652/B/2004. AB határozat

652/B/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 137. § (6) bekezdés második mondata és (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány

2. §(1) bekezdésére és 70/A. § (1) bekezdésére alapított

indítványt elutasítja.

2. §(1) bekezdése, 17. §-a, 54. § (2) bekezdése, 70/A. §

A jogállamiság elvének sérelmét abban látta, hogy a jogalkotó a betegszabadság tekintetében munkaszüneti napot munkanappá nyilvánított, holott a munkavállaló munkaszüneti napon az Mt. 125. § (1) bekezdése szerint csak meghatározott feltételek esetén kötelezhető munkavégzésre.

II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

III. Az indítvány részben nem megalapozott, részben érdemi elbírálásra alkalmatlan.

Az Alkotmánybíróság az Mt. 137. §-ának alkotmányosságát a 416/B/1992. AB határozatában (ABH 1992, 603.; a továbbiakban: Abh.) az Alkotmány 70/A. és 70/E. §-ai tekintetében már vizsgálta, azonban az akkor hatályos szöveg a kifogásolt számítási módot még nem tartalmazta. [Az Mt. 137. § támadott (6) és (7) bekezdését a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2003. évi XX. törvény 23. §-a iktatta be – a rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás szerint – azért, hogy egyértelművé tegye, hogy a munkaszüneti napot miként kell kezelni.] Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. §-ának c) pontja szerint az eljárás megszüntetésének nincs helye, mert az indítvány tárgya nem minősül „ítélt dolognak”, ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az érdemi vizsgálatot lefolytatta.

Ezen intézményrendszer részének tekinthető a Munka Törvénykönyv által szabályozott betegszabadság intézménye is, amely az évi rendes szabadságon felül ad a munkavállaló részére juttatást. A betegszabadság nem a »táppénzt helyettesítő intézmény«, hanem egy speciális szabadság, a kapott ellátás pedig a szabadság idejéhez hasonlóan a kereset része. A betegszabadság a »szociális intézményrendszer« része (…).” (ABH 1990, 603, 604.) Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a betegszabadság jellegében nem a rendes szabadsággal (a munkavállalót az Mt.-ben biztosított pihenőidőn felül alanyi jogon megillető díjazott pihenőidővel), hanem a táppénzre jogosultságnak a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII: törvény (a továbbiakban: Ebtv.)

43. §(1) bekezdésében foglalt szabályával mutat közös

vonásokat, amely alatt a munkavállaló nem a pihenőidejét tölti, hanem keresőképtelen beteg, ezért annak tartamára a távolléti díj 70 százaléka illeti meg [Mt. 137. § (3) bekezdése]. A munkaszüneti nap főszabályként nem szakítja meg a betegszabadság tartamát, hasonlóan az Ebtv. 47. §

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a távol töltött időre járó díjazás szabályozása szempontjából a – pihenőnapját, vagy szabadságát töltő – keresőképes, illetőleg a keresőképtelen munkavállaló megkülönböztetése nem indokolatlan. A betegszabadság – akárcsak a táppénzen töltött idő – funkciójában tér el a rendes szabadságtól, vagy fizetett távolléttől. A pihenőnap és a szabadság kiadása kötelező [Mt. 124. § (1) bekezdése, 130–131. §], célja a munkavállaló heti, évi munkavégzése mellett a regenerálódásának, vagyis keresőképessége fenntartásának biztosítása.

Ugyanakkor a betegszabadság feltétele a munkavállaló orvos által igazolt keresőképtelen állapota [Mt. 137. § (2) bekezdése], amely csak annyiban tér el a táppénzre jogosultságtól, hogy nem az egészségbiztosítási jogviszony, hanem a munkaviszony függvénye. A betegszabadság tartamára a munkavállaló szociális jellegű ellátásra tarthat igényt, ezért a díjazás számítási módja sem hasonlítható össze az egyéb címen biztosított távollét díjával.

Erre figyelemmel a rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az indítványt elutasította.

A jogállamiság sérelmével kapcsolatosan az indítványozó tévesen tulajdonított a rendelkezésnek olyan értelmet, hogy a jogalkotó a munkaszüneti napot munkanappá nyilvánította. A rendelkezés a munkavállaló betegségére tekintettel – a pihenőnapokat is beleértve – megszakításmentesen biztosítja a szabadságot, ellenkező esetben úgy kellene tekinteni, mintha e napokon gyógyult lenne. Így nincs alkotmányosan értékelhető összefüggés a támadott rendelkezés és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése között, ezért az Alkotmánybíróság – gyakorlatára figyelemmel [pl. 985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.;

32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2002, 215, 220.;

19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.] – az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.

Budapest, 2011. március 8. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke