansága miatt tartja alkotmányellenesnek. Ezért az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy e szabályok érvényesülése valóban kiszámíthatatlan-e a kötelezett számára. Az illeték megállapításához való jog elévülési szabályai önmagukban nem vizsgálhatók, érvényesülésük szorosan kapcsolódik az illeték-kötelezettség keletkezésének és teljesítésének szabályozásához. 1.1. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) a 3. §-ában szabályozza, hogy az egyes illetékfizetési kötelezettség-fajták milyen esemény vagy magatartás beálltával keletkeznek. Így például az öröklési illeték-kötelezettség az örökhagyó halála napján, az ajándékozási illeték-kötelezettség (ingatlan ajándékozása esetén) az ajándékozási szerződés megkötése napján, a visszterhes vagyonátruházási illeték-kötelezettség – a szerzés módjától függően – a szerződés megkötése napján, árverési vétel esetében az árverés napján, bírósági vagy hatósági határozattal történő szerzés esetén a határozat jogerőre emelkedése napján keletkezik. Az eljárási illeték megfizetésére irányuló kötelezettség az eljárás megindítása iránti kérelem előterjesztésekor keletkezik. Az Itv. további szabályokat tartalmaz a hatósági jóváhagyástól vagy harmadik személy beleegyezésétől függő vagyonszerzési jogügyletekkel kapcsolatos, valamint a felfüggesztő vagy bontó feltételtől, illetőleg a kezdő határidő bekövetkezésétől függő szerződés esetén irányadó illeték-kötelezettség keletkezésére is. Az illeték-kötelezettség teljesítése a kötelezett, illetve az illetékügyben eljáró állami adóhatóság további cselekményei útján történik. A kötelezettet bejelentési kötelezettség terheli, míg a hatóság a – főszabály szerint a bejelentés útján – tudomására jutott adatok alapján megállapítja az illeték alapját és mértékét. Az illeték megállapításához való jog elévülése a bejelentéssel veszi kezdetét. A kötelezettet terhelő bejelentés elmulasztása esetén az elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg az adóhatóság valamely módon az esemény bejelentésének elmulasztásáról tudomást nem szerez. A kötelezettet terhelő konkrét fizetési kötelezettség az illeték megállapítása után keletkezik, ami azt jelenti, hogy az állami adóhatóságot megillető, az illeték megállapításához való jog elévülése után, e jog érvényesítésének megszűnésével már az illetékfizetési kötelezettség teljesítése sem lehetséges, illetve nem kényszeríthető ki jogszerűen. Az Itv. elévülési szabályokat nem tartalmaz, a 86. § szerint „[a]z illeték megállapításához, valamint az illeték behajtá- sához való jog elévülésére az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezései az irányadóak.” 1.2. Az Alkotmánybíróság a jelen határozatban is irányadónak tekintett korábbi döntésében a következőket állapította meg: „[a]z időmúlás a közigazgatási hatósági eljárásban, így az adójogviszonyban is a jogérvényesítés megszűnését eredményezi. Az elévülési idő leteltét követően az adóhatóságnak megszűnik az a joga, hogy az adókötelezettségek teljesítését ellenőrizze, jogszabálysértés esetén a bevallani elmulasztott adót, a jogosulatlanul igénybe vett költségvetési támogatást megállapítsa.” (435/B/2006. AB határozat, ABH 2007, 1976, 1978.) Az Alkotmánybíróság korai határozataiban is foglalkozott már az elévülés szabályozásának a kérdésével. E határozatok [53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261.; 54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266.] a polgári jogi természetű jogok és követelések elévülése kapcsán születtek meg, és rögzítették az Alkotmánybíróság alapvető álláspontját az elévülés kérdésében. Eszerint „a követelések elévülésének törvényi szabályozása nem áll ellentétben egyetlen alkotmányos rendelkezéssel vagy alkotmányos elvvel sem. Sőt, a huzamosabb ideig rendezetlen jogi helyzetek lezárása kifejezetten összhangban áll a jogbiztonság követelményét