748/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő

748/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok tárgyában meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 224. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 2002. január l-jétől 2005. december 31-ig hatályban volt 270. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. I. 1. Egy indítványozó az ugyanabban az ügyben bíróságok által hozott nem jogerős és jogerős végzéssel, illetve felülvizsgálati bíróságként eljáró Legfelsőbb Bíróság által hozott végzésével szemben két alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó kérelmére fizetési meghagyás került kibocsátásra, mely ellentmondás hiányában jogerőre emelkedett. A határozat végrehajtása során derült ki, hogy a kötelezett jogképességgel nem rendelkezik, a jogosult (indítványozó) által megadott adatokkal társadalmi szervezetet soha nem tartottak nyilván. Az indítványozó azt kérte a bíróságtól, hogy a jogerős fizetési meghagyásban javítsa ki a kötelezett nevét és címét, kérelme azonban elutasításra került (Fehérgyarmati Városi Bíróság Pk. 50.051/1999/4. sz. végzés). A másodfokú bíróság a végzést helyben hagyta (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1.Gpkf.15-04-050.004/5. sz. végzés), rámutatva, hogy a fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelmen a kötelezett megjelölése a jogosult olyan nyilatkozata, amelyhez a bíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 3. § (2) bekezdése szerint kötve van, vagyis amennyiben a jogosult a fizetési meghagyás kibocsátásáig ezt a nyilatkozatát nem változtatja meg – melyre eljárásjogi lehetősége van – a fizetési meghagyást azzal szemben kell kibocsátania, akit a jogosult kötelezettként megjelölt. Ez egyben azt is jelenti, hogy a határozat indítványozó kérelmére történő kijavítása a fizetési meghagyás érdemi részét változtatná meg, amire pedig kijavító végzéssel nincs jogszabályi lehetőség. Az első alkotmányjogi panaszát az indítványozó e két bírósági végzés ellen nyújtotta be. A panaszában kifejti, hogy a Pp. 224. §-át azért tartja alkotmányellenesnek, mert az annak alapján hozott bírósági határozatok megsértették az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 13. § (1) bekezdését, 50. §-át, 57. § (5) bekezdését. Minthogy – érvelése szerint – a Pp. határozatok kijavítására vonatkozó 224. §-a és a Pp. 3. § (2) bekezdése nincs egymással összhangban, a támadott jogszabály „hatályban maradása sérti a demokratikus jogállamiság követelményét”, továbbá ellentétes az esélyegyenlőségről szóló törvénnyel is, mivel a határozat kijavításához való jogot a bíróság számára bármikor lehetővé teszi, míg erre a felek számára nem biztosít alanyi jogot. Az indítvány szerint további garanciális elemet sért a támadott jogszabály, amikor a kijavítással kapcsolatban tárgyalás tartásának a lehetőségét a fél kérelmére nem teszi kötelezővé. Indítványozó „másodlagosan hivatkozott” mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességre is, mivel a Pp. kifogásolt előírása nem határoz meg a kijavítás kapcsán több kérdést (pl. „a fél által a beadványában tett névre vonatkozó elírás kijavítással orvosolható-e”) ami sérti a bíróságok működésének törvényességét, hiszen eltérő jogértelmezést jelent. A második alkotmányjogi panaszát az indítványozó a Legfelsőbb Bíróságnak az ugyanebben az ügyben hozott – végrehajtást kérő felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasító – Gfv.E.30.248/2004/2. sz. jogerős végzése ellen nyújtotta be. A panaszában felsorolta az első panaszában már ismertetett érveit, azzal a kiegészítéssel, hogy a Pp. 224. §-a mellett a Pp. 270. § (1) bekezdését is alkotmányellenesnek tartja, és kéri annak a megsemmisítését, mert nem határozza meg „az ügy érdemében hozott jogerős végzés” fogalmát, az alkalmazhatóságának körét, a szabályozás hiánya pedig jogbizonytalanságot eredményez, ami „a demokratikus jogállamiság követelményét sérti”. Ebben az indítványában is „másodlagosan hivatkozott” az indítványozó mulasztásos alkotmányellenességre. 2. Az Alkotmánybíróság a folyamatban levő ügyeket – azok tárgyi összefüggésére tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. II. Az alkotmányjogi panaszok érdemi elbírálásra alkalmatlanok. 1. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az alkotmányjogi panasz előterjesztésének alapvető feltétele, hogy a kérdéses jogszabályt a panasz alapjául szolgáló döntés meghozatala során alkalmazták. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz benyújtani. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Abtv. 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezéseket (feltételeket) az alkotmányjogi panasz elbírálása során együttesen kell értelmezni és figyelembe venni. [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 311.; 41/1998. (X. 2.) AB határozat, ABH 1998, 306.; 663/D/2000., ABH 2003, 1223.] 2.1. Fentiek értelmében, mivel a Fehérgyarmati Városi Bíróság Pk. 50.051/1999/4. sz. végzés – minthogy ezt elsőfokon hozták meg – nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, az Alkotmánybíróság az elsőként ismertetett alkotmányjogi panaszt ebben a vonat kozásában az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. 2.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kijavítási kérelem elbírálására vonatkozó jogerős bírósági végzéssel szembeni alkotmányjogi panasz – tartalmát tekintve – a Pp. 224. §-ával kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányul. Erre egyébként maga az indítványozó is utal, amikor „másodlagosan” kéri ennek megállapítását. Az Alkotmánybíróság számos esetben kimondta, hogy az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az indítványozóval szemben alkalmazzák az alkotmányellenes jogszabályt, ezért alkotmányellenes mulasztásra nem lehet sikerrel panaszt alapozni [többek között: 1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160.; 54/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 514.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az elsőként ismertetett alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján ebben a vonatkozásban is visszautasította. 2.3. Az indítványozó azzal az indokkal is kérte a Pp. 224. §-ának a megsemmisítését, hogy az nincs összhangban a Pp. 3. § (2) bekezdésével, mivel nem biztosítja a felek számára alanyi jogon a kijavítás lehetőségét. Állítása szerint ez sérti a jogállamiságot. Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az „alkotmányjogi panasz – mint azt az Alkotmánybíróság 57/1991. (XI. 8.) AB határozatában kifejtette – egyedi, jogalkalmazói aktus ellen irányuló jogorvoslat, amely alkotmányos alapjog sérelme esetén vehető igénybe (…)” [65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1992, 289, 291.]. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz visszautasításának van helye, ha az indítványozó nem jelöl meg alapvető jogot panasza indokolásában (676/D/2004. AB határozat, ABH 2007, 1652, 1655-1656.). Mivel az indítványozó nem alapvető jogot, hanem a jogállamiság sérelmét jelölte meg alkotmányos sérelme indokaként, az Alkotmánybíróság a Pp. 224. §-ának megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt a jogállamiság tekintetében az Ügyrend 29. § e) pontja alapján – érdemi vizsgálat nélkül – visszautasította. 3. A második alkotmányjogi panaszában az indítványozó a Pp. 224. §-ának és 270. § (1) bekezdésének az alkotmányellenességét állította. Az Alkotmánybíróság számos határozatában hangsúlyozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság, mint felülvizsgálati bíróság felülvizsgálati kérelmet (indítványt, kifogást) hivatalból elutasító jogerős döntése nem minősül érdemi, ügydöntő határozatnak, ezért ellene nincs helye alkotmányjogi panasznak. Az ügy szempontjából érdemi döntésnek – éppen a felülvizsgálat kizártsága folytán – a másodfokon eljáró bíróságok jogerős határozata tekinthető. (663/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1223, 1229.; 967/D/2000. AB végzés, ABH 2004, 2070, 2072.; 870/D/2002. AB végzés, ABH 2005, 1634, 1637.; 189/D/2002. AB határozat, ABH 2005, 1070, 1073.; 448/D/2002. AB végzés ABH 2006, 2258, 2260.; 81/D/2005 AB végzés, ABH 2007, 2719, 2721.) A fentiekre figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a beadvány nem felel meg az alkotmányjogi panasszal szemben támasztott követelményeknek, mert a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati kérelmet elutasító végzése nem tekinthető az indítványozó jogvitás ügyében meghozott érdemi döntésnek. Az ügy szempontjából jogerős határozatot a másodfokú bíróság hozta, amely ellen az indítványozó külön alkotmányjogi panasszal élt, amelyet az Alkotmánybíróság az Indokolás II/2. pontjában már elbírált. Ezért az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelmet elutasító végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. Budapest, 2010. máricus 23. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke