7/
- (IV. 10.) FM utasítása a borászati termékek harmadik országokban történő promóciójára vonatkozó programjavaslatok jóváhagyásának rendjéről. A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/
- (VI. 6.) Korm. rendelet
- §
- pontjában meghatározott feladat- és hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló
- évi CXXX. törvény
- §
(4)bekezdés c) pontjára – a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatási szerv kijelöléséről szóló 154/
- (VIII. 10.) Korm. rendelet 1/A. §-ában kapott felhatalmazás alapján a borászati termékek harmadik országokban történő promóciójára vonatkozó programjavaslatok jóváhagyásának szabályait az alábbiak szerint állapítom meg:
- A hatáskör gyakorlásában érintett minisztériumi szervezeti egységek
- §
(1)A borászati termékek harmadik országokban történő promóciójára vonatkozó programjavaslatok jóváhagyásának, a programtól való eltérésének és a kérelmező önhibáján kívül bekövetkezett körülmény fennállásának ügyében (a továbbiakban: promóciós ügyek) a koordinációs feladatokat az Eredetvédelmi Főosztály látja el.
(2)A promóciós ügyekben meghozandó döntéseket a Borászati Promóciós Bizottság (a továbbiakban: Promóciós Bizottság) készíti elő. 2. §
(1)A Promóciós Bizottság nyolc tagból áll. A Promóciós Bizottság elnöke az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár, további tagjai
- a)a földművelésügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) által felkért szakértő,
- b)az Eredetvédelmi Főosztály képviselője,
- c)az Intézményfelügyeleti és Perképviseleti Főosztály képviselője,
- d)a Nemzetközi és Kárpát-medencei Kapcsolatok Főosztálya képviselője,
- e)a Magyar Turizmus Zártkörűen Működő Részvénytársaság Agrármarketing Centrum Vezérigazgatóság (a továbbiakban: AMC) képviselője, f ) az Országos Borszakértő Bizottság képviselője,
- g)a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa képviselője.
(2)A Promóciós Bizottság ülését az elnök hívja össze.
(3)A Promóciós Bizottság akkor határozatképes, ha az ülésen az elnök és további három tag jelen van.
(4)A Promóciós Bizottság határozatait szótöbbséggel hozza. A szavazás eredményét az elnök állapítja meg. A tagok a szavazástól nem tartózkodhatnak. A Promóciós Bizottság üléséről jegyzőkönyv készül.
(5)A Promóciós Bizottság ülésére a meghívót legkésőbb az ülést megelőző harmadik munkanapon, elektronikus úton kell megküldeni a Promóciós Bizottság tagjai részére.
(6)A Promóciós Bizottság titkársági feladatait az Eredetvédelmi Főosztály látja el.
(7)A Promóciós Bizottság működésével kapcsolatban keletkező iratok továbbítása kizárólag elektronikus úton történik. 2. A programjavaslat értékelésének első szakasza 3. §
(1)Az Eredetvédelmi Főosztály a beérkezett programjavaslatot áttekinti abból a szempontból, hogy érdemi vizsgálatra alkalmas-e.
(2)Az Eredetvédelmi Főosztály gondoskodik az érdemi vizsgálatra alkalmatlan programjavaslat érdemi vizsgálat nélküli elutasításáról.
(3)Az Eredetvédelmi Főosztály az érdemi vizsgálatra alkalmas programjavaslatot megküldi a Promóciós Bizottság tagjainak, és a programjavaslatot formai ellenőrzésnek veti alá.
(4)A programjavaslat formai ellenőrzése a borászati termékek harmadik országokban 2015 és 2017 között történő promóciójának támogatásáról szóló 4/2015. (II. 19.) FM rendelet [a továbbiakban: 4/2015. (II. 19.) FM rendelet] 3. §
(3)bekezdésében meghatározott mellékletek vizsgálatára terjed ki.
(5)Az Eredetvédelmi Főosztály gondoskodik szükség esetén a hiánypótlási felhívásnak a kérelmező részére történő megküldéséről. 3. A programjavaslat értékelésének második szakasza 4. §
(1)A Promóciós Bizottság titkársága a beérkezett hiánypótlást előzetesen ellenőrzi, és a bírálat során figyelembe vehető hiánypótlást megküldi a Promóciós Bizottság tagjainak.
(2)Ha a kérelmező hiánypótlást nem nyújtott be, vagy a hiánypótlást határidőn túl nyújtotta be, az Eredetvédelmi Főosztály az eljárást megszünteti. Az eljárás megszüntetésének nincs helye, ha a hiánypótlás elmaradása vagy késedelmes teljesítése ellenére a programjavaslat Promóciós Bizottság által történő értékelésének nincs jogszabályi akadálya.
(3)Az Eredetvédelmi Főosztály az eljárás megszüntetéséről tájékoztatja a Promóciós Bizottság elnökét és tagjait.
(4)A Promóciós Bizottság tagjai a programjavaslatok benyújtási határidejét követő harminc napon belül elvégzik a programjavaslatoknak pontozásos rendszer alkalmazásával történő értékelését.
(5)Az elnök a programjavaslatoknak a Promóciós Bizottság tagjai által elvégzett értékelése után, a benyújtási határidőt követő negyven napon belüli időpontra összehívja a Promóciós Bizottságot, amely – pontozásos rendszer alkalmazásával – az ülésen javaslatot tesz
- a)a támogatásra érdemes programjavaslatokra,
- b)a támogatásra érdemes programjavaslatok jóváhagyható akcióira és költségvetésére és
- c)a támogatásra érdemes programjavaslatok rangsorára.
(6)A
(4)és
(5)bekezdés szerinti értékelés és a pontozásos rendszer szempontrendszerét az 1. melléklet tartalmazza.
(7)Az
(5)bekezdés szerint elfogadott határozatok tartalmazzák
- a)a Promóciós Bizottság javaslatát,
- b)a javaslat indokolását és
- c)a tagok szavazatát.
(8)Az
(5)bekezdés szerint elfogadott határozatokat a Promóciós Bizottság tagjai aláírják. A tag akadályoztatása esetén a határozatot a tag helyett a bizottság elnöke írja alá.
(9)Az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár sorrendet állít fel, melyet a miniszter felé továbbít, aki dönt a programjavaslat engedélyezéséről.
(10)Az Eredetvédelmi Főosztály a jóváhagyott programjavaslatok jegyzékét megküldi az Európai Bizottságnak. 4. A programtól való eltérés jóváhagyása 5. §
(1)Az Eredetvédelmi Főosztály a programtól való eltérés jóváhagyása iránt benyújtott kérelmet a 3. §
(1)–
(3)bekezdésének megfelelően áttekinti abból a szempontból, hogy érdemi vizsgálatra alkalmas-e, illetve hiánypótlásra szorul-e.
(2)Ha a kérelem érdemi vizsgálatra alkalmas, a kérelem benyújtását követő negyven napon belüli időpontra az elnök összehívja a Promóciós Bizottság ülését. A Promóciós Bizottság az ülésen a kérelem elfogadására vonatkozóan indokolással együtt javaslatot tesz. A Promóciós Bizottság a kérelmet abból a szempontból értékeli, hogy a programtól való eltérés nem bontja-e meg a program koherenciáját. A Promóciós Bizottság tagjai akadályoztatásuk esetén elektronikus úton, írásban is benyújthatják javaslataikat.
(3)Ha a Promóciós Bizottság szerint további hiánypótlás szükséges, az erre felszólító végzés tervezetét az Eredetvédelmi Főosztály döntés és kiadmányozás céljából felterjeszti az eredetvédelemért felelős helyettes államtitkár részére.
(4)A Promóciós Bizottság titkársága a beérkezett hiánypótlást előzetesen ellenőrzi, és a bírálat során elfogadható hiánypótlást megküldi a Promóciós Bizottság elnökének és tagjainak. Ha a hiánypótlás a bírálat során nem vehető figyelembe, a Promóciós Bizottság titkársága a Promóciós Bizottság elnökét és tagjait e körülményről tájékoztatja.
(5)Ha a Földművelésügyi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) a kérelmezőt hiánypótlásra hívta fel, a kérelem benyújtását követő harminc napon belüli időpontra, más esetben a kérelem benyújtását követő harmincöt napon belüli időpontra az elnök összehívja a Promóciós Bizottság ülését. A Promóciós Bizottság az ülésen a kérelem elfogadására vonatkozóan indokolással együtt javaslatot tesz.
(6)A miniszter dönt a programtól való eltérés engedélyezéséről.
(7)Ha a kérelmezőt a Minisztérium hiánypótlásra hívta fel, és a Promóciós Bizottság a kérelem elfogadását javasolja, a
(6)bekezdést nem kell alkalmazni. Ebben az esetben az Eredetvédelmi Főosztály a) az egyes borászati termékek harmadik országokban történő promóciójának támogatásáról szóló 6/2013. (II. 5.) VM rendelet 7. §
(7)bekezdése, b) a 2015–2017 közötti időszakra benyújtott promóciós kérelmek esetében a 4/2015. (II. 19.) FM rendelet 6. §
(7)bekezdése szerinti tájékoztatást megküldi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága részére. 5. A kérelmező önhibáján kívül bekövetkezett körülmény fennállásának megállapítása 6. §
(1)A kérelmező önhibáján kívül bekövetkezett körülmény fennállásának megállapítása iránt benyújtott kérelemre az 5. §-t az e § szerinti eltérésekkel kell alkalmazni.
(2)A Promóciós Bizottság tagjai a kérelmet abból a szempontból értékelik, hogy az a körülmény, amelyre a kérelmező hivatkozik, valóban a kérelmező önhibáján kívül következett-e be. 6. A programok értékelése 7. §
(1)A programoknak a kérelmezők által összeállított értékelését a Promóciós Bizottság titkársága megküldi a Promóciós Bizottság elnökének és tagjainak.
(2)Az elnök a Promóciós Bizottság ülését olyan időpontra hívja össze, hogy az azonos naptári évben befejeződő programoknak a kérelmezők által összeállított értékelése egyidejű megvitatására nyíljon lehetőség.
(3)A Promóciós Bizottság a kérelmezők által összeállított értékelések alapján
- a)értékeli a programok megvalósítását, valamint
- b)javaslatot tesz a nemzeti szabályozás kialakítására. 7. Záró rendelkezés 8. § Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba. Dr. Fazekas Sándor s. k., földművelésügyi miniszter