is magában foglaló, az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében írt jogállami tétellel. (…) A különféle jogviszonyok, így a polgári jogi jogviszonyok szabályozása során is a jogalkotó nagyfokú szabadsággal rendelkezik egyebek között abban a vonatkozásban is, hogy az egyes jogviszonyok belső sajátosságainak a figyelembevételével az alanyi jogok bíróság előtti érvényesíthetőségének lehetőségét milyen időkorlátokkal biztosítja.” [54/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 266, 267.] További lényeges megállapítás volt, hogy a törvényhozót az Alkotmány alapján nagyfokú szabadság illeti meg arra nézve, hogy az alanyi jog érvényesíthetőségének időkorlátját milyen általános és különös törvényi szabályokba foglalja. A jogalkotó szabadsága ugyanakkor nem korlátlan, mert a szabályozott jogviszony tartalmából, természetéből, a jogviszony lényegi sajátosságaiból kell fakadnia, és nem vezethet a jogalanyok közötti indokolatlan megkülönböztetéshez. [v.ö. 53/1992. (X. 29.) AB határozat, ABH 1992, 261, 263.] Ezeket, a polgári jogi jogokra és követelésekre nézve lefektetett elveket az Alkotmánybíróság az adójogviszonyokkal összefüggésben később is érvényesnek tekintette, rögzítve, hogy az adójogviszonyok kapcsán „is nagyfokú szabadság illeti meg a jogalkotót a jogérvényesítés időbeli korlátozását, vagyis az elévülés kimondását illetően.” (435/B/2006. AB határozat, ABH 2007, 1976, 1978.) 2. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány rendelkezései nem követelik meg meghatározott tartalmú vagy jellegű elévülési szabály megalkotását az illeték megállapításához való jog tekintetében. A szabályozásra nézve az Országgyűlést széles körű szabadság illeti meg. Ezzel a szabadsággal (alkotmányos mozgástérrel) élve alkotta meg a törvényhozó az Art. vizsgált 164. § (4) bekezdését. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy ez a szabályozás megfelel-e a jogbiztonság köve telményének. Az Alkotmánybíróság állandóan követett gyakorlata szerint a jogbiztonság a jogállam nélkülözhetetlen eleme. „A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.” [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 64–65.] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az, hogy az illeték megállapításához való jog elévülése nem az illeték-kötelezettség keletkezéséhez, mint kezdőidőponthoz igazodik, hanem a hatóság (bejelentés útján vagy ennek hiányában más módon történő) tudomásszerzésével veszi kezdetét, nem teszi kiszámíthatatlanná a szabályozást. A szabály világos, egyértelmű, a norma címzettjei ehhez igazítani tudják magatartásukat. Ezen kívül az Itv. és az Art. pontosan meghatározzák a jogalanyok bejelentési kötelezettségeit, azok teljesítésének módját, az Itv. szabályozza a hatóság tudomásszerzésének egyéb módjait, melynek időpontja (egészen pontosan: naptári éve) a jogalany számára is megállapítható. Az Alkotmánybíróság mindezek miatt az Art. 164. § (4) bekezdésének az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközése megállapítására irányuló indítványt elutasította. Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az indítványozó által támadott helyzet – amelyben az adóhatóság tudomásszerzésével indul meg az illeték megállapításához való jog elévülése –, csak akkor következhet be, ha a kötelezett elmulasztja a bejelentési kötelezettsége teljesítését. A bejelentés elmulasztásáról a kötelezett értelemszerűen tudomással bír. Ennek következtében azt is tudnia kell, hogy mivel – az ő hibájából – nem következett be az elévülést megindító esemény, azaz a bejelentés, az elévülés nem kezdődött meg. Nem a jogszabály okozza tehát az esetleg hosszasan elnyúló elévülést, hanem a kötelességét nem teljesítő adózó saját maga. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott. Budapest, 2009. szeptember 29. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke