867/B/2002. AB határozat

867/B/2002. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára és megállapítására irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi 1. Az Alkotmánybíróság az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szó ló 1992. évi XXXII. törvénnyel, az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelettel, a volt közszolgálati alkalmazottakat érintő nyugdíjjogi hátrányok enyhítéséről szóló 112/1991. (IX. 2.) Korm. rendelettel, valamint a az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelettel összefüggésben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

29.119/1999/3. számú ítélete alkotmányossági vizsgálatára irányuló kérelmet visszautasítja.

I. Az indítványozó az 1945. február 12-től – 1950. december 3-ig tartó szovjet hadifogság után, illetve 1950. december 24-től – 1953. szeptember 16. napjáig tartó internálás miatt kárpótlásban részesült. Az indítványozó mindezeken túl további kárpótlási kérelmet nyújtott be arra hivatkozva, hogy 1953. szeptember 16-át követően is korlátozták szabadságát, Budapestről és több nagyobb városból kitiltották, rendőrhatósági felügyelet alá helyezték. Ezen kárpótlási kérelmeit az ügyében eljáró bíróságok nem tartották megalapozottnak.

Az indítványozó az Alkotmánybírósághoz fordult. Hiánypótlásra történő felhívás után az indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló kérelmet nyújtott be, amelyben annak megállapítását kérte, hogy az Alkotmány 55. §-ával ellentétes helyzet keletkezett azáltal, hogy a Kpt., továbbá az 1945 és 1963 között törvénysértő módon elítéltek, az 1956-os forradalommal és szabadságharccal összefüggésben elítéltek, valamint a korábbi nyugdíjcsökkentés megszüntetéséről, továbbá az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedések hatálya alatt állt személyek társadalombiztosítási és munkajogi helyzetének rendezéséről szóló 93/1990. (XI. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.1.) valamint a volt közszolgálati alkalmazottakat érintő nyugdíjjogi hátrányok enyhítéséről szóló 112/1991. (IX. 2.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend 2.), végül az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rend.3.) nem rendelkezik azok kárpótlásáról, akikkel szemben – a hadifogság és az internálás megszüntetését követően – 1989-ig további jogsértéseket követtek el. Az indítványozó hivatkozik az 1945–1963 között személyes szabadságukban jogtalanul korlátozott személyek kárpótlásáról szóló 37/1990. (III. 28.) OGY határozatra, amelyben az Országgyűlés a kárpótlási jogszabályok megalkotását megelőzően célul tűzte ki, hogy „mindazok, akik a második világháborúval összefüggésben vagy azt követően a sztálinista diktatorikus hatalomban üldözést szenvedtek, kárpótlásban részesüljenek”.

Az indítványozó a kárpótlási ügyében keletkezett, a Legfelsőbb Bíróság által perújítás kapcsán meghozott, Kf. III. 29.119/1999/3. számú ítéletének az alkotmányossági vizsgálatát is kezdeményezte.

II. Az Alkotmány indítványozó által jelölt rendelkezése: „55. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit sem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani.

III. Az indítvány az alábbiak miatt nem megalapozott.

A személyi sérelemokozásokért járó kárpótlás ezért ex gratia jellegű, mert visszamenőleges és egységes jogalapot teremt a személyi sérelemokozások jóvátételére.” (ABH 1995, 31, 45.). E határozat egyértelműen rögzítette, hogy „[n]em következik az állam visszamenőleges kárpótlási kötelezettsége közvetlenül az Alkotmány 55. § (3) bekezdésében írt rendelkezésből, amely kimondja, hogy az, aki törvénytelen letartóztatás vagy fogvatartás áldozata volt, kártérítésre jogosult.” (ABH 1995, 31, 45.) Megállapítható tehát, hogy az Alkotmány 55. §-a alapján nem áll fenn jogalkotói kötelezettség kárpótlási jogszabály megalkotására, ezért az az indítvány, amely az Alkotmány 55. §-ából eredő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kéri a Kpt., a Korm. rend.1., a Korm. rend.2. és a Korm. rend.3. vonatkozásában, megalapozatlan. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a Kpt. alapján lezajló kárpótlási folyamat, majd a Korm. rend.3. által – mintegy ezt kiegészítő – juttatási rendszer, továbbá a sérelmet szenvedettek társadalombiztosítási és nyugdíjhelyzetének rendezése (Korm.rend.1., Korm. rend.2.) útján az állam (gazdasági teherbíró-képességéhez mérten) szabályozta az egykori jogellenes sérelmek orvoslását. Az Alkotmánybíróságnak a kárpótlási jogszabályokkal kapcsolatos gyakorlata alapvetően az adott szabályozási koncepción belüli egyenlő méltóságú személyként kezelés követelményének a betartására terjedt ki, annak következtében, hogy – mint fentebb is idézésre került – az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből, így az Alkotmány 55. §-ából sem keletkezett közvetlen igény kárpótlásra, vagy a kapcsolódó juttatásokra. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság többször hangsúlyozta, hogy gyakorlatilag bárkire, aki a múlt rendszerben Magyarországon élt, érvényes lehet, hogy valamilyen – tulajdoni vagy egyéb anyagi kihatású – kár, vagy személyi sérelem érte.

E hátrányos helyzetűek körét, hátrányaik természetét és mértékét nem lehet biztonsággal meghatározni. Tekintettel arra, hogy a kárpótlásra fordítható fedezet korlátozott, az ország gazdasági helyzete nem teszi lehetővé, hogy az állam a kárpótlásra jogosultak csoportjainak meghatározásánál minden egyes sérelemokozásra tekintettel legyen.

A juttatások fedezetének eleve korlátozott volta miatt tehát önmagában véve nem önkényes – és ezért nem alkotmányellenes – ha a kárpótlásra teljes körűen, általános jelleggel nem kerülhet sor [lásd a 28/1991. (VI. 3.) AB határozatot, ABH 1991, 88., 96–97.].

Az Alkotmánybíróság a fenti indokok alapján a Kpt., a Korm. rend.1., a Korm. rend.2., és a Korm. rend.3. tekintetében az Alkotmány 55. §-ából eredő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította.

Erre tekintettel az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság Kf. III. 29.119/1999/3. számú ítélete alkotmányossági vizsgálatára irányuló indítványt visszautasította.

Budapest, 2010. február 2. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke