652/B/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítván

652/B/2004. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 137. § (6) bekezdés második mondata és (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére és 70/A. § (1) bekezdésére alapított – indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság egyebekben az indítványt visszautasítja. I n d o k o l á s I. Az indítványozó a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 137. § (6) bekezdés második mondata és (7) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére terjesztett elő indítványt. Álláspontja szerint azáltal, hogy a betegszabadság kiadásánál a munkaszüneti napot munkanapként kell figyelembe venni, sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, 17. §-a, 54. § (2) bekezdése, 70/A. § (1) bekezdése, 70/D. § (1) bekezdése és 70/E. § (1) bekezdése. Érvelése szerint e rendelkezés hátrányosan megkülönbözteti a betegszabadságot igénybe vevő munkavállalót, mert az Mt. 151. § (2) bekezdésének d) és e) pontja értelmében a munkavállalót a munkaszüneti nap miatt kiesett időre, illetőleg a rendes szabadság időtartamára távolléti díj illeti meg; így nem kellene ezen időszakra betegszabadságot kivennie ahhoz, hogy díjazásban részesüljön. A jogállamiság elvének sérelmét abban látta, hogy a jogalkotó a betegszabadság tekintetében munkaszüneti napot munkanappá nyilvánított, holott a munkavállaló munkaszüneti napon az Mt. 125. § (1) bekezdése szerint csak meghatározott feltételek esetén kötelezhető munkavégzésre. II. Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: 1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokra tikus jogállam.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. Az Mt. kifogásolt szabályai: „137. § (6) A betegszabadság kiadásánál a munka idő-beosztás szerinti munkanapokat kell figyelembe venni. Ha a munkavállaló a munkaszüneti nap miatt mentesülne a munkavégzési kötelezettsége alól, ezt a napot munkanapként kell figyelembe venni. (7) A heti kettőnél több pihenőnapot biztosító munkaidő-beosztás esetén a (6) bekezdésben foglaltakat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a hét minden napja munkanapnak számít, kivéve a munkavállaló két pihenőnapját.” III. Az indítvány részben nem megalapozott, részben érdemi elbírálásra alkalmatlan. 1. Az indítványozó az Mt. támadott rendelkezéseit a diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartotta azzal, hogy a munkavállaló hátrányára eltér az egyéb jogcímen biztosított távollétre járó díj számításától. Az Alkotmánybíróság az Mt. 137. §-ának alkotmányosságát a 416/B/1992. AB határozatában (ABH 1992, 603.; a továbbiakban: Abh.) az Alkotmány 70/A. és 70/E. §-ai tekintetében már vizsgálta, azonban az akkor hatályos szöveg a kifogásolt számítási módot még nem tartalmazta. [Az Mt. 137. § támadott (6) és (7) bekezdését a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény, valamint az ezzel összefüggő törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló 2003. évi XX. törvény 23. §-a iktatta be – a rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolás szerint – azért, hogy egyértelművé tegye, hogy a munkaszüneti napot miként kell kezelni.] Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. §-ának c) pontja szerint az eljárás megszüntetésének nincs helye, mert az indítvány tárgya nem minősül „ítélt dolognak”, ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az érdemi vizsgálatot lefolytatta. 2. Az Alkotmánybíróság elsőként a betegszabadság természetét vizsgálta abból a szempontból, hogy miként viszonyul a táppénzhez, illetőleg a rendes szabadsághoz. Az Abh. kifejtette: „Az Alkotmány 70/E. § (2) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg. Ebből egyértelmű, hogy a szociális biztonsághoz és az (1) bekezdésben felsorolt ellátásokhoz való jog megvalósítója nem kizárólag a társadalombiztosítás, hanem az »egyéb szociális intézmények rendszere« is. Ezen intézményrendszer részének tekinthető a Munka Törvénykönyv által szabályozott betegszabadság intézménye is, amely az évi rendes szabadságon felül ad a munkavállaló részére juttatást. A betegszabadság nem a »táppénzt helyettesítő intézmény«, hanem egy speciális szabadság, a kapott ellátás pedig a szabadság idejéhez hasonlóan a kereset része. A betegszabadság a »szociális intézményrendszer« része (…).” (ABH 1990, 603, 604.) Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a betegszabadság jellegében nem a rendes szabadsággal (a munkavállalót az Mt.-ben biztosított pihenőidőn felül alanyi jogon megillető díjazott pihenőidővel), hanem a táppénzre jogosultságnak a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII: törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 43. § (1) bekezdésében foglalt szabályával mutat közös vonásokat, amely alatt a munkavállaló nem a pihenőidejét tölti, hanem keresőképtelen beteg, ezért annak tartamára a távolléti díj 70 százaléka illeti meg [Mt. 137. § (3) bekezdése]. A munkaszüneti nap főszabályként nem szakítja meg a betegszabadság tartamát, hasonlóan az Ebtv. 47. § (1) bekezdésében foglaltakhoz, amely szerint a táppénz minden naptári napra jár, ideértve a szabadnapot, a heti pihenőnapot és a munkaszüneti napot is. A betegség miatti szabadság a keresőképtelenségre, annak tartamára jár, amely állapot folyamatosan, a pihenőnapokon is fennáll. 3. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének e rendelkezése az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan, alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetést tiltja, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek [először: 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 47, 48.]. A tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében fennálló megkülönböztetésre terjed ki, de az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor is megállapítható, ha az alapjog alatti tartományba eső jogok tekintetében az emberi méltósághoz való jog valamely aspektusát sérti [összefoglalóan: pl. 39/1999. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1999, 320, 342–343.]. Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy „az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság általános személyiségi jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] A megkülönböztetésnek azonos csoportra nézve kell fennállnia. Az azonos csoporton, adott szabályozási koncepción belüli eltérő szabályozás akkor nem alkotmányellenes, ha az eltérésnek kellő alkotmányos indoka van. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 77–78.] Az indítványozó a betegszabadságot igénybe vevő munkavállaló hátrányos megkülönböztetését a munkát végző, illetőleg a rendes szabadságát töltő munkavállalóval szemben állította, akiknek a munkaszüneti napokra is jár a távolléti díj. A kifogásolt rendelkezések alkalmazására egyébként csak akkor kerülhet sor, ha a munkavállaló öt napot meghaladó keresőképtelensége esetén veszi igénybe a betegszabadságot. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a távol töltött időre járó díjazás szabályozása szempontjából a – pihenőnapját, vagy szabadságát töltő – keresőképes, illetőleg a keresőképtelen munkavállaló megkülönböztetése nem indokolatlan. A betegszabadság – akárcsak a táppénzen töltött idő – funkciójában tér el a rendes szabadságtól, vagy fizetett távolléttől. A pihenőnap és a szabadság kiadása kötelező [Mt. 124. § (1) bekezdése, 130–131. §], célja a munkavállaló heti, évi munkavégzése mellett a regenerálódásának, vagyis keresőképessége fenntartásának biztosítása. Ugyanakkor a betegszabadság feltétele a munkavállaló orvos által igazolt keresőképtelen állapota [Mt. 137. § (2) bekezdése], amely csak annyiban tér el a táppénzre jogosultságtól, hogy nem az egészségbiztosítási jogviszony, hanem a munkaviszony függvénye. A betegszabadság tartamára a munkavállaló szociális jellegű ellátásra tarthat igényt, ezért a díjazás számítási módja sem hasonlítható össze az egyéb címen biztosított távollét díjával. Erre figyelemmel a rendelkezés nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az indítványt elutasította. A jogállamiság sérelmével kapcsolatosan az indítványozó tévesen tulajdonított a rendelkezésnek olyan értelmet, hogy a jogalkotó a munkaszüneti napot munkanappá nyilvánította. A rendelkezés a munkavállaló betegségére tekintettel – a pihenőnapokat is beleértve – megszakításmentesen biztosítja a szabadságot, ellenkező esetben úgy kellene tekinteni, mintha e napokon gyógyult lenne. Így nincs alkotmányosan értékelhető összefüggés a támadott rendelkezés és az Alkotmány 2. § (1) bekezdése között, ezért az Alkotmánybíróság – gyakorlatára figyelemmel [pl. 985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2002, 215, 220.; 19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.] – az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította. 4. Az indítványozó egyéb alkotmányi rendelkezések sérelmére is hivatkozott, azonban az indítvány ezeknek a támadott szabályokkal való összefüggésére érvelést nem tartalmazott. Az indítvány e tekintetben nem felel meg az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése által támasztott tartalmi követelményeknek, amely szerint annak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint nem elegendő az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni, az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.; 477/B/2001. AB végzés, ABH 2005, 1596.) Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy e tartalmi követelmény hiányában az indítvány ebben a vonatkozásban érdemben nem bírálható el, ezért azt az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2011. március 8. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke