1208/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvá

1208/B/2009. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdésének „a pertárgy értékével vagy” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 75. § (3) bekezdés első mondatának alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti. I. 1. Az indítványozó a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: R.) 2. § (2) bekezdésének „a pertárgy értékének vagy” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítását kérte, mivel a sérelmezett rendelkezés alapján a bíróság – a fél pernyertessége esetén – a megállapított munkadíj összegét a pertárgy értékére hivatkozva aránytalanság miatt mérsékelheti. Az indítványozó érvelése szerint viszont a pertárgy értéke és az ügy bonyolultsága nem feltétlenül áll arányban egymással. Számtalan alacsony pertárgyértékű ügyben az indokolt munkaráfordítással arányos ügyvédi munkadíj elérheti, sőt meghaladhatja a pertárgy értékét. A jogszabály feljogosítja a bíróságot, hogy a pertárgy értékére tekintettel mérsékelje a pervesztes által fizetendő perköltséget, miközben a pernyertes fél ténylegesen a – ráfordított munkaidővel arányos díjazást magába foglaló – megbízási szerződés szerint köteles jogi képviselőjével szemben helytállni. Indítványában kifejtette, hogy a fenti szabályozás és az azon alapuló bírói gyakorlat miatt a jogsérelmet szenvedettek egy része nem fordul bírósághoz, tartva attól, hogy pernyertességük esetében sem térülnek meg perrel kapcsolatos költségeik. Perbehívás esetén a beavatkozó számára is komoly indok a perbelépés ellen az esetlegesen felmerülő, és későbbiekben meg nem térülő perköltség. A támadott rendelkezés az indítványozó véleménye szerint az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, az igazságos tárgyaláshoz való alkotmányos jogot sérti. 2. A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 75. § (3) bekezdésének első mondata az indítványozó szerint, az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében biztosított, bíróság előtti egyenlőség elvét sérti, mert a sérelmezett rendelkezés különbséget tesz a bírósági eljárásban résztvevő felek között aszerint, hogy képviseletüket ügyvéd látja el, vagy sem. Álláspontja szerint a perben személyesen eljáró, vagy nem ügyvéd által képviselt félnek a perrel kapcsolatos tényleges kiadásai nem merülnek ki pusztán az utazási költséggel és a bíróság előtt való megjelenés költségeivel, melyek megtérítését a nem ügyvéd által képviselt fél esetében is lehetővé teszi a sérelmezett jogszabály. A beadványok szerkesztése, információk beszerzése, a tárgyalásra való felkészülés egy laikus számára is időigényes feladat, melynek a szellemi-, és időráfordítás „ellentételezésére” e költségeknek a perköltségek közül való kizárása miatt nincs mód, még abban az esetben sem, ha ügyvéd, vagy jogtanácsos saját perében, személyesen jár el. II. Az indítványban hivatkozott jogszabályi rendelkezések: 1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései: ,,57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” 2. A Pp. támadott rendelkezése: „75. § (3) Ha a fél meghatalmazottja nem ügyvéd, vagy ha a fél személyesen jár el, a meghatalmazott, illetőleg a fél részére munkadíj nem állapítható meg, de igényt tarthat az útiköltség, valamint a bíróság előtt való megjelenéssel szükségképpen felmerült keresetkiesés megtérítésére. (…)” 3. Az R. támadott rendelkezése: „2. § (2) Az (1) bekezdés alapján megállapított munka díj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. A bíróság döntését indokolni köteles.” III. Az indítvány az alábbiak szerint alaptalan. 1. Indítványozó az R. 2. § (2) bekezdését azért tartotta az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe ütközőnek, mert az lehetőséget ad a bíróságnak arra, hogy a fél és jogi képviselője megállapodása ellenében, a pertárgy értékére figyelemmel mérsékelje a pervesztes fél által fizetendő perköltséget. Az Alkotmány az „igazságos tárgyalás” kifejezést használja a „tisztességes eljárás” megjelölésére. Ennek jelentése az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, hogy „mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat, vagy valamely perben jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. A ”tisztességes eljárás” (fair trial) követelménye nem egyszerűen egy a bíróságnak és az eljárásnak itt megkövetelt tulajdonságai közül (ti. mint „igazságos tárgyalás”), hanem az idézett alkotmányi rendelkezésben foglalt követelményeken túl – különösen a büntetőjogra és eljárásra vonatkozóan – az 57. § többi garanciájának teljesedését is átfogja. Sőt, az Egyezségokmánynak és az Emberi Jogok Európai Egyezményének – az Alkotmány 57. §-a tartalmához és szerkezetéhez mintát adó – eljárási garanciákat tartalmazó cikkei általában elfogadott értelmezése szerint a fair trial olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás „méltánytalan” vagy „igazságtalan”, avagy „nem tisztességes”.” [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint tehát a tisztességes eljárás követelményéből „az államnak nem csak az a kötelezettsége folyik, hogy bírói utat biztosítson a személyek polgári jogi jogvitái esetére, hanem az is, hogy a bírósághoz fordulást valóságosan lehetővé tegye.” (1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 453.) A R. sérelmezett szakasza szerint az ügyvédi munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Az indítványozó szerint a munkadíjnak a pertárgy értékére hivatkozva történő mérséklése sérti a fentebb kifejtett igazságos tárgyaláshoz való jogot. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből fakadó követelmények nem azonosíthatók a perlekedéssel kapcsolatos költségviselési kockázat teljes mérvű kiküszöbölésével.” (1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 454.) Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint „[a] perköltség szabályozása csak akkor hozható az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével kapcsolatba, ha valamely személyi kör számára a bírói út igénybevétele a költségviselési szabályok miatt lehetetlenné válik.” (181/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 588, 589. Ezt megerősítette: 1074/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 452, 454.; 1163/B/2009. AB határozat, ABK 2010. szeptember, 1109, 1110.). Mivel az indítványozó által sérelmezett szakasz nem zárja ki – az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből eredő követelményeket is érvényesítő – bírói mérlegelés lehetőségét az alapvető jogok körén kívül eső jogra vonatkozóan, ezért ebben az esetben a bírói út igénybevételének ellehetetlenülése nem állapítható meg. Az ügyvédi munkadíj, mint a perköltség része vonatkozásában az Alkotmánybíróság a fenti megállapításait az R. jelenleg sérelmezett szakasza tekintetében fenntartja és megállapítja, hogy az R. támadott rendelkezése és az Alkotmány 57. § (1) bekezdése között alkotmányossági szempontból nem állapítható meg kapcsolat. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt e részében elutasította. 2. Az indítványozó az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére alapozva támadta a Pp. 75. § (3) bekezdésének első mondatát. Az Alkotmánybíróság a Pp. 75. § (3) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatát már az indítvány benyújtása előtt lefolytatta, ezért az indítvánnyal kapcsolatosan az Alkotmánybíróságnak elsőként abban kellett állást foglalnia, hogy az indítvány nem „ítélt dolog” vizsgálatára irányul-e. A 181/B/1993. AB határozatban az Alkotmánybíróság azt a rendelkezést vizsgálta, mely szerint a perben ügyvédi képviselet esetén megítélhető munkadíj, a fél, vagy egyéb képviselő részére viszont nem (ABH 1994, 588, 589.). Az Alkotmánybíróság e korábbi határozatában az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére alapított indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan, azonos okból, az Alkotmányban szabályozott azonos alapjoggal összefüggésben terjesztik elő, az „ítélt dologra” irányul. Az érdemi döntéssel elbírált ügyben hozott határozat az Alkotmánybíróságot is köti (1620/B/1991. AB végzés, ABH 1991, 972, 973.). Mivel a Pp. korábban vizsgált szövege megegyezik a jelen ügyben támadott rendelkezés szövegével, melyet a korábbiakkal azonos alkotmányos indokokra hivatkozva kértek megsemmisíteni, az Alkotmánybíróság az ideiglenes ügyrendjéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt, 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január 3.) 31. § c) pontjára tekintettel az eljárást az indítvány e pontja tekintetében megszüntette. Budapest, 2011. március 22. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke